A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK FEJLŐDÉSE
A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK FEJLŐDÉSE
A szabadkőművesség mellett a másik nem divergens erő nem szorosan a felvilágosodás jellemzője, de most lényeges erősítője volt: a természettudományok fejlődése. Ez az 1750-es évek derekától ugrásszerű Erdélyben. Kimagasló egyéniségek, mellettük mások nem lebecsülendő eredményei is – ez az összkép.
Kezdjük a sort Benkő Józseffel, aki mintegy Bod Pétertől veszi át a stafétabotot: ő már elsődlegesen a felvilágosodás eszmeköréhez kapcsolódik. A tekintetben is mintegy a korszakváltás jelzője, hogy még egyszerre eredményes művelője a társadalom- és természettudományoknak. Fő műve, a Transsilvania történeti munka, annak azonban módszerében is úttörő: magáévá teszi az államismereti iskola metódusát, kiterjeszti vizsgálatait a társadalom anyagi és szellemi életének jelenségeire is. Gazdag okleveles anyagra támaszkodva írja meg a középkori milkói püspökség történetét. A természettudományok több ágában alkot rendkívülit. Linné rendszeréhez 1071igazodva készít háromnyelvű (latin–magyar–román) botanikai szótárat Erdély növényzetéről (Flora Transsilvanica). Scintilla Botanica címmel főiskolai botanikai kézikönyvet állít össze. Megírja az első erdélyi barlangkutatási szakmunkát (Imago specum M. Principatus Transsilvaniae). Kismonográfiát ír hányatott élete egyik állomása, Középajta egy, a bőriparban hasznosítható növényéről, az ecetfáról (A középajtai szkumpia) s az ottani dohányról is. Felhasználja a tudománynépszerűsítés új lehetőségeit is: a Magyar Hírmondóba ír népszerűsítő cikkeket. Ez az életmű; törtrésze is elég lenne egyetemi katedrára, a haarlemi Tudós Társaság tagjává is választja Benkőt – sorsa pedig itthon falusi papság, pár éves udvarhelyi tanárkodás, amelyből kicsinyes intrikákkal piszkálják ki, aztán megint hányódás falusi parókiákon, s közben az ital társnak a magányban, meghurcoltatások. A személyes életsors elődök (és nagy utódok) sorsa; az életmű fennmarad.
A másik kiemelkedő nagyság, Fridvaldszky János életpályájában talán kevesebb a balladai vonás, a sikerek azonban az ő esetében sincsenek arányban a teljesítménnyel. Bécsi egyetemi végzettséggel lesz a kolozsvári jezsuita akadémián a latin nyelv és a természettudományok professzora. Ő azonban – Benkővel szemben – már elsősorban természettudós, abban is az alkalmazott tudományok művelője, feltaláló. Szellemének a Societas Agriculturae megalakulása ad ritka lendületet. Kidolgozza a burgonyából való kenyérsütés és sörfőzés, a kukoricából való pálinkafőzés tervét. De az is foglalkoztatja: hogy lehet papírt gyártani nádból, gyékényből, lenből és kenderből. Tőzeget tár fel, és be is mutatja elégethetőségét a társaságnak. Átfogó gazdasági reformtervezetet dolgoz ki (Projectum oeconomicum, 1770); javasolja benne a háromfordulós rendszer általánossá tételét, az irtványterületek növelését, az igavonó-, s külön is a lóállomány gyarapítását, az iparosok számának bizonyos iparágakban megszorítását, más iparágakban viszont (pl. vászonszövés) éppen külföldi iparosok betelepítését, a kötelező külföldi vándoréveket a mesterlegényeknél, manufaktúrák alapítását és a túlzott vámok leszállítását. Egy másik operátumában (Dissertatio de agris fimandis et arandis pro M. Principatu Transsilvaniae) angol minta alapján, de úgy leegyszerűsítve, hogy bármely parasztember elkészíthesse, szántó-vető-borona szerkezetet ajánl s új szántási módszert (az első szántás hosszában történjék, a második keresztben). Temérdek hasznos javaslatának, találmányának szinte semmiféle gyakorlati következménye nincs. Társadalmi igény és technikai feltételek egyaránt hiányoztak hozzá.
A korszak harmadik erdélyi természettudományi kiválósága, Fogarasi Pap József pályája másképp törik meg: pesti egyetemi tanszéke elfoglalása előtt éri a halál. Indulása ragyogó: 1778-ban az „erő” fogalmának legtágabb értelmezéséről írt értekezésével megnyeri a berlini tudományos akadémia pályázatát. Munkája elsősorban Leibniz és az idealizmus szellemét tükrözi (az erő oka a testen kívül, Istenben van, a képzelőerő is a valóságos erők közé 1072tartozik). Hogy a kor legmodernebb természettudományával sok tekintetben lépést tart, jelzi, ahogy 1780 tájt Marosvásárhelyt fizikát oktat: a fénytanban elveti Descartes elméletét, Newtonét fogadja el, de részben már Eulerét is; ismerteti a kétféle elektromosság elméletét, szól a légköri elektromosságról és Franklinról, newtoni alapon tanít a világrendszerekről.
Műhelyei az új természettudomány terjesztésének a többi református kollégiumok is. A kolozsváriban Pataki Sámuel már 1760-ban Newton szellemében oktatja a fizikát. Nagyenyeden fizikatanár 1767-től Kovács József, aki lefordítja s 1774-ben kiadja Krüger newtoniánus fizikáját. Itt tanít ez idő tájt Benkő Ferenc geológus, botanikus és mineralógus, akit a jénai természettudományi társaság tisztel meg tagságával.
A szász iskolákban nem ismeretes ilyen kiemelkedő egyéniség, az azonban igen, hogy a szebeni gimnáziumnak 1775-ben jól felszerelt fizikai szertára van, benne többek között elektromosságfejlesztővel.
A jezsuita rend feloszlatása után rövidesen piarista kézre került kolozsvári akadémián az 1790-es években tűnik fel a természettudományok két jeles művelője: a kémia és metallurgia professzora, André Étienne, aki Lavoisier vegytani rendszerét népszerűsíti, és a szemész Ioan Piuariu-Molnár, Plenck bécsi josephinumi tanár szemészeti tankönyve ismereteinek továbbítója.
Jeleskednek azonban másutt is orvosok a tudomány előrevitelében. Marosszék orvosa évtizedeken át Mátyus István, aki két változatban is megjelenteti személyi egészségügyi ismeretekről szóló művét (Diaetetica, 1762, 1766; Ó és új diaetetica, 1787–93). Szól benne a megelőzés fontosságáról, a gyermekhalandóság okairól, a sport jelentőségéről, az alkoholizmus veszélyéről. Tanulmányt ír a radnai gyógyvizekről. Nem kerülik el figyelmét a bányászok megbetegedései sem. A Hollandiában és Németországban is tanult székely tisztiorvos maga hivatkozik Locke-ra és Rousseau-ra mint elveinek forrásaira. Az ipari ártalmakkal foglalkozik hozzá hasonlóan Rácz Sámuel is. De az orvostudományt gyarapítja a Göttingában tanult, majd az Erdélyi Udvari Kancellárián hivatalnokoskodó brassói patríciusfi, Michael Fronius írása is a brassói vademberről (először Kazinczy Orpheusa közli magyar fordításban 1790-ben, német eredetije csak 1794-ben jelenik meg), egy erdőben nevelkedett, értelmileg fejletlen „vadember” testének, mozgásának, a külső ingerekre való reagálásának, értelmi színvonalának és a társadalomban való pár évi élet után magatartásában beállt változásoknak rajzával.
