FÜST MILÁN (1888–1967, költő, író)
FÜST MILÁN (1888–1967, költő, író)
… minden részlet együttvéve sem teheti ki az egészet.
Aki a szimmetriában rejlő kellemetességet először találta fel, az lehetett az első képzőművész. – Aztán következett a disszonanciák belevonása a harmóniába.
Ha van igazság, mért kell azt keresni, s ha már keresni kell is, mért nem lehet megtalálni soha?
Baj van ezzel az önfegyelmezéssel. Maga az aszkézis még nem maga a jóság. El tudok képzelni rossz embert, aki aszkéta.
… a bigottság kegyetlenségét éppen az aszkézisből magyarázom. Én szenvedek és lemondok és más jól éljen? A magam kínzása a más kínzására késztet.
A mai írók lendületének legfőbb ballasztja, hogy szükségét érzik, hogy mindazt valószínűsítsék, amit mondanak. Ezt a követelményt a naturalizmus oltotta a művészek vérébe. Shakespeare nem valószínűsít.
Ma a legtöbb lírikus, ha verset ír, már szükségszerűnek érzi, hogy keseregjen abban.
Az életismerethez az irodalom nagyon hozzásegít: sok irreális hasznával vagy haszontalanságával szemben ez az egy haszna nemcsak reális, hanem praktikusjelentőségű is. Mindenki felhasználhatja ezt a könyvekből vett életismeretét, csak a művész nem.
Ha utcát említ valaki előttünk, az az utca jelenik meg szemünk előtt; a régi utca, amelyben oly sokáig laktunk, ha szobáról olvasunk: a mi szobánk s ha városról: Budapest. Így válik környezetünk hazánkká.
Gyakran volt alkalmam megfigyelni, hogy igazán erős emberek, akik nagy testimunkát is végeznek, csak ritkán használják fel erőiket más ember megtámadására. Nem ütnek, mikor ütniök lehet. Ha azt olvasom az újságban, hogy valamely munkás verekedett, rögtön azt gondolom hozzá, hogy biztosan munka nélkül van már jó ideje.
Az utókor sem igazságosabb, mint a jelenkor.
… bármily ellenszenves nekem a klerikalizmus; ha hozzájárul ahhoz, hogy egy emberben lelkiismeretet ébresszen, akkor már meg kell neki bocsátani.
Ha az emberek érintkezését figyelem: a modor az, amely lehetővé teszi, hogy a különböző temperamentumok megférjenek egymás mellett.
Azt hiszem; az ember részéről a legnagyobb lemondás az, hogy a dolgok megfejtéséről végképpen le tud mondani s mégis hajlandó arra, hogy tovább gondolkozzék.
Ha a lány szabadabban él, megnyugszik, felszabadul, kedves lesz, derűs, a hosszú önmegtartóztatás pedig haragos és becstelen maskarát csinál belőle, akinek minden mozdulata már célszerűtlen és ostoba ösztönösséggel védekező …
Mégiscsak fontos dolog a vagyon! – Hogy jól táplálhasd lelkedet marhahússal.
… én már a szerelemről szóló himnuszt jobban szeretem, mint magát a szerelmet … S mégis, néha úgy érzem: – egy meleg kis test az ember mellett: ez minden, amit az ember kaphat … Ez az állandóság illúziója: – s az illúzió talán mégiscsak minden! …
… ne kívánjunk emberek egymástól hősiességet! Legyünk inkább szívesek egymáshoz, – evvel többre megyünk!
Az örömért mindenképpen meg kell fizetni. Legjobb, ha az ember előre megfizet: munkával.
Nincsenek abszolút tulajdonságaink, amelyeket megszerzünk és megvannak: gyakorolni kell, mert elvész.
Az optimistáknak is igazuk van: bármi történjék is a világgal az meglepően fennáll, a legnagyobb megpróbáltatások után is: valahogy lesz, – nem oly forrón esszük, mint ahogy főzzük, – s a pesszimistáknak: hogy mégis mindig rosszul sikerül, amit az ember tervbe vesz.
Nem jó és veszélyes is a dolgokat tisztán látni, mert a dolgok nincsenek is úgy, ahogy mi „tisztán” látjuk.
Teljes bizalom az emberi butaságban.
A városok is parvenük, mint én: először templomot, díszt építenek, mielőtt vízvezeték volna.
A tervszerű pihenés nem pihenés: annak fő eleme a tervszerűtlenség!
Figyelni az emberekre: talán ez a legnagyobb jótétemény, amit nékik adhatunk; oly hálásak érte, – úgy faszcinálódnak tőle, – csodálkoznak, ehhez nincsenek szokva.
Érdekes az emberek kétlakisága. Olvassák Tolsztojt, Ibsent, akik tanítani akarnak minket, a szépre, igazra és jóra figyelmeztetnek. Olvassák, élvezik s mikor a hivatalukba mennek – csak úgy kötik befolyásolatlanul a kegyetlen üzleteket, épp mint azelőtt. – „Hja, a művészet, az más” mondják.
… íme a zsidó, az egyetlen ősi nép, melyben oly sok ezer év előtt már a legfőbb erény a szelídség és erkölcsösség volt, melynek törvényei testi és lelki tisztaságról szólnak s legendái nem leigázókról, hanem a szelídség mintaképeiről, a patriarkákról s prófétákról. Az egyetlen nép! Itt hangzanak el először a mai erkölcsi alaptörvények: „ne ölj!” S a szeretet fogalma először terjed el egy népben, valóban papi nép ez! Nem csodálni való, hogy Jézus éppen ebben a népben támadt.
Most lettem zsidóvá. – S ha ezernyi rossz tulajdonsága van is ennek a fajtának, nincs több rossz tulajdonsága, mint bármily más fajtának. S hogy szereti-e azt a földet, ahol él? A Spanyolországból 1500 körül kiűzött zsidók még ma is spanyolul beszélnek, s az Amerikába kivándorolt társaink második generációja már nem tud magyarul.
Az élet napokból áll, s egy napot mindig ki lehet tartani.
Szép házak, paloták – nem hinnéd, hogy fenevadak laknak benne.
Az ember olyan edény, amelyben több van, mint ami belefér – túl sok e rövid életre.
A beszédes, nyílt ember mindig fél a hallgatag, zárkózott embertől mindig tökéletlennek érzi magát képzelt tökéletessége előtt.
Irodalom: édes bora, kisajtolt lelke egy népnek. Sűrített elixírje a nép-karakternek …
Csak az érti meg az életet, aki tudja, hogy az élet nem szabályos, nem logikus, nem igazságos, nem szimmetrikus, nem kiszámítható.
… ha be akarod rendezni a társadalmat, csak olyan rendezés jó, mely nem logikus, hanem teli van ellentmondással: tehát épp oly fából vaskarika, mint maga az élet!
Mindenütt az érv tetszik nekem és sohasem az indulat. Ha valakit megtámadnak, még a rabló előtt is érvelni kell!
Tisztességesnek lenni a közéletben; úgy látszik, ez annyi, mint örökös ellenzéknek lenni.
Nem hagyom, hogy a tapasztalat dezilluzionáljon! – Haladó akarok maradni, ha kompromittálva volna is a haladás gondolata! Nem akarom, hogy a meggondolás tegyen emberré, hanem a hit!
Jó író nem arra törekszik, hogy kimerítse hőse egész lelkét, (analízis), sőt, éppenhogy kimeríthetetlen, azt kell éreztetnie!
Ha az embert nem szeretik viszont, akkor bölcselkedik…
A távollét szerelmesek közt úgy hat, mint a szél a tűzre: a kis szerelmet eloltja, a nagyot tűzvésszé növeli.
Flaubert szerint a boldogság kellékei: gazdagnak lenni, művésznek, fiatalnak, szerelmesnek, … – S szerintem a boldogtalanság: magyarnak, zsidónak, szegénynek, betegesnek és özvegyasszony egyetlen fiának…
Nevelési elv: nem ráfeküdni a gyerekre, nem tirannizálni, nem megmerevíteni. Rábízni a szabad elhatározásra, hogy úgy bánjon velem, ahogyan akar. Nem kényszeríteni!
A nyugati irodalom: folytonos önvád, gyónás, vallomás, konfrontáció… A keleti irodalom: a Napba nézni! (Derűs, szép tekintettel.)
Különösen gyalázatosnak találom, ha tanár gúnyolódik növendékén …
Sem a tudós, sem a művész, sem az orvos, sem a tanár, sem a bíró ebben a társadalomban ne várja munkája megbecsülését. – Vége. – A valutakereskedőké a világ itt és senki másé! Megszűnt a kultúra: senkinek semmi olyasra nincs szüksége, ami a lélekhez szól.
Változatosságra vágyol, – de elkövetkezik a kor, mikor már nem bírod el a változatosságot, amelyre vágyol.
Miről van voltaképpen szó? Évezredek óta? – Eszmélj! – Legfőképpen arról, hogy egyesek nélkülöznek! S ez az, ami megoldhatatlan!
Minden emberi együttélés mindenkor szociális kérdéssé válik. S akárhogy bánsz is például a cseléddel. Hogy bírod elfogadni, hogy valaki személyes szolgálatokat teljesítsen …?
Gyerek komédiást néz a cirkuszban, s nyilván azt hiszi róla, hogy azért komédiás, mert jókedve van.
Valami azáltal, hogy tény: összehasonlíthatatlanul nagyobb hatással van a világra, mint bármely képzelet, vagy gondolat … Ha ismerném a pozitivista filozófiát, oda csatlakoznám. – S ezenfelül: a világ dolgai illogikusak, s mégis tények.
Aki boldog: annak a boldogság hétköznapi – s mily borzasztó nélkülöznie annak, aki boldogtalan …
Mi a dadaizmus?: – annak az ábrázolása, hogy az életnek nincs értelme … Tehát rendje sincs, logikája sincs … S ahhoz, hogy e dadaizmus igazolva legyen, ehhez az kellene, hogy a művészek és hallgatóság ott, azonmód megszűnjenek lenni …
Ha a nép valahol összegyűl, abban mindig van valami félelmes számomra. Az ember mindenkor gyilkolni hajlandó … s ha tömegbe verődik, még sokkal inkább, még sokkal könnyebben …
Pofon: mért oly megszégyenítő, ha arcba ütnek? – A testi fenyíték különben is megszégyenítő, s különösen ez! Egy komolyan adott legyintés tragikus hatású lehet …, mily furcsa, hogy minden cselekedetünkben, megnyilvánulásainkban a szimbolika felé haladunk.
Bölcs esztéták, akik mindig okosabbak akarnak lenni saját maguknál… S ha jó valami, akkor a hibáit keresik, s ha rossz, akkor az értékeit …
… mikor már annyi az adatunk, az ismeretünk az emberekről, hogy úgy érezzük: nem vagyunk képesek ítéletre, akkor nem marad más számunkra, mint jónak lenni …
A hatalom mindenképpen indulatot kelt bennem … mindenekelőtt a lázadásét, ez aztán hirtelen fordulattal a kutyahűség rajongásába tud átcsapni.
Nagyon sok olyan ember jár közöttünk, aki hivatalnok szellem oly értelemben, hogy magának a munkaalkalmat megszerezni képtelen … de mihelyt odaállítod valamely helyre: kitűnően végzi dolgát.
A konzervativizmus oly természeti erő, amely a meglévőt védi. Ami a meglévőt védi, az valami nagyon erőset véd …, mert ami megvan, a tény … már azáltal is, hogy tény, hatalmas.
Csak arra jól vigyázz, hogy ne egykönnyen lehessen jót tenni veled! Ez az óvatosság igen fontos!
Nem kell hogy elpusztítsuk egymást: a buta emberekkel szépen megférünk a nap alatt.
És mégis: a felháborodás nélküli ember elviselhetetlen lény. Fel kell tudnod háborodnod, s még mindig.
Az ember legnagyobb tulajdonsága: 1) az alkalmazkodóképesség 2) az ellenálló képesség. Az egyik képessé tesz rá, hogy az emberek közt éljünk, a másik, hogy megmaradhassunk annak, amik vagyunk.
A modemséget mint célt tenni magam elé: ez az ellenszenves. Modem akarok lenni, – a mai kor szellemének kifejezője, – mondogatja magának Berény is, Kozma is … S ez nevetséges! Vagy modem vagyok, vagy nem.
Sóhajra mindenkor van ok.
Aki ezen a világon van, az bízvást lehet melankolikus.
Micsoda szemtelenség tanácsokat adni annak, aki kenyeret akar. Más szóval szólván; nincs az emberi szemtelenségnek nagyobb ingere, mint a szerencsétlenség, amely másokat ér.
– Nem szeretek élni – ismételtem. No de mi más az, nem szeretni az életet és megszűnni! – az megint más dolog.
A múlt azzal a jóakarattal ítélendő meg, amellyel az összes jóvátehetetlen dolgok …
Az ember hiúsága miatt kénytelen jót tenni, vagyis tudása legjavát áldozni társainak: s alighanem ez által marad fenn a világ.
… az emberek gyengesége inkább megnyilatkozik abban, ami tetszik, mint abban, ami nem tetszik nekik.
– Persze a nyulakat is minden üldözi és a négereket is, de hát erre azt mondjuk: mit lehet tenni? – Mikor azonban ránk kerül a sor, akkor jobban csodálkozunk, ez a világ rendje.
Szerencsém, hogy nem születtem árjának, hogy nem eshetem abba a kísértésbe, hogy üldöző legyek. Nem, nem, inkább vagyok üldözött.
A tények hatalma: amíg sikere van Hitlernek, senki a világon be nem bizonyítja, hogy nincs igaza. S az emberek kis sorsa ugyanilyen.
Ezt kérdezték tőlem is mindig a barátaim – mi bajod van? – évtizedek után is, miután ezerszer elmondtam ezernyi bajomat. Csakhogy oda se figyeltek.
… – veszélyes kimondani azt, hogy mindenkihez, az egész világhoz nem lehetünk jók.
Agyafúrt talmúd lett a freudizmusból; nagy szellemi erőfeszítéssel csupa zöldség létrehozva.
Tudod mit? Sosem a közönségnek írták a műveket. A közönség kapott valami csodát, amelyet nem értett, s aztán hozzánevelődött. Ezt hívják kulturálódásnak.
Nehéz dolog az, hogy erőből ne legyen erőszak.
… az állatot se nélkülözhetem magamban, annak sötét és titokzatos szépségeit, (mert az létem legfőbb tartalma) sem az erkölcsi törvényt.
Ha az ember hetvenéves, akkor már sohasem érzi jól magát.
Ugyan doktor úr, hova gondol, dehogy hagyom én abba a dohányzást! Legfeljebb néhány évig tovább leszek halott.
A specializálódásnak jót tesz, ha az ember általános intelligenciája gyenge. Az orvosnak is jót tesz, ha nem nagyon okos, a festőnek, muzsikusnak, sőt írónak is. Egyszóval: a szakembernek csak javára van, ha minden egyébben gyenge … csak van aztán persze mind e munkának egy magasabb foka, mikor már nem szakember valaki.
… minket épp a saját elgyengülésünktől való félelmünk is késztetett az erkölcsi törvény létrehozatalára: minthogy vannak korszakok az életünkben, mikor mindnyájan védelemre szorulunk; a gyerekkorunk is ilyen volt s később, mikor betegek voltunk, vagy majd ha megöregszünk …
Napló I-II. Vál.: Pók Lajos. Bp., 1976.
