GOLDMANN, LUCIEN (1913–1970, francia irodalomkritikus és filozófus)
GOLDMANN, LUCIEN (1913–1970, francia irodalomkritikus és filozófus)
A gondolkodás eleven folyamat, a haladás valóságos, de sohasem egyenes vonalú, és főleg sohasem befejezett.
Minden filozófiai gondolkodás legfőbb tárgya az ember, az ember tudata és viselkedése. Végső fokon minden filozófia antropológia.
… a humán tudományok területén lehetetlen megérteni az elvont és közvetlen empirikus tényeket, ha nem kapcsoljuk őket konkrét fogalmi lényegükhöz.
Minden műnek van egy olyan értelme, amelyben minden egymásnak ellentmondó rész összhangba kerül, vagy ha nem így van, akkor nincs is értelme.
Az emberek között másféle viszony is lehetséges, mint az alany és a tárgy, az Én és a Te viszonya, mégpedig egy olyan közösségi viszony, amelynek a Mi nevet adjuk, s amelyben valamely fizikai vagy társadalmi tárgyra irányuló közös cselekvés fejeződik ki.
… vajon ebben a racionális térben, amelyik végérvényesen és a visszakozás lehetősége nélkül elfoglalta az arisztotelészi és tomista világmindenség helyét, van-e még mód, van-e még valami remény arra, hogy visszaállítsuk az egyén feletti erkölcsi értékeket? Vajon az ember meg tudja-e újra találni az Istent, vagy ami a mi számunkra ennek a szinonímája és kevésbé ideológiai: a közösséget és a világmindenséget?
… élni a világban való életet jelenti.
… az igaz az, akinek nem adatott meg a kegyelem, az igaz az aki a halálos bűn állapotában leledzik.
… a marxista hit egy olyan történelmi jövőben való hit, amelyet az emberek maguk csinálnak, vagy pontosabban, nekünk magunknak kell csinálnunk.
… a történelem egésze jelentést hordoz, és… a történelmet alkotó relatív együttesek is viszonylagos értelmet hordoznak.
Megbékélni – kénytelen-kelletlen – a rosszal és a hazugsággal a világban; küzdeni az igazságért és a jóért egy olyan világban, amelyben ezeknek – bár igaz, hogy csökkent mértékben – valóságos helyük van; megvallani a jót és az igazságot egy gyökeresen rossz világgal szemben, amely csak üldözheti és száműzheti őket; hallgatni a világgal szemben, amely meghallani is képtelen a keresztény szavát: négy tipikus álláspont.
… három olyan elem, amelyeken kívül nem érthető meg konkrét valóságában az emberi állapot: a kockázat, a balsiker veszélye és a siker reménye.
Egyáltalán nem képtelenség azt gondolni, hogy egy író vagy költő nem érti a saját művének objektívjelentését.
A rejtőzködő isten. Bp., 1977. Pödör László.
