KODOLÁNYI JÁNOS (1899–1969, író)
KODOLÁNYI JÁNOS (1899–1969, író)
… az ormánsági ekének is ugyanazok az okai, amelyek az egész ország fokozatos pusztulásának s az egész magyar kultúra korhadásának: az általános, egyetemes nemzeti érdekek helyében egyéni avagy osztályérdeket szolgáló gazdaságpolitika.
A napról napra pusztuló, temetkező öregek helyébe nem lép új generáció. Ahonnét koporsót visznek ki, nem rajzanak többé unokák.
Az asszonyok szisztematikusan kiölik a gyermek szeretetét, a magzathoz való feltétlen ragaszkodás ösztönét, s ebből a visszás, természetellenes erőszakból részint bűncselekmény, részint hisztérikus vallási rajongás származik.
A magyar paraszt nem tűr morális gyámságot felülről. Ha el kell tűrnie: inkább hazudik.
Ha az ember nem élhet olyan erkölcsi életet, amilyent az egészséges ösztönei megszabnak neki, ha kénytelen elnyomni magában azokat a tendenciákat, amelyek szexuális életét ösztöneinek megfelelően irányítják, neurózisok keletkeznek.
… mindent meg kell valósítani az életben, ami a nemzet megerősödéséhez vezet, akár keresztényszocialisták, akár kommunisták, akár zsidók s akár katolikus püspökök próbálták ki eredményességét vagy bizonyították be életrevalóságát.
Szabad legyen ebben az országban kérdezni és felelni.
Mihelyt mindenki otthonosan és biztosan mozog a tulajdon magyar államában, meg fog indulni a rendes szexuális élet a családon belül, és szaporodni fognak a gyermekek is.
A Duna-Tisza táján két Magyarország van. Egyik a látható, másik a láthatatlan. A látható a láthatatlan ország nevében és helyett beszél. A látható ül a fórumon, köti és oldja a bel- és külpolitika szálait, adja és veszi az értékeket, irányítja a gyártelepeket és bankokat, szántatja és bevetteti a földeket, íratja és kiadja a lapokat, könyveket, megnyitja a kiállításokat, összeállítja a költségvetéseket, mérlegeket, behajtja és elkölti az adókat. A láthatatlan mindig hallgat, szánt-vet, menetel a gyakorlótéren, izzad a gyárakban, műhelyekben, írja az újságot és könyvet, festi a kiállítások képeit, faragja szobrait. Ez a láthatatlan Magyarország az, amelyik pusztul.
… az ember minden más élő fajtától gyökeresen különböző faj, mert lelki alkatának lényeges része a szimbólumalkotás, azaz a transzcendens létezés jelképrendszerbe való foglalása.
A civilizáció nem tévesztendő össze a lélek szimbólumteremtő munkájával. Civilizáció nélkül lehetséges emberi élet, kultúra nélkül nem.
… nincs olyan nagy szakadék a rosenbergi „huszadik század mítosza” és a dialektikus materialista szocializmus mítosztalan látomása között. Egyik a fajtát emeli mitikus magasságba, másik az osztályt. Egyik így tagadja a transzcendens világot, a másik úgy. Egyik egy bizonyos monopolkapitalizmus érdekében szól, másik egy bizonyos kollektivizmus érdekében.
A civilizációt a marxi fogalmazás jellemzi, a kultúrát a jézusi.
Ma is változatlanul hiszem, hogy a tömegeknek enni kell adnunk. De abban nem hiszek, hogy „azután” adhatunk nekik kultúrát.
A folklór százezeréves, vagy még mélyebb – időben mélyebb – televényéből, a lélek tudattalan rétegeiből, elporladt ősök koponyáiból változatlan erővel, bujasággal s elfojthatatlan diadallal hajt ki ez a burjánzó vegetáció. Szlávok, finnek, tatárok, mongolok, kozákok s Isten tudja még mik és kik árasztják a szavak, a dalok, a táncok, a kézi mesterségek beláthatatlan formagazdagságában újra- és újrateremtődő szimbólumtömegeket…
Lehet, hogy a régi szimbólumok végképp meghalnak. De az bizonyos, hogy a transzcendens világ ismét és ismét megtükröződik az ember lelkében s ebből a tükröződésből új kultúra fog támadni. A halál problémáját sohasem oldhatja meg a természettudomány.
Bízom benne, hogy a mai homo sapiens ismét homo magusszá válik, sohasem álmodott hatalmas kultúrát teremt, de annak szimbólumai, az új transzcendens valóságok nem a mieink lesznek. Abban már benne lesz a racionális ember világa is.
Jaj annak a kollektívumnak, amelyért az egyén nem érez felelősséget, de jaj annak az egyénnek is, ha a felelősséget nem érzi.
… miután a tudomány és a nyugati civilizáció hatalmas eredményeket ért el, semmiféle erő és semmiféle jog nem tilthatja meg többé a tömegeknek, hogy „felelőtlenül” részesedjenek is mindabban, amit a civilizáció adhat.
… a magyarságnak ősi, eurázsiai transzcendens szimbólumrendszere volt és töredékeiben még ma is van.
Kétségtelen, hogy a magyarság célja, hivatása, küldetése csak egy lehet, a jelenben csakúgy, mint volt a múltban s lesz a jövőben: a megmaradás. Mégpedig akár ilyen, akár olyan Európában, akár egyedül, akár szövetkezve más, reánk utalt népekkel.
A hazugság öl. Bp., 1927. Zárt tárgyalás. Bp., 1943.
