ERDÉLY MEGŐRZI A BÉKÉT
ERDÉLY MEGŐRZI A BÉKÉT
A kortársak véleményével nehéz vitatkozni. Rákóczinak, aki alacsony sorból verekedte fel magát, és joggal emlegették nagy vagyongyűjtőként, bizonyára valóban sokat jelentett jószágai gyarapodása. Lehetetlen azonban feltételezni róla, ne gondolt volna már a fejedelemség felvételekor magyarországi birtokai sorsára. Nem volt forrófejűen elhamarkodott; nyilván a választás előtt eldöntötte, hogy karrierje csodálatos megkoronázásáért érdemes a király nemtetszését is kockáztatnia.
Méltóságában sem kereste Bécs kegyeit. Ha semmit nem tudnánk róla, akkor is sokatmondó: ő írta le Basta hírhedt szekerét Mátyás főhercegnek. A főherceg által felajánlott gubernátorságot visszautasító levélben áll: a császári biztosok működése csak nyomorúságot hagyott maga után. Sokan „feleségüket igába fogva szántanak”.*
EOE 5. 480.
A fejedelemségre való alkalmasságát azonban lemondásával bizonyította Rákóczi Zsigmond. Mert éktelen melléfogás lett volna Báthorival szemben a hatalomhoz ragaszkodnia. Magára vereséget, Erdélyre pedig még további pusztulást hozott volna, hiszen Báthori Gábor és a hajdúk szövetségkötéséből mindennél világosabban kitűnt: a fiatal főúr nagyratörő céljai eléréséért a háború kockázatát is magára veszi. Végtelen önzés lett volna Rákóczitól, ha Báthori kihívására nem a lemondás békességet óvó gesztusával válaszol.
Rákóczi Zsigmond fejedelem után Erdély politikusai tették a következő mozdulatot Báthori Gábor forrófejűségének lehűtésére. Őket azzal képesztette el, hogy alig tette be a lábát az országba, azonnal a két román vajdaság ellen készült háborúra. Holott a hitlevele szerint is jó szomszédságot kell velük tartania, elődei politikája is a jó viszony megőrzésére taníthatta. Még Rákóczinak is volt ideje a századforduló zavaraiban megromlott viszonyok normalizálására. Ki helyeselt volna a hosszú háború utáni pusztultságban összecsapást a szomszédokkal?
Mégis: Báthori alig egy hónapja fejedelem, amikor bizalmasát, Kendi Istvánt már puhatolódzni küldi. Weiss Mihálytól, a nagy tekintélyű brassói főbírótól, a vajdasági ügyek szakértőjétől érdeklődik, mi a véleménye Radu Şerban havasalföldi vajda esetleges elűzéséről. A tudós főbíró a leghatározottabban eltanácsolja ettől. Meg is magyarázza, miért: „jobb a biztos béke egy 626remélt győzelemnél” – mondja Kendinek bölcsen.* A vajdaságokkal fenntartott gazdasági kapcsolatokkal gazdagodó szász körültekintés szól a szavaiból. A fejedelem közvetítőjét azonban nem sikerül meggyőznie.
Album Oltardinum (DFGS 39).
A megfontolt tanács ellenére titkos követek mennek Moldvába: a jó politikus hírében álló fejedelemasszonyt kellene a havasalföldi vajda elűzéséhez megnyerniük. Ieremia Movilă özvegye hajlandó is lenne a vállalkozásra. De az erdélyi fejedelmi tanács megálljt parancsol. Egy 1608. májusi tanácskozáson nyíltan leszavazzák a fejedelem tervét. Csupán új szövetséget köthet a vajdaságok uraival.
Így lesz a tizenhárom éves Constantin vajda Moldvában hűbéres, és fizet az 1608. július 18-i szerződés szerint évi nyolcezer forint adót. A havasalföldi vajda, Radu Şerban pedig még korábban, május 31-én tette le a hozzá érkezett erdélyi követek kezébe a hűségesküt.
Az új szerződések megóvták a határokon a békét, ezzel azonban megint csak kiéleződött a hajdúkérdés. Sokkal egyszerűbb lett volna ugyanis őket a fejedelemségek elleni háborúban foglalkoztatni, mint rengeteg idő, törődés és pénz feláldozásával végleges lakóhelyet biztosítani nekik. Ez a munka egyébként még jóformán el sem kezdődött, amikor – igaz, külső segítséggel – ez az ügy is békésen megoldódott.
Báthori váratlanul kapott segítséget, olyan helyről, ahonnan nem is remélte. Mátyás főherceg kezd el 1608 tavaszán érdeklődni a hajdúk iránt. Eddig érthetetlenül közönyös volt, most azonban hirtelen magának is szüksége lett a hadak népére. Ahogy ugyanis mind világosabb, hogy bátyját, Rudolf császárt békés úton nem tudja a hatalom átadására szorítani, gondoskodnia kell az erőszakos megoldáshoz fegyverekről. A tizenöt éves háború hiábavaló áldozatai után pedig a nemesi felkelésektől keveset várhat. Itt állnak viszont a hajdúk fegyverfogásra mindig kész csapatai. Kézenfekvő megoldással őket is, ahogy a királyság rendjeit, maga mellé sorakoztathatja új politikai állásfoglalásával.
Mátyás főherceg politikájában ezt az új vonást a magyar és a velük szövetséges osztrák rendek határozottsága kényszerítette ki. A rendeknek a bécsi és a zsitvatoroki békéhez való ragaszkodását használta ki Rudolf elleni terveiben oly módon, hogy 1606 óta folytatott machinációival felhagyva, a békék védelmezőjeként lépett fel: 1608. február 1-én szövetséget kötött a királyságbeli és az ausztriai rendekkel a bécsi és a zsitvatoroki békék végrehajtására. Értelemszerűen Rudolf ellen irányult az összefogásuk. Logikus volt a következő lépés is, a hajdúk mozgósítása.
Mátyás előbb, még 1608. március 27-én megerősítette őket Bocskaitól nyert szabadságaikban, aztán 6 ezret közülük április 19-én a zsoldjába fogadott. 627Csupán 3 ezren maradtak Báthori Gábor kezén. A hajdúk helyzetének rendezése ezzel Mátyás és Báthori közös ügyévé vált.
Mielőtt azonban első tárgyalásaikra sor került volna, a hajdúk végrehajtották Mátyás mellett is a feladatukat, hozzásegítették a hatalomhoz. Körülbelül egyharmadát alkották annak a seregnek, amelyet rajtuk kívül a magyar, az osztrák és a morva rendek felkeléseiből és a végvári katonaságból Mátyás összeállított. Ezzel ment Prága alá, hogy Rudolffal kenyértörésre vigye a dolgot. Puskalövés azonban itt sem esett, a háború elkerülésének szándékában a császár és a főherceg tárgyaláson döntött az osztrák Habsburgok országainak sorsáról: Rudolf csupán a császári címet, Csehországot és Tirolt tartotta meg. Lemondott a magyar koronáról is. Mátyás főherceg előtt megnyílt az út a magyar királysághoz. Mielőtt azonban újabb lépésre szánta volna magát, rendeznie kellett Erdély és a hajdúság ügyét.
A kettőt együtt kezdték el tárgyalni a fejedelem és a főherceg biztosai 1608 nyarán. Minden vita vagy akadékoskodás nélkül hozták létre a megegyezéseket. Az egyik – 1608. augusztus 20-án kelt mind a kettő – a királyi Magyarország és Erdély kölcsönös segítségnyújtási szerződését foglalja szavakba. Erdély státusa felett nincsen vita, csupán kicsit homályos formula kerül be: Báthori „… Erdélyt és hozzája engedett vármegyéket el nem idegeníti az koronától különben, hanem amint most vagyon, azon állapotban tartja és bírja és az Bécsi pacificatiót is megtartja minden rendiben”.*
R. Gooss, Staatsverträge. 377.
Nem világos ugyan, milyen kapcsolatai vannak Erdélynek a koronával, ha egyszer mindkét fél a bécsi béke alapjára helyezkedik, Báthori fejedelmi címét azonban a biztosok megadták. Hasonló egyetértésben rendelkeznek a hajdúk ügyében is: tartozzanak – „mint immár szabad sorban élő emberek” – az erdélyi székelyek módjára „Magyarországnak és Erdélynek minden szükségében szolgálni”.*
Uo. 38. l.
1608 kora őszére tehát, alig fél esztendővel Báthori Gábor fejedelemmé választása után, nyugalom vette körül Erdélyt. A királyi Magyarországgal is, a két román vajdasággal is rendezte viszonyát. És nem sokkal később megjött a portai megerősítés.
Ezért Bethlen Gábor utazott Konstantinápolyba. Augusztus közepén már jött is híre sikerrel teljesített feladatának. Haza azonban csak november végén érkezett, a Portáról jött követtel együtt. Meghozták a beiktatás hagyományos kellékeit, a zászlót és a kardot, valamint a díszes okiratot, amelynek értelmében a szultán Erdély adóját három évre elengedi, és megerősíti Báthori Gábor fejedelemségét.
628Erdély rendjei elégedettek lehetnek: a hajdúk fenyegetésével erőszakolta magát rájuk Báthori Gábor, ahogyan azonban működni kezdett, a hagyományos erdélyi érdekeket nem veszélyeztette. A rendek akaratának engedelmesen kezdte meg uralkodását.
