LÓNYAY BÉCSBEN.
352LÓNYAY BÉCSBEN.
(Lónyay Menyhért naplójából.)
Bécs, 1867. márczius 5.
Legelőbb elmentem Festeticshez, ott leirattam az adó iránti országos határozatot, ő mondá, menjek azzal a császárhoz. Csakugyan 11 óra felé elmentem a Burgba, fel egyenesen a Batthyány-lépcsőn. Fejérváry szárnysegéd bejelentett, s azonnal bebocsátottak. Ő felsége egy meglehetősen elviselt könnyű gyalogsági felső öltönyben, sötét szürke szövetűben, nyakig begombolkozva ült iróasztala mellett s mondá: Örvendek, hogy ismét láthatom. Én odanyujtám neki az adó iránti határozatot. Apróra tudakozódott mindenről, mi a házban történt. Elmondám neki, hogy tegnap nagy többséggel szavazták meg a 48 ezer ujonczot. Sok részletes dologról tudakozódott még; midőn mondám, mennyi adó- és pénzügyi tisztviselő van, ki még egy szót se tud magyarul, megjegyzé: Da werden Sie viel zu schaffen haben; ich dachte übrigens, dass Sie noch mehr Fremde finden werden. Tehát tudta, hogy a magyar elem mily gyéren van a magyar pénzügynél képviselve. Jelentém neki Gränzenstein alkalmazását, nincs ellene észrevétele.
Említé, hogy Budára jövet a sürgős elintézendő ügyek közé fog tartozni a horvát ügy, mely végett tanácskozni kell. Jó félóráig beszélgetett velem jó kedvvel és bizalmasan.
Aztán elmentem Beckéhez, kivel az átvétel végett szólottam. Előzékeny volt irányomban, mint mindig. Becke a maga kocsiján vitt Beusthoz, kinél miniszteri értekezlet készült. Az előteremben beszéltem a miniszterekkel, John, Wüllerstorf, Komers uraimékkal. Mindamellett, hogy ezek ott voltak, Beust engem hivatott, leültetett és szokott mosolyával dícsérőleg említé a magyar dolgok menetét.
Aztán voltam Mailáthnál. Ott találtam Belcredit, ki igen szivélyesen üdvözölt s említé, hogy látogatásomon örvendett, melyet a nélkül, hogy otthon találtam, nála tettem azután, miután már leköszönt.
Becke eljött velem az E. Károly szállodába ebédre; együtt ebédeltünk, ő, Jancsi meg én. Ebéd után feljött szobámba és ott egész esteli 9 óráig együtt beszélgettünk. Legérdekesebb volt az, mit neki az államadósságok conversiójáról mondék. Régi tervem az árkelet szerinti conversio. Elmondám neki a háromféle conversio módját s megmutattam, hogy a 353cursus szerinti conversio a legigazságosabb. Elfogadta, sőt kezet adott reá, hogy együtt kiviendjük; megmondám neki a kivitel módjait. A dohányügygyel nem voltam oly szerencsés, hogy őt tervemnek megnyerhettem volna; a dolgozatot neki átadtam, ő magával vitte.
Bécs, márczius 6. Mailáthnál voltam. Megigérte, hogy átadja a munkafelosztás tervét, melyet a miniszteriumok számára készített. Úgy látszik, a császár beleegyezésével. A császár saját elnöklete alatt Budán akar róla tanácskozni.
Megemlítvén tegnap Mailáthnak két ügyet, melyről jó lenne ő felségénél kérdést tenni, elbeszélte, mit mondott rájuk a császár. Az egyik volt Deák nézete a nádorról. Ennek választását az öreg úr szükségesnek véli a koronázás előtt; nem lenne más, mint az államtanács és a septemvirátus elnöke, s csak abban járna el, a mivel a fejedelem megbizná. Erre a császár azt mondá, hogy nehezen tudná magát reá elhatározni. A második volt az én tervem Gödöllő iránt, t. i. eladása valamely koronai vagy államuradalomnak és helyettesítése Gödöllővel; ezen eszmét helyeslé «das lässt sich hören, wir können darüber nachdenken».
Mondá Mailáth, hogy a császár rosszkedvű volt; Crennevillet hivatta; a budai hadi parancsnokság két rendeletének a «Politik»-ban való közzététele bosszantá. Beust is igen haragudott és panaszkodott ezért.*
A budai hadparancsnokság február 21-diki kelettel körrendeletet bocsátott ki, a mely birálat alá vette a magyar miniszterium kinevezését és hirdette, hogy «ama honvédelmi miniszterium egyátalán nem ruháztatott föl parancsoló joggal a hadsereg bármely része fölött és teljességgel nem engedtetett neki semmi egyenes befolyás a hadsereg szolgálattételére, vezényletére és kezelésére».
Február 22-dikén Lichtenstein herczeg egy ujabb körrendeletében fölszólította a hadsereg tisztjeit: ne engedjék, hogy a hadseregben a nemzetiségek szerinti elkülönzés lábra kapjon.
Meglátogattam Albrecht főherczeget. Azzal fogadott: «Es freut mich meinen alten Bekannten wiederzusehen.» Beszélgetett velem régi dolgokról, s a többek közt megemlékezett arról, hogy már az ő kormányzósága idején mennyire igyekeztem a közügyeket előmozdítani. Erre azt feleltem, hogy azért volt sikerem, mert ő támogatott, mire ő megjegyezte, hogy így tennie kötelessége volt.
Beckénél is voltam. A dohányügyről is szólott, de az átadás részleteiről is. Mondá, hogy Brandeist még hozzám küldi; ez el is jött délután s igyekezett capacitálni.
