MARCUSE, HERBERT (1898–1979, német származású amerikai filozófus)
MARCUSE, HERBERT (1898–1979, német származású amerikai filozófus)
A mai társadalom lehetőségei (mind szellemiek, mind anyagiak) mérhetetlenül nagyobbak, mint korábban bármikor, ami azt jelenti, hogy az egyén fölötti társadalmi uralom hatóköre mérhetetlenül nagyobb, mint korábban bármikor.
… e társadalomnak a mindent átható, a teljesítőképességet és a növekedést elősegítő racionalitása maga irracionális.
Az embereknek el kell jutniuk oda, hogy fölismerjék a különbséget, hogy megleljék az utat a hamis tudattól az igazhoz, közvetlen érdeküktől a valódihoz. Erre csak akkor képesek, ha eleven szükségletük életmódjuk megváltoztatása, a pozitív tagadás, a megtagadás.
A technika mint olyan, nem választható el attól, amire használják …
A technika közegében a kultúra, a politika és a gazdaság egy mindenütt jelenvaló rendszerré olvad össze, amely valamennyi létező alternatívát elsekélyesít vagy elvet. E rendszer termelékenysége és növekedési potenciálja stabilizálja a társadalmat, és az uralom keretei között tartja a technikai haladást. A technikai racionalitás politikai racionalitássá vált.
Az emelkedő életszínvonal körülményei között a rendszerrel mint olyannal szembeni nonkonformizmus társadalmilag értelmetlennek tűnik, különösen ha kézzelfogható gazdasági és politikai veszteségekkel jár.
Nemcsak egy sajátos kormányforma vagy párturalom eredményezhet totalitarizmust, hanem egy sajátos termelési és elosztási rendszer is, amely minden további nélkül összeférhet a pártok, újságok, „ellensúlyozó hatalmak” stb. „pluralizmusával”.
A fejlett ipari társadalom jellemző vonása, hogy hatékonyan elfojtja azokat a szükségleteket, amelyek fölszabadulást követelnek – fölszabadulást az alól is, ami elviselhető, kifizetődő és kényelmes –, miközben fönntartja és fölmenti a bőség társadalmának pusztító hatalmát és represszív funkcióját.
A javak és szolgáltatások gazdag sokfélesége közötti szabad választás nem jelent szabadságot, ha ezek a javak és szolgáltatások a gürcöléssel és szorongással teli élet fölötti társadalmi kontrollokat – vagyis az elidegenülést – tartják fönn.
A termelőapparátus, valamint az általa előállított javak és szolgáltatások a társadalmi rendszer egészét „adják el” az embereknek, illetve kényszerítik rá. … A termékek beprogramozzák és manipulálják az embereket; olyan hamis tudat kialakulását segítik elő, amely immunis önnön hamisságával szemben.
Az ipari társadalom legfejlettebb területein mindenütt fölfedezhető két vonás: a technikai racionalitás betetőzésének tendenciája, valamint az arra irányuló erőfeszítés, hogy ezt a tendenciát a fennálló intézmények keretei között tartsák. Ebben van a civilizáció belső ellentmondása: a racionalitásban rejlő irracionális elem.
Ez a szolgaság tiszta formája: az eszközként, dologként való létezés. És ez a létezési mód nem szűnik meg attól, ha a dolog megelevenedik és maga választja meg anyagi és szellemi táplálékát, ha nem érzi dolog-létét, ha csinos, tiszta, mozgékony dolog. Ellenkezőleg, minthogy az eldologiasodásnak technikai formájánál fogva az a tendenciája, hogy totalitáriussá váljék, maguk a szervezők és adminisztrálók egyre inkább függőségbe kerülnek azzal a gépezettel szemben, amelyet szerveznek és adminisztrálnak. S ez a kölcsönös függőség már nem Úr és Szolga ama dialektikus viszonya, amely a kölcsönös elismertségben megszüntetődik, hanem inkább egy bűvös kör, amely Urat és Szolgát egyként magába zár.
Ez a társadalom mindent, amihez csak hozzányúl, haladás és kizsákmányolás, lélekölő munka és kielégülés, szabadság és elnyomás potenciális forrásává változtat. Nem kivétel a szexualitás sem.
A filozófia az emberek egyenlőségéről képzelődik. Ugyanakkor viszont behódol az egyenlőség tényleges tagadásának. Az adott valóságban ugyanis a szükséges dolgok előteremtése élethossziglani foglalatosság a többség számára, márpedig a szükséges dolgokat elő kell teremteni a szükségleteket ki kell elégíteni ahhoz, hogy az igazság (ami szabadság az anyagi szükségletektől) létezhessék.
Elborzasztó az az igyekezet, amellyel ma a filozófia érvényességi körét és igazságát leszűkítik, s a filozófia szerénységét és hatástalanságát maguk a filozófusok hirdetik. A filozófia a fennálló valóságot érintetlenül hagyja; attól pedig iszonyodik, hogy túllépjen rajta.
… az anyagi erő nélkül a legélesebb tudat is tehetetlen marad.
… a szükségszerűség belátása sohasem volt elegendő a lehetséges alternatívák birtokba vételéhez.
A fejlett ipari társadalmak gúzsba kötött lehetőségei a következők: a termelőerők jóval szélesebb körű fejlesztése, a a természet fölötti uralom kiterjesztése, új szükségletek és képességek teremtése. Ezeket a lehetőségeket azonban fokozatosan olyan eszközök és intézmények révén realizálják, amelyek megszüntetik azok fölszabadító potenciálját, s ez a folyamat nemcsak az eszközökre, hanem a célokra is hatással van. A termelékenység és a haladás eszközei totalitárius rendszerré szerveződve nemcsak a tényleges, de a lehetséges fölhasználást is megszabják.
… újra találkozhat a két történelmi véglet: az emberiség legfejlettebb tudata és a legkizsákmányoltabb ereje. Ez csupán esély, semmi több. A kritikai társadalomelmélet nincs birtokában olyan fogalmaknak, amelyek át tudnák hidalni a jelen és a jövő közötti szakadékot; minthogy nem tartalmaz ígéretet és nem mutat sikert, negatív marad. Így akar hű maradni azokhoz, akik – remény nélkül – a Nagy Megtagadásnak adták és adják életüket.
Az egydimenziós ember. Bp., 1990. Józsa Péter.
