I.
I.
Zala vármegyének 1846. szeptember 14-dikén tartott közgyűlésében, melyen a köznemesség szokatlanul nagy számmal jelent meg, szót emelt Hertelendy Károly és a következőket adta elő: Ez előtt 26 évvel élt Pesten egy törvénytanító professor Kelemen Imre úr. Ő mint professor igen derék ember lehetett, igen jól tanította a törvényt, a szónok is tőle tanulta azt, s e részben köszönettel van iránta. A professor, mint tudjuk, tárnoki születésü volt, hazulról sokat nem kapott, fizetése nem sok volt, de igen zsugori és szennyes életet élvén, ez uton sok pénzt szerzett. Feleségül vett egy pécsi asszonyt, kit, míg ő iskolában volt, be szokott zárni, a ki meg is tébolyodott s Bécsben az őrültek házában végezte életét. Ezen professor, miután sok pénzt gyüjtött össze, meghalt 1810-ben, végrendeletet hagyván hátra, melynek 15-dik pontjában ide való atyjafiait teszi örököseivé, úgy azonban, hogy ők a tőkét föl ne vehessék, hanem csak a kamatokat kapják, megkérvén Zalamegyét, hogy az ő tőkéit, melyek, mint maga is mondja, egészen veszély nélkül nincsenek, per partes szedje be, s itt Zalában adja ki és tábláztassa be. Kelemen előbb megkérte az universitást, hogy conserválja végrendeletét, ez azonban a massa szennyes volta miatt nem állott kivánságára. Midőn a végrendelet ide által küldetett, akkor a ns. megye először a szónokat küldte ki annak végrehajtására, utóbb pedig az örökösök által gondnoknak választatván, ezen választást a megye is elfogadta. Az örökösök Pesten prókátort is vallottak, az vonta perbe a nem fizető adósokat, az teljesítette az intabulatiókat, s e szerint az örökösök gondoskodhattak volna minden tőkéikről, s ő kérdi, miért nem inabuláltatták be valamennyit, s ha nem fizetett az adós, miért nem idéztették meg? Ők azonban ezt nem csak nem tették, sőt a prókátorjukat letiltották, hogy ne idéztesse a nemfizetőket. A szónokot, mint az említett tömeg gondnokát, a kir. fiscus felszólította, ha vajjon ragaszkodik-e azon felesleges összegekhez, melyeket Kelemen uzsorásan rótt fel? A szónok ezen felszólíttatást a megyének bejelentette, s a szükséges intézkedésre felkérte. A megye azt rendelte, hogy ámbár fel nem teszi, hogy Kelemen uzsoráskodó lett volna, mindazonáltal a mennyire netalán a követelések közt volnának olyanok, azokat a választmány szüntesse meg. Ezen szennyes tömeget a szónok nem kiván administrálni, resignálta a gondnokságot, számadásait beadta, s a mi észrevételek voltak is, azok megszüntettettek. 1843-ban kérdés tétetett a gyámi választmány által, hogy egy bizonyos egyénnek bukása miatt a tömegnek 7300 frtja elveszvén, ennek nem az-e az oka, hogy a gondnok a követelést nem intabuláltatta? A szónok ezt azért nem tette, mert nem állott kötelességében, minthogy reá semmi utasítása sem volt, de nem is tehette volna ezt az egész massának veszélyeztetése nélkül, mert az egyik adós kinyilatkoztatta, ha 592hogy tartozása betábláztatik, feladja a fiscusnak, hogy mennyi uzsoráskodást követett el Kelemen. Ily tisztátalan massát lehetett-e máskép kezelni? Hogy Kelemen uzsorás volt, azt documentumokkal is képes bizonyítani; Kelemennek saját kezével irt levelével megmutatja, hogy betegen fekvő professortársának is azon feltétel alatt ajánlott pénzt, ha munkájából egy példányt készpénz helyett elfogad, s akkor is 20 percentre. A kérdéses összeg akkor veszett volna el a szónok gondatlansága miatt, ha ő adta volna ki, de azt még maga Kelemen holta előtt 10 évvel adta azon bátorságtalan helyre. Mindezek ellenére a szónok a gyámi választmány rendeletéből perbe fogatott. Az örökösök egyike ezután a mult gyűlésre folyamodott, s azt mondta, hogy Hertelendy Károly az ő kijátszásukra menyének mindenét bevallotta, kérik tehát a megyét, hogy annak meglevő javaira zárt rendeljen. Igaz, hogy a szónok csekély birtoku, de magát szerzőnek tartja, menyének nem adott s nem is vallott semmit, hanem annak elexequált anyai birtokát kiváltotta s a helyett Ormándlaki saját jószágát adta fiának gazdálkodása alá, de be nem vallotta. Tehát a szónoknak még az atyai szeretet is vétkül tulajdoníttatik? Általadta pedig Ormándlaki birtokát, mert még azon kívül is van elég birtoka, s azért nem tudja, miért határoztatott el a deputatio oly utasítással, hogy a dolgot megvizsgálván, szükség esetében irja össze az ő vagyonát. Ily szigorú határozatot senkinek magán érdekében tenni nem szabad. A szónok is ad a megyére adósleveleket, méltóztassanak részére szintén ily végzést hozni. Ha legkevesbbé is kételkednek a megye rendei, hogy Kelemen uzsorás volt, a rendek előtt is hitellel biró tekintélyre hivatkozik; itt van Deák Ferencz úr, mint a gyámi választmány elnökének ez érdemben irt levele, melyből nyilván kitetszik, hogy Kelemen csakugyan uzsoráskodó volt. Kettőt kér a szónok a rendektől. Először, mivel látják, hogy Kelemen csakugyan uzsoráskodó volt, mondják ki, hogy annak tömege nem méltó a megye további kezelésére, s így bocsássák sorsára. Menjen az úgy mint más, különben a szónok is kéri a megyét, hogy az ő adósleveleit is vegye kezelése alá. Hiszi, hogy e tömeget eddig is azért kezelte a megye, mert szennyes és uzsorás voltát nem tudta. Második kérése az, hogy a RR. a mult gyűlés végnapjaiban hozott és az ő becsületének és hitelének megrontására szolgáló végzést most a nagyobb szám által változtassák meg, mert ha marad a végzés, ebből azt látja a szónok, hogy üldözésnek van kitéve.
Deák Ferencz: Kevesen vannak e teremben, kiknek ezen dologról oly bő és körülményes tudomása van, mint neki, minthogy a RR. vele részint mint jegyzővel, részint mint a gyámi választmány elnökével parancsolván, ezen dolog kezén ment keresztül. Előadja tehát, hogy az miben áll, mert csak azután itélhetni benne. Kelemen Imre tárnoki szegény nemes embernek nem gazdag gyermeke tudománya által fölvergődött annyira, hogy nem csak törvényt tanító 593professor lőn, hanem egynek tartatott a legjelesebb törvénytudók közül, munkája most is a legjobbak egyike, őt annyira becsülték Pesten, hogy gyakran, midőn a királyi táblai ülnökök száma hiányzot, meghivatott biráskodásra is. Ezen professor úr nevezetes értéket szerzett, mely 80,000 forintot meghaladott, gyermeke nem volt, értékét tehát rokonainak fölsegélésére fordította, de nem úgy, hogy azok azt általvegyék és föloszszák, mert attól félt, hogy egyik vagy másik azt elpazarolja, s a czél, mit óhajtott, t. i. hogy testvérink maradéki boldoguljanak, el nem lesz érve. Megkötötte tehát örökösit testamentumában, hogy a tőkét soha se kezelhessék, hanem csak a kamatokat húzhassák, a tőkék pedig mindig e ns. megye kezelése alatt maradjanak, s csak azon föltétel mellett adassanak ki, ha valamelyik örökös a megyének hozzájárulásával fekvő birtokot akarna venni. Megkérte a megyét s bizott benne, hogy elfogadja azon kérelmét, miszerint ezen massának felügyelését elvállalandja, s ebben méltán bizott, mert ezen megyének színe világa az ő tanítványiból állott. A megye a megbizást elfogadta, s nem úgy, hogy az örökösök kezeljék a massát, hanem hogy egyenesen a megye fogja azt kezelni. Igy a megye becsületével felelős a massa iránt a világ előtt, felelős Isten és ember előtt. Az universitás némileg rendbe szedte a massát, s registrálta Hertelendy Károly úrnak, kit a megye az örökösök kivánatára curatornak nevezett. A megye nevezte ki tehát Hertelendy urat, ő a curatorságot elfogadta, a massát általvette, a testamentum értelmében és a megyei végzés következtében általvételi költség és fáradság fejében fizetésén felül kapott 300 forintot a massából, azon kivül az első években hol kétszer, hol háromszor is lement Hertelendy úr Pestre a massa dolgai után nézni, s akkor minden úti költségét specificálta, és az interesekből magának ki is fogta. Volt olyan út, hogy költségei 300–350 frtra is fölment. Volt ezen felül rendes fizetése; hozzájárul, hogy Hertelendy úr jelentést tett a megyére, hogy a massa adósai többnyire Pesten laknak – igen természetes, mert Kelemen úr is Pesten lakván, ott adta ki pénzét – ő neki nagyon bajos utána járni a pereknek, melyek a massát illetőleg támasztattak, szükséges volna tehát egy prókátort fogadni Pesten. A megye ebben megegyezett, s Hertelendy úr fogadott is Pesten a massa részére prókátort, kinek évenkint 200 forint fizetése volt. Tehát már most a massának két tisztviselője volt, az egyik a curator, ki 300 forint fizetést kapott s azon felül diurnumot is, másik volt a massának prókátora Pesten, ki a pereket vezette, a pénzeket fölszedte s azokat Hertelendy úrnak általküldötte. Megtett tehát a 594megye mindent a massa biztosítására, mert nem csak curatort, hanem annak segítségül még prókátort is fogadott. Azt csak mellesleg említi, hogy az egyik prókátor szerencsétlenül járt, a mennyiben kiraboltatván, az elveszett pénzt megtérítette. Igy gondoskodván a megye a massáról, a tőkék a testamentom értelmében Pesten fölmondattak, lassankint ide általhozattak, s itt zalai és vidéki uraknak adattak ki. Egy alkalommal az utóbbi curator jelentést tesz, hogy a massának közel 20,000 forintja el fog veszni. A megye kérdést tett, hogy miért fog elveszni ezen húsz ezer forint? s a felelet nem az volt, hogy mint uzsorás kereset nem itéltetett meg, mert hisz ez a szónokot meg nem lepte volna, minthogy tudta, hogy Kelemen uzsorára is adott pénzt. A tőkék egészen megitéltettek a massának, s ezen keresetbe a fiscus bele sem avatkozott, hanem azért vesztek el, mert ez az összeg nem került ki az adósok értékéből. Kötelessége volt tehát a választmánynak megvizsgálni, vajjon miért nem került ki? Általnézvén az actákat, az tetszett ki, hogy a követelés későn volt intabulálva, hogy az adósok értékét kimerítették azon hitelezők, kik előbb intabulálták követelésöket; tehát ha a Kelemen massának követelése jókor lett volna intabulálva, nem veszett volna el semmi. Azon kérdés keletkezett tehát, ki az oka, hogy az intabulatió késő volt? Azt láttuk, hogy az egyik követelés, ha Hertelendy úr mindjárt intabuláltatta volna is, mikor a massát általvette, mégis elveszett volna, mert az adósok értékét kimerítő követelések előbb voltak intabulálva, mint Hertelendy úr curator lett. Ezen kár tehát nem Hertelendy úr mulasztásából eredett. De a másiknál az tűnt ki az actákból, hogy olyan követelések is kaptak kielégítést, melyek egy évvel későbben lettek intabulálva, mint Hertelendy úr a curatelát általvette. Azt mondta tehát a deputatió, hogy a megyének kötelessége lévén a massára felügyelni, a deputatió kötelességét mulasztaná, ha bármi mellékes tekintetek miatt a történteket elhallgatja, s oda nem igazítja a dolgot, a hová tartozik. Jelentette tehát, hogy a követelés azért nem került ki, mert azt két évvel későbben intabuláltatta a massacurator, mint általvette. Az igen természetes, hogy a massa a kárt nem szenvedheti, mert a curator nem csak azért rendeltetett, hogy számot adjon, hanem hogy föl is ügyeljen. A curatornak lett volna kötelessége fölügyelni a massának mindennemü biztosítékára, nem pedig az örökösöknek, mert azok szegény tárnoki nemes emberek voltak, kik a törvényhez nem értettek, s megnyugodtak abban, hogy a megye gondot visel a massára, a megye pedig megnyugodott abban, 595hogy fizetéssel ellátott felügyelőt rendelt. Azt nem mondjuk, hogy Hertelendy úr megcsalta a massát, hanem oly kötelességét hanyagolta el, mit meg kellett volna tennie, s akkor a massa nem vesztett volna semmit. A választmány megkérte a megyét, hogy Hertelendy úrral a dolgot közölvén, attól nyilatkozatot kérjen. Hertelendy úr nyilatkozatában azt mondotta: «nem merte intabuláltatni, mert tudta, hogy uzsorás a követelés». A deputatió ezt elég oknak nem találta, mert ha intabuláltatta volna Hertelendy úr a követelést, s ez akkor veszett volna el uzsoraság miatt, ő mentve lett volna, de így az ő hanyagsága miatt veszett el, s azért a választmány azt hitte, hogy Hertelendy úr tartozik azt megfizetni. Egyébiránt Hertelendy úr azt hiszi, hogy nem vétkes hanyagságot követett el, mi azt hiszszük, igen. Itéljen tehát köztünk a biró s mondja ki azt, ha Hertelendy úr mulasztása miatt tartozik-e fizetni vagy sem? Hertelendy úr azt mondja, neki fontos okai voltak nem intabuláltatni. Ha a biró azokat elégségeseknek találja, Hertelendy úr föl lesz mentve, s mentve lesz a mi becsületünk is; de ha ezt nem teszszük, az egész világ azt mondhatja: «ezen emberek bármi mellékes tekintetből nem merték azt mondani, hogy Hertelendy úr kereset alá vonassék». A szónok azt hiszi, hogy Hertelendy úrnak kereset alá vonásán csak örülnie lehet, mert minden becsületes ember csak örülhet annak, ha valamely massának rossz kezelésével vádoltatván, módja van biró előtt bebizonyíthatni tisztaságát. A szónok véleménye szerint ezen végzés Hertelendy úrnak moralis érdekében éppen oly szükséges volt, mint szükséges volt a massának materialis érdekében. Ha Hertelendy úr nem torzsolkodik, s azt mondja: «jól van, itéljen köztünk a biró, én hiszem, hogy nem voltam hanyag az intabulatió mulasztásában», a biró pedig azt itéli, hogy Hertelendy úr csakugyan hibás volt, Hertelendy úr akkor is úgy áll a világ előtt, mint tiszta ember, ki hibázott ugyan, de becsülete csorbát nem szenvedett. Mi történt a múlt gyűlésen? Hegyi Domonkos úr folyamodott a megyére, s folyamodásában azt mondja: «a Kelemen massa rosszúl van kezelve, még Fábján úrnál több tőkék hátra vannak, nincs nála biztosság. Hertelendy úrnak hanyagsága miatt a massa több ezer forintot elvesztett, a megye szükségesnek látta, hogy Hertelendy úr e miatt perbe vonassék, a per folyta alatt Hertelendy ur a massa kijátszására mindenét eladta.» Mi volt ekkor kötelessége a megyének? Azt mondani, Hegyi urnak semmi köze hozzá? Mikor egy massáról, mely a megye kezelése alatt áll, oly felfedezés tétetik, hogy a massát veszély fenyegeti, ezt a megye figyelem nélkül nem 596hagyhatja, kötelessége utána járni, ha igaz-e vagy sem? Hegyi úr Zala megye egészének egyik tagja, s mint olyan éppen annyi joggal szólalt fel a massa kezelése iránt, mint más akárki. A folyamodásra nem azt rendelte a megye, hogy Hertelendy úrnak minden javai zár alá tétessenek, hanem kiküldte Csillagh alispán urat többekkel, hogy apanaszt Hertelendy úrral közölvén, a dolgot vizsgálják meg, s ha a folyamodásbeli kitételeket valóknak találandják, gondoskodjanak a massa biztosításáról. Hol van ezen végzésben sértés? Felszólít a szónok minden józan, becsületes embert, tehetett-e e megye egyebet? Ha a szónokot éri hasonló sors, ő csak örülni tudna ily végzésnek, s maga sürgetné alispán urat, hogy vizsgálja meg a dolgot, s vagy azt mondaná: «nem igaz, hogy jószágát eladta», vagy: «igaz ugyan, hogy eladta egy részét jószágának, de még azért elég értéke van a követelés biztosítására». A megye csak investigatió után mondhatja ki, van-e securitás. A szónok ez ellen soha sem kereste volna azon buvó helyet, hogy nincs a megyének joga a dologba beleavatkozni, hanem az örökösöknek. A megye elvállalta a felügyelést, s azért becsületével felelős a massáért.
A mi pedig azt illeti, hogy a massát bocsássuk sorsára, adjuk az örökösök kezére, ezen jogát tagadja a megyének; azt tehetné a megye, hogy legfelsőbb helyen lépéseket tenne, hogy ezen massának kezelésére más valami gondviselő rendeltessék, de miután azt a megye gondviselése alá fogadta, becsületében fekszik arra továbbá is felügyelni, külömben megcsalná azon a professor úrnak a megyébe vetett bizalmát. A szónok tehát azt hiszi, a megyének sem joga, sem hatalma nincs az örökösök kezére adni a massát. Most bocsássuk sorsára a massát, midőn a megye kezelése alatt azon szerencsétlenség is érte, hogy 20,000 frtja elveszett? Ez nem fér meg a megye méltóságával. Igy gerjesztünk-e bizalmat a megyei kezelés iránt szegény nemes társainkban, a kik árváinak ügyét szintén mi kezeljük? Hát azon meggyőződéssel távozzanak-e innét nemes társaink, hogy bármint pártolandja a megye árváik ügyét, egy másik gyűlés azt sorsára bocsátja? azon gondolatot ébreszszük-e nemes társainkban, hogy a megyei kezelésben semmi biztosság, mert merülhet föl hiba, merülhet föl hanyagság, de hogy az hiba, hanyagság legyen-e, illetőleg hogy mint olyannal bánjunk el vele, mindig azon szellemtől függ, mely valamely gyűlést általleng. Mi, kik törvényt tanultunk, magunk ügyelhetünk jogainkra, a nagy úr ritkán szorul megyei pártfogásra, de a szegény nemes embernek ki fogja pártját, ha csak a megye nem? Bizony a 597szegény nemes ember keblében nem kellene megingatni azon hiedelmet, hogy a megye minden mellékes tekintet nélkül tisztán kezeli azon dolgokat, melyeket kezelése alá fogadott. Ezen megingatott bizodalom ássa meg municipalis rendszerünk sirját. A szegény nemes embernek, ha ügyes bajos dolga van, ha megszorul tanácsban, megszorul segítségben, utolsó bizalma a megye. A vak koldus kezéből ragadjuk-e ki azon botot, melyhez támaszkodik? Azon embernek, ki egyedül a megyében bizott, keblére fojtsuk-e meggyőződését? Minő hitet ébresztünk benne, ha sorsára bocsátjuk azon massát, mely a hires tudós törvényt tanítónak massája volt, a ki testamentumában gondoskodhatott minden szükséges óvásokról? Azt fogja mondani a szegény nemes ember: «ha ezen massa is ily sorsra jutott a megye kezelése alatt, mi lesz az én szegény árváimból?» A szónoknak van alkalma az árvák sorsát az árvai jegyzőkönyvekből ismerni. Elszomorodik az ember lelke, ha látja, hogy az olyan szegény árva minden pártfogó nélkül egy tutorra van bízva; sír az emberben a lélek, ha látja, hogy a legjobb gondviselés és felügyelés mellett, s még akkor is, ha a legnagyobb figyelemmel őrködnek felette, mennyi kárt szenved néha a szegény árva, csekély értéke mily könnyen elmorzsolódik? A mi elmondatott a Kelemen massáról, holnap elmondathatik az Inkey alapítványról, s hol van a határ? Holnapután azt mondhatjuk: «a nemes árvákról sem fogunk gondoskodni». Evvel talán a nagyobb birtokosoknak teszünk kárt? Nem; ők mindig tudnak úgy rendelkezni, hogy árváik kárt ne szenvedjenek, s ha valamiben kárt szenvednek is, nem esik nekik oly nehezen, mintha a szegény árvának egyetlen hold szántóföldjét elfoglalják. Ne tegyük tehát ezt t. KK. és RR., mert Isten előtt felelettel tartozunk tetteinkről. Ha sorsára bocsátjuk e massát, Zalamegye rendeit senki sem fogja becsülni.
A mi a 2-ik részt illeti, kimondatott: kezdessék Hertelendy ellen per, hogy biróilag legyen megállapítva, tartozik-e kárpótlással vagy sem? Szabad-e most azt mondaniok a rendeknek, hogy azon pert megszüntetik? Nem, mert nem a megyéé a pénz, hanem a massáé. A megye a hozzá érkezett folyamodvány következtében azt mondta: a vád közöltessék Hertelendy úrral. Szabad-e most azt mondania, hogy ne közöltessék? Az mondatott ki végre, vizsgálja meg kiküldöttség, ha a vád igaz-e vagy sem? Ha megvizsgáltatik, vagy igaz, vagy nem. Ha nem igaz, a dolog magában megszünik, s akkor felesleges volt ennyi készület, ennyi lárma. Ha pedig igaz volna a vád, – a mit a szónok nem hisz, sőt tudja, hogy nem igaz – szabad 598volna-e a rendeknek azt mondani: «ámbár nincs a massának biztossága, másítsuk meg a végzést?» A dolog igen tiszta alapon nyugszik, s a végzést a lényeges érzéssel sokkal jobban meg tudja egyeztetni, mint a végzéssel meg nem elégedést. A végzés megtartására szavaz.
