BETHLEN ELVESZTI A MAGYAR KIRÁLYSÁGOT
BETHLEN ELVESZTI A MAGYAR KIRÁLYSÁGOT
A fehérhegyi csata igen nagy riadalmat keltett Magyarországon, az itteni katonai helyzetre azonban nem volt hatással a csehek veresége. Bethlen a Prága alá küldött körülbelül nyolcezres hadseregből alig 300 embert veszített; itthon úgy folytatta a hadjáratát, mintha semmi nem történt volna. Állama eddig is ingatag politikai erejét azonban a cseh felkelés veresége megroppantotta. A magyar urak már amúgy is elkedvetlenedtek; 1620 novembere után már csak az a kérdés, milyen feltételekkel térhetnek vissza az alig két hónapja 672trónfosztott király hűségére. Bethlen a csehek példájával inti őket: „De bizony jaj lészen országul tinéktek, ha jure belli kezdi obtineálni országtokat a császár: ne gondolkodjék senki arról az magyar nemzet közül, hogy Magyarországban jószágot bírhasson … eladták bizony minden úrnak, fő és nemes embernek minden jószágát, lássák azután a sok … hadban való jövetelből magokat elrejtegető urak, nemesek, mint fognak élni.”*
Bethlen Gábor kiadatlan politikai levelei. 152.
Bethlennek azonban nem lett igaza, mert Magyarországon II. Ferdinándnak nem kellett fehérhegyi csatát vívnia; itt nem volt szükség megtorlásra.
1621. január elején még összejött egy országgyűlés Nagyszombatban, ez azonban már csak arra volt jó, hogy a magyar politikusok elfordulását nyilvánvalóvá tegye. Kevesen jelentek meg, ezeknek jó része is távozott a tárgyalásokról. Bethlen szándéka szerint a hadjárat folytatásához kellett volna intézkedéseket hozniuk, ehelyett a gyűlés hangulata olyanná vált, hogy a legbelső bizalmasok árulásáról keltek mindenfelé szállongó hírek.
Közben pedig megindultak az előző év kora őszén még visszautasított tárgyalások II. Ferdinánddal. 1620 decemberében – a közvélemény nyomása alatt – már Bethlen volt kénytelen kezdeményezni. 1621. január 25-én pedig – többszöri halasztás után – már el is kezdődnek a megbeszélések Ausztria legkeletibb pontján, Hainburgban. Bethlen Gábor megbízásából Forgách Zsigmond nádor és még három biztos, személyes képviselőjeként pedig Péchi Simon van jelen. Ferdinánd Dallos Miklós pécsi püspököt és Esterházy Miklóst küldte. Mellettük XIII. Lajos francia király megbízottai vannak jelen, népes küldöttség, amelynek vezetője két tapasztalt diplomata, Angouléme hercege és Béthune grófja. Már 1620 nyara óta munkálkodnak a magyarországi helyzet rendezésén. Eddig semmilyen eredményt nem értek el, Hainburgba viszont annál nagyobb várakozással érkeztek.
Már a tárgyalások első pillanatában kiderül azonban, hogy a két fél képviselőinek igen hosszú utat kell bejárniuk a megegyezésig. Péchi megnyitásként mond ugyan egy nagy szónoklatot a béke áldásairól – ezzel aztán a béke problémája le is került a tárgyalások napirendjéről. Mert Esterházyék is, Forgáchék is a partner számára nyilvánvalóan teljesíthetetlen feltételeket támasztanak. Csak a franciák tartják sziszifuszi munkával folyamatban a tárgyalásokat. A követek felváltva vissza-visszautaznak újabb utasításokért, de egyik fél sem tud a másik számára elfogadható megoldásokat találni. Talán nem is akarnak. Egészen április elejéig folynak a szócsaták minden közeledés nélkül. A hivatalos tárgyalásokon kívül viszont szót értenek Forgáchék II. Ferdinánd megbízottaival. Akkor, amikor nem hivatalos utasításuk szerint járnak el, egyre nyíltabban beszélnek a Bethlen köré gyűltek megbékélési szándékairól. Forgách nádor a franciák előtt állítólag kijelentette, hogy a fejedelem makacs önzése miatt akadoznak a tárgyalások, de ő mint hivatalos 673közbenjáró a rendek és az uralkodó között maga fog Bécsbe utazni a királyhoz. Egyelőre azonban nem tett semmit: a hainburgi béketárgyalásoknak 1621. április elején eredménytelenül végük szakadt.
Bethlen folytatta a hadjáratot; a Dunántúlon, az ország legnyugatibb csücskében tett eredményes hadmozdulatokat. Sőt, háborújának talán legemlékezetesebb diadala csak ezután következett, Érsekújvárnál. Április végén kezdték vívni a császáriak a bányavárosokat védő fontos várat, Thurzó Szaniszló, a parancsnok azonban két hónapon át keményen ellenáll. Egy kortárs szerint „nincs oly ember a világon, aki a magyar nemzetnek annyi emberségét látta volna, mint most az Újvár táján való magyarokét”.* És a császáriak, miután európai hírű hadvezérük, Buquoi is elesett, július 21-én elvonulnak.
Pethő Gergely, Rövid magyar krónika. Bécs 1660. 129.
A diadal nagy, közvéleményt formáló ereje azonban nagyon csekély. Mind több jele van a Bethlentől való elpártolás szándékának; sokan nyíltan el is hagyják. Forgách nádor az Érsekújvárt vívó császáriak táborához csatlakozott; ott is halt meg gutaütésben. Utána pedig egyre-másra mennek a többiek is. Legnagyobb feltűnést talán Széchy György kelt, aki Bethlen első bizalmasai között volt, most pedig egyik első az elpártolásban.
Olyannyira nyilvánvaló a folyamat, hogy 1621 tavaszán a Porta is beavatkozik. Huszein pasa, az új nagyvezír küld fenyegető levelet Magyarország rendjeinek. Emlékezteti őket: „ide az fényes Portára hűséget mutattatok, hogy ennek utána innét el nem idegenedtek”. Majd felháborodik, mert „olyan különb-különbféle hírek” érkeznek felőlük, mintha „az magyar nemzet fogadásának és hitének nem volna állhatatos, és hogy az választott királyokat elárulták volna”. Végül: tájékoztassák szándékaikról. Az elpártolásra természetesen megtorlást helyez kilátásba.*
TMÁO 293.
Bethlen ügyének azonban a Porta fenyegetése nem használ, inkább felgyorsítja állama felbomlását. Mire 1621 őszén újra megkezdődnek a tárgyalások, már nyilvánvaló, hogy szinte mindenáron békét kell kötnie. Legkedvesebb magyarországi híve, Thurzó Imre lett a megbékélés legaktívabb mozgatója. Már nyáron lépéseket tett II. Ferdinánd bizalmasánál, Dietrichstein bíborosnál, mikor pedig a megbeszélések formálisan is elkezdődtek, 1621 októberében Nikolsburgban ő lett Bethlen főbiztosa. Az egész magyar politikai élet nagy vesztesége volt, hogy őt is elvitte a környéket pusztító ragály, a béke kibontakozását azonban ez sem állíthatta meg. Helyét Thurzó Szaniszló foglalta el, aki II. Ferdinánd biztosaival – csak Pázmány Péter és Esterházy Miklós volt magyar közöttük – több mint két hónapon át vezette a tárgyalásokat. 1621 utolsó napján írták alá a békeokmányokat.
674Ezek értelmében Bethlen Gábor lemond a királyi címről; a továbbiakban nem avatkozik az ország kormányzásába. Visszaadja a Szent Koronát. Adományai a következő országgyűlésig érvényben maradnak; nemesítéseiről viszont csak a diplomákat kell ugyanott felmutatni. Nem kezd új háborút a király ellen, viszonzásképpen megkapja a birodalmi fejedelmi címet, Oppelnt és Ratibort – utána ezeket unokaöccse, Bethlen István örökli. Hét megye élete végéig az uralma alatt marad: Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod és Abaúj, ezek azonban a magyar országgyűlésre küldik követeiket. A törökkel kötött béke fennmarad. Megkapja saját birtokul Munkácsot, Tokajt, Tarcalt, Keresztúrt és Ecsedet. A hét megye végvárainak fenntartására a király évenként 50 ezer forintot fizet. A kereskedelem és a szolgálatvállalás Magyarország és Erdély között szabad, a mindkét helyen birtokos urak is ott lakhatnak, ahol akarnak. A fejedelem vásárolhat fegyvert és fogadhat iparosokat a király területein. A török esetleges támadása ellen a király, szövetségeseivel együtt, szükség esetén segítséget nyújt a fejedelemnek.
A béke mellett 1622. január 12-én II. Ferdinánd a Bethlen mellé álltak számára amnesztiát biztosító diplomát ír alá. A fejedelem követei pedig arról állítanak ki oklevelet, hogy tulajdonképpen a vallás ügyét is a békébe akarták foglaltatni, de – mivel ellenállásra találtak – eltekintettek tőle, mert nem kívánták húzni a tárgyalásokat. Ezzel maguk az alapítók fel is számolták Bethlen államát: gyakorlatilag feltétel nélkül visszatértek II. Ferdinánd uralma alá. Tettek egy kísérletet nemzeti királyság szervezésére, de – minthogy ez rendi köztársaság formájában működésképtelennek bizonyult – elejtették az ügyet. Igazi, nagy hatalmú uralkodónak Bethlent nem vállalták. Ahogy Thurzó Szaniszló kegyetlen szavakkal ki is jelentette: „királyunk akart lenni, pedig kóbor beste lélek és jól tudja, hogy én és más magyar hazafiak nemesebbnek születtünk, mint amilyen ő valaha is lehet.”*
Idézi SZILÁGYI S., I. Rákóczi György. Bp. 1893. 97.
II. Ferdinánd, akihez visszatértek, persze valóban előkelőbb volt Bethlennél; ötszáz éve uralkodó család tagja. Minden vallási szűklátókörűsége ellenére gyakorlatias politikus. Felismeri: a csehországi nagy győzelem után lehet engedékeny Magyarországon. És miközben onnan protestáns menekültek árasztják el Európát, evangélikus nádort választat: Thurzó Szaniszlónak állítólag még Nikolsburgban odaígérték az első méltóságot, s az 1622-es soproni országgyűlésen meg is kapja. Esterházy Miklós, a katolikus párt vezére kénytelen az országbírósággal beérni. A birtokok ügyében a magyar urak szabad kezet kapnak: elvehetik Bethlen adományosaitól azokat az uradalmakat, amelyek miatt már a „választott magyar király”-lyal annyit vitatkoztak. Az adó megszavazásánál végül kiderül, hogy a visszatérés anyagilag is megérte: a Bethlen Gábor által kivetett portánkénti összesen 28 forint helyett most elég hármat megszavazniuk. Abból huszonkettőt fizettek az 675urak saját zsebükből, ez a három a jobbágyokat terheli. A törvények szövegébe végül – emberemlékezet óta először – az uralkodói hitlevél is belekerül. A Bethlen Gábor oldalára való rövid átállásnak nem volt rájuk nézve hátrányos következménye.
És az ország politikáját irányító nagy hatalmú urak nem kockáztattak többet; hiába jön az erdélyi fejedelem még kétszer fegyverrel a magyar királyságért, nem állnak melléje.
