MANN, THOMAS (1875–1955) német regényíró, elbeszélő és esszéista
MANN, THOMAS (1875–1955) német regényíró, elbeszélő és esszéista
…csak az alapos lehet igazán szórakoztató.
A varázshegy. Elöljáró beszéd – Európa, Bp. 1963. I. köt. 6. Szöllősy Klára;
Az ember nemcsak egyéni életét éli, mint elkülönülő személy, hanem tudatosan vagy öntudatlanul – kora és kortársai életét is.
Az általánosan kötelező mértéket meghaladó rendkívüli teljesítményre hajlandónak lenni olyan korban, mely a „minek?” kérdésre nem tud kielégítő választ adni: ehhez vagy olyan fokú erkölcsi önállóság és közvetlenség kell, amely ritkán fordul elő, és már hősiesnek mondható – vagy pedig robusztus életerő.
I. m. 2. f. – Uo. 42.;
…a kajánság az értelem ragyogó fegyvere a sötétség meg a rútság hatalmai ellen. A kajánság a bírálat szelleme, a bírálat pedig a haladás és a felvilágosodás forrása.
I. m. 3. f. – Uo. 78.;
…humanizmus és pedagógia történelmi összefüggése bizonyítja a kettő lélektani összefüggését. Nem szabad a humanistát megfosztani nevelő hivatásától … nem is lehet megfosztani tőle, mert az ember méltóságának és szépségének hagyománya csakis a humanitásban él tovább. Egykor ő váltotta fel a papot, aki borús, embergyűlölő időkben vállalta az ifjúság irányítását. Azóta, uraim, nem támadt újabb nevelőtípus.
Uo. 82.;
Az időnél nincs „voltaképpen”. Ha hosszúnak érzed, hosszú, ha rövidnek érzed, akkor rövid, de hogy igazából milyen hosszú, vagy milyen rövid, azt nem tudja senki.
Uo. 84.;
…a betegséggel párosult butaságnál nincsen szomorúbb a világon.
I. m. 4. f. – Uo. 124.;
…a betegséget szellemileg tisztelni megtévelyedés.
Uo. 125.;
A megszokás az időérzék elszenderedése, vagy legalábbis elfáradása; nyilván az is megszokáson alapul, hogy fiatal éveinket lassan éljük, későbbi életünk azonban egyre gyorsabban, sietősebben pereg.
Uo. 132.;
Istenem, de szép az élet! És a legszebbek benne az olyan természetes és magától értetődő dolgok, mint az, hogy a nők csábítóan öltözködnek.
Uo. 163.;
…mi a humanizmus? Emberszeretet, semmi egyéb, és ezzel már politikum, már lázadás minden ellen, ami az ember eszméjét bemocskolja, megbecsteleníti.
Szemére vetik a humanizmusnak, hogy túlságosan sokra tartja a formát; de a szép formát is csupáncsak az emberi méltóságért ápolja, s ezzel ragyogó ellentétbe kerül a középkorral, amely nemcsak babonába és embergyűlöletbe süllyedt, hanem egyúttal gyalázatos formátlanságba; a humanizmus azonban kezdettől fogva az ember ügyéért, földi érdekeiért küzdött, életörömért és gondolatszabadságért, és azt tartotta, hogy az eget potom áron átengedhetjük a verebeknek.
Uo. 199.;
…az irodalom éppenséggel nem egyéb, mint humanizmus és politika egyesülése, s ez annál könnyebben megy végbe, mert hiszen a humanizmus maga is már politika, a politika pedig humanizmus…
Uo. 200.;
Szépen írni … az már majdnem annyit jelent, mint szépen gondolkozni, és ettől már csak egy lépés a szép cselekedet.
Uo. 201.;
…abban merészeltem kételkedni, hogy az „ember”-re valaha is rímelhet-e a „tökéletes egészség”.
I. m. 5. f. – Uo. 240.;
Mert jaj annak, aki nem gazdag, vagy megszűnik az lenni! „Az? Hát van annak még pénze?” – kérdik…
Uo. 248.;
…a halál egyetlen egészséges és nemes, amellett (ezt nyomatékosan hozzáfűzöm!) egyetlen igazán vallásos felfogása, ha az élet alkotórészének és tartozékának, szent feltételének tekintjük és érezzük, és nem választjuk el tőle, nem állítjuk vele ellentétbe, és nem játsszuk ki ellene alávaló módon, mert ez ellenkezője lenne mindennek, ami egészséges, nemes, értelmes és vallásos.
Uo. 251.;
Ahány ház, annyi szokás, így tartja a közmondás. És az utazó csekély műveltségről tesz tanúbizonyságot, ha kigúnyolja a vendéglátó nép erkölcseit és szokásait; megbecsülendő tulajdonság pedig nagyon sokféle és különböző van a világon.
Uo. 257.;
Mihelyt az irónia megszűnik az ékesszólás közvetlen, klasszikus eszköze lenni, amely a józan értelem számára egyetlen pillanatig sem lehet félreérthető, nyomban léhasággá válik, a civilizáció kerékkötőjévé, a megrekedéssel, szellemtelenséggel, bűnnel való tisztátalan kacérkodássá.
Uo. 277.;
A várakozás, amint mondják, unalmas, hosszúra nyújtja az időt. Éppúgy, sőt még inkább azonban azt is mondhatjuk, hogy megrövidíti, mert időtömegeket nyel el, anélkül hogy azokat önmagukért átélné, kihasználná.
Uo. 300.;
…a szerelemben az esztétikai értékítélet éppúgy nem jut szóhoz, mint az erkölcsi.
Uo. 301.;
Ó, az ifjúság túlzott tanulékonysága! A nevelő kétségbeesik rajta, mert mindenekelőtt a rosszban mutatkozik.
Uo. 304.;
Amilyen arányban a városokban drágul a telek, s lehetetlenné válik a helypocsékolás, ugyanolyan arányban … figyelje meg, mérnök úr! … ugyanolyan arányban válik drágábbá az idő. Carpe diem! Nagyvárosi költő énekelt így.
Uo. 305.;
…rend és áttekintés az uralom kezdete, az ellenség addig igazán félelmetes, amíg ismeretlen.
Uo. 308.;
…hasznos és sosem árthat, ha az ember a felhám alatt is kiismeri magát egy kicsit, és odafesti azt is, ami nem látható, vagyis más szavakkal: ha az embernek a természettel másféle kapcsolata is van, nemcsak lírai, vagyis például ha az ember mellékfoglalkozása szerint orvos, fiziológus, anatómus, és úgy csendben tudogatja, hogy mi van a külcsín alatt.
Uo. 324.;
…a betegség az élet feslett formája. És az élet maga? Talán csak az anyag fertőző megbetegedése.
Uo. 357.;
A női nem általában nem ismer sem szánakozást, sem aggodalmat a szenvedély rémei miatt; nyilván sokkal otthonosabb ebben az elemben, mint a férfi, akitől természeténél fogva mindenképp idegen, s akit a nő mindig bizonyos gúnnyal és kárörömmel fogad ezen a területen.
Uo. 409.;
…bizonyos jóslatok nem azért hangzanak el, hogy bekövetkezzenek, hanem azért, hogy ne következzenek be, mintegy ördögűzésszerűen.
Uo. 415.;
…a munka áldásai az ember akarata ellenére is érvényesülnek.
I. m. 6. f. – Uo. II. köt. 12.;
Ha az emberi értelem akarja, hogy erősebb legyen a sorsszerűségnél akkor már erősebb is!
Uo. 46.;
Ha az ember nem utálja eléggé a háborút, akkor hisz az eljövetelében!
Igaz az, ami az embernek üdvös. Az emberben összefoglaltatik a természet, a természetben csak ő van teremtve, az egész természet pedig az ő számára van teremtve. Az ember a dolgok mértéke, üdvössége az igazság kritériuma.
Uo. 50.;
…csak az igazán szeretetre méltó, ami életre méltó.
Uo. 72.;
A civilizáció gyermeke, aki születésétől fogva idegenül távol áll a fékezetlen természettől, sokkalta inkább érzi nagyságát, mint a természet edzett fia, aki zsenge korától fogva rá van utalva, és kiábrándító, bizalmas viszonyban él vele. Emez aligha ismeri az áhítatos megilletődést, amellyel amaz szemöldökét felvonva elébe lép, s amely alapvetően meghatározza a természethez fűződő érzelmi viszonyát, állandó vallásos megrendülést, félénk izgalmat táplálva lelkében.
Uo. 155.;
Az ember nemcsak a maga lelkéből álmodik, hanem úgy mondhatnám: névtelenül és közösen, még ha a maga módján is. A nagy lélek, melynek részecskéje vagy, olykor rajtad keresztül, a te módodon álmodik arról, amiről titokban mindig álmodik – fiatalságról, reménységről, boldogságról és békéjéről … és véres lakomájáról!
Uo. 170.;
Ami ízetlen, az nem szükségszerűen ártalmatlan. A korlátoltság nem veszélytelen.
Uo. 193.;
A metafizika a gonosz. Mert a metafizika nem való egyébre, mint arra, hogy elaltassa a buzgalmat, amelyet a társadalom templomának építésére kellene fordítanunk.
Uo. 217.;
A beszéd maga a civilizáció… A szó, még az ellentmondó is, összekapcsolja az embereket… A szótlanság elszigetel.
Uo. 220.;
…a nép mennyire kineveti doktori titulusainkat, műveltségi mandarinkodásunkat meg az állami népiskolát, a burzsoá osztálydiktatúrának ezt az eszközét, amelyet abban a tévhitben tartanak fenn, hogy: népoktatás egyenlő fölvizezett tudósoktatással. Azt a műveltséget és azt a képzettséget, amelyre a népnek a korhadó polgári uralom ellen való harcában szüksége van, már réges-rég másutt szerzi meg, mint a felsőbbségileg ráerőszakolt intézményekben, és hovatovább már a verebek csiripelik a háztetőkön, hogy iskolatípusunk úgy, ahogy a középkori szerzetesi iskolákból kialakult, nevetséges és elavult intézmény, merő anakronizmus, a világon senki sem köszönheti igazi műveltségét az iskolának, az iskolánál százszorta többet ér a nyilvános előadások, kiállítások, filmek és más hasonló eszközök útján elért szabad, mindenkinek hozzáférhető oktatás.
Uo. 222.;
…úgy áll a dolog, hogy minden anyag egyaránt rejt életet és halált, mindegyik orvosság és méreg egyben, gyógyszertan és toxikológia tehát egy és ugyanaz, a méregtől meggyógyul az ember, és amit az élet hordozójának vélünk, bizonyos körülmények között egyetlen szemvillanás alatt, egy görcsös csapással öl.
Uo. 227.;
…ami érdekes, az mindig egy kicsit hátborzongató…
I. m. 7. f. – Uo. 301.;
…megpróbálok valami bonyolultat legalább félig-meddig kifejezni, semhogy mindig csak kifogástalan közhelyeket hangoztassak…
Uo. 310.;
…még a legájtatosabb szeretet sincsen híján minden testiségnek, s a szélsőséges testiségbe is vegyül némi áhítat; a szerelem mindig önmaga marad, akár agyafúrt életszeretet, akár lobogó szenvedély alakjában nyilvánul meg; a szerves élettel való szimpátiát jelenti, a feloszlásra ítélt anyag meghatóan kéjes átölelését – és még a leghódolóbb, a legvadabb szenvedélyben is van caritas, van szeretet.
Uo. 311.;
A férfi a saját vágyától mámorosodik meg, a nő azt kívánja, hogy a férfi vágyától mámorosodjék. Ezért vagyunk kötelezve az érzésre. Ezért olyan rettenetes szégyen az érzés hiánya, a tehetetlenség, ha képtelenek vagyunk a nő vágyát fölébreszteni.
Uo. 329.;
A nők minden alkalmat megragadnak rá, hogy mosolyogjanak, csak úgy magáért a mosolyért; nem érdemes mindannyiszor elgondolkozni rajta.
Uo. 333.;
…valamely szellemi, vagyis jelentős tárgy éppen azért „jelentős”, mert túlmutat önmagán, mert kifejezője, exponense valami szellemibbnek, általánosabbnak, egy érzés- és gondolatvilágnak, amely benne találja meg többé vagy kevésbé tökéletes jelképét: ezzel mérhető a szóban forgó tárgy jelentős volta. Továbbá egy ilyen tárgy szeretete magában is „jelentős”. Elárul valamit arról, aki a jelképnek tekinthető tárgyat szereti, jellemzi viszonyát ahhoz az általánossághoz, ahhoz a világhoz, amelyet a tárgy jelképez, s amelyet ő tudva vagy öntudatlanul – vele szeret.
Uo. 349.;
…amit gyásznak nevezünk, talán nem is az afölött érzett fájdalom, hogy halottaink nem térhetnek vissza az életbe, hanem fájdalom amiatt, hogy ezt nem is tudjuk kívánni.
Uo. 394.;
Az igazságosság nem egyéb, mint a polgári retorika üres szó-pelyvája; ahhoz, hogy az ember eljusson a cselekvésig, mindenekelőtt tudnia kell, hogy melyik igazságosságot vallja a magáénak: azt-e, amelyik mindenkinek a magáét, vagy azt, amelyik mindenkinek ugyanazt akarja juttatni.
Uo. 425.;
Mélységes mély a múltnak kútja. Vagy talán feneketlennek kellene mondani?
Uo. 444.;
…minél messzebbre hatolunk s tapogatódzunk a múlt alvilágába, az emberinek, történetének, művelődésének kezdeti alapjai tökéletesen megmérhetetlennek bizonyulnak, s mérőónunk elől, bármily kalandos távolságokba gombolyítjuk alá zsinegét, mindig újra és tovább húzódnak vissza feneketlenségbe.
…a lélek megismerése egymagában menthetetlenül mélabússá tenne minket, ha a kifejezés öröme fel nem vidítana…
József és testvérei. Jákob történetei. Előjáték. Pokolraszállás, 1. sz. – Athenaeum, Bp., 1946. 1. Sárközi György;
Aki jobban szeret, az alulmarad, és szenvedni kénytelen.
Tonio Kröger – Novellák. Új Magyar Könyvkiadó, Bp., 1953. I. köt. 202. Lányi Viktor;
…vannak, akik szükségszerűen tévútra jutnak, mert számukra egyáltalán nincs is igaz ösvény.
Uo. 241.;
…szinte minden nagy dolog, ami van, úgy jött létre, bú, kín, szegénység, elhagyatottság, testi gyengeség, bűn, szenvedés és ezer akadály ellenére, csak azért is.
Halál Velencében – Uo. II. köt. 13. Lányi Viktor;
…a művészet fölfokozott élet. Mélyebben boldogít, gyorsabban fölemészt.
Uo. 17.;
…[A nemzeti eszméből] kiindulva – ezt mindenki érzi – többé nem oldható meg semmiféle, sem politikai, sem gazdasági, sem szellemi probléma. A döntő óra s szorongó szívünk egyaránt egyetemes nézőpontot követel; az emberiség becsületére való gondolás, a humanitás szó, a legtágabb részvétel – már régóta nem gyenge magatartás szabály, amely érzéseinket elködösíti és megszünteti. Éppen erre az átfogó érzésre van szükségünk, és ha az emberiség mint egész nem eszmél magára, becsületére, méltósága titkára, akkor nemcsak morálisan, nem – akkor fizikailag is elveszett.
Vázlat Schillerről – Válogatott tanulmányok. Magyar Helikon, Bp., 1970. I. köt. 480. Szabó Ede;
…a történelem az eszme fejlődése a tömegekben.
Goethe és Tolsztoj – Uo. II. köt. 86.;
Az irónia a középút pátosza… Morálja s ethosza is egyben.
Uo. 124.;
Az emberi kedélyvilágban a legderekasabb és legnyersebb hódító alighanem mindig a humor volt.
Hajóúton Don Quijotéval –Uo. I. köt. 541. Lányi Viktor;
Kétféle életigenlés van: az egyik nincs tudatában a halálnak; az ilyen nagyon-nagyon szimpla és robusztus jelenség; és van egy másik, mely tudatában van a halálnak, és véleményem szerint az életigenlésnek csak ez a fajtája tarthat igényt arra, hogy szellemileg nagykorúnak tekintsék. A művészek, írók, a költők életigenlése ez.
…ne legyünk túlságosan otthonosan berendezkedett polgárai az életnek, rokonszenv, bizalom és megbecsülés, melyben részünk van, ne tehessen bonccá, megfellebbezhetetlen magiszterré bennünket, hanem maradjunk meg mindig moralistának, vagyis az érzékek és az erkölcs kalandjaira kész, a világgal szemben őszintének, egyszóval: művésznek.
Ünnepi beszéd az ötvenedik születésnap alkalmából – Uo. II. köt. 466. Tandori Dezső;
Mi volt az, ami az emberi kéz oly sok alkotásának segített túlélni a korokat, ellenállást tanúsítani évszázadokkal szemben, mi vette rá az emberiséget a legvadabb napokban is, hogy megóvja őket a pusztítástól? Nos hát: a minőség.
Tizenhat év – Uo. 598. Szabó Ede.
