KODÁLY ZOLTÁN (1882–1967, zeneszerző)
KODÁLY ZOLTÁN (1882–1967, zeneszerző)
Mechanizálódó korunk olyan úton halad, melynek végén az ember géppé válik. Ettől csak az ének szelleme véd meg. Hisszük, hogy az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul a zenével méltóképpen élni.
… a vallásos érzés emelésére többet tesz egy Palestrina hymnus, mint egy tucat közepes prédikáció.
A magyar zenetípus a formába öntött szenvedély, architektonikusan kibontakozó érzelem lesz. Ilyen az olaszoké! Ilyen az olasz iskolán nőtt nagy németek zenéje Schütztől és Bachtól Brahmsig.
Mi szükségünk a Carpe diem filozófiára, minek arra tanítani a gyermekeket: éld a világod, holnap úgyis meghalsz? Azt hiszem, a magyar értelmiség történelmileg oly káros passzivitása legalább részben a horatiusi filozófiára vezethető vissza.
Egy jól szervezett vegyeskar a város egész társadalmát zenei öntevékenységre mozdítja. Költség jóformán semmi, eredmény: lelki emelkedettség, boldogabb, igazabb, jobb emberek.
… a jövő nemzedék nevelői és anyái az analfabétaságnál is rosszabb, teljes zenei züllöttségben nőnek fel. Ma hálásan gondolok Schneider Fánira, mert az kényszerített, hogy gondolkodjam, mit kellene itt tenni.
A zene célja nem az, hogy ítéletet mondjunk róla, hanem, hogy táplálkozzunk vele. A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.
A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.
Bónis Ferenc (szerk.): Kodály emlékkönyv, Bp., 1997.
