BETHLEN GÁBOR, MAGYARORSZÁG FEJEDELME
664BETHLEN GÁBOR, MAGYARORSZÁG FEJEDELME
A nagy nyilvánossággal 1619 szeptemberében, már Debrecenből közölte Bethlen hadra kelése indokait. Bocskai István volt bizalmasa, Alvinczi Péter pap fogalmazta a röpiratot, amely egyes állításait makacsul ismételgetve adja elő a fejedelem okait. A protestánsok várható sérelmeinek elhárítására, a klérus esztelen hatalmának visszaszorításáért és saját személyes sérelmei miatt indított hadjáratot, állítja a több kiadásban is megjelent Magyarország panaszai. II. Ferdinándról nem esik szó benne, mégis nyilvánvalóan őellene irányul. Amint a sérelmekre hivatkozik, mintha ujjal mutatna az új királyra. Igazán nem kellett ugyanis nagyon tájékozottnak lenni ahhoz, hogy az ember tudhassa: már mint főherceg is Ferdinánd volt a legmeggyőződésesebb protestánsüldöző a Habsburgok között; családi tartományaiban kegyetlenül irtotta a reformáció híveit. És politikájában is inkább döntött szigorúan katolikus érdekek szerint, mint a Német Birodalom különböző vallású politikusait összetartó bölcs mérséklettel. Az ő értelmetlen makacssága volt közvetlen kiváltó oka a német birodalmi protestáns fejedelmeket összefogó Unió létrejöttének.
Magyarországon azonban eddig még nem került sor erőszakra. A Bethlen támadása idején alig néhány hónapja uralkodó király jövendő gesztusait viszont nem számíthatta ki senki. Az Alvinczi-féle röpirat olvasói nem sejthették, hogy éppen a fejedelem nevében itt kárhoztatott klérus fogja megakadályozni II. Ferdinánd életében a vallási erőszak magyarországi elterjedését. Nem tudhatták, hogy maga az esztergomi érsek állja útját, Pázmány Péter, aki zseniális politikusként választja az erőszak helyett a meggyőzést a katolikus egyház hatalmának visszaállítására.
Egyelőre reális veszélynek látszott az, amit Bethlen propagandája hangoztatott. És a várható üldözésre, a papok fenyegető és mindent megnyomorító uralmára való hivatkozás első számú támogatójuk, II. Ferdinánd ellen bujtogatott. Így – kora publicisztikai etikettje szerint rejtetten, de mindenki számára érthetően – mondta ki a röpirat a fejedelem vezette hadjárat célját. Az uralkodó nevét le sem írta, mégis érthette mindenki: Bethlen Gábor II. Ferdinánd szomorú jövőt ígérő uralmának felszámolására jött.
A magyarországi politika hangadói pedig melléje álltak. Egyik hatalmasság a másik után tért a beütő erdélyi fejedelem pártjára. Előbb – Rákóczi György után – az a kis politikusi kör csatlakozott, amelynek fiatal tagjai Thurzó Szaniszló körül gyülekeztek. Széchy György, valamint Illésházy Gáspár tartozott közéjük és a kor legtehetségesebb ifjú arisztokratája, Thurzó Imre. Éppen ekkoriban tért haza a tudományosság fellegvárából, Wittenbergből, hogy ragyogó itthoni karrierjét megindítsa. Ők szinte romantikus lelkesedéssel csatlakoztak Bethlen támadásához, de kisebb vagy nagyobb lendülettel hamarosan melléjük sorakozott majd az egész magyar arisztokrácia. Esterházy 665Miklós, Illésházy István unokaöccse, aki végig távol tartotta magát, és kemény figyelemmel leste osztályos társai magatartását, alig talált az uralkodóházhoz mindig hűségeseket. Egy listán számba vette mindenki pártállását, és csupán öt végig kitartó magyarországi politikust sorol fel név szerint. A többiek „kéntelenségből” vagy „kedvből”, ahogy ő megkülönbözteti, mind Bethlen Gábor mellé állottak.* Birtokaik elhelyezkedése, vallási hovatartozásuk, de még a Habsburgok oldalán volt megbecsültségük sem tesz közöttük különbséget. Kelet-magyarországiak éppen úgy csatlakoznak hozzá, mint nyugatiak; reformátusok vagy evangélikusok éppen úgy, mint a frissen katolizáltak; a király megbecsülésében az első, a nádor, Forgách Zsigmond semmivel sem több habozással, mint – például – Alaghy Menyhért, aki állandóan panaszkodott eddig mellőztetése miatt.
Galántai gróf Esterházy Miklós Magyarország nádora. I. Szerk. SZALAY L. Pest 1863.
Bethlen Gábor legbiztosabb támaszai Magyarországon ők lettek, a legnagyobb arisztokraták, mert támadásával váratlan lehetőséget hozott nekik. Már eddig is mérhetetlen hatalomban éltek; II. Mátyás megválasztásakor a jobbágyok feletti jogaik teljes megerősítését nyerték, és általában tisztázták, hogy az ország uralmának munkamegosztásában a belső ügyek vitelét maguknak igénylik. Ennél többet már csak az jelentett volna, ha – nemzeti király alatt – számolniuk sem kell idegen érdekek behatolásával. E meggondolás mellett szóltak az utóbbi évek eseményei is: a beteg II. Mátyás helyett már az ő életében működő Ferdinánd főherceg két évig nádor nélkül kormányzott, aztán az ügyes taktikával véghezvitt királyválasztás. Sötétlő fenyegetéssel tornyosult föléjük megint a központi hatalom megerősödésének réme. Mindezzel szemben hívogató lehetőség Bethlen Gábort megválasztani, aki – ahogyan maga is mindig hangsúlyozza – „az ő vérükből született”.* És nyilvánvalóan nincsenek eszközei az övéktől független hatalom kiépítésére. Nemzeti királlyá tehetik anélkül, hogy az ország feletti uralom gyakorlati lehetőségét megadnák neki.
KATONA I., Historia critica. 476.
A melléje álló nagyurak segítségével Bethlen nagyon gyorsan nyomult előre. 1619. augusztus 27-én indult Gyulafehérvárról, és alig adta ki a debreceni kiáltványt, már hívei első gyűlését is összehívta Kassára. Itt, Bocskai valamikori székhelyén tisztázták a hadak élén érkező Bethlen Gábor és a melléje állók viszonyát. Nem támad. Segítségül jött, mint a bibliai Jefte Izrael népének. Jött, mert hívták: „nyomorult és keserves állapotunkban… nagy bizalommal folyamodtunk a felséged kegyelmes patrociniumjához és hívtuk s kívántuk ilyen ügyünkben segítségünkre jönni…” – írja a Kassán megjelentek irata. Minthogy pedig „háládatlanok lenni nem akarunk”, „egyenlő szívből és szabad akaratból” az ország „fejévé, előttejárójává és főgondviselőjévé” 666választottuk.* Ezzel megteremtették Bethlen magyarországi működésének törvényes alapját. Nem ellenség, hanem a királlyal szembeni akaratuk hivatalos képviselője.
Erdélyi Történelmi Adatok III. Szerk. MIKÓ I. Kolozsvár 1858. 227.
Pontosan akkor, amikor erről a megbízásról tárgyaltak, szeptember 20-án, térítette Széchy György a bányavárosokat, az ország kincseskamráját Bethlen hűségére. Aztán a tűz tovább harapódzott. Érsekújvárt katonái az ellenállni szándékozó kapitány akarata ellenére megadták. Nagyszombat sem állt ellen. Az ország régóta ideiglenes fővárosa, Pozsony körül volt csupán szükség tényleges katonai akcióra. A fejedelem „lovon forgolódván” maga vezette a támadást az őszi esőtől veszélyessé vált talajon. 1619. október 14-én azonban ez a város is megadta magát. Másnap pedig a pozsonyi várba húzódott nádort és a koronaőröket győzték meg Bethlen hívei a csatlakozás értelmességéről. A mélységesen tisztelt szimbólummal, a Szent Koronával együtt Bethlen hűségére tértek.
Katonai sikerei csúcspontjára egy hónappal ezután érkezett, novemberben, amikor a határokon túlra terjesztette hadmozdulatait. Még október végén, Pozsony mellett egyesítette csapatait cseh–morva szövetségeseivel, majd közös haditerv szerint készültek a közös ellenség lerohanására: Bécs ellen indultak. Vállalkozásuk óriási hadászati és politikai jelentőségét nem volt nehéz felismerni. A császárváros eleste nehezen visszavehető előnyhöz juttathatja az együtt támadókat. És az akció igen sikeresen indul. November 25-re maga II. Ferdinánd is Bécs falai mögé szorul, két nappal később pedig Bethlenék elfoglalják az egyik elővárost, Ebersdorfot. Megkezdik a város körülzárását. Európa lélegzet-visszafojtva figyel: egyes szakértők számítása szerint körülbelül két hét kell, hogy a bentszorultak között éhínség törjön ki. Bethlen azonban nem várta ki az alig tizen-egynéhány napot. 1619. november 29-én elvonult Bécs alól.
A fejedelem e feltűnő tette óriási viharokat kavart a közvéleményben, hiszen nem egyszerűen egy jól kezdődött vállalkozást szakított hirtelenül félbe, de csehországi szövetségeseit is cserbenhagyta. Ő maga itthoni eseményekkel, Homonnai György Lengyelországból indított ellenséges támadásának győzelmével mentette magát. A valóság azonban alighanem az, hogy felismerte Bécs ostromának reménytelenségét, és inkább akarta magát erkölcsi, mint katonai vereséggel terhelni. Úgy tett, mint aki önként cselekszik, s a manőver sikerült: itthon semmit nem ártott tekintélyének a sokat vitatott elvonulás. Hadjáratának politikai haszna a katonai vállalkozás összeomlása után mutatkozott meg.
Bethlen Gábor 1619 végén, 1620 elején jutott magyarországi politikai sikereinek legmagasabb csúcsára. Ekkor tartotta első országgyűlését, november közepétől kezdődően Pozsonyban, amikor is az ország rendjei felajánlották 667neki a királyságot. A diéta végén fogalmazott törvény szövege szerint „egyenlő akaratból”, „absolute”, tehát fenntartás nélkül kezére adták az ország kormányzását és igazgatását.*
KATONA I., Historia critica. 270.
Ez a fogalmazat azonban Bethlen és a rendek első összecsapásának eredményeként jött létre, s az ő győzelmét tükrözi. Eredetileg ugyanis kegyetlen feltételekhez kötötték az ország átadását: választási hitlevelet akartak Bethlennel aláíratni, amiben egy ideális nemesi köztársaság működési szabályzatát vázolták. Az eszményi rendi államban a fejedelem még csak nem is az első az egyenlők között, mert az irat rendek és uralkodó egymásrautaltságának kölcsönösségét hangoztatja ugyan, a rendeknek azonban csak jogaik, a fejedelemnek pedig csupán kötelezettségei vannak. Az ország legfelső irányító szerve a hitlevél szándéka szerint az országgyűlés. Ez saját iniciatívájára nem tanácskozhat, összetétele azonban az uralkodó akaratától független, aki legalább háromévenként tartozik összehívni, és törvényeit minden változtatás nélkül meg kell erősítenie. A rendek első képviselője a nádor és a királyi tanács. A nádort az országgyűlés választja, a tanács összetételén pedig az uralkodó csak a nádor és a tanács már meglévő tagjainak előzetes hozzájárulásával változtathat. Döntéseket ugyancsak e rendi képviseletek előzetes egyetértésével hozhat. Az ország jövedelmeit saját céljaira nem fordíthatja, azokat a kincstartó kezeli, és gondoskodik az országgyűlés határozatai értelmében való felhasználásukról. Végül: amennyiben az uralkodó a választáskor kapott feltételeket megsérti, a rendek joga az ellenállás.
Bethlen azonban elég hatalmasnak ítéli magát ahhoz, hogy ezeket a választási feltételeket visszautasítsa. Nem fogalmaztat ugyan újakat, erre kísérletet sem tesz, csupán a feudális országgyűlési gépezet működését akasztja meg: arra a kétségtelen tényre hivatkozva, hogy még nem az egész ország hódolt meg neki, visszautasítja a királyválasztást. Ezzel elkerüli a feltételek feletti vitát. Egyszerűen mint Magyarország fejedelme folytatja az ország még fennmaradt részének hódoltatását.
