A VÁROSOK
A VÁROSOK
A városok társadalmát illetően előbb az urbanizáció fejlődéséről ejtsünk szót. Korszakunkban indul el Kolozsvár erőteljes városiasodása – évtizedes késéssel a két nagy szász város mögött, de annál energikusabban. 1788-ban a város a Gubernium beleegyezésével lebontatja a Főtéren a Bánffy-palotával szemben álló boltokat, bódékat. A következő évben Teleki Ádám kerületi biztos kezdeményezésére megkezdik a város utcáinak kikövezését. Az urbanizáció hatósági irányítása azonban azzal válik erőteljessé, hogy Kolozsvár 1790-nel főváros lesz: Szebenből ide költözik a Gubernium (a magyar natiónak ez sok évtizedes követelése volt, s az 1790-ben fellendülő 1061magyar nemzeti mozgalom érvényt is tud szerezni ennek), pár évre még a kincstartóság is. 1791–92-ben most már a Gubernium kezdeményezésére kerül napirendre a város utcakövezésének ügye; az országos építési igazgatóság készíti el a tervét, kövezési bizottság alakul a Gubernium egyik legmunkásabb tagja, a román kisnemesi származású Koszta István elnökletével, a Gubernium, az országos építési igazgatóság és a városi tisztség részvételével. A munka 1792-től 1822-ig tart. Vízvezeték építését is terveztek, ez azonban nem valósul meg. Már a korszak végén épül ki Kolozsvár közvilágítása. Az 1819-i első kezdeményezés után 1825-ben indul meg a munka, s a világítás 1827 utolsó napján kezd működni.
A városok társadalmában korábbi feszültségek megszűnése s helyettük újak kialakulása figyelhető meg. A városok „ős”-polgársága némileg civilizáltabb körülmények közt, itt-ott érintkezésbe kerülve a kor modern kultúrájával éli tovább a maga hagyományos életét. Ebből a rendből kevés az igazi felemelkedő e korban. A szász polgárságból az arisztokrácia súllyal bíró részébe csak a Bruckenthalok emelkednek. Samuel Bruckenthal apja azonban nem modern vállalkozó, hanem egy kis szász szék királybírája, helyzetéhez képest az átlagosnál jóval több hajlammal a szabad románoktól való szolgálatkövetelésre és a szintén ismertetett hitelügyletekre. Néhány szász patríciusú katonai karriert is csinál (köztük a naplóíró Heydendorf testvére is), a közszolgálatban való emelkedésre a három natio rendszere bizonyos lehetőségeket biztosítana számukra – nagy szász hivatali karriereket azonban a Bruckenthalokéin kívül alig látni. A szász polgár, de a magyar és a román sem vonzódik különösen a hivatali pályára, hisz a két utóbbinál az emelkedés lehetőségei még kötöttebbek, mint a szászoknál.
Modernebb üzleti vállalkozásokba általában nem a városok „ős”-polgárai kezdenek. Brassóban a görög és román polgárság manufaktúraalapító vagy -bérlő kedvével találkozunk, másutt is földbirtokosok, külföldről betelepedett szakemberek vagy éppen az üzleti tevékenységtől vissza nem riadó nagyvonalú értelmiségiek a modern vállalkozók; csak Szebenben akad néhány jelentősebb polgári vállalkozó.
A céhes iparossal szemben ott áll egyik felől a céhen kívüli mesterember, akinek versenyével meg kell birkóznia. Brassóban 1798-ban 600 céhen kívüli román pokróc- és zsinórkészítő működik. A másik felől ott van a meginduló manufaktúrák – még eléggé mérsékelt – versenye. S ott van mindenekelőtt a mesterlegények tábora, már ismertetett munkafeltételeivel és szűk lehetőségeivel a céhbeli mesterségre vergődésre. A feszültség céhes mesterek és legényeik közt érzékelhetőbb, mint a korábbi évtizedekben. Itt sincs szó társadalmi mozgalomról, csak nyugtalanságról. Kolozsvárott 1780-ban a csizmadialegények lépnek sztrájkba amiatt, hogy a céh növeli a követelt munkamennyiséget – az eredmény az, hogy még a különmunkát is eltiltják nekik. A kolozsvári nyergeslegények 1786-ban csak ennek a munkaidőn túli, saját haszonra 1062végezhető különmunkának az engedélyezését követelik, eredménytelenül. 1816-ban a kolozsvári csizmadialegények fordulnak – többször – panasszal a városi tisztséghez amiatt, hogy céhük a szokásos munkaidőn túli munkára akarja kötelezni a legényeket, s ez különösen a családos segédeket érintené, akik így fontos mellékjövedelmüktől esnének el. Ez esetben a város és a Gubernium egyaránt támogatja a segédek követelését – talán az ínségre való tekintettel is. 1826-ban a kolozsvári csizmadiacéhben kerül sor összecsapásra mesterek és legények közt amiatt, hogy a mesterek elnézőek azokkal a segédekkel szemben, akik mesterek fiai, annál komiszabbak a többiekhez. De megmozdulások, sztrájkok okai a céhek legényegyleteit ért sérelmek is. Nem öntudatos munkásmozgalom ez még, csak a korábbinál érzékelhetőbb nyugtalanság.
