MI TÖRTÉNJÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSSEL HÁBORÚ ESETÉRE.
MI TÖRTÉNJÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSSEL HÁBORÚ ESETÉRE.
Április 24-dikén a következőket írta Gorove István naplójába: Délután a városligetben voltunk. A hírek a porosz-osztrák viszályról ma igen 482harcziasak. Deák-kal sétát tettem. Előhozta a háborúnak lehetőségét s hatását az országgyűlésre. Három mód ajánltatott, mondá, Bécsben a háború esetére; az egyik, hogy az országgyűlés, a mint van, együtt maradjon; a másik, hogy elnapoltassék, de bizottságaiban, abban különösen, mely a közös ügyekre nézve küldetett ki, dolgozzék az alatt is; a harmadik, hogy az országgyűlés feloszlassék, de a feloszlató rendeletben igértessék meg a háboru utáni összehívás, s ajánltassék a nemzetnek úgy a dynastia sorsa, mint a birodalom biztossága. A feloszlatás pedig ajánltatik azért, mert e nélkül a képviselők minősége fenmarad, s bizonyos esetben nem tartozik a lehetetlenségek közé, hogy mint ilyek itt és ott összejönnek, határoznak, s az ország határozataikat elfogadja, s ebből baj keletkezik. A mi a harmadik módot illeti, mondja Deák, tébolyodott idea, akkor kérni bizodalmat a nemzettől, midőn iránta az országgyűlés feloszlatásával a legnagyobb bizalmatlanságot nyilvánítják.
Deák az elnapolás felé hajlik, én az együtt maradás szükségét vitattam s motiváltam azzal, hogy, ha az országgyűlés együtt lesz, az s különösen Deák elég hatalommal bírand a közvélemény élén maradni, azt vezetni, az izgatásokat korlátozni, a fészkelődőket féken tartani; ellenben ha az országgyűlés nem lesz együtt, a valószinűségek közé tartozik, hogy a nemzet a háborúnak szerencsétlen fordulata esetében oly kezek közé kerül, melyek az országot isten tudja miféle rázkódásoknak vezetnék elébe. Ilyek lehetnek különösen azokéi, kik künn vannak. «De az izgatások a háború szerencsétlen phasisai közt előállanak úgy is, és ekkor el fogják az országgyűlést is seperni» – mondá Deák. Nem tartom ezt lehetetlennek, felelém, de valószinűnek sem, s feladatunk épen az lenne, hogy az ilyszerű izgatásoknak elejét vegyük s visszanyomjuk. «Erre nem lenne elég erőnk» felelé Deák. Tehát, gondolám magam, e szerint ki kell térnünk ez eshetőség elől s haza kell mennünk. A másik pedig, mit gondolék, az, hogy Deák csakugyan nincs teremtve arra, hogy erőszakos időkben vezető legyen, s hogy a mily szilárd s hajthatatlan a békés fejlesztések intézésében, anynyira nem képes vagy nem hajlandó a viharos idők kormányára. «Én nem vagyok a forradalom embere!» sokszor mondá ezt; de ebből az a tanulság, hogy magát arra valónak sem tartja, hogy a forradalmat megakadályozza. Pedig én őt bármily eshetőség közt az egyedüli embernek hiszem, ki a kitöréseknek vagy a forradalomnak elejét venni képes.
Miként a Ghyczy-Tisza-párt egyik tagja e gyűjtemény szerkesztőjének beszéli, mint okot arra, hogy az országgyűlés háború esetén ne maradjon együtt, Deák Ferencztől azt hallotta, hogy nem bizhatnék meg az oly engedmények tartósságában, a melyeket az országgyűlés a háborunak netalán szerencsétlen fordulatai közben követelne és kivívna.
Április 25-dikén reggel – írja Gorove István – a muzeumkertben 483sétáltam Eötvössel. A beszélgetés tárgya főleg az országgyűlés jövője a háború esetére. Eötvös véleménye szintén az, hogy az országgyűlést együtt kell tartani a háború alatt.
Délután találkoztam az utczán Nyáry-val és Ghyczy Kálmánnal. Nyáry így szólt: «Schimpfelünk a kormányra». Azt helyesen teszitek – felelém. És azt fejtegetjük, folytatta, mire is való itt az országgyűlés, ha semmit sem akarnak adni. Nyáry ezen nézetét már régebben ösmerem. Azon trivialis hasonlattal élt, hogy egy bécsi suszterinas Ferencz császár idejében sok sürgetés után végre audienciát nyervén, midőn a császár tőle kérdezte, mit akar, meghökkent és azt válaszolá: «Auszi möcht' i'!» Nyárynak egyébiránt minden hasonlata ilyen fajtájú; sokszor találó, de a szellemi élv, a melyet nyújt, megtompul vagy megtörik azonnal a közönséges trivialitáson. Mennyire távol van e tekintetben Deáktól, ki a legà-proposb adomákkal szokott illustrálni, a minőket ember valaha használt.
