I.
I.
A KK. és RR. 1835. augusztus 5-dikén tartott országos űlésének napi rendjén volt: a szólás szabadságán ejtett sérelmek tárgyában a főrendekhez küldendő 4-dik üzenet javaslata. A KK. és RR. ebben kijelentik, hogy nézeteik a főrendek válaszüzeneteiben felhozott okok által megczáfolva nincsenek, s hogy nem osztozhatnak a főrendek véleményében; mindazáltal bizton reménylik, hogy a főrendek – bármely értelemben legyenek is az e tárgyban fönnálló törvények iránt – hasonló gondossággal akarják törvényes alkotmányunknak, s azon alapult nemzeti szabadságunknak főpalládiumát megőrizni, s azért meg fognak egyezni abban, hogy a nádor megkéressék: eszközölje – mint törvényes közbenjáró – törvényes megszüntetését azon aggodalomnak, melyet a KK. és RR.-ben a szólás szabadságának és az országgyűlési bátorságos létnek veszélyeztetése gerjesztett és elenyésztetését azon rendeleteknek, melyek ez aggodalmat még inkább nevelték.
Deák Ferencz: A kerületi üzenetet, melyben eddigi feliratunk helyett közbenjárás javaltatik, el nem fogadhatom, míg a felirattól a világos többség határozata el nem vet. Küldőim a felirást és az abban kifejtett nézeteket állandóul pártolják, mert keserű érzéssel töltötte el keblüket a kormánynak azon váratlan cselekedete, melylyel hazánk két polgárát törvények ellenére hűtelenségi per alá vonta; de még súlyosabb fájdalmat fog bennök gerjeszteni az, hogy önpolgártársaink, a mltgos főrendek, vetnek gátat ezen föliratnak, melyet a szólás törvényes szabadságának megsértett ügyében a királyi szék igazsága elé kivánunk terjeszteni. Sértve van igenis törvényeink szentsége, mert önkény gyakoroltatott, s a szólás szabadságát veszély fenyegeti. Szabad alkotmányú országban a polgárok természeti jussait csak világos törvény korlátolhatja, a szabad szólás pedig mind az egész nemzetnek, mind az egyes polgároknak természeti kétségtelen igazuk, s a ki köztanácskozások folytában akár a törvényhozás, akár a közintézkedések tárgyairól szabadon kimondja véleményét, az önjussában a nemzet közös jussát gyakorolja; ha tehát ebben 152törvényen kívül gátoltatik, vagy a mondott szóért a törvény világos rendeletén kívül fenyíték alá vonatik, ő benne a nemzet közös jussa van megsértve. Törvényeink, melyekre a felirati javaslatban hivatkoztunk, kijelölik a szólhatásnak egyedüli korlátait, s világosan megszabják a büntetést azok ellen, kik e korlátokon netalán túl mennek; ezen korlátokat tehát törvényhozás útján kívül szaporítni nem lehet, s a szólót más perbe, súlyosabb büntetés alá idézni annyi, mint törvényt szegni. Az 1723: IX. cz. nyilván meghatározott minden esetet, melyet hűtelenség büntetése követ, s ezen esetekhez még egy újat toldani nincs a kormánynak törvényes hatalmában; azt pedig, hogy e törvényczikkelynek ezen szavai: «evidenter semet erigenetes et opponentes contra statum publicum sacrae coronae regiae majestatis et regni» akár betűszerinti magyarázat, akár egyéb hazai törvények értelmében a puszta és következés nélküli szóra, még pedig köztanácskozások folytában a kormány ellen mondott szóra is, szintén hűtelenségi büntetést rendelve, kiterjedjenek, úgy hiszem, senki bebizonyítani nem fogja. Sőt még a gondos előrelátásnak s józan politikai fontolgatásnak itélő széke előtt sem helyeselhető a kormánynak cselekedete. Hány hazai lakós fogja magában elmélkedve kérdeni, honnan eredtek e törvénysértések? s annak, ki az egymást váltott esetek fonalán visszamegy, nem fog-e szemébe ötleni, hogy a beszéd, mely hűtelenségi per tárgyává tétetett, egy oly törvény mellett vala mondva, melyet a nemzetnek nem csekély része forrón óhajtva várt és kért tőlünk, s melynek elhalasztását is sok ezerek keserű könnyei kisérték? Elfogják-e majd átalában hinni, hogy azon polgárnak, ki a köztanácskozásokban nyilván emelte fel szavát a szegény adózó nép jobb sorsa mellett, melyet elhúnyt fejedelmünk atyai gondoskodása is oly hathatósan szívünkre kötött; azon polgárnak, ki a törvényhozás rendes útján oly törvényt kivánt alkottatni, mely a birtok becsét és biztosságát emelve, a nemzeti szorgalmat és mívelődést kifejtve, földesúrra, jobbágyra, s az egész hazára egyformán boldogító lett volna: akkor, midőn egy megyének törvényes gyülekezetében törvényes jussánál fogva e tárgy felett szólott, épen ezen beszéde által fejedelme, vagy hazája ellen feltámadni szándéka lett volna? el fogják-e hinni, hogy ezen polgár hazáját akarta elárulni? Fájt a nemzet nagy részének, hogy azon törvény, melyet képviselői a jobbágyok tartozásainak szabad megválthatása iránt javaslatba hoztak, elfogadva nem lett, s végre a többség azért nyugodott meg a felsőbb akaraton is, mert erősen hitte, hogy a kormány csak a nemzet boldogságát 153óhajtja, s a mi most meg nem adatott, az végképen megtagadva nincs, csak elhalasztatott. Ez volt a népnek erős hiedelme és legszebb reménye. Most azonban, midőn ezen óhajtott törvénynek pártolásából hűtelenségi pert, és a szárnyaló hírek szerint más kedvetlenségeket is vélnek származni sokan, nem fog-e sokakban ezen hiedelem s ezen reménység megcsökkenni, sőt elenyészni? Még inkább neveli a keserűséget a második eset. Mert midőn azt látja a nemzet, hogy még a törvényhozói állás sem nyújt biztosságot a nemzet képviselőinek; midőn látja, hogy azon követ, ki nyilván kijelentette, hogy azt, a ki csak egy tűt emel is a status ellen, szigorú büntetésre tartja érdemesnek, de a szólás szabadságának önkényes korlátolását sérelemnek véli, ugyanakkor szintén néhány következés nélküli szóért országháborítónak s a haza és fejedelem iránt hűtelennek mondatik és hasonló per alá vonatik: lehetetlen a bizonytalan jövendő felett keserű aggodalomba nem merülnie. Hiszen a kormány csak a status hatalmánál fogva, csak a status nevében intézkedik: szükséges tehát, hogy a törvényhozás szabadon kimondja véleményét az iránt, a mi a status nevében történt; ha pedig a szólhatás korlátait a kormány maga kivánja kijelölni, sőt még ezt is nem előre, hanem a kimondott szó után, a szólót perbe vonva, cselekszi; ha a beszélőnek feje felett czérna szálon függ a hóhér pallossa, és még ezen czérnaszálat is elvágni annak van hatalmában, kinek tetteiről szólani kell: akkor megszünt a köztanácskozás, megszünt minden törvényhozás. Felelősségnek minden szabad nemzetnél kell divatozni. Nem szólok én itt a felelősségnek azon részéről, mely a kormány tagjait, ha azok törvényt és nemzeti just sértenek, büntetés alá vonja; szólottunk erről máshol, és szólani fogunk még; de azon még fontosabb moralis felelősség, mely alatt minden kormány van, midőn tetteinek, intézkedéseinek s javaslatinak helyes vagy helytelen volta felett szabadon és nyiltan szólanak a nemzet képviselői, a nemzeti törvényhozástól nálunk is, úgy mint máshol, elválaszthatatlan, s azzal mindenkor együtt gyakoroltatott. Ez a felelősség nyujt biztosságot a fejedelemnek, hogy tisztjei s tanácsosai az ő érdekét a nemzet érdekétől, melylyel az szorosan össze van szőve, el nem szakasztották, hanem a közös érdekre, igazságra és törvényre figyelmezve, pontosan teljesítették kötelességöket. Csak az által tudja meg tisztán a fejedelem a nemzet méltó panaszait, hogy azokat orvosolhassa; csak ez ismerteti meg vele a nemzetnek közóhajtását, hogy azt királyi tiszte szerint betölthesse. Csak ez nyújt a nemzetnek is biztosságot, hogy törvényei, gyakran fejedelmének 154szándéka nélkül is, el nem tapodtatnak. Pedig ez a felelősség is semmivé lenne, ha a kormánynak önkényes hatalmában állana, valamely köztanácskozási szabad szót, ha netalán az neki kedvetlen, hűtelenségi per alá vonni. De egyébiránt is mi lehet a kormánynak czélja ezen lépésnél? Tudom én azt, hogy ártatlan véráldozatokat nem kiván, és hiszem azt, hogy itélő székeink az ártatlant kárhoztatni soha sem fogják, s ép azért nem értem, boszulni akart-e a kormány, vagy félelmet gerjeszteni? Hiszen egyes polgárok ellen, kik a nép boldogításáért, s a nemzet ügyében szólottak, czéljok tehát épen csak az vala, minél egyebet a kormány sem akarhat, t. i. a haza boldogsága: egyedül azért, mert véleményben a kormánytól különbözve, annak intézkedéseit talán keményebben gáncsolták, a végrehajtó hatalomnak legsúlyosabb boszuját használni akarni, talán magára a kormányra nézve sem egészen hasznos; mert gyakran ugyanazon szó, mely egyébkint hatás nélkül hangzott volna el, ugyanazon előadás, melyet hideg egykedvűséggel hallgatott a sokaság, ép az által nyer fontosságot, ha a szóló üldözés tárgyává tétetik; az üldözött hőse lesz a közvéleménynek, s az ilyen eszköz nem czélra, hanem a czéltól elvezet. Puszta szótól a kormány soha ne tartson, mert a valóságos elégedetlenség csak tettekből eredhet, s a szónak is csak akkor lehet hatása, midőn halmozott igazságtalanság és törvénysértések a népnek kebelét erre előre elkészítették; hogy pedig ez soha ne történjék, a kormánynak erőszak nélkül is hatalmában van, mert a nemzet boldogságát eszközlő czélirányos intézkedésekkel minden vádat tettleg megczáfolhat. Rettegést gerjeszteni és félelem által korlátolni a köztanácskozásokban fenlevő szólás szabadságát, alkotmányos országban még helytelenebb módja lenne a kormányzásnak; mert azokban, kik erős lelkűek és a félelmet nem ismerik, minden fenyegető veszély inkább exaltatiót szül, az exaltatió pedig jeles, sőt szükséges tulajdonság ugyan, midőn a hazáért és a közügyért vívni kell, de törvényhozásnál, hol csendes nyugalom, és hideg megfontolás szükséges, az exaltatió nem mindenkor czélirányos. Azok ellenben, kiket félelem fog el, még kevésbbé vannak oly állapotban, hogy törvényhozói kötelességöket teljesíthessék; s valóban egy oly törvényhozás, melynek egy része retteg a végrehajtó hatalomtól, más részét épen annak fenyegetései exaltálták: furcsa organikus törvényeket készítene a haza és király közjavára. De az ilyen félelemnek még rosszabb következése az, hogy a kormány iránt a közbizodalmat és jó véleményt egészen elfojtja, mert bizodalom és rettegés együtt 155meg nem állhatnak. Az iránt, ki hatalmának egész súlyával akarja gátolni, hogy a minket és sorsunkat érdeklő tettekről nyiltan és szabadon szólhassunk, még a magános élet viszonyaiban is hamar csökkenik bizodalmunk, s a kétkedést szeretetlenség szokta követni; még inkább lehető pedig, és még veszedelmesebb ez a fejedelem és nemzet közötti viszonyokban. Egyes ember a magányos élet ösvényén könnyebben megelégedhetik, ha önmeggyőződésében és lelki ismeretében megnyugtatást talál; de a kormánynak ez elég nem lehet: neki a közbizodalom és közvélemény legnagyobb kincse, s hatalmának ezek a legbiztosabb támaszai. Mert csak akkor képes magas feladatát, a közboldogság eszközlését, teljesíteni, ha a nemzet bizodalma s a közvélemény kisérik lépéseit; s a történetek évkönyvei számos példákat mutatnak, hogy a legjobb szándék, a legczélirányosabb intézkedés, a leghasznosabb törvény sikeretlenek, midőn a kormány elvesztette a közbizodalmat, s hogy a legerősebb hatalom idővel összeroskad, ha azt a nemzet bizodalma elhagyta. Rómának hatalmas senatusa világot hódított, míg Róma népének bizodalmát birta; de a mint ezt elvesztette, ő is, a nép is a caesarok rabszolgái lettek. A hierarchiának egykor határtalan hatalma csak addig állott fenn, míg azt a közvélemény s a nemzetek bizodalma támogatta. Míg a népek áhítatos buzgósággal hitték, hogy csak az egyházi rendnél találnak mindenkor igazságot, segédet és oltalmat, a hierarchiának egy szava trónusokat rázkódtatott, országokat osztogatott és császárokat büntetett. De későbbi félrelépések elenyésztették ezen közvéleményt, elölték a népek bizodalmát, s velök együtt a határtalan hatalom is elenyészett. Napoleont, kinek nagyságát a késő maradék is bámulni fogja, idegen hatalom csak akkor vala képes megbuktatni, midőn a nemzet bizodalma csökkenni kezdett iránta, s a szövetségesek diadalmas zászlói a francziák fővárosában soha nem lobogtak volna, ha Páris, ha Francziaország azon lelkesedéssel védette volna császárját, melylyel őt a főhatalomra emelte. Őrizni kell tehát minden kormánynak a nemzet közbizodalmát, mint legfőbb kincset, melynek elveszténél nagyobb csapás nem érheti. Azt fogja talán valaki mondani, hogy a kormánynak czélja e lépéseknél a fejedelmi jussok erősítése vagy talán terjesztése lehetett. De megvallom, nem szeretem a nemzetet és a fejedelmet kölcsönös viszonyaikban úgy tekinteni, mint egymás ellenében álló, s egymás kárával önhatalmukat nevelni törekvő feleket, mert ha ez így volna, akkor a polgári társaság főczélja csakugyan el lenne tévesztve. Én constitutionalis monarchiában 156e kettőnek érdekét egymástól elválasztani nem tudom, s el merem mondani, hogy minden új fejedelmi jus, még a határtalan uralkodói hatalom is, drága áron volna a fejedelem részére megvásárolva, ha érette a nemzeti közbizodalomnak enyészni kellene. Nekünk is szivünkön fekszik a kölcsönös bizodalom fentartása, mert ezen alapul közboldogságunk. S midőn képviselői állásunkban a nemzet nevében szabadon szólva, őszinte egyenességgel felfedezzük, hogy mi koczkáztathatná ezen közbizodalmat? s mi által lehet csökkenésének elejét venni, sőt azt még inkább erősíteni? legszentebb kötelességünket teljesítjük, s magának a fejedelemnek is hasznosabb szolgálatot teszünk, mint azon tanácsosa, ki talán a királyi jussok iránti buzgóságból azok terjesztését a közbizodalom gyengítésével is hajlandó volna eszközölni. Bizodalomból eredt azon felirat is, melyet a szólás szabadsága ügyében javaslatba hoztunk. Azon törvényhozás kiván e felirat által fejedelmével nyilt egyenességgel szabadon szólani, mely e három év alatt többször megbizonyította, hogy fejedelmének atyai gondoskodásában teljes bizodalmat helyheztet, midőn önhasznának feláldozásával is kész volt az adózó népen segíteni, melynek sorsát rokonérzés, kötelesség és fejedelmének királyi szava kötötték szívére; s azon fejedelemhez kiván szólani, kinek esküje és ismételt nyilatkozata törvényeinknek és törvényes igazinknak megtartását biztosította. Ezen bizodalom kiömlését akarják-e tehát a főrendek gátolni? azt kivánják-e, hogy az égető fájdalmat keblünkbe rejtve hallgassunk? s az aggodalomnak maró férge királyunk iránti forró érzéseinket, s bizodalmunkat lappangva emészsze? azt akarják-e, hogy panaszinkat az előtt, kitől orvoslást reménylünk, ki ne önthessük, csak azért, mert nekik – mint mondják – panaszaik nincsenek? azt kivánják-e velünk elhitetni, hogy nekünk sincs aggodalmunk? vagy azt akarják, hogy mivel ők nem aggódnak, mi se óhajtsuk, mi se kérjük súlyos aggodalmunk megszüntetését? Ők mindezt nem akarhatják, mert ők is e hazának polgárai, s az ő jövendő sorsuk is össze van kötve a mi sorsunkkal. Azt mondják a főrendek, hogy e jelen esetekben sérelem nincs, mert törvényeink szerint is a végrehajtó hatalomnak jussaihoz, sőt kötelességéhez tartozik, a közbátorságra felügyelni, s a vétkek megbüntetését eszközölni: e két esetben pedig az egész dolog rendes biróság előtt van, s annak kell, sőt csak annak lehet itélni felette. De épen azért, mert a közbátorság fentartása a végrehajtó hatalomnak jussa, sőt kötelessége, méltán megkivánjuk, hogy e kötelességet a törvények szerint teljesítse. Az által pedig, ha 157valamely polgárt világos törvény rendeletén kívül ily súlyos közfenyítéki perrel megtámad, s ekképpen a polgárok nyugodalmát és biztosságát ő maga, kinek azt oltalmazni kellene, önkényesen háborgatja, nem a törvények értelmében teljesítette kötelességét, s ez valóságos sérelem, mert ily módon ugyanazon hatalom sérti a közbátorságot, melytől annak hív megőrzését várja a nemzet. Sérelem az is, midőn a kormány oly esetet, mely ha elkövettetett is, a királyi fiscus közfenyítéki keresetének törvényeink szerint tárgya nem lehet, s melyre, ha bebizonyíttatik is, hűtelenségi büntetést semmi világos törvény nem szab; olyan esetet, mely egy közös nemzeti jusnak, a szabad szólás jussának gyakorlásából eredett, s mely felett csak azon tanácskozó gyülekezet, hol a beszéd mondva volt, hozhat itéletet: hűtelenségi per útján terjeszt a rendes biróság elébe, s ez által az itélő székekeket mintegy maga kényszeríti, hogy oly tárgyaknak vizsgálgatásába ereszkedjenek, melyek felett itélni hatóságuk nincs. Mert azt csakugyan senki sem tagadja, hogy a szólás szabadságának korlátit, melyeket csak a törvényhozás határozhat meg, kiszabni, vagy bármely nemzeti jus felett biráskodni, az itélőszékeknek hatalmához nem tartozhatik. De meg van mindezekre bőven felelve üzeneteinkben; csak még azon állításaikra, melyeket a kormányról és fejedelem személyéről hoztak föl a főrendek, kivánok tenni rövid megjegyzést. A fejedelem feje a statusnak, s személye szent és sérthetetlen. A kormány a status minden tisztségeinek összessége, s reá a fejedelmi személynek sérthetetlensége ki nem terjedhet. Európa történeteinek bizonyítása szerint valamikor és valahol átalános elv gyanánt felállíttatott, hogy a kormány és fejedelem személye mindenben egy, s a mit a kormány tesz, az teljesen és egyenesen a fejedelem személyétől ered, s a mi a kormánytól mondatik, az a fejedelem személyéről van mondva: mindannyiszor és mindenhol rettentes anarchia következett. Ezen elv vagy absolutismusra, vagy még hamarább anarchiára vezet; mivel pedig meg vagyok győződve, hogy a m. főrendek sem az egyiket, sem a másikat nem akarják, hiszem azt, hogy ezen elvet felállítani magok sem óhajtják. Végre mivel azt vélem, hogy a kormány e törvénysértéseket csak azért követte el, mert a dolog fejedelmünk előtt tökéletesen kifejtve nem vala, szükségesnek hiszem ezt felirat által teljesítenünk. Ugyanazért a feliratra szavazok.
