I.
I.
Az országbirói értekezlet 1861. február 16-dikán tartott VI. ülésében tárgyalta alválasztmánya javaslatát a büntető törvénykezés tárgyában. Az alválasztmány addig is, míg az országgyűlés véglegesen intézkedik, ideiglenesen azonnal behozhatónak vélte és javasolta némi csekély módosítással az 1843-diki büntető törvényjavaslatot. A szólók közül többen egyedül a magyar büntetőjogi gyakorlatra való visszatérést tartották kivihetőnek, mások azt kivánták, hogy ő felségének előlegesen ajánltassék az 1843. országos bizottság javaslata, a mennyiben pedig ennek életbe léptetése ellen nehézségek forognak 329fönn, ne másra, mint a szükséghez képest módosított régi büntető gyakorlatra való visszatérés kéressék ő felségétől.
Deák Ferencz: Két tekintet tartóztatott, hogy a mai tanácskozás folyamában a dologhoz szóljak. Egyik az, hogy én is szerencsés valék akkor, midőn ezen büntető codex az országgyűlési bizottság által kidolgoztatott, ebben tettlegesen résztvenni, s némileg talán azon aggódtam, hogy véleményemet azon munka iránt, melyben résztvettem s mely némileg a magam munkája, elfogultsággal, előszeretettel fognám csak előterjeszteni; másodszor, mert azon albizottságnak is tagja voltam, mely ezen indítványt teszi, s nem akartam azon gyanuba jönni, hogy véleményemet másra tolni kivánom; annál inkább nem, mert azon okokat, melyek minket ezen véleményünkre birtak, javaslatunkban részletesen előadtuk, s azokat ismételni, minthogy föl is olvastattak s minden tagnak kezében vannak, nem tartám szükségesnek, s még kevésbbé volt szükséges a fölszólalás azután, midőn Tóth Lőrincz t. barátom nézeteimet bővebben kifejtette s azon okok mellé, melyeket javaslatunkban előadtunk, ujabb okokat is hozzáadott. Mi teljesítők kötelességünket, kimondtuk meggyőződésünket, s megtettük a javaslatot: a többi a nm. tanácskozmánynak dolga.
Egy okot azonban szándékosan nem mondtunk el az albizottsági javaslatban, s egy okot a bizottságban sem emlitettem meg, s valóban most is csaknem tartózkodva mondom meg, de mégis megmondom, hogy miért nem akarom a régi magyar büntető gyakorlatot behozni. S ez ugyanazon ok, melyért az ausztriai büntető törvényt nem akarom megtartatni, t. i. mivel a magyar büntető törvényben határozatlan a publiko-politikai vétkek formulázása és definitiója. Szomorú, kedvetlen eseményeket éltünk azon kornak emberei, a magyar törvénynek ezen szerencsétlen szavai miatt: «qui semet manifeste erigunt contra statum publicum!» Ezen törvény nyomán köztanácskozási beszédek miatt Wesselényi, Balogh és többen notae per alá vétettek. Ez ellen a nemzet képviselői az országgyűlésen fölszólaltak, és a törvény megváltoztatását sürgették, de a főrendi tábla nem engedvén, a dolog elhatározatlan maradt, s ezen bizonytalanság az, mi köztanácskozásainkat kétségessé teszi. Fennáll továbbá még egy szennyfoltja a criminalis praxisnak s ez a «nota és a crimen laesae majestatis» való perekben a titkos eljárás, mely gyakorlat 1797 után hozatott be, s 48-ig fennállott. Ez ellen is felirt az ország, de nincsen megváltoztatva. Ez is egy igen fontos ok.
Azonban, ha a többségnek máskép tetszik, s úgy látszik, hogy nemcsak ezen tanácskozmány többségének, hanem meg vagyok győződve, 330hogy az ország többségének is máskép tetszik, mert ez is a régit akarja visszaállítani: hódolok a többségnek, s ellene nem szólok; csupán csak egyet jegyzek meg. Azon két dolog összekapcsolását nem tartom czélszerűnek, helyesnek, t. i. hogy azt mondjuk: «az egyik ez; ha nem tetszik, a másikat ajánljuk.» Ehhez az itt kimondott elv szerint jogunk sincs, mert ezen tanácskozmány mindjárt első ülésében kimondotta, hogy a mit a magyar törvényből meg lehet tartani, azt meg kell tartani; a mit belőle vissza lehet állítani, azt vissza kell állítani: a nm. tanácskozmány többsége kijelentette s indokolta, hogy a régi criminalis praxist vissza lehet állítani, tehát vissza kell állítani. Logikai összefüggést nem látok abban, ha azt mondjuk: «ez is jó, az is jó; ezt is lehet, azt is lehet»; mert a kettő közől választani kell. A nm. tanácskozmány, hacsak kimondott elvéhez hűtlen nem akar lenni, nem mondhat egyebet, mint azt, hogy visszaállítja a régi magyar büntetőjogi gyakorlatot a szükséges módosításokkal, mert a magyar gyakorlat mellett egyúttal az országos bizottsági javaslatot is indítványba hozni, nem más, mint courtoisie, mely a jelen esetben nincs helyén. Ha a nm. tanácskozmány azt hiszi, hogy az 1843-diki javaslatot nem lehet behozni, mert ahhoz sok idő kell, s ő felsége nem fogja azt helybenhagyni, s másrészről azt hiszi, hogy a régi büntető gyakorlatot vissza lehet állítani, – mit azonban én nem hiszek – méltóztassanak ezt ajánlani; ez egyezik a tanácskozmány által kimondott elvekkel, s méltóztassanak egy bizottságot megbízni az e részbeni javaslat kidolgozására. (Köztetszés s helyeslés.)
