FROMM, ERICH (1900–1980, német pszichoanalitikus, filozófus)
FROMM, ERICH (1900–1980, német pszichoanalitikus, filozófus)
… jóformán senki sem hiszi, hogy szeretni meg kellene tanulnia.
A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik, és nem abban, hogy ő szeret, hogy képes a szeretetre.
Csak a múltról tudhatunk valami biztosat – a jövőről csak annyit, hogy meg fogunk halni.
Az ember tudatos lény; benne ébred a lét öntudatra; tudomása van önmagáról, embertársairól, múltjáról és jövőjének lehetőségeiről.
Az emberi elkülönültség tudata a szeretet újraegyesítő hatalma nélkül: a szégyennek a forrása. És forrása egyszersmind a bűntudatnak és a szorongásnak is.
Csak akkor érthetjük meg a különbözéstől való félelem hatalmát, a félelmet attól, hogy csak néhány lépésnyire is elkóboroljanak a nyájtól, ha megértjük, hogy milyen mélységesen mély az emberekben a szükséglet, hogy ne legyenek elkülönülve.
Ahogy a modem tömegtermelés megköveteli az árucikkek szabványosítását, ugyanúgy követeli meg a társadalmi folyamat az ember szabványosítását, és ezt a szabványosítást nevezik „egyenlőségnek”.
… az érett szeretet olyan egyesülés, amelynek során az ember megőrzi integritását, egyéniségét. A szeretet tevékeny erő az emberben …
… a szeretet olyan erő, amely szeretetet teremt …
A tanárt tanítják a tanítványai, a színészt serkenti a közönsége, a pszichoanalitikust gyógyítja a páciense, feltéve, hogy nem tárgyként kezelik egymást, hanem őszinte és termékeny kapcsolatba kerülnek egymással.
Az ember azt szereti, amiért fárad, és azért fárad, amit szeret.
Aki szeret, az felelős.
A felelősség könnyen uralkodássá és birtoklássá fajulhat, ha oka nem a szeretet harmadik összetevője, a tisztelet.
A törődés, a felelősség, a tisztelet és az ismeret kölcsönösen feltételezik egymást.
A gyermeki szeretet logikája: Szeretek, mert szeretnek. Az érett szeretet logikája: Szeretnek, mert szeretek. Az éretlen szeretet azt mondja: Szeretlek, mert szükségem van rád. Az érett szeretet azt mondja: Szükségem van
rád, mert szeretlek.
rád, mert szeretlek.
Az anyai szeretet természeténél fogva feltétlen.
A feltétlen szeretet nemcsak a gyerek, hanem minden emberi lény egyik legmélyebb igénye; mert az olyan szeretet, amit kiérdemeltem, amire rászolgáltam, az mindig kétséges; hátha nem nyertem meg a tetszését annak, akinek a szeretetére pályázom; így vagy úgy, de mindig ott a félelem, hogy a szeretet elillanhat. Továbbá a „megérdemelt” szeretet könnyen együtt járhat azzal a keserű érzéssel, hogy az illető nem önmagamért szeret, hogy csak azért szeret, mert a kedvében járok, hogy – végső soron – nem is szeret, hanem kihasznál.
Az apai szeretet feltételes szeretet. Elve ez: „szeretlek, mert megfelelsz a várakozásaimnak, mert teljesíted a kötelességedet, mert olyan vagy, mint én.”
A szeretet elsősorban nem egy meghatározott személyhez fűződő viszony; a szeretet magatartás, a jellem beállítottsága, amely meghatározza az illető személy viszonyulását, nem a szeretet egy bizonyos „tárgyához”, hanem a világ egészéhez.
Ha igazán szeretek egy embert, akkor minden embert szeretek, szeretem a világot, szeretem az életet.
A legsarkalatosabb szeretet-fajta, amely a szeretet összes típusainak alapjául szolgál, a felebaráti szeretet. Ezen a bármely emberi lény iránti felelősségérzetet, gondoskodást, tiszteletet, ismeretet értem, a kívánságot, hogy az életét segítsük.
… a felebaráti szeretet azzal kezdődik, hogy szeretjük a tehetetleneket, szeretjük a szegényeket és az idegeneket. A saját húsomat és véremet szeretni nem nagy teljesítmény.
A szerelemben két, eddig különálló ember eggyé válik. Az anyai szeretetben két ember, akik egyek voltak, elkülönül.
Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés – az döntés, ítélet és ígéret.
Mindnyájan egyek vagyunk – mégis mindegyikünk egyszeri, megismételhetetlen létező.
Ha erény szeretni felebarátomat mint emberi lényt, akkor erény – és nem bűn – szeretni önmagamat, hiszen én is emberi lény vagyok.
Az uralkodó nyugati vallási rendszerben Istent szeretni lényegében annyi, mint hinni Istenben, Isten létében, Isten igazságosságában, Isten szeretetében. Az istenszeretet lényegében intellektuális élmény. A keleti vallásokban és a miszticizmusban az istenszeretet az egyesülés intenzív érzelmi élménye, elválaszthatatlanul összekapcsolva ennek a szeretetnek a kifejeződésével az élet minden cselekedetében.
A modem kapitalizmusnak készségesen és nagy számban együttműködő emberekre van szüksége, olyanokra, akik mind többet és többet akarnak fogyasztani, és akiknek az ízlése szabványosítva van, tehát könnyen befolyásolható és megjósolható. Olyan emberekre van szükség, akik úgy érzik, hogy szabadok és függetlenek, nincsenek alárendelve sem tekintélynek, sem elvnek, sem lelkiismeretnek – mégis készségesen hagyják magukat irányítani, azt tenni, amit várnak tőlük, súrlódásmentesen beilleszkedni a társadalmi gépezetbe; akik irányíthatók erőszak nélkül, ösztönözhetők célok nélkül – kivéve azt az egyet, hogy boldoguljanak, sürögjenek, ténykedjenek, törtessenek. Mi az eredmény? A modern ember elidegenedett önmagától, embertársaitól és a természettől. Átváltozott árucikké, életerőit úgy éli meg, mint befektetést, amelynek az adott piaci feltételek közt elérhető legmagasabb hasznot kell hoznia. Valamennyi ösztönös szükséglet teljes kielégítése nemcsak a boldogsághoz kevés, de még az épelméjűséget sem garantálja.
… a létezés problémáját mindenki csak maga oldhatja meg és nem helyettes révén…
A modem ember azt hiszi, hogy elveszít valamit – az időt –, ha a dolgokat nem gyorsan csinálja; a megnyert idővel azonban nem tud mást kezdeni, mint agyonütni.
Ha az ember koncentrál, nem sokat számít, hogy mit csinál; a jelentős és a jelentéktelen dolgok egyaránt a valóságnak egy új dimenzióját öltik magukra attól, hogy teljes figyelemben részesülnek.
… amilyen fontos elkerülni a triviális társalgást, éppolyan fontos elkerülni a rossz társaságot. Rossz társaságon nemcsak romlott és ártalmas embereket értek; ezeknek a társaságát azért kell kerülni, mert mérgező és leverő. Ide értem az élőhalottak társaságát is, az olyan emberekét, akiknek a teste él, de a lelkük halott; az olyan emberekét, akiknek a gondolkodása és a társalgása triviális; akik beszéd helyett fecsegnek, és gondolkodás helyett véleménykliséket szajkóznak.
Mi mindent érhetne el a felnőtt ember, ha megvolna benne a gyerek türelme és koncentrációja!
A szeretet szempontjából az számít, hogy az ember hisz saját szeretetében; a képességében, hogy szeretetet tud ébreszteni másokban …
A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyereknek valóra váltani a lehetőségeit.
Miközben nagy adag képmutatással adózunk a „szeresd felebarátodat” vallásos eszményének, tényleges kapcsolatainkat, legjobb esetben a korrektség elve határozza meg. A korrektség azt jelenti, hogy nem csalunk az áruk és szolgáltatások, valamint az érzelmek csereüzletében.
Azoknak, akik komolyan veszik a szeretetet, mint az egyetlen racionális választ az emberi lét kérdésére, arra a következtetésre kell tehát jutniok, hogy társadalmi struktúránkban fontos és radikális változásokra van szükség, hogy a szeretet merőben individualisztikus, marginális jellegéből társadalmi jelenséggé váljon.
A szeretet művészete. Bp., 1984. Várady Szabolcs.
