I.
I.
A képviselőház 1861. deczember 15-dikén tartott ülésének napirendjén volt: a november 17-dikén kelt kir. leiratra készült fölirati javaslat. Tisza Kálmán az előterjesztett javaslatot, mint a képviselőház megállapodásának megfelelőt, átalánosságban elfogadta, kijelentette azonban, hogy a részletes vitánál a hatvanhetes bizottság munkálkodásának folytatására vonatkozó 13-dik bekezdés ellen fog szavazni. Utána Miletics Szvetozár szólott.
Deák Ferencz: T. ház! Minthogy a fenforgó tárgy fölött a ház a mult napokban már határozott, mai tanácskozásunk csak arra terjedhet, vajjon e fölirati javaslat a háznak határozata szerint készült-e? a mint ezt Tisza Kálmán képviselőtársunk és t. barátom igen helyesen megjegyzé, ki szintén ezen szempontból nyilatkozott.
A miket az előttem szólott képviselő úr – Miletics – előadott, bocsásson meg, ha minden részben figyelemmel nem követhettem, mert – valószínűleg a ház rossz akustikája miatt – csak töredékesen értettem, a mit mondott; hanem azokra, a miket a mondottakból megértettem, egy pár megjegyzést mégis teszek. (Halljuk!)
Egyik az, hogy ő határozottan kijelenté, hogy a jogfolytonosságnál fogva még azt sem akarja, hogy a bizottságok előmunkálatokat készítsenek, és mégis első és mindenekelőtti teendőnek mondotta azt, hogy mi a nemzetiségekkel kiegyezkedjünk. (Tetszés.) Ő azt 133mondja, hogy az alkotmány visszaállítását követeli, és ez azon alap, melyből kiindul; a miket pedig beszédében előadott, mint a nemzetiségi követeléseket, azok lehetnek igenis méltányosak, lehetnek opportunusok, de azon alkotmányból, melyet ő velünk együtt visszaállíttatni követel, bizonyosan nem folynak. (Helyeslés.) Ő végveszélyt jövendöl Magyarországra nézve, ha a román és nem tudom melyik nemzetiséggel fœderatióba nem lépünk. Kérdem a t. képviselőket, a magyar alkotmány Magyarország területén a foederatióra van-e alapítva, vagy alkotmányos egységre? Hol van azon alkotmányban, melynek visszaállítását ő is sürgeti, nyoma a foederatiónak, akár a román, akár más nemzetiséggel? Ez ebből az alkotmányból nem foly. Lehet, hogy lesznek oly idők, midőn mi itt, a nemzet képviselői, tovább is készek leszünk menni, mint betűjéhez az eddigi törvényeknek ragaszkodni; mondom, ez idő elkövetkezhetik; de addig, míg ezt az alkotmányt sürgetjük, míg ennek visszaállítása első teendőnk: addig, azt hiszem, hogy foederativ alapról szó sem lehet. (Helyeslés.)
A mi a t. képviselő úrnak jövendöléseit illeti, hiszen a politikában nem csak ő, mások is szeretnek jövendölgetni; de ez mindig háládatlan munka, mert oly egyes események jöhetnek közbe, melyek az egész jövendölést semmivé teszik, s én azt tapasztaltam, hogy a kik határozott bizonyossággal jövendölgetnek a politikában, legalább annyiszor csalatkoznak jövendöléseikben, mint a százesztendős kalendáriom az idő megjósolásában. (Derültség.) Az egyiket úgy, mint a másikat, semmivé teszi egy véletlen közbejött esemény.
Egyébiránt azon eszmék, melyeket ő említett, e házban nem most hangzanak először. Emlékezhetnek a t. képviselők, hogy az első fölirat tárgyalásakor az első föliratban azon kifejezés ellen: «önálló, szabad nemzet», egyik képviselő fölszólalt, és azt kivánta, hogy úgy tétessék: «önálló, szabad nemzetek». Erre egy másik érdemes képviselő felelt meg legczélszerűbben, mert azt mondotta, hogy e kifejezés által: «önálló, szabad nemzet», Magyarország akármi ajkú lakosainak összessége, complexuma értendő, nem pedig külön az egyes nemzetiségek. A ház akkor azon indítványt egyszerűen mellőzte, és a fölirat szavait megtartotta. Ugyanazon fölirat tárgyalásakor – ha nem csalódom, a 30-dik ülésben – maga Miletics képviselő úr körülbelül ez eszméket pendítette meg, és e szót: «magyar nemzet», ki akarta hagyatni a föliratból, és azt kivánta helyébe tétetni: az «ország nemzetei». Ott is már egy foederatio eszméjéről szólott. Indítványát akkor egyetlen egy képviselő pártolta csak; legalább mellette senki föl 134nem szólalt. A ház ezt is közakarattal vetette el. Miért? Mert a ház azon meggyőződésben volt, hogy addig, míg alkotmányunk fenáll, addig, míg az úgy fentartatik, a mint fentartatni mi sürgetjük, addig Magyarországban politikai nemzetiség csak egy van, s ez a politikai nemzetiség éppen úgy magában foglalja a románokat, mint a magyarokat, éppen úgy a szerbeket, mint a tótokat. (Helyeslés.) Midőn a ház az említett első fölirat tárgyalásakor tett észrevételeket, a mint említém, félrevetette, oly képviselők nyilvánították teljes megnyugvásukat a fölirat kifejezését illetőleg, kiknek nem magyarajkú választóik vannak. Egyébiránt azt hiszem, arról, hogy foederatióvá alakítsuk-e át azon alkotmányt vagy ne, most e helyen nem tanácskozhatunk.
A mit ezen kívül a nemzetiségek joggal és méltányossággal kivánhatnak, arra nézve a fölirat elég világosan szól, midőn azt mondja, hogy adja vissza tehát felséged alkotmányos szabadságát a magyar nemzetnek – a mit természetesen nem egy nemzetiségre értünk, hanem az összes nemzetiségeknek, mint politikai nemzetnek egységére; feljebb pedig világosan kimondjuk azt is, hogy ő felsége adja vissza az alkotmányt, és nyujtson módot és alkalmat a megnyugtató kiegyenlítés eszközlésére s belviszonyainknak oly rendezésére, mely az egyeseknek már kimerült anyagi erejét, jóllétét a végsülyedéstől megmentse, és hazánk minden nemzetiségű és vallású polgárainak igazságos, méltányos megnyugtató kielégítése által az országot ismét erőssé tegye. A fölirat e szavai, úgy hiszem, minden nemzetiségű honpolgárokra teljesen megnyugtatók lehetnek, minthogy alkotmányos állásunk és a ház helyzete tiltja, hogy most a rendszernek egy oly lényeges átalakulásáról tanácskozzunk, minő volna alkotmányunkat foederativ alapra átfektetni. (Helyeslés.) Ezt bizzuk azon időkre és azokra, kik valaha arról netalán szólani kivánnak. A mi pedig a nemzetiségeknek jogos, méltányos igényeit illeti, ezek részletezése és kifejtése elő fog fordulni, mikor a nemzetiségi kivánatok iránti bizottság munkálata előttünk lesz, és mi oly helyzetben leszünk, hogy abba belebocsátkozhatunk.
A mi végre, mit beszédében a t. képviselő úr annyiszor emlegetett, Horvát-, Dalmát-, Szlavonországokat illeti, megjegyzem, hogy Magyarország alkotmánya és a magyar közjog azt a három országot soha sem nevezte három-egy királyságnak, hanem nevezte: társországoknak. (Úgy van!) Az említett országok magokat most ugyan így nevezik, a mi ellen én most szólani nem akarok; hanem meglepő, 135hogy ugyanazon képviselő, ki a magyar alkotmány rögtöni teljes visszaállítását sürgeti, és addig még előmunkálatokat sem akar tétetni: ezen kifejezést használja, mely a magyar közjogban nem csak ismeretlen, hanem a magyar alkotmányos fogalommal egyenesen ellenkezik is. (Helyeslés.)
Miletics Szvetozár: Szerb vagyok!
Deák Ferencz: A mi Horvát-, Dalmát- és Szlavonországokat illeti, Magyarország országgyűlése megmutatta készségét velök a legbarátságosabb viszonyba lépni. Ide küldötték választottaikat, országgyűlésünk is küldött választottakat, és ezek egymással tanácskozván, némely dolgokban megállapodtak, némely dolgokra nézve pedig még függőben maradt a kérdés; szóval az országgyűlés megtette az előmunkálatokat; tovább még eddig nem mehetett. Senki sem mondhatja, hogy ezen három ország, Horvát-, Dalmát- és Szlavonországok irányában Magyarország visszataszítólag járt volna el. Mi mindent elkövettünk, és valószínűleg e ház is el fog mindent követni, hogy a békés kiegyenlítés az alkotmány alapján létre jőjön. Mi lesz következése, ha ez nem sikerülne? annak fejtegetésébe bocsátkozni nehéz; csak azt mondhatom, hogy részemről – és talán joggal mondhatom, e ház részéről – semmi sem fog elmulasztatni, hogy ezen békés, barátságos kiegyezés létre jőjön.
A képviselő úr többi előadásaira valóban azért nem tehetek megjegyzést, mert, mint már fentebb említém, hihetőleg az akustika rossz volta miatt, némely eszméit nem követhettem figyelemmel, mivel egyes lényeges szavait nem érthettem.
Én tehát azt a véleményt mondom ki, hogy oda nem mehetünk vissza, a mi a ház határozatába vágna, s azt kell csak megitélnünk, vajjon a fölirat a ház határozata szerint van-e szerkesztve, vagy nem? Ha valakinek e fölött észrevétele van, köszönettel veszszük, s ha a ház beleegyezését adja, természetesen el fog fogadtatni.
Végül ismétlem, mit előbb mondtam, hogy a nemzetiségi igényekre nézve – minthogy mi annak: «magyar nemzet» mindig azt az értelmet adtuk, hogy Magyarország politikai nemzetisége egy, mely magában foglal minden más nemzetiséget – mi itt se az ő rovásukra kimondani semmit sem akartunk, se méltányos igényeiket, valahányszor alkalom volt, nem akartuk megtagadni. Azt hiszem tehát, hogy azon t. képviselők is, kik más nemzetiségekhez tartozó választókat képviselnek, a fölirat ezen részében bizton megnyughatnak. (Hosszas élénk éljenzés.)
136Deák Ferencz után Zichy Nándor gróf szólott. Kivárta volna, hogy mindazok, a miket ügyeinknek annyira sürgetett helyreállítása érdekében a Tisza és Deák indítványai fölött folyt ötnapi vitában a nagy többség mondott, s a mik Deáknak november 29-dikén előterjesztett indítványában foglaltatnak, a föliratban is föl volnának lelhetők. Abbeli aggodalmának adott kifejezést, hogy a fölirati javaslat szövege ügyeink minden oldalról annyira sürgetett és egyre sürgősebb elintézésének inkább fog hátráltatására, mint előmozdítására szolgálni. E föltevésénél fogva nem talált megnyugvást a szövegben.
