A HANGULATRÓL ÉS A MAGYAR KORMÁNY BÉCSI MEGÁLLAPODÁSAIRÓL.
474A HANGULATRÓL ÉS A MAGYAR KORMÁNY BÉCSI MEGÁLLAPODÁSAIRÓL.
1866 április 1-sején a következőket írta Gorove István naplójába:
A porosz-osztrák háboru chance-ai naponkint szaporodnak. Elméjében mindenki készűl a következményekre. Első következményéűl tekintik az országgyűlés elnapolását vagy bezárását. Ezzel összefüggésben van a kérdés, fognak-e a bizottságok az elnapolás alatt dolgozni? A kormány, mint mondják, ezt akarja; de véleményünk szerint a kormány ezt meg nem rendelheti, ez csak magától az országgyűléstől, tulajdonkép csak a képviselőháztól függ. A másik kérdés a pártviszonyok mikénti alakulása. Zwangsnotákat, hadi jegyeket stb. fognak kibocsátani. Nem csak nem tartanak tőle az emberek, de az agiónak mindenki örül, róla tréfázik, számítja, mennyivel drágábban adja majd el gyapját, buzáját, s így fizeti adóját, s könnyebben kamatjait. Szomoru pénzviszonyok, midőn ilyennek kell örülni.
Sokan szólanak a háború jövendő mérveiről. Én is azok közé tartozom, kik azt állítják, hogy ebből, különösen, ha a porosz az első hadjáratban megveretik, európai háború növi ki magát. A symptoma erre megvan már az olasz-porosz szövetségben, melynek híre tegnap jött meg.
Április 4-dikén: Az ünnepi szünetelések vége felé járnak. A követek egy része visszajő. A bizottsági ülések holnap kezdődnek. Az ország hangulatáról kétféle hír kering. Az egyik, hogy a leirat óta senki a kibékülésben nem hisz, s e részben mindenki már elfogadta a helyzetet, on a pris son parti, a másik, hogy a háborus hírek óta az emberek is merevebbek lesznek a kibékülés feltételei iránt. Ez utolsót Kemény állította. A «Napló» előfizetői úgy írnak, hogy se a «Napló», se a követek ne engedjenek a közös ügyekben, ne alkudjanak az alkotmányosság felett stb., stb. Apró symptomák, de figyelmet mégis érdemelnek. A kiegyezkedés reménye a követek közt is naponkint jobban csökken; kedvetlenűl, közömbösen kezd menni minden. A legnagyobb pessimisták közé Kemény Zsigmond tartozik, ki az egész ügy iránt bizalmát vesztette. Ily szellem nyilatkozott Kovách László és főleg Horváth Boldizsárnál. Istenem! mi könnyű ily nézeteket nyilvánítani a fennálló vagy újból felmerülő nehézségekkel szemközt. Hisz a nehézségeket mindenki látja, senki nem titkolhatja, sem nem kisebbítheti. De e nehézségekkel meg kellene küzdeni, mire részint elég ereje nincs a legtöbb embernek, részint elég akarata, mert emlék és gyűlölet fennállanak mindig a legközelebbi multból, pedig ezeket el kellene fojtanunk, hogy segíthessünk az ország sülyedő állapotján. Ezt az önleküzdést akarja és bírja a legkevesb ember. Épen annyi elszántsággal kellene küzdeni 475létrehozásán a békének, a mennyivel küzdeni kell egy háboru vagy forradalom szerencsés keresztűlvitelén, a ki ebben benne vagy ennek élén van.
Egy pár nappal előbb Deák Ferencznél szóba jött, hogy Bartal Bécsbe megy, s ha programmját nem tudja elfogadtatni, állásáról lemond. Én ezt jegyzém meg: «E szerint, ha Bartal lemondana, tudhatjuk, hogy Bécsben semmit sem akarnak megadni!». «Igen – válaszolá Deák – ha Bartal programmját el nem fogadják, tudni fogjuk, hogy semmit sem adnak, ha pedig Bartal marad, akkor is tudjuk, hogy semmit sem adnak». Gyűjteni fogom az ily apró nyilatkozatokat mindaddig, míg mindnyája öszszegéből kiderűl, hogy Deák hisz-e és reményel kiegyezést?
De azért Deák mégis akar haladni a kitűzött ösvényen és ebben charactere újra mutatkozik.
Egy kis történet róla. A multkor nála járt a kormány egyik embere és azt mesélte, hogy a császárnak valóságos ideosyncrasiája van a magyar miniszterium eszméje ellen, mert azt hiszi, hogy a mint megvalósulna, azonnal kiütne Magyarországban a forradalom. «Én (Deák) erre csak bámultam, a kormányférfi pedig hozzám fordulva kérdi: «És a te véleményed? Csak nem gondolod te is ezt? «Barátom – felelé Deák – én ezt nem tudom, mert semmi összeköttetésem a klérussal, sem a «Hirnök»-kel, sem az ő megyei embereivel. Mert a forradalom csak az elégületlenek részéről jöhet, elégületlenséget pedig a miniszterium eszméje irányában eddigelé csak ezek tanusítanak.»
Április 16-dikán: A mult szombaton, 14-dikén, tartott ülésből Deák hiányzott. Miért? azt még az nap megtudtuk. 11–12 órakor Bartal ment hozzá szólani azokról, mikre nézve Bécsben a kormányférfiak közt az országot illetőleg megállapodás történt. Tehát Bartal megmarad állásában. Meglátjuk, mi szerep vitelére, mi czélok előmozdítására. E bécsi dolgokról már pár nappal előbb szólott nekem Bittó István, Bartal közelebbi barátja. Szólott később Murányi is, azok után, miket ő Sennyeytől hallott. Deák, Bittó és Murányi előadásai szerint ilyformán állana az ügy:
Miniszterium úgy mint a föliratok kívánják, nem adatik; de e helyett felelős, személyes kormány, azaz felosztatván a kormányzati szakmák, mindenikének élére felelős egyén állíttatik. Czimét nem lesz lehetetlen eltalálni; vagy a régi nevezetek: tárnok, országbiró stb., vagy új nevek; statustitkárság is említtetik. A felség személye mellett lesz valaki kanczellár név alatt, de miniszteri minőségben. Ez összevágna azon miniszteri állással, a melyről a 48-diki törvény szól. A kormányzati szakmákból betöltetnének, kivéve a kül-, a had-, kereskedés- és birodalmi finánczügy, a többi mind. Tehát sem a 48-diki formában, sem a 48-diki számmal nem, sőt nem is a miniszterium európai fogalmában.
A Bécsben megjelent félhivatalos «Oesterreichische Zeitung» 1866. 476ápril 23-diki számában a következő távirati tudósítást közölte Pestről: «Pest, ápril 22. A «Lloyd» úgy értesűl, hogy a kormány a közösügyi bizottság előtt azt akarja indítványozni, hogy a hadügy kivételével a közigazgatás minden ágára államtitkári czímmel főnökök neveztessenek ki. Az ország ellenben, az 1848-diki törvényeket revideálván, mondjon le a parlamenti kormányról, s teljesítse azon kötelezettségeket, a melyek a közös fejedelmet és a közös védelmet illetőleg a pragmatica sanctión sarkalnak. A paritás elvéhez képest a német-szláv tartományok kormányférfiai is államtitkárok lennének. A közös ügyek élén négy miniszter állana.»
A «Pesti Napló» ápril 24-én megjelent számában az «Oesterreichische Zeitung» közleményéről ezeket írta: «E tudósítás jelentőségében nyer az által, hogy a félhivatalos lap minden megjegyzés nélkül veszi föl.»
