ELLENZÉKI NYILATKOZAT.
ELLENZÉKI NYILATKOZAT.
Apponyi György grófnak cancellárrá való kinevezése után az ellenzék különböző árnyalatainak szorosabb egyesítésére törekedett, s többen Deák Ferenczet szólították föl ellenzéki programm kidolgozására.
612Deák Ferencz: Kehidán 1845. november végén Kossuth Lajoshoz irt levelében e tárgyban így nyilatkozik:
«A drámairó nem sokat aggódik azon, hogy a személyzet, melyet felléptet, miképen elégíti ki az élet mindennapi szükségeit, utaztatja hőseit, elküldi őket távol vidékekre, hetekig hónapokig kell városokban lakniok, s hogy mindezekre miből kerül a szükséges költség, azzal az iró nem gondol. Ő az eseményeknek s az életnek csak költői oldalát festi; a prósai mindennapiságok körén kivül feküsznek. De a valóságos életben épen ezen komoly és untató prósai mindennaposságok foglalják el időnknek nagy részét, ezek okoznak néha legtöbb gondot, s a legszentebb szándék, a legbuzgóbb óhajtás gyakran hajótörést szenved azon száraz, egyszerü kérdésen, miből kerül ki a szükséges költség, mely azon jó szándéknak, buzgó óhajtásnak létesítésére nélkülözhetetlen. Örömest volnék én is pesti lakos, örömest tölteném az évnek nagy részét kedves körötökben; csak volna elegendő értékem ezt tehetni. De a sors engem ezen földnek göröngyeihez kötött, mely kenyeremet adja, s függetlenségemet értékileg csak úgy tarthatom fen, ha kerülök minden kiadást, mi tehetségemet meghaladja. Ilyen kiadás pedig heteket hónapokat Pesten tölteni. Nem hiszem én azt barátom, hogy az, ha én Pesten tölteném az évnek egy részét, következéseire nézve oly fontos volna, mint Te állítod. Istenemre mondom! nem hiszem. Pedig bizony nem szerénység mondatja vélem ezt; de ismerem a körülményeket, ismerem a hont legalább annyira, hogy el tudok kerülni minden álreményeket, s a mit eddig személyemre nézve a vak véletlennek játéka eszközlött, azt nem fogom önfontosságomat túlbecsülve befolyásomnak tulajdonítani soha. Hidd el barátom, valamint első pillanatban hizelgő vala reám nézve azon sovárgás, melylyel engem körötökben látni kivántok, úgy komoly és hideg megfontolás után semmi reám nézve leverőbb nem lehetett. Úgy tekintem én ezt, mint csalhatatlan jelét szomoru állapotunknak. Midőn azok, kikben erő, tehetség s akarat egyenkint is legalább annyi van, mint én bennem, együtt véve pedig oly igen sokkal több, és mégis egyenkint és együtt csak engem távollévőt vártok, kivántok, sőt mulhatatlan szükségesnek tartatok magatok között, akaratlanul megvallottátok: hogy sem nélkülem, sem vélem nincs többé reménytek a jó sikerhez. A reménytelenség egyik bizonyos jele, a távolból várni segédet olyantól: kinek ereje és tehetsége is kisebb mint magunké. Egyébiránt a reménytelenség az én keblemet már rég elfoglalta, s a mit most ujabban látunk, hogy alig kezdett a kormány tettleg fellépni, s a jobb fizetésü hivatalokkal kecsegtetni polgártársainkat, pártját terjeszteni, máris csoportonkint tódulnak még egykori elvbarátink is a kormány zászlója alá, nem kérdezve a czélt, melyre használtatni fognak, nem tekintve az eszközöket, melyekkel élniök kell majd ellenünk: még inkább megerősít engem hiedelmemben. Tudod Te, hogy régen remény nélkül állok én véletek s közöttetek a csatatéren, de a siker reménye nélkül is kész vagyok küzdeni, mert ezt becsület és kötelesség parancsolják. Most is tehát lemegyek igen is 613kivánságtok szerint még e télen vízkereszt után Pestre, egy pár hetet ott töltendő, ámbár bizonyosan tudom, hogy ott létemnek haszna semmi nem leend, s ámbár ezen ut és pesti mulatás, kivált most, midőn a szűk termés jövedelmem nagyobb részétől megfosztott, a szűkölködők szaporodott száma költségesebb segítséget igényel, s még nem tudom, mikép teendek szert a szükséges pénzre, nehezemre esik; de lemegyek mégis, hogy remény nélkül eleget tegyek kivánságtoknak, s követelésteknek. Értekezni fogok véletek a legszivesebb készséggel, s kész vagyok mindent, a mit a közjó kiván, tehetségem szerint megtenni.
A mi azonban szíves megbizástokat illeti, arra nézve komoly fontolgatás után mondom ki azon meggyőződésemet, hogy én oly programmot, mely az ellenzéknek vezérfonalul szolgálva elvrokonainkat a cselekvés mezején egyesítse, lehetőnek nem tartok. Ha általánosságban maradunk, s azt mondjuk ki, hogy a kormánynak minden oly lépéseit, mik törvényt sértenek, s mik alkotványos állásunkat, vagy a megyék törvényes önállását veszélyeztetik, ellenzeni fogunk, a korszerű haladásnak főbb kérdéseit pedig kifejteni s előmozdítani, sőt ha szükséges leend, némelyeket indítványba hozni minden kitelhető módon igyekezendünk; ha mondom, ily általánosságban fogunk programmot készíteni, arra még a kormány emberei is azt mondják: hogy hiszen ők is csak ezt akarják, mert soha még egyik sem pártolt semmit annak kijelentésével, hogy azt rossznak, károsnak, törvénytelennek tartja, s az egyes eseteknél fogunk majd mégis elválni véleményben a dolog törvényessége vagy czélszerűsége felett. Ily általánossággal tehát semmit nem nyerünk, habár azt mindenki aláirni is, mert abból kibújhatik azon oknál vagy mentségnél fogva, hogy azon kormányi lépést, melyet pártol, törvényesnek, azon indítványt pedig, melyet ellenez, czélszerűtlennek tartja. Ha ellenben a programm készítésénél részletekbe akarnánk ereszkedni, mily mérhetetlen tengere volna ez a nehézségeknek és kétségeknek! Sok fontos kérdésnél a részletekre nézve mi magunk sem vagyunk tisztában, nem csak egymás között, de talán önmagunkkal sem, mert sokat a kivihetőség határoz meg, ezt pedig előre tudni nem lehet. Továbbá vannak elvbarátaink között, kik a teendőkből száz kérdésre nézve osztják véleményünket, de néhányan nézve tőlünk eltérnek; ezeket egy ily határozott programmal mind ellökjük-e magunktól? Végre ha nehány főbb pontokat kiemelve tennénk a programmba, s a többit elhallgatnók, ebből az a rossz következnék, hogy mivel egyiknek egyik, másiknak másik azon sok tárgy közül, mi egytől egyig hasznos volna, a kedvencz eszméje: a ki e kedvencz eszméjét az általunk elsoroltakban nem találná, az ingerülve fordulna el a programmtól. A mi pedig a kormány iránti állásunkat abban illeti, mi, kivált most, midőn a kormány is activ lépett fel, úgy hiszem legfőbb feladata az ellenzéknek, mind azon lépésekre nézve, miket a kormány netalán törvény, alkotványos szabadság, és megyei önállás ellen intézend, mind pedig azon haladási kérdésekre nézve, miket elveinkkel s 614nézeteinkkel ellenkező, vagy attól eltérő irányban megindítand; a mi, mondom, ezen állást illeti, ez iránt előre részletes programmot úgy sem irhatnánk, mert itt az egyes esetek körülményeitől függend mindenkor, a mit tennünk kell, ezek pedig előre meg nem határozhatók. Hidd el barátom: a részletes programm szaporítaná s nevelné inkább a szakadást közöttünk, a helyett hogy egyesítene. Mi barátom, kik a magyarországi ellenzék tagjai vagyunk, csak elvrokonság által vagyunk összekötve egymással, csak véletlen eset talán: hogy sok egyes tárgyakban ugyanazon egy szempontból tekintve a dolgot, véleményben egymással találkozunk; minket alig ha lehetne bármi programm által jobban egyesíteni. Azoknak száma, kik minden főkérdés fontosabb részleteiben is egyetértenek, felette csekély volt mindenkor, s midőn az ellenzék többséget nyer, leginkább azok által történik, kik sok tárgyban tőlünk eltérnek ugyan, de a fennforgó kérdésben vélünk tartanak. Más alkotványos országban van az ellenzéknek egy oly czélja, mely mindent egyesít, s ez a czél: többséget szerezni, hogy a ministerium megbukjék, s az ellenzék emberei foglalják el annak helyét, s ezt a czélt gyakran nem anyagi érdekből, hanem azon tiszta szándékból kivánják elérni, hogy az ország az ő elveik szerint, miket jobbaknak tartanak, kormányoztassék. Ily czélt a magyar ellenzék magának ki nem tűzhet; okait fejtegetnem fölösleges volna. De még ezen felül: más alkotványos országokban, hol utasítások nincsenek, az ellenzéknek minden tagja, ha szükséges, alárendelheti nézetét a párt többsége akaratjának, hogy a főczél ne veszélyeztessék; nálunk azonban, hol utasítások által kötvék a követek, ez valóban lehetetlen, sőt még az sem lehető, hogy minden megyében ugyanazon kérdések mellett, s a kérdéseknek ugyanazon főbb részletei mellett feszítsék meg erejöket az ellenzék tagjai, mert gyakran a mi egyik megyében kivihető, az a másikban oly sok ellenszegülésre talál, hogy erősebb vitatása talán sok más jót is gátolhatna. De hiszen tudod Te mindezt magad is, csak azért soroltam el rövid vázlatban ezeket, hogy számot adjak Neked meggyőződésemről addig is, míg véletek személyesen szólhatok».
A kormány a maga támogatására pártot alakítván, mely rendszeres gyűléseket tartott, s 1846. november 12-dikén részletes programmot bocsátott ki, az ellenzék 1847. márcziusban tartott gyülekezetében szintén foglalkozott programm készítésének eszméjével. Kossuth Lajosnak a szerkesztendő nyilatkozat alapelveire nézve kidolgozott, s a márcziusi gyülekezet elé terjesztett javaslata bevezetésében ezt mondja: «azon meggyőződéstől vezéreltetve, hogy a magukat conservativeknek nevezők organisált politikai pártműködése szükségkép nyilatkozatra provocál, a körülmények által fölhíva érezzük magunkat vezérelveink iránt nyilatkozni». Az 1847. márczius 15-dikén tartott tanácskozmány határozatai két első pontjában ki is mondotta: «1. Nyilatkozni fogunk mint olyan pártnak tagjai, mely már több évek előtt nyiltan bevallott czímmel és iránynyal föllépett a nyilvánosság alkotmányos mezején». «2. Most nem a nyilatkozat szerkezetét, hanem csak 615alapelveit fogjuk megállapítani, s nevezünk egy bizottmányt, mely ezen alapelvekből a nyilatkozatot szerkeszsze, s juniusi tanácskozmányunknak előmutassa». A bizottság tagjaiul megválasztattak: Deák Ferencz, Kossuth Lajos, Eötvös József b., Pulszky Ferencz, Teleki László gr. és Szemere Bertalan.
Kemény Zsigmond b. Pestről 1847. ápril 12-dikén Wesselényi Miklós báróhoz intézett levelében a márczius 15-dikén tartott tanácskozmányról ezeket írta:
«Küldök az «ellenzéki tanácskozmány határozataiból» egy correcturai ívet. A kinyomtatást a censura megtiltotta.
E határozatok genesise a következő:
Deák ellene volt mindig a programm-készítésnek; de mások ezt jónak látván, az oppositiói nagy gyűlés egyedüli teendőjéül jelölték ki. Azonban kevés nappal a tanácskozás határideje előtt Kossuth és Teleki Laczi Kehidára mentek, hol abban állapodtak meg, hogy most csak általános elvek tüzessenek ki, melyeknek alapjára majd idővel programm építtetik. Minél általánosabbaknak kelle Deák nézete szerint e határozatoknak lenni, hogy véleménycsatákra, s így szakadásra anyagul ne szolgáljanak.
Ezen előkészületek közt már gyülekezni kezdettek a vidékekről Pestre, százakra ment a megérkezők száma, s mert repesett már azon hír, miszerint a programm elhalasztatik, sokan zúgatták, hogy ez helytelen lépés volna, s hogy ők okvetlenül határozott iránypontokkal szándékoznak megyéjökbe visszatérni. Az ilyen programmot, vagy legalább szorosan értelmezett elveket követelők többnyire Borsod, Zemplén és Vas megyebeliek voltak, szállásuk alig valami kivétellel «István herczeg» czímű vendéglőben vala, és e követelésökben, noha mint később kifejlett más okokból, legtöbb pártolást a «Vadászkürtben» lakó szabolcsiaktól nyertek.
E zajgásoknak eredménye az lőn, hogy minden ellenzéki tag belátta, miszerint már, ha szintén programmnak se kereszteljük, oly határozatokat kell hozni, melyek a programmot teljesen pótolják. Ez szerencsétlen helyzet volt, melyből menekülni alig lehetett.
Kossuthék apró conferentiákat tartva, megállapodtak bizonyos elvekben; Eötvösék viszont leírták saját elveiket, melyek a másik elvtől csak abban különböztek, hogy a parlamentaris kormányt nyilvánították az oppositió egyik főtörekvéseül. Eddig még kevés baj volt; mert e javaslat a Pesti Hirlap helyzetéből folyt, s azt előre gyanítani lehetett, s Kossuth is tervébe ily sententiát szőtt volt be: az eddigi garantiák mellé újaknak is kivívására törekszünk, miből kettőt lehetett magyarázni: 1-ször, hogy az oppositió jövendőre is fel akarja tartani a megyei rendszert; 2-szor, hogy a mennyiben a municipális élet lényegével egyeztethető, igyekszik miniszteri felelősséget stb. létesíteni. Sokan hitték, hogy ily medius terminus által a meghasonlás kiegyenlíttetik.
Azonban megérkezik Szemere s magával hozza a hamadik és a más 616kettőtől egészen különböző programmtervet. Ebben majd minden lehető árnyalat megtalálta kedvencz eszméjét. 1. A központosítók számára volt a parlamentáris kormány; 2. kik a horvát reactiótól féltek, azok fölbátoríttattak ily kifejezés által: óhajtjuk a magyar nyelv és nemzetiség terjesztését, de a többi népiségek méltányos igényeinek, sőt előitéleteinek is óvatos kimélésével; 3. kik a gyökeres reformoktól, minők az adó és örök váltság körüli tervek, rettegtek, megtalálták a békítő clausulát ezen eszmében (NB. a szavakra nem emlékezem, csak magára az eszmére): mi törekvéseink számára irányt és tájékozási pontokat állítottunk föl, azonban ha óhajtásainkat rögtön és egészen nem létesíthetnők, örömmel segéllünk elő minden indítványt, jőjjön az bárhonnan, ha irányunkkal egyezik és czéljainkat bármely mértékben előmozdítja; 4. Kik végre az oppositiónak a kormánynyali surlódását vagy általában igen rendszerezettnek vagy különösen Apponyira vonatkozólag igen élesnek találták, azokat két sententia által vonta magához Szemere; egyik sententia volt, hogy mi ellenzéseinket nem személyek, hanem elvek és tények ellen irányozzuk; a másik sententia pedig ez vala: az ellenzéki elnevezéssel ezentúlra fölhagyván, magunkat független reformereknek nyilvánítjuk.
Szemere programmterve nagy zavart okozott mert épen a nagy gyűlés előtti nap terjesztetett elő, s mert neki számos párthive s gyaníthatólag tán majoritása volt.
Klauzálhoz hirdetteték tehát egy a meghasonló véleményeket egyeztető conferentia. Kossuth programmja után Szemeréé olvastatott fel. Szemere ellen volt főként Kossuth, mellette főként Batthyány Lajos. Általában nem pártoltaték a reformer név. A többi pontok némi módosításokkal elfogadtattak s a Kossuthéval, mennyire lehetséges volt, egy szövegbe öntettek.
Igy született az ellenzéki nagy gyűlés határozata, melyet levelemhez mellékelve küldök. Csak még azt jegyzem meg, hogy bármily izgatottak voltak az előleges készülődések, a közgyűlés nagy összhangzással folyt. Nyilatkoztak: Kossuth, utána Eötvös, utána Kubinyi, aztán Szemere, Teleki, Klauzál, végre Bezerédy, ki igen hatályos szónoklatot mondott az összeforradásról. Batthyány Lajos reassumált hosszasan és részletesen».
Deák Ferencz Kehidáról 1847. ápril 10-dikén ez ügyben ezt írta Kossuth Lajosnak: «April végével, minthogy előbb nem indulhatok, Pozsonyba fogok fölrándulni orvosomhoz, mert betegeskedésem folyvást tart, s kivált most tavaszszal többet háborgatnak bajaim. Ha lehet, Pozsonyból május 5-dike 10-dike körül lemegyek Hozzátok Pestre, de azért Ti a szerkesztésnek elkészítését ne halaszszátok, mert változó egészségem is gátolhatja utamat, de hasznomat sem igen vehetnétek, mert dolgoznom tiltva van, s valóban nem is tudok. Orvosom a megzavart idegrendszer bajaiból magyarázza betegeskedésemet, s e miatt szorosan tilt minden komolyabb munkát, és én érzem csak egy kis levélirás után is a munkának 617rossz hatását egészségemre. És egyébkint is a teendő nem oly sok, s ha sok és terhes volna is, oly kezekben van, melyek nélkülem úgy végzik azt, mint végeznék velem».
Az ellenzék ugyanazon év junius 6-dikán Pesten tartott gyülekezetében megállapította a programmot, mely «Ellenzéki Nyilatkozat» czímén tétetett közzé. Kemény Zsigmond b. «Forradalom után» czímű művének 32-ik lapján azt mondja: «Deák Ferencz a létező iratokból alkotá össze a nyilatkozatot oly eklekticismussal, mely minden töredéket kibékített».
«Az ellenzék központi bizottmánya» 1847. junius 7-dikén kelt kisérő levelében, melylyel a nyilatkozatot szétküldötte, ezt írja:
«Közbizodalmu elvbarátunk Deák Ferencz, mint a fölkért bizottmány tagja, volt szíves az «Ellenzéki nyilatkozat»-ot szerkezetbe foglalni, miért neki annál szívesb köszönettel tartozunk, minél nagyobb elismerést érdemel, hogy huzamos idő óta mindnyájunkat aggasztó betegeskedése által sem engedé magát e munka terhének elvállalásától visszatartóztatni. Az általa szerkesztett «Nyilatkozat» megbizott társai által is helyeseltetve, tegnapi napon a barátságos értekezésre ujólag egybesereglett ellenzéki elvbarátok gyülekezetének birálata alá terjesztetett, s közegyetértéssel elfogadtatván, annak az ellenzéki párt tagjaival közlésére megbizatánk».
A nyilatkozat szövege a következő:
Az ellenzéknek minden alkotmányos országban egyik természetes hivatása a kormány irányában, az ország minden érdekeire nézve, mind jog- és törvényszerűség, mind helyesség és czélszerűség tekintetében, ellenőrködni. Mi tehát, kik magunkat a magyar alkotmányos ellenzék tagjainak valljuk, kinyilatkoztatjuk, hogy jövendőre is az ellenzék feladatául ismerjük, a kormány irányában, úgy egyes tetteire s mulasztásaira, mint összes politikájára nézve, folytonosan ellenőrködni; s kinyilatkoztatjuk, hogy ezen ellenőrség sikerére az alkotmány által nyujtott minden eszközöket törvényszerűséggel s loyalitással használni el vagyunk határozva.
De mi az ellenzést vagy pártolást nem személyekhez, hanem tárgyakhoz és tényekhez kötjük, s a kormánynak csak oly lépéseit fogjuk helyteleníteni, sőt tehetségünk szerint ellenezni, melyek formájokban vagy lényegökben törvényelleniek, vagy következményeikben a a haza közérdekeire s az alkotmányos élet fenntartására és kifejlődésére károsak. Hazánk jelen viszonyai között a magyar kormány tényleg nem tisztán parlamentáris, mely eredetére nézve a többségben nyilatkozó nemzeti akarat kifolyása volna, s lételét a többség pártolásától feltételezettnek elismerné. A magyar kormány, alkotmányos törvényeink ellenére, idegenszerű s nem nemzeti befolyás alatt 618áll, oly befolyás alatt, mely a monarchiának egyéb tartományait absolut hatalommal igazgatván, alkotmányos formáinkat, összes közigazgatási rendszerére nézve is, alkalmatlankodóknak szereti tekinteni, s az alkotmányos életnek nem épen barátja. Ily viszonyok között pedig pártolást vagy ellenzést személyekhez kötni nem szabad.
Folytonos kötelességünknek ismerjük mi ezen ellenőrködést minden körülmények között; jelen helyzetünkben pedig épen polgári bűnnek tartanók, ezen feladat pontos teljesítését bármi részben elmulasztani. Mi a kormánynak sem átalános rendszerében, sem eljárása részleteiben nem látunk valamely újabb, de a réginél törvényszerübb, méltányosabb és közérdekeinkre kedvezbőb fordulatot, mely által a nemzetnek biztosítékot nyujtana, hogy ereje is van, de szándéka is ingatlan és elhatározott, fennálló törvényeinket mindenkor és minden részben szorosan megtartani; a törvény rendeletét kivétel nélkül szigoruan végrehajtani; mindenkor és mindenben tisztelni azon korlátokat, miket hatalmának az alkotmány szabott; s a hazának közérdeke felett, melytől a fejedelem valódi érdeke soha el nem választható, nem ismerni más érdeket. Súlyos sérelmeink, melyeket annyiszor felterjeszténk, évek hosszú során keresztül kérve, sürgetve, várva az orvoslást, orvosolatlanok még most is, sőt keserűbbek és súlyosabbak az által, hogy jogszerű kérelmünk annyiszor elhangzott, s e miatt bizodalom és remény már-már enyészni kezdenek. Vannak-e sérelmek tömegében oly pontok, melyek fölött osztatlan volt az egész nemzet véleménye, azon férfiakat sem véve ki, kik most a magyar kormány tagjai; és még sem eszközöl kormányunk orvoslást, sőt komoly és tettekben mutatkozó törekvést sem látunk nála e sérelmekből eredő bajaink kiegyenlítésére. Pedig azon kormány, mely a nemzetnek jogszerű felszólalását figyelembe sem véve, a korábbi sérelmek orvoslását eszközölni még csak nem is igyekszik, s ily módon a törvényellenes állapotot e részben szándékosan fenntartja, épen úgy sérti a törvényt, mint amaz előbbi kormány, mely a sérelmet elsőbben elkövette, s a nemzet ingatlan bizalmára épen úgy nem számíthat, mint amaz.
De régibb sérelmeink orvoslásának káros elmulasztásán felül újabb sérelmeket is látunk mi a kormánynak újabb tetteiben s mulasztásaiban. Nem kell ezeket bővebben fejtegetnünk; több megyék köztanácskozásai, fölterjesztései s körlevelei kifejtették s elsorolták azokat; mi példa gyanánt csak némelyeket fogunk itt megemlíteni.
Az ország legfőbb érdekeinek egyike: territoriális épsége. És mégis a részek visszakapcsolását rendelő 1836: XXI. törvényczikkely 619végrehajtása több mint tiz év folytán tettlegesen még csak meg sem kezdetett; sőt ezen sérelem a mult országgyűlésen meg nem jelent törvényhatóságok ellen hozott birói itélet végrehajtásának elmulasztásával súlyosbíttatott. A határőrvidékeknek nem magyar törvények szerinti közigazgatása országunk régi sérelme. A váltótörvénykönyv s a vallás tárgyabeli legújabb törvények foganatosításának a határőrvidékeken elmulasztása által a kormány ezen sérelmet is súlyosbította.
Az ország legfőbb érdekeinek másika: a nemzetiség. És mégis az 1840-ki VI. törvényczikkelynek azon rendelete, hogy a magyar nyelv tudása a katonai véghelyeken is gyarapíttassék, végre nem hajtatott; sőt e részben elannyira semmi sem történt, hogy még az utasok s kereskedési árúszállítások is zaklatásoknak vannak kitéve a magyar nyelven szerkesztett uti levelek miatt. Az 1844-ki II. törvényczikkely azon rendelete, hogy az ország határain belőli iskolákban közoktatási nyelv a magyar nyelv legyen, teljesen végrehajtva maiglan sincs; sőt a köziskolákbeli magyar nyelvmivelő társulatok, ámbár az iskolai előljáróságok közvetlen felügyelése által minden elfajulás ellen biztosítva voltak, kormányi rendelet által végkép eltiltattak.
A példák harmadik helyén említjük, hogy ámbár a fennálló alkotmányos institutiók, melyek közjogi garantiáinkat képezik, csak törvényhozás utján volnának módosíthatók, a kormány mégis Horvátországban a tartományi gyűlésnek törvényes gyakorlat szerinti szerkezetét kormányparancs utján megváltoztatta; a megyék alkotmányos consistentiáját pedig újabban megsértette, részint az által, hogy a törvényes főispánok helyett számos megyében helyetteseket nevezett ki, holott már az 1825-ki országgyűlés is határozottan kijelentette, hogy a helyettesek alkalmazása a törvényben kijelölt eseteken kivül helytelen és törvénytelen; részint pedig az által, hogy több megyében a főispánt, mint a megyétől különvált s annak ellenében álló, sőt a megyei hatóság fölébe emelt külön hatóságot kivánja tekintetni; annak egyoldalú előadására határoz, dorgál és fenyeget; az ellene emelt vádakat pedig még vizsgálat alá is csak hosszas halasztgatások után veszi.
Sok egyes esetet hozhatnánk még fel állításunk igazolására; de világos már ezekből is, hogy ellenőrködési kötelességünk teljesítésében épen a jelen körülmények között leginkább szükséges az éber figyelem, gondos óvatosság és csüggedetlen kitűrés. De hazánknak 620már régen aggasztó helyzetében ügyekeznünk kell azon is, hogy alkotmányos állásunk törvényszerű biztosítékait neveljük s erősítsük. Ily biztosítéknak tekintjük mi a kormány felelősségét, mely az alkotmányos élet termesztésében fekszik, s mely alapja leend Magyarországban is az oly igen szükséges parlamentáris kormánynak, és a magyar kormányt leginkább megóvja idegenszerű elemek kártékony befolyásától. Ezen felelősséget, mely törvényeinkben sem ismeretlen, s azoknak szellemével oly igen összehangzik, mennél előbb életbe léptetni, leend egyik legfőbb törekvésünk. Az alkotmányos biztosítékokhoz számítjuk s tehetségünk szerint pártolandjuk a nyilvánosságot is annak a közélet minden ágaiban alkalmazását, valamint a szabad összejöhetést s az egyesülés jogának eredeti, alkotmányos tisztaságában fenntartását. Alkotmányos biztosítéknak tekintjük, s a nemzet további kifejlődésére is szükségesnek látjuk, a czélszerű sajtótörvényekkel körülirt sajtószabadságot is, minél fogva sürgetni fogjuk a törvényen kivül behozott, minden tekintetben annyira káros könyvvizsgálat eltörlését, és a sajtószabadságnak czélszerű törvények mellett megalapítását.
Törvényesnek, méltányosnak s a nemzeti közerő gyarapítására s ez által önállásunk biztosítására fontosnak, sőt szükségesnek tartjuk, hogy Erdély és Magyarország teljesen és jogszerűen egyesíttessenek, s ekkép a két nemzet egymásnak visszaadatván, mind a vérségi kapcsolatnak, mind az ország oly régi közóhajtásának elég tétessék. Szükségesnek látjuk, hogy a honpolgárok minden osztályainak érdekei, a más nyelvű népségek óvatos kiméletével, nemzetiség és alkotmányosság alapján egyesíttessenek. Szükségesnek látjuk, hogy a vallási szabadság kérdései a mult országgyűlési alapon bevégeztessenek.
De nem tekintjük feladatunkat még az által bevégezve, ha a fennemlített ellenőrködési tisztünket teljesítjük, s alkotmányos állásunk biztosítékait, a mondottak szerint, nevelni s erősíteni törekszünk; hanem hivatásunknak ismerjük: minden czélszerű reformok létrehozásán is folyvást iparkodni. Mihez képest határozottan kinyilatkoztatjuk, hogy azon téren továbbra is állhatatosan megmaradunk, melyen hazánkban a közelebb lefolyt évek története az ellenzék nevét a reformpárt nevével ugyanazonosította. Nem igényeljük mi az indítványozási jogot kizárólag az ellenzéknek; de azt sem tartjuk, hogy a haladás kérdéseit csak a kormány, vagy annak pártja indítványozhatja czélszerűen; hanem ezen irányban a kezdeményezést minden 621honpolgárok közös hivatásának ismerjük. Sőt miután minden hatalomnak természetében fekszik, hogy inkább saját körének tágítására, mint az őt korlátozó alkotmányosság terjesztésére törekedjék, legyen bár azon tiszta szándékból, hogy a nagyobb hatalommal több jót eszközölhessen, s a nemzet boldogítására irányzott terveit könnyebben keresztülvihesse: mi oly indítványokat, melyek az alkotmányos biztosítékok kifejtésére és a nemzet ellenőrködése öregbítésére czéloznának, a kormánytól annál kevésbbé várhatunk, mivel hazánkban, mint említők, a kormány tényleg nem parlamenti, annak tagjait nem a nemzet többségének akarata vagy óhajtása jelöli ki, nem a nemzet bizalmától függ fennállhatása, nem ment az idegen és épen nem nemzeti s nem is alkotmányos elemek befolyásától. Mindezeknél fogva feladatunknak ismerve, indítványozási jogunkkal élni, kötelességünknek tartjuk nyilván s világosan kijelölni azon tárgyak főbbjeit, miknek minélelőbbi létrehozását, az idő és helyzetünk körülményei szerint, a hon javára mulhatatlanul szükségesnek hiszszük.
Ezek a következők:
a) A közterhekbeni osztakozás. Mire nézve az eddig egyedül adózott nép terheinek megkönnyítését főbb kötelességünknek ismerjük; az alkotmányos biztosítékokat, ezekre nézve is, mindnyájunk számára gyarapítani törekedendünk; de az ország közszükségeinek eddig el nem látott fedezésénél a czélok országgyűlési meghatározását, számadást és felelősségget föltételül köjük.
b) A honpolgárok nem nemes osztályainak, mindenek előtt pedig a királyi városoknak és szabad kerületeknek, képviselet alapján úgy törvényhozási, mint helyhatósági jogokban valóságos részesítése.
c) A törvény előtti egyenlőség.
d) Az urbéri viszonyoknak kármentesítés mellett kötelező törvény általi megszüntetése, mire nézve legkivánatosabbnak véljük, hogy előlépések történjenek, miszerint az örökváltság, a status közbejöttével, országos eszközlésbe vétethessék.
e) Az ősiség eltörlésével a hitel és birtokszerzés biztosítása.
Minden előlépést, mely e czélokhoz közelebb vezet, a nélkül, hogy a jövendő kifejlődést megkötné, elfogadunk. Ez irányban fogunk hatni a jövő országgyűlésen, s minden egyebet is, mi az ország szellemi s anyagi kifejlődésére vezet, létesíteni törekedünk, nemzetünk kifejlődésének egyik leghatályosabb emeltyűjét, a köznevelést, igyekezendvén oly irányban vezettetni, hogy hazánkfiai munkás polgárokká 622képeztessenk, s ez által személyes függetlenségökre is támaszt nyerjenek.
Nem fogunk mi ezen működésünkben soha megfeledkezni azon viszonyokról, melyek közöttünk s az ausztriai örökös tartományok között a pragmatica sanctió értelmében fennállanak; de szorosan ragaszkodunk az 1790-ki X. törvényczikkelyhez is, melynek világos rendeletében az esküvel szentesített fejedelmi szó biztosítja nemzetünket: hogy «Magyarország szabad ország, s egész törvényhozási rendszerében független; tehát semmi más országnak vagy nemzetnek alá nem rendelt». Nem akarjuk mi hazánk érdekeit az összes monarchia egységének s biztos fennálhatásának érdekeivel ellentétbe hozni; de más részről törvénynyel, igazsággal s méltányossággal ellenkezőnek tartjuk, midőn Magyarország érdekei bármely egyes tartományok érdekeinek jogtalanul alárendeltetnek, mint ez az ipar s kereskedési viszonyainkra nézve már hosszú időtől fogva folytonosan történik. Készek vagyunk mi az örökös tartományok érdekeivel netalán ellenkezésben álló magyar érdekeknek igazság és méltányosság alapján lehető kiegyenlítésére kezet nyujtani; de abban soha meg nem egyezünk, hogy az összes kormányzási rendszer egységének, mit némelyek a monrachia egysége gyanánt szeretnek főelvül emlegetni, minden érdekeink, még alkotmányosságunk is, feláldoztassanak. Ezen kormányzási rendszer egységének tekintetéből indult ki akkor a kormány, midőn a mult század utolsó negyedében alkotmányos állásunk helyett anyagi hasznokat igérve, nemzetiségünket s polgári szabadságunkat oly súlyosan megtámadta; ezen kormányzási rendszer egységének lettek hajdan feláldozva az ausztriai örökös tartományok alkotmányos institutiói, és a kormányzás-egységi rendszer az absolutismus alapján fejlődött ki. Pedig az alkotmányosság nekünk oly kincsünk, melyet idegen érdeknek, vagy bármi kecsegtető anyagi haszonnak feláldoznunk nem szabad, s melyet fenntartani, sőt szélesebb és biztosabb alapra állítva, mindinkább szilárdítani, első és legszentebb kötelességünk; s meg vagyunk győződve, hogy ha az ausztirai örökös tartományok régi alkotmányos szabadsága még most is fennállana, vagy ha a kor és igazság kivánata szerint ők is az alkotmányos nemzetek sorába lépnének, s az egész monarchia kormányát mind összes rendszerében, mind egyes részleteiben az alkotmányosság szelleme lengené keresztül: érdekeink s az ő érdekeik, melyek most néha külön váltak, néha talán egymással ellenkezők, könnyebben kiegyenlíthetők lennének, az összes birodalom egyes 623részeit nagyobb érdekegység, több kölcsönös bizalom kötné össze, és ez által a monarchia szellemi és anyagi erejében gyarapulva, biztosabban daczolhatna az idő s ellenséges körülmények egykor bekövetkezhető viharaival.
Kijelentettük ezek szerint czélunkat s nézeteinket. Czéljaink elérésére az eszközöket a körülmények szerint megválasztani jövendőben is ily összejöveteleket tartandunk. De midőn ekkép irányunk szellemi egységére törekszünk, a törvényhatóságoknak önkörükben szabad mozgását a törvényes önállását féltékenyen őrizni szoros kötelességünknek ismerjük. Károsnak, sőt veszélyesnek tartjuk, ha a kormány, önmaga is párttá alakulva, hatalmának szellemi és anyagi erejét arra használja, hogy a vélemények szabad és független nyilatkozata helyett, mindent előre helyeslő s majdnem feltétlenül hódoló többséget szerezzen; s alkotmányellenesnek nyilatkoztatjuk azon törekvést is, hogy a kormánynak csak azon esetben szolgáljon irányul a többség, ha az egy bizonyos párt nézeteinek s érdekeinek kedvező.
