MIÉRT NEM FOGADTA EL DEÁK FERENCZ 1843-BAN AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÖVETSÉGET.
MIÉRT NEM FOGADTA EL DEÁK FERENCZ 1843-BAN AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÖVETSÉGET.
Az 1832/6-diki országgyűlésnek az urbérre vonatkozó intézkedései a birtokosság egy részében elégedetlenséget keltettek. Deák Ferencz Kehidáról 1836. augusztus 18-dikán Kossuth Lajoshoz intézett levelében erről így nyilatkozik:
«Az új törvényekkel sokan, igen sokan nincsenek megelégedve, s fájdalom! nem azért, hogy keveset adhattunk a népnek, hanem a robotbeli feljebb szolgálást és a botozás megszüntetését sajnálják. Nyilván nem mernek szólani, de magok közt panaszolkodnak, szidnak bennünket, átkoznak és minden bokorban revolutiót látnak és keresnek. Egyik nem kapott aratókat, mert elfogyott gabonája, s mert nem adta volna meg a munkabért, s már azt az új törvényeknek tulajdonítja; a másik nem kapott kaszásokat, mert keveset akart fizetni; a harmadiknak hajduját a korcsmán megverték bor közben, a negyediknek kocsisa szökött meg, mert több botot kapott 481mint kenyeret: s mindezek az új törvényt okozzák s talán ha mernék, a májusi fagyot, az azótai szárazságot, egy szóval minden bajt nekünk tulajdonítanának. Még eddig gyűléseken nem igen jelentgették boszuságokat; jövendőben a mi történik, előre nem látható! Azonban mindezek nem váratlanok előttem, mert hiszen tudtuk és sokszor beszéltünk magunk között mindezen következésekről, s úgy hiszem, így volt, így lesz ez mindenkor, az igazságnak, a változtatásnak igen sok ellenségei voltak mindenkor, kivált azok, kik materialiter vesztenek».
Zala-Egerszegről 1836. szeptember 10-dikén Kossuth Lajoshoz irt levelében Deák Ferencz ezeket irja:
«Ne igen örüljön édes barátom! Zalának és gyűléseinek, mert nálunk is sziszegve fejet emelt a kígyósereg. Horváth Muki a vezérök, vagyis inkább ő alkotója egy ellenpártnak, mely minden haladást gátolni, minden szabadelmü végzést fölforgatni készül. Ő már természeténél s megszokásánál fogva nem vala eddig is barátja a népnek s a nép szabadságának, s most az urbéri törvények által megsértett vagyonbeli érdekei, egy pár adat hiusági vegyületek annyira fölforralták keblében a mérget, hogy mindent elkövet pártot szerezhetni. Egyenkint szólítja meg az urakat, hogy ellenünk, kik vele egyet nem értünk, mint veszedelmes emberek ellen szövetkezzenek; a kikre szava nem hat, még asszonyok által is magához kivánja voni; sok pártost talál, mert az urbér sokaknak nem tetszik, s készül rontani, a mit oly nehezen építettünk, rontani pedig nem mesterség, kivált midőn az engedmények áldozatba kerültek. Az urbéri törvényeknek behozataláról most tanácskozik együtt egy megyei választmány; ebben Horváth mindent elkövet, hogy azon törvényeket, melyek neki nem tetszenek, a földesurak részére magyaráztassa; de még eddig, bár pártja indulattal segítette, boldogulni képes nem volt, mert azon egyszerü igazság, hogy törvényt a megye nem magyarázhat, a törvények egyes esetekre leendő alkalmaztatása pedig az itélőszékek dolga, oly igen czáfolhatatlan vala nekik, hogy reá felelni sem valának képesek. Ha kérdik Horváthot, mi czélja pártoskodásának, hiszen az urbéren segíteni nem lehet, azt feleli: hogy a szabadelmü ideák haladását akarja meggátolni. Valóban óriási munka! ha ezt a titkot kitalálja, nagy jutalmat várhat a szent szövetségtől; azonban nekünk mégis sok kárt és még több alkalmatlanságot okozhat, s valóban féltem mult gyűlésünk végzéseinek nagy részét; mert kevesebb ész kell ahhoz, hogy valaki a vak és vad aristokratiát fellármázza, mint ahhoz, hogy azt megbuktassa. Személyemre nézve mindezekkel nem törődöm, sőt némüleg örülhetnék neki, mert nemcsak ürügyet, de just adnak annyira óhajtott független magányomba vonulni, ha elveink elbuktak; de ezen elvek bukását vérző szívvel sajnálnám, mert igazaknak s a haza boldogítására szükségeseknek vélem azokat. Horváth pártja jelenleg inkább lármás, mint veszedelmes, de félünk, hogy Kerkápoly 2-dik alispán fog közelíteni hozzájok. Ennek véleményét még nem tudom, mert eddig határozottan még ki nem jelenté magát. Közelítő, 482egyesítő szerepet játszik, mi igen hamar a szárnyas egér sorsára juttathatja az embert. Számolása könnyen hibázhat. Ő pedig a protestansok feje s így nem csekély fontosságu. Azonban az idő és ügynek igazsága sokon segíthet.
Furcsa látni s hallani a kormánynak és a kormány embereinek félelmét; még a kisebbek is rémképeket alkotnak maguknak, s azzal ijesztgetik magukat is, egymást is; ők makacsul hátat fordítanak a fölkelő napnak s önárnyékukat iszonyu rémnek nézik; pedig ha ismernék a hazát, ismernék az embert és embereket, szintúgy tudnák, mint mi tudjuk, hogy alig van ország Európában, hol kevesebbet lehessen revolutiótól tartani, mint jelenleg nálunk; csak majd ők féltökben olyan balgatag lépéseket ne tegyenek, melyek nem zendűlést de zavart okozhatnak. De ők félnek s a bokrokban mozgó nyulat is rablónak vélik, pedig: est genus unum stultitiae nihilum metuenda timere».
1843-ban izzó harcz fejlődött a közteherviselés kérdésében támadt mozgalomból. Zala vármegyének a megválasztandó országos követek utasítása tárgyában kiküldött bizottsága tanácskozásairól egy akkor kelt levél ezeket irja: «A házi adó ügye a választmány űléseit oly népessé tevé, hogy a közgyűlések is ritkán oly népesek. A köznemesség közül nem csak azok jelentek meg, kik járásonkint a közgyűlés végzése szerint berendeltettek, hanem igen sokan a nem hivottak közül is. Deák Ferencz lelkes szónoklata a felizgatott kedélyeket annyira lecsillapítá, hogy az adózás elve a választmányban diadalmaskodott». Egy másik levél e bizottság tanácskozásairól így szól: „Deák Ferencz az igazság elvéből indulva ki, az adó mellett igen hatályos beszédet mondott, melynek végén kinyilatkoztatá, hogy őt sem mocskolás, sem fenyegetés, sem gyilkosság elvétől elrettenteni nem fogja. Csak egyetlen ellenszó nem emelkedett, s így az adó keresztülment. Mind e mellett a kívül szárnyaló rossz hirek nem kis aggályban tartanak bennünket jövő áprili közgyűlésünk kétes eredménye felől».
Az utasítások tárgyában kiküldött választmány javaslata ellenében Forintos György, ki az adózni nem akarók pártjának élén állott, a közgyűlés előtt a következő levelet terjesztette a köznemesség között:
«Isten áldja és jókra vezérelje nemes uraimékat! Miután több izben összefogva hazafiuságból és ősi alkotmányos törvényeinkhez vonzó buzgó ragaszkodásból kiindulva, összevetett vállakkal a közjó előmozdításában együttmunkálkodni szerencsés valék, most midőn a házi adónak a nemességgeli elvállalási életkérdése a ránk jövő április 3-kán tartandó közgyülekezetünkben Zalaegerszegen tárgyaltatás alá fog jönni, nem kétlem: hogy szántói járásbeli nemességgel együttartva, vérrel szerzett nemesi szabadságunk vezéreltetése érdemében segédkezet ne nyujtsanak. Az adónak elvállalásával következhető veszélyek e következendők: mihelyest annak csak egy részét elvállaljuk, azonnal vérrel szerzett!!! felséges királyunk által biztosított nemzeti szabadságunknak megcsorbítására alkalmat adunk, és végét nem érjük a folyton folyvást növekedő adók sorának; ezt fogja követni az: 483hogy – a nagyobb birtokosok ki fogják vinni azt – p. o. 200 pengő forint jövedelmen avagy 500 holdon alul biró nemesnek szavazati joga nem leszen, s ekkor a köznemességből ily jövedelmes, avagy hold számmal biró nem találkozván, általában eltöröltetik szavazati joguk; azután pedig, ha még az ősiség és birhatási jog is eltöröltetik, akkoron a már adóval megterhelt szegény nemesség fizetni nem tudván, annak javai elkoboztatnak, és idegen nemzet birtokába jutandnak; ez megtörténvén, a már nemes javakkal eltellett idegen nemzet és pórnép ki fogja vinni az országgyűlésen küldötte által leendő megjelenhetését és szavazati jogát, és így minden biztosabb, és nagyobb számmal levők nemcsak fejünkre és birtokunkra törvényeket alkotnak, hanem vérrel szerzett nemesi szabadságunkat is eltörlik, vagy végre nemzetségünket megsemmisítik. Ennek következtében nem kétlem, ki utódjai átkát magára vállalni nem akarja, az ápril 3-ikai gyülekezetre Zalaegerszegen meg fog jelenni; ki egyébiránt szivességökbe ajánlott, maradok a nemes urakkal egy értelemben lenni kiváló barátjok
Kis-Görbőn, 1843.
Forintos György, táblabiró».
Miként a «Nemzeti Ujság» 1843. 33-dik számában egy zalai levél irja, a fölingerelt köznemesség szájából mindenfelül ezt lehetett hallani: «Vérrel szereztük szabadságunkat, vérrel védjük azt; legyenek a parasztok is oly erősek, mint a mi apáink, kik ezen országot szerezték, s ha nem tetszik, vagy nehezükre esik az adó, menjenek a török szélekre, s szerezzenek maguknak, ha tudnak, külön országot; Deák Ferencz, Horváth János kamarás és Csányi László uraknak, a hazaárulóknak, meg kell halni; ki először szól, lelőjük, majd reped a kaput!»
Az izgatások következtében a köznemesség Zala vármegye 1843. ápril 4-dikén tartott közgyűlésében mind a házi adót, mind az országos közpénztárra, utakra, hidakra stb. elvállalandó költségeket fölkiáltás útján megbuktatta. A «Világ» 1813. 30-dik számában e gyűlésről ezeket irja:
«A gyűlés künn az utczán a megye háza előtt szabad ég alatt tartatott, hol a nyers tömeget, mely a zöld asztalt eleve körülállta, alig lehetett arra birni, hogy a tisztviselői karnak helyet engedjen. A rendre és a nap komoly kérdéseire intő első alispánnak beszéde után székre állíttatott egy kortes, mivel a vezér (Forintos) az általa összegyüjtött tömeget csendességre birni képes nem volt, s a csend helyreállítása után a választmányi munka olvasása megkezdetett. A 8. pont olvasásánál, mely a beligazgatási költségek és terheknek a néppel együtt birtokaránylagos elvállalását tárgyazza, a «fizetés» szónál kitört a nyers erő harsány hangja, s a fizetni nem akarás csillapíthatlan kiabálásban nyilvánult. Erre az elnök alispán lelkes beszéde által a szólásszabadságnál fogva mindenkinek kihallgatására inté a kortestömeget, mely mintegy 3000 főre terjedett; az előbbi nyersen szóló tömeg némileg lecsillapult, s így 22 szónok a választmány indítványát a házi adó ügyében támogathatá, 20-an általánosan helyeslék, egy különös nemesi pénztárt, egy pedig subsidium czím alatt kivánta azt. Bajos vala 484szólani, mert valahányszor fizetésről történt szó, a nyers erő vezére és a kortestömegben elszórt igazgatók által tett jeladásokra félbenszakasztattak, az adó mellett még nagy számmal szólani akarók ki nem hallgattattak; a mint egy táblabiró a zöld asztal közepén épen déli harangozáskor szónoklott, a tömeg kiáltozá: jobb lesz inkább imádkozzék, hogy az isten neki szent lelket adjon, s így az adóról és fizetésről ne beszélhessen. Meg kell jegyezni, hogy jobbadán minden szónok a zöld asztalra fölállván, innét szónoklott. Végre a nyers erő főnöke egy hosszu, nem igen érthető, hihetőleg mástól készített irott beszédet adakozó hangon olvasva mondott el a tolakodó népnek, s ámbár az értelmes rész jól tudta, hogy a zöld asztal körül álló kortesek szürujaikban töltött pisztolyokat rejtegetnek, mindazáltal az irásból declamáló vezér kénytelen volt a józanabb rész némely egyéneitől gyakrabban igen hangosan kimondott ily értelmü szavakat megtorlás nélkül hallani: «ej szemtelen, ej gyalázatos, de vastag pofáju»! S így kárhozatos beszédének befejezése után, midőn «vérrel szerzett szabadságunkat ne engedjük s ne adózzunk» mondotta, a vakon engedelmeskedő néptömeg megyénk gyalázatára, s utódaik boldogtalanságára kimondta a «nem fizetést» általánosan mindenre, s miután a házi adó ügye reggeli 10 órától kezdve délutáni fél óráig folyt, s a vezér 3000 egyén által gyakori megrohanást szenvedett volna, megbukott».
A megye jegyzőkönyvének e tárgyra vonatkozó pontja így szól:
«1007. sz. Bemutattatott ezekután a folyó évi tavaszutó 14-re Pozsony szabad kir. városba rendelt országgyűlésére ezen n. megye részéről küldendő követ urak számára kivántató utasítások kimunkálása végett az ugyan e folyó évi télutó hó 13-án tartatott közgyűlés jegyzőkönyvének 525-dik szám alatt kelt végzése által kirendelt választmánynak javallatos jelentése.
Mely az igen nagy számmal egybengyült Karok és Rendek előtt pontról pontra felolvastatván, azok iránt következő rendelések tétettek:
A 8-ra: Miután a Rendek egybegyült többsége által a megyei bel- közigazgatási költségek viselésében a nemesi Rendeknek akár adózás, akár segedelemképen való részesülése meg nem ajánltatott, sőt bármi fizetésnek elvállalása is általában megtagadtatott volna, azért a választmánynak e pont alatti javaslata el nem fogadtatott, s ennélfogva
a 9-ik pont alatt az országos pénztárnak alakítására kivántató ajánlás iránt tett választmányi javaslat is csak oly móddal fogadtatott el, hogy sem a hazán kívül mulatók javaiktól valamit fizetni ne tartozzanak, s azon pénztár gyarapítására a nemesi rendnek évenkint is fizetni ne kellessék.
A jelentés 23-ik pontja alatt a nemzeti hitel, földjövedelmi és törlesztési bank létesítése iránt tétevén javaslat, minthogy ezek az országos közpénztáron volnának alapítandók, a meyei rendek többsége által pedig annak alakítására a 9-ik pontnál tett határozat szerint a mellékes jövedelmeken kívül pénzbeli segedelem nem ajánltatott volna, ezekhez képest tehát követ 485urak oda utasíttatnak: hogy mivel a n. megye részéről a jelen pontban c) alatt javaslott fizetés ezen tervezett nemzeti bankokra nézve itten is meg nem ajánltathatik, létesítését az érintett és még eszközölhető más országos jövedelmeken alakíttatni eszközleni igyekezzenek, de ezen tárgyak érdemében – mielőtt ők ajánlást tennének – előbb a további utasítás adása végett jelentésüket a ns. vármegyének megtegyék.
A 27-ik pontjára nézve a választmány azon jelentésének, melyben az országos pénztárnak a királyi kincstártól felvett s 446,606 frt 29 1/8 krkat tevő adósságának országos segedelemképen való visszafizetés javaltatik, valamint
a 29-ik pontja iránt is azon választmányi jelentésnek, melyben az országgyűlési költségek és szállásbérek miképen teendő fizetése iránt a választmánynak véleménye a n. vármegyének előterjesztetik, követ uraknak utasításul adatik: hogy miután a fölebb már előbocsátottak szerint a rendek többségének akaratjánál fogva ezen n. megye részéről a közigazgatási költségek födözésére semminémű fizetések akár adózás, akár segedelemképen meg nem ajánltattak volna, követ urak tehát midőn ezen tárgyak az országgyűlésén elővétetni fognak, a ns. vármegyét, hogy azok iránt pótoló utasítását megtehesse, tudósítsák.
A választmány jelentésének minden egyéb pontjai helybenhagyatva megerősíttetvén, s az azokban foglalt tárgyak eszközöltetésére követ urak utasíttatván, mind a választmányi jelentés, mind ezen végzés azon országgyűlési követ uraknak utasítás, arány és alkalmaztatás végett egész terjedelmükben kiadatni rendeltetnek».
Még a gyűlés napján a következő levelet irta Deák Ferencz Kossuth Lajosnak:
Zala-Egerszeg, ápril 4-én 1843.
Kedves barátom!
E pillanatban végződött az űlés, melyben közel 1600 köznemes mind a házi adót, mind az országos közkassába, utakra, hidakra az elvállalandó költségeket felkiáltás által megbuktatta. Fenyegetések az űlés előtt számosak voltak, és gyalázó kifakadások a kortesek között személyem ellen, és mások személyei ellen, de zavar és rendetlenség az űlésben nem történt; kihallgatták a szólókat csendesen, kik közül csak egy (Forintos György) szólott ellene az adónak, a többi, valamint 20–24 mellette nyilatkozott; szólottak volna talán még százan is, mert az egész intelligentia igen kevés kivétellel mellette volt, de a szólás teljesen sikeretlen volt, mert a tömeg igen fel volt izgatva. Forintos György táblabiró, Horváth Pál táblabiró, két egykor megbukott tisztviselő, voltak a pártnak látható fejei; láthatatlanok tudja Isten kik…………
Megbukott tehát nálunk is ezen szent ügy, s én, mint mondám Neked, a jövő országgyűlésére nem megyek. Csak egyre kérlek: ha Pesten valaki szóba hozná megválasztatásomat, kérlek az Istenre és barátságunk szentségére, 486hátráltasd és hárítsd el a dolgot, mert én megválasztva sem vállalhatnám el más megyéből a követséget; sok okaim vannak és elhatározásom e részben is ingatlan; csak kellemetlen érzésnek volnék tehát kitéve, ha megválasztatva, magának a megyének mondanék le. Eszközöld tehát, hogy ez ne történjék, s ha szükséges, megmondhatod: hogy én nem vállalhatom el és nem vállalom el a követséget. Ha erre nem kerül, jobb szeretem.
Zalából kik mennek követül, nem tudhatni még közelítőleg sem, mert menni senki nem akar. Utasításunk egyéb pontjai bizonyosan jók lesznek.
Még egyet: a hirlapban, ha majd a zalai tudósítást közlöd, személyemről semmivel ne szólj többet, mint más személyéről, s oly keveset, a mint csak lehet; tudod, hogy nékem igen kellemetlen az ilyen kiemeltetés, most kivált talán káros is volna. Minden esetre kerüld úgy szólni rólam, hogy bárkinek hiusága sértve legyen, ezt kérem, ezt várom barátságodtól. Isten veled kedves komám; közöld levelemnek a gyűlést érdeklő tartalmát minél előbb privative rendes postán Klauzállal és Bezerédyvel, s mond meg azt Eötvösnek is. Isten veled
hű barátod
Deák.
A «Pesti Hirlap», mely ápril 6-diki számában a Zalában történteket «gyászhir» czíme alatt közölte, ápril 13-dikán megjelent számában ezeket irta:
«A mint ápril 6-diki gyásztudósításunk Budapesten széthordaték, két-három óra alatt már uton utfélen általánossá vált a meggyőződés, hogy Pestmegyének önmaga s a hon iránti kötelessége Deák Ferenczet követül választani, s gyakorlatilag megmutatni, hogy a megyei szerkezetnek oly szellemi separatismust kifejteni nem szabad, miszerint a nemzet jelesbjeit sajátuknak csak azon megyék vallhatnák, melyekhez lak vagy birtok által csatolvák. És 3–4 száz főnyi tömegekben járt a pesti középponti nemesség a megye hatályosabb tagjainál kijelenteni, hogy ők követül Deák Ferenczet kivánják, és Pestmegyének rég designált, utóbb pedig közakarattal meg is választott követei vetélkedtenek egymás között, hogy melyiküknek jusson a szerencse visszavonulni; és valóban Deák Ferencznek Pestmegye követévé elválasztását csak azon körülmény gátolhatá, hogy legmeghittebb barátainak szomoru, de becsületbeli kötelességök vala, a legpositivumabb, legfélremagyarázhatlanabb, s a reménynek még csak árnyékát is elzáró adatok nyomán kijelenteni, hogy Deák Ferencz most Pestmegye követségét semmi kigondolható conjuncturák között el nem vállalja; elválasztása tehát őt csak azon kellemetlen helyzetbe tenné, hogy lemondani legyen kénytelen, mit egy díszes megyének tisztelő bizalma ellenében megtenne bár kétségtelenül, de csak fájdalommal tehetné meg. És Pestmegyének lelkesült rendei sokkal inkább tisztelik őt, sokkal nagyobb bizodalommal méltányolják a fontos okokat, melyek őt reá birják, hogy ingathatlanul úgy határozzon, mintsem oly lépést tegyenek, melyek minden eredménye csak fájdalom 487lehetett volna, és pedig annak okozott fájdalom, kinek hazafiui keblét az, a mi Zalában történt, már úgy is keservesen megérintheté».
Zalamegye közgyűlésének második napjáról – ápril 5-dikéről – a «Pesti Hirlap» ápril 13-án megjelent számában a következő tudósítást közli:
«Megnyilik az ajtó, halálcsend terjed el a teremben, s Deák Ferencz a jó, a tiszta öntudat nyugalmával arczán és keblében lép be. Zajos, szünni nem akaró és 13-szor ismételt éljenvihar fogadja az érkezőt. A közös fájdalom nyilvánításai után a választmány javaslotta követutasítás olvasása folytattatott. Ennek végével Csányi Elek főszolgabiró ama gyászos hír kijelentésével siet a terembe, miszerint a – megye ápril 4-diki közgyűléséből – haza menő köznemesség közül mintegy 35-en Kehidán keresztül utazván, bősz dühökben az utczákon égő taplót szórtak el, s Deák udvarát esti 8–9 órakor megrohanván, ott széltiben lövöldöztek; mire a kötelességöket ismerő és teljesíteni akaró éjjeli őrök a haramiacsoport elébe állván, egyikök, egy 18 éves ifjú, azonnal megöletett és többen megsebesíttettek. Erre a falu derék lakósai közül számosan a csata helyére sietvén, a csendzvarókat és gyilkosokat a faluból kiverik s közőlük ötöt elfogának. Későbben a haramiák közül egyet halva találtak, egy másik pedig – úgy beszélik – halálos sebben várja végperczét. E jelentésre a RR. a köznemességet felbújtogató proclamatió koholója Forintos György és czimborái ellen azonnal tiszti nyomozást kivántak rendelni; de Deák Ferencz, ki nemcsak mint polgár, hanem mint ember is oly nagy, Deák, mondom, közbeveté magát, s a csínt egyszerüen gyilkosságnak kéré tekintetni, mire az elfogott bűnösök a megyei börtönbe kisértetni rendeltettek».
A közgyűlés jegyzőkönyvének erre vonatkozó pontja így szól:
«1036. sz. Bemutatta Csányi Elek főszolgabiró úr Huszár János kehidai kasznárnak hozzá irott azon tartalmu levelét, melyben tudósítja: hogy április 4-kén esteli 8 és 9 óra között Kehida helységben a birkaakol előtt mintegy 30–35 egyének a közgyűlésről hazatért nemesek közől nagy lármával összeseregelvén, és onnét együtt Deák Ferencz táblabiró úr lakóházának kapujáig menve, megállapodván, az udvar felé irányzott több lövéseket tettek, és midőn a helységbeli éjjeli őrök őket, miután jövet is április 2-án lövöldöztek, és tüzet ütvén az égő taplót rossz akarattal az utczán eldobálták, utjoknak illően leendő folytatására intették, nem csak az intésnek helyt nem adtak, sőt azt botokkal és fejszével viszonozván, közülök – Major József és ifjú Pap Mihály bizonyításaik szerint – Büki Kun Gábor: 18 éves Mészáros József kehidai adózót bal válla alatt meglővén, annak rögtöni halálát okozta; mely irtózatos tettre a helybeli lakósok a hegyről és lakjaikból összecsoportozván, eszközökkel ellátva a közcsendet zavaró nemesek közül Büki Kása Jánost, Varga Pétert, Vitai Patkó Ferenczet, Kösvényesi Csepeli Józsefet és Rezi Simon Jánost megtagolva elfogván, a helység birójához vezették, s ott jelenleg is fogva tartatnak; a lövéstől büdös puskát el akarták ugyan Kun Gábortól venni, de a nemességcsoport erősebb levén, 488a jobbágyokat elverték. Ennek folytában jelentette továbbá főszolgabiró úr: hogy midőn ő április 4-én Egerszegről Halasy Ignácz táblabiró úrral haza utazott, az utána ment nemesek utána lőttek; a kehidai malom mellett pedig egy holttest találtatott.
Keserü fájdalomtelte kebellel értették a most felolvasott levélből a megye rendei a köztanácskozások helyéről visszatért nemesek által Kehida helységében a közcsend és bátorság fentartásával ellenkező merény tetteknek, sőt 18 éves Mészáros József kehidai adózó agyonlövetésének elkövetését; miután tehát e vétkes kiszökés példás megfenyítését nem csak a panaszlottaknak tette vétkessége, hanem a közpélda és ily szomoru események eltávoztatása szükségképen megkivánná: ugyanazért Csillagh Lajos 2-od alispán, Chernel Ignácz tábla-, Sepsey Ádám, Sümeghy Ferencz alszolgabiró és Barcza Sándor tiszti első alügyész urak a szükség esetére melléjük veendő és most akkorra ezennel megrendelt hatalomkarral a végre küldetnek ki: hogy a fogva levő és a jelentésben megnevezett nemeseket, mint a közcsend zavaróit, és a vádbeli tény elkövetésén és így véren éretteket, bilincsben a megye fogházába kisértessék, és mind ezek, mind pedig a gyilkosságot elkövetni állított Kun Gábor, s a befogatottak kitanulandó társaik, úgy azok ellen is, kik Csányi Elek főszolgabiró úr után lőttek, és kimerítőleg az egész eset iránt szoros tiszti vizsgálatot teljesítvén, a bűnösöknek találandó egyéneket birtok hiánya esetére a törvény értelmében befogassák, és jelentésöket a teljesítésről a n. vármegyének bemutassák; nehogy pedig a kehidai helységbeli lakósoknak akár személybeli, akár vagyonbeli bátorságok az általok megfogott nemeseknek bekisértetése miatt netalán felingerült többi nemesek által veszélyeztessék, a végzés kiadásával Csányi Elek főszolgabiró úrra bizatik: hogy irt lakósok biztosítására helységökbe fél commando megyei foglárokat helyezzen. Minthogy továbbá ez alkalommal szóval az is jelentetett: hogy a gyűlésre jött köznemesség közül némelyek Türjén és Káptalanfán a megyének a helységekbeni lövöldözéseket tiltó végzése ellenére lövöldöztek, azért a végzés kiadásával ifj. Bogyay József és Gaál Endre alszolgabiró urak oda utasíttatnak: hogy ellenök tiszti vizsgálatot teljesítvén, az érdembeni jelentésöket a n. megyének bemutassák».
Zala vármegye 1843. ápril 24-dikén tartott közgyűlésének tárgya volt: az országgyűlési követek megválasztása. E gyűlés lefolyásáról a «Pesti Hirlap» ápril 27-dikén megjelent számában a következő tudósítás van:
«Követválasztásra kijelölt közgyűlésünket ma 10 órakor nem. gróf Batthyány Imre főispánunk éljenkiáltások közt nyitván meg, miután az országgyűlésre meghivó kir. levél fölolvastatott volna, ő excja fölhivá a számosan jelenvolt RR.-et kötelességök teljesítésére; és e fölhivást a megye termében jó ideig tartó halálos csend követé, s e csend még soká nem szakasztatott volna meg, ha első alispánunk meg nem kérdezte volna a RR.-et: vajjon ő excellentiájának fölhivását hallották-e? s erre elkövetkezett a 489harsogó «hallottuk!», mire Csányi László táblabiránk emelt szót, fájdalommal jelentvén ki, hogy igen hallottuk, s hogy mindemellett mégis halálcsend uralkodott a teremben, annak okát, úgy hiszi, mindnyájan egyformán tudjuk, kebleinkben egyformán érezzük; mert üresen látunk termünkben egy széket, annak székét, ki egyedül lehetne méltó tárgya a fölhivásnak; de mivel követeket választani mégis törvényes kötelességünk, e kötelesség teljesítésére a RR.-et ő is szorgalmazá; és ismét csend lőn, mert a számosan jelenvolt köznemesek kijelölést vártak; de miután értesítve lettek volna, hogy szabadon, kijelölés nélkül kell követeket választani, egyszerre kitört Deák neve, harsogott a RR., harsogott a tömeg közt, s a zajt lecsillapítani nem volt könnyü, a mikor első alispánunk értesíté a közgyülést, hogy Zalának mostani körülményei közt Deák Ferencz úr a követséget semmi esetre el nem vállalja, mit csak tegnap kapott tulajdon levelével is valósíthat. Hertelendy Károlyt harsogtatánk ezután, ki nyilvánítá, hogy Deák nélkül az országgyűlésen meg nem jelenni már szavát adá s ha ezt megszegné, érdemessé tenné magát az egész hon által szószegőnek tartatni; s kifejté még azt is, hogy becsületes ember becsülettel Deák Ferencz helyét Pozsonyban el nem foglalhatja, s azért, ha a RR. bizodalomra érdemesítik, csak Deák Ferenczczel vállalja el a követséget, a nélkül pedig nem. Kerkápoly István első alispánunk lett azután fölhíva, ki ezen polgári kötelességét már teljesítve lenni állítá, midőn kérése ellenére a RR. bizodalma egy országgyűlési követséget reá ruházott, azért ő el nem fogadja. Következett Horváth János kamarás úr; nyiltan magyarázá ez azon kötelességet, melylyel minden honpolgár hazájának s megyéjének tartozik, s kettősnek nevezé a vétket, melyet azon kötelesség nem teljesítésével elkövethetni: haza s megye elleni véteknek; de egyszersmind kimondá azt is, hogy az ember kebelében egy érzés létezik, s ezt ő becsületérzésnek nevezi, mely bizonyos körülmények között a bizodalmat el nem fogadni parancsolja, e bizonyos körülmények közt van jelenleg Zala; ápril 4-dike óta Zala nem az előbbi többé, ápril 4-dikén előbbi fényét, dicsőségét elvesztette, ily megyének pedig követe lenni nem akar. Sorba megválasztók ezek után Csányi Lászlót, Hertelendy Györgyöt, Csillagh Lajos megyei alispánt, ki hivatalát is letenni kész volt, ha a RR. mint hivatalbelit kényszeríteni akarták volna, báró Putheány József, Horváth Vilmos, Farkas Károly, Bogyay Lajos és Csertán Sándor táblabiráinkat, kik mindnyájan sértve lenni állíták magokat e bizodalom nyilvánításával, s azért többen kimondák, hogy Zala mostani körülményei közt e bizodalmat meg sem köszönik; táblabiráink e hosszú során keresztül vándorolva, követet nem találunk; a főispán ő excellentiája tehát, hogy a hosszú zajnak véget vessen, jónak látá fölszólítani Zala minden rendeit, miként legjobb volna, ha maga magát nyilatkoztatná ki, ki a zalai követséget elvállalni akarja; s mi helyeslők e fölszólítását, de nem jelenté magát senki, sőt minden oldalról, minden szájból hallók harsogtatni a «senki sem»-et. Megjegyzésre méltó e közben, miként egy Tapolcza 490mezővárosi nemes megkérdezé a RR.-et, ha a megye meggyaláztatásának vádja azokat, kik a múlt gyűlés történeteinek eszközei nem voltak, érdekli-e? mire megnyugtató választ nyervén, rögtön indítványozá, hogy mindazok, kik a múlt gyűlés történeteit okozák, a követválasztási jogból hagyassanak ki; de értesítve lőn, hogy ez nem lehet. Csányi László táblabiránk ekkor a mai gyűlés történeteiből fejtegeté reményét, hogy a Zalának egére borúlt fellegek nemsokára eloszlani s a nap fényes sugarainak éltető erejét tapasztalni fogjuk ismét, ha a keblünkben dühöngött izgatás-szülte indulatok helyett a hideg ész tanácsait követendjük, s bizodalommal viseltetünk azok iránt újabban, kik eddig is a becsület s dicsőség ösvényén vezettek; figyelmezteté azután a RR.-et mai gyűlésünk következményeire, s elmondá: hogy törvényeink értelme szerint a királyi ügyész megyénket kereset alá vonandja a törvényes büntetésnek, 800 arany forintnak, megvétele végett; de ugyanazon törvények értelméből megmagyarázá azt is, hogy bennünket a büntetés súlya alig érhet, miután követeket a törvény értelmében választani mi nem makacskodánk, az pedig a megye vétke nem lehet, ha nem találkozott egyén, ki a követséget elvállalta volna: föl kell tehát küldeni megyei ügyészünket, mihelyt megidézve leszünk, Pozsonyba, hogy bennünket ez értelemben védelmezzen. Egy ó-hidi nemes szólalt föl ezután, köszönetet mondva az eddig vezető férfiaknak, de – mint mondá – ma «restaugrálni» vagyis követet választani jöttünk, azért sok másokkal egy értelemben lévén, kéri Babos József és Oszterhueber József táblabiró urakat kinevezeni, és mi utána kiáltozók mindnyájan a kijelölteket, kik közül azonban Babos József személyesen jelen lévén gyűlésünkön, kinyilatkoztatá, hogy vason sem engedi magát elkisértetni; a másik nevében pedig Hertelendy György szólalt föl, kijelentvén, hogy a mennyire Oszterhueber József urat ismeri – s mi mindnyájan úgy ismerjük – a követséget el nem vállalja. Első alispánunk pedig azt jelenté, hogy már maga is fölszólítá a követség elvállalására, de előtte határozottan el nem vállalni kijelenté. Főispán ő excellentiája tehát kimondá, hogy a fölszólított egyének sokasága, de fölebbi általános fölhivása által is meggyőződött arról, miként jelen körülmények közt a követséget senki sem vállalja el, s azért a követválasztást kedvezőbb időre halasztani szükséges.»
A közgyűlés jegyzőkönyvének erre vonatkozó pontja így szól:
«1221. sz. A közelgető országgyűlésre e megye részéről küldendő követek elválasztására a mai napra kitűzött közgyűlekezetben igen nevezetes számmal jelenvolt megyei Karok és Rendek közt, miután a nagyméltóságú gróf főispán úr a Rendeknek iránta viseltető valódi tiszteletök és szeretetök legnyilvánosabb jelei, s hosszasabb ideig tartott éljenkiáltások közt megjelent, s elnöki székét elfoglalta, ő cs. kir. felségének f. é. tavaszelő 15-éről a 4747/527. sz. alatt kelt, s a f. é. tavaszhó 3-iki közgyűlésben az 1009. sz. alatt már egyszer kihirdetett azon kegyelmes kir. levelét, melyben az ország gyűlésének f. é. tavaszutó 14-dikére Pozsony sz kir. városába lett 491kitűzettetését e megyének is hirűl adja, egyszersmind a Rendeknek, hogy a törvény parancsolatja és ősi szokás szerint magok kebeléből ők is az ország gyűlésére két alkalmatos egyéneket mint követeket választva elküldjenek, újabban kihirdettette volna, – a Karokat és Rendeket felszólítá: hogy ő felsége ebbéli a törvényeken alapult parancsolatjának engedelmeskedve, részökről a szükséges minőségekkel bíró egyéneket országgyűlési követeiknek válaszszák el.
A nmgú gróf főispán úr ezen előadását egy hosszabb, s majdnem egy óranegyedig tartó, és semmi által félbe nem szakasztott mély csend követé, melyre első alispán úr a Rendeket, leginkább pedig a köznemességet figyelmeztette, hogy talán a nmgú gróf főispán úrnak előadását vagy kellőleg nem értették, vagy annak értelmét föl nem fogák, azért a követek választásához, mint a jelen közgyűlekezet első czéljához, kezdjenek hozzá; s miután ezek részéről is az, hogy az előadottakat jól fölfogák, nyilváníttatott, a Rendek, kik a törvény parancsoló szavának hódolni, s mindazt, mit azok rendelnek, teljesíteni soha se késedelmeznek, általános fölkiáltással, s csak nehány köznemesek ellenintegetései mellett Deák Ferencz és Hertelendy Károly táblabiró urakat, mint a lefolyt közelebbi két országgyűléseken e megye részéről volt, s a várakozásnak tökéletesen megfelelő követeket leendő követeikké kikiáltották; de Deák Ferencz táblabiró úrnak, mint a gyűlekezetben még jelen sem levőnek, nevében első alispán úr a Rendeknek előterjesztette: hogy tisztelt Deák Ferencz úr, mind előtte már előbb szóval, mind legújabban írott, és a Rendeknek meg is mutatott levelében változhatatlanúl a követség el nem fogadását nyilatkoztatta, és hogy a követséget a jelen körülményekben semmi esetre elfogadni nem fogja, kimondotta, a helyett tehát a Rendek más követről gondoskodjanak.
A mint Deák Ferencz úr nevében e nyilatkozat tétetett, Hertelendy Károly táblabiró úr is oda nyilvánúlt: hogy ő is részéről számtalanszor kijelentette azt már, hogy az országgyűlési követséget egyedül csak Deák Ferencz úrral, és senkivel mással és a nélkül elvállalni nem fogja, ő nehogy szavát szegve a becstelenség bélyegét magára süsse, a követséget részéről is, miután azt Deák Ferencz úr el nem fogadta, szintén el nem fogadhatja.
Látván a Rendek, hogy a kikiáltott két egyének közől egyik is a megyét a közelgő országgyűlésen képviselni nem akarja, a Rendek Kerkapoly István első alispán, Horváth János cs. kir. kamarás, Csányi László, Hertelendy György táblabiró, Csillagh Lajos másod alispán, báró Putheány József, Horváth Vilmos, gróf Batthyány Károly, Farkas Károly, Bogyay Lajos, Csertán Sándor, Oszterhueber József és Babos József táblabiró urakat az elsorolt rendben egymásután követeknek kikiáltották, s a követségnek elvállalására fölszólították. De az elsorolt egyének is mindnyájan Oszterhueber József táblabiró urat, ki személyesen a gyülekezetben jelen sem vala, s ezért nevében a nyilatkozás előbb Hertelendy György táblabiró, később pedig 492első alispán úr, mint e végett megbizott által különösen tétetvén) egyhangulag kijelentették: hogy miután a folyó hó 4-dikén tartott közgyűlésben némely elvetemedett megyei egyének által fölizgatott megyei köznemesség világosan s határozotan kijelentette, hogy Zala vármegye részéről az országgyűlésen semmi néven nevezhető, s az ország közboldogsága és java előmozdítására szolgálható ajánlások nem tétethetnek, az ezek által fölizgatott köznemesség nem csak a megyék beligazgatási költségeinek s terheinek aránylagos viseléséhez való járulását, hanem még a valóságos, és a becsület által is tartozott bárminémű fizetések tételét egész elhatározottsággal megtagadta, s ez által a megyére az ön magánhaszon szennyes bélyegét sütötte, közülök senki ily körülményekben az országgyűlésen a megyét becsülettel és díszszel nem képviselheti, és ezen ellenutasítás miatt a haza közjavát önlelkiismerete s legbensőbb meggyőződése szerint nem eszközölheti, azért tehát a követséget közülök senki és semmi esetre elvállalni nem fogja.
Miután az elsorolt egyének közül a követséget senki el nem vállalá, a már hosszabb ideig tartott választás s előadások után a nmgú gróf főispán úr fölszólítá a jelenvolt Rendeket: hogy mivel azok közül, kik a követségre kikiáltattak, csak egy is a megbizatást el nem fogadta, tehát a jelenlévő Rendek közűl azon egyén, a ki a követséget elvállalni kész, ha egyébiránt a törvény által megkivántatott minőségekkel bir, nyilvánuljon, s magát, hogy választathassék, jelentse. Ő nagyméltóságának ezen előadását ismét egy hosszas csend követé, s miután e fölszólítás első alispán úr által is ismételtetett, általános fölkiáltással, s egyéb külső jelekkel kijelentetett, hogy a jelenlevő Rendek közől senki a felebb már elősorolt okoknál fogva mostan s a jelen körülmények közt a követséget e megye részéről elvállalni nem fogja.
Ez eset a megye Rendeit, kik a törvény parancsolta szent kötelességek teljesítésében restek vagy makacsok nem voltak, mélyen meghatá, és fájdalommal telt kebellel kijelenteni kénytelenek: hogy a legjobb szándék, és a törvények iránti legtisztább engedelmesség mellett is, a hazai törvényeknek, s különösen az 1498: I., 1635: LXXIX. és 1662: LIII. törvényeknek sértésében legártatlanabbúl keverednek, minthogy a hazai törvénykönyvben csak egy czikkelyt sem lelhetnek, melylyel bárkit is, ki országgyűlési követnek elválasztva a követséget el nem fogadná, az elvállalásra kényszeríthetnék, s ezért sajgó kebellel ugyan, de a haza közjava, a nemzet jobbléte s boldogsága iránt szakadatlanúl lángoló érzettel várni kénytelenek azt, mi ez érdemben felettük törvényszerűleg határoztatni fog.
Az ápril. 26-án folytatólag tartott közgyűlés a házi adó ügyében a következő végzést hozta:
«Midőn a n. vármegye szellemi életének veszélyborús egyik korszakát bélyegző jelen ápril hó 4-dik napján történt gyászos eseményeket a megye rendei hideg s komoly elhatározások mellett is sajgó kebellel fontolgatják, hivatásuk ösvényeit két oldalról látják leginkább fölnyiltaknak állani maguk 493előtt, melyek egyike az, hogy okulva azon szomorú tapasztaláson, midőn t. i. az alkotmányos szabadságokhoz úgy, valamint a haza és nemzet boldogsága előmozdítását eszközlő tényekhez is eddigelé oly híven és dicséretesen ragaszkodott köznemességnek kebleit némely kárhozatos érzésű egyének ártalmas és alaptalan elveik magvainak belészúrásával oly könnyen megvesztegetheték; ugyanazért szükséges, hogy oly hathatós fölvilágosítások és közoktatások tétessenek, melyek még azon hajlékony és könnyenhivő osztályzatát is a nemeseknek annyira fölvilágosíthassák és meggyőzhessék, hogy a hitegetők bármi maszlagos ámításaikkal és ármánykodásaikkal is azokat többé el ne tántoríthassák. Ezek tekintetéből tehát Kerkapoly István első alispán úr elnöklete alatt és báró Putheány József, Csányi László, Oszterhueber József, Hertelendy Károly, Plander Ferencz novai esperes, Orosz Ferencz, Babos József, Csertán Sándor, Inkey Sándor és Mezericzky Péter táblabiró, Tuboly Mihály főjegyző és Molnár János tiszti főügyész urak kienvezésével egy választmány kiküldetvén, annak utasításúl adaték, hogy a házi adót és annak természetét s miből állását, úgy nemkülönben annak egyenesen a nemesi rendet illető beligazgatási költségekkeli ugyanazonosságát, és az azzal együtt járó hasznokat, vagy el nem fogadásából származó minden nyomós sérelmeket, s a hazának és közboldogságnak azzal kapcsolatban levő hasznait és veszélyeit oly körülményesen és könnyen foghatólag kimunkálja, és a ns. vármegye eleibe terjeszsze, hogy az helybenhagyás után kinyomatván, és a megye minden részein kiosztatván, a szerint nemcsak az együgyű nép világosíttathassék föl, hanem még az ármánykodó hitegetők is a szabadság álleple alá rejlesztett ármánykodásaik elenyészésével veszélyes mámoraikból fölébresztessenek.»
Az ápril 26-dikán kiküldött választmány a házi adó ügyében a következő nyilatkozatot szerkesztette, mely kinyomatván, a köznemesség közt terjesztetett:
«Zalamegye jelen nyomasztó állásának – miszerint ez az országgyűlésen nem képviseltetvén, a nemzet boldogítására törekvő törvényhozásban részt nem vehet – megszüntetésére munkálkodni mindnyájunknak mulaszthatatlan kötelessége lévén: mindenekelőtt is a megye ezen állásának okával szükséges megismerkednünk.
Fájdalommal emlékezünk április 4-dik napjára, midőn nemességünk nagy száma szinte számos azon férfiainkat, kiknek közbizodalom engedte befolyásuk által megyénk nem csak mindenkor czélirányosan kormányoztatott, hanem a többi megyék általi becsültetésnek polczára is feljutott, jobbára félreértésen s balfelfogáson épült okokból kellőkép meg sem hallgatva, az országgyűlési követeknek adandó utasítások javaslatának azon lényeges részét, mely a megyei beligazgatásra megkivántató költségeknek a nemesség által is birtokához képesti igaz arányban leendő viselését tárgyalá, el nem fogadta, sőt ellenkezőt határozott. Minthogy pedig Zalának azon fiai, kik megyéjöket a magyar törvényhozó test előtt méltóképen képviselni tudnák, 494a nemesség által tett ezen határozattal mindannyian ellenkező meggyőződésüek volnának, az országgyűlésen pedig lelkük meggyőződése elleni utasításnak előterjesztői, sőt mi egy követnek mindig kötelessége, pártolói nem lehetnének, az előbb érintett határozat szükségképen maga után voná azt, hogy az országgyűlési követséget egy sem vállalta el.
A történeteknek rövid vázlata s Zalamegye jelen feszült állapotjának egyetlen oka ez lévén, minthogy jelenleg a megye fiainak kebleit visszvonás dúlja, s társulatunk kötelékei szinte felbomláshoz közelíteni látszanak, nehogy ez tovább is így maradjon, s a fölzaklatott indulatok le nem csillapíttatván, sziveink egymástól továbbra is távol maradjanak, s ekképen nemcsak megyénk dicsősége s az egész haza előtti eddigi becsültetésünk eltemetve legyen, hanem a jótékony haladásnak s átalakulásnak e fontos szakában honunk java és fölvirágzása is akadályoztassék, s nehogy megyénk ezen feszült állásában tovább is tengődjék, mindenekelőtt is a kebleinkből számüzött s megyénk nemességét mindenkor különösen jellemző egymás iránti bizodalmat, s ebből eredő egyetértést szükséges helyreállítani, erre pedig egyedűl az vezethet, ha a nemsség a beligazgatási költségek elvállalásának okairól és szükségéről fölvilágosíttatik. Ezen tekintetből tehát szükséges megmutatni: 1. hogy a nemességnek jogai eddig sem feküdtek a nemfizetésben; 2. hogy a beligazgatási költségek fizetése a nemességnek is hasznokat hozand; 3. hogy azok elvállalása igazságos és 4. hogy azok nemfizetéséből a nemességre, sőt az egész hazára bizonyos veszedelem háruland.
Az elsőre nézve: nem volt időszak, melyben a nemesség hazájának nem csak életével és vérével, de vagyonával is áldozni kénytelen nem lett volna, mert ő védelmezte a hazát, s ki állítaná azt, hogy e czélra élet és vér elegendők voltak, költség pedig nem kivántatott? Már Kálmán első könyvének 40-ik fejezete szerint fizetett a kiváltságolt szabad ember; 1-ső Lajos királyunk alatt pedig, midőn a magyar birodalom a történetirás szerint az adriai, bálti és fekete tengerig terjedett, az 1351. VI. t.-cz. által kilenczed azért rovatott a parasztra, hogy a nagy királynak hadaiban katonáskodó nemesség a költségeket könnyebben viselhesse. Ugyanazon esztendei törvénynek XII. czikkje szerint, a haza védelmén kívül a kincstári nyereség neve alatt ismeretes adóhoz is járult a nemesség, mert azon törvényczikk azt rendeli: hogy a kincstári nyereséghez a Dráva és Száva folyók, nem különben Posega és Valpó közti nemesség úgy, mint az országnak egyéb nemessége járulni tartozzék. 1-ső Mátyás alatt a nemesség néha igen is sok költségekkel terheltetett, pedig Mátyásról mondta a magyar: «megholt Mátyás király, oda az igazság». A beligazgatási költségekre nézve az 1486: LXIV. t.-cz. különösen parancsolja: hogy a megye által rendelendő költségeket kivétel nélkül a nemesség fizesse, s ezen törvénynek rendeletét az 1659: LXVIII. t.-cz. szorosan megtartandónak rendeli. Hogy a nemesség megyei költségeket fizetett, bizonyos onnét is: mert Mátyás 6-ik törvényének LXIV. czikkelye, s az 4951665: XXXVII. s 1647: CXXXIV. törvényczikkek az országgyűlésen személyesen megjelenőket, vagy ezeknek követeiket a megyei költségekhezi járulástól fölmentik; az 1723: XC. t.-cz. pedig az akkori törvényhozásnak becsületére egyenesen kimondja, hogy a ki a közállomány hasznaiban részesül, részesülnie kell annak terheiben is. És valóban, a házi adó először az 1723: LX. törv.-czikkben említtetvén meg, ezen törv. czikk szerint a megyei beligazgatás költségeihez megyei határozat által megállapítandó mennyiségben az armalisták is járulni tartoznak, s hogy a nemesség a megye költségeit viselte is, azt többek közül Zalamegye levéltárában látható több iromány, s ezen költségekről vezettet számadások tanusítják. Ámbár tehát eldődeink több okból, nevezetesen: mert idejökben a megyei tisztikar kevés tagokból állott, s ezeknek is rendes fizetésök nem volt, a mai időkben sokba kerülő közlekedési eszközök pedig, mint jobbára nem létezők, költségeket nem kivántak, sőt a megyének, mely hol Csáktornyán, hol Kapornakon, hol Szent-Gróthon tartá gyűléseit, háza sem volt, törvényszékek, megyei szolgák pedig a mai számban szinte nem léteztek, a mostani beligazgatási rendes és tetemes költségekről mit sem tudhattak s így bizonyos pénztárba nem is fizethettek, a fentebb idézett törvényekből azonban csakugyan világos az is, hogy a magyar nemesség adómentességet sohasem élvezett, sőt a megyei költségek viselése egyedül őt illeté. Nem áll pedig némelyeknek abbeli magyarázatuk, mintha az állandó katonaságot felállító s annak fizetését a parasztra rovó 1715: VIII. törv.-czikknek következtében azon időn túl minden költségeket az tartoznék viselni: mert ezen magyarázatot egyenesen megczáfolja a 8 évvel később alkotott 1723: XC. t.-cz., hol mindenki kötelesnek lenni mondatik a közállomány terheiben akképen részesülni, a mint annak hasznát élvezi: hasonlókép nem áll azon okoskodás is, mintha a nemesség birtokának egy részét az adózó népnek azért adta volna oda, hogy ez a közigazgatásra megkivántató költségeket abból ő helyette is viselje, mert a fentebb mondottak szerint rendes megyei költségek előbbi időkben nem is létezvén, a nemesség vagyonát annak fejében, a mi nem létezett, oda nem adhatta, olyan költségeket pedig, melyek idővel kifejlettek, még akkor sejdíteni sem lehetett. De nem is ellenkezik a megyei beligazgatás költségeinek elvállalása a nemesi szabadsággal, mert a szabadságot csak azon teher sértheti, mely idegen befolyás által rovatik valakinek nyakára, ellenben megfontoló belátással s szabad akaratból magára vállalni valamit embernek legszebb szabadsága; egyébiránt is pedig hatalmában állana a nemesi rendnek ezen beligazgatási költségek bizonyos és állandó rovatira esendő mennyiséget, melyhez az állandó katonaság tartásából, szállásolásából s szállításából eredő, s a jelenlegi adózó nép által viselt költségek soha semmi szin alatt sem lennének számlálandók, egyik országgyűléstől a másikig törvény által megállapíttatni, s a beligazgatási költségekből a nemesi rendre esendő mennyiséget, ha úgy tetszenék, maga által választandó pénztárnok által a nemtelenek pénzétől különválasztva kezeltetni.
4962-szor: A beligazgatási költségek elvállalásából a nemesi rendre tetemes haszon háruland. Nemességünk ugyanis általában véve földmívelő, s egy vagy más termesztményének felemésztése a termesztő vidék által nem történhetvén, annak továbbvitele szükséges, mire minél több s jobb karban lévő közlekedési eszközök kivántatnak, mert csak ezek által lehet nagyobb számu vevőket, ezektől ismét termesztményeinknek nagyobb árát reményleni. Zalamegye például, kivált pedig annak szegényebb sorsu nemessége, bort termeszt legtöbbet, s a termesztőnek helyzete az által, hogy a vevők a rossz utak miatt gyakran huzamosb ideig elmaradnak, nyomasztóvá tétetik, s ha vevő jön is, az a rossz utak rovására a termesztményt olcsóbb áron fogja vásárolni, miből ismét az a tanuság, hogy a magyar termesztő, akár ő hozat valamit máshonnan, akár pedig az ő termesztményeit viszik máshová, rossz utjaitól a vámot mindenkor ő fiztei meg. Kellenének tehát jó közlekedési eszközök, minthogy pedig az adózó nép napról napra növekedő terhei miatt azokat jó karban tartani, annál inkább ujakat létrehozni nem képes, alig van egyéb hátra, mint hogy ezekre a nemesség is áldozzon garasokat akkor, midőn bizonyos, hogy azok neki forintokkal fognak kamatozni. Vannak nemeseink közt olyanok is, kiknek csekély vagyonuk levén, sorsukat fuvarozás által javíthatnák, de csak úgy, ha mostani rossz utaink, melyeken gyakran kidőlnek a fuvaros lovai, a nemesség pénzbeli segedelmének is hozzájárulásával kellő állapotba tétetnének; ez esetben pedig, minthogy az utak – mert csináltatásuknak eddigi kezelése czélhoz úgy sem vezet – más mívelt országok példájára készpénzen fogadott munkások által lennének csinálandók, ezeknek csinálásához a nemesség is nem munkájával, hanem pénzével lenne járulandó. De ezen anyagi hasznokon kívül vannak más hasznok is, melyek a beligazgatási költségek elvállalásából a nemességre háramlanának. Ilyen például azon haszon is, miszerint ezen költségeknek elvállalása személyeinknek s vagyonainknak biztosságát is erősbítené. Ezen biztosítás ugyanis megyei tisztviselőink és szolgáink által eszközöltetvén, ezeknek olykori hanyagságuk jobbára azon körülménynek tulajdonítható, miszerint jelenleg épen az által nem vonathatnak feleletre, ki őket fizeti. Már ha a nemesség, mely a közgyülekezetekben részt vesz, aránylag a tisztviselők és szolgák fizetéséhez járuland, ezekkel hivatalos eljárásuk iránt szorosabban fog számolni; ezen fölül pedig már nevezetes haszon származandik az egész hazára a beligazgatási költségek elvállalásából az által is, hogy azon pénzmennyiség, melyet a jövedelmeiket külföldre hordó nagy birtokosok ezen költségekből rájuk esendő mennyiség fejében fizetni fognak, honunkban fog maradni.
De 3-szor igazságos is, hogy a beligazgatási költségek viseléséhez birtokaránylag a nemesség is járuljon, mert a megyének számos tisztviselői vannak, kiket a nemesség választ, kiknek hivatalos foglalkozásaival a nemesi rend él legtöbbször, s kiket mindemellett is az adózó nemtelen nép fizet. A rendőröket, kik a nemesi rendnek személyét s vagyonát biztosítják, 497az adózó nemtelen nép fizeti, a megyei épületeket az tartja fönn, az utakat csinálja, s rajtok vámot ő fizet, sőt a papirost is, melyre a nemesnek nemességéről szóló bizonyítványa, úti levele, egyéb irományai iratnak, az adózó nemtelen nép fizeti. Nem igazságos-e tehát, hogy ezen költségeknek fölmért birtokaránylagi viseléséhez a nemesség is járuljon?
De mindezen okoknál komolyabban int bennünket a beligazgatási költségeknek aránylagos elvállalására 4-szer az, hogy nekünk Európa keleti tartományainak megsulyosodott körülményei miatt hazánknak már nemzetiség tekintetéből is igen különböző lakosait, legalább közállományi érdekekben, a lehetőségig összecsatolni, nemzetiségünk veszélyeztetésének feltétele alatt, sietnünk kell; pedig vizsgáljuk csak meg az alkotmányok szerkezetéből eredő néposztályi érdekeket, nem fogunk ezek között találni egyet is, mely egyik osztály részére a másiknak hajlamát jobban biztosítaná, mint a közterheknek igazságos aránybani együttviselése, s nincs érdek mely egyik osztályt a másik előtt gyülöletesebbé tudná tenni, mint a közterhekbőli magát kivonás. És mi magyar nemesek, kiknek honában a fentebb érintett tartományok körülményeit megsulyosító orosz hatalommal milliónyi hit- és nyelvsorsosai laknak, nem félemlünk hazánk különféle érdekek által megoszlott lakosinak egybeolvasztását a haza oltárára teendő, magunknak is bizonyos gyümölcsökkel kinálkozó néhány forintnyi fizetésnek megtagadásával késleltetni, és különösen mi zalamegyeiek, kiknek mint nemzetünket az orosz hatalom terjedésére először figyelmeztetőknek igen jól kell tudnunk azt, hogy egy-két szomszéd tartománynak áldozatul esése után az enyészet órájának első kondulása hozzánk fog szólani. Egyesítsük tehát a haza minden lakosinak érdekeit és pedig haladék nélkül, mert Magyarországnak lakosi még most csak egyesülve nincsenek, de jövőre széjjelszaggatva lehetnek, s az orvosló szernek elkéstéből egyes embereknél ugyan többnyire, de nemzeteknél mindenkor bizonyos halál következik. Kétségen kívül fog nyomorult önérdek támadni, mely megkisértendi legtisztább hazafiui szándékunknak gátot emelni, s isten tudja, – tán herostratusi dicsőséggel fel is fogja égetni a szép templomot, de a történetirás feljegyezvén az elégetőt, a fáklyát átkozandja, az építőket pedig dicsőítendi, s a maradék a romokat századok mulva is szép munka maradványinak fogja tekinteni és Zala vármegyének akkor is leend azon dicsősége, hogy a haza boldogulását tettleg elősegítni – legalább akarta. Oly időben élünk, hol hazánknak adózó népe a mindennapi surlódásokból igen jól megértette már azt, hogy a közterheknek a nemesség által is leendő aránylagos viselése forog kérdésben, s ezen kérdésnek részére kedvezően leendő eldöntését tőlünk várja, mi ha megtörténendik, bizonyosak lehetünk benne, hogy őt legnagyobb részben magunkhoz csatoltuk, s irántunk szivében hálát s köszönetet ébresztettünk. Engedjünk tehát okosan engedélyeinkből, s legyünk meggyőződve, hogy a megyei költségekbeni aránylagos osztozás a nép és nemesség közt az eddig 498nem létező bizodalmat meg fogja teremteni, s hazánknak a nemzetiségünket fenyegető viharoknak kiállhatására módokat fog nyujtani».
Zala vármegyének 1843. május 22-dikén tartott közgyűlése ujra foglalkozott az országgyűlési követek választása ügyével. A «Pesti Hirlap» jun. 1-jén megjelent száma e gyűlésről a következő tudósítást közli:
«Zalából május 23. F. hó 22-kén ismét közgyűlésünk volt. Nádor ő fensége ugyanis nmltgu főispánunkhoz küldött elnöki levele szerint óhajtotta volna, hogy ha az ápril 24-diki követválasztási gyűlésünkön először megválasztottak megyénk képviselését elvállalták volna s egyszersmind sajnálkozását jelenté ki az eset rendkívülisége mellett is, ha a megye, sőt véleménye szerint az elválasztott egyének is a törvényes büntetés sulya alá esendnek, ha csak jó idején a dolgon nem segítünk. Szeretve tisztelt főispánunk ezen elnöki levelet első alispánunkhoz küldé azon utasítással, hogy mult gyűlési határozatunk szerint 8 nap alatt közgyűlést tartván, ezt tárgyaltassa, s f. hó 22-kére ki lőn hirdetve a közgyűlés, még pedig követválasztásra. Ápril 24-ki gyűlésünk jelleme után aggodalom nélkül vártuk a kitüzött napot, mert nem hittünk előidézhetőnek eseményt, mely megyénket ujabb homályba dönthetné, vagy hazánknak ujabb veszteséget okozhatna, és mégis a gyűlés előtti napokban lepett meg bennünket azon hir, hogy az izgatás hydrafeje ismét mutatkozik, s Forintos, a gép ujra mozgásba tétetvén, több ezer nemessel szándékozik, hihető, követeket választani; de a hir nagyobb volt a valóságnál. F. hó 21-kén este jöttek nemesek számosan, jöttek izgatottak és nem izgatottak, vezetve és nem vezetve, jöttek 22-kén reggel is, s a tömeg 5–600 körül lehetett, minden esetre oly szám, mit ily rövid idő alatt összegyűlni nem remélénk; de e tömeg nem volt az ápr. 4-ki bőszült észnélküli embercsoport, s abból csak egy kis töredék mutatkozott, mely hasonlíthatlanul kevesebb volt a részint egészen megtért, részint lecsillapodottaknál. Gyűlésünket első alispánunk 10 órakor a megyeház előtti téren nyitá meg, komolyan intvén a nemességet csendes magaviseletre, s miután fölolvastattak volna nádor ő fenségének, s főispánunknak fönnebb említett levelei, értesíté a gyűlést arról, hogy bár ő fenségének, országunk nádorának, levele ápril 28-káról kelt legyen, ő azt csak május 12-én este felé szinte a stájer határszéleken, hol azon időben hivataloskodott, kapta meg, s így későbben, semhogy országgyűlés kezdete előtt közgyűlést tartani lehetett volna: azonban mind e mellett a tárgyát tanácskozás alá terjeszteni szükségesnek látta. Mire Csányi László táblabiránk megyénk jelen állását tekintve mutogatá, mikép az ápril 24-ki követválasztási gyűlésünk után körülményeink miben sem változván, mostani követválasztásunk nem lenne egyéb következetlenségnél, mi a megye jellemét, méltóságát sértené meg a nélkül, hogy bajunk orvosolva lenne, miután úgyis már az országos űlések harmadik napján igen hihetőleg a perbe idézés ellenünk elrendeltetett; hasonló értelemben nyilatkozott Horváth János kamarás is, és harsogott minden felül a «nem választunk, úgy sem vállalja el senki» 499oly igen nagy többséggel, hogy még elnök első alispánunk ujabb figyelmeztetése is a törvény iránti hódolásra s azon bajra, hogy megyénk az országgyűlésen képviselve nem lévén, alkotmányos jogunkból magunk magunkat zárjuk ki, siker nélkül hangzott el. Jelen volt ez alkalommal Forintos is, de látván emberei csekély számát s a körülményt, hogy követje úgy sem leend senki, maga is hol választunk, hol nem választunkra integetett, s így ismét ott állunk, hol előbb. Ezután gyűlésünk a terembe vitetett föl, mert a szabad ég alatt jól megáztunk, hol több felsőbb parancsok fölolvasása után első alispánunk szóba hozá, miként megyénk jelen körülményei megváltoztatása minden igazi honfi kebelnek hő óhajtása levén, a közbéke és egyetértés helyreállíthatására talán egy közgyűlést tartani nem lenne felesleges, s ez indítványt Csányi László nyomban pártolá, értésökre adván a jelen volt nemeseknek, hogy szeretett hazánk s tulajdon jólétünk előmozdítását csak összevetett vállakkal, egyetértéssel, nem pedig a magyar nemzetet átokkint terhelő örökös czivódással eszközölhetjük, s mindnyájunk érzelmét tolmácsolá nekik, hogy az egyetértésre s kibékülésre nekik baráti kezet nyujtani készek vagyunk. Hasonló értelemben s meleg kebellel nyilatkozott másod alispánunk is, figyelmeztetvén a nemességet azon rendkívüli állásunkra, hogy jelenleg a törvényt nálunk nélkül, befolyásunk, megegyezésünk nélkül alkotják, s legfőbb alkotmányos jogunkat nem gyakorolhatjuk, mert megyénk nincs képviselve. S ekkor lett zaj a teremben; a «nem fizetünk» nem csak kalapok csóválásával mutatták ki egyezni nem akaró szándékukat, míg a többiek kézcsattogtatással megegyezésüket jelenték; a többség ismét a mienk volt, s végzés lőn, hogy első alispán úr megyénk megidézése után, mielőtt a megjelenési idő bekövetkeznék, alkalmas időben gyűlést tartson».
E közgyűlés 1843. augusztus 31-dikén tartatott meg. Ezt megelőzőleg a tapolczai és szántói járásokbeli nemesség a következő levelet köröztette az egerszegi és lövői járásokbeli nemesség közt: «Egerszegi és lövői járásokbeli nemes társaink! Megilletődve halljuk, hogy az ámító szavaknak engedve, tőlünk elválni, és nemesi szabadságtokból magatokat kivetköztetni engeditek. Gondoljátok jól meg, hogy csak egy krajczár adó elvállalásával a legfőbb és legszebb nemesi szabadságtól, t. i. szavazási jogotokból magatokat kizárjátok és tőlünk megvetésre, késő maradékaitoktól pedig örökös átokra számíthattok. Mi állhatatosan az ápril 4-diki gyűlésen vezérünknek, Forintos György úrnak, nevünkben kimondott szavai mellett vele együtt megmaradunk, hogy semmi szín alatt semminemü fizetést ezúttal el nem vállalunk; ha tehát nemesek akartok maradni, kövessétek barátaitokat és atyjátok fiait, tapolczai és szántói és járásbeli nemeseket».
Forintos György emberei julius 10-dikén harmincz kocsival indúltak el a megye négy járásába az adó ellen izgatni.
A «Nemzeti Ujság» egyik czikkére Forintosházi Forintos György Kis-Görbőn Szt-Jakab hava 20-dikán írt levelébe így felelt: «Ha a czikk írója 500tudni akarná, hogy már a múlt év végső hónapjaiban nagy tekintetben és hivatalban álló egyedek a különben sem adózó nemesek között meggyőződésükből származott elhatározottsággal összefogott kezekkel az adó mélyebb temetésén dolgoztak, véleményüket tartózkodás nélkül harsogtatva, tekintetük, tiszti hivataluk, népszerűségük használatával is minden nemest még erősebb nemadózóvá tenni törekedtek; hogy a «nem adózunk» jelszó a megye központján Zala-Egerszegen pendült meg először, és leghatályosabban, honnét mintegy focusból lövellettek az eddig élvezett szabadság fölvilágosító sugarai, oszlottak szét a capacitáló s a dolgot annyira érlelt auctoritások; hogy a jelen év első hónapjában járásonkint minden köznemes tisztviselője érzetétől lelkesítve mulatságokban úgy, mint házi körökben a «nem adózunk» nótát dalolta; ha a czikk irója kimondani merné, hogy még az évnegyedes törvényszéket követő gyűlés alatt több tisztviselőket erővel kellett adó alá hajtani, kik még csak előbb becsületszavukkal mondták «soha adózni nem fognak»: bizonyára nem gúnyolna engem, ki hazám színe előtt megyém köznemessége által tanúsíthatólag keblem tisztaságával mondom: lépést sem tettem izgatás végett; hanem szilárdul, nyilt kebellel a dörgő egyedárusok ellenére is megvallaná, hogy Zalában néhányok kivételével az intelligentiának úgy, mint a köznemességnek meggyőződése volt nem adózni, és sajnálkozó kebellel tekintene az intelligentia nevét magukon bitorló azon egyénekre, kik mást tudtál érezni, mást kimondani.
Ugyanis a köznemesség felbőszítése után eljött az úr színe változása napja, és az intelligentia az egyedárusoktól megriasztva, színre adózóvá tétetett; de ezen intelligentiának lelki örömére már senkinek sem állott hatalmában a köznemességet adó alá venni; mert ez a maga helyén kimondandó meggyőződését sem pénzért, sem tekintetért áruba nem bocsátotta, habár előbbi uraitól elhagyatott is, hogy ne mondjam az urakat, mint elvben állhatatlanokat, önmaga hagyta el. Ekkor történt, hogy a köznemesség engem, mint elvrokont, békés lakomban fölkeresett, és naponkint 20–30 a megye külön részeiből nem hivatva, nem is vendégeltetve nálam megjelenvén, kért, hogy elvemben szilárdul megmaradván, midőn a közgyűlésen azt kimondom, szavaimba őket is foglaljam. Ez oly tény uraim! mit azon communitások, melyek követeikkel megtiszteltek, s azon 500 nemes legalább, ki nálam megfordult, tanusít, kiknek ösztönzése okozta, hogy az általunk széthordott és a hirlapokban ellenem gúnynyal közlött irásomban elvemet mindenekkel tudattam. Ezekből megtudhatja a válasz irója is, hogy mások voltak az izgatók, kiket most szerényen elhallgatok, de ha kivántatik, névszerint elszámlálhatom; én pedig csupán tolmácsa voltam a rokonkeblü köznemességnek s csak véleményét jelentettem ki nyilvánosan szabad hazámban az adó ellen százados usus által is törvényerőre jutott szabadsága fölött; és ez több volt Zalában mint politikai bűn. Mert:
Ime reám mázoltatik mint bűn, hogy Deák Ferencz kehidai magányában 501él. Pedig itt a tények ellenkezőt tanusítanak. Valamint a köznemességet más ingerelte, úgy Deák Ferenczet is más capacitálta arra, hogy adó nélkül követségünket el ne vállalja; én, megvallom, azt hittem, hogy nála a közügy személye fölött áll, s ezen hitemet a közgyűlésen tartott beszédemben tehetségem szerint kiemeltem, sőt a 2000-et meghaladó nemességet is megkértem, hogy Deák Ferencz urat szállására megtisztelni, s jövendő követnek kikiáltani engem kövessen. Ekkor kellett bámulva tapasztalnom az ellenkezést, mely arról győzött meg, hogy a benne helyzett eddigi bizodalom megtörött. Tudja ezt jól maga az intelligentia, azért proclamatiót nyomatott, főnökei falunként hordozzák a nemességet, itatják, nevét erőszakkal aláiratják, a papokkal prédikáltatnak, a főcurátortól és superintendenstől körlevelet eszközöltek, a superintendeseket capacitáló lejövetelre megkérték, hivatalt osztanak, bűnök bocsánatját igérik, a protestansokat biztosítják, hogy papjaikat, mestereiket az adóból fizetendik; a többit jelenleg elhallgatom, míg kényszerítve leszek többet tudatni. Most csak hazám fiait szólítom föl: engem is meghallgatva higgadt kebellel birálják meg, engem sújthatnak-e az alacsony gúnyok, méltatlanságok, vagy másokat? ezt megbirálhatja kiki. Azt azonban, hogy a közgyűlésen, midőn az intelligentia az említést módokkal megvásárolt tömeget a nagyobb számú, lelkéből nem adózó köznemességgel szemközt állítandja, mi történendik, úgy hiszem, előre senki meg nem mondhatja, csak azt kérdezzük: a rossz következéseknek ki leend oka?»
Julius 23-dikán Forintos György Sümegen három helyen rendezett lakomát a nem adózó nemeseknek.
A «Világ» 1843. évi 68-diki számában egy utas Zalából a következőket írja: «Hallám itt mindenkitől, hogy Zalamegyében az augusztus 31-dikén tartandó adóelhatározó és követválasztási gyűlésre a mozgalmakon kívül a tettleges előkészületek rendkívüliek, a nemesség szálláshelye a városon kívül, egy falu tágas mezején ugyane napon méretett ki a mérnökök által; ugyane napon tétettek meg egyéb készületek is. A szállásházak mind deszkából leendnek; csupán bor mintegy 1200 akó vitetik be. Sokba kerül ez az adózni akaró értelmes rész embereinek. Több mint bizonyos, hogy az ápril 4-diki «nem adózunk» hőse, Forintos György, augusztus 31-dikén csatáját veszteni fogja. Bármerre jártam, mindenütt az értelmes rész főnökei vendéglik a köznemességet, több százból állók élvezék ezt egy-egy helyen. Többen hivék, hogy az értelem embereinek nincs pénzük, ellenkezőt hallhatni most, mert ők mindent előre kifizetnek. Forintos György vezér emberei, mint értém, távol az adózni akaró 3000 főnyi nemességtől, elkülönözve bizonyos Olá nemes helységben a vendégfogadókban elosztva lesznek».
Zala vármegyének augusztus 31-dikén tartott közgyűlése megváltoztatta az ápril 4-dikén hozott határozatot és elfogadta a közadózás elvét. A «Világ» 1843. 72-diki számában így írja le e gyűlést:
«Augusztus 30-dikán délután négy órakor érkezett meg Zalabérből a 502négy járásbeli adózni akaró nemességnek harmadfél ezer főnyi tábora szünni nem akaró taraczk durrogatások közt. Minden járás elkülönözve, de egymásután kocsikon ünnepélyesen vonúlt a tanyahelyre, több ezer nézőknek jelenlétében. Minden járás előtt paripákon a vezér urak s a zene, ezeknek a szállóhelyre menése közel harmadfél óráig tartott; minden járásnak pompás lobogója volt. Midőn ezek helyre vergődtek, hasonló szertartással, kibontott lobogókkal jött meg a zala-egerszegi, lövői s muraközi járásokbeli számos nemesség, mely másfél óráig tartá a szálláshelyre vonulását. Délutáni egy órakor a toskanai könnyű lovasezred egy osztálya már a nemesi tábort bekerítvén, őrzé azt, mivel hirlék, hogy Forintos Györgynek roppant néptömege föl akarná dúlni; de a mint tudomásra jött, hogy a kapornaki, szántói s tapolczai nemesség előbb megérkezett, mint Forintos serege, a katonaság a városban állíttatott föl. A mint a nemesség csapatai helyet foglaltak, nem sokára elérkezett Forintosnak is nem kis serege, s az a nagy tanya előtt utazott el; történt, hogy egy-két kocsi kiválva az ellentanyára tért; a deréksereg közepén maga Forintos, utána nem sokára Horváth Pál és Barcza János, vége felé pedig Cs. B. utazott; a mint ezek Olában tanyájokra több fogadókban leszállottak, hol őket már Rumy Károly s Farkas Károly is odavitt embereikkel várták, ezekkel egyesülve bejöttek a városba a nmlgú gróf főispán lakása elibe, s rettentő lármával, s iszonyú fenyegetésekkel kiáltozák: «Nem adózunk, éljen a szabadság!» s a mint a főispánhoz értek, ennek éljeneztek. Másnap elkövetkezett a követválasztás és adóeldöntés komoly napja; Olából Farkas Károly emberei már reggel 5 órakor iszonyú zaj közt ólmos botokkal, kiélesített s hegyezett szuronyos botokkal, sátorfadarabokkal s dorongokkal, előttök a vezér a városnak hátat fordítva, kalapjával integetve kényelmesen lépdegélt; s ez volt az elő- s deréksereg; zászlóján e szavak valának olvashatók: «Hazáért s királyért, szabadságunkért s függetlenségünkért!»; ezt követte Forintos serege, ez már nem annyira fölfegyverzetten; s így utánok elmaradozva is elértek a megyeház elibe, hol már hatodfélkor a helyet elfoglalták; de nemsokára Zichy ezredes úr vezérlete alatt a katonaság sebesvágtatva a piaczról a megyeház elibe jövén, a helyet elfoglalá, s a csapatot, mely egyre rivalgá «nem fizetünk»! a megyeház előtt egy kis szögletbe szorította, mely már az előtt megfutott, a mint a katonaság oda futtatott, s itt kelle állnia, s e helyen az indulásra még nem is gondolt nagy sereget a tanyáról bevárni; miután azonban a trombitások fuvalmaira a tanyabeli nemesség reggelizett, s összejövén, nekik tudtokra adatott, hogy magukat nemesen viseljék, s hogy Deák Ferencz a követséget semmi esetre elvállalni nem akarja, rendbe állott, s minden járásnak nagyszámú intelligens emberei a tömegek előtt helyet foglaltak, kiindúl a tanyáról kilenczedfélkor a tapolczai járásnak 1060 főnyi nemessége, előttük paripán a vezér, s ily szertartással utánuk a szántói járás, ezt követé a kapornoki, zala-egerszegi, lövői és muraközi járás épen olyan szertartással, mint a tapolczai; lobogtak a zászlók és a hangászok 503zenéje mulattatá a nézőket. A mint a tapolczai járás helyét elfoglalá, még a városon kívül, Kaszaháza helységen kívül, a majd óranegyednyi távolságú tanyáról a sereg vége ki sem indúlt. A megyeház kapuja előtt volt a zöld asztal; keletről Forintos György emberei, nyugotról az áldozni akarók foglaltak helyet, szemközt az adózni akaró vörös tollasokkal, de köztük a vonalt a fölállított katonaság képezte; mindamellett valaki az adóellenesek közül egyik katonának lovát ólmosával megüté, mire azt a katona kardjával megpeczkelte. Elérkezett a főispán ő exclja szünni nem akaró éljenek közt, s miután a közszemlét elvégezé, a házi adó ügyében összesereglett 6000 főnyi nemesség közt a szavazatot kimondotta; de mivel a nem adózók csak 2000-en voltak, az áldozni akarók száma pedig a tanyából hozzájuk gyülöngőkkel majd 4000 főre nőtt, elnökileg kimondotta a közhatározatot, hogy a házi adó ügye el van döntve, azaz a beligazgatási költségeket vállaira tétetni Zalamegye nemességének többsége megengedte. Zajos volt e szabad ég alatti gyűlés, mert Farkas Károly, Forintos György és Rumy Károly emberei harsány torokkal «nem adózunk»-ot lármáztak, s ámbár bejöttükkel első alispán úr a megye katonái által a botokat, csákányokat nagy részben elszedette, mégis a némelyeknél megmaradt s újra szerzett botok fölemelésével nem fizető szándékukat kijelentették. De a katonaság a csend- és személyes bátorságot föntartá, minden gyilkos szándékuk füstbe ment, bár volt náluk töltött fegyver is. A házi adó ügye így diadalt nyervén, elkezdődött a követválasztás, mely kevés ideig tartván, közakarattal Deák Ferencz és Kerkapoly István követekül választattak el, mire minden zászló meghajolván, a választók közakaratát tapsok s szünni nem akaró éljenek jelenték ki. Több izben föl lőn mutatva papirra írt nagy vastag betűkkel Deák neve, s több izben Kerkapolyé is, s mindannyiszor köztetszésre találtak. Ez meglévén, hasonló szertartással a nyertes nagy sereg laktanyáján zenészet és katonaság kísérete mellett elérkezett, s rövid lakoma után zászlók lobogtatása s zene közt haza tértek. Forintos emberei is a megyeháza elől Olába érkezvén, itt vezéreiktől a rémutasítást nyerve, szörnyű káromlások közt haza indulának; de mihelyt vörös tollas embereket találtak, azonnal ezeket már a városban csákányozni kezdették, s ha rögtön a könnyű lovasok az utczákban több helyekre nem rugtatnak, kitör a gyilkosság».
A «Pesti Hirlap» 1843. szeptember 10-dikén megjelent száma e gyűlésről a következő tudósítást közli:
«Zalamegyében a házi adó augusztus 31-én fölkiáltással igen nevezetes többség által elfogadtatott; ez tegnapi gyűlésünk egyik eredménye; a másik pedig az, hogy országgyűlési követekké Deák Ferencz és Kerkapoly István első alispán urak szinte fölkiáltással megválasztattak; megkísértem leirását az eseménynek, hogy lássa a haza az akadályokat, melyeket le kellett küzdenünk.
Ápril 4-dik napjáig, mikor a házi adó lekalapoltatott, a zalai értelmes osztály ellen akár mint bérbe fogadott, akár mint behálózott, de minden 504esetre csak vak eszköz, egyedül az ismeretes Forintos állott; találkoztak azonban később segédjei, kiket részint a megbántott hiúság, részint herostratusi hirvágy, részint tisztújítási remények hozzácsatoltak, s így támadott egy sereg, mely a megyét elárasztá, buzgón tanítván szakadatlanúl a nemsséget arra, hogy az adó elvállalásával paraszt lesz belőle. A gyalázatos hazugságokat, a csábítás ezer módjait nem hozom föl, csak azon egyet, hogy a nemesség megvesztegetésére tömérdek pénz is fordíttatott, csak egy nemes közönségbe hat ezer forintnál többet osztottak ki; a lakomák egymást érték, szóval, nincs mód, nincs eszköz, mit használatlanúl hagytak volna. Ellenben Zala rendei, Csányi László és Horváth J. urak lelkes vezérlete alatt tisztviselőikkel egyesülve, nem kíméltek semmi fáradságot a nemesség fölvilágosítására; és a nemesség ott, hol megvesztegetve nem volt, elértette az értelem szavát, világos bizonyságáúl annak, hogy a nemesség hagyja magát az ész által vezéreltetni, ha alávaló bujtogatók s megvesztegetők nem környezik. Ily forradalom közt közelített augusztus 31-dike, mely a házi adó kérdésének újabbi tárgyalására s követek választására volt kitűzve; remény s aggodalom közt, de csüggedés nélkül vártuk a napot, mely vagy fáradságunkat jutalmazandja, vagy megsemmisít bennünket; és vezettük a nemességet 30-dikán délután a kaszaházi mezőn részére már előre készített tanyára, hol négy, mindegyik 50 öles hosszú deszkasátor, ellátva padokkal s asztalokkal, kényelmes enyhelyet nyújtott nekik a nap égető heve ellen; lobogó zászlókkal jött a megyének mind a hat járása, és szakadatlan ágyuzás s zene közt a legszebb renddel telepedett meg mindegyik járás kijelölt helyén; de vezették amazok is a részükön levőket az olai korcsmákba, s látni lehetett, hogy a zalai gyűlés még ily népes soha sem volt. Az apróbb részleteket mellőzve, csak a gyűlésre való bemenetelt jegyzem meg. 31-én már 6 órakor reggel a nem adózók a megyeház előtti tért elfoglalák, hihető azon gondolattal, hogy a másik résznek ott helyt nem engedvén, egyedül magok fognak határozni; de főméltóságú főispánunk intézkedett, hogy a térnek egyik fele a mi számunkra üresen maradjon, s miután künn a tanyán Horváth János és Csányi László urak a nemességet értesítették volna arról, hogy főméltóságú főispánunk a közbátorságról s csend föntartásáról előre gondoskodva egy osztály lovasságot rendelt, s így megtámadástól személyét senki sem féltheti, járásonkint külön osztályokra állítván föl a nemességet, s nemzeti színre festett tollakat, mint megismertető jegyeket, osztván ki közöttök, minden járás külön tulajdon zászlóikkal, zene-kíséretben a legszebb renddel vonult kirendelt helyére, a megyeház előtti térre, s a két fél szemközt egymással megállapodott. Elszomorodva valánk a katonaság meglátásakor, s keserű volt annak meggondolása, miként szabad hazában a szabad tanácskozást fegyverrel kell biztosítani; de nem lehetett máskép, ha személyeinket megtámadásra s talán iszonyú mészárlásra kitenni nem akartuk, mert az ellenfélen levő nemesség kezében látott dorongok, csákányok s kis fejszék, melyekkel a tanácskozás helyén valamennyien ellátva 505voltak, meggyőztek bennünket azon már régen szárnyalt hir valóságáról, hogy ha nem számmal, erővel is győzni fognak; az adózó részen lévő nemesség ellenben fölvilágosíttatván a tanácskozás módjáról, s biztosítva levén, hogy meg nem támadtathatik, még támasz-botjait is elhajigálta; e körülmények tehát a katonaság jelenlétét szükségessé tevék, mit később a következés is igazolt. Szemközt állván már a két fél egymással, főméltóságú főispánunk harsogó éljenek közt nyitá meg a gyűlést, s első alispánunk tolmácsolá a RR.-nek ő excellentiája azon szándokát, hogy a többséget e gyűlés két nevezetes tárgyára nézve szavazás utján óhajtaná kitanulni, s arra nézve a szavazatok összeszedése végett két választmányt is kiküldetni kiván, egyszersmind a közcsendesség s rend föntartását ajánlván; s már a választmányi tagok nevei olvastatának föl, mikor actio kiáltozása közben zaj támadott, de e zajt a katonaságnak a két fél közé nyomulása megszünteté; a zaj onnét keletkezett, hogy egy bujtogató nemest többen az urak közül rendre s csendességre utasítván, figyelmeztették, miként lázító szavai az úgy is ingerült tömeget bajba, sőt veszélybe keverhetik; mire egy nemadózó nemes kardot rántván, azon urakat, kik a lázítót dorgálák, megtámadni készült; a katonaság azonban elválasztá őket egymástól, de előnyomulása közben ez is megtámadtatott, egy tiszt lovát csákánynyal ütötték meg, ki a vakmerőt egy kardvonással fenyíté; a csapatot előre vezető tiszt lovának kantárszárát fogták meg, de ez is a fogó kezet karddal illetvén, lova szabadon eresztetett; s miután még a csákányokat emelők közül egy, arczáján szinte fenyítő kardvonást kapott volna, minden további veszélynek eleje vétetvén, a zaj teljesen lecsillapodott, s a két fél egymástól elválasztatott. Mi történt volna itt, ha a katonaság közbe nem jön? könnyű kiszámítani. A zaj lecsillapulta után többen figyelmezteték a főméltóságú elnök főispánt, miként az adót elvállalóknak többsége kétségtelen levén, minden további kitörések megelőzése végett a világos többséget kijelenteni igazságos, sőt tanácsos is, mire ő excellentiája egy emelkedettebb helyen levő székre fölállván, s mindkét felekezetet körül nézvén, miután tapasztalta volna: hogy az adót elvállalók a nem adózók számra is kétszeresen felül haladják, az ápril 4-diki végzést megváltoztatottnak, s a választmányi véleményt elfogadottnak nyilvánítá; s így a közköltségekben birtokarány szerinti részesülést Zalamegye nemességének kétszeres többsége elvállalá.
Másik tárgy volt a követválasztás, mire mindenekelőtt tudatnom kell a tisztelt olvasókkal, miként pár nappal csak ezen gyűlésünk előtt azon leverő hír szárnyalt közöttünk, hogy Deák Ferencz úr a követséget elvállalni nem akarja; mi ezt lehetetlennek tartottuk, azért a gyűlés előtti éjszakán többeket küldöttünk hozzá e rettenetes hír iránt kérdezősködőket, és reggelre megjöttek küldötteink a hír valóságának igazolásával. Horváth János és Csányi László urak azonnal értesíték erről a tanyán levő nemességet; de ez határozottan kimondá, hogy helyette senkit nem választ, s ezen határozással mentünk a gyűlésbe, hol az adó elvállalása után fölkiáltással 506Deák Ferencz és Kerkapoly István első alispán urak megválasztattak, még pedig úgy, hogy az ellenfélből is igen számosan Deák Ferenczet kiáltozták, sőt már Egerszegre lett bemenetelökkor egy nagy csapatnak az ellenfélből jelszava volt: «Deák Ferencz a követünk, de portiót nem fizetünk!» A választás után gyűlésünk eloszlott, s minden járás tulajdon lobogói alatt ismét a tanyára visszavonúlt, honnét délután haza indultak; utazásukról szomorú hírek hangzanak vissza, verekedések történtek utközben, s ennek többen áldozatjai lettek; de erről majd akkor, ha a szigorú vizsgálódás eredményét egész bizonyossággal tudni fogjuk.
E pillanatban mindnyájunkat csak Deák visszavonulása foglal el; iszonyú a fájdalom, mely kebleinket dúlja, s e fájdalmat győzedelmünk még kétszerezi; nem sajnáljuk a tömérdek gondot, a tömérdek fáradságot, a nevezetes költséget, melyet ez ügy kivitelére fordítánk, de lelket, kitürést csak Deák öntött belénk; mert jól tudtuk, hogy a haza tőlünk őtet követeli, egy puszta szavazat az adónak országgyűlésen jövendőt még úgy sem ád; miért tettük tehát, mit tevénk? egyedül ő érette, s ő – megválasztatását el nem fogadá. Tegnap másod alispán úr elnöklete alatt küldöttség ment hozzá, őt a követség elvállalására a megye nevében ünnepélyesen megkérendő, a küldöttség ma visszajött azon hírrel, hogy holnap a gyűlésen személyesen fogja okait elősorolni, melyek őt a követség elvállalásától visszatartóztatják.»
Zalamegye közgyűlése jegyzőkönyvének erre vonatkozó pontja így szól:
«2237. sz. A jelen nagy gyülekezet, a folyó hónap 7-dikén tartatott gyülekezetben az 1779. sz. alatt kimondott közhatározathoz képest egyenesen a mostani országgyűlésére a megyei választmány által kimunkált alaputasításnak a f. é. tavaszhó 3-diki közgyülekezet másod napján el nem fogadott, és a fizetéseket tárgyazó némely pontjai feletti újabb tanácskozás tekintetéből, és mivel e megye részéről az országgyűlésére követek mind ez ideig nem választathattak, s a megye közönsége már valósággal meg is idéztetett, az országgyűlési követek elválasztása okáért tüzetett ki. Az igen nagy számmal megjelent Karoknak és Rendeknek a megyei ház előtti téren, minthogy őket a tanácsterem rendkívüli sokaságuk miatt be nem fogadhatta, e közgyülekezet czélját a nagyméltóságú gróf főispán úr előadta: Kerkapoly István első alispán úr pedig, hogy a tanácskozás alatt a kellő rendet, csendet és illedelmet pontosan megtartanák, a Rendeket hathatós beszédében megintette. Ő nagyméltósága az elnöklő főispán úr azt is előterjesztette, hogy mivel a Rendeket ily rendkívüli számmal összeseregelve és a tanácskozás alá veendő tárgyak iránt valósággal két részre osztottaknak lenni tapasztalná, czélszerűbbnek hinné, ha az országgyűlési utasításnak el nem fogadott pontjai feletti határozás az egyes szavazatok megszámlálásából kitudható szótöbbséggel, nem pedig fölkiáltás által döntetnék el, s ezért két választmányoknak, melyek előtt az utasítást el vagy nem fogadó része a megyei Karoknak és Rendeknek, a jó rend fentartása tekintetéből 507egészen különválva szavazandna, kiküldetését hozta javallatba, s ezért a szavazatoknak beszedésére két különös választmányok már ki is neveztettek, és a szavazási helyek is kijelöltettek. De ő nagyméltósága ezen előadására a fizetést elvállalni nem akaró rész szavazásra hosszabb ideig helyéből megmozdulni nem akart, sőt már a rendetlenség köztük annyira kifejlődött, hogy közülök egy kardot rántván, a fizető rész megtámadásának elkerülése s egyéb kellemetlen s talán véres következések eltávoztatása végett a katonaságnak közbenjötte is szükségessé vált; ekkor, mivel a fizetéseket elvállaló rész ott helyben tartós fölkiáltások és egyéb külső jelek által a kérdéses és a fizetéseket tárgyazó pontok megerősítését kivánta, a nagyméltóságú gróf főispán úr egy emeltebb helyre állván, miután világosan tapasztalta: hogy a fizetést elvállaló rész az igen nevezetes többséget tenné, s a nem fizetést kivánó részt csak szemmérték szerint kitünőleg felül haladná: elnöki jogánál fogva az ország gyűlésére készített alaputasitásnak a megyei Rendek igen nevezetes többsége által minden változtatás nélküli elfogadását kijelentette, s ennek következtében azon alaputasítás közvégzés által megállapítottnak s helybenhagyottnak kijelentetett.
Az utasításnak megállapítása után a Rendek az ország gyűlésére küldendő képviselők választásához fogtak, s miután az igen nevezetes többség tartósabb fölkiáltások által Deák Ferencz táblabiró és Kerkapoly István első alispán urakat a megye országgyűlési követeinek kivánta volna, az elnök az említett érdemteljes két urakat e megye elválasztott országgyűlési követeinek lenni kijelentette; és mivel Deák Ferencz táblabiró úr személyesen a gyülekezetben jelen sem vala, követté lett elválasztását nékie egy különös és második alispán úr elnöklete alatt kiküldött igen számos választmány által tudtára adatni, s őt a követség elvállalására megkérni a Rendek elhatározták; első alispán úr pedig jóllehet gyengélkedő egészsége s egyéb körülményei miatt hosszabb ideig a követséget elvállalni nem akarta, a Karoknak és Rendeknek ismételt és tartós kérésének leginkább, hogy a megyét jelen törvény elleni állásából kiemelhesse, elvégre engedvén, hogy a követséget elvállalni fogja kijelentette; azért is a szokott megbizó levél és alaputasítás követ uraknak magok igazolása végett kiadatni rendeltetett».
A gyűlés után haza indult köznemesség összeütközését a «Világ» 1843. 74-dik számában így irja le:
«A csatavesztés után, midőn a hazatérő «nem adózók» a városból kikisértettek, hangzottak szerte a városban a «paraszt» gúnynév, a «majd kövecsezni mentek», és «eladtátok néhány font húsért és borért nemesi szabadságtokat» s több ily szemrehányások, melyek mellett a czivódás már Szent-Istvánnál elkezdődött és Pakodig kilencz ember lőn áldozata. A mint a nem adózók, nevezetesen Gyömörő helységbeli nemesek, szentgróti ns. Balogh Ferenczet, öt élő gyermeknek atyját, agyonütötték, azonnal a szántói járás zászlótartóját, ki Balogh Ferencz mellett ült, kezdték kegyetlenűl 508tagolni, ki kénytelen lőn 600 forintos zászlóját elhagyni s a nem adózóknak csatazsákmányul átengedni. A megtámadottak itt csak négy kocsival, a megtámadók pedig mintegy harminczczal lévén, a mint a meggyilkolt Balogh Ferencznek megfutamodott társai a 130 kocsin utazó feleik előcsapatjának a borzasztó eseményt elbeszélték: ezek nyomon siettek a gyilkos gyömörőiek után, kik már magukat a pakodi nem adózókkal egyesítvén, itt a zsidó fogadósnál iddogáltak. Előre halad a 130 kocsi előcsapatja majd felényileg, Pakodon egy ns. legény kiugrik, kezében töltött fegyver, s lő a nagy tömegre, mely az előre ment kocsikat keresztbe állítva, a falut s utat szekérbástyákkal bekerítette. Meggyilkoltatott először is a rájok lőtt pakodi ns. legény; ezután megtudván, hogy Balogh gyilkosai közül némelyek a zsidó fogadós hálószobájába volnának bezárva, az ablakbani vasrácsozatot kezdék dorongokkal kifeszíteni; e közben látták, hogy mindenik ágyban fekszik egy-egy keresett egyén, ekkor a zsidó az ajtót megnyitja, maga pedig boltján keresztül elillan, berohannak a szobába, s az ágyban fekvő két egyént agyonverik, s pedig az egyik csak fuvaros volt, a másika ns. Tóth András; de az egyik ágy alá bujt nemes is dorongokkal agyonlökettetik, kit a győzelmesek, mint holtat, kocsira téve magokkal elvittek. A gyilkolás oly vadállatilag gyakoroltatott, hogy két meggyilkolt egyént a kútba vetvén, de bennök még életet gyanítván, újra kivonák, s tökéletesen agyonverték. Agyonütettek még a Pakod és Szepetk helység közti országútban a gyömörői helységbeliek közül ketten, u. m. ns. Márton György és fia. Agyonveretett még a szentgrótiakkal utazott, de a köveskáli adózókhoz tartozott 72 éves ns. Somogyi Ferencz is. Ezen elszámláltakon kívül a kegyetlen verés által halálos sebbe esettek közül szinte kettő meghalt már. A pakodi vérengzés alkalmával a zsidó fogadósnak boltbeli kelméi 9 kősóval a vérengzők prédájává lőn; a kárvallott zsidó e tetemes veszteség pótlását nem keresi, hanem fogadást tőn, hogy ő posta- s országúton soha többé fogadós nem lészen».
Zala vármegye szeptember 2-dikán folytatólag tartott közgyűlésében a Deák Ferenczhez küldött választmány hivatalosan jelentette, hogy Deák Ferencz a követséget nem fogadja el. E gyűlés lefolyását egy akkor írt levél ekkint adja elő:
«Deák Ferenczünk e napon szünni nem akaró éljenek, tapsok s kardcsörgések közt adott szava szerint megjelenvén, az előbbi napon hozott végzések kihirdetése után – a mellékteremben volt zalamegyei hölgykoszorú jelenlétében – a másod alispán előadta, hogy a nemesség a követi utasításban előbb megtagadott fizetéseket már most megigérvén, Deák F. és Kerkapoly J. urakat közakarattal követekül megválasztotta, s neki utasításul adatott, hogy Deák Ferencz urat a követség elvállalására kérje meg. Erre őt fölhívta, de siker nélkül, mert Deák F. bizonyos okoknál fogva azt el nem vállalta. Hallván ezt a teremben jelen volt nagy számú értelmes rész és közenemesség, kiáltozák, hogy «nincs ok, ők semmi okot el nem 509fogadhatnak». Ezek után Deák Ferencz szólalt föl, s megköszönvén a KK. és RR. bizalmát, sajnálatát fejezé ki, hogy annak eleget nem tehet. Szavait, a mennyire följegyezhetők valának, tökéletesen adni megkisértem: Életet adának – úgymond – egy párt emberei az izgatásnak az adó ellen; de nem annyira ez ellen, mint inkább személyem ellen. Az egyszerű okoskodás mutatja, hogy nem az ügy, hanem a személy miatt és ellen küzdtenek ők, mert hisz meg voltak győződve, hogy a házi adó a jelen országgyűlésen keresztül nem megy; izgattak ők minden kitelhető módon és e közben személyem ellen a tömegben ingerültséget okoztak, hazaárulónak, a nemzet ellenségének kiáltottak ki. Fájtak ezek keblemnek. Oly izgatások történtek valamint az adó ügye ellen, úgy mellette is, melyekre minden érzés fölzúdult keblemben. S vajjon ily körülmények közt lépjek a követi pályára?! S mi történik, ha föllépek? Mit mondanak akkor, ha majd az institutiók tárgyalásakor szót emelek a korteskedés ellen? Azt fogják mondani: az úr szól a korteskedés ellen, kinek neve alatt jelent meg a választó nép akkor, mikor az úr 30,000 frtjába került a kortes-vezéreknek? az úr szólal itt föl, kinek neve oly zászlókra volt fölirva, melyek alatt emberhalál történt, nő férje, apa gyermeke, s testvér testvére nélkül maradtak? Ha tegnap elhatároztam volna magamban a követség elfogadását, ma azon adatok után, melyek tudtunkra estek, mint becsületes embernek le kellene róla mondanom. Mondhatnák még azt is ellenemben: az úr lép föl? hiszen az úr csak úgy lehetett követté, hogy a választókat a katonai erő őrizte! Az érzelem szavát el kellene fojtanom, mert ezt el lehet fojtani, de miképen állunk a bizalom kérdésével? Zalamegyének osztatlan bizalmával dicsekedhetém a mult országgyűlési követségen; azon bizalmat, mely egykor osztatlan volt irántam, tőlem a nemesség egy része 1843-ban megvonta. Igaz, a megdöntött ügy kétannyi erővel visszavívatott; ezt az egész világ tudja, de azt csak e megye tudja, mily erőfeszítés és fáradhatatlan munkásság árán. Ha már most mint követ az országgyűlésen szőnyegre kerülendő valamely tárgyat a megyének leküldenék, könnyen megtörténhetnék, hogy ezt itthon megtámadnák, s ezzel az országgyűlésről újra eltávolítanának. (Több hang: Nem engedjük!) A mit az egyik gyűlésen 300 szavazat határoz, azt a másik gyűlésben 3000 szavazat leronthatja, s az lesz Zala követének sorsa, mint Honté volt: mindig úton lesz a követ. Majd fölmerül az esküdtszék kérdése, s azt fogják mondani az izgatók: én azt akarom, hogy nemes ember fölött paraszt bíró itéljen; megint izgatnak majd, mint az adónál, mert egy kis nagyítás, s egy kis poesis hozzá, s meg lesz az izgatás! Mindig feszült figyelemmel kellene őrködni, de nyelv és szellem fölött őrködni nagyon nehéz dolog. Azt mondják, őrködik itthon mellettem egy sereg; de hátha a megye elve változik? Az irántam volt bizalmat izgatások által, melyekre okot nem adtam, megingatták; a ki ellen egyszer gyanu van, az ellen a dolog természete szerint a gyanu több évek mulva is kitör. Ha személyemet 2000 ember megtámadja, azt mondom: 510minden embernek tetszeni akarni gyávaság: de más a közbizalmat s a többséget birni. Ha személyemet bántják, ez még szenvedhető; de bántani az ügyet, mely a személy miatt nem szenvedhet, gonosz kábaság. Ha én nem leszek követ, nem lesz okuk megtámadni az ügyet; ha ellenben fölmegyek az országgyűlésre, azon okkal, mely miatt személyemet megtámadák, meg fogják az ügyet támadni. Szakaszszuk el a személyt az ügytől, hogy az ügy a személy nélkül diadalt arathasson, s így én lemondok. Ezt polgári kötelességemnek tartom s ezt követem. Igaz, hogy ez nekem sulyos áldozatba kerül. E lépést, melyre több hónapi küzdés után határoztam el magamat, tudom, sokan nem akarják érteni, sőt félreértenek; tudom, hogy kedvetlen érzéssel fordulnak el tőlem barátim; de ki kell ürítnem a keserü poharat, s arról, hogy lemondásomat ok nélkül nem tevém, számot adtam. Vigasztal az, hogy lesznek, kik értenek, s azon édes érzés lesz bennem, hogy szeretetök és barátságok tőlem elvonva nem marad. Csányi Lásló ezekre így felelt: Engem a felhozott okok meg nem győznek. (Fölkiáltások: De minket sem!) Institutióink reformjára nekünk Deák Ferencz kell! A fölzúdult gonoszság ellenében, mely nemcsak személy és ügy ellen kelt föl, mindent el kellett követni és víttunk a constitutió és becsület határai közt. Isten és ember előtt mondom, hogy Deákot a tömeg megválasztotta, mert az ő személyéért inkább az ügyet fogadta el. Zászlón állott a neve igaz: «Közszükséget fizetünk, Deák Ferencz követünk»; igaz, hogy egy körülmény adta elő magát, mely lelkemnek fáj, t. i. a katonaság közbejötte; de ez máskép nem lehetett, mert a fölizgatott nemesek vért ontottak volna, de nem Deák Ferencz ellen. Így van ez minden országban; ezt türjük inkább, mint hogy elöljük az alkotmány virágzását. De a másik párt is kivánta követül, mert azt kiabálta: «Deák legyen követünk, de mi adót nem fizetünk». Ha mi az ügyért föláldozzuk a személyt, akkor tanácskozásinknál a terem üres buzgó honfiaktól. Én úgy hiszem, hogy a tekintetes úrat az érdemes rész választotta, mely most előtte áll osztatlan véleményével. Ha a tekintetes úr el nem vállalja a követséget, polgári vétket követ el. A szónok szavait szünni nem akaró éljen követte, s Deák Ferencz úrat továbbá is összes hanggal fölhítták a követség elvállalására. Ez után Császár Ferencz szent-györgyvölgyi köznemes emelt szót, mondván: «Valamint tegnap a tekintetes úrnál több nemes társaimmal együtt megjelenvén, a követség elvállalására fölkértük: úgy ma is arra kérjük. Hogy mind a két részt tisztán megnyerje, az nem lehet. Könyeink csordultak ki tegnap, midőn kijelenté, hogy a követséget el nem vállalja. Igaz, hogy mi szent-györgyvölgyi s nemesnépi nemesek ápril 4-ke előtt a lövői járásban az ügy baráti nem voltunk, de fölvilágosíttatván, meggyőztük magunkat, s e két faluból 600-an mindig a tekintetes úr mellett leszünk. Majd ismét Csányi László úr fölfogván a beszéd fonalát, imígy folytatta szavait: «A magyar nemzetnek, szerencsétlenségére, jellemében van a bizalmatlanság; ha Deák Ferencz úr lelép a térről, melyen a haza boldogságát csak ő mozdíthatja elő, ha nem lesz követünk, vétket követ el 511a haza ellen. Tegnapelőtt a tömeg ezrei megválaszták; mi szavunkkal nem játszhatunk, helyette mást nem választhatunk. Ha új választásra volna szükség, s ez által Zalamegye tovább is hánykodó állásban marad: ő lesz oka. Vigyázzon, hogy a megye köztisztelete iránta meg ne szakadjon!» Fölkelt most zalabéri Horváth János kamarás s lelkes szavaiból szintén csak e töredéket közölhetem: «Deák Ferencz nem kehidai ember, ő a hazáé. Kettősen kell a tekintetes úrnak áldozni. Tudja-e, mit mondott e teremben f. évi márczius havában, midőn az országgyűlési követeknek adandó utasítások választmányilag tárgyaltattak? «Megvetek minden gunyt, nem félek, nevetek minden fenyegetődzést», ezek valának Deák szavai, hozzá, férfiuhoz illő szavak, s most ezeket feledve, lemond a követségről! Négyszeres vétket követ el, ha követ nem lesz: vétkezik először az istenség ellen, mert a tekintetes úrat föntartotta az átalakulásra és a férfiui kort elérni megengedte; másodszor a haza ellen, mert magát a hazától megvonja; harmadszor vétkezik a megye ellen, a számos köznemesek ellen; de negyedszer vétkezik barátai ellen, mert ezektől a barátságot és szeretetet megtagadja». Éljenek követték a lelkes szónok sulyteljes szavait s Deák a követségre újból fölhivaték. Csuzy Pál emelt szót: «Mivel a nemzet embere, moralis jelleménél fogva el kell vállalnia a követséget. Factióval nem mentheti magát a tekintetes úr; az ember halandó, de az ügy él». Horváth Vilmos: «Itt az okok nem használhatnak, mert nem kérdezzük, el akar-e menni, kötelessége elmenni. Mi virradunk; moralis erővel meg fog szünni Zalában a nyers tömeg, mert a köznemesség is már megokulván, csak értelmes tömeg lesz. Zalában nincs más párt, hanem csak egy-két béres egyén van. Mi nem kérjük a tekintetes úrat, hanem parancsolunk vele, mert a haza parancsol vele.» Császár Ferencz köznemes: «A mit a tekintetes úrban a mindenhatótól nyertünk, azt necsak a tekintetes úr maga használja, hanem mi is használhassuk, legyen követünk!» Mindezekre Deák Ferencz imígy válaszolt: «Én meggyőződésem szerint lépek le; vétket nem követek el, mert a mit teszek, azt polgári kötelességemnél fogva teszem; ha meggyőződésem az egész világ véleményével ellenkezik is, ez reám nézve csak csapás, de nem vétek. Így áll keblemben meggyőződésem szerint a lemondás kötelessége, s nincs ok, mely kényszeríthessen arra, hogy meggyőződésem ellen tegyek, mert ha az ellen teszek, akkor becsületes embernek nem tartathatom. Tövises és göröngyös az ösvény, de rajta kell maradnom. Már a választás előtt irásban lemondottam s ez érdemben a nmlgu főispán úrnál szerdán lépést is tettem. Sajnálom, hogy a rendek kivánságát nem teljesíthetem, de meggyőződésemet kell követnem». Erre főispán gróf ő exlja: «Az ügy fontossága igényli, hogy követ legyen. Megválasztatott, a választástól félnie nem lehet, a törvény követeket választatni parancsol, a megválasztottak pedig kötelesek elmenni». Sokan szólottak még, mindnyájan azon értelemben, hogy köteles elmenni. A motivatiók közt vallási viszonyaink is szerepeltek. Végre a nmltgu főispán úr a határozatot kimondá: «Mivel Deák Ferencz úr meg 512van választva, a lemondási okok pedig el nem fogadhatók, nincs más hátra, mint a választott követeknek a credentionalist kiadni». Azonban Deák Ferencz a követséget el nem vállalván, meggyőződését követé, s ezt jegyzőkönyvbe is igtattatni kivánván, követi pályájáról határozottan lelépett».
A megye jegyzőkönyvének erre vonatkozó pontja, mely Deák Ferencz nyilatkozatát nagyobb kivonatban közli, így szól:
«2240. sz. A gyülekezet harmad napján Csillagh Lajos másod alispán úr hivatalosan jelentette: hogy ő a t. Rendek végzése következtében számos kiküldött társaival Puszta-Szent-Lászlón, hol akkoron Deák Ferencz táblabiró úr sógoránál s testvérénél mulatott, őt a Rendek igen nagy többsége által e megye országgyűlési követévé lett választásáról értesítendők s annak elfogadására megkérendők kimentek, s miután a reájok bizottakat Deák Ferencz úrnak előterjesztették, s őt a Rendek benne helyezett bizalmának elfogadására minden kitelhetőképen kérték, tőle azon minden honfi kebelét lesujtó választ nyerék: hogy ő, valamint már első alispán úrhoz irott levelében, úgy szóval is határozottan kijelentette, hogy a követséget a jelen körülményekben semmi esetre elvállalni nem fogja.
E keserű tudósítást fájdalmas érzéssel fogadták a gyülekezetben igen nagy számmal még jelen levő Rendek, és miután e közben maga Deák Ferencz táblabiró úr is a Rendek közt megjelent, hosszas és szünni nem akaró örömkiáltások, s a benne helyezett közbizodalomnak legnyilvánosabb jelei közt fogadtatott, s a követi pályának elfogadására újabban kérettetett, melyre kinyilatkoztatta: hogy valamint nálánál senki a közbizodalmat méltányolni jobban nem tudja, úgy vannak körülmények, melyekben a haza boldogságára leginkább törekvő honfi is a pályáról lelépni kénytelen; mert azon párt, mely ezen megyében a f. é. ápril 4-én a beligazgatási költségek s egyéb, a haza oltárára teendő áldozatokhozi állandó járulás el nem fogadására a köznemességet fölizgatta, jóllehet hogy az tudta is azt, hogy ez az országgyűlésen jelenleg többséget úgy sem nyerend, nem annyira a tárgynak megbuktatására, mintsem az ő személyének az országgyűléséről leendő eltávoztatására intézte izgatásait, tudván azt, hogy ő elveinél fogva – az adó megbuktattatván – a követséget elvállalni nem fogja; izgattak tehát ezen ellenpártiak főnökei az adó ellen, s izgatásaik közen nyilván és titkon annyi gyűlölséget és ingerültséget szórtak el a tömegek között, hogy azon tömeg, mely ápril 4-én a beligazgatási költségek elvállalását megbuktatta, őt az ország ellenségének tekintette, és sokan valának, kik őt több helyeken és sokszor hazaárulónak hirdették. De mindazok, mik személye ellen intéztettek, őt nem sértették, mert a tiszta öntudat s a jobb emberek rokonérzelmei eltompíták a boszúnak s gyűlölségnek ellene szórt nyílait; de fájt, véghetetlenül fájt nékie, hogy ellenei személyeért magát az ügyet támadták meg, s így az ő vétke nékül, de talán ő miatta bukott meg e megyében azon kérdés, mely a nemzet kifejlődésére s a haza fölvirágzására a legelső lépés. Az akkor elbukott igaz ügynek barátai csüggedést 513nem ismerő lelkesedéssel újra fölléptek, és fáradhatatlan munkássággal izgattak az adónak elvállalása mellett, és fáradhatatlan szorgalmuknak gyümölcse az leve, hogy a megyei Rendeknek nevezetes többsége a beligazgatási költségeknek aránylagos elviselését elvállalta. De a mint egyrészről örült, hogy az igaz ügynek barátai izgatásaik közt minden törvényszerű eszközöket használva, annak naponkint több barátokat szereztek a megyében, úgy fájdalmas érzéssel tapasztalta azt, hogy az izgatások közt személye is eszközül használtatott. E közben figyelmét el nem kerülhette az is, hogy ha a személye ellen forralt bosszú és gyűlölség képes volt a közbizodalmat már egyszer megingatni, s őt, ki már két országgyűlése alatt a megye Rendei osztatlan bizalmát bírta, s a megye szellemének s nyilván kijelentett akaratának hű képviselője volt, a többség ingerültsége tárgyává kitenni képes volt, mennyire könnyebb leend jövendőre sok más egyéb kérdések alkalmával, melyekben az izgatás szintén könnyű leend, a bár láthatólag helyreállott bizodalmat újra megrontani, s azt aláásva, őt a rágalom tárgyává kitenni, s ellene újra többséget szerezni. A legkedvezőbb körülmények közt is terhes egy országgyűlési követnek állása, de ha még arról sincs biztosítva, hogy önmegyéjében tetteit és szavait a bosszú és kaján gyűlölség nem fogják-e elferdíteni, s a gyanusítgatások eszközeül használni; ha minden órán félhet attól, hogy a fölizgatott többség a megyének elveit és szellemét megtagadja, s az elvbarátok minden lépten csak újabb és súlyosabb küzdésekkel képesek követi állását fentartani; ha figyelmét, melyet osztatlanúl csak az országgyűlési közdolgokra kellene fordítani, félelem s aggódás közt az otthoni bajokra is kénytelen fordítani; és ha mindezek nem annyira a fennforgó tárgyak miatt, mint a követnek személye elleni gyűlölségből és bosszúból erednek: akkoron ily követnek hatása silány, állása kínos, sőt gyakorta lehetetlen. De mindezeknél több az előtte, hogy az adó s ezzel kapcsolatban álló több kérdések megtámadása és megbuktatása csak ürügy volt azoknak kezében, kik a jó ügyet az ő személyében támadták meg, s czéljok egyedül az vala, hogy őtet az ország gyűléséről eltávolíthassák; s ha ezt egyszer csupán bosszúvágyból az igaz ügy ellen elkövetni képesek valának, úgy ezen fölingerültek számos, ezen országgyűlés alatt előforduló kérdésekben hasonnemű ellenizgatásaikat mindannyiszor ismételni fogják; a közügy lesz tehát folytonosan az ő személye iránti gyűlölségnek s izgatásnak kitéve, s a megyének eddig híven megőrzött elvei veszélyeztetve; azért ily körülményekben el kell a személyt az ügytől választani, hogy a kivívott ügy mind ezen kérdésben, mind sok másokban jövendőre biztosíttassék. Azért is nékie polgári kötelességében áll a követségről változhatatlan határozottsággal lelépni; így ha az ellenek majd látni fogják, hogy az, kit ők minden áron az országgyűlésétől el akartak távolítani, maga önkényt visszalép, s ők e részben óhajtott czéljokat elérték, nem lesz okuk jövendőre a jó ügyet megtámadni, s ha lennének is, a kik bármely tekintetből a józan haladásnak elvei ellen kikelnének, sem föllépésök oly indulatos nem 514leend, sem az olyan könnyen sikerülni nem fog, mert személy nem lévén kérdésben, eddigi mozgalmaik legerősb rugója, a bosszú és gyűlölség táplálékot nem lelend.
A közügynek egyes személy miatt szenvedni nem szabad, s a ki, bár akaratán kívül, a jónak utjában áll, vagy annak biztosítását állása által nehezíti, annak a lelépés polgári kötelességében áll; e szent kötelesség érzésétől kényszeríttetik tehát ő, hogy a jelen körülményekben az országgyűlési követséget semmi esetre el ne vállalja, s hogy azt elvállalni nem is fogja, teljes elhatározottsággal kijelentette.
Ezen határozott lemondását Deák Ferencz úrnak a teremben majd a fulladásig összesereglett Rendek a kétségbeeséshez hasonló keserűséggel hallották, s előadták nékie azt, hogy ha a rosszakaratnak s a közügyet egy személyek iránti bosszúnak és gyűlölségnek föláldozni kész némely rosszak ármánykodó mesterségeinek sikerülhetett is egy izben Zala vármegyében az igaz ügyet megbuktatni, s ebben az ő személyét is megtámadva, az iránta érzett hazafiui tiszteletet és osztatlan bizodalmat megingathatni, de miután jelenleg a megyei közrendek igen nevezetes többsége ezen ármánykodók álczélzataikról meggyőződtek, s az április 4-diki gyűlésben megbuktatott elveket az örök igazságból merítetteknek belátták, és a haza szellemi és anyagi kifejlődésére nélkülözhetetleneknek megismerték, nem oly könnyü leend többi a fondorkodóknak a már fölvilágosított népet az igaz ügytől elfordítani, és az igaz ügynek barátit annak gyűlölségébe ejthetni; és ha a megyei Rendek értelmesebb többsége ezen legérdekesebb, és a népnek fölizgatására oly könnyen használható kérdésben is képes vala azt fölvilágosítani, és ellenfélből ügybaráttá tenni, akkor bizonyosan e résznek, kinek a haza boldogsága, s a megyének híre neve szivén fekszik, csekélyebb fáradságába kerülend a mostani lelkületet fentartani, s így Zala megyéjének a megyei utasításokhoz ragaszkodó követe állásában biztos leend, és Zala vármegye eddigi szellemét és elveit megtagadni nem fogja; nem lészen tehát veszélyes, nem kellemetlen a követi pálya, mert a jelen közgyűlésben szolgálandanak. De van egy nagyobb s méltányosabb ok is, melyért Deák Ferencz úr a követségről le nem mondhat, mert jóllehet őt a Gondviselés Zala megyéjének adta, de őt a Rendek két országgyűlésére küldvén, a haza emberévé tették, az egész haza kivánja s követeli őt a megyétől, a jelen átalakulás korszakában pedig a nélkülözhetetlen szükség parancsolja, hogy ő mély belátásával, ritka tudományával s mérséklettségével az országgyűlésén a haladásnak s átalakulásnak kormányát a Rendek tábláján tartsa; az okok tehát, melyek általa a követség el nem vállalására fölhozattak, elegendőknek épen nem találtattak, s ennélfogva a Rendek kijelentették, hogy helyette más követet nem választhatnak, de választani nem is fognak; s ebbeli kinyilatkoztatásuk, mint a Rendek közakaratjával egyező, elnökileg a megye nmgú gróf főispánja által közvégzésnek lenni kijelentetett».
515E tárgyban a következő levelet írta Deák Ferencz Klauzál Gábornak:
Kehidán, szept. hó 3-án 1843.
Kedves Barátom!
Zúzott kebellel írom e sorokat, s kiöntöm előtted szívem keserű fájdalmát; feldúlt kedélyem még tegnap nem engedé, hogy tollhoz nyuljak, de most lesz talán annyi nyugalma lelkemnek, hogy néked írhatok.
Tudósítva vagytok, úgy hiszem, eddig arról, hogy augusztus 31-dikén az adó nálunk nagy többséggel keresztűl ment, és én követnek megválasztattam, de a követséget el nem fogadtam; halljad most tőlem ezen elhatározásomnak okait és azokat, mik a választás után történtek:
A ki figyelemmel kisérte azon izgatásokat, melyek a házi adónak elvállalása ellen megyénkben történtek, alig fog kétkedni azon, hogy az izgatóknak nem csekély része, és pedig épen azok, kik nyilván vagy titkon legtöbb befolyást gyakorolva ösztönt és életet adtak az indulatos mozgalmaknak, nem a házi adó miatt léptek fel, hanem leginkább személyem elleni gyűlölségből, vagy bosszuból követtek el mindent ezen életkérdésnek megbuktatására; nem küzdöttek volna ők az adó kérdése miatt oly keserű elszántsággal, mert hiszen jól tudták, hogy az adónak elvállalása mellett még ezen országgyűlésen többség úgy sem leend; ők csak az én személyem ellen forraltak bosszut, ők csak azt akarták elérni, hogy én az országgyűlésen jelen ne legyek, és mivel tudták, hogy az adó kérdésének megbuktatása által nekem a követség elvállalását elveimnél fogva lehetetlenné teszik: hogy személyemet megdönthessék, a legszentebb ügyet támadták meg, azon ügyet, mely hazánk egykori fölvirágzására első és legfontosabb lépés volna.
Ily czélból és ily titkos szándékkal izgattak ők nyilván és titkon a házi adó ellen, de izgatásaik közben egyszersmind ellenem is nyilván és titkon annyi gyűlölséget, oly nagy ingerültséget szórtak el a tömeg között, hogy midőn április 4-én Zala rendeinek többsége okainkat harsány felkiáltásokkal ledörögve, az adó kérdését elbuktatta, ugyanazon többség engem, ki előbb a megye rendeinek osztatlan bizalmát birtam, a nemzet ellenségének kiáltott, és megyeszerte hazaárulónak hirdetett.
Istenemre mondom, hogy mindazok, mik személyemet illették, engem nem sértettek; de fájt, kimondhatatlanul fájt keblemnek az, hogy személyem miatt a közügyet támadták meg elleneim, fájt azon 516gondolat, hogy bár önvétkem nélkül, de talán miattam bukott el megyénkben az adó kérdése, melyet, ha én nem vagyok, vagy én ellenem annyi bosszut, s gyűlölséget nem tápláltak volna keblükben azok, kik személyem miatt az adó ellen felléptek, sem oly keserű elszántsággal, sem annyi erőfeszítéssel, sem annyi hatással és sikerrel meg nem támadtak volna. Az április 4-én tartott gyűlés után elhatározták magok között az elbukott ügynek baráti, hogy teljes erővel izgatni fognak ismét az adó mellett; én kértem őket, kértem Csányi Lászlót és sok másokat, halaszszák el izgatásaikat a jövő országgyűlésnek közeledéséig; most a kedélyek felettébb ingerültek, de azon nehány év alatt csillapulni fog az ingerültség, a köznemesség is inkább megismerkedik az adófizetés eszméjével, lassankint sokkal többet tehetünk arra, hogy előbb egyeseket, utóbb egész községeket felvilágosítsunk, és sokakban meggyőződést költsünk fel az ügynek igazsága felől; elmondottam, hogy most az országgyűlésen az adó fájdalom! többséget úgy sem nyer, habár Zalával szaporodnék is azon törvényhatóságok száma, melyek az adó mellett állanak; ne koczkáztassuk tehát erőltetéssel a kérdés jövendőjét, ne neveljük az ingerültséget és ne kényszerítsük haszonnélküli izgatásokkal az ügynek elleneit még több erő megfeszítésére. Elmondám én előttük mindezeket, és ti barátim még pünkösdkor tanui valátok annak, hogy az izgatásoknak megkezdését helyeselni nem tudtam. Csányi azonban és mások azt felelték, hogy az adó ügyének még ezen országgyűlés alatti kivívását megyénk becsülete megkivánja. Ők izgatásaiknak sikerét reménylék; aggodalmaimat nem oszták, mert ők a megye körülményeit nálamnál jobban ismerik, s izgatáshoz sokkal jobban értenek, mint én. Ezek ellen szólanom nem lehetett, mert az adó kérdésének, bármikor legyen is az felhozva, ellene nem szegülhetek; hiszen azt én is oly buzgón óhajtom. Csak arra kértem tehát Csányit s többeket, hogy személyemet izgatásaik tárgyává ne tegyék, nevemmel korteskedést ne üzzenek, s engem semmiképen ne compromittáljanak, mert bármi részben compromittálva, ha egyébkint legkedvezőbbek lennének is a körülmények, követséget nem vállalhatnék. Csányi megigérte, hogy nevem kitűzve nem leend, az izgatások az ügyért fognak történni, s a legnagyobb figyelemmel vigyázni fognak arra, hogy nevemre még csak távolról se borítsanak árnyékot, vagy szennyet. Tudod te ezt kedves Gáborom, itt létedbe mondottam én is néked ezeket, de úgy hiszem tudod magától Csányitól is. Így kezdődtek meg az izgatások az adó mellett. Gyűlésileg elhatároztatott, hogy 517a köznemességnek felvilágosítására több megyei tagok menjenek el a községekbe, választmányilag felszólítás dolgoztatott ki, s ívek hordattak szét a falukban, melyeket az adózni akarók aláirjanak. Voltak ezen capacitatióknál esetek, melyekben nem mindenkor értelmi okok használtattak, voltak egyes nemesek, sőt községek is, melyek aláirásaikat kétszer, háromszor visszahuzták; de az izgatás haladott, és előttem, kit az izgatás főnökei, Csányi és Horváth, minden tanácskozásaikból kizártak, ki előtt, mint később megtudtam, sok lépéseiket eltitkolták, sőt a mint hallom másokat is megkértek, hogy ezt és azt nekem el ne mondják, előttem mondom mindig úgy volt előadva a dolog, hogy nem személyemért s nem az én nevemmel, hanem az ügyért magáért, és az adó elvállalása mellett történnek minden izgatások.
Míg ezek így folytak, kétes hánykodások közt fontolgattam én komolyan, hogy azon esetben, ha csakugyan többséget nyerne az adó kérdése, és engem a követségre felszólítanának megyémnek rendei, mit parancsol nekem a polgári kötelesség? A pártok izgatásaival, még akkor is, midőn azok a legszentebb ügy mellett történnek, mindenkor válhatatlan kapcsolatban vannak oly kellemetlenségek, mik a gyengédebb érzetet kedvetlenül érintik; éreztem én ezt az eddig lefolyt néhány hónap alatt, és bár azt hittem, hogy nevem és személyem izgatás tárgya nem leend, felmerült lelkemben mégis nem egyszer azon aggodalom, hogy lesznek, kik az ügy melletti izgatásokat személyemért történteknek fogják gondolni, és ilyenkor minden érzés felzúdult bennem azon gondolat ellen, hogy én a korteskedésnek szokott mesterségei által lépjek a követi pályára. De reménylve, hogy nevem az izgatások és korteskedések tárgyává nem tétetik, elnyomtam aggodalmamat, s tudva, hogy midőn kötelességről vagyon szó, a dolognak minden oldalát komolyan fontolóra kell venni, más tekintetek felett is gondolkoztam, melyek a követségnek elvállalása, vagy el nem vállalása mellett szólhatnak, és mondhatom, sokáig küzdöttem önmagammal, míg szilárd elhatározáshoz juthaték. Figyelmemet el nem kerülhette azon körülmény, hogy a személyem elleni bosszu s gyűlölség ápril 4-ike előtt rövid idő alatt képes volt ellenem, ki mint említém, a megye rendeinek osztatlan bizalmát birtam és a megye szellemének és nyilván kijelentett elveinek voltam hű képviselője, a megye rendeinek nagy többségét indulatos ingerültségre felizgatni; ha tehát a követséget elvállalom, méltán számolhatok arra, hogy ugyanazon gyűlölség és bosszu, mely most izgatásainak czéljától 518elesve, újabb táplálékot nyer, mindent el fog követni a mit czélszerünek vél, hogy engem az ország gyűléséről ismét eltávolítson, s ezt most másodszor sokkal könnyebben teheti, mint először tevé, mert sokkal könnyebb a már egyszer megingatott bizalmat, ha már az látszólag ismét helyreállott volna is, ujra megrontani, mint a még osztatlan bizodalmat aláásni. Tárgy pedig, miben a köznemességet izgatni lehet, az adón kívül nem kevés vagyon, pl. a büntetőtörvénykönyvben az esküdtszékeknek azon elvei, hogy nem nemes ember is itélhet nemes ember felett bűntető perekben; hogy a paraszt sem fog botoztatni, valamint a nemes ember stb. Ezek mind olyanok, a melyek által a már egyszer felizgatott tömegben másodszor is azon gyanut ébreszthetik ellenem, hogy a nemességet a parasztsággal egyenlővé tenni akarom, s ezért hazaáruló vagyok. Hasonló tárgy leend a tisztválasztási kihágásokról alkotandó törvény; ez ellen sem leend nehéz elferdítésekkel és gyanusitással izgatni. Egy szóval sok tárgyban történhetik izgatás nagy hatással, sőt a sikernek valószinüségével. Ha már elgondolom, hogy a jó ügynek baráti minden erejüknek megfeszítésével, s úgy hallom tetemes költséggel voltak csak képesek legyőzni elleneiknek erejét, s ha elgondolom, hogy ily erőkifejtést gyakran ismételni nem volnának képesek elvbarátaink, midőn ellenben a másik fél, melynek egy pár ezer embere most is volt, az alkalmat ellesve, akkor léphet fel, midőn emezek készületlenek; ha elgondolom, hogy mind a gyűlésekben, mind az izgatásokban Csányi és Horváth voltak most a haladási pártnak vezetői, Csányi pedig mindenét unokaöcscsének Eleknek vitalitium mellett általadván, Bécsbe, vagy más városba készül lakni menni, s a javak átadása már meg is történt, s ő elutazását csak ezen izgatásoknak befejezéséig s a küszöbön álló tisztválasztásig halasztotta, Horváth pedig már több idő óta minden jószágát árulja, s így senki nem marad, kinek itt kedve legyen, s elég ereje az ellenfélnek ezer alaku fondorkodásai ellen folyvást küzdeni s tömegeket izgatni; s ha végre még elgondolom, hogy Kerkapolyinak távoztával, akár követnek választassék, akár a hivatalról lelépjen, jó akaratu, s igen alkalmatos elnököt vesztünk el, kinek helye, mint magad is tudod, betöltve nem lesz: megvallom, erős meggyőződés támad bennem, hogy az én követi állásom felettébb ingatag és kétséges lenne, s mind a mellett hogy jelenleg a haladás pártja Zalában erős, aligha csakhamar ismét kénytelen nem lennék a megye elveinek s utasításainak lényeges változása miatt haza térni; volna csak valamely hatalmasabb osztálynak vagy felekezetnek az országgyűlésen 519kedve ellen az én fellépésem, vagy eljárásom, csak talán egy pár levélbe, vagy néhány forintjába kerülne ismét felkelteni Zalában a jó ügynek minden elleneit, s engem s a megye szellemét compromittálni. És ha ily esetben egy 3-ik gyűlésen a jó ügy kivívná is ujra ismét a diadalt, ily változékony és ingatag állásban én ott fen hogyan használhatnék? A mult országgyűlésen csak az által lehetett hatásom, hogy tudtam, miképen itthon semmi hatalom meg nem döntheti a megye szellemét, a közbizodalmat meg nem csökkentheti; de most! tudod barátom, hogy az országgyűlési állás utasítások mellett még a legkedvezőbb körülmények között is terhes, de midőn a követ megyéjében nincs az ellen biztosítva, hogy személyes bosszuból vagy gyűlölségből magát a legszentebb ügyet nem fogják-e megbuktatni ellenei, csak hogy őt magát is megdönthessék, s midőn figyelmét, melyet osztatlanul az országgyűlési tárgyakra kellene fordítania, félelem és aggódások között az ügyet fenyegető otthoni bajok foglalják el, akkor állása felette kinos, hatása kétes, sőt gyakran lehetetlen.
De mindezek, a mennyiben csak személyemet tárgyazzák, még talán nem gátoltak volna elfogadni a megye bizodalmát, hanem azon tekintet, hogy a mint említém, az ügynek megtámadása csak eszköz volt kezökben azoknak, kik az adó kérdését megbuktatták, a czél pedig egyenesen az volt, hogy én az országgyűlésre ne menjek, leginkább elhatározólag hatott reám. Ha csak személyem ellen tettek volna kifogást, nyugodtan eltürném, mert hiszen mindenkinek tetszeni lehetetlen, de ők sikeresebbnek és talán könnyebb módnak találták a legfontosabb életkérdésnek, mely ellen könnyü volt izgatni, egyenes megtámadásával titkon aláásni a gyűlölt személynek politikai állását. Naponkint inkább meggyőződtem én e gyanunak valóságáról, s tisztán állott előttem, hogy ha én most a követséget elvállalnám, ezen módot ismételnék elleneim minden fontosabb kérdéseknél, s így az én személyem miatt a legfontosabb kérdések, a haladásnak és jó ügynek legszentebb elvei, volnának kitéve a folytonos megtámadásoknak, és én miattam a közügy volna könnyen veszélyeztetve megyénkben; én pedig ily állapotban ott fenn nem használhatnék, mert állásomnak bizonytalansága hatásomat lehetetlenné tenné, s közremunkálódásomat szerfelett gátolná; ha ellenben a követséget el nem vállalom, megszünik ezen örök és folytonos megtámadásoknak első és legfőbb oka, mely miatt az izgatók most is az adó ellen leginkább felléptek, s ha látják elleneink, hogy én, ki az ő bosszujoknak s engesztelhetetlen gyűlölségeiknek tárgya vagyok, önként vissza léptem, 520ők sem fogják oly keserű elszántsággal, s annyi áldozattal folytatni eddigi támadásaikat. Szóval az én visszalépésem által el lesznek hárítva mindazon veszélyek, melyek a jó ügy ellen személyem elleni gyűlölségből irányoztatnának. Ily körülmények között úgy hiszem kötelességem elválasztani személyemet az ügytől, s önérdekemet a közügy biztosításának kivánom alárendelni, midőn a követségről inkább visszalépek, mintsem hogy az ügyet újabb megtámadásoknak s lehető veszélynek tegyem ki. A ki bár akaratlanul a jó ügynek utjában áll, vagy annak biztosítását állása által nehezíti, az inkább lépjen vissza, mert ily esetben visszalépni polgári kötelesség.
Hozzájárult még mindezekhez az, a mit kivált a gyűlés előtti néhány utolsó napokban megtudtam, mi már magában is fontos ok lett volna, hogy a követséget el ne vállaljam; az izgatások t. i. részünkről is nem csak a köznemességnek felvilágosításával, és némileg capacitátiójával, hanem a Magyarországban oly igen elterjedt, s oly méltán kárhoztatott korteskedésnek szokott mesterkedéseivel, csábításokkal, vesztegetésekkel, pénzzel, borral, földnek fának igérésével, s néhol talán fenyegetésekkel is üzettek, és pedig, fájdalom, reményeim ellenére az én nevemmel, s épen nem csekély részben az én személyemért; tábor készíttetett, melybe azok, kik az adó mellé leginkább az én személyem megválasztására összecsődítendők valának, beszállíttassanak, bor és kenyér szállíttatott a táborba, pénz kéretett kölcsön és szereztetett kivetésképen, az ellenfél izgatói megkergettettek stb. S mindezek az én nevem kitűzésével! Elgondolhatod, hogy ekkor még inkább ingatlan lőn a fentebb elsorolt okokból eredett azon elhatározásom, hogy a követséget el nem vállalom, mert elviselhetetlen volt előttem azon gondolat, hogy én oly uton keresni látszassam a követséget, melyben, mint fellebb mondám, állásom csak ingatag volna, s mely által csak ártanék a közügynek, és állásom ingatagsága miatt nem használhatnék semmit. Hidd el, barátom, küzdöttem éjjel nappal magammal, s a test ki nem állván a sulyos lelki küzdéseknek kinait, erőm elhagyott és megbetegedtem. Minden tőlem kitelhető módon igyekeztem enmagamban megczáfolni felsorolt okaimat, mik a követségnek el nem vállalására határozók, s erőltettem magamat, elnyomni fölzúdult érzetimet, mert fájt nekem az is, hogy a megye kivánságát, s a ti szíves óhajtástokat nem teljesíthetem, s örömest használtam volna minden tehetségemmel s jó akaratommal azon pályán, melyet Zalának bizodalma, s a ti szives barátságtok nekem kijelölt. De lehetetlen volt legyőzni okaimat s érzelmeimet, szivem és 521eszem egyiránt tartóztattak a követség elvállalásától, s erős s ingatlan meggyőződéssé vált bennem, hogy a köveségnek el nem vállalása a jelen körülmények közt polgári kötelességem, s hogy érzelmeim ezen harczában leroskadnék, ha bármely tekintetből meggyőződésem ellenére a követséget elvállalnám. Megirtam tehát az első alispánnak, hogy én a követséget még akkor sem vállalhatnám el, ha az adó tárgyában az igazság szent szava diadalmat nyerne, s a megye rendei engem követté választanának. Elsoroltam levelemben ezen ingatlan elhatározásom okait, s a levelet szerdán, a választást előző napon, személyesen adtam át az alispán urnak, őt, úgy is mint barátomat, szives bizodalommal, de úgy is mint a megyének alispánját némileg hivatalosan megkértem, hogy ha megválasztásomat szóba hoznák, jelentse ki ezen komolyan megfontolt nyilatkozatomat, sőt ha szükséges, levelemet is mutassa elő, barátainkkal pedig, sőt másokkal is, ha akarja, levelemet közölje; megtiszteltem ezután a főispánt, és neki is kijelentettem elhatározásomat, s Egerszegről eltávoztam.
Másnap meglett a közgyűlés és a követválasztás, de én Egerszegen nem voltam; az alispán levelemet mutatta több jó barátimnak még szerdán este, azonban ők levelemet elolvasásra sem méltatták, indulatosan kifakadtak ellenem a követség el nem vállalása miatt; sokan fenhangon emlegették, hogy miattam, s pedig egyedül s egyenesen személyem miatt mennyi pénzt költöttek kereskedésre; volt, ki azt is emlegette, hogy ha követ lenni nem akarok, költségét fizessem vissza, s többféle gyengédtelen nyilatkozatokat is lehete hallani; egy szóval a párt főnökei: Csányi, Horvát és tán valamennyin elhatározták, hogy nyilatkozatomat semmibe nem vevén, engem követté választanak, mást semmi esetre helyettem nem választanak, s engem az elvállalásra kényszeríteni fognak.
A gyűlés és választás rövid ideig tartott, mert Csányi és Horváth emberei sokkal többen valának mint Forintoséi. Az adó felkiáltással elfogadtatott, én és Kerkápoly szintén felkiáltással választattunk követeknek, és az alispán kérésemet nem teljesítvén, sem levelemet elő nem mutatta, sem az el nem fogadás iránti nyilatkozatomat szóval ki nem jelentette. Szeptember 1-ső napján kijöttek többen Puszta-Szent-Lászlóra, hol én testvéremnél tartózkodtam, s a második alispán vezérlete alatt értesítettek megválasztatásomról. Én megköszönve a bizodalmat s megtiszteltetést, ujra elmondám nyilatkozatomat, hogy a követséget el nem vállalhatom. Okaimat elmondottam s kijelentém, hogy más nap a közgyűlésen is személyesen előadandom 522mindezeket. Ekkor tudtam én meg oly körülményeket, melyek, ha kerestem volna is előbb a követséget, elgendők valának engem annak elvállalásától elrettenteni. Ekkor tudtam meg, hogy a korteskedés által összeszerzett tömeg nevem alatt vitetett a választási gyűlésre; nevem zászlókra tüzetett; egy szóval választásomat egyenesen a korteskedés szokott mesterségeinek, melyektől én oly igen borzadok, köszönhetem leginkább. Ekkor tudtam meg, hogy a választási gyűlés biztosítására mulhatatlan szükséges volt egy osztály lovas katonaságot felállítani, mi még eddig Zalában soha nem történt, s általános is volt a gyűlés után is azon vélemény: hogy a katonaság jelenléte nélkül legalább egy pár száz ember elveszett volna, rutul meggyilkoltatott volna azon gyűlésen, melyen én követnek választattam. Ekkor tudtam meg, hogy a gyűlés alatt egyszerre több urak, én pedig épen az adónak és az én választásomnak baráti, a Forintos párt részéről történt mozgások következtében egyszerre kardot rántottak, s a katonaság közbejötte csillapítá le a komolyabb következéseket; ekkor tudtam meg, hogy a választásomat megelőzött napon Ó-Hidán egy nemes ember, ki az adózni akarók pártjához tartozott, a nemes esküdtet, mivel ez, mint mondják, bírsággal és zálogolással akarta őt kényszeríteni, hogy a másik párthoz álljon, – agyon lőtte. Ekkor hallottam meg, hogy azon nemesség, melyet az én személyemért, s tudtom s akaratom nélkül az én nevemmel azon zászlók alatt, melyre tudtom s megegyezésem nélkül az én nevem tüzetett, a korteskedés szokott utján becsődítettek, midőn választás után haza tért, Forintos embereivel közel Egerszeghez az uton összeveszett, s az lőn ezen összeveszésnek, melyet hir szerint a másik fél kezdett, vagy provocált, szomoru következése, hogy 5 vagy 6 ember agyonveretett, 8 halálra lőn sebesítve, egynek kezét törték el, egynek szemét ütötték ki, sok mások kisebb-nagyobb sebeket kaptak. Lehet, hogy ezeken kivül többen is haltak meg; ennyit a vizsgálatra kiküldött tisztviselőknek hivatalos jelentéséből tudunk már; későbben talán még több hasonló szerencsétlenség jő világosságra. Már barátom, képzelheted az én lelki állapotomat, midőn ezeket hallottam. Én még azt is el akartam kerülni, hogy nevemre korteskedjenek, s ime mégis mi minden történt azon zászlók alatt, mikre nevemet akaratom ellen függesztették. Ha majd egykor talán kedvetlen következései miatt átkozni fogjká hazánkban azon időt, melyben legelsőbben szükségessé vált a szabad választásoknak, a szabad tanácskozásoknak oltalmára katonai fegyveres erőt, mely kormánytól és főispántól függ, a választók és tanácskozók közt 523fölállítani – Zalában ezen szomoru epochát azzal fogják bélyegezni, hogy ez akkor történt nálunk először, midőn Deák Ferencz az 1843-ik országgyűlésre követnek választatott. Majd ha azon özvegyet, vagy árvát, kinek férje, vagy atyja most megöletett, kérdezni fogják, hogy férjét vagy atyját mikor vesztette el, ezek azt fogják felelni, hogy akkor, midőn Deák Ferencz követül választatott, és pedig Deák Ferencz miatt, vagy azok által, kik Deák Ferenczet követnek választották, s így önvétkem nélkül átok lesz csatolva nevemhez, árvák s özvegyek átka! Barátom, én a credentionalison, melyet Zalának rendei ily módon történt választás után nekem kiadnának, vérfoltokat látnék; én ezen országgyűlésen a választásokbeli kiszökések korlátozása fölött szivem érzése szerint szólani se mernék, mert minden arczon olvasnám azon szemrehányást, hogy én is a korteskedés sok oldalu mesterségének köszönhetem jelen álásomat, én is hordókban s barátimnak erszényében leltem fel a közbizodalmat, az én választásom is 30,000 forintba került, s áldozatul választásom előtt és utána 6 vagy 7 embernek, sőt fájdalom! talán még többnek is el kellett esni, s hogy az ember százankint el nem hullott, csak a katonaság közbenjöttének tulajdonítható! Istenem! ha én ily előzmények után a követséget elvállalnám, összeroskadnék az első ülésben a szégyen és fájdalom sulya alatt, s érzem, hogy eszem kifordulna sarkaiból, s ezt, lelkemre mondom, betü szerint érzem, mert még a gondolatnál is, most, midőn ezeket irom, szívem sebesen dobog, s agyam ég.
Tegnap vagyis szeptember 2-án, a mint a 2-ik alispánnak igértem, bemenék a közgyűlésre, s előadtam, hogy a követséget elvállalnom lehetetlen, és előadtam okaimat, majdnem úgy, mint neked e levélben irom. Felszólalt utánam Csányi László; utána nem sokára Horváth János, kik a korteskedés főnökei voltak, s elmondák, hogy nekem az országgyűlésre okvetetlenül fel kell mennem, csak bennem van a megye rendeinek bizalma, én ezzel tartozom a hazának, és több efféléket; de mindezeket oly indulatos kifakadásokkal tevék személyem ellen, hogy szívem vérzett, látván, miképen bánnak én velem azok, kik magokat legjobb barátimnak nevezték. Én érzem, hogy az iránt, ki egykor barátom volt, nyilván, a közgyűlésen, ily hangon még akkor sem tudnék szólni, midőn az legundokabb vétkei miatt barátságomat elvesztette, s nem tudnék ily hangon szólani legalább a régi barátság emlékéért. Csányi nyilván és szemembe kinyilatkoztatta, hogy tisztelete irántam megcsökkent. Horváth Isten elleni vétekkel vádolt s a haza iránt hűtlennek, Zalamegye iránt hálátlannak 524nevezett; szólottak mások is keserűen és élesen; voltak, kik a megye bizodalmának elvesztét említék, mások gyávasággal vádoltak. És midőn ennyi keserű kifakadások méltatlanságát érezve, az elfojtott fájdalomnak kinos kifejezése ült arczomon, s könyek fakadtak ki szememből, egy barátom, kit eddig oly szívesen szerettem, ki valóban közel állott szívemhez, éles kifejezésekkel támadott meg: hogy én miért nevetek oly hidegen? s miért gúnyolom ki őt előadásáért? Istenemre mondom, még ez életben távolabb nem vala tőlem nevetés, mint e pillanatban; éreztem én, hogy ő soha nem értett, s hogy ő még e pillanatban is képes volt arczom fájdalmas kifejezését félreérteni, nekem ez kétszeresen fájt, de szemrehányást nem tettem neki, hanem kijelentém, hogy őt sérteni szándékom nem volt, de ha tán akaratlanul sértettem, nyilván megkövetem. Órákig tartott ezen gyűlés, melyben engem kértek ingatlan határozatom megváltoztatására, de egyszersmind keserüen korholtak éles kifejezésekkel. Voltak ugyan, kik szelíden s nyájasan szólottak, s ezeknek szava jól esett; de mások, igen sokan éreztették velem, hogy a szeretet és barátság bosszuvá és gyűlölséggé változtak keblökben. Végre egy ifju ember, ki a mult országgyűlés alatt egy ideig irnokom volt, tőlem csak féllépésre állva, velem szemközt fordult, s dorgáló hangon komoly leczkéket adott a hazafiuságról s a hazafinak kötelességéről; elmondá: hogy czikornyás beszédemnek okai gyengék és üresek valának; gyávasággal vádolt, mert a követséget el nem fogadom, minthogy állítása szerint vagy éltemet, vagy értékemet féltem, ezt pedig mindkettőt a hazáért feláldozni kötelesség. Így tartott ez, mint mondám, órákig, a fájdalom könyüket fakasztott szememből, a könyek majd elfojtották szavamat, ajkaim reszkettek, s szívem vérzett, mert a legérzékenyebb sértések barátimtól származtak; és nem találkozott a számos gyülekezetben senki, a ki személyem védelmére mellettem szót emelt volna. Elmondám én: hiszen én tiszta meggyőződésemet, s lélekismeretem szavát követem, mert hiszem és érzem, hogy a követséget elvállalnom ne szabad és nem lehet. Ha nézetem hibás is, de mindaddig, míg a meggyőződés ingatlan áll lelkemben, azt semmi tekintetnek fel nem áldozhatom, s azért, hogy ezen meggyőződésem a megye rendei többségének véleményétől eltér, megvetést s gyűlölséget nem érdemlek, s azért, hogy lelkiismeretem szavát követve cselekszem, rám senki méltatlanság nélkül nem neheztelhet; de szavaim sikeretlenül hangoztak el, s a rendek elhatározák ismét, hogy kivülem más követet nem választanak, reám parancsolnak, hogy követül 525elmenjek. Sőt a főispán a törvényes büntetést is emlegette. De én határozatomat meg nem változtathatván, kijelentém, hogy arról, mit a rendek említenek, miszerint lemondásomat el nem fogadják, itt még szó sem lehet, lemondásra szükség nincsen, mert én az elválasztást soha el nem fogadtam, sőt az ellen még a választás előtt is nyilatkoztam; törvényes büntetés tehát annyival inkább nem érhet, mert én már két országgyűlésen eleget tettem a törvény parancsolta kötelességnek. A megyének ellenben kötelessége követet választani, mert ezt a törvény parancsolja, s én ezen törvénynek teljesítésbe vételét, mint Zalának egyik statusa, kivánom. Ezen szavaim is sikeretlenek voltak; a főispán kimondotta a végzést a fentebbi értelemben, s én a jegyzőkönyvbe kértem iktatni, hogy a követséget el nem fogadtam. Zúzott kebellel, s feldúlt kedélylyel hagytam el a gyűlést; sokan barátim közül hideg megvetéssel fordultak el tőlem, ülésen kívül is Csányi, Horváth csak egy szóra, csak egy pillanatra is nem méltattak, s összezúzták azon barátságos viszonyokat, mik eddig itt közöttünk léteztek.
Tudtam, hogy érteni kevesen fognak engemet, sokan érteni nem akarnak, sokan félre is értenek. De hogy ily epés indulattal, ennyi haraggal, s mondhatom gyűlölséggel találkozzam Zalamegye gyűlése teremében, s jó barátim közül is sokan elfelejtve minden szíves indulatot, elfelejtve minden édes köteléket, ily módon viseljék magokat irántam, ez, megvallom, váratlan volt eltőtem. De a tiszta öntudat fentartja talán lelkemnek erejét, s bár hiszem és érzem, hogy a hazában is sokan, igen sokan érteni nem fognak, biztosan reménylem mégis, hogy lesznek jó emberek, kik félre nem értenek, felfogják állásomnak iszonyú kellemetlenségét, s látják s velem együtt érzik, hogy a jelen körülmények közt másképen cselekednem lehetetlen volt; biztosan reménylem, sőt igen erősen hiszem, hogy ti barátim cselekvésem megitélésében felejteni fogjátok egy pillanatra azon barátságos óhajtástokat, hogy bár körötökben volnék, s mellőzve a személyes érdekek tekintetét, úgy nézitek elhatározásomat, mint azt nézni kell minden elfogultság nélkül, s elmondjátok majd, hogy bármennyire szeretnétek is jelenlétemet – ilyen előzmények után, ilyetén érzelmekkel, ily zúzott kebellel nem kivánjátok, hogy az országgyűlésre menjek; a körülményeknek minden oldalát, s egyéniségemnek minden jó és rossz tulajdonságait tekintetbe fogjátok ti venni, s nem kárhoztatjátok, a mit én annyi küzdés után, s oly komoly megfontolás után határoztam el magamban. A ti kárhoztatástok volna 526a legkeserübb pohár, mi ezen esetben még reám várhat, pedig Isten tudja, keserü volt az is, mit eddig ürítenem kelletett, s ha tán ti se helyeselnétek lépésemet (azt még csak gondolni se merem, gondolni se akarom), de ha mégis megtörténnék, hogy nézeteitek mások volnának, s okaim titeket meg nem győztek volna, legalább ne taszítsatok el magatoktól, mint zalai barátimnak egy része tevé, ne vonjátok meg tőlem a barátságot, a szíves szeretetet, mely ez ideig kebletekben élt irántam, mert ez a csapás igazán megtörné végképen lelkemnek minden erejét; hiszen ti engem azért szerettetek, mert szívemnek legbelsőbb ösztönét s lelkemnek ingatlan meggyőződését követtem minden tettemben, most is csak azt cselekszem, s ha nézeteink e dolog felett különböznének is, nehezteléseket azért meg nem érdemlem. Ti szerettetek engem minden sajátságaimmal, minden gyengeségeimmel együtt, úgy a mint vagyok, pedig tudjátok, hogy ezen nézetek, s ezen elhatározásom tisztán és egészen egyéniségemben fekszik, és a ki úgy ismert, mint ti ismertek, soha nem kételkedhetett, hogy ily körülmények közt így és nem máskép fogok cselekedni; oh ne taszítsatok tehát vissza magatoktól!
Ugy hallom, hogy b. Putheányit felküldötték némelyek hozzátok Pozsonyba. Miért? nem tudom; de némelyek szerint azért, hogy titeket megkérjen, miszerint ti engem a köveség elvállalására felszólítsatok. Az Istenre s barátságunk szentségére kérlek benneteket, ne tegyetek e dologban semmi lépést, sem nyilván, sem magánosan; hiszen tudjátok s értitek, hogy elhatározásomat semmi körülmény, még a ti szives felszólítástok sem változtatja meg többé, ne tetézzétek legalább ti sulyos fájdalmimat azon újabb keserüséggel, hogy a ti kivánságtokra is tagadólag legyek kénytelen válaszolni; ne tegyétek, hogy fájdalmam sulya alatt végre megátkozzam azon pillanatot, melyben politikai pályára léptem. Lelkemre mondom, ha ismeritek és értitek érzelmeimet, nem fogtok engem összezúzni akarni bármi kéréssel, vagy felszólítással, mi úgy is sikertelen volna. Hiszen a valódi szeretet kinozni nem képes, ok és haszon nélküli kinzás volna pedig minden ilyen lépés reám nézve.
Azt is gondolják Zalában némelyek, hogy engem a törvény fog kényszeríteni a követség elvállalására, mert lemondásomat a RR. el nem fogadták, s éppen azért nem választottak helyettem más követet, hogy az egész felelősséget reám háríthassák; de hiszen én a követséget el nem fogadtam s ily esetre, kivált oly ember ellen, ki már teljesítette törvényes kötelességét, a törvény büntetést nem rendel. Azt 527mondották többen, hogy a ki megválasztatik, az tartozik a választást elfogadni, mert «juri correlata est obligatio»; de ezen elv valóban különös és néha talán veszedelmes is volna; így például legjobb mód volna az, hatásodat megsemmisíteni, hogy ha az ország gyűlése előtt Árva vármegye téged választana követjének, és te akaratod ellen is kénytelen volnál törvényes büntetés mellett Árvának követe lenni. Ezen elv tehát furcsa absurdumokra vezetne. Nem hiszem, hogy Pozsonyban valaki legyen, a ki a törvényt oda akarja csigázni, hová azt Zalában sokan csigázni akarják; de ha mégis szóba jönne e dolog, legyetek figyelemmel, mert tudjátok, hogy koldussá ugyan tehetnek a törvényes büntetéssel, hanem arra birni képesek nem volnának, hogy lelkiismeretem ellen cselekedjem.
Ne biztassátok, az Istenre kérlek! a zalaiakat többé, hogy elhatározásom megváltoztatására bármit cselekedjenek, úgyis a ti barátságtoknak tulajdonítják legnagyobb részét annak, amit cselekednek; hiszen e dolognak is van határa, nem jöhet semmi körülmény közbe, nem lehet semmi ok, mi engem arra birjon, hogy ezen országgyűlésen követ legyek; készebb vagyok a megyéből, és talán a hazából is kivándorolni (ezt pedig a legiszonyubb dolognak tartom), mint lelkiismeretemet feláldozni; minen további erőlködés csak személyemnek üldözése volna s ezt, úgy hiszem, meg nem érdemlettem. Tudom, hogy Zalában lesznek, kik bosszúból is szeretnének újabb kedvetlenségbe keverni az által, hogy újra s ismét újra kérnek a barátság ürügye alatt a követség elvállalására; ne adjatok kérlek ezeknek csak egy szóval is ösztönt és kedvet bosszujok kitöltésére.
Kerkapoly most csak egyedül megy fel, mint Zalának követe; fogadjátok szivesen s őrködjetek, hogy az ifjuság se tegyen bármi félreértésből ellene legkisebb kedvtelenséget; ő nálunk a jó ügy mellett mindenkor buzgón dolgozott.
Levelem, és pedig annak minden sora Bezerédynek is szól és Beöthynek, Palóczynak, Bonisnak, Szentkirályinak, Wenckheimnak és Rádaynak, Töröknek és Horváth Jenőnek, Kubinyinak, Geczynek, úgy szintén Batthyánynak, Eötvösnek, Telekynek, Záborszky Luizinak, Szalay Laczinak, és mindazoknak, kikkel szives baráti részvét köt össze; közöld tartalmát ezeken kívül másokkal is, a kikkel akarod.
Ha Kossuth Pozsonyban van, add át levelemet annak is, egyébiránt én őt e levél közlésével ma szintén tudósítom.
Isten veled barátom! választokat, szives barátságos választokat 528szívszakadva várom, vigasztalást fog az nekem bizonyosan nyujtani a reám özönlött keserüségek közepette, mert ti bizonyosan félre nem értettetek; ti bizonyosan értitek érzelmeimet és méltányoljátok okaimat. Isten veletek!
Hű barátotok
Deák Ferencz.
Levelemet küld el másolatban Wesselényinek is, hiszen minden szava annak is oly igen szól. Megbocsáss, ha levelemben összefüggést nem találsz; sem időm, sem kedélyem nem enged úgy irnom, mint óhajtok.
