HOFMANNSTHAL, HUGO VON (1874–1929) osztrák költő, drámaíró és elbeszélő
HOFMANNSTHAL, HUGO VON (1874–1929) osztrák költő, drámaíró és elbeszélő
És gyermekek nőnek fel mély szemekkel,
semmit se tudva nőnek és kihalnak,
és ezt az utat járja minden ember.
semmit se tudva nőnek és kihalnak,
és ezt az utat járja minden ember.
A külső élet balladája – Osztrák költők antológiája. (Vál. és szerk.: Hajnal Gábor.) Kozmosz, Bp., 1968. 203. Kardos László;
…egy e három: ember, álom, világ.
A mulandóságról, III. – Uo. 206. Jékely Zoltán;
Egyetlen jó szót hordj csupán szivedben,
s hogy mennyit ér, egy óra majd kitárja…
s hogy mennyit ér, egy óra majd kitárja…
Hagyd ott magad, a hültet és meredtet,
s a mindenség lelkét fogadd cserébe,
a lét sodró erőit, kéjt, keservet,
engedd zuhogni lelkeden ki és be,
s ha dallamot hallsz felzendülni végre:
azon légy, hogy visszhangját jól jegyezd meg!
s a mindenség lelkét fogadd cserébe,
a lét sodró erőit, kéjt, keservet,
engedd zuhogni lelkeden ki és be,
s ha dallamot hallsz felzendülni végre:
azon légy, hogy visszhangját jól jegyezd meg!
„Sunt animae rerum” – Uo. 215. Jékely Zoltán;
…a jelenkor gesztusának nézem a könyvet tartó embert, mint ahogy más kor gesztusa az összetett kézzel térdelő ember volt.
A költő és a ma – A szecesszió. (Vál. és szerk.: Pók Lajos.) Gondolat, Bp., 1972., 309. Lányi Viktor;
Akinek örökké csak tükörképekkel van dolga, se jóban, se rosszban nemigen tudja elképzelni majd, hogy létezik valami állandó.
A költő és az élet – Uo. 320. Tandori Dezső.
