ANDRÁSSY BÉCSBEN.
ANDRÁSSY BÉCSBEN.
(Lónyay Menyhért naplójából).
Pest, 1867. január 19.
Ma Andrássy Bécsbe ment. Sennyey betegsége miatt itthon maradt.
Gorovénál ebédeltem; ő egy idő óta vendégel; igen szívesen látott. Elbeszélé, hogy miképp capacitálta Deákot; erről már Kandó is szólott velem. Pulszky ellen átalános az elkeseredés.
Január 21.
Még semmi tudósítás Andrássytól. Sennyey beteg, nem ment fel Bécsbe. Ha holnap nem jön levél, táviratozok Andrássynak. Ma olvastam Ghyczy czikkeit, melyeket még az őszszel a Honba irt a tizenötös albizottság többsége ellen.
Január 22.
Andrássy még mindig nem hallat magáról semmit; ez nyugtalanít. Dél felé felmentem Sennyeyhez; betegen feküdt szegény, igen rosszul volt. Ő azt monda, hogy Bécsből neki sincs részletes tudósítása; igen sajnálta, 203hogy ő most nem lehet Bécsben; fél, hogy a feliratra érkező válasz nem lesz oly alakú, hogy megnyugtasson. Andrássy erre talán nem fog kellő gondot fordítani. Arra kért, mennék fel még ma estve Bécsbe. Ennek folytán táviratoztam Andrássynak: Levelet tőle nem vettem, táviratozza meg, mikor jön vissza s ha szükségesnek látja, hogy felmenjek, meghívhat. Választ reá nem vettem.
Ma estve a körbe hozott Tóth Lőrincz egy táviratot Kandónak, melyet kettőjükön kívül csak én és Gorove láttunk. Tartalma a következő volt: «Nichts Neues, Angelegenheiten gehen langsam vorwärts. Schrift wird morgen überreicht. Advocat wird nachher gerufen. Komme Freitag Früh oder Abend.»
Kandó nagy zavarban volt, hogy mit tegyen ezen távirattal; nem merte Deáknak megmutatni az «advocat» szó miatt; őt a bécsiek úgy is azzal vádolják, hogy nem tud más, mint advocat lenni. Arra határozánk el magunkat, hogy én megirom Andrássynak, küldene ostensibilis telegrammot. Elmentem Lévayhoz, s ott megirtam a levelet, melyben az ide való hangulatról és arról tudósítám Andrássyt, hogy itt a hatvanhetes bizottsági tárgyalás előtt kivánják a kinevezést. Egyszersmind megirtam neki Kandó kivánságát, mely szerint Deákról csak mint «Er»-ről szóljon.
Január 23.
Ma reggel Bécsből telegrammot, később levelet kaptam s ebben Andrássy értesít, hogy holnap megérkezik és – a mi különös – előre tudósít, hogy nekem szánták a közös pénzügyminiszteri tárczát; hozzáteszi: meggondolandó, mi lenne jobb reád, reánk és jövőnkre nézve.
Reám nézve bizonyára jó nem lenne. Tehát én rendezzem az állam pénzügyét, egy vagy más módon megcsináljam az államadósságok terhének reductióját és lemondjak a földhitelintézet, az akadémia stb. vezetéséről, a gazdálkodásról, a hazában való élésről? Ez nekem nem való, és mégis a mostani aggodalmas átalakulási viszonyok közt, ha rám erőszakolják, ha elkerülhetetlennek tartják, fogok-e előle menekülhetni? Kényelmesebb lenne, az igaz. Be nélkülözöm most jó nőm tanácsát; ha megjön Andrássy és komoly a dolog, megirom neki.
Az intézetnél elvégezvén dolgomat, kimentem Lőrinczre, az új hét vett tehenet megnézendő.
A körben a fejedelemnek a védrendszer tárgyában adott válaszát különféleképpen magyarázzák, de senki oly kevéssé nincs vele megelégedve, mint Deák. Én úgy értelmezem, hogy teljesítse a hatvanhetes bizottság azt, a mit mi igértünk, ez esetben megvan a bizalom és a miniszterium.
204Horváth Bódit, ki tegnap éjjel Bécsben beszélt Andrássyval, szintén a körben találtam. Közlé velem, hogy Andrássyval előre tudatták a választ, ő többet kivánt, de ezt is elégnek tartja. Deáknak azt üzeni, hogy jó volna, ha a hatvanhetes bizottság mielőbb megkezdené a tárgyalást, Deák ezt tegye lehetővé. Egyébiránt a dolgok Bécsben jól állanak. Beust mindjárt kész lenne a miniszterium kinevezésére. A császár és a többi miniszterek a hatvanhetes bizottság tárgyalásait akarják bevárni.
Elmentem Eötvöshöz s elmondám neki a dolgok állását.
