A FÖLDESÚRI GAZDÁLKODÁS
A FÖLDESÚRI GAZDÁLKODÁS
„Az elmúlt sok változásokban a szőlők igen elpusztulván”, kötelessége „homlítatni”, vagyis bújtatni, és „új szőlőkkel indítani” – adta utasításban Bethlen Miklós erdélyi jószágai inspektorának. Az összerombolt malmokat, uradalmi épületeket javíttassa meg, „a sok helyeken pusztás” helyeket, a csűrös és veteményeskerteket ha kell, akár „pénzből álló költséggel” is építtesse meg. Mégis, semmi nem fejezi ki jobban a földesúri gazdálkodás helyreállítására irányuló törekvést a vasvári békét követő évtizedekben, mint Bethlennek a majorságokra vonatkozó parancsa. Sallák András inspektor legfőbb feladata, hogy számba vegye: „micsoda majorkodtatás van mostan és még mivel újíthatnék vagy bővíthetnék a jószágnak is ereje és tehetsége szerint … hol micsoda majorkodtatásra való tehetségű jószág leszen … ha holmit küjebb terjeszkedhetni az eddig való oeconomiánál, azt is elkövesse.”*
Gr. Bethlen Miklós gazdasági utasításai. Közl. KONCZ J. (MGSz 1895. 46–51.)
A majorsági gazdálkodással a 16. században még csak próbálkoztak Erdélyben, a rendelkezésünkre álló források és feldolgozások szerint a 17. század második felében viszont uralkodó tendencia a főúri és kincstári birtokon. Minden bizonnyal az összébb szorult határok közé kényszerülve, a gabonatermő területek viszonylagos szegénysége kényszerítette rá a földesurakat, hogy birtokaikat jövedelmezőbben műveljék. A majorsági gazdálkodás Erdélyben régen is az ország viszonyainak megfelelően sajátos jellegű volt, s most is a magyarországitól némileg eltérő vonásokat hordozott. Néhány főúri család és az államhatalom kezén alakulnak ki nagyobb birtokkomplexumok, miként a királyi Magyarországon sem történt másként. De amíg ott nagyobb tagokba rendeződően épülnek a birtoktestek, itt megmarad a nagybirtok többé-kevésbé kicsi vagy középbirtokdarabokra tagolt jellege.
Apor István összesen mintegy 20 ezer holdat kitevő birtoka az ország egész területén szétszórt, közepes vagy annál is kisebb birtokrészekből tevődött össze. Csíktól kezdve Udvarhely, Háromszék, Küküllő, Torda, Kolozs, 815Doboka, Belső-Szolnok, Fehér vármegyék és Szeben területén vannak különböző nagyságú, néhány falura épülő uradalmai. A pályáját még szinte birtoktalanul kezdő Teleki Mihály javarészt katonai és hivatali érdemei révén szedte össze birtokait. Nagyon céltudatosan építette ki birtokrendszerét, mégis, mire Erdély leggazdagabb főura lett, földvagyonát részbirtokok sokasága alkotta. Egyedül Apafi fejedelem magánbirtoka, főleg pedig a kincstár uradalmai közelítették meg jobban a magyarországi típust. Ebesfalvát és Balázsfalvát nagyobb Apafi-birtokok övezik. Fehérvár, Görgény, Gyalu, Kolozsmonostor, Huszt, Szamosújvár, Zalatna, Déva régi kincstári uradalmi központ. A fogarasi kincstári birtokon három, egymással is szerves kapcsolatban levő uradalmi központ fejlődött ki már korábban: Fogaras, Porumbák és Komána.
Mennyi már a majorság a földesúri birtokból? A kutatás mai állása szerint nehezen lehetne erre akár csak megközelítő pontosságú feleletet adni. Bizonyára túlzóan becsülte az Apor-birtokon folyó gazdálkodást számba vevő vizsgálat a majorságot a birtokmennyiség felére. A főurak majorságai kis és közepes földdarabokon épültek ki, egy-egy udvarház körül, kevéssé tekintélyes, sokszor itt is szétszórt, néha a paraszti földekkel egy nyomásban fekvő földállományon.
Miként a nagybirtok sajátos jellegét, a majorsági gazdálkodásnak is ezt a kis birtoktestekre szétszóródó voltát többek között a múltbeli erdélyi gazdasági-társadalmi fejlődés adottságai magyarázzák, de az új körülmények hatásai ugyancsak ebbe az irányba mutatnak. Mert igaz, hogy a táji, éghajlati viszonyok szoros gátakat szabtak a főleg gabonatermesztést szorgalmazó földesúri terveknek, de a föld értékét, s így a majorság terjeszkedését is, a munkaerő, a jobbágycsaládok száma szabta meg. Az Apor-birtokok jobbágyállományáról nincs teljes kimutatás, de az ismert urbáriumok viszonylag csekély számú jobbágyot, összesen 655 örökös jobbágyot és 175 zsellért tartanak nyilván. A 76 helységet felölelő Teleki-birtokon 1694-ben összesen 1956 jobbágyot, 178 zsellércsaládot és 297 szökött kolónust jegyeztek fel. Mivel a kincstári birtokok vonzották a jobbágyokat, valószínű, hogy ezek kevésbé küzdöttek munkaerőgondokkal, mint a magánföldesurak.
Erdély agrár népessége rendkívül tagolt és megosztott. Jelentős a különböző kiváltságokat élvező rétegek száma. A telkes jobbágyok viszonylag nem nagy tömegének sokféle igényt kell kielégítenie. Bár Erdélyben nem alakult ki közepes nagyságú, a magyarországi jómódú köznemességéhez hasonló birtoktípus, de nagy tömegű az egy-két jobbágycsaláddal gazdálkodó kisnemesség, s a még mindig számottevő gazdasági és társadalmi súllyal rendelkező városok is jelentős munkaerőt kötöttek le. Nagyon jellemzően a korabeli vers, amikor ki akarja fejezni, hogy egy nemes a világ minden 816kincséért sem merészkedne le a sóbánya mélyébe az imbolygó lajtorján, nem ékszert, pénzt vagy földet emleget:
Találnék oly embert az Vármegye táján,
Hogy száz házjobbágyért a szerencse szárnyán
Aknába nem menne az mozgó lajtorján.*
Hogy száz házjobbágyért a szerencse szárnyán
Aknába nem menne az mozgó lajtorján.*
Laudes Salis (RMKT IV. 445).
A majorkodtatás azért lehetséges, mert a főúri majorokban szolgáló jobbágyok korántsem nincstelenek, hanem sokan közöttük meglehetős igaerővel rendelkeztek. Apor István Kolozs megyei négy faluhoz tartozó majorjában, ahol 475 hold szántót és 165 hold kaszálót kell megművelni, 35 örökösjobbágy-család és 8 zsellércsalád élt. Állatállományuk összesen 30 ló, 180 ökör, 117 tehén, 174 tinó.
A szűk terepviszonyok, különböző minőségű földek és a munkaerő szabta határok között dolgozó földesúri gazdaság csakis a jobbágymunka minél nagyobb kihasználásával tudott terjeszkedni, vagyis fölösleget termelni. A jobbágyok robotkötelezettsége Erdély egész területén gyakorlatilag korlátlan. Általános, amit többek között Körösfő és Nagykapus kötelezettségéről mond az urbárium: „Szolgálatjok a földesurak rendelése szerint” (1679).* Lényegileg ugyanilyen a kalotaszegi Bánffy-birtokokon Bánffyhunyad jobbágyainak kötelezettsége: „Szolgálatjok harmad héten volt eddigh, de amikor az szükség, takarodás és szőlők míveltetése siető, olyankor kéntelenség alatt rendek megbomolván, szolgálatjokat continualni szokták.”*
SZABÓ T. A., A kalotaszegi nagybirtok jobbágyságának szolgáltatása és adózása (1640–1690). Kolozsvár 1940. (Erdélyi Tudományos Füzetek. Szerk. GYÖRGY L. 114. sz. 22–23.)
Uo.
A jobbágyrobotra ráutalt, anélkül megbénuló földesúr a maga lehetőségei szerint és a maga módján mint legféltettebb tulajdonát védte a jobbágyot. Bethlen Miklós, Teleki Mihály udvarbírói utasításaiban egyaránt leszögezi, amit Petki János csíkcsicsói udvarbírájának ugyancsak lelkére köt: „Úgy rendeld a dolgot, hogy miattad el ne bujdossanak, ne szökjenek, hanem inkább a jó magad köztök való viseletével szaporodjanak. Azokat ne húzd vond, annál inkább ne sarczoltasd, mert az olyan mia bujdosik el a jobbágy, mintsem a szolgálat elől.”* Bethlen Miklós azt is tiltja, hogy pénzbírsággal, terménykényszerfizetéssel büntesse udvarbírája a munkát mulasztó jobbágyot. Helyette pálcázást, tömlöcöt tart célszerűnek.
Petki János utasítása udvarbírájának: Székely oklevéltár VI. 349.
A földesúri majorságok termelési szerkezetében már sokat mérlegelt szempont – a földminőség és az éghajlat mellett – a piac igénye. A földesurak a gabonatermesztést szorgalmazták a legnagyobb igyekezettel. „Ha melyféle 817gabona a földnek természetéhez képest nem volna, máshonnan hozasson, vagy pénzen is vétessen” – hagyja parancsba inspektorának Bethlen.* Apor István birtokain összesen 5 ezer köböl őszi búzát vettetett el. Őszi búzán kívül helyenként tavaszit és inkább zabot, mint rozsot, árpát termesztettek. Számolnak a várható – igen szerény – terméseredményekkel: „Fogarasban vetettek el ezerkétszáz köböl zabot… Az után kell bejönni háromezerhatszáz köbölnek” – jegyezte fel 1667-ben Bornemissza Anna fejedelemasszony.* Balázsfalván ebben az évben 4524 kalangya búzatermést jegyeztek fel, Ebesfalván ugyancsak 1667-ben 8035 köböl búza termett, vagyis az összesen kb. 15 ezer hold kiterjedésű két uradalomban, ha háromszoros maghozammal számolunk, mindössze 4-500 majorsági holdon vetettek búzát. Egyes majorokban feltűnik már a kukorica, vagyis a törökbúza, és – miként különben a jobbágyföldeken is – kezdi kiszorítani a kölest.
Gr. Bethlen Miklós gazdasági utasításai. Közl. KONCZ J. (MGSz 1895. 46–51.)
1667. esztendőben die 1 januarii fogarasi jövedelmek leírása (Apafi udvartartása. 7).
A hagyományos ipari növények, a len és a kender mellett ebben az időben kezdik meg Erdélyben – korábban, mint Magyarországon – a dohány termesztését, de nem a földesúri, hanem a jobbágyföldeken. Viszont a gyümölcstermesztésből az allódiumok is kiveszik részüket. Bethlen Miklós büszkén írja, hogy háromszáz cseresznyefát és más gyümölcsoltványokat telepített. A majorsági központokul szolgáló, sokszor nagyon szerény és szegényes udvarházakat dinnyés- és káposztáskertek, sokféle zöldséget nevelő veteményesek övezték. Füves- és virágoskertek a háztartások fűszerszükségletét és a házi gyógyítást szolgálták, s keretet adtak a nagy jelentőségű méhtenyésztésnek.
Az állattartással a magyarországinál jobban egybefonódott erdélyi mezőgazdaságra jellemző bőségű rétek és havasi kaszálók már sok helyen elkülönültek a közösségi művelési rendszerektől, és nem kis mértékben megszaporították a majorsághoz szolgáló jobbágyok robotkötelezettségét. Korszakunkban a hagyományos szőlőművelő vidékeken – a Küküllővölgyben, Beszterce és Enyed környékén – kívül sokfelé termesztettek szőlőt. Az „óbor”, „asszúszőlő majorságbor”, „fejérvári majorságbeli ürmes bor” és hasonló híradások a majorsági szőlőművelés és bortermelés minőségi differenciálódását tükrözik.
Uradalmanként eltérő mértékben ugyan, de szerves részét alkotta a földesúri gazdaságoknak az állattartás. Híresek a balázsfalvi, katonai, kománai, radnóti és porumbáki fejedelmi ménesek, noha a lótenyésztés inkább luxus. „Tehenet, disznót, juhot, ménest pénzen vettem”* – számol be Bethlen gazdaságának kiépítéséről, s tudjuk, hogy sertést rendszeresen hoztak be a román fejedelemségekből. Az Apafi- és a Thököly-uradalmakban egyaránt 818tartanak teheneket és juhokat, a vaj, a sokféle túró, a sajt, a gyapjú nemcsak önellátásra szolgál, hanem néha piacra is kerül, bár a földesúr áruba bocsátott gabonája, bora, gyümölcse jelentős mértékben még jobbágyi szolgáltatásból, és különböző módokon felvásárolt készletekből származott.
Bethlen önéletírása I. 236.
Az ország mezőgazdasági termelésének nagyobbik része a szívós majorgazdálkodás ellenére is a jobbágytelkeken és a különböző privilegizált közösségek gazdaságaiban folyt. Lehetséges azonban, hogy a majorságok hozzák be a gabonatermelés hiányait a legtermékenyebb sík vidékeit elvesztett országban. Különben a földesurak terményszolgáltató jobbágyaikat is a kenyérgabona és zab termesztésére ösztönzik. Valószínűleg ennek eredménye, hogy 1684 után a császári hadsereget el tudta látni az ország: 1689-ben egyéb gabonaféléken kívül 20 812 köböl búzát ad majd a császári katonaságnak Erdély.
A lázas majorépítkezés idején az eszközökben senki nem válogat, hogy örökös jobbágyai számát növelje. Kiderül majd 1680 végére, hogy a főurak jövedelemnövekedése mögött nincs jól meggyökeresedett, teherbíró gazdálkodás. A gabonatermő vidékeit elvesztett, a királyi Magyarország gabonatermelő vidékeitől elszigetelődő erdélyi gazdaság szükségszerűen rákényszerül, hogy maga termelje meg kenyerét, de ennek is vannak a gazdasági élet más területein szembetűnő hátrányos következményei.
