AZ 1810–11. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS
1128AZ 1810–11. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS
E javaslatok csak 1810-ben kerülhetnek országgyűlés elé – s addigra az 1790-es évek vezető politikusai elhaltak vagy megöregedtek. Az 1810–11. évi országgyűlés pedig csak a közigazgatási és a törvénykezési munkálatokból alkot törvényjavaslatokat. Elválasztja a közigazgatást és a bíráskodást. A közigazgatás szervezetének kérdéseiben bátortalanabb a bizottságnál is. Kevesebb törvényhatóságot egyesítene, s a megszűnteknek is meghagyná a külön követküldési jogot. Némi visszalépéssel fogadja el a magyar és székely törvényhatósági tisztikar új struktúráját (a szászok meg vannak elégedve a királyi regulatiókkal). Azt viszont a bizottsági véleménnyel ellentétben iktatta törvénybe, hogy a törvényhatóságok csak a Gubernium törvényes rendeleteinek engedelmeskedjenek. Konzervativizmusára vallott a szabad királyi és mezővárosok beligazgatási status quójának meghagyása. Feltűnő volt a hátrálás a kormányhatóságok kérdésében: törvénybe iktatták a Gubernium fennálló gyakorlatát, a Kancelláriánál feladták azt a követelést, hogy tagjai a Gubernium tanácsosai közül kerüljenek ki, ugyanígy a kormányhatóságok felelősségének elvét (igen szerény követeléseket léptetve e két utóbbi helyébe). Csak részletkérdésekben született néhány jelentősebb törvény: szolgarendtartás, mezőrendészeti törvény, az 1791-i törvényt kiegészítő erdőrendtartás. A bizottsági munkálatnál is tovább megy a zsidókról szóló törvényjavaslat; lakhatást és hatévi adómentességet adna a földművelés, iparűzés vagy hasznos gyáralapítás végett Erdélybe települő zsidóknak. A cigányügyi törvény három év határidőt szabna a vándorcigányoknak a letelepedésre, s csak húsz év helybenlakás után engedélyezné a letelepedettek szabad költözését.
A törvénykezés Türi-féle koncepcióját az országgyűlés a konzervativizmus jegyében rontotta el. A hármas apellációs rendszer eltűnt a módosítások alatt, a megyéknél és székely székeknél – az országgyűlés említett elvi deklarációja ellenére – újra egybeolvasztották a közigazgatást és a bíráskodást, feladták a Gubernium „forum superrevisorium” rangját, megengedték a fellebbezést a Kancelláriára, újra szélesebben határozták meg az országgyűlés bíráskodási jogkörét. Alaposan „módosították” a rendek Türi büntetőtörvénykönyv-tervezetét is. Életfogytiglani, illetve tízévi börtönre emelték a halálbüntetéssel egyenrangú, illetve ahhoz legközelebb álló büntetés mértékét. Kiterjesztették az Isten és vallás elleni bűncselekmények körét, rögtönítélő bíráskodást és halálbüntetést javasoltak a zendülések vezetői ellen – ugyanakkor jelentéktelen büntetést a hatósági rendelkezéseknek való ellenszegülésre. Az elfogadott perjogi kódex megengedte, hogy külön-külön élhessenek az „exceptio simplex”-ekkel.
Megkísérelték a rendek az 1781, illetve 1791 utáni protestáns sérelmek orvoslását, törvényeket alkotva a hatheti oktatás kiterjesztéséről valamennyi felekezetre, a vegyes házasságnak bármelyik összeesketendő fél papja által 1129megköthetőségéről, a házassági perek világi bíróságok által való intézéséről.
Az 1810–11-i törvényalkotás már alaposan konzervatív és „lojális” az eredeti tervezetekhez képest – a húszéves korszak lezárása azonban ennél is rosszabb. A birodalmi kormányzat számára már érdektelenek az erdélyi rendek igényei. Országgyűléseket 1811-től 1834-ig nem tartanak Erdélyben, a törvényjavaslatokat a kormányszervek 1816 és 1837 közt(!) tárgyalják meg, s jó öthatodukat visszavetik azzal, hogy a kérdés szabályozása a végrehajtó hatalomra tartozik, vagy hogy a javaslat időközben elavult (!), tehát átdolgozandó. Az első rendi reformmozgalom ellentmondásos, felemás voltukban is sok értéket tartalmazó termékeit az 1840-es évek reformereinek kell kiásni a feledés pora alól.
