KÖVETJELENTÉS.
KÖVETJELENTÉS.
Zala vármegye 1840. julius 27-dikén tartott közgyűlése jegyzőkönyvének 1516-dik számu pontja így szól:
«A közelebb befejezett országgyűlésének folyamáról és berekesztéséről a megyei országos követ urak végjelentésüknek felvételére kitüzetett mai napi közgyűlésben, miután országgyűlési követ urak a nagyméltóságu gróf főispán úrral szünni nem tudó hangos éljen kiáltások közt az igen nagy számmal jelen lévő mind ezen, mind több nemes megyebeli Karok és Rendek körében, – kik e jeles nemzeti ünnepnek, mint az alkotmányos szabad nemzet azon örömünnepének, melyet a fejedelem és nemzet egyesült akaratával készített törvények kihirdetésekor méltán ünnepelhet, diszesítésére igen nagyszámu hazai főrendü uraknak társaságában összesereglettek – megjelentek, s a nagyméltóságu gróf főispán úr maga elnöki, a visszatérő követ urak az ő számukra különösen üresen hagyatott székeiket elfoglalák, mindenekelőtt a nagyméltóságu gróf főispán úr egy fontos beszéddel azon édemeket, melyeket a megyei követ urak, különösen pedig Deák Ferencz úr a legutolsó országgyűlése alatt a fejedelem és a nemzet választhatatlan javának előmozdításával szerzett, előterjesztette, s a hazafi érdemeket mindig igazán becsülni tudó rendeket az annyira tisztelt követjük iránti legbelsőbb szives érzésök újabb élénk kifejezésére ébresztette volna, Deák Ferencz követ úr követtársával Hertelendy Károly úrral felállván, páratlan ékesszólással készített, s hosszabb ideig tartott, s a Karok és Rendek hangos éljen kiáltásaikkal félben gyakran szakasztott beszédében mindazokat, mik az országgyűlésének egybehivásától annak egész befejezéséig ottan történtek, mik a haza közjavára, a nemzet boldogítására elhatároztattak, mik ismét a visszás körülmények miatt a nemzet által jóllehet oly forrón óhajtattak, a várt végre még sem juttathattak, mind szóval előadta, mind pedig irásban is készült jelentését követtársával egyetemben bemutatták, s a megyei Rendeknek bennük helyzett bizodalomért hazafi köszönetjüket kijelentették; ezen előadást ismét a legzajosabb éljennel fogadták a Rendek, s követjeiknek eljárása iránt teljes, tökéletes megelégedésüket jelentették ki; különösen pedig azon igazi tiszteletet, s valódi forró hálát, melyet Deák Ferencz követ úr maga kitünő tudományával a hon javára, a nemzet boldogítására, s a törvényszerü haladás eszközlésére szakadatlanul irányzott szilárd fáradozásaival e megye Rendeitől, mint küldőitől, oly igen nagy mértékben megérdemlett, 410a ki a haza boldogságát előmozdítva, még magára a megyére is az egész haza előtt valódi díszt és becsültetést szerzett, a Rendeknek nevében először első alispán úr, azután pedig többen a Karok és Rendek közül nyilván kifejezték volna, – a Karok és Rendek kötelesnek érzik magokat, hogy egy ily érdemteljes férfiunak, ki az idő parancsoló szükségét belátva, a nép iránti igazság, a törvényszerü haladás elveit szívén hordozva, a közczélra törekedő szándékoknak valóságos irányt adott; a ki mind a megye kebelében, mind pedig már két országgyűléseken a hazát, s annak törvényszerü alkotmányát férfias elhatározottsággal védette, s a gyakran fenyegető viharok, szirtek és örvények között a szabadságot sulyos és végveszélyétől megmenteni segítette; ki maga magához, felállított elveihez, a törvényszerü haladáshoz, s a nemzetnek boldogítására irányzott szándékhoz változhatatlanul hű maradott; ki nem csak a haza legtávolabb részeiben létező honfiakat jeles fáradozásaival a hálás megismerésre, hanem még az idegen külföldet is érdemei becsülésére kötelezte: mindezekért e jeles férfiu iránt viseltető, de eléggé soha ki nem fejezhető polgári hálaadásoknak s köszönetjüknek némü nyilvánítására egy önkényes, szabad ajánlásokból szerkezett alapítványnak tételére magokat elhatározták, a melyből t. i. rendesen két szegény, ú. m.: 1 nemes és 1 nemtelen ifju minden valláskülönbség nélkül esztendőnkint nyerendő fejenkinti 200 pengő forintnyi segedelemmel a szükséges tudományokban oktattatva, a haza közjavára neveltethessenek, s ezen alapítványt e nagy férfiunak örök emlékére «Deák Ferencz alapítványának» nevezék, tökéletes és teljes szabadságot adván nékie, hogy azon két ifjakat, kik ezen alapítványból neveltetendők lesznek, életében ő maga szabad tetszése és választása szerint kinevezhesse, holta után pedig, mit az isteni gondviselés egy ily lelkes hazafitól, jeles polgártól, a leghosszabb időkre eltávoztasson, a kinevezhetés jussát arra a kinek nékie tetszeni fog, végrendelésében, s ezen hagyományos ismét hagyományosára bizhassa; s jóllehet ezen kinevezhetés jussát Deák Ferencz táblabiró úr elfogadni ismételve vonakodott volna, a Karok és Rendek mindazáltal előbbi határozatjuk s kijelentésük mellett megmaradván, az alapítványt ezentul is Deák Ferencz alapítványának nevezni, s az abban részt veendő ifjaknak általa, s hagyományosai által leendő kinevezhetését reája s azokra ruházni állhatatosan elhatározták. De a mint egyrészről a megye rendei azon hálás köszönetjüket, melylyel érdemteljes követjüknek, Deák Ferencz úrnak, s tiszttársának tartoztak, a midőn kijelentik, el nem hallgathatják azt is, mivel az utolsó országgyűlésén azon főrendek – a kiket már a születési jog az országgyűlésén lehető megjelenhetésre határozott, kik ottan megjelenve a haza közjava előmozdításán a rendek táblájával kezet fogva, oly buzgó s oly meleg hálát érdemlő lelkesedéssel fáradoztak, s miért a jelen kornak becsülését és köszönetét, az utódoknak pedig háláját maguknak megszerezték, hogy ezen lelkes főrendeknek, különösen pedig a többeknek közülök, kik e megyének mai napi jeles nemzeti ünnepét jelenlétükkel is diszesíteni sziveskedtek 411– tartoznak, buzgó kebleikben el nem fojthatták, hanem irántuki tiszteletüket s hazafi köszönetüket számos éljen kiáltásokkal kifejezvén, hogy őket keblükhez s megyéjükhez még inkább csatolhassák, e megye táblabiráivá a nagyméltóságu gróf főispán úr által kineveztetni kérték».
Az irott követjelentés a következő:
Tekintetes Karok és Rendek!
Az országgyűlés befejeztetett, tisztünk megszűnt, s képviselői díszes, de terhes állásunkról lelépve, számot adunk eljárásunkról s azon bizodalomról, melylyel minket a t. RR. kegyessége megtisztelt. Tiszta igyekezetünk buzgóságát nyugodt kebellel vetjük szigorú birálat alá; de kegyes elnézést kérünk és reménylünk, ha tehetségünk az igyekezet buzgóságának meg nem felelt, s erőnk hiányában képesek nem valánk eszközölni mindazt, mit elérni óhajtottunk.
Aggodalommal telve léptünk mi e nehéz pályára, nem mintha kétkednénk az ösvényről, melyet kövessünk, mert ezt kötelesség s önérzeteink határozottan kijelölték, hanem aggódva láttuk, fájdalmasan éreztük azon nyomasztó állapotot, melyet polgári szabadságunk vérző sebei, a személyes biztosságon ejtett sulyos sérelmek, s polgártársaink szenvedései okoztak, s mely néhol rettegést, máshol inkább keserű ingerültséget gerjesztve, sötét felhőkint lebegett a nemzet felett. Nevelték aggodalmunkat azok, mik az országgyűlésnek megnyitását közvetetlen megelőzték, s ennek folytában voltak olyan pillanatok, melyekben az ellenséges körülmények nevekedő hatalma nem csak szebb jövendőnk reményeit, de a jelent is veszélylyel fenyegette, s melyekben az általános csüggedést csak az ügynek igazsága távoztatta el, s azon meggyőződés, hogy igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Köztanácskozásaink első tárgya azon újabb sérelem vala, mely Pest megye törvényes követének, gróf Ráday Gedeonnak, az országgyűlésről főbb parancsolat által lett eltiltásából származott. Sértve láttuk mi ezen tilalom által Pest megyének törvényesen gyakorlott szabad választási jussát, s veszélyeztetve képviselői rendszerünk függetlenségét, mely a kormánynak parancsoló vagy tiltó önkényes avatkozása mellett fen nem állhat, s meg valánk győződve, hogy midőn polgártársunk törvény ellen és ítélet nélkül megfosztatott polgári legszentebb jussaitól, személyében az egész nemzet törvényes szabadsága lett megsértve. Ugyanazért mindenek előtt ezen sérelmet, mely képviselői állásunkat, s az országgyűlésnek kiegészítését oly 412sulyosan érdeklette, kivántuk ő felségéhez felterjeszteni, sőt kerületileg azt is elhatározánk, hogy addig, míg e sérelem orvosolva nem lesz, semmi egyéb tárgyakat fölterjeszteni nem fogunk.
A kerületileg készült felirási javaslat, melyben e sérelemre nézve kifejténk nézeteinket, az országos ülésben is megállapíttatott; azon záradék pedig, melyet más tárgyak föl nem terjesztése iránt az orvoslásnak könnyebben lehető eszközlése végett határozánk, úgy módosíttatott, hogy e tárgyon kivül még az előleges sérelmeket, és azokat, mik a nyilvánosságot és a szólás törvényes szabadságát s az országgyűlésnek kiegészítését tárgyazzák, minél előbb tanácskozás alá veszszük, s fel is terjesztjük, ezeken kivül pedig a szabad választáson ejtett sérelem tettleges orvoslásáig semmi egyéb munkálatokat fel nem küldünk.
Ezekben állapodván meg a képviselői táblának többsége, felirási javaslatunkat a fő RR.-hez általküldöttük, s velök az említett záradék iránti országos végzésünket is közöltük. Ők azonban véleményünket el nem fogadták, sőt az általküldött fölirati javaslatot tanácskozás alá sem vevén, azt válaszolták: hogy az 1790: XIII. törvényczikk rendelete szerint minden egyéb tárgyak előtt a királyi előadásokat kell tanácskozás alá venni, s minket azoknak haladék nélküli tárgyalására szólítottak fel.
Kettős volt már ekkor az akadály, mely ezen sulyos sérelemnek orvoslásában már első lépésünket is gátolta, s azon nehézség, melyet a fő RR. tanácskozásaink sorára nézve gördítettek elő, lehető következéseiben szintoly veszélyes vala, mint azon sérelem, melyet a kormány okozott. Mert ha megállapíttatnék az 1790: XIII. törvényczikknek azon magyarázata, melyet a fő RR. felállítottak, könnyen megtörténhetnék, hogy a kir. előadások tárgyalása után az országgyűlés azonnal berekesztetvén, a nemzetnek meg ideje sem volna méltó panaszait s igazságos kivánatait előadni. Ekkor azon törvény rendeletének másik része, miszerint a sérelmeket is minden országgyűlésen múlhatatlanul orvosolni kell, tettleg meg volna semmisítve, s az országgyűlés oly testületté válnék, mely inkább csak azért lett összehíva, hogy a fejedelem parancsait általvegye, nem pedig azért, hogy minden köztárgyakról szabadon tanácskozzék, s a nemzte legszentebb jussát: a törvényhozást, fejedelmével megosztva szabadon gyakorolja.
Előadtuk mi ezeket a fő RR.-hez küldött üzenetünkben; kifejtettük, hogy törvény által előre s állandó szabályul kitűzni azon sort, 413melylyel a köztanácskozási tárgyak mindenkor felveendők, már csak azért sem lehet, mert ezen sornak a tárgyak természetéhez, s többet vagy kevesebbet sürgető voltához képest kell változni. Hivatkoztunk e részben törvényekre, s a mult idők példáira; kifejtettük, hogy jelenleg épen az általunk előadott sérelmek azok, melyek minden egyéb tárgyaknál sürgetősebbek; kiemeltük különösen az országgyűlés kiegészítésének tekintetét; de fontos okaink, s részletes vitatásaink sikeretlenek valának.
Ezenközben érkezett a julius 28-án kiadott kir. leirat, melyben ő felsége felterjesztésünket megelőzve kijelenté: hogy a megyéket törvényes jussaik gyakorlatában korlátozni s a szabad választási just sérteni nem akarja. Ezen fejedelmi kijelentés azonban, habár súlyos aggodalmunk enyhítésére valamely nyugtató igéretet látszott is foglalni magában, sérelmünket még sem orvosolta; mert azon akadály, mely Pest megye követének megjelenhetését gátolta, még elhárítva nem lett, a törvényt sértő tilalom vissza nem vétetett, s azon általános kifejezések, melyekben ezen kir. leirat a szabad választásról, s a megyék törvényes jussairól szólott, jövendőnk teljes biztosítására kielégítők nem valának. Ezen nézeteknél fogva mi a szabad választási sérelem fölterjesztésének sürgetésétől a kir. leirat következésében sem állhattunk el, s a fő RR.-et újra felszólítottuk, hogy velök közlött fölirati javaslatunkat tárgyalás alá vegyék, s a nemzet legsulyosabb sérelmeinek minélelőbbi fölterjesztését ne gátolják. Elhatároztatott továbbá a mi táblánk többsége által az is, hogy a katonai élelmezés tárgyában készült országos választmányi munkálatot, mint a mely rövid idő mulva köztanácskozás alá kerül, a követek küldőikkel minél előbb közöljék, ő felsége pedig ugyanazon föliratban, mely mellett említett sérelmeink felterjesztetnek, megkéressék arra is, hogy azon adatokat, melyek a katonaujonczokban kivánt segedelem szükségének fölfedezését tárgyazzák, úgy szintén a Duna szabályozását érdeklő terveket és előmunkálatokat is az országgyűléssel közöltetni méltóztassék.
Ennyi vitatások után végre csakugyan elállottak a fő RR. az 1790: XIII. törvényczikknek azon magyarázatától, melyet ellenünk felállítottak, s megegyeztek abban, hogy ámbár a királyi előadások érdemleges tárgyalás alá még nem vétettek, legelső föliratunkban mindazon sérelmek és kivánatok, melyek iránt a két tábla megegyez, fölterjesztessenek, s ezen föliratnak második részében kéressék azon adatoknak közöltetése is, melyek a királyi előadások 1-ső és 3-dik 414pontjainak tárgyalásához mintegy előkészületül szükségesek. Elfogadták továbbá azon fölirati javaslatunkat, melyben az előleges sérelmek orvoslását sürgettük, és azokat, mik Kővár vidékét, Közép-Szolnok megyét, és a főrendi táblának némely meg nem hivott tagjait tárgyazták; de egyszersmind határozottan kijelenték azt is, hogy a szabad választást, a nyilvánosságot és a szólás törvényes szabadságát tárgyazó fölirati javaslatunkra nézve tovább is megmaradnak előbbi véleményüknél, s ezeknek felterjesztéséhez nem járulhatnak.
Ekkor azonban gróf Ráday Gedeon, tiszta buzgósággal csak a hon javát ohajtva, országgyűlési követségéről, melyet Pest megyének törvényes választásából nyert, önkényesen lemondott, s lemondását a megye közönsége is elfogadván, megszünt e részben az országgyűlési testület kiegészítésének kérdése, s az okozott sérelem tettleges orvoslásának szüksége, sőt lehetősége a multra nézve teljesen elenyészett. A mi pedig a jövendőt illeti: mi ugyan kivántunk volna bővebb biztosítást erre nézve is; de a fenforgó körülmények között további részletes vitatásokkal magát az elvet is koczkáztatni nem vala tanácsos, s látván, hogy e tárgynak felterjesztésére nézve a két tábla között egyesülést eszközölni már lehetetlen, czélszerűbbnek láttuk a szabad választásnak törvénybe ütköző minden korlátozása ellen ünnepélyes óvást tenni, s határozottan kijelenteni: hogy mi a nemzetnek ezen szent és sérthetetlen jussára nézve a törvényekhez, törvényes gyakorlathoz s az 1832–36. évi országgyűlésnek senki által kétségbe nem hozott, s tettleg elismert példájához szorosan ragaszkodunk. Meg vagyunk mi teljesen győződve, hogy azon példát, melyben akkor a nemzet és fejedelem tudva és szabad akaratból, minden kétség, minden ellenmondás nélkül tettleg megegyezett, most a kormánynak egyoldalú önkényes rendelete, melyet a nemzet törvényesnek soha el nem ismert, sőt ellene képviselői által határozottan felszólalt, meg nem gyengítheti, s e tilalom a törvény ellen, s azon példa ellen alaposan soha fel nem hozathatik, s talán nem hibázunk, ha hiszszük, hogy épen azon keserűség, mely ezen tilalomból származott, s azon kedvetlen vitatások, melyek e tárgy fölött hónapokig folytanak, s különösen az, hogy e tilalom volt egyik legfőbb ok, mely miatt a királyi előadások hónapokig tárgyalás alá sem vétethettek, nyujtanak jövendőre nézve is némi biztosítást, s nem csak a törvény, hanem a józan okosság is el fogja tartóztatni a kormányt egy oly lépésnek ismétlésétől, mely haszon és nyereség nélkül mind 415neki, mind a nemzetnek annyi keserűséget okozott, s ezentúl ismételve bizonyosan még többet okozna.
Megszünvén ekképen a szabad választáson ejtett sérelem feletti vitatások: azon sérelmeket s kivánatokat, mik iránt a fő RR.-kel már megegyeztünk, haladék nélkül felterjesztettük, s ugyanazon föliratban ő felségét a királyi előadásoknak 1-ső és 3-dik pontját érdeklő adatoknak közöltetésére megkértük, a nyilvánosságnak és a szólás törvényes szabadságának sérelmei felett pedig vitatásainkat tovább is folytattuk. Köztanácskozásaink első tárgya tehát a nemzet sulyos sérelmei valának, azoknak előadásával kezdettük meg az országgyűlést, első föliratunk legfőbb részét sérelmeink előterjesztése tevé, s ezekkel kapcsolatban levének csak megemlítve a királyi előadások, melyeknek érdemleges tárgyalásához még csak előkészületek tétettek. És így az 1790: XIII. törvényczikk rendeletét tettleg oly értelemben alapítottuk meg, mely a szabad tanácskozások természetével leginkább megegyez, s mely jövendőre megmenti az országgyűlést azon eddig soha tisztán el nem döntött veszélyes vitatásoktól, melyek a királyi előadások elsőbbsége fölött majdnem minden országgyűlésen előfordultak; s ezen fontos lépést nem csekély következésű nyereségnek lehet tekinteni.
Azon tárgyak közűl, melyek első föliratunk mellett fölterjesztettek, az országgyűlésnek kiegészítését érdeklette az, hogy Kővár vidéke az 1832–36: XXI. törvényczikknek ellenére az országgyűlésre meg nem hivatott; Közép-Szolnok megye meghivatott ugyan, de követválasztási gyűlését a főispán önkényes hatalommal eloszlatta, s ekképen a megyét jussainak gyakorlásában s kötelességének teljesítésében gátolva, mind a törvény rendeletét, mind a fejedelem parancsát büntetlenűl sértette. Úgy szintén az is, hogy a főrendi táblának némely tagjai, kik törvény és gyakorlat szerint országgyűlési személyes jussal birnak, királyi meghivóleveleket nem kaptak. Ezen tárgyakra nézve nem történt orvosló tettleges változtatás az országgyűlés alatt; azonban a mi Kővár vidékét, s Közép-Szolnok megyét illeti, biztosan lehet reményleni, hogy azon udvari választmány, mely az említett törvény következésében ezen részek visszakapcsolásának általános és tökéletes teljesítésére kiküldetett, elkezdett munkáját minél előbb bevégzendi, s ekkor minden el lesz hárítva, mi e részben sérelmet okozott, s hiszszük, hogy a kormány képes lesz bármely egyeseknek önkényes ellenszegülését sükeretlenné tenni, s alkotványszerű hatalmával a törvénynek foganatot szerzend. A főrendi 416tábla némely tagjainak meg nem hivására pedig ő felsége ápril 25-én kiadott királyi válaszában kijelenteni méltóztatott, hogy addig is, míg az országgyűlésnek elrendezése tárgyalás alá vétetik, mindazok, kik a törvény és törvényes gyakorlat szerint az országgyűlésre meghivandók, bizonyosan meg fognak hivatni, s azt, hogy némelyeknek a kir. meghivólevelek jelenleg későbben adattak ki, a törvényhatóságok által hiányosan teljesített összeirás okozta. Így tehát ezen sérelemnek ismétlésétől sem lehet tartani.
Az előleges sérelmekre, melyeknek rég óhajtott orvoslását ugyanazon első föliratunk mellett ismét sürgettük, semmi részben nem nyertünk kielégítő választ. Ezen sérelmek polgári alkotványunknak legrégibb, de folyvást vérző sebei, melyek anyagi tekintetben szintúgy mint szellemiben súlyosak és veszélyesek. Fájdalmas valóban, hogy annyiszor ismételt föliratok s a nemzet méltó panaszának tiszta igazsága sem valának képesek ily hosszú idő alatt eszközölni azt, mit kérelem és sürgetés nélkül is méltán várhatunk, sőt megkivánhatunk a kormánytól, tudniillik törvényeink megtartását és a sértett törvények szentségének helyreállítását. Csak az országgyűlés végnapjaiban érkezett királyi válasz ezen sérelmekre; de annak tartalma által e tárgy semmiben jobbá nem változott, sőt az ismét csalódott reményeink és az ismét megtagadott orvoslás még súlyosabbá tevék fájdalmunkat. Erdély, a testvér haza, melyet ugyanazon nyelv és nemzetség, a szabadság ugyanazon buzgó érzete köt hozzánk, melynek lelkes jeles fiai oly gyakran küzdöttek érettünk és nemzeti önállásunkért, törvényes viszonyaiban Magyarországhoz még most sem csatoltatott; Galicia s mindazon tartományok, melyeknek visszaadását méltó joggal kértük, még most is el vannak tőlünk szakasztva; a magánosoknak pénzbeli viszonyai felett még most is azon felsőbb rendeletek határoznak, melyeket főbb itélőszékeink a törvény sérelmével s törvényes függetlenségök ellenére is már oly régen követnek; a só árának meghatározására nézve megsértett nemzeti jussaink még most sincsenek visszaállítva, s a nemzetnek minden osztályait folyvást és törvény ellen nyomja ezen önkényes adónak súlyos terhe; az egyházi javak még mindig a törvényhozás elmellőzésével terheltetnek; a véghelyek polgári állása törvényes tekintetben nem változott; egy szóval, ezek az előleges sérelmeknek minden pontjai most is orvosolatlanok. Mi ezen sérelmeknek orvoslását minden lépéshez, mely az újonczok ajánlására nézve fokonkint történt, múlhatlan feltétel gyanát kivántuk hozzákötni; de indítványunk 417többséget nem nyert. Hiszszük azonban, hogy nevekedő buzgósággal szólalnak fel e tárgyban jövendőre az ország rendei, mert csak a csüggedést nem ismerő nemzeti közakaratnak sikerül az, mit eddig elérni képesek nem valánk.
A szólás törvényes szabadságán, s a nyilvánosságon ejtett sérelmek, s azon perek, melyek némely polgártársaink ellen támasztattak, azon eljárás, melyet e perekben itélőszékeink követtek, és azon elvek, miket itéleteikben felállítottak, polgári állásunk függetlenségét, a személyes biztosságot és köztanácskozásunk szabadságát sokkal mélyebben érdeklették, mintsem hogy azok ellen haladék nélkül szavukat emelni ne siettek volna a nemzet képviselői. Felszólaltunk azon fájdalmas érzéssel, melyet a sérelem nagysága szült, s azon komoly határozottsággal, melyet a sértett törvények szentsége, s a veszélyben forgott közérdekek fontossága megkivánt; kijelöltük egy külön föliratban mindazokat, mik sérelmesek valának, s a kormány önkényes rendeletét, a birák eljárását s itéleteit törvényteleneknek jelentvén ki, azok következéseinek tettleges megszüntetését, s az okozott sérelmeknek teljes mértékű orvoslását kivántuk.
A főrendi táblának többsége azonban fölirtai javaslatunkban meg nem egyezett, sőt a sérelmet okozott kormányi rendeleteket, s az itélőszékek eljárását nem csak mentegette, hanem helyeselve pártolta, s a kormány jussairól, a birói hatalomról olyan elveket állított föl válaszában, melyeknek ösvényén egyesülést a két tábla között sem reményleni, sem óhajtani nem lehetett. Mert ha azon elvek megállapíttatnának, kormányi s birói kettős önkény veszélyeztetné polgári szabadságunkat, s e kettős önkény ellen még fölszólalnunk sem lehetne. Fájdalmasan lepett meg bennünket a fő RR.-nek ezen válasza, s kénytelenek valánk második üzenetünkben részletes kiereszkedéssel fejtegetni nézeteinket mindazok iránt, mik e tárgyat érdeklették. Üzenetünk tartalmát törvényeinkből és polgári alkotmányunk lelkéből merítettük, s meg vagyunk győződve, hogy tisztán a nemzet és fejedelem egyesült érdekében szólotunk; hiszszük, hogy a mit a nemzet nevében mondottunk, az a nemzet határozott akaratja volt, s ügyünknek s kifejtett elveinknek igazsága fölött nyugodt kebellel várjuk a jelen jövendő itéletét.
Felszólítottak bennünket első válaszukban a fő RR. arra is: hogy sérelmet panaszló fölszólalás helyett, az elvek vitatását mellőzve, bárhonnan eredett aggodalmunk megszüntetésére inkább a fenforgó tárgyak iránt új törvényeket alkossunk. Hajlandók valánk mi bármely 418hibát javítani, s eddigi törvényeinknek a tárgyak iránti rendeletét szelidebb korunk tisztább fogalmaihoz alkalmaztatni, nem azért, mert a fennálló törvények sértve valának, hanem azért, mert a hiányt pótolni, a tökéletlent javítani első és legszentebb kötelessége a törvényhozásnak. De azon elvek folytában, miket a fő RR. a birói hatalomról fölállítottak, s addig, míg a kormány elkezdett sérelmes rendszerét folytatta, s míg hatalmának súlya alatt szenvedtek polgártársaink, a kölcsönös bizodalomnak annyira megrázkódtatott állapontjában tanácskozni azon törvények fölött, melyek polgári állásunk biztosságát, sőt hazánk egész jövendőjét tárgyazva, kedvezőbb körülmények között is fontos és nehéz feladásai lesznek a törvényhozásnak, vagy egészen sikeretlen, vagy épen veszélyt hozó munka lett volna. Ha voltak olyanok, kikre a hatalomnak sérelmes lépései rémülést gerjesztő hatással valának, azok a félelelmnek nyomasztó befolyása alatt épen e tárgyban a jövendő biztosító új törvények felett szabadon nem tanácskozhattak volna, mert a félelem szabad férfiak szabad tanácskozásával meg nem fér. Ha pedig a történtek nem félelmet, hanem inkább ingerültséget okoztak, ezt a sérelmeknek folyvást tartó következései naponkint keserűbbé tevék; a fájdalomnak s ingerültségnek mindinkább nevekedő keserűségei között pedig nem lehet azon nyugalommal, azon hideg fontolgatással tanácskozni, minőt az ily fontos és nagy következésü törvények alkotása megkiván.
És ha mindezen tekintetek nem lettek volna is, meg valánk mi győződve, hogy a fennálló törvényeken ejtett sérelmet egyedül új törvények alkotásával orvosolni soha nem lehet. Törvény szab korlátot a hatalomnak, s önkény ellen a törvény erejében keresnek ótalmat a hon polgárai. De magát a törvényt, s annak ótalmazó erejét önkény ellen csak a nemzet moralis ereje biztosíthatja, s a mely nemzet moralis erő hiányában nem képes törvényeinek szentségét tiszteletben tartani, s azoknak tiszteletet szerezni, annak független önállása csak a véletlen esetek játéka lesz, s azt újabb és ismét újabb törvények sem mentik meg a végsülyedéstől. Ha föl nem szólal a nemzet, midőn törvényei sértetnek, hanem sérelmét elhallgatva, minden sértett törvény helyett újakat alkot, önmaga csökkenti törvényeinek tekintetét, mert hallgatása annyi, mintha helybenhagyná a történteket, vagy azokat a törvények kétes értelmével mentegetné. Ha föl nem szólal a nemzet, midőn a hatalom túllépett a törvények határin, ki fogja figyelmeztetni a kormányt elkövetett hibájára? s mi 419fogja reábírni, hogy a törvények ösvényére ismét visszatérjen? Sértett törvények mellett komoly méltósággal felszólalni több tiszteletet mutat a fejedelem iránt is, mint a gyáva hallgatás; mert amaz férfias bizodalom, ez pedig félénk kétkedés a fejedelem igazságában, s azon nemzet, mely törvényeinek, polgári jussainak sérelmét gyáván hallgatva tűri el, gyáván hagyná el fejedelmét is a veszélynek óráiban. Gyáva népnek fejedelmek ne örüljenek, mert félelem és bizodalom, hűség és gyávaság nemzeteknél együtt soha nem léteznek. Nekünk a fennálló törvények sérelméről kellett előbb tanácskoznunk, a sérelmek tettleges következéseinek megszüntetését, a törvények tekintetének helyreállítását kellet sürgetnünk; de mindezeket elmellőzve, sérelmeinket elhallgatva, új törvények alkotásába ereszkednünk nem lehetett. A fő RR. javaslatát tehát el nem fogadhattuk.
Így folytak a vitatások hónapokon keresztül, s aggodalmak között vártuk a kétes jövendő kifejlődését; mélyen éreztük mi, hogy azon fokra jutott már a dolog, hol a megállapodás lehetetlen, s vagy az elkezdett rendszernek, mely törvényt sértve a hatalom szigoru eszközeivel lépett fel, meg kell változni s a törvények szelid hatalmának kell ismét helyre állani, vagy azon rendszer tovább is fenmarad, sőt naponkint terjed és előre halad. Lefolynak majd az elkezdett perek, s azokban hasonló itéletek hasonló ingerültséget okoznak. Ennek elfojtására talán hibás számolással, de szoros következetességgel ugyanazon módokhoz nyul ismét a kormány, s így a hatalomnak minden léptein ujabb sérelmek támadnak. Ekkor a következések kiszámíthatatlanok lesznek, de minden esetre kedvetlenek, s könnyen veszélyesek. Tudtuk mi azt, hogy a vérző sebet gyógyítani, s annak égető fájdalmát enyhíteni lehetetlen addig, míg abból a sebesítő nyilnak bentörött darabja ki nem vonatik, s így jelen sérelmeink orvoslásáról s jövendőnknek biztosításáról sükeretlen minden tanácskozás, míg a sérelmet okozott kormányi rendeleteknek, birói eljárásnak, s itéleteknek fenlevő tettleges következései meg nem semmisíttetnek, a folyamatban levő perek meg nem szünnek, s szenvedő polgártársaink szabadsága ismét vissza nem adatik. De a fő RR. folyvást ellenezték feliratunk fölterjesztését, és így e tárgyban az orvoslásnak eszközlése már első lépésben gátoltatott. Készek lettek volna ugyan a fő RR. megegyezni abban, hogy a sérelem panaszlásával s elveink vitatásával teljesen felhagyva, egyedül a szenvedők mellett szólaljon fel az országgyűlés. A legbuzgóbb részvétnek meleg érzése, a barátság és 420szeretet édes kötelességei hatalmas ösztönül szolgáltak nekünk is arra, hogy a szenvedők sorsát enyhíteni, nekik az elvesztett szabadságot visszaszerezni, s őket a hazának visszaadni minden uton igyekezzünk. De egy szentebb és magasabb kötelesség állott előttünk, melynek hatalmas szavánál minden egyéb érzelmeinknek el kellett némulni, s ez a kötelesség: a haza iránti kötelesség volt. Mi a nemzet képviselői valánk, s a nemzet nevében szólaltunk fel sértett törvényeinek védelmére. Mi egyes polgárok sorsának enyhítésére a nemzeti jussait oda nem adhattuk, s a polgári szabadság sérelmeit elhallgatnunk vétek lett volna még akkor is, midőn annak fentartásához a reménynek utolsó szikrája is elenyészett, mert a mit hatalom ront meg, az ismét feléledhet, de a mit a nemzet könnyelmüsége önkényt oda vet, vagy gyávasága elhanyagol, azt visszaszerezni ritkán lehet. Mi nem tehettünk oly lépést, mely által elveinket megtagadva, tettleg törvényesítettük volna mindazt, mit polgári szabadságunkra nézve oly igen veszélyesnek hittünk; már pedig a nemzet sérelmeinek panaszlása helyett kegyelemért esdekelni annyi lett volna, mint a történteket tettleg helyeselve, véteknek bélyegét nyomni a szenvedőkre, s nemzeti jussaink árán szerezni nekik szabadulást. Ilyen áron szabadulni kínosabb lett volna nekik is a szenvedésnél. E részben sem nyulhattunk tehát azon módhoz, melyet a fő RR. elfogadni készek lettek volna.
Javaslották a fő RR. későbben azt is, hogy a két táblának külön nézetei, melyek e tárgy felett az eddig váltott üzenetekben már bőven kifejtettek, egy közös felirat mellett terjesztessenek ő felségéhez. Azonban ezen rendkivüli mód sem vala czélszerű, sőt könnyen káros is lehetett volna következéseiben, mert olyan kir. válasz, mely mind a két tábla különböző nézeteinek egyformán megfeleljen, képzelhető sem vala; ha tehát mindenik tábla fentartotta volna magának azon just, hogy a nézeteivel netalán ellenkező kir. válasz ellen is felszólalhasson, bizonyosan ujabb és még részletesebb vitatás alá került volna ezen tárgy a nélkül, hogy kielégítő elintézéséhez bármely részben közelebb volnánk; ha pedig a külön nézeteknek felterjesztése olyképen történt volna, hogy mind a két tábla köteles legyen a legfőbb határozatban minden esetre megnyugodni, akkor a törvényhozási jus, mely a fejedelem és nemzet között egyenlően megosztva kölcsönös egyezkedéssel határoz, soraiból lenne kiforgatva. De tartani lehetett még attól is, hogy ezen példának ösvényén jövendőben más tárgyaknál is hasonló módot hoznak gyakorlatba, s ez, kivált az országos ajánlatok kérdéseinél, a nemzetre nézve különösen káros lehetne.
421S így ezen javaslathoz sem járulhatván, feliratunknak elveit, s egész tartalmát folyvást vitattuk; védelmére minden okot, felterjesztésére minden törvényes módot megpróbáltunk, s azon záradékot, melyet a szabad választási sérelemmel már felállítottunk, kiterjesztettük ezen szólásszabadsági sérelemre is. Gyakran módosította szavazatunk ellenére a többség ezen záradéknak tartalmát, s mi azt fokonkint védettük nem mint kitűzött czélt, hanem mint eszközt, mely czélra vezessen. Ki vala már tüzve az országgyűlés berekesztésének határnapja, s még fennállott feliratunk egész tartalma, s fenállott a többség által már nagy részben megrontott záradéknak azon utolsó fokozata is, hogy t. i. az ujonczok iránti országos végzés fel ne terjesztessék mindaddig, míg a fő RR. a szólás szabadságán ejtett sérelmek iránti feliratunk fölterjesztésében meg nem egyeznek. De a fő RR. többsége is változatlan maradt ellenszegülésében, melyet sem bőven kifejtett törvényes okaink fontossága, sem többször ismételt bizodalmas felszólításunk, sőt kérésünk buzgósága legyőzni képes nem vala. S így küzdöttünk folyvást siker nélkül s mindinkább enyésző reménynyel.
Kétes helyzetünk keserűségét nevelte azon leverő gondolat, hogy a kitürni nemtudásnak nyomasztó átka még sulyosabb csapással is sujthatja hazánkat. Lankadni fog majd a sikeretlen küzdésben kifáradt nemzeti buzgóság, s végre a többség elveinket megtagadva felirásunk érdemétől áll el, vagy abban oly módosításokat tesz, melyek által a sértett törvények mellett buzgó felszólalás puszta kérelemmé válik, s ekképen a nemzet önmaga dulja fel legszentebb jussait, melyeket a hatalom megsértett ugyan, de meg nem ronthatott. Az ilyen bukás mindenkor gyávaságszülte öngyilkolás, ez pedig a legborzasztóbb halál, mert a meggyilkolt jelennel együtt sirba száll a szebb jövendőnek reménye is, olyan halál, melyet nem kisérnek részvét könnyei, mert a mely nemzet önmagát elhagyja, sorsát megérdemli.
Ezek valának feszült állásunknak naponkint terhesb körülményei, midőn folyó évi márczius 24-én érkezett azon kir. leirat, melylyel ő felsége hosszas vitatásainkba mintegy közbeszólva, felirásunkat megelőzte, s a szólás törvényes szabadságának sértetlen fentartását igérve, sulyos aggodalmunkat kivánta némileg megnyugtatni. De nem valának ezen leirat által orvosolva sérelmeink, s azokból eredett aggodalmunk még el nem enyészett, mert ámbár azon elvek, melyeket a leirat arra nézve foglal magában, hogy a szólás törvényes szabadságát 422ősi alkotmányunk is biztosítja, s hogy azt, ki a törvényszabta korlátokon túl lép, a törvény rendes utján kell feleletre vonni, a birói hatalom törvényes függetlenségét pedig kérdés alá venni nem lehet, a mi nézeteinkkel is nagy részben megegyeztek; ezeknek puszta kijelentése még sem volt elegendő arra, hogy általa teljesen megszünteknek tekinthessük azon sérelmeket, melyeknek tettleges következései folyvást fennállottak. Hiszen épen azért valánk mi kénytelenek sérelmet panaszolva felszólalni, hogy azon elvek, melyeket a kir. leirat is törvényeseknek ismert, a panaszlott esetekben meg nem tartattak, sőt egyenesen megsértettek, s a szólás szabadságának korlátait meghatározó törvények rendeletét a kormány elmellőzte. Nem a birói hatalom törvényes függetlenségét vettük mi kérdés alá, hanem azt, mi ezen törvényes függetlenséggel meg nem egyezett, s épen az okozott legérzékenyebb sérelmet, hogy az itélőszékek ezen függetlenségét magán a törvények sérthetetlen szentségén is felül akarták emelni. De egyébiránt is az említett kir. leirat több sérelmeinket meg sem érintette, s így annak tartalmában megnyugodnunk nem lehetett. Mindazon nézeteket tehát, miket ezen kir. leiratra nézve kifejteni szükségesnek láttunk, beleszőttük a szólás szabadsága iránti felirási javaslatnak végszakaszába, s azon felirásnak érdemére nézve már bőven kifejtett minden elveinkhez s nézeteinkhez szorosan ragaszkodva felszólítottuk ismét a fő RR.-et, hogy sérelmeink felterjesztését ne gátolják.
Ez volt a mi táblánk többségének végzése sérelmeinknek és felirásunknak érdemére s elvére nézve; de a fő RR. azokat el nem fogadták, s a felterjesztésben meg nem egyeztek. A mi pedig többször módosított záradékunknak még fennállott utolsó romjait illeti, mi, kik utasításunk s meggyőződésünk szerint ezen záradékot akkép kivántuk megállapítani s fentartani, hogy az ujonczok iránti országos végzésnek felküldése nem csak a sérelmek felterjesztésétől, hanem azoknak tettleges orvoslásától legyen felfüggesztve, s így annak ereje nemcsak a fő RR. ellen, hanem a kormány ellen is szolgáljon, semmit nem láttunk az utolsó kir. leiratban, a mi véleményünket legkisebbé is változtatná. De azon többség, mely az orvoslási záradékot már előbb, minden törekvésünk ellenére, erejéből kivetkőztette, s azt utasításuk következésében csupán a fő RR. ellen szolgáló felterjesztési záradékra változtatta, most miután ő felsége ezen még fel nem terjesztett sérelmekre nézve is kir. leiratot küldött, ezen záradékot szükségesnek s tovább is fentarthatónak nem vélte, s a két tábla közötti egyesülést ezen 423országgyűlésen már lehetetlennek tartván, rosszabb következésektől, s még a tárgy érdemeinek bukásától is félve, czélszerűbbnek hitte a záradék által megakasztott tárgyakat megindítani, s így szavazatunk ellenére az eddig fennállott záradék is megszünt, s mindazon országos határozatok, melyekben a két tábla már megegyezett, ő felségéhez felküldettek.
Végre az ország nádora május 1-ső napján tartott elegyes ülésben szóval jelentette, miképen ő felsége folyó évi ápr. 29-én kiadott kir. végzése által megrendelni méltóztatott: hogy mindazon személyek, kik a legutolsó országgyűlésnek kezdete óta az 1715: VII. t.-cz.-nél és az 1723: IX. t.-cz. 2-dik szakaszánál fogva perbe vonattak, s jelenleg a reájok kimondott büntetés alatt vannak, teljes szabadságba helyeztessenek; mindazon perek, melyek az idézett törvényeknél, vagy az 1456: LIV. és 1490: LXX. t.-czikkelyeknél fogva bárkik ellen folyamatba vétettek, megszünjenek, s ezután az efféle tettek megtorlására, melyek az előbb érintett időre esnek, törvénykezési eljárásnak többé helye ne legyen. Örömmel vettük mi ezen jelentést, mint egyes polgárok; örültünk, hogy szenvedő polgártársaink ismét szabadok s a hazának ismét visszaadatnak a nélkül, hogy ezt elveinknek megtagadásával, nemzeti javaink sérelmével, vagy képviselői állásunk méltóságára homályt vető bármely lépéssel vásárlottuk volna meg, s nem kételkedénk, hogy a fejedelemnek azon igazságos rendeletét ugy tekinthetjük, mint annak jelét, hogy a kormánynak törvényt s alkotmányt sértő szigoru rendszere megszünik, s a törvényeknek biztosabb és szelidebb hatalma ismét helyre áll. De mint a nemzet képviselői teljes mértékü orvoslásnak nem tekinthettük még ezt, s kifejtett elveinktől semmiben el nem állhattunk. A nélkül tehát, hogy ezen nádori kijelentés tartalmát tárgyalás alá vettük, s annak következésében bármely felirást készítettünk volna, megmaradtunk tovább is felirási javaslatunk mellett, s midőn az országgyűlésnek végnapjaiban láttuk, hogy huszonhárom üzeneteink, melyeket a jelen és mult országgyűlésen a szólás szabadsága felett váltottunk, s ezekben felhozott alapos okaink sem valának képesek a fő RR. megegyezését kivívni, határozottan kijelentettük, hogy mi ezen előadott sérelmekre nézve részletesen kifejtett elveinkhez, különösen pedig mindazokhoz, miket ezen országgyűlésen az e tárgy feletti 2-ik üzenetben előadtunk, szorosan ragaszkodunk, s azoknak fentartását, a teljes mértékű orvoslásnak kivívását, s jövendőnk bővebb biztosítását a nemzet hazafiui buzgóságának és a jövő országgyűlés gondosságának a teljesített kötelesség nyugtató érzetével általadjuk.
424Ezek azok, mik a most lefolyt országgyűlésen a nyilvánosságnak, és a szólás törvényes szabadságának ügyében történtek. Mi a nemzet jussainak védelmében, sértett törvényeink helyreállításában semmit el nem mulasztottunk, a mi hatalmunkban állott, s nem rajtunk mult, hogy többet eszközölni képesek nem valánk. Sérelmeink teljesen orvosolva nincsenek, de azoknak tettleges következései megszüntek, s az orvoslásnak legsulyosabb akadályai el vannak hárítva. Kivonatott a vérző sebből a sértő nyílnak benn törött darabja, s könnyítve van ez által a gyógyításnak eszközölhetése. Fejedelmünk igazságszeretete, a nádor mély belátása, s a fő-cancellár hazafiui buzgósága biztos reményt nyujtanak, hogy a hatalom törvény elleni rendszerének megszüntével szünni fog az ingerültség, s a megrázkódtatott kölcsönös bizodalom ismét helyreáll, és ha ez megtörténik, ugyanazok, kik az ingerültség kedvetlenségeit mélyen érezve annyi terhes küzdések között igyekeztek az ingadozó bizodalom helyreállításán, őrködni fognak jövendőre a visszaállított bizodalom felett, s elkerülnek mindent, mi azt ismét megzavarná; mert tudják, hogy a nemzet bizodalma a fejedelemnek s a kormánynak legbiztosabb támasza, s hol az egyszer elenyészett, azt sem visszahozni, sem pótolni többé nem lehet.
Azonban mik lesznek a történteknek következései, csak az idő fogja kifejteni. De ha ezen országgyűlés meggyőzte a kormányt arról, hogy hazánkban a veszélyes ingerültséget nem azok terjesztik, kik a józan haladásnak békés ösvényén törvényeink számos hiányait pótolni, s az előitéletek zsibbasztó lánczait lerázva, a szunnyadó nemzeti erőt munkásságra ébreszteni, kifejlődésre vezetni törekednek, hanem azok, kik a törvényszerű haladásnak természetes mozgását is közalkotmányt veszélyeztető mozgalmaknak nézve, hatalommal s a hatalomnak törvény elleni rémületes eszközeivel is kivánnák gátolni a nemzet kifejlődését; ha meggyőződött a kormány, hogy hazánkban sem lehet már az igazságos közvélemény hatalmas szavát elfojtani, vagy elmellőzni; ha más részről megtanulta a nemzet, hogy azon polgári jussok legbiztosabbak, melyek nemcsak a törvény tábláira vannak holt betükkel irva, hanem minden polgárnak kebelében kiolthatatlanul élnek; ha megtanulta, hogy moralis erő a nemzetek legnagyobb kincse, s a nemzetnek csak azon felszólalása hatalmas, melyet csüggedni nem tudó moralis erő támogat, ingadozó változékony vélemények ellenben pusztán és nyom nélkül enyésznek el; ha kormány és nemzet meggyőződtek arról, hogy erejöket a törvénynek s igazságnak ösvényén 425egyesítve szebb jövendőt deríthetnek honunk egére, de azon ösvényt elhagyva, kétes küzdésben egymást emészti fel a két erő s könnyen veszélybe döntheti a hazát és fejedelmet; ha kormány és nemzet megtanulták ezeket: akkor a nyereség nagy, mert jövendőnk biztosítva van.
Miután honi nyelvünk a mult országgyűlésen lerázta már az idegen nyelvnek sulyos rabigáját, és törvényeinknek eredeti nyelve lett, ujabb lelkesedéssel igyekezett a nemzet azt a közigazgatásnak minden ágaiba kivétel és megszorítás nélkül behozni, s a hazában mindenütt terjeszteni s emelni. Már az országgyűlésnek megnyitásakor, midőn ő felségének, koronás fejedelmünknek és felséges hitvesének a császárnénak, az ország rendei nevében hódoló tisztelettel indítványt tevének, hogy azon küldöttség mind felséges urunkat, mind felséges asszonyunkat magyar nyelven üdvözölje. Közakarattal megegyeztek ezen indítványban a fő RR. is, és miután ő felségök az ország nádora által ez iránt előre hódoló tisztelettel megkérve a magyar üdvözlésnek kegyes elfogadását igérték, az csakugyan meg is történt. Századok óta most idvezlette legelőször a magyar törvényes fejedelmét nemzeti nyelven, s az országgyűlésnek berekesztésekor szintén magyarul történtek az idvezlések, s ezentul bizonyosan köztisztelkedési nyelvünk is a honi nyelv leend. Későbben, midőn köztanácskozásainkat már elkezdettük, elhatározánk, hogy ő felségéhez küldendő felirásainkat egyedül magyar nyelven készítendjük. Ebben is megegyeztek a fő RR. s az ország nádora közakarattal megkéretett, hogy a nemzetnek ezen igazságos kivánatát ő felségének adja elő. A nádor által előterjesztett kivánatunkra ő felsége azt méltóztatott válaszolni: hogy mivel ezen kivánság a fennálló törvénynek megváltoztatását tárgyazza, szokott fölirás és kir. válasz utján kell annak elintéztetni. Mi tehát első föliratunkban, melyet több rendbeli sérelmeink iránt, s a kir. előadások némely pontjait érdeklő adatok közöltetése végett készítettünk, beiktattuk a fölirásoknak ezentul egyedül magyar nyelven teendő fölterjesztése iránti kivánságunkat is, s ezen fölirást még az eddigi szokás folytában két nyelven szerkesztettük. Megérkezett erre nem sokára a kir. válasz, melyben ő felsége kivánatunkat kegyesen elfogadja. Minden fölirásaink tehát, melyek ezután készültek, már ezen országgyűlésről is egyedül magyar nyelven terjesztettek föl, és így mind szóval, mind irásban honi nyelven szól ezentul fejedelméhez a magyar is.
426Több fontos és méltányos kivánataink voltak még ezen kívül a nemzeti nyelv tárgyában; ezeket mind egy feliratba foglalva, felterjesztettük ő felségéhez. Kértük, hogy ő felsége kir. válaszait s leiratait is honi nyelven adja ki; kértük, hogy miután törvényeinknek magyar szerkezete az eredeti s elhatározó, a törvények jövendőben egyedül magyar nyelven szerkesztessenek; a helytartótanács még körleveleit is magyar nyelven bocsássa ki; a kir. udv. cancellaria magyarul irjon; a magyar ezredeknél a kormányszavak magyarosíttassanak; a magyar katonaságnál a magyar nyelv behozassék, s annál egyedül magyar tisztek alkalmaztassanak; az iskolákban latin helyett magyar legyen a tanítás nyelve; minden hazafinak kötelességül tétessék a honi nyelv tudása; egy szóval, még számos pontokat nem említve, kértük azt, hogy a magyar nyelv országos nyelvvé tétetvén, a közállomány rendszerének minden ágain a latin és a német nyelv helyett magyar hozassák be. Teljesítetlenül maradott legnagyobb része felterjesztett kivánatainknak, némelyeket azonban elfogadott ő felsége, s ezeket a jelen országgyűlésnek VI. t.-czikkébe iktattuk. Legfontosabb ezek közül az, hogy mind az ország rendei, mind a megyék ezentúl egyedül magyarul szerkesztessék felirataikat; a helytartótanács körleveleit is magyarul adja ki, a magyar udvari kamara, a magyar ezredek kormányai, az egyházi törvényhatóságok magyarul levelezzenek, s az anyakönyvek oly helyeken is, hol a gyülekezethez szent beszédek magyar nyelven nem tartatnak, magyarul irassanak, s ezentul minden egyházi plebanusoknak, egyházi szónokoknak, káplánoknak és segédeknek olyanok alkalmaztassanak, kik magyarul tudnak; végre, mit a t. RR. is ezeken kívül különösen utasításba adtak, hogy az országos pénztárakról magyar számadások vezettessenek.
Előlépések ezek, minden esetre pedig hasznosak és nem csekély következésüek; de sok van még hátra, mit nyelvünk ügyében tennünk kell. Az, hogy a kir. válaszok magyar nyelven adassanak ki, s hogy a törvényeknek latin szerkesztése, melyet most is már csak türt inkább, mint készített az országgyűlés, teljesen elmaradjon, valamint az is, hogy az iskolában magyar legyen latin helyett a tanítás nyelve, legfőbb figyelmet érdemel s mindenekelőtt kivánatos. Azonban ott áll már nemzeti nyelvünknek ügye, honnan viszalépéstől félni nem lehet, sőt a haladás bizonyos; mert minden előrelépés csakhamar szükségessé teszi a másikat is, s valamint a mult országgyűlésnek azon határozata, mely által a honi nyelv törvényeink 427nyelve lett, kivívta már a magyar feliratokat, úgy következni fognak nem sokára a magyar válaszok; a közigazgatásnak minden ágaiból lassankint elmarad a latin nyelv, s minden polgárnál szükségessé válván a magyar nyelvnek tudása, képtelenség nélkül nem lehet jövendőre az iskolai tanítás nyelvét magyarra nem változtatni. Így halad az lépésről lépésre, mit a nemzetnek csüggedést nem ismerő átalános közkivánata közszükséggé tett. Vajha e példa másban is hasznos tanításul szolgálna a magyarnak.
A királyi előadásoknak 1-ső pontjában a magyar állandó katonasághoz, minthogy annak száma már eddig is tetemesen megfogyott, s a rendes hadfogadás által nem elegendőképen pótoltatik, nagy része pedig, az 1830: VII. t.-cz.-nek értelmében, szolgálat-idejének kiteltével nem sokára el fog bocsáttatni, ujonczokbeli országos segedelmet kivánt ő felsége.
Hónapok multanak el, s ezen tárgy még köztanácskozás alá sem vétetett, mert felvételénél első lépésnek kellett lenni egy feliratnak, melyben régibb törvényeink nyomán, s az 1830-ik eszt. országgyűlésnek példájára megkéressék ő felsége, hogy a kivánt segedelem szükségét kimutatni méltóztassék; de gátolta ennek felterjesztését azon átalános határozatunk, hogy a szabad választáson ejtett sérelmek felterjesztésén kívül, semmi egyéb tárgyak iránti munkálatainkat fel ne küldjük. Utóbb azonban a többség szavazatunk ellenére megváltoztatta ezen határozatát, s a szükségnek kimutatását kérő felirat ő felségéhez felterjesztetett. Ennek következésében elküldötte ő felsége a magyarországi főhadikormányzót, oly végre, hogy a szükséges adatokat velünk közölje; az ország rendei pedig egy országos választmányt küldöttek ki oly utasítással, hogy az a főhadikormányzótól azon adatokat megtudja, s mindazokról, miknek nyilvánítása a közállományra nézve nem káros, az ország rendeinek kimerítő tudósítást tegyen. Eljárt ezen tisztében az országos választmány, s az ő felsége által e végre megbizott főhadikormányzóval hosszabb ideig értekezvén, mindazokat, mik neki fölfedeztettek, hivatalos jelentésébe foglalta, de véleményadásba nem bocsátkozott, minthogy azzal az ország rendei által megbizva nem volt.
Mi ugyan akkor is, midőn ő felségének kir. válasza, mely mellett a magyarországi főhadikormányzó ki vala küldve, felvétetett, sőt későbben is, midőn már a kiküldött országos választmány jelentését beadta, folyvást azt kivántuk: hogy sulyos sérelmeink orvoslásáig a kir. előadásoknak ezen első pontja legalább érdemileg ne tárgyaltassék. 428Egy kis ideig pártolta is a többség kivánatunkat; de végre mégis elhatároztatott az országos választmány jelentésének felvétele s az ujonczok kérdésének érdemleges tárgyalása, és így kénytelenek valánk mi is az e tárgy feletti tanácskozásokba bocsátkozni.
Az országos választmány jelentése szerint ő felsége a szükséges segedelmet 38,500 ujonczokban kivánta megajánltatni. Több felé ágaztak a vélemények a megajánlandó mennyiség felett. Mi a t. RR. utasítása szerint csak 22,000-re szavaztunk, a többség azonban utasításuk következésében szavazatunk ellenére 38,000 ujonczot ajánlott meg. Sürgettük mi a t. RR. utasítása szerint azt is, hogy azon régi katonák, kik az 1830-dik esztendő előtt örökös katonáknak állíttattak, szintén bocsáttassanak el, s ez az országos ajánlatnál tekintetbe vétessék. Pártolták is némelyek méltányosság és emberiség szempontjából ezen kivánatot, de a többség, utasítások hiányában, azt el nem fogadta.
A mi pedig az ajánlottak feltételeit illeti, azon óvások és feltételek, melyek az 1830: VII. t.-cz. szerint az akkori ajánlathoz valának kötve, nagy részben most is fentartattak, sőt némely pontokra nézve határozottabban s világosabban kimondattak. A szolgálat idejét 10 évről nem ugyan 6-ra, mint mi a t. RR. nevében sürgettük, hanem 8-ra kivánták leszállítani az ország rendei, az állításnak előbb divatozott erőszakos módját pedig átalában eltörölvén, helyette a sorshuzást törvényt által kötelezőleg megállapították, s kidolgozták azon utasítást, mely ezen ujonczok állításánál szorosan megtartandó szabályul szolgál. Kimondották továbbá az ország rendei azt is, hogy a szolgálat kitüzött idejének elteltével senkit, akár kiütéssel fenyegető, vagy már kiütött háboru miatt, akár büntetésképen, vagy bármi egyéb szin alatt is, katonai szolgálatban tovább tartóztatni ne lehessen, kivévén az utasításban világosan kitett azon esetet, midőn valaki a sorshuzás után megszökik, mert ez elfogattatása esetében két esztendővel hosszabb szolgálati időre köteles.
Ugyanezen feliratunkban fiui bizodalommal megkértük ő felségét: méltóztassék hathatós közbevetésével az európai hatalmasságoknál eszközölni, hogy azok, az emberiséget, népeik boldogságát s önérdeküket tekintve, egy átalános lefegyverkezési rendszert fogadjanak el, s roppant hadi seregök számát kevesítvén, ez által a népeket oly békességgel boldogítsák, melynek áldásait fentartásának költségei fel nem emésztik. Szomoru dolog, valóban, hogy midőn a nemzeteknek egymást pusztító véres harczai megszüntek, egy ujabb 429csapás dulja fel azon reményeket, miket a drága véren vásárlott békesség igérni látszott, s ez a csapás Európának azon veszélyteljes védelmi rendszere, mely minden nemzetet kényszerít békesség idejében is roppant seregeket tartani, sőt azokat gyakran nevelni. A nemzeti gazdaságnak egyik legfőbb kincse a munka, pedig mennyi erő, mennyi munkás kéz vonatik el ezen védelmi rendszer által a nemzet köziparkodásától? és még azon felül mennyi a költség, melyet a megkevesedett munkás erőnek kell előteremteni a katonaságnak tartására! Minden nemzet érzi ezen tehernek iszonyu sulyát, minden hatalom nyögve viseli ezen kénytelenség jármát, és még sem menekednek tőle, pedig csak komolyan, határozottan s egyetértve akarnák, könnyü volna megszüntetni azt, mire csak önmagok kényszerítik egymást. És ha ezen rendszer még sokáig fenmarad, a védelemnek eszközei alatt roskadnak le a népek, mint azon gyáva harczos, kit nehéz pánczéljának sulya nyomott agyon. Magyarországnak rendszere csupán védelmező, s Magyarország képviselőinek illett e kérelmet intézni azon fejedelemhez, ki az áldott békét fentartani, s édes gyümölcseit népének biztosítani bizonyosan óhajtja.
Azt is kértük ő felségétől ezen föliratban, hogy az állandó katonaságnak egy részét béke idején hasznos közmunkákra fordíttatni méltóztassék. A hatalmas Rómának erős harczosai Róma dicsőségét és nagyságát nem csak a véres harczok mezején tudták terjeszteni, hanem a békének nyugalmai között is munkás kezekkel raktak hazájoknak hasznos épületeket. Harczaiknak vérnyomai már elenyésztek, a hatalom, melyet fegyvereik diadalma vívott ki, a sorsnak viszontagságain megtörött, de a békének ezen műveit, mint a római nagyságnak tartósabb és dicsőbb emlékeit, bámulja a világ. Miért ne követné korunk is a hajdannak szép és hasznos példáját? Hiszen ez által legalább némileg enyhítve lenne azon sulyos teher, melylyel az állandó katonaság tartása nyomja a népet, pótolva lenne a közszorgalomtól elvont munkás erőnek egy része, s az ily dolgozás a katonáknak testi erejét sem fogyasztaná, hanem inkább nevelné, s őket minden viszontagságok ellen keményebbekké tenné. És kivált hazánkban volna ez hasznos, hol annyi még a tenni való s oly kevés a kéz, mellett a mindennapi foglalatosságoktól elvonva, közczélra lehetne fordítani. Mi kérelmünket e tárgyban előadtuk, s a kormány és nemzet egyformán vesztenek, ha kérelmünk sikeretlen marad.
Ezeken kívül mulhatatlan feltétel gyanánt kivántuk továbbá mi az ujonczok ajánlásához hozzákötni azt, mit már az 1830-dik évi 430országgyűlés több ideig vitatott, hogy t. i. a magyar és véghelyi ezredeknél a kormányszavak magyarok legyenek, tisztek csak olyanok lehessenek, kik született magyarok és magyarul tudnak, a lépcsőnkinti előmenetel pedig ezen ezredekben a többi császári királyi hadseregtől különválva történjék. A többség azonban ezen föltételeknek megállapításához nem járult.
Bevégezték ilyképen a KK. és RR. a kir. előadások 1-ső pontjának tárgyalását, de határozataikat föl nem terjesztették, sőt a fő RR.-kel sem közölték, mert fennállott azon záradék, miszerint ezeknek felküldése a szólás szabadságán ejtett sérelmek fölterjesztésétől vala felfüggesztve. Midőn azonban a többség ezen záradéktól elállott, s az ujonczok iránti felirat és törvényjavaslat a fő RR.-hez általküldetett, azok mindenben megegyeztek, és ekképen a kir. előadások 1-ső pontja felett a legelső érdemleges felirat az országgyűlésnek 11-dik hónapjában fölterjesztetett.
A kir. válasz, mely ezen országos ajánlatot mind mennyiségére, mind pedig a hozzá kötött óvások s feltétekre nézve nagy részben elfogadta, különösen észrevételt tett a szolgálat idejének 8 esztendőre lett leszállítása ellen, s azt az 1830-dik eszt. országgyűlésnek példájára ismét 10 esztendőben kivánta megállapíttatni. Mi ugyan e tárgynak isméti felvételével ujra sürgettük még ezen időnek is két esztendővel alább leendő szállítását, s midőn ezt el nem érheténk, legalább az országos határozatot kivántuk megtartani, de hosszas vitatások után végre szavazatunk ellenére a többség elfogadta e részben is a kir. válasz tartalmát, s a szolgálat ideje 10 esztendőre határoztatott, azonban a föliratban világosan kijelentetett, hogy az 1830-dik évi VII-dik törvény rendeletét, melyre a kir. válasz hivatkozik, sem a katonai szolgálatnak idején, sem az ajánlathoz kötendő feltételekre nézve olyan állandó szabálynak el nem ismerik az ország rendei, melyet minden uj ajánlatoknál szorosan követniök kellene. Továbbá kifogást tett a kir. válasz azon határozatunk ellen is, hogy a szolgálatnak idejét az utasításban említett esetén kivül büntetésképen se lehessen meghosszabbítani, s e részben az eddigi módot kivánta föntartani. Ezt azonban az ország rendei el nem fogadták, mind azért, mert meg nem nyughattak abban, hogy az országnak biztosító igéretét az ország befolyása nélkül készült hadi törvények bármely esetben megsemmisítsék, s tartottak attól, hogy ha kivált azon hadi törvény, melynek időnkinti változtatása is az ország tudta nélkül történik, többféle vétkeket rendel a szolgálat idejének meghosszabbításával 431büntettetni, s e miatt az ilyen meghosszabbítások gyakrabban előfordulnak, bizodalmát veszti a nép a szolgálatnak törvénytelen kikötött idejére nézve a polgári hatóságok iránt, s egyes esetekben a törvényszabta időt leszolgált katonának mi okból lett elmaradását nem tudva, s nem is tudhatva, hinni nem fog semmi biztosító ajánlatnak, s ez által a katonaállításnak szelidebb s egyébkint bizonyosan czélszerűbb módja nehezíttetik, sőt lehetetleníttetik.
A kir. válasznak egyéb részeit, melyek egyébkint is keveset valának lényegesek, elfogadván az ország rendei, mindezeket egy ujabb föliratba foglalták. Csak az országgyülésnek utolsó napján érkezett ezekre ő felségének végső kir. válasza, s minthogy ő felsége is megegyezett abban, hogy a szolgálat meghosszabbításával csak egyedül azon esetben lehessen büntetni, midőn a katona zászlóját hivtelenül elhagyva megszökik, a törvénynek ezen rendeletéről pedig minden ujoncz már a sorshuzáskor jó előre értesíttessék, egyes esetekben, midőn valamely katona ilyen büntetés alá esett, az ezred az illető törvényhatóságot erről tudósítsa, sőt valamikor ezentul ujonczok ajánlásáról leszen szó, az ezen büntetés alá esettek följegyzése figyelemben tartás végett az országgyüléssel is közöltessék, s minthogy ezek által aggodalmunk nagy részben meg vala szüntetve, az ország rendei megnyugodtak abban, s ekképen az egyesség elkészülvén, a törvény és az országgyűlésileg kidolgozott utasítás megállapíttatott.
A királyi előadásoknak 2-dik pontja a katonaság élelmezésének és szállásolásának eddigi módját s annak czélszerübb elrendezését tárgyazta. Rég óhajtotta már e tárgynak elintézéseit a nemzet, s több országgyűlések fájdalmasan panaszolva szólaltak fel ezen naponkint növekedő teher ellen.
És csakugyan mindazon sulyos terhek között, melyek az adózót nyomják hazánkban, legsulyosabb s legérzékenyebb a katonaság tartásának kötelessége. Az élelmezésnek most fennálló módja egykor az adózó népnek könnyebbítésére vala rendelve, s azon árszabás, melyszerint a kiszolgált termesztmények kifizettetnek, első megállapításkor, sőt még azután is több ideig a termékek folyó árát jóval meghaladta. Akkor csakugyan könnyebbség volt az adózóra, hogy szorgalmának gyümölcsét biztosan és jó áron pénzzé tehette; de most, midőn a termékek folyó ára azon beváltási árt oly igen felülmulja, felette káros, s nem törvényes, nem igazságos, hogy az adózó gyakran magától elvonva falatját, gyakran inséget szenvedve, csekély áron s némelykor csaknem ingyen tartozzék azokat oda adni. De egyébiránt is a kezelésnek 432ezer nehézségei, melyeknél a számos visszaéléseket elkerülni alig lehet, a termékek szállításának terhe, mely az adózónak soha meg nem téríttetik és különösen azon tekintet, hogy némely törvényhatóságok, melyekben vagy épen semmi, vagy kevés számu katonaság fekszik, és azok melyekben a temékek folyó ára kisebb, ezen sulyos teherből alig viselnek valamit, midőn ellenben más törvényhatóságok adózói majd szinte összeroskadnak az alatt: különösen óhajthatóvá teszik, hogy e tárgyban minél előbb intézkedjék a törvényhozás.
De még sürgetőbbek azon tekintetek, melyek a katonaság házankénti beszállításának minélelőbbi megszüntetését tanácsolják. Mert nem említve mindazon apró, de naponkint előforduló, s azért sulyos és gyakran boszantó terheltetéseket, mik a beszállásolásnak ezen módjából származnak, s fátyolt vetve annak több erkölcsi következéseire, már azon gondolat is keserves lehet a szegény adózóra, hogy miután terhes fáradtsággal lerótta mindazt, mivel urának, s a közállománynak tartozik, miután sulyos munkáját végezve, haza tér szalmakunyhójába, melyet gyakran inséggel küzködve önmaga épített, nincsen abban egy zugoly, hová háborgatás nélkül vonulhasson háznépével, mert házában a beszállott katonának alkalmatlan jelenlététől nem menekedhetik. A vadnak barlangja s a madárnak fészke van, melytől erővel is távoztat minden idegen tolakodást, de a magyar adózó nem ura még önsajátjának is, házában nem ő rendelkezik, mert a közállomány, melynek minden terheit viseli, még házi nyugalmát sem hagyja háborítlanul, s oly vendéget szállított hozzá, kit tűrni kénytelen, oly vendéget, ki gyakran idegen földnek gyermeke, s kihez még az édes honi nyelvnek megszokott hangjai, s a közös haza közös szeretetének szelidebb érzelmei sem kapcsolják. Mélyen érezték ezt már az 1836-dik esztendőben az ország rendei, s minden módot elkövettek, hogy e tárgy felett minél előbb intézkedni lehessen, és miután azt a szükséges előkészületek hiányában akkor felvenni nem lehetett, a XI-dik cz. által egy országos választmányt neveztek ki, mely az egész tárgyat minden oldalról s egész kiterjedésében vizsgálóra vevén, a felett kimerítő véleményt készítsen, s munkáját a közelebbi országgyűlésnek bemutassa, melyen az okvetlenül felveendő leszen. Be is mutatta ezen országgyűlésre munkáját a választmány, s mi azt a t. RR.-nek annak idejében meg is küldöttük. A mint pedig megérkeztek a törvényhatóságok utasításai, tüstént köztanácskozás alá vevénk azt, s gondosan kerülvén mindent, a mi e részben tanácskozásainkat czélt vesztő vitatásokra vezethetné, egy fölirati javaslatban 433mindenekelőtt általános elv gyanánt kijelentettük, hogy meg vagyunk győződve, miképen a katonai élelmezésnek és szállásolásnak szokásban levő módja nem igazságos, s az ezzel egybekötött terhek nagy részben nem törvényesek. Kijelentettük azon óhajtásunkat is, hogy a katonaságnak élelmezéséről minden tekintetben a kir. kincstár gondoskodjék, az adózók a termesztmények kiszolgáltatásának terhétől teljesen fölmentessenek, s az országban tanyázó katonaság számára katonai laktanyák építtetvén, a házankénti beszállásolás megszünjék. Végre kijelentettük azt is, hogy ezen terhek megszüntetésére nézve, a mennyiben azok eddig is a törvénynyel nem ellenkeztek, a kincstárnak netalán adandó kárpótlás iránt egyezkedésbe bocsátkozni készek vagyunk; s megkértük ő felségét, hogy az építendő laktanyákra nézve is a már fenálló efféle épületeknek tekintetbe vételével, azoknak mekkorasága és minősége, s az országban elosztása iránt terveket készíteni, s ezeknek közlésével egyszersmind a katonaság részéről ahhoz értő tagokat kinevezni méltóztassék, kikkel egy kiküldendő országos választmány e tárgyak iránt értekezhessék, hogy ekkép a felett még ezen országgyűlésen lehessen intézkedni. Ezeken kivül több részletes rendelkezéseket is javaslottunk, melyek az általkelő katonasággal való bánást, a katonaság számára szükséges szekerezéseket s vontatásokat, a fegyvergyakorlás végetti nagyobb katonai összevonulásokat, a rendkivüli esetek iránti czélszerű intézkedést tárgyazták. Fölirati javaslatunkra csak néhány észrevételt tevének a fő RR. s azok is nem a felállított általános elveket, hanem inkább a részletes rendelkezésnek némely pontjait érdeklették. Azonban ezek felett is csakhamar meg lett az egyesség, s föliratunk ő felségéhez fölterjesztetett.
A kir. válasz, mely ezen föliratra érkezett, elismerte ugyan, hogy az adózónak érdekében van a termesztmények kiszolgáltatásának eddigi hibás módja helyett valamely czélszerű megváltás iránt rendelkezni, de mégis több váratlan nehézségeket gördített előnkbe. Megemlítette a megváltási összeg rendes befizetésének biztosítását, szólott ezen tehernek a törvényhatóságok közötti felosztásáról, s annak nehézségeiről, s azt kivánta, hogy mivel e tárgynak bővebb megfontolása szükséges, ismét egy országos választmány neveztessék ki, mely az ő felsége által kiküldendő katonai tagokkal is értekezve, egyszersmind a katonai laktanyákról is minden körülmények figyelembe vételével kimerítő véleményt készítsen; föliratunknak részletes rendelkezéseit pedig nagy részben ugyanazon választmány munkálódására utasította.
434Mi ugyan a kir. válaszban megérintett nehézségeket nem láttuk olyanoknak, melyek miatt a megváltás iránti alkudozásokat még ezen országgyűlésen megkezdeni nem lehetett volna, mert a megváltási summának befizetésére nézve más biztosítást nem adhatunk, mint a mi egyéb ilyen terheknél fennáll, t. i. a törvényt, s a fizetni vonakodó ellen a legrövidebb törvényes keresetet. Ezen eszközökben elegendő biztosítást találhat a kormány, mert hatalmában, sőt kötelességében áll a törvényeket végrehajtani. Ezeken kívül bármely kezességet vállalni, vagy egyik adózót a másikért felelőssé tenni, mind a dolog természete, mind az igazság tekintete egyiránt tiltanak. A mi pedig ezen tehernek a törvényhatóságok közötti felosztását illeti, csak azon kezelés szerint történhetik ez is meg, mi például a közadó felosztásában eddig fennállott; ezen kulcsot lehet sőt kell is igazítani, de a kulcsnak igazítása a felosztást lehetetlenné nem teszi. Ujra sürgettük tehát e tárgynak még ezen országgyűlésen leendő elintézését. De ő felsége megmaradott előbbi válaszánál; azt azonban kijelentette, hogy a megváltás feletti egyezkedéstől nem idegen. Látván tehát mi is, hogy az országgyűlés mind inkább vége felé közelít, s így annak berekesztése előtt a katonai laktanyákról, s a beszállításnak még sulyosabb terhéről a legkedvezőbb körülmények között sem lehet már kimerítőleg munkálódni, s egyik tárgyat a másik nélkül nem akarván intézkedés alá venni, megegyeztünk a kir. válasznak azon javaslatában, hogy e tárgy bővebb kimerítése egy országos választmányra bizassék. Így készült a jelen országgyűlésnek III. törvényczikkelye, mely által egy ujabb országos választmány megbizatott, hogy a katonai élelmezés és szállásolás terheinek megszüntetése végett, a mennyiben azok törvényesek, a kir. kincstárral egyezkedésbe bocsátkozzék, a katonai laktanyákról terveket készíttessen, s készítendő munkálatát az ország nádorának a végett bemutassa, hogy annak felügyelése alatt az egész munkálat sajtó által közönségessé tétetvén, a legközelebbi országgyűlésen ezen tárgy végképen elhatároztassék.
A katonai kihágásokról, melyek által a hon békés polgárai, s leginkább a szegény adózó nép gyakran szenvednek, s melyek a katonatartásnak már úgyis oly sulyos terhét még keserübbé teszik, szintén kivántunk törvény által rendelkezni, s azoknak meggátlása és megfenyítése iránt egy részletesebb törvényjavaslatot készítettünk, melyet annak idejében a fő RR.-nek már meg is küldénk. Kivánságunk azonban teljesületlen maradt, mert arra ő felségének válasza 435nem érkezett; s így e tárgynak czélszerü elrendezése majd akkor fog legalkalmasabban felvétetni, midőn a katonai élelmezés tárgyában kiküldött választmánynak fennemlített munkája köztanácskozás alá fog kerülni.
A királyi előadások 3-dik pontjában felszólította ő felsége az ország rendeit, hogy a Dunának s egyéb hajózható folyóknak szabályozásáról még ezen országgyűlésen tanácskozzanak. Már a mult országgyűlés alatt kiterjesztették e tárgyra figyelmöket az ország rendei, s egy külön felirat által megkérték ő felségét, hogy a Duna szabályozását tárgyazó adatokat és terveket velök közöltetni méltóztassék; de akkor e felirat siker nélkül maradott. Ha közóhajtás volt akkor ezen tárgy, sürgető szükséggé nevelték azt azon iszonyu pusztítások, miket a Dunának áradása a legközelebb lefolyt néhány évek alatt okozott. Örömmel fogadtuk a kir. előadásoknak ezen pontját, melyben ő felsége megelőzve közóhajtásunk kijelentését, minket a sürgető tárgy feletti tanácskozásra hívott fel, s nem is késtünk a legelső feliratban, melyet ezen országgyűlésről felterjeszténk, újra kérni a szabályozást tárgyazó minden adatoknak, terveknek s előmunkálatoknak közlését. Azonban a kir. válasz, mely feliratunkra folyó évi január 4-dikéről adatott ki, csak arról tudósít bennünket, hogy a Duna szabályozását tárgyazó szükséges vízmérési adatok már megvannak, s az abrosz is rövid időn elkészülend, de semmit ezekből velünk nem közöl, sőt egyenesen azt állítván, hogy a szabályozásnak teljesítése a helytartótanácsot illeti, csak ajánlatokra s némely akadályok elhárítását tárgyazó törvények alkotására szólít fel bennünket.
Mi azonban meg valánk győződve, hogy ezen óriási munka csak a nemzet minden erejének tetemes megfeszítésével leszen eszközölhető, apróbb és gyakran czél elleni foltozások pedig csak erőpazarlások, melyek haszon nélkül kifárasztják a nemzet készségét; meg valánk továbbá győződve, hogy tetemes áldozatokat csak úgy lesz kész tenni a nemzet, ha egész kiterjedésében ismeri a tárgyat, hová azon áldozatok fordíttatnak, ismeri a nehézségeket, melyekkel küzdeni kell, s az eredményeket, melyek hihetőséggel számíthatók, s mélyen keblünkben viselve gyászos emlékét azon rettentő csapásnak, mely hazánk fővárosát majdnem végveszélylyel sujtotta, meg nem nyugodhattunk a kir. válasznak ezen átalános tartalmában, mely minket az országos ajánlatok terhén kívül az egészből kizárni látszatott. Újabb feliratot készítettünk tehát, s az adatoknak és terveknek velünk még ezen országgyűlésen leendő közlését ismét sürgettük. 436De mielőtt ezen felirat fölterjesztethetett volna, közelgetvén az országgyűlés berekesztésének már kitüzött határideje, láttuk, hogy azon számos nagy fontosságu tárgyak mellett, melyek folyamatban vannak, a kivánt adatok közlésével sem történhetik már ezen országgyűlés alatt elhatározó rendelkezés, s inkább akartuk az egésznek részletes tárgyalását egy országos választmányra bizni, s annak jelentésétől függeszteni fel a további intézkedéseket, mint adatok és tervek nélkül akármely ajánlatba bocsátkozni, melynek mértékét adatok hiányában még csak közelítőleg sem számíthatánk, és e nagy tárgynak bővebb megvizsgálását a nemzet jussaitól elvonni. Ugyanazért e tárgyban megbizott országos választmány kinevezése iránt törvényjavaslatot készítettünk, s ő felségének fölterjesztettük. Kölcsönös egyezkedések által csakugyan meg lett állapítva ezen törvény, melyben az országos választmány oly utasítással küldetik ki, hogy a Dunának s egyéb folyamoknak szabályozását, Buda és Pest városának, s egyéb szomszéd vidékének biztosítását tárgyalja, s ezen tárgyakat érdeklő s velök egész kiterjedésében közlendő adatoknak és terveknek használásával, azon elvekre és arányra nézve, melyekhez a további munkálódások alkalmazandók lesznek, mind az iránt, hogy micsoda módokkal és minő felügyelés alatt lenne maga a szabályozás gyakorlatilag eszközlendő, s a magánosoknak közczéllal összeütköző érdekei mikép lesznek törvénynyel elintézhetők; végre azon segédforrásokról, melyek az ország alkotmányának, és minden rendbeliek igazainak épségben tartása mellett e czélra használhatnának, a közelebbi országgyűlésig, melyen e tárgy mulhatatlanul fel fog vétetni, kimerítő véleményes jelentést készítsen.
A hitelnek és kereskedésnek, melyek nélkül korunkban nemzet virágzó nem lehet, leghatalmasabb eszközei a váltók, s legerősebb támaszai a váltótörvények. A váltók hajdan csak egyszerü eszközei valának a pénzek átszállításának, mely a durva erőszak véres harczainak azon korában mindig sok költséggel és gyakran veszélylyel is járt. Utóbb azonban mindinkább elterjedtek azok, s most már életerét teszik a kereskedésnek, mert forgathatóságuk által sokszorozva nevelik a forgásban levő pénzmennyiséget, s nélkülök bármely nemzetnek a legvirágzóbb kereskedése is hamar elakadna. A váltótörvények az egész kereskedői mívelt világnak köztörvényei, melyek fővonásaikban minden mívelt nemzeteknél ugyanazok. Hazánkban a sínlődő kereskedésnek, s a hitel csökkent állapotjának nem ugyan egyedüli, de bizonyosan egyik legnagyobb oka volt az, hogy váltótörvények 437hiányában nálunk a váltók forgathatása alig vala lehető, külföldön pedig magyarországi váltót külföldi kereskedő kezessége nélkül csak ritkán fogadtak el. A magyar kereskedés tehát egyedül a forgásban levő pénzmennyiségre vala szorítva, s azt nem nevelhette, a forgást gyorsabbá nem tehette azon eszközök által, melyeket más nemzetek e részben annyi sikerrel s oly fényes eredményekkel használnak. Káros hatással volt ez a termesztők osztályára is, mert hitel és szorgalom, termesztés és kereskedés mindig viszonyos kapcsolatban állanak. Hol a hitel hiánya, a forgásban levő pénznek csekély mennyisége, s annak lassu forgása miatt a kamatláb magasabban áll, ott a mezei gazdaság javítására, s ez által a termesztésnek nevelésére, vagy az ipar és szorgalom egyéb ágainak megalapítására s terjesztésére szükséges tőkéket sokkal nehezebb megszerezni, nehezebb a kölcsön vett pénznek nagy kamatját nyereséggel ismét szorgalom által kiteremteni, s ezért a fekvő birtok ára alantabb áll, a termesztés kisebb, s az egész nemzet összes értéke bizonyosan kevesebb.
Régen érezte már a nemzet ezen hiányoknak nyomasztó sulyát, s már az 1790-dik esztendőben meg vala bizva egy országos választmány, hogy a törvénykezési egyéb tárgyak között egy váltótörvénykönyvet is készítsen. Fél század mult el már azóta, melynek első felét véres harczok gondjai és veszélyei foglalták el; de későbben a békesség áldásai között hazánkban is mindinkább ébredni kezdett a szorgalomnak s kifejlődésnek ezer akadályokkal küzdeni kénytelen ösztöne: városaink nevekedtek, kalmárok, tőzsérek, kereskedők szaporodtak, kézműveseink jobbak és számosabbak, a mezei gazdálkodásnak minden ágaira gondosabb mívelés fordíttatik, a szorgalomnak több ágai, melyek eddig ismerve nem valának, vagy figyelembe nem vétettek, ujabb jövedelemforrásokat nyitának, kényelmeink szaporítják szükségeinket, s ez ismét kettőzteti a munkásságot, s így minden akadály a mi a szorgalmat zsibbasztja, s a kifejlődést gátolja, naponkint inkább érezhető lett, s annak elhárítása mindinkább közszükséggé vált.
Ezen közszükség hozta létre a váltó-törvénykönyvet, melyet a jelen országgyűlésen elkészíttettünk. Hatása és következései bizonyosan hasznosak lesznek, mert emelik a hitelt, erőt és életet adnak a kereskedésnek, s uj ösztönt a szorgalomnak. De ne várjunk azoktól lehetetlent, ne higyjük, hogy ezen következéseket azonnal minden polgár teljes mértékben érezni fogja, ne gondoljuk, hogy a külföld 438majd egyszerre elönt bennünket pénzével, s a kamatláb nálunk is egyszerre száztól háromra-négyre száll. Mindezekhez idő kell, és kitürni tudás. Kereskedést, szorgalmat a törvény nem teremthet, a törvény csak ezeknek akadályait hárítja el, a többit idő és a nemzet ereje és gondossága fejti ki.
Nem tartjuk szükségesnek bővebben fejtegetni ezen váltótörvények tartalmát. Az első részre nézve, mely az anyagi váltójogot foglalja magában, kevés volt kölcsönös értekezésünkben a fennakadás, s a nehézségek, melyek előgördíttettek, leginkább a második részt, különösen a váltótörvényszékek elrendezését tárgyazták. Mi ezen törvényszékek tagjaira nézve szabad választást kivántunk, úgy mint azt a kerületi választmány, mely a munkát kidolgozta, javaslatba hozá; midőn pedig a kerületi többség ezt úgy módosította, hogy minden törvényhatóság azon váltótörvényszékhez, melyhez tartozik, egy tagot jelöljön ki, s ő felsége csak ezekből nevezhesse ki a birákat, a feltörvényszékhez pedig első felállításkor szintén a megyék, utóbb az altörvényszékek tegyék a kijelölést: mi ezen végzéshez szorosan ragaszkodtunk; a többség azonban, midőn már látta, hogy a kormány ellenkezése miatt ezt kivívni nem lehet, nem akarván ezen az egészet koczkáztatni, szavazatunk ellenére megegyezett a biráknak ő felsége általi kinevezésében, s így e részben a t. RR. utasítását sikeresiteni képesek nem valánk.
A váltótörvények folytában szükséges vala még némely tárgyakat figyelembe venni, mik nálunk törvénynyel eddig czélszerüleg elintézve nem valának. Ugyanazért törvényt alkottunk a kereskedőkről, s a kereskedői czímnek bejegyzéséről, úgy szintén a kereskedői könyvekről, azoknak formájáról és hitelességéről, mik eddig hazánkban a legtöbb kalmároknál rendetlenek és hiányosok valának, s mikre nézve mind a külső forma, mind a pontosság tekintetéből már csak azért is a legnagyobb szigoruság szükséges, mert félpróbát tevő erővel vannak a törvény által felruházva. Törvény által rendelkeztünk a kereskedés fennállásánál lévő kölcsönös jog viszonyairól, a kereskedés megszüntéről, a gyárok jogviszonyairól, a kereskedői testületekről és alkuszokról, a fuvarosokról, s a közkereseti társaságokról és ezek közt különösen a részvénytársaságokról, mik lassankint hazánkban is szaporodnak már, s melyek korunkban az ipar és szorgalom mezején a nemzetek és emberiség hasznára annyi és oly nagyszerü vállalatokat hoztak létre, mik egyes ember erejének s hatalmának lehetetlenek valának, s úgy hiszszük, 439hogy mindezen törvények a hitel és kereskedés emelésére kedvező hatással lesznek.
Az adósságoknak elsőbbség végetti betáblázásáról törvényeink eddigi rendelete nagyon felületes és hiányos volt, s ebből gyakran igazságtalan s a közhitelre nézve ártalmas következések származtak. Mi tehát e tárgyat is tanácskozás alá véve, mindent, a mit e részben szükségesnek hittünk, ujabb törvény által elhatározánk. Ezen ujabb törvényben a királyi városokra nézve meghatározánk azt is, hogy azok tartozzanak minden polgárnak ingatlan vagyonát felmérve és összeirva, egy tökéletes birtokkönyvet a betáblázási könyvvel összekötni, ezentul nálok a betáblázás mindig csak különösen megnevezett ingatlan vagyonra történhessék, s valamikor az adós olyan ingatlan vagyonát, melyen betáblázott adósság fekszik, eladja, minden arra betáblázott hitelező tudósíttassék, s a vevő mindaddig, míg azok ki nem elégíttettek, az eladónak a vételbeli összegből semmit le ne fizessen, különben felelettel tartozik, s a betáblázott adósság tovább is azon vagyont terheli. Így tehát a hitelező a földkönyvből, melyben időnkint minden birtokváltozások pontosan feljegyzendők, adósának vagyonát mindig megtudhatja, a betáblázási könyvből megláthatja, hogy egyik, vagy másik vagyont mennyi adósság terheli, s ez által a biztosság és a hitel tetemesen nevekedik. A nemesi javakra nézve is kiterjesztettük mi a törvénynek azon rendeletét, hogy betáblázásokat csak az ingatlanokra lehessen tenni, mert az ingók bizonytalan és változó értéküek, könnyen elveszhetők vagy elrejthetők lévén, a betáblázásnak biztos alapul nem szolgálnak, s így, ha a betáblázás ezekre is kitejesztetik, akkor annak czélja tévesztve van, s az egész betáblázási rendszer megzavartatik. Elhatároztuk továbbá azt is, hogy a megyékben is addig, míg rendes földkönyvek hozatnak be, oly esetben, midőn az adósnak valamely kijelölt birtokára történt a betáblázás, és az adós azon birtokát elidegeníti, a vevő tartozik mindazon hitelezőket, kik követeléseiket különösen azon birtokra betábláztatták, annak megvételekor tudósítani, s őket kielégíteni, vagy azon adósságokat a megvett birtokkal együtt átvállalni. Azt azonban, hogy a rendes birtokkönyv a nemesi javakra nézve is törvény által kötelezőleg behozassék, még most sok tekintetek lehetetlenné tevék, azonban óhajtani lehet, hogy az akadályok megszüntével ez minél előbb megtörténhessék, mert csak ez az egyetlen egy biztos mód a betáblázásoknak hitelt és a birtok becsét emelő hatását a nemesi javakra is kiterjeszteni.
440A csődületi rend vagy is inkább azon szabályok, melyek az értékében megbukott adós hitelezőinek összehivására s kielégítésére nézve hazánkban eddig fenállottak, s melyek nagy részben nem törvényeken, hanem a legfőbb törvényszékek itéletein alapultak, azon hosszu idő, mely a csődületi perek bevégzésére szükséges vala, azon számos visszaélések, melyek mellett a csődületi pereknek gyakran készakarva hosszabbított folyamatja alatt a hitelezők kárával mások emésztették el a csődületi tömeg nagy részét, s azon mindennapi tapasztalás, hogy egy mesterségesen elintézett csalfa bukás legbizonyosabb ut vala sokaknak a meggazdagodásra, hitelünket nem keveset csökkenték. S valóban ideje volt már, hogy e tárgyat a törvényhozás szigorubb, határozottabb rendelkezések által tisztába hozza. Elkészítettük tehát mi a csődületi rendet, mely nélkül a váltótörvényt behozni sem lehetett volna, mert az eddig fenállott szabályokban csődületeknél a váltók sorozatáról semmi különös rendelkezés nem vala, minthogy azokat, mint különös figyelmet érdemlő kötelezvényeket, törvényeink nem ismerték. Megszüntettük a csődület megrendelésében eddig oly sokszor előfordult önkényes eljárást, s azt a biróságnak törvényes itéletére biztuk, a csődületi tömeg kezelésére való felügyelést a hitelezőknek adtuk által, a perben eddig követett hosszas eljárást a lehetőségig megrövidítettük, a követelések sorozatát az igazság és méltányosság egyszerübb alapjaira építettük, gondoskodtunk a felsőbb birói megvizsgálásnak hamarításáról, s a végrehajtásnak és valóságos kielégítésnek könnyebbítéséről, korlátoltuk a hitelezők kijátszására czélzó visszaéléseket, s a csalfa bukást szigoruan büntetni rendeltük. Mindezen intézkedések egy törvényczikkbe foglaltattak, és ha szorosan megtartatnak, nem kételkedünk, hogy az eddig naponkint szaporodó igazságos panaszok e részben is megszünnek.
A nemzeti bank fölállítása hitelünk és kereskedésünk virágzására felette hasznos, sőt mulhatatlanul szükséges volna, s meg vagyunk győződve, hogy e nélkül a váltótörvények jótékony hatása is sokkal kisebb lesz; ugyanazért, hogy annak minélelőbbi létrehozása eszközöltethessék, egy országos választmányt kivántunk megbizni azzal, hogy minden körülményeket fontolóra véve, annak mikép lehető felállítása iránt tervet készítsen, s ezen nemzeti kivánatot ő felségének felterjesztettük; de föliratunk sükeretlen vala, mert arra válasz nem érkezett. Jövendőre tehát szükségesnek véljük, hogy a nemzet e tárgyat ujabb buzgósággal felfogja, s annak létesítésére minden módot 441megpróbáljon; mert nélküle kereskedésünk szabad és független világkereskedés soha nem lehet.
A kamatoknak rendes fizetését gyakran hosszu évek során elmulasztván az adósok, ez által nem csak sok jólelkü egyes hitelezők károsodnak, hanem számos alapítványok is tetemes csorbulást szenvednek, mert a kamatoknak évenkinti hasznát elvesztik; sőt épen e miatt nem állhatnak fel biztosan hazánkban olyan közhasznu intézetek, melyeknek gyarapodása az évenkint pontosan fizetendő kamatok hasznaira vagyon számolva. Különösen érezhető volt ezen hiány nálunk azért, mert törvénykezésünk hibás rendszerénél fogva több évek kellettek a világos adósságoknak törvényes utoni behajtására; s ha valamely pontosan nem fizető adósnak felmondatott is a tőke, a hitelező mégis elvesztette kamatjainak kamatját. Elhatároztuk tehát, hogy az elmulasztott kamatoknak kamatját is már előre lehessen kötelezni, s ez által akartuk a hitelezőket biztosítani; de ő felsége javaslatunkat el nem fogadta. S így e tárgyban törvényt alkotni nem lehetett. Azonban e hiányon is segítettünk nagy részben azon törvény által, melyet a szóbeli perek iránt ezen országgyűlésen alkottunk.
Ugyanis mind a fenemlített tekintetekből, mind pedig azért, hogy azon világos adósságokra nézve is, melyek nem váltóbeli tartozásokból származnak, legyen egy rövidebb és kevesebb költséggel járó per utja, melylyel a jólelkü hitelező könnyen pénzéhez juthasson, a szóbeli perek biróságának hatóságát az 1836-dik eszt. XX-dik t.-cz. 2-dik §-ának eseteiben 200 frt tőke summának erejéig egy ujabb törvény által kiterjesztettük; s elhatároztuk azt is, hogy midőn a hitelező a tőkét felmondani nem akarja, a hátra levő kamatokat 200 frt erejéig szintén szóbeli per utján követelhesse; és hogy oly esetben, midőn az adós magát a szóbeli per birósága alá vetette, ha világos az adósság, bármely summának erejéig szóbeli perbe vonattathassék.
Ugyan a hitelnek és a közigazságnak tekintetéből egy külön törvény által elhatároztuk azt is, hogy az önkényes sequestrumok a birói itéletek végrehajtását ne akadályozhassák; késleltető parancsolatok pedig csak valamennyi hitelezőnek világosan kijelentett megegyezésével adathassanak.
Azon törvényczikkelyt, melyet a mult országgyűlésen a pénzbeli elmarasztalásokat magokban foglaló birói itéletek iránt alkottunk, ujabb czélszerű változásokkal akartuk bővíteni. Tanácskozásba is vétetett ezen tárgy, de az utasítások és vélemények oly sok felé ágaztak, hogy abban semmi czélra vezető megállapodást eszközölni nem lehetett. 442Így tehát az igazítást máskorra fentartva, vitatásainkkal ez uttal felhagytunk.
Az országgyűlési költségek iránt törvény által ismét elhatároztatott, hogy azokat, valamint a mult országgyűlésen, ugy ezen uttal is a nemesi rend és azok, kiket a törvény ezen nevezet alá foglalva ért, viseljék, s azok ellen, kik a reájok eső mennyiséget megfizetni nem akarnák, 200 frt erejéig szóbeli per utja, azon felül pedig az alispánnak, vagy szolgabiráknak hat hét alatt bevégzendő sommás eljárása rendeltetett.
Az országgyűlési költségek elhatározásának alkalmával és utóbb is többször indítványba tétetett az országgyűlési szállásoknak fizetése, de azt a többség ezuttal el nem fogadta. Későbben ugyan Pozsony városának fájdalmas panaszát figyelembe vévén, a kerületi RR. elhatározták, hogy ez iránt a követek küldőiknél ujabb kérdést tegyenek, a mi meg is történt. Utóbb ugyan kerületi ülésben az végeztetett, hogy egy országos biztosság választassék, mely minden adatokat összeszedvén, az egész dolog felett kimerítő véleményt adjon. De az országos ülésben ezen végzés is elesett. Óhajtani lehet, hogy a nemzet e részben az eddig fenálló szokást az igazság és méltányosság kivánatihoz képest egyszer már megváltoztassa. Hajdan, midőn csak hetekig tartottak az országgyűlések, könnyen viselték a szállásadás terhét a városi polgárok; de korunkban a tárgyaknak halmozott sokasága, és a fenforgó kérdések fontossága, többször már évekig tartó országgyűléseket tettek szükségessé, s a városi polgár évekig meg vala fosztva jövedelmének nem csekély részétől, sőt házának azon része, mely országgyűlési szállásnak van rendelve, még országgyűlésen kivül is gyakran üresen áll, vagy igen kevés bérért adatik ki, mert azt épen ezen bizonytalanság miatt örömest senki ki nem bérli. Azon általános haszon, mely az elevenebb pénzforgásból az egész városra és annak vidékére háramlik, az egyesek terheltetését jóvá nem teszi, mert ezen általános haszonból az egyesek, kik a terhet viselik, gyakran nem részesülnek. Ha figyelembe vétetnek mindezen okok, ha figyelembe vétetik az is, hogy a kárpótlás, mely ezen szállásokért adandó volna, az egyes megyék országgyűlési költségeit csak alig nevelné, s érezhető sem lenne, méltán remélhető, hogy a nemzet e részben az igazságos kérelemnek elfogadását jövendőre meg nem fogja tagadni.
A földesúr és jobbágy közti viszonyokat elhatározó urbéri törvények némely pontjai, melyeket a gyakorlat vagy hiányosaknak, 443vagy homályosaknak mutatott, szintén köztanácskozás alá vétettek, s ezekre nézve több világosító s javító változtatásokat tevénk, melyek a jelen országgyűlésnek VII. t.-czikkelyében foglaltatnak.
Azok között, mik e tárgyban történtek, a legnagyobb fontosságu lépés az, mit az 1836-dik esztendei országgyűlésen hosszas küzdéssel nem valánk képesek kivívni, tudniillik a jobbágyi tartozások örök megválthatásának szabadsága. Elhatároztuk ezen törvényczikknek 9-dik §.-ában, hogy a földesúr és jobbágy közti szabad egyesség által meghatározandó bizonyos átalános summa fizetésével, akár egyes jobbágyok akár egész községek földesuri tartozásaikat, szolgálataikat és adózásaikat (az uri hatóság azonban sértetlen hagyatván) tökéletesen és örök időkre megválthassák, s az ily szabad egyezkedésekből készült szerződések az 1836-dik évi VIII. t.-cz. 3-dik §-ában elszámlált eseteken kívül bármely tekintetből fel ne bontathassanak, s a megváltás fejében lefizetett summa törvény előtt teljesen azon természetü legyen, milyen a megváltott urbéri telek vala.
Nem kényszerítő ezen törvény rendelete, nem sérti senkinek jussát, nem korlátol törvényes szabadságot, de szelid szavának hatalmas erejével lerontja azon elválasztó falat, melyet a nép és szabadság között káros előitéletek alapján emelt egykor a hajdankornak hibás felfogása. Hatása lassú lesz talán, de biztosabb, s következései nagyok és bizonyosak. A szorgalomnak két hatalmas rugója van: szabadság és tulajdon. Két hatalmas ösztön ád a polgárnak erőt s lelkesedést a hon védelmében s e két ösztön: szabadság és tulajdon. Csak két erő köti biztosan a népet honhoz és törvényhez, s e két varázserő: szabadság és tulajdon. Azon törvény, melyet az örök megváltásról alkotott mostan a törvényhozás, a szabadság és tulajdon boldogító közáldásainak első alapját tette le, s ezen alapról biztosan fog emelkedni honunk szebb jövendője. A tulajdonnal biró szabad polgárok számát neveli ezen törvény, pedig csak ezek által erős a haza, mert a szabadság többekkel megosztva, becsében nem veszt, sőt erejében nyer, s biztosságában nevekedik.
A jobbágyok örökösödése iránt hazánkban eddig nem a törvény, hanem a felette különböző s bizonytalan, gyakran változó s igazságtalan helybeli szokások szolgáltak szabályul. Ideje volt már, hogy ezen ingatag állapot eltöröltessék, s megszünjék azon helytelenség, miszerint ugyanazon hazában, ugyanazon polgárok között, oly fontos és mindennapi kérdések iránt, minők az örökösödés kérdései, minden faluban más törvény létezett. Tanácskozás alá vettük tehát 444e tárgyat, s a jobbágyok örökösödéséről egy részletes törvényt alkottunk, s annak rendeleteit minden földesuri törvényhatóság alatt levő, s akár urbéri, akár szerződési vagy kiváltságos helyeken lakó nem nemes személyekre, s azoknak örökösödésére, sőt az ingatlan jobbágyi javak iránt a nemesekre is egyformán kiterjesztettük.
Azon számos és gyakran akarva, gyakran vétkes gondatlansággal okozott károsítások, melyek a mezei gazdálkodás körében a gazdának örömét s reményeit megrontva, türelmét fárasztva, szorgalmat és iparkodást gátolnak, annál inkább magokra vonták a törvényhozás figyelmét, mert nálunk a népnek ezen hibára szokásbeli hajlandósága van, mely, úgy látszik, naponkint terjed és nevekedik. Az efféle károsítások meggátlására, s a vétkesek fenyítésére tehát törvény által egy részletes mezei rendőrséget kivánván megállapítani, annak kidolgozását egy kerületi választmányra biztuk, mely kitünő szorgalommal teljesítvén munkáját, azt mi haladék nélkül tanácskozás alá vettük, s hosszas ideig folytatott kölcsönös értekezések után jött létre a törvény azon alakban, mint a törvénykönyvben foglaltatik. Sok olyan intézkedés van ezen törvényben, a mi pontosan teljesítve kétségen kívül czélszerü leend, és ha még abban hiányok volnának, méltóztassanak a t. RR. kegyesen figyelembe venni, hogy a hosszas közértekezések folytában sokat nem lehetett ez uttal tisztába hozni, mit idővel a gyakorlat fog kifejteni. S e tárgyat talán legkevésbbé lehet félteni attól, hogy hiányainak pótlása jövendőben elhanyagoltassék, mert épen azon osztályt, mely eddig a törvényhozásban legnagyobb részt vesz, a földmívelők osztályát, a mindennapi tapasztalás arról felejtkezni nem engedi.
Ezen törvény még csak első létrehozása egy uj eszmének, mely bizonyosan sok jónak, hasznosnak magvát hordja már kebelében. Ha népünk lassankint ez által megszokja a rendet, s megtanulja tisztelni másnak tulajdonát, ha elhagyja másra nézve káros, magára nézve pedig ritkán hasznos pajkosságait, idővel még ebből a helységeknek, s azok előljáróságának czélszerü elrendezése jöhet létre; de mindezek csak a törvény szigoru s pontos teljesítésével remélhetők. Hanyagság a végrehajtásban jelenre s jövőre semmivé teheti annak jótékonyságát, s ez akkor nem a törvény hibája leend.
A mezei rendőrség folytában a marhavészről is, mely már egy idő óta évenkint előforduló pusztításaival annyi tetemes károkat okozott, azon kerületi választmány, mely a mezei rendőrséget kimunkálta, egy törvényjavaslatot készített. Ezen javaslat a terjedő bajnak elfojtására s 445meggátlására egy oly eszközt foglal magában, mely jóformán csak egyetlen egy, a mi czélra vezethet, s mely Európa némely míveltebb tartományaiban már fennáll, hazánkban is egyes helységek által sikerrel gyakoroltatott; tudniillik ragály idején, vagy annak a vidékhez közelítésekor, minden beteg és gyanus marhát levágni, bőrével együtt elásni s a tulajdonosnak teljes mértékü kárpótlást adni. Ezen kárpótlás egy oly közpénztárból volna fizetendő, mely minden marhára évenkint kivetett valamely csekélyebb fizetésből alakulna.
Mivel azonban épen ezen évenkinti fizetés terhét, határozott utasítások nélkül, küldőinkre nem vállalhattuk, az idő pedig már rövid volt arra, hogy ez iránt utasítást kérjünk, a javaslatot tanácskozás alá nem vehettük, hanem elhatározánk, hogy azt küldőinkkel bővebb megfontolás végett mindenesetre közlendjük; mert csakugyan szükséges, hogy e tárgyban már egyszer gyökeres orvoslás s biztosító rendelkezés tétessék. Mi is tehát ·/· alatt alázatosan ide zárva bemutatjuk a kerületi választmánynak ezen javaslatát, mely minthogy kerületi tanácskozás alá sem vétethetett, s így az országos ülésbe nem vitethetett, az országos iratok közt nem találtatik.
A vizekről és csatornákról, a kártékony vizi munkálatokról, s azoknak eltörléséről eddigi törvényeink felette hiányosak. E tárgyat is tehát tanácskozás alá vették az ország rendei, s a felett egy ujabb törvényben rendelkeztek.
Azon sulyos sérelmeket és kivánatokat, mik a vallás tárgyában már az 1832/6-dik évi országgyűlésen hosszabb ideig tanácskozás alatt valának, de akkor a fő RR. ellenkezése miatt ő felségéhez föl nem terjesztethettek, ismét tárgyalás alá vették az ország rendei, s hosszabb vitatások után több pontokra nézve meg lett a két ábla közt az egyesség, s ezeket egy külön törvényczikkelybe, melyet ·//· alatt alázatosan ide zárunk, ő felségének föl is terjesztettük, a miben pedig meg nem egyezhettünk, minő például az általmenetelek kérdése volt, annak további vitatását fentartottuk. Föliratunkra, mely a két táblának hosszabb ideig tartó egyezkedése miatt csak későn küldethetett fel, az országgyűlésnek utolsó napjain érkezett a kir. válasz, melyben azt mondja ő felsége: hogy mivel a fölirat csak e napokban küldetett fel, a tárgy fontossága pedig annak végelhatározásához több időt kiván, az országgyűlésnek berekesztéséig elhatározó kir. válaszát ki nem adhatja, hanem kegyesen gondoskodni fog, hogy az minél előbb elintéztessék. Hasznos és szerencsés eredménynek tartjuk mi e tárgyban már azt is, hogy a főrendi tábla föliratunknak számos 446nagy érdekű pontjait elfogadta, s így ezek iránt most már mind a két táblának egyesített akaratjából származott országos határozat áll fenn. Biztosan reméljük, s méltán várjuk fejedelmünk igazságától, hogy ezen országos határozatot ő is elfogadja, s ekkép a vallás és lelkiismeret szabadságát teljesen biztosítva, polgártársaink megzavart nyugalmát ismét visszaadja.
Midőn ezen fenemlített fölirat és törvényczikkely felett a két tábla egyessége megkészült, a fő RR. azon utolsó üzenetben, melye e tárgy iránt hozzánk küldöttek, arról is tudósítának bennünket: hogy az ország primása az egyházi rend nevében ezen törvényczikkelynek nyilván ellenmondott, s a világi fő RR. közül is némely tagok ezen ellenmondásra nézve az egyházi rendhez csatlakoztak. Mi azonban az említett ellenmondást csak ugy tekintettük, mint annak egyszerű kijelentését, hogy a főrendi táblának kisebb része a többség által elhatározott törvénynek alkotásához nem járult. És így ezen egyszerü kijelentését nem a fő RR. üzenetébe, melyben csak a többség határozatának van helye, hanem inkább a fő RR. naplójába tartozónak vélvén, azt határozottan visszautasítottuk; megjegyezvén válaszüzenetünkben azt is, hogy a törvények elleni ellenmondásnak soha senkitől és semmi tekintetben helye nincs, és hogy a végrehajtó hatalomra bizzuk, minden kivétel nélkül, s hajthatatlan szigorusággal teljes és tökéletes sükert szerezni a törvényeknek.
A nagyváradi és volt rozsnyói püspököknek némely rendeletei s pásztorlevelei ellen, mik a vegyes házasságokat, és azok egyházi megáldását tárgyazták, Bihar és Gömör vármegyék sérelmét panaszolva szólaltak fel. Mi ezen tárgyat köztanácskozás alá vevén, csakugyan sértve láttuk az említett egyházi rendeletek által a törvényt, és megzavarta a békés polgárok nyugodalmát. Sérelmünket tehát egy külön föliratba foglalva kivántuk ő felségének fölterjeszteni, de abban a főrendi táblának többsége meg nem egyezett, hanem arra szólított fel bennünket, hogy föl levén ezen tárgyak már ugy is a panaszolkodó megyék által ő felségéhez terjesztve, mi a fölirati javaslattól álljunk el; hanem inkább a vegyes házasságok kötésére nézve is oly törvényes rendszabásokról gondoskodjunk, melyek ak ülönböző vallások elveinek megóvása mellett egy részről a vegyes házasságokat az 1790: XXVI. tör. rendelete szerint minden akadályok ellen ezentul is ótalmazzák; más részről pedig az egyházi rendet minden lelkiösmeretbeli erőltetés ellen biztosítsák. Mi ugyan tovább is szorosan ragaszkodtunk fölirati javaslatunkhoz, s annak fölterjesztését ismét sürgettük; de a 447fő RR. azt folyvást ellenezték. S így ezen fölirat ő felsége elébe nem terjesztethetett. Azt azonban a fő RR. felszólításának következésében mégis czélszerűnek láttuk, hogy az 1790: XXVI. t.-cz.-nek a vegyes házasságoknak catholicus lelkipásztorok előtt leendő kötéséről szóló rendelet ugy módosíttassék, miszerint azok ennekutána mindenkor a vőlegény vallásán levő lelkipásztorok előtt, s annak vallási szertartásai szerint köttessenek. Ezen módosítást is beleiktattuk tehát a vallás tárgyában készített törvényczikkelybe, melyre, mint a fentebbi pont alatt említettük, még kir. válasz nem érkezett. Fájdalmas volna, ha ezen sérelmet okozott nagyváradi példa több követőkre is találna, s Magyarországban is, mint Európa több tartományaiban, ezen kérdés ujabb és keserübb ingerültséget okozva megsemmisítené reményeinket, melyeket a béke, nyugalom és egyetértés helyreállítására nézve a két tábla között több pontokban sikerült egyesség után táplálni kezdettünk.
A görög n. e. vallásuakra nézve is több sérelmek és kivánatok adattak elő némely törvényhatóságok által. Ezek iránt is tehát egy törvényjavaslatot készítettek a KK. és RR., melyet ·//· alatt alázatosan idezárunk. De hosszabb vitatások után sem valánk képesek javaslatunk elfogadását eszközölni, és így e tárgy ezen országgyűlésen be nem végeztethetett.
Azon biztosság, mely az 1836: XXI. t.-cz. következésében kiküldetett, hogy Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd vármegyéknek és Kővár vidékének tökéletes visszacsatolását eszközölje, munkálódását még be nem fejezvén, föliratot készítettek a KK. és RR., melyben azon biztosság munkálódásának siettetését sürgették, s ezen föliratot a fő RR. is csekély módosítással elfogadván, az ő felségéhez föl is terjesztetett.
Továbbá törvényjavaslatot készítettek a KK. és RR. az iránt is, hogy az unitaria vallás Magyarországban is törvény által bevett vallásnak tekintessék. A fő RR. a bevételre nézve ugyan az elvet elfogadták, a törvény alkotását azonban akkorra kivánták halasztani, midőn majd a visszakapcsolás tökéletes teljesítésére kiküldött biztosságnak munkája bemutattatik, s országos tárgyalás alá vétetik. S így e törvény a jelen országgyűlésen nem létesülhetett, de reményleni lehet, hogy a jövő országgyűlésen annak létrehozása sem a fő RR.-nél, kik az elvben már megegyeztek, sem ő felségénél nehézségre nem talál.
Fölirati javaslatot készítettek a KK. és RR. azon sulyos sérelmek iránt is, miket Bars vármegyében a közgyűlésnek törvény elleni 448eloszlatása, a tisztújítószéknek szintén törvényt sértő vezetése, több tisztviselőknek hivatalaiktól helytelenül történt felfüggesztése, a megyei végzéseknek főbb hatalom általi megsemmisítése, s egyéb e részben elkövetett törvénytelenségek okoztak. Ezen fölirati javaslatot, melyet mi 4 ·/· alatt minden e tárgyat érdeklő mellékletekkel együtt alázatosan ide zárunk, a fő RR. el nem fogadták, azt hozván elő különösen, hogy a kérdéses tárgyat minden közelebbi körülmények ismerete nélkül kellőképen megbirálni nem lehet, s mivel Bars megyének kebelébe kir. biztosi vizsgálat vagyon rendelve, annak eredményei által a netalán létesülő aggodalom megszünhet, és ha panasz volna is, ez azután alaposabban terjesztethetnék fel. Nem valának ezen okok elegendők arra, hogy üzenetünkben s fölirati javaslatunkban fölállított nézeteinktől elálljunk; mert nem abban láttunk mi sérelmet, hogy ő felsége vizsgálatot rendelt, hanem hogy a kir. leiratok, melyek Bars vármegyéhez érkeztek, egyoldalu tudósítások következésében előbb sujtottak, hogy sem a dolog kellőképen megvizsgáltatott volna, s épen akkor, midőn az állítólag elkövetett rendetlenségek megvizsgálását panaszolják, a megye pártoskodással, egyes személyek pedig a közbátorságra nézve veszélyes törekvéssel vádoltatnak, s a megye főbb tisztviselői a rendes biróság elmellőzésével, csupán kormányi parancsra hivatalaiktól megfosztattak. Előadtuk mindezeket a fő RR.-hez küldött 2-dik üzenetünkben, de ők ezután sem hajoltak javaslatunkra. Több üzeneteket váltottunk még e tárgy felett, s az utolsót az országgyűlés végnapjaiban küldöttük által; de sükeretlenek valának mindezek, s fölirati javaslatunk ő felsége elébe nem juthatott.
Az országnak általános, és az egyes törvényhatóságoknak külön sérelmeit s kivánatait, mind azokat, mik előbb már fölterjesztve valának, de orvosolatlanok maradtak, mind azokat, melyek az utolsó országgyűlés óta történtek, tárgyalás alá vették a KK. és RR. Ezek közül némely pontra nézve a két tábla között egyesség nem eszközöltethetett; de a többi pontok ő felségéhez fölterjesztettek. Érkeztek is ő felségének a fölterjesztésekre kir. válaszai, melyek azonban fölterjesztett sérelmeink legnagyobb részéről általában hallgattak, de egyébkint is csak igen kevés pontra valának kedvezők. Mi tehát mindazokat, mik ezen kir. válaszokban kedvezőleg valának eldöntve, a mennyiben czélszerűnek láttuk, törvényczikkelybe foglaltuk, a többire pedig az orvoslásnak sürgetését továbbra is fentartottuk.
Fájdalommal jelentjük a t. RR.-nek, hogy azon sérelemre 449nézve, melyet a zala-egerszegi hídvám szedését eltiltó parancsolat ellen az 1830-ik esztendőben fölterjesztettek az ország rendei, s melynek orvoslását ezen országgyűlésről ismét sürgettük, ő felségének f. évi ápr. 30-án kiadott válasza ismét határozottan megtagadó.
Hasonlóul megtagadó a kir. válasz azon sérelmünkre is, melyet a megyei pecsét magyar körirását eltiltó főbb rendeletek ellen előadtunk. Pártolták ugyan panaszunkat az ország rendei, s az ő felségének az ápr. 15-ki föliratban föl is terjesztetett. De a folyó évi ápr. 29-én kiadott kir. válasz erre nézve azt mondja, hogy a hitelesség és kiváltság törvény szerint egyedül ő felségétől származhatván, ezen fejedelmi jussának korlátolásában meg nem egyez. Az országgyűlésnek hamar következő berekesztése ujabb föliratot már meg nem engedett, és így ezen sérelemnek orvoslását eszközölni képesek nem valánk.
Azon sérelmünket, mely az 1836-ik esztendőben a követi jelentések kinyomtatása iránt kiadott, s jövendőre minden efféle nyomtatást eltiltó főbb rendeletekből származott, szintén fölterjesztették az ország rendei; de ugyanazon kir. válaszban ő felsége minden, a sajtót érdeklő sérelmeket a sajtó iránt alkotandó törvénynek tárgyalásához utasít.
A hétszemélyes táblának özvegye Séllyeiné asszonyság perében hozott itélete iránti sérelemre nézve a fölterjesztést nem eszközölhettük, mert a fő RR. abban meg nem egyeztek, azt állítván, hogy az 1790: XII. t.-cz. rendeleténél fogva a főtörvényszék által hozott egyes birói itéletet ő felsége elébe orvoslás végett fölterjeszteni nem lehet.
Ellenben azon sérelem, mely az egyházi rend végrendeleteire nézve érkezett ujabb megszoritó rendeletekből származott, teljesen orvosolva van, mert ő felsége kir. válaszában kijelentette, hogy azon rendeletek már meg vannak szüntetve.
Azon követelésekre nézve pedig, miket megyénk és több törvényhatóságok leginkább a franczia háboru idejéből a kir. kincstáron követelnek, biztosította kir. válaszában ő felsége az ország rendeit, hogy mihelyt az illető megyék hátra lévő felvilágosításaikat beadják, valósággal kimutatott követeléseikre nézve azonnal ki fognak elégíttetni.
A sérelmek és kivánatok tárgyalásakor előadtuk mi a t. RR.-nek azon vitatását is, mely a Balaton tavának lecsapolását, s egy hajózható csatorna által a Dunával összeköttetését tárgyazta. De az országos rendek indítványunkat nem pártolták, hanem bennünket az 5 ·/· 450alatt ide mellékelt végzés által, a vizek és csatornák felett épen tanácskozás alatt lévő s utóbb meg is állapított törvényre utasítottak.
Ugyanazon alkalommal Sopron vármegye részéről indítvány tétetett, hogy külön törvény alkottassék, miszerint az összes törvényhozás megegyezése nélkül semmi szerzetes rendet Magyarországba bevenni ne lehessen. De a fő RR. eddigi törvényeink rendeletét e tárgyra nézve elégnek látván, uj törvény alkotásában meg nem egyeztek, és minthogy véleményük mellett az országgyűlés berekesztéséig megmaradtak, föliratunk és törvényjavaslatunk fel nem terjesztetett.
Indítványba tétetett Torontál megye részéről az is, hogy ő felsége megkéressék, miszerint a megüresült egyházi javak jövedelmeit közczélokra fordítani méltóztassák. De a fő RR. ezt is szükségtelennek állítván, szintén félrevetették, és végre a RR. a tárgy további vitatását máskorra fentartva, javaslatuk sürgetésétől elállottak.
A pesti magyar szinháznak felállítása, és állandó megalapítása az 1836-dik évi XLI. t.-cz. folytában egyeseknek szabad ajánlatai által nem eszközöltethetvén, szükségesnek látták az ország rendei azt a nyelv és nemzetiség terjesztése és a nemzet közóhajtása tekintetéből országos ajánlat által is létre hozni, és fenállását biztosítani; annyival is inkább, mert a dolog azon ponton volt már, hogy az eddig létezett játékszinnek, melyet néhány lelkes honfiak buzgósága csak áldozatokkal vala még képes fentartani, rövid idő mulva meg kellett volna szünni. Ez pedig a nemzetre homályt vetve, leverő hatásával jövendőre is káros volna. Ugyanazért ezen nemzeti közczélra országos ajánlatot tévén, azt törvény által 450,000 frtban állapítottuk meg; s elhatároztuk, hogy a most fenálló szinház, mely szabad ajánlatokból épült, országos pártfogás alá vétessék, az ezen szinházon fekvő terheknek kifizetésére az országos ajánlatból 50,000 frt fordíttassék, s a 400 ezer forintot alapítványi tőkének tekintvén, kamatjainak legfeljebb kétharmada a szinház évenkinti költségeinek pótlására s egy harmada a tőkének szaporítására használtassék. Az ajánlat kezelése pedig és a szinház fentartására való felügyelés egy országos választmányra bizatott, mely egyszersmind Pest vármegyétől magát a szinházat, a most létező társaságtól pedig a diszítményeket és ruhákat általveendi, az adósságokat kifizeti, a tőkét biztos helyre kiadja, egy szóval a tárgyhoz tartozókat elintézni. Végre ugyanezen törvényben világosan kijelentetett az is, hogy az 1836: XLI. t.-czikkelyekben kijelölt telek, mely egy honi szinháznak építésére vala rendelve, további 451rendelkezésig eredeti czéljára megtartassék. Így tehát, ha czélszerű leend, jövendőre a most ajánlott tőkéből, s annak felszaporodó kamatjaiból egy uj szinház fog azon telken épülhetni. Azonban hiszszük azt, hogy idővel a nemzetiség kifejlődése, s Pest városának buzgósága nem fogják tűrni, hogy a magyar szinház az idegen német mellett a magyar haza fővárosában mintegy zsellérkedjék, s a város mint hatóság s a magyar nemzet hatalmas tagja, nem fogja mindig önkebelében az idegent a nemzeti felett pártolni. Az erőltetés e részben káros és igazságtalan volna, mert Pest városának tulajdona fenálló szinházára nézve sérthetetlen; de ha önérzéseik, nyelv és nemzetiség iránti buzgóság, a város polgárait egykor még arra vezetni képesek nem volnának, hogy ezen tulajdont a nemzet javára használják, azon nemzetére, melynek ők alkotó részei, s mely Pestet emelni, annak kifejlődését, fontosságát áldozattal is nevelni mindenkor lelkesen törekedett, akkor jövendőnkre nézve leverők kilátásaink, akkor ugyanazon erőt, melyet fővárosunk emelésére használtunk, legszentebb közérdekeink ellen fordítottuk, mert a mely honban még a főváros is gátot vet a nemzetiség kifejlődésének, ott a lakosok összesége csak nép marad, de nemzet soha nem lehet.
Az országgyűlésnek folyamatja alatt báró Vécsey Miklósnak és báró Szina Györgynek vezérlete alatt egy részvénytársaság alakult, mely a Dunát a Tiszával Pestről és Bölcskéről, vagy ezen pontok vidékéről, Szegednél, Csongrádnál, Szolnoknál, vagy azok vidékeinél csatorna által készül összekötni. Hogy tehát ezen munka, mely hazánkra, s különösen az ország alsó vidékeire hasznos, és minden tekintetben nagy hatásu leend, bizonyosabban létesülhessen, mind az ott szükséges kisajátítást, mind a megkivántató biztosítást tárgyazók iránt egy külön törvényczikkelyt alkottunk, s ez által is a kereskedést, s a nemzeti szorgalom kifejlődését igyekeztünk a lehetőségig előmozdítani.
Azon vasúti vonalok között, melyekre az 1836: XXV. t.-cz. a kisajátítás kedvezéseit kiterjeszti, a Bécstől Magyarországon keresztül Triesztig vezető vonal nem foglaltatik. Mivel pedig egy ilyen vasútnak építése már több idő óta komoly szándékkal terveztetik, nehogy a törvény hiánya e nyereségtől is megfoszsza hazánkat, az említett törvénynek rendeleteit s kedvezését ezen vonalra is kiterjesztettük. Különösen hasznos lenne egy ily vállalat megyénkre nézve, mert annak egy részén menne keresztül hihetőleg a vaspálya, s ez által kereskedésünk uj életet nyerne.
452A közadó feletti tanácskozások folytában előadtuk mi sérelemképen azt, hogy a jelen országgyűlés törvényeink sérelmével a kitűzött három esztendőn túl egy hónappal későbben hivatott össze, s mivel az adó már az 1836. esztendőben is határozottan csak a törvényes idő alatt okvetetlen megtartandó országgyűlésig és nem tovább vala megajánlva, ezen egy hónapra az adót megszüntnek kell tekinteni, s azt az ujonan teendő ajánlásba be nem lehet foglalni. Az ország rendei szintén sérelmesnek találták ezen egy hónapi halasztást, s az adó iránt ezen országgyűlésről felküldött föliratukban a törvény rendeletéhez ragaszkodva, jövendőre nézve ünnepélyes óvást tettek az ellen. De azon egy hónapi adó beszámításának kérdésébe nem bocsátkoztak.
Előadtuk mi azt is, hogy legsulyosabb sérelmeink orvoslásáig az adó ajánlásába ne ereszkedjünk, de a többség ezt el nem fogadván, az adó mennyiségének és a föltételek ajánlatainak tárgyalásába bocsátkozott. Kénytelenek lévén tehát mi is a tanácskozásokban részt venni, s az adónak eddigi mennyiségét a lehetőségig leszállítani igyekezvén, azt évenkinti 3.600,000 frtban kivántuk megállapíttatni; a többség azonban ezen első fölirat mellett évenkint 4.000,000 frtot ajánlott. Az ajánlatnak mindazon föltételei, melyek a mult országgyűlésen megállapíttattak, most is világosan kiköttettek, az ajánlat idejére nézve pedig a föliratban kijelentetett, hogy mivel a megajánlott adó hosszabb időre nem terjedhet, mint a mennyire a törvények értelmében az országgyűlésen ajánltatik, az 1790: XIII. t.-cz. pedig az országgyűlésnek 3 év alatt mulhatatlanul leendő megtartását rendeli, mi a fenemlített adót folyó 1840-ik évi május hónapnak 2-ik napjától (mely t. i. akkor az országgyűlésnek berekesztésére határnapul ki vala tűzve) jövő 1843-ik évi május 2-ik napjáig oly világos föltétellel ajánljuk meg, hogy ha azon napon az országgyűlés valósággal meg nem tartatnék, az adó további fizetése és beszedése azonnal teljesen megszünjék; magában értetődvén, hogy azon esetre, ha a törvényes határidő bekövetkezése előtt az országgyűlés összehivatik, azt, hogy azon időközben tartandó országgyűlésen a törvények értelméhez képest a közadóról a maga egész kiterjedésében rendelkezzünk, nyilvánosan és általánosan feltartjuk.
A kir. válaszban, mely azon első föliratra f. évi ápr. 18-áról érkezett, ő felsége az ország rendeit arra szólította fel: hogy a közállomány szükségeinek tekintetéből nagyobb mennyiségű adót ajánljanak, mint a mi ezen első föliratban foglaltatik; s a KK. és RR. 453többsége a kir. válasz következésében ismét szavazatunk ellenére az adónak a mult országgyűlésen ajánlott mennyiségét 4.395,244 forintokban 38 1/2 krban, s a hadfogadási intézet elősegélésére különösen 75,000 frtokban meg is ajánlotta, a föltételek mellett pedig, melyek ellen ezen első kir. válasz sem tett különösen semmi kifogást, tovább is megmaradtak az ország rendei, csak hogy az ajánlatnak idejét, minthogy már ekkor az országgyűlésnek berekesztése május 13-kára vala határozva, f. évi május 13-kától 1843-dik eszt. május 13-káig tüzték ki.
A második kir. válasz az ajánlatnak mennyiségében megnyugodott, de a föltételekre nézve a mult országgyűléshez intézett, s e tárgyat érdeklő kir. válaszokra hivatkozott. A KK. és RR. pedig országos űlésben közakarattal hozott végzés által ujra kijelentették, hogy föltételeiktől, melyeket az adó ajánlásához kötöttek, s melyek mind a törvények világos rendeletén alapulnak, semmi esetben elállani nem fognak.
A Ludovica magyar katonaintézetnek oly rég szándékolt felállítását buzgón óhajtván az ország rendei, e jelen országgyűlésről is felirattal járultak ő felségéhez, s megajánlván azon 309,000 frtokat, melyek ezen intézet felállítására még szükségesek, ajánlatukhoz csak azon föltételt kötötték, hogy az 1808-dik országgyűlés által kidolgozott nevelési rendszer ismét országgyűlésileg tárgyalás alá vétetvén, a jelen időhöz képest tökéletesíttessék, és hogy ezen intézetben a tudományoknak legalább egy része magyar nyelven taníttassék. Már az 1836-ki országgyűlés megajánlotta ezen sommát, mely az intézet létrehozására megkivántató vala, de akkor az ajánlás visszavétetett, mert a kir. válasz a nemzetnek azon jussát, hogy a megállapított nevelési rendszer változtatásába beleszóljon, megtagadva, csak az ajánlatot akarta elfogadni, de a föltételekre nézve megtagadó vala. Most tehát ismét megujítottuk ajánlatunkat s kérelmünket, de arra kir. válasz nem érkezett, s az ajánlat ismét elmaradt, az intézet pedig föl nem állhat. Bármennyire kivánatos volna is ezen intézetnek minélelőbbi létrehozása, de ezt a nemzet jussainak sérelmével, s nemzetiségünk kárával megvásárolnunk nem lehetett.
Azon magános ajánlatok, melyek a Ludovica katonai intézet felállítására, úgy szintén azok is, melyek a magyar tudós társaság alapjának gyarapítására a közelebb lefolyt néhány év alatt tétettek, az adakozók emlékéül külön törvényekbe lettek iktatva.
Azon országos választmány, mely az 1836: XXVI. t.-cz. által a 454Buda és Pest közötti állóhid tárgyában ki vala küldve, jelentését és azon szerződést, melyet egy lánczhidnak felállítása iránt báró Szina Györgygyel kötött, az országgyűlésnek bemutatta. Voltak ugyan némelyeknek a választmány eljárására nézve több észrevételei, de a többség tekintve azt, hogy a kiküldött országos választmány törvény által volt egy szerződésnek kötésére meghatalmazva, s tekintve leginkább az ország közhitelének fentartását, a bemutatott szerződést felbonthatónak többé nem tartotta. Megegyeztek ebben a fő RR. is, de válaszukban felszólítottak bennünket arra, hogy mivel a bemutatott szerződésben az, mit b. Szina a tartalék-pénzalapra nézve az alkudozások közben megajánlott, világosan kitéve nem vala, s mivel továbbá a szerződés által kikötött 97 évet b. Szina György önmaga későbben 87-re leszállította, az országos választmány ezeknek, mint már a szerződők által megállapítottaknak, a kötött szerződésbe leendő iktatása végett ismét kiküldessék. Mi ezen felszólításban tüstént megegyeztünk, s az országos választmány ujra kiküldetvén, b. Szina Györgynek megegyezésével az említett pontokat egy toldalék-czikkelyben a szerződéshez ragasztotta, s ezen toldalék-czikkelyt jelentése mellett, melyet mi 6 ·/· alatt alázatosan ide zárunk, az országgyűlésnek bemutatta. Ekképen tehát teljesen elkészülvén a szerződés, az külön törvény által teljes erejünek nyilváníttatott.
Az 1836: XIV. t.-cz. rendeletét, mely a világos örökösödés esetében rövid uton teljesítendő osztályról szól, mi a t. RR. utasítása szerint olyképen akartuk módosítani, hogy azon kérdésben, vajjon a fenforgó eset világos örökösödés esetének tekintendő-e? a választmány itéletét a meg nem elégedő fél birtokon belül az illető megyei törvényszékhez, vagy a városi tanácshoz feljebb vihesse, s ha az a választmánytól különbözőleg itélt, egyenesen a hétszemélyes tábla szintén birtokon belőli megvizsgálásának legyen helye. Ezen módosításban a mi táblánk többsége meg is egyezett, de több megyéknek kivánságára még azon módosítás is tétetett, hogy az osztálynak megtételéért esedező mindjárt a folyamodás benyujtása alkalmával két birót, s a másik fél legfeljebb 15 nap alatt szintén kettőt, ezen birák pedig együtt egy ötödiket elnöknek válaszszanak. Ha azonban a felek vagy birák ezen kötelességüknek eleget nem tennének, azok helyett az illető törvényhatóság nevezze ki a választmánynak tagjait, s illetőleg elnökét. E két módosítást tehát egy uj törvényczikkelybe foglalva általküldöttük a főrendeknek, kik az utóbbit, mely a birák választásáról szól, elfogadták, de a másikban, mely a felebbvitelnek 455elrendelését tárgyazta, semmiképen meg nem egyeztek; és így az e tárgyban alkotott uj törvény csak a birák választásának s kinevezésének fennemlített módjáról rendelkezik, de a felebbvitelre nézve semmit sem határoz.
Az izraelitáknak elnyomott polgári helyzetét is figyelembe vették a KK. és RR. s minthogy az igazsággal ellenkezőnek tartották azt, hogy egy olyan néposztály, mely a közállománynak legkevesebb polgári kedvezéseivel él, annak terheiből minden polgárok között legtöbbet viseljen, s a törvényes adózásokon felül türedelmi adónak neve alatt egy a törvény előtt ismeretlen, sulyos és önkényes adóval is terheltessék; minthogy továbbá károsnak vélték a hazára nézve, hogy ezen néposztály polgári tekintetben egészen elhanyagoltassék: feliratot készítettek, melyben a jelen állapot méltatlanságát kiemelve, azon törvényes és politikai okokat, mik ennek jobbra változtatását tanácsolják, bőven kifejtették, s törvény által kivánták kimondani, hogy a türedelmi adó eltöröltetik, s az izraeliták az ország egyéb nem nemes lakosai által gyakorlott minden polgári jogokban a magyar sz. korona alatt mindenütt egyiránt részesíttetnek. Teljes mértékben elismerték a fő RR. a feliratban foglalt okoknak és nézeteknek fontosságát; de a törvényjavaslatot egész kiterjedésében el nem fogadták, hanem lépcsőnkinti kifejlődést eszközlő módok gyanánt javasolták azt, hogy a türelmi adó eltöröltesék, az izraeliták jövendőben az ország minden városaiban s vidékeiben szabadon lakhassanak, mesterségi czéhekbe, kalmári társaságokba felvétethessenek, s nem csak jobbágytelkeket, hanem minden királyi vagy kiváltságos városokban polgári fundusokat is szerezhessenek. A KK. és RR. addig is, míg a polgárosítás eszméje a jövendő idők körülményeinek kifejlődésével teljesen eszközöltethetik, a fő RR. által javaslottakat is hasznos előlépésnek tekintvén, azokat elfogadták, s a felirat ily értelemben föl is terjesztetett. De a kir. válasz csak némely részben vala kedvező, sőt némely pontokat oly módosításokkal fogadott el, hogy mi azokban mint olyanokban, melyek még a jelen állapotot is rosszabbá tennék, s a jövendőnek ártanának, meg nem egyezhettünk; azon pontokat tehát, melyek a kir. válaszból elfogadhatók valának, s melyek között legérdekesebb az, hogy ezentúl az izraeliták, a bányavárosokat kivéve, az ország minden vidékein, s ak irályi városokban is szabadon lakhatnak, törvénybe iktattuk, a többit pedig a jövendő törvényhozás gondoskodásának adtuk által, biztosan remélve, hogy idővel kedvezőbb körülmények, s az izraeliták polgári s erkölcsi 456kifejlődése ki fogják azt lépcsőnkint eszközölni, mit most elérni nem lehetett.
Azon sulyos terheken, melyek megyénk adózó népét a porták aránytalan felosztása miatt még inkább nyomják, legalább valamennyire akarván könnyebbíteni ezen országgyűlésen, ismét indítványba hoztuk a porták ideigleni kiegyenlítését. A többség el is fogadta indítványunkat, s a fő RR.-et felszólítottuk, hogy az ideigleni ujabb kiegyenlítésben ők is egyezzenek meg, s annak teljesítésére a főherczeg nádor megkéressék; de kijelentették a KK. és RR. egyuttal azt is, hogy Horvátországnak eddig fennállott igazságtalan könnyítése megszünjék, s a porták összes számából arra is annyi vetessék, mennyi az országos összeirásban foglalt adatok szerint erejének arányához képest reá esendő volna. A fő RR. azonban Horvátország portáit tárgyazó kivánatinkat el nem fogadták, s valamint a mult országgyűlésen, úgy most is folyvást ellenzették azt, hogy Horvátország portáira nézve változás történjék. E tárgy felett tehát a két tábla meg nem egyezhetett, az ország nádora pedig kijelentette, hogy megmaradván Horvátország portáinak mostani száma, a többi törvényhatóságokra nézve az ideigleni egyenlítésnek felette csekély eredménye lenne, s mindezeknek következésében a mi táblánk többsége is szavazatunk ellenére felhagyott egyuttal az ideigleni kiegyenlítés sürgetésével.
A honosításra nézve, melyet ezen országgyűlésen is, mint a X. utolsó törvény-cz. mutatja, több külföldiek nyertek meg, csak azt kivántuk a t. KK. és RR.-nek különösen kiemelve jelenteni, hogy a honosítottak közül csupán b. Lederer Ignácz magyarországi hadikormányzónak, és b. Eichhof Józsefnek, a cs. kir. udv. közönséges kamara elnökének, kiket az ország folyamodás nélkül honosított, vagyon az országgyűlési űlés és szavazat törvény által megadva; a többiek pedig, habár külföldön a fő RR. sorába tartoznak is, a honosítást ezen országgyűlési jus nélkül nyerték meg. Követték ebben az ország rendei az 1715: CXXX. t.-cz. példáját, s megváltoztatták a közelebb időkben folyvást fennállott gyakorlatot, mert nem akarták, hogy addig is, míg az országgyűlés elrendeltetik, a főrendi tábla annyi honosított külföldinek szavazatival elöntessék, s miután ebben ő felsége is megegyezvén, a törvények e szerint alkottattak, reményleni lehet, hogy az országgyűlés jövendőben is ezen ösvényt követendi.
A koronaőri hivatalnak betöltésére nézve, még mielőtt a kijelölés 457megérkezett volna, indítványba tettük mi a t. RR. utasítása szerint, hogy a kijelölés most és jövendőre minden országos hivatalokra nézve, melyek a nemzet szabad választásától függnek, az illető követek által a törvényhatóságoknak megküldessék. Voltak, kik pártolták egész kiterjedésében indítványunkat, de a többség azt a jelen esetben el nem fogadta, az elvet azonban jövendőre nézve számosan magokévá tették. Megérkezvén pedig a kijelölés, gróf Teleky József közfelkiáltás által koronaőrnek választatott.
Azon országos választmányokra nézve, melyek, a mint említettük, több közérdekü tárgyak kimunkálására törvény által lettek kiküldve, a jelen országgyűlésen is elhatározták a KK. és RR., hogy azok, kik a megyei követek közül általuk az országos küldöttségekhez választatnak, ha választásuk után időközben kir. kinevezéstől függő hivatalba lépnének, a küldöttség tagjai lenni megszünvén, annak eljárásában részt többé ne vehessenek. Továbbá minden választmányhoz a megyék és kir. városok részéről pótló tagok is választattak, kik, ha valamely rendes tag akadályozva lenne, a helyett a választmányhoz meghívandók lesznek.
Az 1832/6: XLV. t.-cz., mely a pereknek országgyűlés alatti folyamatáról rendelkezett, a jövő s annakutána következő országgyűlési időkre is uj törvény által kiterjesztetett.
Még az 1836-dik eszt. országgyűlésen indítványba hozták a KK. és RR. az országgyűlési hirlapok létesítését, s ez iránt egy törvényjavaslatot is készítettek, melyben azoknak megelőző vizsgálat nélküli kiadathatása elhatároztatott, s egyszersmind a szerkesztők ellen, ha visszaéléseket követnének el, czélszerü büntetések rendeltettek. Nem fogadták el akkor ezen javaslatot a fő RR. s a két táblának e feletti vitatásai siker nélkül folytak az országgyűlésnek berekesztéséig. A jelen országgyűlésen tehát ismét felvettük ezen tárgyat, s a fő RR.-et ismét felszólítottuk, hogy abban megegyezni, s velök az iránt ujabban közlött törvényjavaslatunkat elfogadni sziveskedjenek. Ők azonban óhajtásunk létesülését folyvást ellenzették, s az országgyűlési hirlapoknak megelőző vizsgálat nélküli kiadhatását semmikép el nem fogadták, hanem e tárgyat a sajtó kérdésének egész kiterjedésében leendő felvételéhez utasították. Készek valánk mi a sajtó kérdését is kimerítőleg tárgyalni; de addig is, míg ez megtörténik, szükségesnek láttuk az országgyűlési hirlapokat létrehozni. Ujra és ismételve vitattuk tehát kifejtett nézeteinket; a fő RR. azonban határozatuktól el nem álltak; mi pedig megelőző vizsgálatban, mely törvényeinken 458nem alapul, s melyet a nemzet hozzájárulása nélkül, sőt a nemzet jussainak sérelmével hozott be a kormány, meg nem egyezhettünk, s azt megegyezésünkkel tettleg nem törvényesíthettük. És így, mintha a sajtó kérdésének kimerítő tárgyalása, melyet már határozat által kitüztünk, annyi egyéb fontos és szintén közérdekü tárgyak mellett idő hiányában az országgyűlésen meg nem történhetett, az országgyűlési szabad hirlapokra nézve kivívni semmit képesek nem valánk.
Meg vagyunk pedig győződve, hogy a nemzet legnagyobb szükségeinek egyike az ilyen szabad hirlapok létesítése. Más alkotmányos nemzeteknél a szabad sajtónak vitatásai kifejtenek minden tárgyat, mielőtt a felett a törvényhozás határoz; s mikor az köztanácskozások alá kerül, ismerve van a fenforgó kérdéseknek minden oldala, tudják a nemzet képviselői a nemzet véleményét és közszükségeit, s végzéseiket ezekhez alkalmaztathatják. A hol ez így van, nem lehet ott félni attól, hogy valamely eszmének elragadó fényes külseje veszélybe döntse a nemzetet, mert a szabad sajtó, melynél a vélemények minden árnyéklatának van képviselője, a felkapott és megvitatott eszmét tartózkodás nélkül felbonczolja, lefejti fényes külsejét, kimutatja veszélyes részeit, s a közvélemény által tisztul és erősödik. A kormány ott igaz ügyében a veszélytől nem félhet, mert annak épen a szabad sajtó szabad vitatása által adhat irányt. De a hol ez nincs, ott kormány és törvényhozás több nehézségekkel küzködik, az ország egyik vidéke nem ismeri a másik vidéknek szükségeit és nézeteit. Minden törvényhatóság csak a maga köréhez képest adhatja utasításait, a kormány nem kisérheti gondos figyelemmel a nemzet kifejlődésének haladó lépteit, s munkálkodását ezekhez nem irányozhatja. Innen származnak a számtalan csalódások, a gyakran elhibázott számolások és azon ingatagság, mely irányt és eszközöket minduntalan változtatva, czélt soha nem ér, de kárt sokat tehet. Ne gondolja senki, hogy midőn a nemzet érezni kezdi közszükségeit, a kormány egyoldalú fejtegetésekkel irányt adhasson a közvéleménynek; mert még akkor is, ha ezen fejtegetések alaposak, ha minden, mit a kormány akar, hasznos és igazságos volna, már csak azért, mert ellene szabadon felszólalni tiltva van, s az ellenkező véleménynek szabad kifejtése gátoltatik, gyanu támad az emberekben a czélnak tisztasága iránt, s mivel tisztán nem láthatnak, ott is rémi alakot látnak, hol az nem létez. Nem a közvéleményt fojtja el a sajtónak megelőző vizsgálat általi korlátozása, hanem annak tisztulását gátolja, s nem várt, sőt 459gyakran nem is sejtett kifakadásait keserűbbekké, s épen azért, mert váratlanok valának, zavaróbbakká teszi. Tapasztalás mutatja nálunk is azt, hogy minden országgyűlésen hónapok mulnak el, míg a kormány a nemzet és a nemzet a kormány véleményének valóságos állásával tisztán megismerkedik; s ez gyakran az elvesztett időn felül még keserűségbe is kerül. Nálunk a nemzet csak igen későn tudhatja meg a vitatás alá került kérdések feletti vélemények minden árnyéklatait, a nézeteket, melyek az iránt kifejtettek, az okokat, melyek mellette, vagy ellene felhozattak; pedig épen nálunk, hol a törvényhatóságok időközbeni utasítások által is gyakorolják a törvényhozás jussát, felette szükséges volna, hogy ezek minél előbb s mindenütt tudva legyenek, és ezt a szabad hirlapok eszközölhetnék legjobban. Ha ilyen hirlapjaink volnának, sok fontos közérdekű tárgy, mely a nemzetnek anyagi jobblétét is eszközlendő vala, nem bukott volna el részvétlenség miatt, sérelmeink száma bizonyosan kevesebb volna, nem emelne s kárhoztatna eszméket és embereket egyoldalulag sem a kormány, sem a felingerült közvélemény, egy szóval, polgári állásunk nyugodtabb és erősebb, kifejlődésünk gyorsabb és biztosabb volna. Óhajtani lehet, hogy a kormány és nemzet e részben tisztán felfogják a közérdeket, s a közelebbi országgyűlés a szabad sajtó iránt egy oly törvényt hozzon létre, mely czélszerű rendeleteivel számos hiányaink pótlásának, a törvények iránti tisztelet terjesztésének s haladó kifejlődésünk előmozdításának hathatós eszköze légyen.
Az országgyűlés kezdetén már elhatározták a kerületi RR. azt is, hogy kerületi tanácskozásaikról rendes naplót vezessenek. S ezen határozat következésében minden szükséges intézkedések megtétettek, s mind a gyorsirókkal, mind a nyomtatóval már az alkú is megköttetett. Azonban mielőtt még a nyomtatás elkezdetett volna, jelentetett a kerületi rendeknek, hogy a sajtónak használatára nézve törvény ellen fenálló gyakorlat és szabályok folytában a naplónak kinyomtatása meggátoltatott. Sérelmesnek láttuk mi ezen akadályozást, s azt mint a sajtó szabadságán ejtett ujabb sérelmet ő felségéhez tüstént föl akartuk terjeszteni; de a fő RR. meg nem egyeztek javaslatunkban. Többször ismételt üzeneteink sikeretlenek valának, s így a kerületi napló elmaradt.
Felszólítottuk az országgyűlés kezdetén a főrendeket arra is, hogy köztanácskozásaikról nyilvános naplót vezessenek. Több ideig ugyan siker nélkül maradt felszólításunk; de az országgyűlésnek vége felé a fő RR. is elkezdették a rendes naplóinak vezetését s azt folyvást 460fen is tartották. Kételkedni nem lehet, hogy ezen elkezdett gyakorlat jövendőben állandóul megtartatik, s azt hiszszük, hogy ez által is sokat nyert hazánkban a nyilvánosság.
Büntetőtörvényeink nagy részben a hajdankornak elavult maradványai, melyeket már azóta sokféleképen változtatott a gyakorlat, úgy hogy jelenleg sem a bűnnek mértéke, sem a büntetésnek nemére és nagyságára nézve törvényeink biztos alapot nem nyujtanak; s több esetben a birónak személyessége szerint ugyanazon vétekért, ugyanazon körülmények között, a büntetések felette különbözők és önkényesek. Börtöneink pedig sok helyen oly állapotban vannak, hogy azoktól az emberiség szelidebb érzete méltán visszaborzad. A büntetés czélját veszti a közállományra nézve, midőn a vétkest sujtva, csak boszul, de nem javít, s a hol a börtön egyedül szenvedésnek helye, de az erkölcsi jobbulásra figyelem nincsen, ott sem a büntetésnek szigorúsága, sem annak a vétkest bizonyosan sujtó gyorsasága nem elég a büntetteknek kevesítésére, mert félelem jobb erkölcsök nélkül még nem nyujt kezességet a közállománynak arról, hogy törvényei tiszteletben tartatnak. Nálunk pedig, fájdalommal kell megvallanunk, a tömlöczök még eddig nem javítóhelyek, hanem nagy részben a vétek iskolái valának, s gyakran a kit indulat vagy könnyelmüség vétekbe kevert, de keble fogékony volt még a jóra, s az erkölcs utján csak megbotlott, de szive romlott nem vala, mint vétkét bánó bűnös kerül a börtönbe, s mint kitanult gonosztevő hagyja el azt. Korunkban minden művelt nemzet különös figyelmet fordít büntető törvényeink javítására, s börtöneinek s a javító rendszernek czélszerű rendezésére, s az újabb tapasztalás e részben már sok régi előitéletet megczáfolva kivívta azon igazságot, hogy a szelid emberiséget a közbátorság biztosságával egyeztetni, s a büntetéssel erkölcsi jobbulást is összekapcsolni nehéz ugyan, de nem lehetetlen, sőt első és legszentebb feladata a törvényhozásnak. Nekünk tehát, kik e részben leginkább hátra vagyunk, az elismert hibáknak javítását, a számos hiányok pótlását, ismét utóbbra halasztgatnunk vétek volna hazánk és az emberiség ellen.
Meg valának erről győződve az ország rendei; ugyanazért törvény által egy választmány küldetett ki, mely a büntetőtörvénykönyvvel kapcsolatban levő büntető s javító rendszer behozása iránt kimerítő véleményt adjon, s egyszersmind javaslatot készítsen a felől is, hogy a most említett börtön és javítóintézet mellett gyakorlati alkalmaztatás tekintetében az 1817. eszt. országos választmány által 461bemutatott büntetőtörvénykönyv tökéletesítésére mik kivántatnak? s mindezek iránt munkáját a legközelebbi országgyűlésnek okvetetlen bemutatni tartozzék. És így reménylenünk lehet, s minden esetre kivánnunk kell, hogy büntetőtörvényeink a közelebbi országgyűlésen kimerítőleg tárgyaltassanak, mert számos hiányaink között ezen tárgy az, mely a halasztás nélküli gyökeres orvoslást leginkább megkivánja, s azoknak tárgyalásánál a nemzet jussainak legkisebb sérelme nélkül tanácskozás alá vétethetnek majd azon törvények is, melyek a felségsértésnek és hűtelenségnek eseteit, s a politikai vétségek egyéb nemeit tárgyazzák.
Azt is indítványba tették az ország rendei, hogy az 1836: XVI. t.-cz. rendelete a büntetőtörvényekre is kiterjesztetvén, az ezekben hozott itéleteket is minden biróságok tartozzanak okokkal támogatni, s ezen kivánatot ő felsége is elfogadván, az külön törvény által elhatároztatott.
A nem nemesek személybeli biztosságára nézve már a mult országgyűlésen fölterjesztett, de akkor el nem fogadott törvényczikkelyt ismét tanácskozás alá vették az ország rendei, s azt a jelen országgyűlésről ő felségének ujra felküldötték. A kir. választ nyilván és határozottan megegyezett ezen törvényjavaslatnak elvében, de az egész dolognak részletes tárgyalását a büntetőtörvények felvételére halasztotta; s így kétséget nem szenved, hogy az igazságnak és emberiségnek ezen méltó kivánata hazánkban is rövid időn létrejön.
A népnevelésnek szükségét mélyen érezvén a KK. és RR. már a mult országgyűlésen egy országos választmányt akartak kinevezni, mely e tárgyban kimerítő véleményt készítsen, de ő felsége akkor ebben meg nem egyezett, hanem az országgyűlésnek végnapjain azt válaszolta: hogy fejedelmi kötelessége szerint gondoskodni fog azon intézeteknek, miket említett föliratunk mellett javaslatba hoztunk, a mennyire a körülmények engedik, fölállításáról; ugyanazért a javaslott törvényekre semmi szükség nincsen. Fájdalmasan vették ezt akkor is a KK. és RR., mert meg valának győződve, hogy a nevelésnek elrendelésére felügyelni a nemzet legszentebb jussa, s hogy épen ebben korlátolni a nemzetet annyi, mint az egyes polgároknak atyai jussait is megszorítni. Öregbedett ezen fájdalom, midőn láttuk, hogy a mult országgyűléstől lefolyt 3 év alatt e tárgyban a kormány részéről csakugyan semmi nem történt, mi a nemzet reményeinek megfelelt volna. Ugyanazért a jelen országgyűlésen, nehogy még az előmunkálatokban, és a javaslat készítésében is gátot tegyen ismét 462valamely kir. válasz, egy kerületi választmányt neveztünk ki, s azt e tárgynak kimunkálásával megbiztuk; de a számos és szintén halasztást nem szenvedő köztárgyak özönében ezen választmány csak az országgyűlés utójára készíthette el munkáját, és így az még kerületi tanácskozás alá sem vétethetett. Szükséges, hogy a jövő törvényhozás e tárgyat ismét csüggedést nem ismerő szilárdsággal fölvegye, s abban, a mit lehet, törvény által is eszközölni mindenképen igyekezzék. Addig is pedig közhatóságok és egyes polgárok tegyenek mindent, a mi hatalmukban áll, mert minden áldozat, mi e czélra fordíttatik, a hazának és emberiségnek oltárán van letéve. Nevelni a népet oktatással, intéssel, czélszerű törvényekkel, ez a legnemesebb feladat, mert kifejti a nemzet erejét, virágzásra emeli a hazát, biztosítja törvényeink szentségét, s az embereket jobbakká s boldogabbakká teszi.
A tisztválasztásoknak számtalan visszaélései, melyek a nemzetnek legszebb jussát, a szabadválasztást, veszélylyel fenyegetik, szükségessé tevék, hogy a törvényhozás e részben is javításokról gondoskodjék, melyek mind az egyesek polgári jussainak sértetlenségét, mind a törvényes rendnek szoros megtartását biztosítsák. E tárgyban is tehát kerületi választmányt neveztek ki az ország rendei, mely azonban munkáját szintén csak az országgyűlésnek végére adhatta be; s így annak kerületi felvétele sem történhetett meg. Bemutatjuk mi ezen munkát a t. RR.-nek is 7 ·/· alatt alázatosan idezárva, minthogy az épen azért, mert kerületi tanácskozások alá sem került, az országos iratok közt nem foglaltatik.
Végre még egy fontos közérdekű tárgyról kell szólanunk, mely a nemzet komoly figyelmét különösen megkivánja, s ezen tárgy a kir. városoknak jelen állása. Keserű érzéssel szólaltak fel ezen országgyűlésen ismét a kir. városoknak küldöttei, s törvényeinkre hivatkozva, teljes mértékű szavazati jogot követeltek. A KK. és RR. ugyan mindaddig, míg a kir. városokban a választásoknak és utasítások elhatározásának eddigi rendszere fenáll, azoknak országgyűlési szavazatára nézve az eddig követett gyakorlattól el nem állhattak. De hogy ezen akadály is minélelőbb megszünjék, indítvány tétetett, hogy haladék nélkül egy választmány neveztessék ki, mely a kir. városok belső viszonyainak, s országgyűlési helyzetének elrendezése iránt, még ezen országgyűlésre kimerítő véleményt adjon. Ezen indítványt akkor a többség el nem fogadta, sőt a kir. városok követei közül is többen szólottak ellene. Utóbb azonban kerületi ülésben ismét megujítottuk azt, s ekkor többséget nyervén, egy kerületi választmányt azonnal ki 463is küldöttünk. De mivel ezen választmánynak tagjai más választmányi munkákban is foglalatoskodtak, melyek szintén fontosak és halasztást nem szenvedők valának, ezen munkák pedig csak az országgyűlésnek végnapjaiban lettek befejezve, a választmány idő hiányában a városok kérdésének sok munkát kivánó tárgyalásához nem kezdhetett. Elhatároztuk tehát, hogy e tárgyban egy országos választmány küldessék ki, mely legalább a jövő országgyűlésre kész munkát adjon, akkor haladék nélkül felveendőt, s ezen határozatunkat egy külön föliratban (melyet a hozzá csatolt törvényjavaslattal alázatosan 8 ·/· alatt ide zárunk) kivántuk ő felségéhez fölterjeszteni, de a fő RR. abban semmikép megegyezni nem akartak, később azonban az országgyűlési szavazatot tárgyazó módosítással a fő RR. abban megegyeztek, de arra kir. válasz nem érkezett.
Így tehát ezen országgyűlésen sem történhetett e tárgyban semmi előlépés, pedig a dolog hosszas halasztást nem szenved. Úgyis eddigi hibáink, s az eddigi mulasztás sok rosszat szültek már, s azoknak keserű következéseit naponkint inkább érzi a haza. Más nemzeteknél városokban fejlődött ki legelőször a szélesebb és biztosabb alapra épített polgári szabadságnak tiszta felfogása. Városok törték meg hajdan az erőszak szülte igazságtalan hatalomnak lánczait, s a szorgalomnak s műveltségnek bölcsői, a szabadságnak s nemzetiségnek legerősebb támaszai városok valának. És hogy ez nálunk nem egészen így történt, hogy hazánkban épen a nemzetiségnek, s a polgári szabadságnak kifejlődésére nem valának jótékony hatással kir. városaink, azt leginkább a törvényhozásnak százados elmulasztása, és gyakran ismételt hibái okozták.
Törvényeink a kir. városokat kiváltságok által a népnek sorából kiemelték, s elszakasztották azoknak érdekét a népnek érdekétől, a nemesi rend pedig soha nem volt hajlandó azokat polgári tekintetben magához fölemelni, sőt gyakran ellenséges indulattal használta ellenük hatalmát s polgári felsőbbségét. Így állanak kir. városaink még most is elszigetelve közöttünk és a nép között, érdekben és érzésekben tőlünk és attól különválva. Idegen elemek valának azok, mikből kir. városaink egykor alakulni kezdettek, és őseink elmulasztották ezen idegen elemeket a nemzettel egybeolvasztani. Zsibbasztó volt már századok óta városaink szabadabb kifejlődésére nézve azon régi hibás és igazságtalan rendszer, miszerint minden szabadválasztási, közigazgatási s törvényhozási jussokat, a polgárok egész tömegének teljes kizárásával, csak azon csekély számú testület gyakorolja, mely 464önmagát választja, kiegészíti s utasítja, s mindezen polgári jussokban a többi polgárok még csak közvetve sem részesülnek. És ezen hibás rendszernek czélszerű javítására századok óta semmit nem tett a törvényhozás. Annyi panasz után még most sincs eltörölve azon önkényes hatalom, melylyel a kir. kamara városainkat függésben tartja. Egy szóval századok óta semmi nem történt, a mi városainkban egy önállásu, független polgári rendnek kifejlődését eszközölte volna, pedig ezen hiányt minden közviszonyainkban, s a haladást tárgyazó minden lépéseknél sulyosan érezzük; s ily polgári rend nélkül városaink soha azon közállományi fontosságra nem emelkedhetnek, melyen más nemzeteknél a városok állanak. Mik volnának már eddig kir. városaink a hazára s nemzetiségre nézve, ha egy ekképen kifejlett polgári rend egyszerü, de szilárd önállásában őrködnék a törvény, szabadság és nemzetiség mellett? hol volna már polgári tekintetben nálunk is a nép, ha kir. városaink attól különvált érdekeik által el nem szakadtak volna?
Mindezen hiányokat tehát minélelőbb pótolni kell. A feladat nehéz, mert századok mulasztását kell helyrehozni; de mégis mulhatatlanul szükséges hozzáfogni e nehéz munkához, mert az elválasztó ponton állunk már. Még hatalmunkban van a városokat bizodalomnak és szeretetnek, igazságnak és méltányosságnak szorosabb köteleivel a nemzeti szabadság közérdekéhez kötni, még hatalmunkban áll czélszerü törvények által kifejteni bennök azon morális erőt, mely egyedül képes azokat és általuk a hazát is virágzásra emelni. De minél inkább halasztjuk ezt, annál kevesebbet biztos a siker, s annál inkább félhetünk, hogy azok, kiket századokig idegeneknek tekintettünk, szívben és érzsében idegenek maradnak hozzánk, sőt idővel még ellenünk s érdekeink ellen fognak használtatni.
Azonban nem elég, sőt nem is tanácsos egyenesen és egyedül csak az országgyűlési szavazat kérdését eldönteni városainkra nézve, mert a törvényhozási just nem a városok nehány tisztviselőivel, hanem a városi polgárok összességével oszthatjuk csak meg, s csak ezeknek független önállásától lehet biztosan reményleni, hogy azt szabadon és tisztán a haza közjavára fogják használni, s mindazon tekintetek, melyek a kir. városok politikai fontosságára nézve fenforognak, nem a tisztviselőkről, hanem az egész városról s a város polgárainak egyesüléséről állanak. Ezt a független önállásu polgári rendet kell tehát törvény által létrehozni; ezt pedig a kir. városok belső viszonyainak, s közigazgatásának czélszerü elrendezése, a szabad választásnak 465kiterjesztése, s a kamarától függésnek megszüntetése fogják csak biztosan eszközölni.
Ugyanazért hiszszük azt, hogy a jövő országgyűlés mindjárt kezdetében hozzáfog e tárgyhoz, s valamint már a jelen országgyűlésen akartuk, egy kerületi választmányt fog mindezeknek előleges kimunkálásával megbízni, s akkor majd ha ezen munkáját beadandja, könnyebb lesz a már kifejtett kérdéseknek részletes tárgyalása, s reményleni lehet, hogy e tárgy az igazság és méltányosság alapjain fog elintéztetni.
Ime t. RR. előadtuk fővonásaiban az országgyűlésnek folyamatját. Mennyire feleltek meg magas feladásuknak a nemzet képviselői, azt a nemzet és a jövendőség fogja megitélni. Történtek ezen országgyűlésen némelyek, mik kifejlődésünk eszközlésére czélszerüek, de sok, igen sok még a teendő: pedig sulyosak az akadályok, mik haladásunk minden lépteit gátolják.
Volt egy idő, midőn a feudalismus, melyet a középkornak harczokban élő lovagiai szelleme fejtett ki, minden nemzeteknél elnyomta a szabad tulajdonnak tisztább eszméjét. Hazánkba is áthatott a külföldnek példája, de nálunk a feudalismus egész kiterjedésében soha fenn nem állhatott, hanem abból, és a szabad tulajdonnak eszméjéből támadott egy rosszabb s károsabb vegyület, mely ámító külsejével a szabad tulajdonnak szinét fentartotta, de valóságát semmivé tette; s ezen vegyület: az ősiség. Más nemzetek régen lerázták már a feudalismusnak bilincseit, mert megszünvén a körülmények, mik azt egy időben korszerüvé tevék, győzött az elnyomott szabad tulajdon helyreállításának hatalmas ösztöne. De hazánk az ősiségnek sulyos jármát még most is viseli, mert a külszin által elámítva sok ideig azt hitte a magyar nemes, hogy ő vagyonának szabad tulajdonosa. Polgártársaink közül számosan a törvénykezés szövevényes ösvényén másét keresve, magukét hanyagolták el, kétes kimenetelü költséges perek közt töltötték éltöket, átkozták törvénykezésünk hosszu folyamatját, mely miatt még nyerve is vesztettek, ha százados pereik terhes költségeit fölszámították, s mégis büszkék voltak abban, hogy másnak birtokához ősi jussok van, s ezen büszkeségökben pártolták az ősiség eszméjét, mely azon just nekik fentartotta. Sokan az ősiséget alkotmányunk legnagyobb kincsének hitték, pedig épen az ősiség dulta fel hazánkban a nemesi birtoknak biztosságát, úgy hogy alig van vagyonosabb család, mely kétkedés nélkül elmondhassa, hogy javaihoz másnak semmi törvényes jussa nincsen. Az ősiség 466tette oly igen szövevényessé törvényeinket, s a törvénykezés folyamatját, mert a birtoknak ingadozó biztosságát a perek hosszu folyamatával, s a törvénykezésnek ezer rést nyitó védelem eszközeivel akarták őseink némileg pótolni. Az ősiség azon rémkép, mely ellen minden javításnak létrehozásánál küzködnünk kell; egy szóval, azon akadályok közül, mik haladásunkat gátolják, egyik és talán legsulyosabb az ősiség. Bámulni lehet, hogy azon eszme, mely első támadtában már homályos volt, mely azóta is az egymással ellenkező magyarázatok miatt soha tisztába nem jöhetett, mely annyi jónak és hasznosnak létrehozását gátolta, mindez ideig fennállhatott. De csakugyan ébred már a nemzet, s érti az időnek komolyan intő szavát, gyökerében rázták meg az ősiséget azok, mik ezen országgyűlésen törtétnek, s biztos reményt nyujtanak, hogy a hajdankornak szomoru hagyományképen reánk szállott előitéleteit e részben is legyőzi a nemzet valóságos érdekének tisztább felfogása.
Haladásunknak másik sulyos akadálya az, hogy a nem nemesek hazánkban ingatlan nemesi javakat tulajdonosi jussal nem birhatnak. Önmagát bünteti a nemesi rend ezen megszorítás által; mert javainak becse sokkal nagyobb volna, ha nem nemes honfitársait azoknak birhatásából ki nem zárná. De kárt tesz egyszersmind a hazának is, mert minden ilyen megszorítás a szorgalomnak és köziparkodásnak szabad kifejlődését nehezíti. Azonban e tárgyra nézve is önérdekünk által sürget az idő; mert ha semmit nem teszünk a nemesi javak értékének emelésére, midőn a biztosabb és bárki által megszerezhető polgári s jobágyi birtoknak becse mindinkább nevekedik, mi hátra maradunk, s javainknak valóságos értéke aránylag csökkenni fog.
A haladásnak ezen két legsulyosabb akadályait mindinkább megszüntetni bizonyosan első gondja leend jövendőben a törvényhozásnak. És ha ez egyszer megtörtént, ha még e mellett a népnek érdekéről mind erkölcsi, mind anyagi tekintetben gondoskodik a nemzet, ha majd a közadózásnak fennálló hibás és igazságtalan rendszere megigazíttatik, s a törvényhatóságok belső igazgatásából származó terhek czélszerübben elrendeltetnek, akkor nyugodtabb kebellel tekinthetünk hazánk jövendőjébe, mert az idő és közvélemény ki fogják fejteni, a mi még hátra lesz, minden osztályok érdekei egy magasabb közös érdekben fognak egyesíttetni, s egyesült erejében függetlenségére nézve is biztosabb lesz a nemzet.
Nehéz a haladásnak pályája, mert ezer ellenkező magánérdekekkel 467kell küzdeni, melyek hogy önmagukat védjék, minden lépést a polgári alkotmány felforgatására intézettnek kiáltanak; de fontos is az, mert minden lépéstől a nemzet jövendője függ. A törvényhozásnak a nemzet jelen szükségeit kell főkép tekintetbe venni; de figyelemmel legyen egyszersmind arra is, hogy midőn az alkotott törvények a jelent tetszőleg kielégítik, a jövendőnek kifejlődését meg ne kössék, vagy annak helytelen irányt ne adjanak. Nemzetünk is föllépett már a békés haladásnak ezen pályájára, csekély az, a mi eddig történt, és csak gyenge kezdet, de az első nehéz lépés már meg van téve, mert ismerjük, sőt mélyen érezzük törvényeink számos hiányát, s keblünkben élénk, nem mulékony ösztön támadott: pótolni a hiányt, s javítva változtatni, a mit rossznak, károsnak ismerünk. Ezen érzés pedig és ezen ösztön létrehozzák majd azon erőt, mely a jónak eszközlésére szükséges. Hajdan a véres harczok szünetlen küzdése között csak egy szent kötelességet ismertek őseink hazájuk iránt: vérrel is védni annak jussait, s függetlenségét. Korunkban ezen szent kötelességgel még egy másik párosult: kifejteni a nemzet szunnyadó erejét, új életet adni a szorgalomnak, s az annyi véren vásárlott béke áldásai között virágzásra emelni a hazát, melyet őseink vére vívott ki, és ismét őseink vére tartott meg számunkra. S a ki ezen kötelességét nem teljesíti, mert a sértett magánérdekek felzudult zajától visszaijed, az gyáva szintúgy, mint a ki az ellenség fegyverétől félve, hazája védelmére föl nem kelt, midőn hajdan a fölkelés jelét, a véres kardot, hordozták szét az országban. A ki hazája kifejlődésére minden legkisebb áldozattól irtózik, az épen oly keveset szereti hazáját, mint a ki a hon védelmezésének kötelességét csak kényszerítve teljesíti, s többet nem tesz, mint a mire hatalom, vagy törvény kényszerítik, mert a tespedésnek életölő álma lassú halál, s még inkább semmivé teszi a nemzetet, s annak függetlenségét, mint a fegyveres ellenség dúlása. A feldúlt országnak eldarabolt ereje ismét összeállhat, s idő és körülmények kedvezésével megtörheti az ellenség hatalmát, de a tespedésben kialudt nemzeti erő semmi hatalom többé vissza nem hozza.
A vélemények különbsége haladási kérdések felett, s az ebből származott elmesurlódások nem ölik el a haladás ösztönét, sőt annak új erőt adnak, csak gyűlölség és üldözés ne párosuljon azokkal, mert ekkor a vélemények sérthetlen szabadsága van elnyomva, mely nélkül nincs szabad tanácskozás. Alkotmányos nemzeteknél, hol csak a többség határoz, minden lépés akkor biztos, midőn a kifejtett eszméket az okoknak győző ereje, s az igazságnak hatalma vívja ki, s ez el 468nem marad, csak kitürni-tudás kisérje. De a hanyagság, csüggedés, ingatagság, azon sulyos átkok, melyek minden kifejlődést lehetetlenné tesznek. A ki az elkezdett munkában már kifáradt, s ezentúl henyén akar vesztegelni, nézzen előre, s ha látni fogja, mennyi még a teendő, hanyagsága mulni fog, vagy nem lépett tiszta szándékkal azon pályára, melyről oly hamar lelépni készül. A ki csügged, mert erejét s erőnket a teendők nagy tömegéhez mérve, nem lát reményt, hogy czélt érhessünk, az tekintsen vissza honunk egykori állapotjára, tekintsen vissza a közelebb lefolyt 25 évre, s látni fogja, hogy mégis haladtunk, hogy a gyengébb erő is, ha nem csügged, sikerrel munkálkodhatik; gondolja meg, hogy mienk a kezdésnek nehéz munkája, s egy ember élete csak egy óra a nemzet életében, de minden lépés könnyebbé teszi a következőt, s minden óra kevesíti a teendőket. Az ingatag és változékony pedig figyelmezzen a világ tapasztalásának a történetek évkönyveiben leirt azon tanítására, hogy az ingatag és változékony erő csak elpazarlott erő, mely czélt nem érhet soha; és hogy a sikert más nem biztosítja, mint a kitürni-tudás, melynek minden bukásnál jelszava: «Csak ujra és ismét ujra»!
De bezárjuk díszes és terhes hivatalunknak ezen utolsó munkáját. Végszavaink forró köszönet a bizodalomért, melylyel a t. RR. minket megtiszteltek, s a kegyességért, melylyel nehéz pályánkon ápoltak, s azon buzgó esdeklés, melylyel már e jelentés kezdetén is kegyes elnézést kértünk, ha tehetségünk az igyekezet buzgóságának meg nem felelt, s erőnk hiányában képesek nem valánk eszközölni mindazt, mit elérni óhajtottunk. Tartsák meg tovább is a t. rendek irántunk eddigi kegyességöket, s engedjék újra kijelentenünk azon mély tiszteletet, melylyel vagyunk
A t. KK. és RR.-nek
Zalaegerszegen 1840 julius 27,
alázatos szolgái
Zalaegerszegen 1840 julius 27,
alázatos szolgái
Deák Ferencz
Hertelendy Károly
országgy. követek.
Hertelendy Károly
országgy. követek.
