II.
II.
Ghyczy Kálmán nem tartotta lehetőnek, hogy határozatilag elválasztassék egymástól az összefüggő két tárgy: az interpellatióra adott válasz és az ujonnan tett interpellatióra adandó felelet. E kettő együtt tárgyalandó, mert a miniszter válasza iránt csak akkor hozhatni határozatot, ha majd az ellenzék megadja a nyilatkozatot, melyre a miniszter éppen válaszában fölhivta. Kérte tehát, hogy a ház vagy vegye tudomásul a miniszterelnök válaszát, vagy tűzze ki egész terjedelmében napirendre.
Az ellenzékiek közül többen csodálkozásukat fejezték ki, hogy a miniszterelnök Tiszához interpellatiót intézett, s ezt formailag lehetetlennek mondották. Úgy vélekedtek, hogy a miniszterelnök azzal, hogy kérdést intézett Tiszához, nem kivánhatott mást elérni, mint a maga feleletének egy részét akarta a kérdéssel kifejezni. Ennek következtében nem is lehet azt mondani, hogy itt egymástól elválasztható két tárgy van.
Ezen megjegyzésekre Andrássy gr. azt felelte, hogy ő nem intézett és nem is intézhetett interpellatiót Tiszához, hanem egyszerűen kérdést tett, s így az interpellatio értelmezéséből folyó következtetést nem ismerhette el. Világosan megmondotta, miképpen értelmezendő junius 2-dikán tett 197nyilatkozata, az ezzel kapcsolatban Tiszához intézett kérdése azonban válaszától független. Mindamellett lovagiassági érzetével nem egyeztethette meg, hogy midőn valakihez kérdést intéznek, ettől megtagadtassék a válasz joga. Azok, kik a válaszszal meg vannak elégedve, nem foszthatják meg azokat, a kik a hozzájuk intézett kérdésre felelni akarnak, attól, hogy nekik e nyilatkozatra alkalmuk legyen.
Tisza Kálmán úgy magyarázta a házszabályokat, hogy jogot adnak neki arra, hogy az egész interpellatióra feleljen, de hogy nem adnak neki jogot arra, hogy csak a miniszterelnöknek specialis kérdésére válaszoljon, s ennélfogva kijelentette, hogy nem akarja válaszát oly módon előadni, a mely a házszabályokkal meg nem egyezik. Vagy vegye tudomásul a ház az egész választ, vagy tűzze ki az egész tárgyat napirendre.
Az elnök előadta, hogy ő már kimondotta, hogy ki fog tüzetni a határidő, a mikor Tisza a hozzá intézett kérdésre feleletét előterjesztheti, s mivel az az indítvány tétetett, hogy a ház vegye tudomásul a miniszterelnök válaszát, ezt a kérdést akarta szavazásra bocsátani.
Ghyczy Kálmán tagadta a háznak azon jogát, hogy valamely képviselőt válaszra kényszerítsen, sőt a válaszra határidőt tűzzön ki. Ezen nyilatkozata nem azt jelenti, hogy ők a választ ki akarják kerülni, hanem hogy a tárgyra egész terjedelmében akarnak válaszolni, nem pedig úgy, hogy in pricipio már el legyen döntve a kérdés, midőn ők arra válaszolnak. A házszabályok szerint csak egy kérdést látott lehetségesnek: tudomásul veszi-e a ház a választ, vagy pedig külön tárgyalását napirendre tűzi-e?
Deák Ferencz: T. ház! Én is a kérdéshez szólok.
Mindenek előtt előre bocsátom, hogy úgy, a mint Ghyczy Kálmán képviselő úr a kérdést formulázta, azt föltenni nem lehet: mert éppen a házszabályok szerint úgy kell e kérdést föltenni, hogy igennel vagy nemmel lehessen rá felelni. Vagy egyiket, vagy a másikat kell magában kérdésül föltenni, de a kettőt összetéve fölállítani nem lehet. (Helyeslés jobb felől.) A házszabályokhoz kell magunkat tartani akkor, midőn éppen a házszabályokra hivatkozunk. (Helyeslés, derültség.)
A mi a dolog lefolyását illeti, az a következő: A miniszterelnök úr felelt az interpellatióra, mert némely képviselők aggodalmukat fejezték ki némely kijelentésére nézve a törvény magyarázatát illetőleg. 198Én megvallom, a tárgynak oly nagy fontosságot nem tulajdonítottam, mint sokan tulajdonítottak. Mert tegyük föl, hogy a miniszter azt mondotta volna – úgy most, mint az első alkalommal – hogy igenis, ő bir azon joggal, miszerint a törvényeket magyarázza: akkor is igen egyszerű lett volna az eljárás. Én részemről, és valószinűleg az egész ház, azt mondotta volna, hogy a miniszter nem bir azon joggal, hogy a törvényeket magyarázza, és ha egyes esetekben tette volna ezt, ezen egyes esetekben feleletre vontuk volna őt; ha pedig nem tudott volna felelni, a háznak joga lenne őt vád alá helyezni, (Helyeslés a jobb oldalon) ha a törvényen túl megy.
Azért tehát az interpellatiónak semmi más czélja nem volt, mint az, hogy alkalmat adjon a miniszternek, miszerint azon kijelentést, melyet netán félre lehetett volna érteni, ő magyarázza meg, azon czélból, hogy azok is, a kiknek ez iránt aggodalmok volt, meg lehessenek nyugtatva.
Erre a miniszter felelt. Azt felelte pedig lényegben, hogy concret esetben az, a ki végrehajtja, köteles a törvényt annak valódi értelmében végrehajtani és így köteles azt értelmezni is.
Vannak köztünk elegen, kik birák voltak. Ezek mindnyájan végrehajtották a törvényt annak valódi értelmében. A concret esetben tehát az alsó tisztviselő, az alsó biró magyarázza a törvényt a maga értelmében.
Ha helytelenül magyarázta, akkor a felsőbb biróság vagy hatóság megváltoztatja az itéletet, és más értelmet ad annak a törvénynek, mint az első biró. Épp így cselekszik ezen másod itélettel a törvénykezési ügyekben a legfelső biró, kitől aztán felebbvitel nincs. A politikai igazgatásban pedig minden egyes tisztviselő, a ki a végrehajtással meg van bízva, magyarázza a törvényt. Ha ő concret esetben úgy magyarázta a törvényt, hogy sérelmet okozott valakinek, az illető lépéseket tesz azon hatóságnál, mely alatt azon tisztviselő áll. Ez ismét azt mondja: helyes vagy nem helyes volt a magyarázat. Végre az egész kormányzásra nézve a miniszterium köteles végrehajtani a törvényt azon értelemben, melyben azt helyesnek látja. Ha rosszul magyarázta, feleletre vonathatik.
Ezen concret esetben való magyarázat egészen más dolog, mint azon magyarázása a törvénynek, melyet az 1790-diki törvény a törvényhozásra bizott. A legnagyobb fonákság volna, ha az idézett törvény azt értette volna, hogy mihelyt kétség támad valamely törvény értelme fölött, az mindaddig függőben maradjon, míg a törvényhozás 199meg nem magyarázza. Ha ez állana, egyetlen peres esetet sem lehetne eldönteni és a közigazgatásban számos dolog elintézetlenül maradna.
A miniszter úr felelt az interpellatióra. Ezen feleletre nézve a háznak joga van nyilvánítani, hogy tudomásul veszi-e azt, vagy nem? mert ha nem veszi tudomásul, akkor majd tárgyalásra fog az kitűzetni. Vannak, a kik nem akarják csupán tudomásul venni a feleletet, hanem tárgyalásul akarják kitűzni; vannak, a kik a felelettel meg levén elégedve, azt csupán tudomásul veszik. Azt pedig, hogy a ház többsége mit akar, vajjon tárgyalni akarja-e a feleletet, vagy tudomásul veszi-e, csak szavazás útján lehet kitudni. A correct kifejezés ugyan az, mely a házszabályokban is foglaltatik, t. i. hogy tudomásul veszi-e? de azért ne csináljunk magunknak illusiót: mert, a ki azt mondja, hogy tudomásul veszi a feleletet, az azt is mondja, hogy meg van nyugtatva általa; mert ha nem volna megnyugtatva a felelet által, kötelessége volna megmondani, hogy miért nincs, s akkor azt tárgyalni kellene. (Helyeslés a jobb oldalon.)
Ez a dolog lényegére vonatkozik.
A mi már most a miniszterelnöknek beszéde végén oda vetett kérdését illeti: arra nézve és az egész tárgyalásba belebocsátkozni minden képviselőnek joga van, és így Tisza Kálmán képviselő úrnak is. Ő azonban nem ereszkedett bele, hanem azt mondta a miniszter nyilatkozatára, hogy utóbb fog felelni. (Helyeslés a jobb oldalon. Felkiáltások: Igaz! Úgy van! Ellenmondás a bal oldalon. Nem úgy van!) Jelen voltam, figyelemmel kisértem a vitát és úgy tudom, hogy a dolog így volt. A t. képviselő úr azonnal felelhetett volna mind magára az interpellatióra, mind az interpellatio után odavetett kérdésre. A ház nem akarta elütni Tisza Kálmán képviselő urat attól, hogy arra a kérdésre utóbb is felelhessen; senki sem kényszeríti, hogy feleljen, nem is azért akarja a ház többsége a határidőt kitűzni, hogy akkor tartozik Tisza képviselő úr felelni: mert ez csak tőle függ.
Ha azonban Tisza Kálmán képviselő úr úgy tekinti a miniszterelnök úr kérdését, mint új tárgyat, akkor arra felelhet; ha nem akarja azt úgy tekinteni és nem akar rá felelni, kényszeríteni bizony nem lehet, nem is akarja ezt senki.
Hanem akár most, akár máskor felel a t. képviselő úr, és akár felel a miniszteri nyilatkozatra, akár nem, végre mégis csak azon kérdést kell feltenni: vajjon a ház tudomásul veszi-e a miniszter úrnak az interpellatióra adott feleletét vagy nem? Ha a többség azt 200határozza, hogy tudomásul veszi, akkor természetesen az interpellatio további tárgyalásának nincs helye. Ha ellenkezőt határoz, akkor minden esetre tárgyalási napra tűzi azt ki. Tehát azt kell kitudnunk, hogy azok vannak-e többségben, a kik tudomásul veszik a miniszter úr feleletét, vagy azok, a kik azt tárgyalni kivánják?
A kérdés tehát e szerint lenne felteendő és ezen kérdést kell eldönteni mindenek előtt. (Helyeslés jobb felől.)
A képviselőház névszerinti szavazás utján 212 szavazattal 124 ellenében tudomásul vette a miniszterelnök válaszát.
