HABSBURG-HÁBORÚ ÉS KÜLÖNBÉKE
704HABSBURG-HÁBORÚ ÉS KÜLÖNBÉKE
Másik nagy nemzetközi akciójába külső elvárások sodorták I. Rákóczi Györgyöt. Személyét fejedelemsége pillanatától kezdve számon tartották az európai politikában, ő azonban hosszú ideig elzárkózott, holott többször is közeledtek hozzá a Habsburg-ellenes szövetség különböző képviselői. Nem egy kiélezett helyzetben égető szükségük lett volna a keleti diverzióra, a fejedelem azonban mozdíthatatlan maradt. És jóllehet – különösen az 1636-os szalontai eset után – mind élesebb hangnemben érintkezik a királyság Habsburg-párti politikusaival, semmi jelét nem adja annak, hogy ellenséges akcióra készülne. Passzivitása azonban senkit sem győz meg. Mindenki fürkészi a szándékait, mert Bethlen Gábor utódjáról természetesnek tartják, hogy előbb-utóbb hadba lép. Egyre-másra jönnek Erdélybe Bécsből vagy a magyarországi méltóságoktól az esetleges hadi készülődésekről tájékozódó követek. Mindenféle átlátszó ürüggyel érkeznek, utazásaik célja azonban nyilvánvaló. És tökéletesen egyértelmű a másik oldal megbízottjainak szándéka is, akár közvetlenül Erdélyben, akár portai követeinek közvetítésével akarják bevonni a fejedelmet a harmincéves háborúba.
Az egyik fél gyanakvása, a másik sürgetése végül is kibillenti a mozdulatlanságából. I. Rákóczi György tizenhárom éves passzivitás után 1643-ban a hadba lépés mellett dönt. Tulajdonképpen rejtély, miért nem előbb szánta rá magát erre a lépésre. 1638 óta semmilyen fontos teendője nem volt. Ugyanakkor ragyogó lehetőség is kínálkozott: az 1637–38-as pozsonyi országgyűlés vitái megmutatták, hogy a királyságban végsőkig kiéleződött a politikai közhangulat. Semmivel nem volt kevésbé válságos a helyzet, mint húsz évvel korábban, amikor ő maga – még mint a protestáns párt akkori vezére – segítségül hívta az akkori erdélyi fejedelmet. A nemzetközi politika pedig az 1637-ben kirobbant portugáliai Habsburg-ellenes felkeléssel segítette volna a fejedelem I. Rákóczi Györgyöt, ha Bethlen Gábor nyomdokaiba indul.
Rákóczi azonban nem ment az 1638-ban lezárult országgyűlés után, de nem hívták a királyi Magyarországból 1643-ban sem. Minden aktuális cél nélkül hivatkozik 1644. február 17-én szétküldött kiáltványában a portugáliai és az azt követő 1639-es katalán felkelésre, valamint a protestánsokat az 1638-as országgyűlésen ért sérelmekre. Az 1644-es felhívás Bethlen Gáborra emlékeztet; ő is a protestantizmus védelmének jelszavával szervezte meg a maga királyságát. A valamikor volt „választott magyar király” ideje óta azonban a katolikus–protestáns ellentét társadalmi tartalma megváltozott. Bethlen még a protestantizmust fenyegető veszélyekről szólva mindenki előtt nyilvánvalóan II. Ferdinánd uralma ellen szólított harcba, mert a katolikus király zömében protestáns ország felett uralkodott. Sérelmek a protestánsokat elsősorban a Habsburg uralkodótól érhették. Most már azonban, 1644-ben, az uralkodó osztály nagy része katolikus, és az ő visszatérésükkel megkezdődött 705jobbágyaik rekatolizációja is. A köznemesség, a városok, mezővárosok, falvak népe azonban zömében még mindig a protestantizmushoz tartozik. Az esztergomi érsek egy 1646-os kimutatása szerint több mint négyezer protestáns istentiszteleti hely van Magyarországon.
Ilyen körülmények között katolicizmus és protestantizmus ellentéte már nem kizárólag uralkodó és uralkodó osztály szembenállását jelenti. Sokkal határozottabban jelez az uralkodó osztályon belül, illetve a társadalom különböző osztályai között húzódó ellentéteket. A protestáns vallásszabadság védelmének jelszavai tehát 1644-ben már nem lehetnek azonosak a nemzeti királyság megteremtésére szóló felhívással, mert mozgósító erejük korlátozott. A protestánsok sérelmeiket nem az uralkodótól, hanem a földesúri jogon térítő katolikus birtokosoktól és megbízottjaiktól szenvedik.
I. Rákóczi György – mintha csak nem vett volna észre semmi változást – összekapcsolja a nemzeti királyság és a protestáns vallásszabadság ügyét, ezzel azonban megfosztja magát Bethlen első sikereinek hordozóitól, a leghatalmasabb királyságbeli politikusok támogatásától. Nélkülük viszont az uralkodóház trónfosztása soha, sehol, egy pillanatra sem jön szóba.
A fejedelem hivatalosan Svédország, Franciaország, Hollandia és konföderátusaik szövetségében jött Magyarországra egy 1643 őszén kötött megállapodás értelmében. Támogatásukból azonban csak annyi valósult meg, hogy e hatalmak képviselői segítették Rákóczi követeit a portai hozzájárulás kieszközlésében, a hadjárat idején pedig a török katonai segítség megszerzésében és a háború emelkedő szükségletei szerint való növelésében. Valamikor, már a vállalkozás vége felé 200 ezer tallér is jött Franciaországból.
A hadakozásra közös tervet csupán a svéd fővezérrel, Torstenssonnal dolgoztak ki. De mire I. Rákóczi György megindult, Torstenssonnak, aki az előzetes megbeszélések idején még Morvaországban táborozott, hátra kell vonulnia, minthogy Svédországot a Balti-tenger térségében dán támadás érte. A királyi hajdúkkal, a két román vajdaság csapataival és a magyarországi török parancsnokok katonáival megerősített erdélyi hadsereg a szövetségesek támogatása nélkül kezdi meg hadműveleteit a királyság területén. 1644 februárjának közepén érkeznek Magyarországra, és szinte harc nélkül jutnak el egészen a Vág vidékéig; a harmincéves háború gondjai közepette pusztulásra hagyott és ellátatlan magyarországi végvárak nem tanúsítanak ellenállást. Április elejére azonban már kiderül, milyen óriási hátrány Rákócziék számára a svédek távolléte: a morvaországi hadszíntéren feleslegessé vált császári csapatok átjönnek az országba. Április 9-én éri Galgócnál az első vereség a fejedelmi hadakat. Aztán a császáriak továbbzúdulnak, át a Garamon, Léva, Szendrő, Fülek irányában. Május 27-én veszik be a Rákócziak egyik értékes hegyaljai birtokközpontját, Szerencset. Jó két héttel később pedig már Felső-Magyarország kulcsát, Kassát ostromolják.
706Itt következik csak a fordulat. A fejedelem csapatai, amelyek Galgóc óta – a hadvezetés állítása szerint stratégiai okokból, a valóságban alighanem a túlerőtől való rettegésben – visszavonultak, Kassa védelmében megint megütköznek a királyiakkal. A parasztvármegyei hadak támogatása meg is futamítja Esterházyékat. A fejedelemben mégis megérik a felismerés, hogy mozgalma eredményeinek alakulását nem bízhatja fegyverekre.
40. térkép. Az Erdélyi Fejedelemség 1645-ben, a linzi béke után
707Így is volt. Katonailag vitathatatlanul I. Rákóczi György van hátrányban, amikor a béketárgyalások első szakasza lezárul. Murányt is elvesztette. Csáky István a császáriak támogatására Lengyelországból hozott segítséget, a svédek a dánokkal vannak elfoglalva, a fejedelemnek a nádorral most Nagyszombatban tárgyaló biztosai mégis elérik, hogy a mozgalom közérdekű követeléseinek teljesítésében megállapodjanak. 1645 januárja végén fogalmazzák meg a vallásügyi pontokat. Az első ezek közül kimondja: a vallás gyakorlata „a templomok, harangok és temető … használatával” együtt legyen szabad. A második kifejezetten leszögezi, hogy ugyanez vonatkozzék a parasztokra is. Aztán: „az eddig elűzött” papokat „visszahozhatják, vagy újakkal tölthetik be a helyüket”. A negyedik pont szerint: az 1638-ban is visszakövetelt templomokról döntsön a következő országgyűlés, a „mostani zavarok idején” elfoglaltakat pedig egyszerűen adják vissza. Majd papírra kerül minden közérdekű határozat I. Rákóczi György biztosainak előterjesztése szerint.* Ezeken ugyan lett volna még mit finomítani: homályos kifejezéseket, pontatlan fogalmazásokat találtak Rákóczi biztosai. A nagyszombati tárgyalásokat azonban nem ezek miatt, hanem a fejedelem személyes követeléseiről folyó viták miatt szakítják meg március 29-én.
A linzi béke okirattára. Szerk. SZILÁGYI S. Bp. 1885. 196–198.
Az I. Rákóczi Györgynek juttatandó megyék és birtokok ügyében a tárgyalások következő szakasza hoz megegyezést. Ez június közepén Rimaszombatban kezdődik, és már Rákócziék kibontakozó magyarországi erőfölényének jegyében telik el. Egy héttel a nagyszombati pontok megfogalmazása után ugyanis francia követ érkezett Zboróra a fejedelemhez, majd a svédek győzelmeiről jönnek hírek. És – jóllehet 1645 márciusában a császárral szövetséges birodalmi csapatok is érnek el sikereket – senki előtt nem lehet kétséges, hogy III. Ferdinándnak engednie kell, mielőtt Rákóczi a rohamosan közeledő svéd csapatokkal felveszi a kapcsolatot.
Nem könnyű a helyzet, mert a megyék átengedésének rendkívül erős ellenzéke van a magyarországi politikában. Ennek vezetőjét, Esterházy Miklóst most ki kell vonni a tárgyalásokból. Ezután már – alig két hónap alatt – meg is születik a végleges megegyezés. A Nagyszombatban fogalmazott pontok érintetlenül maradnak, de hozzájuk jön a személyes kielégítés. Ennek intézkedései szerint I. Rákóczi György a nikolsburgi béke feltételeivel megkapja a hét megyét. Sikerült azonban további engedményt is elérnie: Szabolcsot és Szatmárt a fiai is megtarthatják, és nem csak az, aki az utódja lesz. Haláluk után is kezükön marad – addig, míg Rákócziak ülnek az Erdélyi Fejedelemségben – maga Szatmár vára, valamint Szatmár és Németi mezővárosok. Örökös jogon kapja viszont a família Tokaj várát Tarcal 708mezővárossal és a hozzájuk tartozó hatalmas birtokokkal, aztán Ecsedet Nagy- és Felsőbányával, valamint a regéci uradalmat.
Hatalmas engedményekkel vette rá III. Ferdinánd az erdélyi fejedelmet mozgalma beszüntetésére. És kiderült, hogy a maga szempontjából igaza volt. Rákóczi egy hónappal a béke végleges megszövegezése előtt találkozott a svéd csapatokkal; kedvencét, Zsigmond fiát és hadai főparancsnokát, Kemény Jánost ki is küldte a morvaországi hadműveletek segítésére, de azonnal visszahívta őket, amint a III. Ferdinánddal kötött béke megszületett. A császári diplomáciának sikerült Rákóczit a nyugati Habsburg-ellenesek szövetségéről leválasztania.
