I.
I.
Szőgyény László 1851-ben ezeket írta naplójába:
«Az év tavaszán hozták a lapok a hirt, hogy a felség az 1849. évi márczius 4-dikén kelt birodalmi alkotmányban igért birodalmi tanácsnak felállítását elhatározta s b. Kübecket elnökéül kinevezte. A kinevezendő nyolcz birodalmi tanácsosok egyikéül a lapok engem is említtettek, mit én kósza hirnek tekintettem. A nagyhét szombatján vettem a felségnek hozzám intézett kéziratját, melylyel birodalmi tanácsosnak kinevez. Sokáig haboztam, elfogadjam-e? mert a kormány elveivel miben sem értettem egyet és irányának megváltoztatásához mi reményem sem volt, és így önmagam eddigi nyilatkozataival jellemem rovására ellentétbe jönni s benső meggyőződésemmel meghasonlani féltem. Minthogy azonban kinevezésem közvetlenül a felségtől jött és így bizalma ily jeles bizonyságának visszautasításával őt magát fogtam volna megsérteni, mi a nemzetünk s kivált a conservativek ellen Bécsben létezett ingerültség mellett az ügyre nézve is káros lehetett volna; minthogy továbbá a birodalmi tanács felállításához a józanabbak által az utolsó remények füzettek s épen az én csekélységemnek, kinek érzései és gondolkozásmódja közönségesen ismertettek, a birodalmi tanácsba lett meghivatása kedvező előjelnek tekintetett a hazánk iránti jogtalan politika megváltoztatására, s minthogy Bécsből és Pestről barátaim és elvrokonaim számos levélben biztattak az állás elfogadására, sőt Deák Ferencz is, kivel levelezésben nem álltam, de kinek ez alkalomból tanácsát kikértem, igen 180szivélyesen és méltányosan nyugtatta meg scrupulusaimat: elhatároztam magamat ez állás elfogadására.»
Deák Ferencz levele ez volt:
Kehida, 1851. május 1.
Különösen tisztelt nagyméltóságú birodalmi tanácsnok úr!
Erős és ingatatlan szokott lenni bizalmam oly férfiak iránt, kik tiszteletemet teljes mértékben birják, és pedig birják az által, hogy tiszta jellemüket minden körülmények között egyaránt sértetlenül fentartották. Midőn a hirlapokban olvastam, hogy épen Nagyméltóságod egyike azoknak, a kik honfiaink közül a birodalmi tanácsba meghivattak, az vala hiedelmem, hogy egy részről valódi szándéknak, más részről némi kilátásnak kell léteznie honunk szellemi és anyagi állapota javítására, különösen a hatalom kezelői oly férfiút, minő Nagyméltóságod, bizonyosan meg nem hivtak, a meghivott pedig jobb jövendővel biztató remények nélkül a meghivást el nem fogadta volna. A mit e részben Nagyméltóságod nekem ír tiszta szándékáról és becsületes törekvéseiről és azon elhatározásáról, miszerint ha törekvései hiusulnak és reményei enyésznek, állásáról azonnal ismét visszalépend, én előttem csak azért nem újak, mert mindezek természetes következései Nagyméltóságod ismert és igazán tisztelt jellemének. Nagyméltóságod, a ki a körülményeket közelebbről tekintvén, jobban ismeri, mint én itt elzárt magányomban azokat ismerhetem, oly meghivást, melynek nehézségei annyira súlyosak, csak azért fogadhatott el, mert reménye van, hogy állásában honunk valódi érdekeit mozdíthatja elő. Mélyen érzem én becsét azon gyöngédségnek, melylyel Nagyméltóságod némi súlyt látszik helyezni abban, hogy általam félre ne értessék. Engedje meg Nagyméltóságod ismételnem, a mit föntebb mondottam: hogy azon férfiak iránt, a kiket tiszta jellemük és jobb, nemesebb egyéniségük miatt a szónak legszebb, legvalódibb értelmében tisztelek, erős és ingatatlan az én bizalmam. Nagyméltóságodat félreérteni akkor sem fognám, ha valamely lépését nem érteném.
Isten vezérelje Nagyméltóságodat szegény honunk javára intézendő szent törekvéseiben és fáradozásaiban.
Fogadja Nagyméltóságod tiszteletem megújított nyilvánítását, a melylyel vagyok
igaz tisztelője
Deák Ferencz.
Deák Ferencz.
