ROMÁN ÉS MAGYAR MEGBÉKÉLÉSI TÖREKVÉSEK A MAGYAR FÜGGETLENSÉGI HARC VÉGNAPJAIBAN
ROMÁN ÉS MAGYAR MEGBÉKÉLÉSI TÖREKVÉSEK A MAGYAR FÜGGETLENSÉGI HARC VÉGNAPJAIBAN
A román–magyar megbékélési törekvésekre vonatkozó forrásokat I. Ghica tette közzé már a múlt század 80-as éveiben. Újrakiadása: I. GHICA, Amintiri din pribegia după 1848 I–III (Red., O. BOITOŞ. Craiova, é. n.). Bălcescu tevékenységére: N. BĂLCESCU, Opere, Corespondenţa IV (Red. GH. ZANE. Bucureşti 1964). A. G. GOLESCU nézeteit az 1849. április második felében Magheruhoz írt leveleiben fejtette ki: Biblioteca Academiei Republicii Socialiste România, Manuscrise, S 7 (1–5) CCXXIV.
A román–magyar megbékélési törekvésekről a legteljesebb képet I. TÓTH Z. idézett művei adják. A magyarországi fejlemények egészébe ágyazva vizsgálja őket: ARATÓ E., Egykorú demokratikus nézetek az 1848–1849. évi magyarországi forradalomról és ellenforradalomról (Bp. 1971) és SPIRA GY. idézett összefoglalása (A nemzetiségi kérdés). Ezek mellett: J. C. CAMPBELL, The Transylvanian Question in 1849. (Journal of Central European Affairs 1942. 1); S. RETEGAN, Espatriatul – ziar militant pentru înfrăţirea popoarelor (AIIACN 1964); A. STAN–C. VLĂDUŢ, Gh. Magheru (Bucureşti 1969); D. KÁROLYI, Activitatea revolutionară a lui Bălcescu din vara anului 1849 în sursele meghiare (AIIACN 1973); B. C. FRYER, Bălcescu and the National Question in 1849 (East European Quarterly 1978.2); MISKOLCZY A., Epizód az 1849 júliusi román–magyar megbékélési törekvések történetéből (Magyar–román filológiai tanulmányok. Szerk. NAGY B. Bp. 1984).
A magyar „nemzetiségi törvényre”: I. TÓTH Z., A Szemere-kormány nemzetiségi politikája (I. TÓTH Z., MR); ARATÓ E., Az 1849. évi júliusi nemzetiségi törvény és helye Európában (Kortárs, 1975. 7).
A hadi események irodalmát l. a 6. fejezet irodalmánál. Bem optimizmusára: HAJNAL I., A Kossuth-emigráció Törökországban (Bp. 1927. 26). A magyar forradalom végnapjairól: PÁSZTOR E., Kazinczy Lajos zsibói fegyverletétele 1849-ben (Korunk, 1982. 2). Iancu gesztusára: MISKOLCZY A., i. m. (AUSB 1981). A Bemről és Iancuról szóló román énekről tudósít MIHALOVITS LÁZÁR (Radna, 1850. január 17) jelentése: Hadtörténelmi Levéltár Budapest, Abszolutizmuskori iratok, Militär Distrikts-Commando Grosswardein, Res. 59., 179. cs.
A források egyoldalúsága miatt 1848–49. emberi áldozatairól nem tudunk pontos képet alkotni. Az osztrák katonai kormányzat csak „a magyar terrorizmus áldozatait” íratta össze. A községenkénti gondos felmérés 6112 személyt mutatott ki. A magyar rögtönítélő bíróságok elítéltjeinek száma: 449. Tiszti parancsra formális ítélet nélkül kivégeztek 769-et. Egyes helységek elfoglalásakor felakasztottak 31 személyt, lelőttek 709-et, egyéb módon életét vesztette: 2871. A polgári lakosságból a katonai összecsapások folyamán életét vesztette: 1283. Ugyanez a 6112 személy más csoportosításban: 5680 férfi, 363 nő, 69 gyerek. Nemzetiségi megoszlásban: 5405 román, 310 szász, 304 magyar, 93 egyéb. Propagandájukban a román kortársak mintegy 40 ezer román áldozatot tartottak számon. Ezt elfogadva 100 ezer magyar áldozatról írt: I. STERCA ŞULUŢIU, Din istoria munţilor apuseni (Gazeta Transilvaniei, 1891. 18). A fenti osztrák felmérés és a kor demográfiai viszonyainak az ismeretében mintegy 18 ezer főre 1806becsülte az 1848–49-i „rendkívüli” emberveszteséget, az erőszakos halálnemek áldozataihoz számítva a háborús viszonyok miatt fejét felütő tífusz áldozatait is: E. A. BIELZ, Handbuch. 149. A fizikai pusztulásnál és pusztításnál talán súlyosabb következményekkel jártak a lelki károsodások és megrázkódtatások.
