2. A bécsi katonai vezetés és az alsó-ausztriai rendek törekvései (1541–1546)
562. A bécsi katonai vezetés és az alsó-ausztriai rendek törekvései (1541–1546)
A bécsi katonai vezetés a magyar rendekhez hasonlóan azonnal reagált a középkori magyar főváros török kézre kerülésére. A Buda visszafoglalására Joachim brandenburgi őrgróf vezette említett 1542. évi hadjárat megszervezését elsősorban az tette lehetővé, hogy a magyar főváros eleste már nemcsak Bécsben és az osztrák tartományokban, hanem a Német–Római Birodalom területén is igazi rémületet keltett. Budáról a törökök számára a Duna mentén megnyílt az út az osztrák főváros és a birodalom irányába, azaz – miként Nádasdy Tamás „rémítgette” 1540-ben uralkodóját – most már tényleg az egész kereszténység, nevezetesen Közép-Európa került veszélybe. Az 1542. október–novemberben, mintegy 55 000 főnyi, tehát Mohács óta a keresztény fél részéről a legtekintélyesebb erőket megmozgató expedíció azonban teljes kudarccal járt.1 Bűnbakokat ugyan lehetett keresni, sőt könnyen találni is, hiszen – miként említettük – Perényi Péter országos főkapitányt, a magyar rendek legfőbb hadügyi vezetőjét Ferdinánd király a visszavonulás során az akcióban való több mint ellentmondásos tevékenységéért letartóztatta, mindez a legkevésbé sem jelentett a helyzetre megoldást.2 A valóság – sajnos – nem tükrözött mást, mint a szultán és Ferdinánd király magyarországi erőviszonyainak tényleges voltát. A törökök pedig még hadvezetésük baklövései ellenére is óriási fölényben voltak.
1 Meyer, 1879., Károlyi, 1880/1., Károlyi, 1880/2., Traut, 1892. és újabban Liepold, 1998. 237–252.
2 Perényi kiiktatása a magyarországi politikai és katonai életből számos tekintetben igen hasznos volt még a magyar rendek számára is, hiszen a nagyravágyó főúr igen gyakran hajlott a leggátlástalanabb, csakis saját hatalmát és előremenetelét segítő megoldásokra és azok közé tartozott, akik a Mohács utáni káoszban a legnagyobbakat halaszták a zavarosban.
Mindezzel az 1542. évi kudarc után a királyi haditanácsosoknak és az osztrák rendek vezetőinek Bécsben is tökéletesen tisztában kellett lenniük. Ezután Buda visszafoglalására több mint fél évszázadon keresztül egyre kevesebb remény volt, azaz sürgősen tartós védelemre kellett berendezkedni, és a horvát végek mellett már Magyarországon is meglehetősen közel az osztrák tartományok határaihoz. Ez a végleges felismerés ragyogóan tükröződik abból a tervezetből, amelyet még Esztergom, Székesfehérvár és Pécs, azaz a Dunántúl három legfontosabb kulcsának elvesztése előtt készítettek Bécsben. A kimutatást Ferdinánd király haditanácsosai a szultán Magyarország ellen való készülődéséről 1542 végén érkező egyre aggasztóbb hírek hatására állították össze a Nürnbergben a következő esztendő első hónapjaiban tanácskozó birodalmi rendek számára. Ebben – miként arról az alábbi táblázat adatai tanúskodnak – részletesen számba vették, hogy egy Bécs elleni oszmán hadjárat esetén elsősorban a Duna mentén és a Dunántúlon fekvő várakba, városokba mekkora létszámú helyőrségekre lenne szükség:3
3 „Verczaichnuß der Schlösser, Stött unnd Päß, so nach Gelegenhait des Thurckhen personlichen Anczugs, jenet- unnd herdißhalb der Thuenaw mit nachbestimpter Anczal Fußvolckhs unnd geringen Pherdtn der unvermeidlichen Notturfft nach beseczt werden sollen unnd muessen.” ÖStA HHStA MEA RTA Fasc. 8. Konv. 4. fol. 22–24.
57Tervezet 1542 végéről a Német Birodalom rendjei számára arról, hogy Szülejmán
szultán Bécs elleni támadása esetén milyen létszámú helyőrségekre lenne Magyarországon szükség | |||
vár vagy város
|
lovas
|
gyalogos
|
összesen
|
Visegrád (a vár és a víziváros)
|
–
|
600
|
600
|
Ipolydamásd (kolostor) és Nógrád
|
–
|
200
|
200
|
Esztergom (a vár és a város)
|
500 könnyűlovas
|
2500
|
3000
|
Esztergom mellett még mezei szolgálatban
|
1000 könnyűlovas
|
8000
|
9000
|
Pécs (a vár és a város)
|
500 könnyűlovas
|
1500
|
2000
|
Tata
|
100 könnyűlovas
|
150
|
250
|
Komárom
|
–
|
500
|
500
|
Eger (a vár és a város)
|
2000 könnyűlovas
|
500
|
2500
|
Pozsony
|
–
|
2000
|
2000
|
Nagyszombat
|
1000 könnyűlovas
|
1000
|
2000
|
Magyaróvár
|
–
|
500
|
500
|
Sopron
|
500 könnyűlovas
|
–
|
500
|
Kismarton
|
500 könnyűlovas
|
–
|
500
|
Bruck an der Leitha
|
2000 könnyűlovas
|
500
|
2500
|
Bécsújhely
|
2000 könnyűlovas
|
500
|
2500
|
Bécs
|
2000
|
8000
|
10 000
|
Varasd
|
400
|
200
|
600
|
flotta (olaszok és naszádosok)
|
–
|
10 000
|
10 000
|
összesen
|
12 500
|
36 650
|
49 150
|
A fenti létszámadatok még annak ellenére is egyszerre megdöbbentőek és beszédesek, ha jól tudjuk, hogy ezekkel a magyarországi nehézségeket a kudarcba fulladt budai expedícióban éppen csak megkóstoló birodalmi rendek minél jelentősebb segélyének megszavazását kívánták elősegíteni. Ekkora létszámú katonaság majd a már teljesen kiépült új magyarországi határvédelmi rendszerben sem állomásozott sohasem, sőt ténylegesen még ennek a fele sem. Jóllehet a kisebb részben mezei szolgálatot teljesítő, mintegy 50 000 főt tényleg túlzásnak tarthatjuk, a szultáni sereggel való hatékony szembeszállásra azonban a mozgó királyi csapatok mellett valóban hasonló, több ezer fős helyőrségekre lett volna szükség. A törökök erőfölénye csakis ezáltal lett volna ellensúlyozható, Bécs védelme pedig csakis a Duna vonalának ily módon történő szinte teljes elzárásával és ellenőrzésével volt elképzelhető. Aligha véletlen ugyanis, hogy 1543–1544-ben 58az elfoglalt Nógrádra és Esztergomba a török hadvezetés csaknem pontosan a fenti tervezetben szükségesnek vélt létszámú őrséget (212 és 3237 főt) rendelt.4
4 ÖNB Mxt. 590. és Hegyi, 1996. 52–55.
Noha a haditanácsosok fenti tervezetéből az 1543. évi szultáni hadjárat alatt semmi sem valósult meg, abból a bécsi hadvezetés védelmi koncepciójának még egy fontos eleme szintén kiviláglik. Nevezetesen: az osztrák fővárosban az utolsó pillanatig kitartottak az 1530-as évek elején kidolgozott, említett elképzelés mellett, hogy a törököt tartományaik határától minél távolabb tartóztatassák fel, és ezért elsősorban még a Magyarország belsejében és a Duna mentén fekvő kulcshelyeket szereljék fel jelentősebb katonasággal. Erre utal Esztergom és vidékének irdatlan megerősítési terve, miközben az általa védett Komáromba alig, Győrbe pedig egyáltalán nem terveztek őrséget. Újabb jelentősebb katonaság azután már csak Pozsonynál, majd az osztrák határon Bruck an der Leithánál és magánál Bécsnél várta volna az előbbi várakat elfoglaló török főerőket.
A bécsi hadvezetés és egyúttal Magyarország óriási szerencséjére Szülejmán szultán 1543-ban terveivel ellentétben nem jutott el az osztrák főváros alá; Esztergom, Székesfehérvár és Pécs elfoglalásával azonban a dunántúli határvédelem teljes átszervezését kényszeríttette ki. Miután a fenti tervezetből semmi sem valósult meg, 1543-ban előbb Hans Ungnad Freiherr von Sonegg (1543. márc.–1544. jan.), majd a következő két esztendőben Leonhard Freiherr von Vels főhadparancsnokoknak (1544. ápr.–1545. nov.)5 ugyanolyan tehetetlenül kellett végignézniük a Dunántúl jelentős területének elvesztését és Buda török védőgyűrűvel való körbevételét, mint Nádasdy Tamás és Késás Pál dunántúli országos főkapitányoknak. A két főhadparancsnok támogatására az 1542. évi sokkhatás után a birodalomból szinte semmi hadisegély nem érkezett. így pusztán arra futotta erejükből, hogy az osztrák rendek által fizetett néhány ezer fős csapataikkal Pozsony, Komárom és Győr környékén védelemre rendezkedjenek be, illetve ezekből a környező várakba alkalmi őrséget rendeljenek.6 Emellett folytatták a két vár megerődítését, továbbá lehetőségeikhez mérten igyekeztek felvenni a harcot a portyázó török lovascsapatokkal.7 Buda eleste után az oszmán szpáhik és martalócok megkezdték portyáikat Győr vidékére, miként például 1542-ben, amikor februárban Szentmárton vidékét rabolták ki. Kápolnay Ferencnek azonban huszárjaival sikerült őket utolérnie és megvernie, ez elejtett rabokat pedig kiszabadítania.8
5 A tisztségükre vonatkozó adatokat lásd az archontológiában.
6 Gecsényi, 1984. 667. Vö. még Hametner, 1970. 60–62.
7 Ungnad tevékenységére: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Hans Ungand öt levele Nádasdy Tamáshoz. 1543. június–július. Vö. még: 1543 júniusában Ungnad Győrt jelölte ki a katonasága számára szükséges élelem gyűjtőközpontjának. MOL E 142 MKA Act. pub. Fasc. 9. No. 47. Velsre, például Komárom erődítései kapcsán: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 54. Konv. B. fol. 20–21. I. Ferdinánd Leonhard Freiherr von Velshez. 1545. február 17., Prága, vagy a Magyarországra jövő spanyol csapatok ügyében: Uo. fol. 42–43. Leonhard Freiherr von Velshez I. Ferdinándhoz, Wormsba. 1545. május 13., Bécs, ill. egy Sopron ellen is elképzelhető nagyobb török betörés kapcsán: SL SVL Oertel-gy. Lad. VI. et F. Fasc. IV. No. 142. Leonhard Freiherr von Vels Sopron városához. 1544. július 11., Győr (!). Vö. még Vels itineráriumának 1545. évi adatait: MOL I 28 Gévay-hagyaték Tétel 2. fol. 119.
8 Verancsics-évkönyv, 1981. 90. Vö. még Gecsényi, 1976. 203.
A királyi csapatoknak a Rába-parti város közelében történő állomásozásával párhuzamosan az 1530-as évek néhány kisebb munkálata után 1542-től újabb lendületet vett és immáron folyamatossá vált a győri püspökvár (arx, ahogy a korban gyakrabban nevezték) és a város (oppidum) megerődítése. Erre igen nagy szükség volt, hiszen ebben az esztendőben 59Győr vármegye már arról panaszkodott, hogy a város palánkja elrohadt és félő, hogy akár magától összedűl.9 Mivel a polgárok nem tudták saját erejükből ezt kijavítani, sáncmunkások pedig már nem szolgáltak a városban, sürgős intézkedésekre volt szükség. Ferdinánd király ezeket 1542 legvégén meg is hozta, midőn megparancsolta Nádasdy Tamás dunántúli főkapitánynak, hogy Pozsony, Sopron, Győr, Veszprém és Vas megyékből rendeljen elegendő munkaerőt, igásállatot és szekeret a város árokjának és palánkjának javítására – hiszen (miként említettük) a vármegyék ingyenmunkájának koordinálása az országos főkapitány feladata volt. A hevenyészett palánképítkezés Esztergom és Székesfehérvár elestének hírére az elkövetkező esztendőkben tovább folytatódott. 1543 tavaszán Várday Pál helytartó és Nádasdy főkapitány ismét intézkedtek Győr vármegye jobbágyainak a város erődítéseihez való felhasználásáról, a következő esztendő őszén pedig Vas és Győr megye számos birtokosa mellett a Batthyány család Vas megyei és a Török família pápai birtokairól rendeltek portánként egy-egy embert Vels főhadparancsnok kérésére Győr és Komárom várainak erődítéseihez. A parancslevelekből tudjuk, hogy ebben az időben Vels alárendeltségében már külön építész (architectus) dolgozott a két erődítményben, Francesco de Pozzo személyében. 1545-re a munkálatok viszonylag jól haladtak előre, hiszen készen állt a fehérvári és a rábai kapu, noha ezek felépítésének néhány polgárház áldozatul esett.10
9 Uo. 202.
10 Az említés sorrendjében, 1542: MOL E 142 MKA Act. pub. Fasc. 1. No. 3. I. Ferdinánd Nádasdy Tamáshoz, 1542. december 27., Bécs; 1543: Uo. No. 24. Várday Pál helytartó Győr vármegyéhez. 1543. március 18., Esztergom, ill. Győr városához: Kiss I., 1908. CXXXIX.: 4. jegyz.; 1544: MOL E 200 MKA Act. div. fam. Tétel 7., Batthyány cs. iratai fol. 72–73. I. Ferdinánd Batthyány Ferenchez. 1544. szeptember 18., Bécs és Uo. Tétel 65. Török cs. iratai fol. 6. I. Ferdinánd Török Bálint pápai tisztségviselőihöz. 1544. szeptember 18., Bécs; 1545: Gecsényi, 1976. 204. Pozzóra: Maggiorotti–Banfi, 1933/1. 8. Vö. még a győri erődítésekre általában: Villányi, 1882. 32–33.; Pfannl, 1930.; Banfi–Maggiorotti, 1932. 13.; Maggiorotti–Banfi, 1933/1.; Marosi, 1974. 49–50. és Gecsényi, 1984. 665.
A szultán, majd a helyi török erők 1543–1544. évi sikereire a bécsi hadvezetés és az alsó-ausztriai rendek egy-egy kényszerintézkedést követően a végső választ 1546-ban adták meg. Ez az esztendő az első mérföldkő lett az egész észak-dunántúli határvédelem, de mindenekelőtt a győri főkapitányság kialakulásának történetében. Az alapvető változásokat elsősorban két fontos rendelkezés jelentette. Vels főhadparancsnok halála után 1546. március 21-én I. Ferdinánd új magyarországi és egyúttal horvát–szlavóniai főhadparancsnokká ifjabb Niklas Graf zu Sam und Neuburgot nevezte ki, akinek állandó rendes székhelyét utasítása értelmében Győrben kellett tartania.11 Mindez pedig azt jelentette, hogy Esztergom eleste után Győr és a közeli Komárom valóban előléptek az elveszett várak pótlására, sőt a Rába-parti vár – az előírások szerint legalábbis – a magyarországi hadügy irányításának egyik legfontosabb helyi centrumává vált. Salmnak innen kellett koordinálnia az egész hadügyet és határvédelmet, a rendelkezésére álló német, magyar és spanyol katonaságnak a végvárakba történő szétosztását, a várak erődítését, illetve élelemmel, hadianyaggal való ellátását, valamint megoldania az egyes osztrák tartományok 60által a magyarországi végváraknak nyújtott segítséggel kapcsolatos problémákat. De Salm feladatai közé tartozott a hírszerzés szervezése, valamint a budai pasával való diplomáciai kapcsolattartás, sőt még a hadiposta felügyelete12 is. Ebben a tevékenységében déli végeken a krajnai, karintiai, stájer, Magyarországon pedig az alsó-ausztriai rendek által továbbra is rendszeresen megválasztott tartományi haditanácsosok (Landkriegsrat) és a bécsi kirendelt haditanácsosok (verordente Kriegsräte zu Wien) segítették.
11 „Dann so sol er sein ordenliche Residencz zu Rab, als dem gelegnisten Fleckhen zurichtung alles Kriegswesens haben, unnd von dannen aus selbs oder durch sein vleissige Verordnung Fursehung thuen unnd alle Sachen zum Pessten hanndlen unnd verrichten; auch der Lanndkriegsrath ains Thails bei sich behalten, unnd ains Thails zu Zeiten in Windischlannd oder wo es in sonnst nach Gelegenhait der Leuff fur Not ansehen wil, verordnen, wie dann bei den vorigen Öbristen auch gebreuchig gewesen ist.” ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 54. fol. 14–29. I. Ferdinánd utasítása ifj. Niklas Graf zu Salm und Neuburg főhadparancsnok részére tisztségéről. Az idézett szövegrész: fol. 28.
12 Erre mindenekelőtt lásd: Hennyey, 1926. 69–74. és Wlcek, 1945. 49–50., ill. 106–107.
Salm kinevezése mellett Győr szerepének alapvető megváltozását elsősorban az jelentette, hogy a városba és a szomszédos várakba (Szentmárton, Pápa és Veszprém) 1546 legelején az alsó-ausztriai rendek zsoldján jelentős katonaságot rendeltek. Esztergom és Komárom után – az 1530-as évek említett előzményei és 1543. évi tervezgetéseket követően13 – ekkor végleg és immáron állandó jelleggel került a szomszédos osztrák tartomány fizetésén lovas és gyalogos őrség a Rába partjára, valamint az előterében fekvő három várba. Mindennek a határvédelem későbbi fejlődése szempontjából alapvető jelentősége volt, hiszen korábban csak Bakith könnyűlovasai, majd az említett sáncásók, továbbá a dunántúli főkapitányok lovasai és alkalmilag más magyar főurak, mint például 1543-ban Révay Ferenc nádori helytartó 50 huszára szolgált uralkodói parancsra a Rába partján.14 A több mint 1100 német és magyar zsoldos ugyanis 1546-tól nem került a dunántúli országos főkapitány, Nádasdy Tamás parancsnoksága alá, hanem megmaradt Salm főhadparancsnok vagy távolléte esetén helyettese, Reinprecht von Ebersdorf, esetleg mindkettőjük lekötöttsége idején az utóbbi gyakori ideiglenes helyettesítője, Erasm Teufel vezetése alatt.15
13 „Verzaichnus unnd Überschlag zu Besaczung der Ortflecken unnd Gräniczen.” ÖStA HHStA RHKl RTA Fasc. 12. Bd. II. fol. 270–273. Ugyanennek egykorú, de kissé más címet viselő másolatai: Uo. Bd. I. fol. 59–60. és ÖStA HHStA MEA RTA Fasc. 9. fol. 46–49.
14 Révay lovasaira: Kiss I., 1908. 366.: No. XXVI.
15 Erre vonatkozó példákat láss az archontológiában.
Alsó-Ausztria rendjei tehát 1546 elejétől saját költségükön tartottak katonaságot a védelmük szempontjából legfontosabbnak ítélt észak-dunántúli várakban. Céljuk ezzel egyértelműen az volt, hogyha kell, akkor ilyen jelentős áron is, de még Magyarországon tartóztassák fel az Esztergom és Fehérvár elfoglalásával tartományukhoz egyre közelebb kerülő törököket. 1546 elején úgy határoztak tehát Bécsben, hogy az osztrák főváros és Alsó-Ausztria védelme érdekében Győr előterében ütközőzónát hoznak létre. Rádöbbentek, hogy pusztán a főhadparancsnokok által a magyar hadszíntérre vezetett csapatokkal a nagy erőfölényben lévő oszmánok feltartóztatása nem lehetséges.
1546 márciusában az említett több mint 1100 főnyi német és magyar, lovas és gyalogos katonaságot Győrbe, Szentmártonba, Pápára és Veszprémbe – amelyeket ekkor osztrák végeknek (österreichische Grenze) tituláltak – az ekkor végrehajtott mustra tanúsága szerint a következő formában osztották szét:16
16 „Mussterregister über die gerussten und geringe Pherdt, auch Haramnia, so an der osterreichischen Grenicz, als zu Raab, Pappa und Vesperin [kiemelés tőlem – P. G.] ligen, welhe an heut Dato in Beysein Erasmen Teufl, Romischer Kuniglicher Majestät etc. Khriegsrat, Haubtman und Verwalter das Obristleittinambt in Hungern, auch Adamen Gallen zu Khirchperg an der Wildt ainer ersamen Lanndtschafft in Osterreich unnder der Enns Khriegsrat, durch den wolgebornnen Herrn, Herrn Sigmunden Graven zu Tierstain unnd Herrn von Eberstorf etc., auch Leopoldten Sweibermair berurter Lanndtschafft Secretarien, auf das Monnat, so sich den erssten Tag Marcii dises gegenwurtigen sechsundvierczigisten Jars angefanngen unnd den dreissigisten Tag gemelts Monnat geenndet hat, von gemelter Lanndtschafft wegen gemusstert und bezalt worden.” ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. 48. a/1–18. Vö. még az 1546. évi őrséglétszámokkal és zsoldadatokkal kapcsolatban kivonatos formában: NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–29. fol. 1–2. és fol. 3–6.
61Az úgynevezett osztrák végeken az alsó-ausztriai rendek
által fizetett katonaság és főtisztjeinek zsoldköltségei 1546 márciusában | |||||
végvár vagy katonai tisztségviselő
|
német nehéz lovas
|
magyar lovas
|
magyar gyalog
|
összesen
|
március havi zsold
|
Győr
|
110
|
53417
17 A magyar lovasságot ekkor a következő csapatokba osztották szét kapitányaik között: Erasm Teuffel 100, Bernády Farkas 97, Horvátinovith Bertalan 99, Mecskey István 98, Desewffy Ferenc 80, valamint Korlátovith Jeromos 60.
|
–
|
644
|
3559 r. f.
|
Szentmárton
|
–
|
–
|
20
|
20
|
52 r. f. 4 β
|
Pápa
|
–
|
26218
18 A 262 könnyűlovas Pápán ebben az időben kapitányaik között az alábbiak szerint sorakozott fel: Paksy János 80, Thelekessy Imre 80, Bácsmegyei János 51 és Petrinjei (Horváth) Gergely szintén 51. Paksyt hamarosan Veszprémbe rendelték. Pálffy, 1998. 107.
|
–
|
262
|
1178 r. f.
|
Veszprém
|
–
|
–
|
200
|
200
|
628 r. f.
|
Niklas Graf zu Salm főhadparancsnok
|
–
|
–
|
–
|
–
|
600 r. f.
|
Reinprecht v. Ebersdorf főhadpar.-hely.
|
–
|
–
|
–
|
–
|
300 r. f.
|
Adam Gall
haditanácsos |
–
|
–
|
–
|
–
|
178 r. f.
|
Heinrich Wolf Kneisl hadititkár
|
–
|
–
|
–
|
–
|
100 r. f.
|
Kaspar Dominitsch19–
19 Dominitsch Salm szolgálatában az 1540-es évek második felében többször töltött be hadbiztosi tevékenységet (például Szigetváron), később pedig 1550-től 1557-ig Murány várának kapitánya volt. Timár, 1989. 40., 42., 45., 50., 56. és 78., valamint murányi tisztére, 1550: ÖStA KA Best. No. 37., 1557: ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 140. fol. 31.
|
–
|
–
|
–
|
36 r. f.
| |
Kocsi Imre (fuvarköltségre)
|
–
|
–
|
–
|
–
|
14 r. f.
|
mustra- és fizetési költségek
|
–
|
–
|
–
|
–
|
13 r. f. 3 β
16 ϑ |
összesen
|
110
|
796
|
220
|
1126
|
6658 r. f. 7 β 16 ϑ
|
A táblázatban alkalmazott rövidítések: r. f. = rajnai (rénes forint), β = schilling, főhadpar.-hely. = főhadparancsnok-helyettes, ϑ = bécsi dénár, fontdénár, pfennig
| |||||
62Noha jelen összefoglalásban nincs lehetőségünk a páratlanul érdekes és ebből az időből szinte egyedülálló20 név szerinti mustrajegyzék részletes elemzésére, néhány alapvető jellegzetességre mindenképpen szeretnénk felhívni a figyelmet. Az 1126 katona több mint fele Salm főhadparancsnok székhelyén, Győrben teljesített szolgálatot, és közöttük a Rába-parti vár történetében ekkor első ízben már nehézlovasokat is találunk. A főként ausztriai nemes ifjakból (például Ludwig von Puchaim és Karl Schwetkovitsch) kikerülő nehézlovasságnak a Rába partján történő állomásoztatása szintén Győr megnövekedett jelentőségére utalt, hiszen ilyeneket később is csak a legfontosabb végvárakba rendelt a bécsi hadvezetés. Az osztrák rendek tehát saját védelmükre tekintélyes számú katonát fogadtak fel, majd tartottak megszakítás nélkül az egész esztendőben az említett várakban.21 Ezeknek a végváriaknak egy évre számított zsoldja (körülbelül 70 000 rajnai forint) Magyarország maximálisra becsült éves jövedelmeinek kereken 10 %-át tette ki. Pedig ebben az esetben még csak négy végvár ellátásáról volt szó.
20 Hasonló mustrajegyzékkkel az 1540-es évekből csak a Zengg és Bihács közötti régi horvát végekről rendelkezünk. ÖStA FHKA HKA RA Fasc. 134. fol. 90–95. és fol. 96–109. Kiadásai: Lopašić, 1889. 395–398.: No. V. és 392–395.: No. IV.
21 Egy az egész esztendőről készült általános kimutatás szerint – hivatalosan legalábbis – 1106 katonának kellett szolgáni a fenti várakban. ÖStA FHKA HKA NÖKA rote Nr. 46. 1566. Jan. unfoliert, valamint NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–16. fol. 3–6.
Ehelyütt szeretnénk már most nyomatékosan felhívni az olvasó figyelmét egy nagyon fontos jelenségre, amely a győri főkapitányság, de egyúttal az egész határvédelmi rendszer finanszírozása szempontjából meghatározó. Nevezetesen: ugyan nem az osztrák rendek költségén, de a német nehézlovasokon, a magyar könnyűlovasokon és hajdúkon kívül 1546-ban Győrben már német gyalogság is szolgált.22 Ezeket a katonákat Ferdinánd király magyarországi és külföldi uralkodói jövedelmeiből az Udvari Kamara utalványozására fizették, de ekkor még csak rövid ideig maradtak a Rába partján. Azaz Győrben már az 1540-es évek közepén számos, egészen eltérő jellegű forrásokból (uralkodói jövedelmekből, osztrák rendi segélyből, a magyar rendek által megajánlott dikából) fizetett katonaság állomásozott – aminek utóbb meghatározó jelentősége lett. De a helyzet nem volt másként Pápán, Szentmártonban, sőt általában minden egyéb jelentősebb magyarországi végvárban sem. Az előbbi helyen a várban és a mellette fekvő városban ezekben az esztendőkben az osztrák rendek fizette mintegy 260 könnyűlovas mellett ott találjuk Török Ferenc magánkatonaságát, sőt alkalomadtán még a dunántúli vármegyék által külön felfogadott lovasokat és Veszprém vármegye csapatait is; hiszen a város gyakran volt a vármegyei csapatok gyülekező- vagy állomáshelye.23 Szentmártonba ugyanakkor a dikából felfogadott, változó létszámú (mintegy 50 fő) katonaság mellé azért rendelték már Vels főhadparancsnoksága alatt, azaz feltételezhetően 1545-ben, az osztrák rendek költségén a fent említett 20 hajdút, mert a várrá lett monostornak Győr védelme szempontjából különös jelentősége volt. Szentmárton Székesfehérvár irányában Győr egyetlen elővédje 63volt, ahová elsőként futottak be a Pápáról és Veszprémből érkező kémjelentések vagy riasztásról érkező üzenetek.24
22 Mindezt biztosan kijelenthetjük, hiszen Salm főhadparancsnok a győri magyar gyalogok egyik mustrája kapcsán 1546 nyarán úgy nyilatkozott uralkodójának, hogy „sy werden neben den Teutschen Khnechten nit unnuczlich sein.” ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 94–95. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. július 30., Pozsony.
23 Pálffy, 1996/1. 82. Vö. még Szakály, 1994/2. 145. és MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Niklas Graf zu Salm und Neuburg levelei Nádasdy Tamáshoz. 1550. október 13. és 16., Eger.
24 „Raab nichts annders gegen Stuelweissenwurg [sic!] vor ime hat unnd nit die wenigist Khundschafft unnd Warnung alle Mal auf Sanndt Marteins Perg geet.” ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 184. és fol. 188–190. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. december 9., Bécs.
Az osztrák rendek által felfogadott, majd állandó jelleggel tartott, túlnyomórészt magyar katonaság mindezeken túl azért is igen jelentős volt, mert egyrészt alapjául szolgált az észak-dunántúli végvári hadinép kialakulásának, másrészt közöttük olyan személyek tucatjai kezdték meg vagy folytatták katonai pályafutásukat, akik később fontos szerepet vállaltak a győri főkapitányság, sőt olykor még a magyarországi védelmi rendszer más egységeinek megszervezésében és irányításában is. Az említett Erasm Teufel nehézlovasai között szolgált például két fia, Georg, az Udvari Haditanács későbbi elnöke (1566–1578) (10 lovassal),25 valamint Christoph (7 lovassal), aki később magyarországi élésmesterként (Proviantmeister in Ungarn, 1565–1569) többek között Győr és a hozzá tartozó végvárak ellátásában játszott meghatározó szerepet.26
25 Regele, 1949. 73.: Anlage I. és Glatzl, 1950. 131–133.
26 II. Miksa császár utasítása Christoph Teufel „Öbrister Profanndtmaister unnsers vorsteenden Khriegswesens in Hungern” számára. 1565. december 29., Linz. ÖStA FHKA HKA Inst. No. 164. (Másolat) és az instrukció egy további másolata: ÖStA KA HKR KlA I. 1. Utódja 1569. január 15-től Hieronym Beck von Leopoldsdorf, udvari kamarai tanácsos lett. A számára kiállított utasítás két másolata: ÖStA FHKA HKA Inst. No. 182. és ÖStA KA HKR KlA I. 3.
Mivel a rendek által fizetett katonaság több mint 70 %-át magyar könnyűlovasság alkotta – hiszen a törökök elleni hadviselésben elsősorban rájuk volt szükség –, természetesen ennek soraiban lelünk a legtöbb „ismerősre”. 1546-ban Győrben, Pápán és Veszprémben egész sor olyan magyar huszárfőlegény kezdte pályáját, aki utána éveken át tanulva a formálódó határvédelem irányításának és működtetésének mesterségét, egészen magas katonai pozíciókba emelkedett. Chaby Fülöp (6 lovas) fél évtizeddel később már a komáromi magyar naszádoskatonaság főkapitány-helyettese (1552–1555) volt.27 Pápán szolgált ugyanakkor lovaskapitányként debretei Thelekessy Imre, Chaby komáromi elődje (1551–1552), utóbb a felső-magyarországi főkapitányság első kormányzója (1559–1560), Veszprémben pedig Chaby felettese, pakosi Paksy János későbbi komáromi főkapitány (1552–1562) is.28 Paksy kapitánysága alatt viszont 5 lovasával ott találjuk azt az Échy Egyedet is, aki két évtized múlva a győri főkapitányságtól északra megszülető bányavidéki végek első főkapitány-helyettese (1564–1573 előtt) lett.29
27 Pálffy, 1997/1. 284.
28 Életpályáik részletes bemutatása: Pálffy, 1998. 162–164. és 155., valamint Thelekessy életrajza: Komáromy, 1889.
29 Échy 1564 márciusának első napjától töltötte be tisztét. MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 4. fol. 145–148. Vö. még ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 143. fol. 27.
A valóban országos hírnevet szerző főtisztek mellett számos kevésbé ismert, a Győrtől délkeletre fekvő védelmi övezet életében viszont utóbb fontos szerepet betöltő végvári kezdte katonai pályafutását 1546-ban az alsó-ausztriai rendek zsoldján. A végvidék első vicegenerálisa (1556–1561),30 Korlátovith Jeromos – számos rác honfitársa mellett – már ekkor is lovaskapitányként szolgált, Búza Benedek későbbi szentmártoni 64(1557–1558), majd vázsonykői kapitány (1561–1564) még csak hat,31 a győri naszádosok későbbi vajdája és egyúttal „alapítója”, Kovács Lőrinc pedig pusztán egyetlen lovas főlegény volt.32 Végül a három huszárt kiállító Poky Miklós tősgyökeres Győr megyei nemes, utóbb a vármegye alispánja (1557)33 a vármegyei nemesség ifjainak mutatott követendő példát és állt a Habsburg uralkodó zsoldjába. Mindez azt jelentette, hogy 1546-ban Győr központtal Alsó-Ausztria és Bécs védelmében megkezdődött egy – a dunántúli országos főkapitány hatáskörétől független – önálló határvédelmi övezet, egyúttal a fenti területeket oltalmazó ütközőzóna kialakulása, továbbá ebben egy állandó szolgálatot teljesítő végvári réteg megszületése egyaránt. Mindez azt jelentette, hogy Bécs előterében éppen születőben volt egy olyan védelmi övezet, amely esetében felmerült egy meglehetősen érdekes lehetőség: nevezetesen, hogy a határvédelem két legfontosabb elemének, a végváraknak és a nemesi hadkiegészítési elemeknek (vármegyei és nemesi csapatok stb.) az irányítása pénzügyi okokból elválhat egymástól.
30 Életrajzi adatait lásd részletesen a függelékben.
31 1557. február 15.: Bestallung Búza Benedek szentmártoni kapitány részére. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 140. fol. 15.; 1558. december 19.: Búza átadja a várat az új kapitánynak, Kuchovith Györgynek. ÖStA KA AFA 1559/1/1.; 1561. szeptember 25.: Miksa főherceg Bestallungja Búza vázsonykői kapitány részére. ÖStA KA Best. No. 99.; 1564. szeptember 6.: Még Búza tölti be Vázsonyban a kapitányi tisztséget. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 143. fol. 104.
32 Kovács Lőrinc győri szolgálatára lásd például: MOL E 144 MKA Tört. emlékek, Belügy (Doboz 1.) fol. 104. A fentieken kívül ugyanebben az időben szintén Győrben kezdte pályáját Gregoróczy Vince későbbi győri vicegenerális, a már említett Petrinjei Horváth Gergely, utóbb Tata várának kapitánya és Horvátinovith Bertalan Szolnok későbbi parancsnoka is. Gregoróczyra és Petrinjeire lásd még alább, Horvátinovithra: MOL E 136 MKA Div. inst. Tétel 6. fol. 53–59. és Illésy, 1893. 658–661.
33 Gecsényi, 1988. 33. és 20–21.
