AZ ORSZÁGOS VÉGZÉS ELLEN ÓVÁSNAK NINCS HELYE.

Teljes szövegű keresés

408AZ ORSZÁGOS VÉGZÉS ELLEN ÓVÁSNAK NINCS HELYE.
A KK. és RR. 1840. május 7-kén tartott kerületi űlésökben tanácskoztak a főrendeknek a vallás tárgyában érkezett válaszáról. Ebben a főrendek előadták, hogy az ország primása a vallás dolgában készült törvényjavaslat ellen óvását és ellenmondását nyilvánította, s ennek a törvényben való megemlítését is kérte, s ezen kivánsághoz a világi kath. tagok közül is többen hozzájárultak. A főrendek kijelentik, hogy ezen ellenmondás az országos végzést sem meg nem változtathatja, sem nem gyöngítheti, mivel azonban eddig is törvénykönyveink hasonló példák nélkül nem szükölködnek, erről értesíteni kivánták a KK. és RR.-et.
Klauzál Gábor nem tudta megérteni, mi czélból küldték át a főrendek az ellenmondást; ha nem lenne még naplójuk, ez inkább volna érthető; egyébiránt az 1790: XXVI. t.-cz. által már előre megsemmisített ellenmondásról még csak hallani sem akart, s azt mint egyes vélemény kijelentését a naplóban utasította vissza.
Deák Ferencz: Ugy látja azon protestatióból, hogy ahhoz nem kellett nagy vitézség, mert ha e nyilatkozattal össze volna kötve azon mártyromság, mely a ker. vallás első századaiban volt, kétli, ha lettek volna-e oly készek ezt tenni azon világi urak? A főrendeknek abban, hogy ezt velünk is közleni kivánták, más czélját nem gondolja, mint hogy curiositást kivántak gerjeszteni és hogy mi is mosolyogjunk egyet rajta. Mosolygok tehát én is és diplomatiai jelentőséget ezen ellenmondásnak nem adok, s arra nem méltánylom, hogy országos tanácskozás tárgyává tegyem. Arra nézve, hogy ezt még törvénybe is kivánják iktatni a főrendek, üzenjük meg nekik, hogy ebből semmi sem lesz; a végrehajtó hatalom majd fogja tudni, mi a tiszte. Szavaz, mint Csongrád.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem