MARITAIN, JACQUES (1882–1973, francia filozófus)
MARITAIN, JACQUES (1882–1973, francia filozófus)
A filozófus az emberi értelemben vett bölcs ember. S az, aki filozófussá lesz, arra vállalkozik, hogy az embereket foglalkoztató nagy kérdésekre megkeresi a legvilágosabb választ, ami csak emberileg lehetséges.
Az emberi értelem először azt veszi észre, amit érint s amit érzékeivel megismer. S amikor bármiféle dolgot meg akar magyarázni, először azt vizsgálja, miből van az a dolog.
… az ideák nem eredhetnek az illúziókhoz kötődő érzékekből, tehát szükségképpen egyenesen „föntről” kell származniuk, velünk kell születniük … Az ember tehát erővel az anyaghoz kötött tiszta szellem, olyan, mint a test börtönébe zárt angyal…
A filozófiának és a többi tudománynak közös az objectum materialéja (mindaz, ami megismerhető). De a filozófia formálisan az elsődleges okokat veszi figyelembe, míg a többi tudomány a másodlagosakat.
… a tudományokban való előrehaladáshoz nem szükséges filozófusnak lenni, sem pedig a filozófiát alapként használni, … a tudósoknak nem kell tudományuk művelése közben tanácsot kérniük a filozófusoktól, sem pedig arra törekedniük, hogy filozófusokká váljanak; …
A tudományok a józan észből vagy az értelem és a tapasztalat által természetes módon szolgáltatott evidenciákból merítik elveiket. És ez kétségkívül elegendő ahhoz, hogy ezekre az elvekre építkezzenek, de ahhoz már nem, hogy biztonságban legyenek és megvédhessék magukat az elveik ellen irányuló tévedésekkel szemben.
A filozófia a legmagasabb emberi ismeret, és valóban bölcsesség. A többi (emberi) tudomány alája van rendelve olyan értelemben, hogy megítéli és irányítja őket s megvédi alapelveiket. Maga viszont csak úgy függ tőlük, mint ESZKÖZÖKTŐL, amelyeket használ.
A teológia, vagy Istenről szóló tudomány a filozófia fölött áll, mivel Istent a kinyilatkoztatás által ismerjük meg. A filozófia nem elveiben vagy érvelési módjában van neki alárendelve, hanem következtetéseiben, amelyek fölött a teológia ellenőrzést gyakorol, s így negatív szabályt jelent a filozófia számára.
A ,józan ész bizonyosságai érvényesek, és a tudomány hibázik, ha ellentmond nekik. De a filozófia alapját az értelem természetes evidenciái képezik és nem a józan ész tekintélye.
A filozófia nem az emberiség általános közmegegyezéseként vagy közös ösztöneként felfogott józan ész tekintélyén alapul, de a józan észből származik, ha abból a közvetlenül evidens elsődleges elvek megértését vesszük figyelembe.
És a filozófusnak a teljes, adatai sokféleségével együtt figyelembe vett valóságból kell tanulnia, nem pedig önnön szelleme valamely eszméjéből.
A fogalmak (ideák) a dolgok belső hasonmásai, amelyek által azok adottak számunkra oly módon, hogy gondolkodhatunk róluk (és tudományt nyerhetünk belőlük). A képzetek a dolgok belső hasonmásai, amelyek által azok úgy adottak számunkra, amint megmutatták őket az érzékek. Szavaink az ideákat (fogalmakat) jelölik, felidézve egyszersmind a képzeteket is.
Érzékeléseink és képzeteink közvetlenül és magában véve az egyedit nyújtják nekünk, fogalmaink közvetlenül és magában véve nyújtják nekünk az egyetemest.
Fogalmaink lényegesen különböznek az érzetektől és képzetektől, de azokból lesznek elvonva egy szellemi képesség tevékenysége által.
Képtelenség kételkedni akár az anyagi dolgok létében, melyről az érzékek tanúskodnak, akár a szellemi valóságok létében, melyeket az ész bizonyít.
A megismerés igazsága a dolog és a szellemi egyezésében áll. Abszurdum kételkedni ismerőképességünknek az igazságra való beállítottságában, az igazságra való alkalmasságában.
Szellemünk igazságát az okozza, ami van. Az értelem elérheti a természetes rend legemelkedettebb igazságait teljes bizonyossággal, de nehezen, és azzal a feltétellel, hogy fegyelmezett.
Az értelem sajátos tárgya a lét (valóság). Az értelem természeténél fogva a tőlünk függetlenül létező dolgok megragadására irányul.
A létező, mint ilyen, értelmileg felfogható, vagyis nyitva áll az értelmi fölfoghatóság számára. Minden dolog létiségének, létjellegének mértéke szerint fogható föl értelmileg.
Íme, két részre osztva a legtágabb értelemben vett lényeg fogalma; egyrészt az, ami egy dolog önmagában, másrészt pedig az, ami által a dolog a megismerőképesség tárgya.
Egy dolog lényege az, ami ez a dolog szükségszerűen és elsődlegesen, az érthetőség első elveként.
Értelmünk megismerheti a dolgok lényegét.
A dolog lényege az emberi értelemben EGYETEMES, önmagában szemlélten viszont SEM NEM EGYETEMES, SEM NEM EGYEDI.
A szubsztancia (a magában megálló valóság, állag) egy dolog, vagy természet, amely alkalmas (képes) arra, hogy önállóan létezzék, nem pedig egy másikban (hordozó alanyban).
Annyi szubsztancia van, ahány egyed. Mindegyik egyedben a szubsztancia az elsődleges (alapvető) valóság, de mindegyikben vannak valósjárulékok (másodlagos valóságok), amelyek valósan különböznek a szubsztanciától.
Szemügyre véve a létet az érthetőség szempontjából, majd a létezés szempontjából, látjuk, hogy az értelemmel elsődlegesen megragadott tárgy, vagyis a lét az első esetben az, amit lényegnek nevezünk, a második esetben pedig az, amit szubsztanciának mondunk.
A LÉT, ha a szó jelentésének teljes és tökéletes értelmében vesszük, kétféle: A SAJÁTLAGOSAN VETT LÉT (LÉTEZÉS) vagy AKTUS ÉS LÉTREALKALMASSÁG vagy KÉPESSÉG (POTENCIA).
Isten nem ismerhető meg közvetlenül, hanem csak analóg módon, és Ő mindenképpen különbözik a dolgoktól.
Az egyedeknek szolgálniuk kell ennek az egésznek a közös javát (szociális jog).
Az ember egy végső célra van rendelve, amely különbözik tőle, és ez a végső cél Isten.
A filozófia alapelemei. Bp., 1986. Dabóci Mária
