A VEGYES HÁZASSÁGOK TÁRGYÁBAN.
A VEGYES HÁZASSÁGOK TÁRGYÁBAN.
A KK. és RR. 1840. márczius 19-dikén tartott kerületi űlésökben tanácskoztak a főrendek válaszáról a nagyváradi és a volt rozsnyói püspökök körrendeleteiből származott sérelmek tárgyában. A főrendek benne kijelentették, hogy a volt rozsnyói püspök ellen támasztott panasz csupán oly egyes esetekre vonatkozik, melyekben a vegyes házasságok vagy halasztást vagy akadályt szenvedtek, ezen egyes adatok azonban föl nem hozatván, hiányukban a szóban levő ügy iránt nem itélhetnek. A nagyváradi püspök körrendeletét illetőleg pedig kiemelték, hogy az áldás, mint csupán egyházi szertartás, kizárólag az egyház sajátja, s hogy az említett püspök eljárásában törvénysértést nem látnak. Nem egyeztek meg ennélfogva a KK. és RR. üzenetében és fölirati javaslatában, mely szerint ő felsége megkéretik, hogy az említett főpásztoroknak törvénybe ütköző egyházi rendeleteit semmisítse meg, s utasítsa őket arra, hogy a törvénynek és törvény iránti tiszteletnek 379sérelmével kiadott körlevelöket és egyházi rendeleteiket vegyék vissza; hanem készségöket fejezték ki oly törvény elfogadására, mely a vegyes házasságokat az 1790: I. törvény rendelete szerint minden akadály ellen ezentúl is oltalmazza, más részről pedig az egyházi rendet minden lelkiismeretbeli erőltetés ellen biztosítsa. Zsedényi Ede hevesen megtámadta a főrendeknek három millió polgár törvényes jogait megtagadó, a közcsendet fölzavaró váratlan válaszát. Ő, ki a főrendekkel többször egyetértve minden veszedelmes újítás ellen harczolt, fájdalommal látta, hogy a főrendek, a conservativismus hősei, ezen ösvényről roppant inconsequentiával eltértek, midőn nem csak a törvényen alapult félszázados gyakorlatot megsemmisítő újítást pártolnak, de a protestansokat vérrel szerzett s békekötések által nyert javaiktól is megfosztani akarják. A főrendeknek azon elve, hogy az áldás az egyház tulajdona, tünteti föl legjobban, mennyivel különb a protestánsok dolga, mert ők maguk rendelik el minden egyházi ügyeiket és semmit kizárólag papjaik markában nem hagynak; ez tünteti föl, mennyire szükséges volna már egyszer országosan kimondani, hogy az egyház van a polgári statusban, és nem viszont, s hogy az egyházi hatalom alatta van a köztársaságnak. Több rendelkezést találni törvényeinkben a vallás dolgára nézve, s így nem mondhatják a főrendek, hogy ebbe a törvényhozás nem avatkozhatik bele. Mi lenne belőle, ha egyik vallás sem subjugálná magát a statusnak? Akkor úgy szigetelné el a vallás a hon polgáriat egymástól, mint most a zsidókat a többiektől. Eljön az idő, midőn a clerus lemondván feudalis elveiről, alá fogja magát vetni a polgári társaságnak. Beöthy Ödön ragaszkodott e tárgy sérelmi minőségéhez, de kész volt oly törvény elfogadására, hogy a hol a férj protestans, a vegyes házasságok protestans papok által köttessenek össze.
Deák Ferencz: Szeretnék bővebb taglalatába ereszkedni ezen főrendi válasznak, ha egészségi állapotom engedné, s nagy részben Szepes követe által meg nem előztettem volna. Minden gúny nélkülinek vegye az érdemes követ úr tiszta érzetemet. Az ezen válaszban felhozott okok fényesek lehetnek magokban, de a KK. és RR. üzenete ellen elegendő czáfolatul nem szolgálhatnak. Vannak oly fényes theoriák, melyeket vitatni igen szépen lehet, ha azoknak következményeiről az ember megfelejtkezik. Ilynemüek a főrendeknek ezen támaszokai, melyek, ha abstraháltatnának is in theoria, már maga azoknak vitatása több kárt okozna, mint hasznot tehetne kivívásuk. Midőn egész Európát egy új vallási ingerültség borítja el, s a magyar törvényhozás egy része mindazáltal csendesen, minden epéskedés nélkül csak azt kivánja, hogy az egyházi rendeleteik által hazánkban is hasonló ingerültséget gerjesztett főpásztorokat ő felsége 380a törvényes útba igazítsa, azaz oda utasítsa, hogy bármi legyen magánmeggyőződésök, a közcsend és a törvények iránti tisztelet tekintetéből maradjanak a törvények azon értelme mellett, melyet annak félszázados gyakorlat adott: akkor a törvényhozás másik része a helyett, hogy a surlódás kiegyenlítésére segédkezet nyujtana, a törvénysértéssel vádolt főpásztorokat védpaizsa alá véve, a dolgot még nagyobb ingerűltségbe hozza. Hiszen haladás dolgában mindenkor úgy szoktak a főrendek a kormány és e tábla közt fellépni, mint temperatorok; ime azonban e csiklandós tárgyban még ingerültséget gerjesztenek. Azt, hogy az egyházi rend azért nem teljesítheti a törvényt, mert ezt egyházi kötelessége és lelkiismerete nem engedi, sem az egyház, sem a főrendek ki nem mondhatják a nélkül, hogy a XXVI. t.-czikkre a bűn bélyegét rá ne üssék. Azon állítás ellen, hogy joga volt eddig is az egyháznak az áldást megtagadni, igen sokat lehetne felhozni; de ezeket mellőzve, csak azt kérdem, hogy szükséges volt-e most az egyházi rend részéről ezen lépés? A kath. vallás forgott-e veszedelemben? Meglehet, hogy én hibázom, de engem gyermekkoromban arra tanítottak, hogy nincs hatalom, mely a kath. anyaszentegyházat megdöntse. Mi szükség volt tehát ily káros következésű eszközökhöz nyulni? Én azt tartom, hogy csak akkor lehet annak tisztaságát és örök fennmaradását nem félteni, ha alapja mindenkor szeretet és igazság leend. Szó nélkül nem hagyhatom, mit a főrendei a rozsnyói esetekre nézve felhoznak. Itt tőlünk próbát kivánnak. Ha sértő nem volna, feltenném rólok, hogy a buzgóság őket annyira elragadta, hogy a gyakorlatról, melyre különben oly sokszor szeretnek hivatkozni, ezuttal megfeledkeztek. Eddig a gyakorlat az volt, hogy a mi ezen táblánál előterjesztetett, erre nézve a KK. és RR., ha szükségesnek látták, adatot is kivánhattak; de miután valami e tábla conclusumává vált, már többé nem egyes törvényhatóság, hanem ezen tábla előterjesztésének tekintetett, melyet próbákkal támogatni szükséges nem volt. De ha mi mindentől adatot kérünk, azután meg a főrendek mi tőlünk kérnek adatokat, akkor valóban elmondhatni, hogy az 1790: XIII. t.-cz. megtartása lehetetlen. Hiszen előnkbe terjesztettek Gömör vármegye követei által minden adatok; előttünk azok mind tudva vannak; de mi magunk nem engedtük azokat üzenetünkhöz csatolni, mert egy részről ezt gyakorlat elleninek tartottuk, más részről ki akartuk kerülni azon kellemetlenségeket, melyeket azoknak közlése szülhetne. Ha azonban a főrendek ezen kimélő elvünkben nem osztoznak; ha a gyakorlatot megváltoztatni akarják; 381ha merik tőlünk kérni ezen adatokat, ha magukra vállalják ennek következéseit; – ámbár én jobbnak tartom nem piszkálni a dolgot, s nem önteni olajat a tűzbe, s azért ne kövessük még most e feliratot, vessünk leplet a mire lehet, maradjunk eddigi elvünk mellett; – de ha csakugyan akarják a főrendek, hogy ezen adatok is discussió tárgyai legyenek, ám legyen! felelenek ők a következésekről. Nem mulaszthatom el kijelenteni sajnálkozásomat azon is, hogy épen a főrendek pártolnak egy oly lépést, mely első példa a historiában, hogy a magyar clerus nem tudja magát függetlenül fentartani. Vajjon, mert a burkus kormány úgy cselekedett, mint sokan nem kivánták volna, szabad-e, illik-e a magyar protestansokon ezért bosszut állani? Azon clerus, mely Európában eddig legjobban tudta függetlenségét fentartani, meg nem foghatom, hogyan tehette most magát más külső clerus véleményének eszközévé? Óhajtottam, hogy ezen lépést a főrendek ne pártolták volna, mert ez előttem első lánczszeme egy borzasztó vallási háborúnak. A bihari indítványhoz a reciprocitás elvénél fogva hozzá járulok, hanem azt a vallási üzenethez kivánom köttetni.
