I.
I.
A hatvanhetes bizottság 1867. február 1-én tartott ülésében folytatta albizottsága javaslatának tárgyalását.
Az 57. §. így szólott:
«E tekinteteknél fogva tehát, s egyedül ezen alapon, kész most is az ország az államadósságok terhének egy részét elvállalni, s az iránt előleges értekezés folytán, ő felségének többi országaival is, mint szabad nemzet szabad nemzettel, egyezkedésbe bocsátkozni. Ezen egyezkedés által lesz az is meghatározandó, hogy azon rész, melyet Magyarország az államadósságokból elvállal, mikép kezeltessék.»
Lónyay Menyhért úgy értette e §-nak első mondatát, hogy az elvállalás nem vonatkozik magára a tőkére, hanem az államadósságok terhének egy részére, azaz azon terhekre, melyek az adósságok ezen része után, előleges értekezés alapján, Magyarországra hárulnának. De a §. második pontja szerint «ezen egyezkedés által lesz az is meghatározandó, hogy azon rész, melyet Magyarország az államadósságokból elvállal, miképp kezeltessék», 276ebből pedig még azt lehetne kimagyarázni, hogy az államadóssági tőke is megosztandó. Lónyay minden kétség eloszlatása végett azt indítványozta, hogy hagyassék ki a §. második pontja, a 63. §. után pedig egy külön §-ban mondassék ki, hogy Magyarország az államadósságok után szabad egyezkedés által megállapítandó évi járulékot fog fizetni.
A létező államadósságoknak tőkében való megosztását ugyanis és megosztott kezelésüket kivihetetlennek mondotta. Ausztriának kilenczvenkilencz-féle államadóssága van, melyeknek különböző a keletük, természetük, kamatjuk és pénzlábuk. Képzelhető-e, hogy ezeket két egyenetlen részre szakítani, s a különszakított részeket ismét rendezni és czélszerűen kezelni lehetséges. De még ha az annyiféle adósságokat summában meg is lehetne osztani, minthogy az egyes adóssági tételek százezrekre rugó különböző összegű kötvényekből állanak, s ezek ezer meg ezer ember kezén vannak Európának majdnem minden részében, hogyan fog meghatároztatni, hogy melyik kötvényből lett magyar s melyik maradt osztrák államadósság? Ha ez sorshuzás utján állapíttatnék meg, mi módon fog az eredmény a kötvények tulajdonosainak tudtul adatni? Minden egyes kötvényt be kellene kérni, újjal kellene kicserélni vagy átbélyegezni.
A tőkében való megosztás nem is igazságos, mert az államkötvények árkeletét nemcsak kamatjuk összege határozza meg, hanem azon bizalom is, melylyel a pénzvilág valamely államnak fizető képessége iránt van. Ennélfogva megtörténhetnék, hogy különbség támadna a két féltől elvállalt kötvények árkelete közt, már pedig nem igazságos, hogy az államhitelezőknek egyik része a másikkal szemben károsodjék. Továbbá nem czélszerű a tőke megosztása, mert különválasztott kezelésük növelné a költségeket. Végre szokatlan is az ilyen eljárás. Mindezeknél fogva Lónyay a §. 2-dik pontját ki akarta hagyni, s helyébe a 63. §. után a következő új §-t. akarta tenni: «A quóta meghatározásával és a vámszövetség megkötésével egyidejüleg lesz egyszersmind az államadósságok után Magyarország által elvállalandó évi járulék, az 57. és 63. §§-ban kijelölt módon, szabad egyezkedés által megállapítandó.»
Ghyczy Kálmán tudta, hogy Magyarország nemcsak jövendő hitelét tenné tönkre, hanem maga ellen zúdítaná az egész világot, mint a mely az államok kötvényeinek érvényét fenn akarja tartani, ha kereken visszautasítaná az államadósságokban való részesedést. A helyzetnek ezen kényszerűsége és az ő felsége többi országai iránt tartozó méltányosság tekintete azonban nem zárják ki, hogy Magyarország ez ügyben a legnagyobb 277óvatossággal járjon el. Mivel Magyarország jogilag nem köteles az államadósságok terhét elvállalni, ennélfogva maga határozhatja meg a feltételeket.
A feltételek ezek volnának: Magyarországnak csak magának van joga meghatározni az összeget, melyet el akar vállalni. Ezt teheti a törvényes alapnak sérelme nélkül: ha elvállalja egyszer-mindenkorra azon módon, miként őseink is hajdan rendkívüli esetekben subsidiumokat ajánlottak. Az összeg meghatározásánál figyelembe veheti és figyelembe kell is vennie a többi országok méltányos észrevételeit és követeléseit; de az összeg meghatározásának jogát kezéből nem bocsáthatja ki, s az összeget nem teheti függővé az egyezkedés bizonytalan eredményétől, mert különben lemondana önelhatározási jogáról, s megtörténhetnék az is, hogy ezen megegyezés nem sikerül.
A másik feltétel, hogy ne vállaljunk többet, mint a mennyit a nemzet megbír.
A harmadik, hogy előbb szerezze meg magának az országgyűlés a tárgyat felvilágosító összes adatokat. Vétessenek azután tekintetbe a befektetések is, melyek ezen kölcsönvett tőkékből Magyarországon és bizonyosan sokkal nagyobb arányban ő felsége többi országaiban tétettek.
A negyedik feltétel, hogy az elvállalandó adóssági követeléseknek tőke-summái osztassanak meg, jelöltessenek ki a kötelezvények, melyeket Magyarország az elvállalandó összeg erejéig átveend, s ezek kijelölésére nézve köztünk és ő felsége többi országai között egyezség kiséreltessék meg.
Eddig az államadósságok úgy kezeltettek, hogy ennek folytatásába a nemzet bele nem egyezhetik. Lónyayval szemben felhozta, hogy Schlesswig-Holstein és Dánia között, valamint Ausztria és Olaszország között történtek megegyezések az államadósságok megosztása iránt, ha nem is éppen a tőkék felosztására nézve; továbbá, hogy Belgium és Holland között a harminczas években adóssági tőkék is megosztattak. Midőn az ország érdekeit biztosítani lehet a tőkék külön kezelésével, ennek költsége semmit sem nyom a latban. A tőke megosztásával igazságtalanságot sem követnénk el a hitelezőkön, mert nem kötelességünk az államadósság egy részét átvállalni, s ha mégis teszszük, jogunk van a feltételt megszabni, ha pedig a hitelezők e feltételt nem fogadnák el, ez az ő hibájuk és következéseinek súlyát ők viseljék. De hihetetlen is, hogy ne fogadnák el ezen ajánlatot, mert ezzel csak öregbednék biztosítékuk, először azon hypotheka által, melyet Magyarország kijelöl, másodszor, mivel a többi országok adósságai kevesbedvén, megmaradó adósságuk hypothekája növekednék. Ennélfogva 278nem valószínű, hogy az árfolyamban különbség támadna; de ha mégis beállna, nem lehetetlen, hogy ez éppen azon hitelezőknek lesz javukra, a kik Magyarország rovására esnek.
Jogi fejtegetéseinek nem az a czélja, hogy Magyarország bármi módon kibujjék az államadósságok terhe alól, s azoknak egész nagy zömét a többi országoknak nyakukba zökkentse. Meggyőződése szerint az adósságoknak és évi kamatjaiknak összegei oly nagyok, hogy azokat a monarchia összes országai a legjobb akarat és a legbecsületesebb szándék mellett sem képesek elviselni. Magyarország egyebet nem tehet, mint hogy a teher törvényessége ellen felszólaljon. Vannak azonban módok, melyek által a terhet itt is, az örökös tartományokban is elviselhetőbbé tehetni. Megkisérlették ezen módokat másutt is és sikerrel, a hitelezők valóságos kára nélkül. De ő ezen módokról nem szól, mert alkalmazásuk a magyar országgyűlés teendői közé nem tartozik, alkalmazásuk első sorban azokat illeti, kik absolut hatalommal felhalmozták az adósságokat, melyeket most kielégíteni nem képesek.
Végül azt a kérdést vetette fel, hogy ha az adósságoknak Magyarország részére elvállalandó quótája iránt ő felsége többi országaival nem tudnánk megegyezni, ezen quóta a 20-dik és az arra következő szakaszokban megállapított módon ő felsége által fog-e megállapíttatni?
Kautz Gyula az államadósságoknak tőke szerinti megosztását nem tartotta keresztülvihetőnek a gyakorlati nehézségeknél fogva; de «a tőkemegosztási elv ellenkezik magával a jelen nemzetközi pénz- és jogviszonyok állásánál fogva az egységes és oszthatlan államhitel s államadósságok természetével. Az államadósság, valamint az államhitel abstracte véve, tagadhatlan, csak egy lehet». Magyarország nem is nyerne a megosztással; «azon államadóssági rész, mely minden egyes félre esnék, a helyett, hogy meggyengítené a terhet, éppen mert közvetlenségének egész mértékével hatna, ezentúl is mindeniket sujtaná». E mellett «veszítenénk a tőke törlesztésénél annyiban, a mennyiben az állampapiroknak megosztása következtében valószínűleg a börze árfolyama nem lenne egyforma. Tegyük fel például, hogy az örökös tartományok papirjai rosszabb keleten állanának, mint a mieink, akkor azok ezt bizonyosan beváltásra használván fel, adósságuk folytonosan fogyna; a mi papirjaink pedig, mert magasabb árfolyamúak volnának, nem vásároltathatván vissza, a forgalomban maradnának, s így nem kevesbednék arányban adósságunk a másik félével».
Lónyay Menyhért Ghyczyvel szemben felolvasta a Belgium és 279Holland között kötött szerződésnek 4. §-át, a mely szerint Belgium kötelezi magát arra, hogy öt millió évi járulékot fizet Hollandia számára, melynél fogva Hollandia status-adósságai elosztásának terhétől Belgium fel van mentve». Igaz, hogy ez az öt millió Belgium nagy könyvébe beiratott, mint oly teher, melylyel az előbb egy uralkodó alatt állott állam adósságai terhének fedezésére tartozik; de ebből nem következik, hogy adóssági tételek vagy kötvények megosztattak volna.
Ivánka Imre Lónyay ellen felhozta, hogy Belgium és Holland, elválásuk után, bizottságokat küldöttek ki, melyek kitörölték az államhitel könyvéből az öt millió járadéknak megfelelő tőkét, s ezt átírták Belgium hitelkönyvébe, így különítvén el az adósságokat. Ugyanezt az eljárást kövessük mi is.
Tisza Kálmán politikai kénytelenségnek mondotta, hogy Magyarország az államadósságok egy részét elvállalja; de hogy ezt nem kötelességből teszi, azt nemcsak szavakban akarta kitüntetni, hanem az eljárás módozatai által is ki akarta mutatni. Ő nem ismert sem egységes és oszthatatlan államadósságokat, sem egységes hitelügyet. Attól sem félt, hogy a Magyarországra eső kötvényeknek a többi országokéinál nagyobb árfolyamata esetében lehetetlenné válnék törlesztésük, mert azon állam kötvényeinek lesz nagyobb árfolyama, melynek több a biztosítéka, s a mely rendesebben fizet, s természetes, hogy az ilyen állam fog rendesebben törleszteni is, még ha papirja magasabban állana is. Ha bízhatnék abban, hogy Ausztriában ezentúl rendesebben fogják kezelni az államadósságokat, sokkal inkább hajlanék a közös kezelésre. Egyébiránt úgy vélekedett, hogy nem is kellene minden egyes államadósságot kétfelé osztani, hanem meg lehetne osztani az egésznek tőkéjét. Abban foglalta össze véleményét, hogy az elvállalandó államadósságok összegét a magyar országgyűlés határozza meg; a módozatok felett bocsátkozzék egyezkedésbe ő felsége többi országaival; a mit aztán így elvállal, mint tőkét vegye át és ő maga kezelje.
Deák Ferencz: T. bizottság! Arra nézve, hogy részt vegyünk-e az államadósságok terheiben, közöttünk véleménykülönbség nincs; de ha volna is, ez jelenleg vitatkozásaink tárgya nem lehetne, mert ezt már az országgyűlés megállapította, fölirataiban kimondotta, s nekünk az országgyűlés határozatait sem mellőzni jogunk nincs, sem fölforgatni. Kimondották az országgyűlési föliratok, hogy Magyarországot alkotmányos állásánál fogva oly adósságok, melyek az ország 280törvényszerű beleegyezése nélkül tétettek, szorosan jogilag nem terhelhetik, de kész leend az ország alkotmányos jogainak, fenállásának sérelme nélkül méltányosság alapján, politikai tekintetekből részt venni az államadósságok terhében, hogy azok súlya alatt ő felsége többi országainak jólléte és ezzel együtt a miénk is össze ne roskadjon. Most tehát az a kérdés, minő módozat hozassék javaslatba az ország ezen igéretének valósítására?
Hogy e tárgyban jelen vitatkozásaink azon pontja felett, mely iránt véleménykülönbség van közöttünk, tájékozhassuk magunkat, tekintsük, hogy mik azon elvek, melyekre nézve magunk között már tisztában vagyunk? Nincs véleménykülönbség közöttünk az iránt, a mint említém, hogy az államadósságok terhében, nem jogi kötelesség folytán, hanem politikai okokból és a körülmények méltányolásánál fogva, részt akarunk venni. Nincs véleménykülönbség az iránt, hogy ezen részvétnek mennyiségére és módozatára nézve az ország határozata szükséges. Azt sem hozza kétségbe senki, hogy ezen egyezkedés által többet sem fogunk elvállalni és elvállalhatni, mint a mennyit népünk adóképessége szerint, az ország megrontása nélkül, elbirhatunk. A lényeges különbség tehát, mely közöttünk és e bizottság több tagja közt fenforog, egyenesen az, hogy az államadósságokban való részvétünk, vagyis azok terhének részünkről elvállalása tőkében történjék-e, vagy évi járulék megállapításában? Nagyfontosságú ezen kérdés: szükséges tehát, hogy minden oldalról megvitattassék.
Mielőtt azonban magára e kérdésre kijelenteném véleményemet, megjegyzem, hogy azon észrevételekben, melyeket Komárom városa érdemes képviselője mint feltételeket megemlített, én is osztozom.
Az általa fölhozott első észrevétel vagy föltétel az, hogy mivel nem szorosan jogi kötelezettség folytán, hanem politikai okoknál fogva nyilatkoztunk készeknek az államadósságok terhében való részvétre, ennek mennyiségére és módjára nézve az ország beleegyezése fentartassék. Mondottam már előbb, hogy ez iránt közöttünk véleménykülönbség nincs: a tizenötös bizottság többségének javaslata is kimondja, hogy az államadósságokra nézve, úgy mint szabad nemzet szabad nemzettel, akarunk a másik féllel egyezkedni; és az éppen most fölolvasott új módosítás is világosan hivatkozik a javaslat 57. és 63-dik szakaszaira, melyekben – különösen a 63-dikban – kimondatik, hogy az alkudozás és illetőleg egyezkedés a két országgyűlés küldöttségei által történik a két miniszterium befolyásával, és az 281egyezkedési megállapodás, mely e küldöttségek és miniszteriumok által javaslatba hozatik, a két országgyűlés elé terjesztendő.
Másik észrevétele a t. képviselő úrnak az volt, hogy szorosan meg kell vizsgálni, melyek és mily neműek az adósságok, mire fordíttattak, és azokból egyik vagy másik országra minő investitiók tétettek? Azt hiszem ugyan, hogy, a mint egyik képviselőtársunk is megjegyezte, most már azt, hogy a fölvett adósságok mire mindenre lettek fordítva, szorosan kinyomozni nem lehet. De vannak mégis oly beruházások, melyek világos nyomokat hagytak és talán ki is számíthatók. Mindezekre nézve tisztába jönni és a tárgy fölvilágosítására szolgáló adatokat összegyűjteni, egyik főfeladata lesz a két ország küldöttségeinek és miniszteriumainak: és ezek a megállapodási javaslattal együtt, mint egyezkedési adatok, az országgyűlések elé fognak terjesztetni.
Komárom városa t. képviselője azon kérdést vetette föl, hogy a tizenötös bizottság többségének javaslata nem kivánta-e az államadósságok feletti egyezkedésre is kiterjeszteni azon módot, hogy az egyezkedés nem sikerülése esetében, a két különböző vélemény közt ő felsége szava legyen döntő? és hosszasan motiválta előadásában ezen módnak káros, sőt veszélyes voltát. Aggodalmának megszüntetésére egyszerűen azt felelem, hogy ez a többség szándékában nem volt és azt javaslatában sehol nem is mondja. Komárom városa t. képviselője, ki jelen volt a tizenötös bizottság tanácskozásainál, jelen volt, midőn e szakasz fogalmaztatott, maga is jól tudja, hogy a tizenötös bizottság többsége csak a quótára, vagy a sanctio pragmaticából származó közös ügyek költségeinek arányára nézve mondotta ki azt, hogy az egyezkedés nem sikerülése esetében ő felsége határozzon; de azt sem az államadósságokra, sem más egyéb tárgyakra ki nem terjesztette.
E megjegyzések után a fenforgó véleménykülönbségre, vagyis azon kérdésre térek át, hogy tőkében vagy évi járulék által vegyünk-e részt az államadósság terhében? és határozottan kijelentem, hogy én az évi járulék megállapítását czélszerűbbnek, ellenben a tőke megosztását hazánkra nézve is károsnak tartom. Nem ismétlem azon fontos okokat, melyek már e vitatkozás folytán a tőkék fölosztása ellen fölhozattak; nem említem, hogy, a mint többen is mondották, a tőkék ily felosztása az adósságok különféle nemeinél fogva, a pénznemek, a kamatláb, a törlesztési feltételek sokfélesége miatt is gyakorlatilag legyőzhetetlen nehézségekre találna; csak azon meggyőződésemet nyilvánítom, hogy a tőkék megosztása a pénzvilágban oly 282convulsiót, oly ingadozást idézne elő az államadósságokra nézve, mely az államnak és pedig mind az örökös tartományoknak, mind Magyarországnak hitelét, talán hosszú időre, tetemesen megrontaná.
Ne feledjük, hogy még nem vagyunk túl azon valószínűségen, vagy legalább lehetőségen, hogy mind közösen, mind külön, egyszer-máskor kölcsönre szorulhatunk; és kérdem: czélszerű volna-e éppen akkor, mikor el akarjuk kezdeni a jobb gazdálkodást, tisztulni akarunk terheinktől, és fejleszteni iparunkat, kereskedésünket, elsőben is oly lépést tennünk, mely teendőink életföltételét, hitelünket ronthatná meg, és megingatná azok bizalmát, kiknek tőkéi nélkül legalább egy időre nem sokra mehetnénk?
Azon okoskodás, hogy azon fél papirjainak lesz magasabb árkeletök, mely több biztosítékot nyújt, s mely vagyonosabb, nem lehet egyedül eldöntő tekintet, mert fölötte nehéz volna most előre már elhatározni, hogy a nagyobb biztosíték és a nagyobb vagyonosság legközelebb melyik részen fog állni.
Egyébiránt az államadósság hypothekáját nem egyedül azon földterület, melyen a nép lakik, nem a lakosság száma képezi egyedül, sőt még tán a lakosok vagyonossága sem. Mulhatatlanul szükséges mindezekhez az államnak biztos politikai állása, melynek egyik fő tényezője: belviszonyai s ezeknek szilárdsága. Az államhitelező főképp arra tekint, hogy az állam fizeti-e rendesen az elvállalt kötelezett kamatokat és a kikötött törlesztéseket, és tekint arra is, hogy képes lesz-e azokat a jövendőben is pontosan fizetni. Miért csökkent újabb időben a birodalom hitele? Egyrészről azért, hogy igen megnövekedett az államadósságok mennyisége, másrészről azért, mert éppen ezen növekvő mennyiség miatt napról-napra nagyobb lett az új kölcsön ára, és terhesbek annak föltételei; mindezt pedig tetemesen előmozdította politikai viszonyainak ingadozása, sőt megzavart állapota. Fizette ugyan kamatait, de mindig bizonytalanabb értékű pénzben, és a hitelezők még abban sem bízhattak teljesen, hogy e fizetéseket jövőre is teljesítheti-e.
Mi fogja e hanyatló állapotot javíthatni, s mi lesz képes a hitelt ismét emelni, és olcsóbb hitel mellett a régi terhek alább szállítását lehetővé tenni? Kétségen kívül a politikai viszonyok tisztázása és megerősödése. Se egyiket, se másikat elő nem segítené a tőkék megosztása: a hitelezők zavarba jönnének, ha választaniok kellene, hogy a két fél közül melyiket válaszszák adósuknak; s ily választásra őket jog szempontjából sem lehetne kényszeríteni. A pénzvilág érzékeny, 283minden mozzanat fölriasztja, s ha az állam által elvállalt kötelezettség teljesítésében az összhangzás megzavartatik, hamar kétkedik, megijed és tartózkodóbbá lesz. Ellenben az évi járulék megállapítása, mely az ország szalad beleegyezésével fog történni, nem okoz semmi zavart a kötelezettségek összhangzó teljesítésében, nem ingatja meg a bizalmat, sőt a politikai kiegyenlítéssel párosulva, tetemesen fogja azt emelni, s ez által jövőre olcsóbb kölcsönt, erősebb hitelt és könnyebb módot nyujt arra, hogy mi is, a másik fél is kedvezőbb financialis viszonyokba juthassunk.
Egyébiránt, ha jelenleg az évi járulékot állapítjuk is meg, nincs ez által jövőre kizárva azon lehetőség, hogy ha majd bármikor mindkét fél kivánja, kivihetőnek tartja, s a czélszerűség is ajánlja, a tőkét is föl lehessen osztani; de jelen helyzetünkben nem vélem ezt helyesnek és elfogadhatónak.
Azon kérdésre, hogy mi történik akkor, ha az általunk javaslott alkudozás és egyezkedés az államadósságokra nézve létre nem jönne? határozottan azt felelem, hogy hitem és meggyőződésem szerint létre fog az jönni. Midőn kijelentettük, hogy készek vagyunk az államadósságok terhében részt venni, nem sympathiák alapján tettük ezt – hiszen erre csupán sympathiából jogosulva sem lettünk volna – tettük, mint Tisza Kálmán barátom említette, politikai kénytelenségből. Ugyanazon kénytelenség, mely e nyilatkozatot előidézte, elegendő indokul szolgáland arra is, hogy mi a méltányosság határáig elmenjünk; ő felsége többi országait pedig azon fontos tekintet, hogy teljes kiegyenlítés nélkül az ő hitelök sem erősödhetik meg, sőt napról-napra csökken és jóllétök mindinkább elenyészik, hasonlóul kényszeríteni fogja, hogy az egyezkedésnél irányunkban a méltányosság határain túl ne lépjenek. A kiegyezkedés a hitel emelése által mindkét részre nézve fogja enyhithetni a terhek súlyát; a ki nem egyezkedés pedig mindenki helyzetét rosszabbá teszi. Ily fontos érdekek mellett nem tartom politikai lehetőségnek a kiegyezkedés sikertelenségét. Se szükségesnek, se czélszerűnek nem tartom tehát, és nem is tudnék abba beleegyezni, hogy e kérdésben bármikor az absolut hatalom szava legyen végleg eldöntő.
A mi a kezelést illeti, kétségtelen az, hogy a lefolyt időkben az államadósságok kezelése olyan volt, minőre pénzünket bizni nem szeretném. De hiszen azon küldöttségek, melyek a két minisztérium befolyásával a kiegyezkedési, megállapodási javaslatot elkészítik, az országgyűlés elé terjesztendő javaslatukban figyelemmel lesznek a kezelés 284czélszerűségére is, és az egész javaslat csak az országgyűlés beleegyezésével fog életbe léptetni.
Ne feledjük, hogy egész javaslatunk alapja az alkotmányosság, s ha Magyarország is, ő felsége többi országai is tettleg és valóban alkotmánynyal birandnak, ha felelős miniszterium vezetendi itt is, ott is a kormányt, s a kezelés a két miniszteriumnak s az országgyűléseknek oltalma és őrködése alatt álland, mivel mindkét félnek egyaránt érdekében van, hogy pénze ne pazaroltassék, hitele ne rontassék, terhei ok nélkül ne szaporíttassanak: veszélytől e részben nem félek, s aggodalomra okot nem látok.
Nem akarok több felhozott ellenvetés czáfolatába bocsátkozni, s nem vitatkozom a Belgium és Holland közti egyezkedés minősége fölött. Nézetemet e kérdésre vonatkozólag előadtam, s újra ismétlem, hogy én az évi járulék megállapítását jelen helyzetünkben czélszerűbbnek, s hazánkra nézve is hasznosabbnak tartom, mint a tőke-fölosztást. (Helyeslés.)
