1. A magyar rendek kísérletei (1541–1546)
1. A magyar rendek kísérletei (1541–1546)
A magyar rendek az ország védelmére vonatkozóan az első jelentősebb intézkedéseket még az 1542. évi sikertelen Buda elleni hadjáratot megelőzően, az esztendő februárjának végén–márciusának elején Besztercebányán tartott országgyűlésükön hozták. Elsősorban abból a célból, hogy legalább a nagyobb hadjáratok közötti kisebb török betörésekkel szemben felvehessék a küzdelmet, valamint hogy katonailag egységes irányítás alá vonják az ország természet-földrajzilag és geopolitikailag külön régiót alkotó területeit, – miként arról a bányaváros fennmaradt jegyzőkönyve megemlékezik – „két országos főkapitányt választottak, nevezetesen Perényi Péter és Báthory András urakat”.6 Ugyanerről számol be egy fennmaradt memoriálé is, midőn arról tudósít, hogy miután Báthory András testvéreivel I. Ferdinánd pártjára állt, a rendek akaratából Perényi Péter mellett magára vállalta „az ország kapitányságának terhét, mind a végek védelmére és a hadiadó beszedésére, mind a lázadók megfékezésére vonatkozóan”.7 Báthorynak azért kellett „Perényi mellett” elvállalnia ezt a feladatot, mert Perényi már 1540 szeptemberétől úgynevezett országos főkapitány (supremus capitaneus regni Hungariae) volt.8 Perényit ugyanis, miután ő Szapolyai János halála után Ferdinándhoz pártolt,9 a Habsburg uralkodó erre a 47tisztségre is kinevezte. A főúr átállási feltételeinek tekintélyes hosszúságú jegyzékeiben – a kancelláriai tisztségre való kinevezéssel ellentétben – ez ugyan konkrétan nem szerepelt,10 nem kell kételkednünk abban, hogy Perényi mégis megkívánta ezzel a tiszttel való megadományozását is. Ez azért is igen valószínű, mert korábban Szapolyai oldalán 1537-től már viselt egy hasonló katonai méltóságot, az ország felső részeinek főkapitánya (supremus capitaneus partium regni Hungariae superiorum) középkori eredetű tisztét.11
6 „In diesem Jahre haben die Herrn Prelathen und andere Landt- und Schlossherrn mit gemeinem Adell aus allen Stuhlen, auch den gemeinen Frey- und Bergstethen Versammlung aus befehlicht Kaiserlicer Königlicher Majestät, unsers allergnedigsten Herrn, alhier im Neusohl ein Lanttag gehalten. Der Angang ist 26 Februar und gewehrt bis auf den 7 Tag Martii … und zwehn Oberste Hauptleute des Landes erwölt, nemlich Herrn Perinus Peter und Herrn Andreas de Bathor.” Főglein, 1923–1924. 474.: 1. jegyz.
7 „Deinde, cum dominus Andreas Bathory cum suis fratribus ad obedientiam Regie Majestatis et fidelitatem accessit, onusque capitaneatus huius regni, tum pro defensione confiniorum et administratione subsidiorum, tum pro domandis rebellibus, de voluntate dominorum utriusque Ordinis et aliorum Statuum, una cum domino Petro Pereny in se assumpsit … ” MOE, II. köt. 375.: No. XIII.
8 Az alább idézett adatok mellett vö. még: „Amikor aztán néhai János király halála után a Királyi Felség szolgálatára tért, a Fényességes Felség … kancellárrá és országos főkapitánnyá tette … A Királyi Felségnek Magyarországon főkapitánya és kancellárja lett.” Sztárai, 1985. 142.: No. 42.
9 Perényi 1540. szeptember 8-án Nyitrán kelt és saját kezűleg aláírt hűséglevele I. Ferdinánd számára: MOL E 142 MKA Act. pub. Fasc. 15. No. 43. Vö. még: A főúr szeptember 11-én Gyarmat várából már mint Ferdinánd király híve intézett levelet Nádasdy Tamáshoz. MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Perényi Péter Nádasdy Tamáshoz. 1540. szeptember 11., Gyarmat.
10 Perényi átállási feltételei Thurzó Elekhez 1540. július 3-án írott levelében: ETE, III. köt. 457–463.: No. 472. (Lásd különösen a 6. artikulust. Uo. 460.); 1540. augusztus 10-én Ferdinánd király Oláh Miklóst rendelte az átpártolni kész Perényivel való tárgyalásokra. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 43. Konv. A. fol. 6–9.; Felterjesztés Perényi kívánalmairól Ferdinándhoz szeptember elejéről: ETE, III. köt. 485–487.: No. 493.; Végül Ferdinánd szeptember 14-én Bécsújhelyen tette meg végső ígéreteit az átállt főúr számára. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 43. Konv. B. fol. 64–66. Vö. még Détshy, 1989. 31. és Sztárai, 1985. 13. és 127–128..: No. 29.
11 1537. augusztus 6., kinevezés: MOL I 28 Gévay-hagyaték Tétel 2. fol. 132. és fol. 278. Vö. még: 1537. december 14.: „parcium regni superiorum capitaneus generalis”, ill. „parcium superiorum genciumque et exercitus nostri generalis capitaneus” MOL E 148 MKA NRA Fasc. 336. No. 5. és No. 17., valamint 1538. március 31.: „parcium regni superiorum ac gencium nostrarum capitaneus generalis”. Uo. Fasc. 336. No. 25.
1542 tavaszán a megválasztott országos főkapitányok között a rendek két részre osztották fel az ország Drávától északra fekvő területét, attól délre ugyanis ottani képviselőjük, Nádasdy Tamás horvát–szlavón bán igyekezett ellátni – az oda rendelt királyi idegen csapatok főhadparancsnokának kárára – szintén egyre csökkenő feladatkörét. Perényi főkapitányi hatásköre az ország északkeleti felében fekvő birtokaihoz közelebb eső, a Dunától északra és keletre elterülő területekre terjedt ki, a Somogyban és Baranyában birtokos Báthory pedig a Dunántúlon parancsnokolt. Katonai feladatuk – elvileg legalábbis – az volt, hogy ellássák a betöltetlen nádori tisztség hadügyi szerepkörét, saját területeiken a rendek és a vármegyék által felfogadott csapatokkal szervezzék a határok minél hatékonyabb védelmét, valamint török elleni hadjáratok alkalmával vezessék a nemesi felkelő és vármegyei csapatokat, miként azt az 1542. évi Buda elleni expedícióban az akkor még egyedüli főkapitány Perényi valóban tette.12 A magyar rendek tehát Buda 1541. évi elestét követően azonnal felismerték a török fenyegetés közvetlen voltát és a védelmi rendszer ily módon történő két részre osztásával tettek kezdő lépést a hódítók elleni védekezés hatékonyabb megszervezésére.
12 „Az magyarok között (az magyaroknak) fő hadnagya vala Prínyi Péter.” Verancsics évkönyv, 1981. 90.
Az 1542 tavaszán kinevezett két országos főkapitány csak meglehetősen rövid ideig látta el együtt a rendek által rájuk bízott katonai, valamint egyéb, elsősorban a jogtalanul elfoglalt birtokok visszaadásával összefüggő rendfenntartó feladatokat.13 Mivel Perényi – látva a hadjárat kudarcát – a budai pasával próbált szövetséget keresni, október 10-én őt Ferdinánd király elfogatta és hat éves rabságra száműzte.14 Tisztét mindenképpen be kellett betölteni, hiszen a kémjelentések napról napra arról számoltak be, hogy a törökök újabb foglalásokra készülnek, ami 1543–1544-ben be is következett. Az 1542 novemberében 48Pozsonyban újra összegyűlt rendek javaslatára15 végül I. Ferdinánd december 23-án Perényi helyére Nádasdy Tamást nevezte ki,16 aki korábban budai udvarbíróként, majd 1538-tól horvát–szlavón bánként mind Szapolyai hívei, mind a törökök elleni küzdelmekben jelentős tapasztalatokra tett szert, és egyúttal az ország egyik legjelentősebb birtokokkal rendelkező főura volt. Miután azonban a Kanizsai Orsolyával kötött házasságának köszönhetően ez a birtokegyüttes szinte kivétel nélkül a Dunántúlon feküdt, a két országos főkapitány területi hatáskörét megcserélték, hiszen Nádasdynak elvileg a letartóztatott Perényi északkeleti területeit kellett volna igazgatnia. Erre azért volt lehetőség, mert Báthory András a Dunántúl délnyugati része mellett az ország keleti felében is rendelkezett birtokokkal. Azaz 1542 legvégétől Nádasdy a Dunántúl országos főkapitányaként ennek az országrésznek a védelmét kapta a rendektől feladatul, míg Báthory fennhatósága Perényi egykori északkelet-magyarországi területeire terjedt ki.
13 Lásd erre például az 1542. évi besztercebányai diéta 5., az 1542. évi pozsonyi országgyűlés 2. és az 1543. évi ugyancsak besztercebányai gyűlés 2. törvénycikkét. CJH, 60–63., 82–83. és 108–109.
14 Sztárai, 1985. 137–178.: No. 38–59.; Détshy, 1989. 32–34. és Sugár, 1992. 189–202.
15 „ex deliberacione universorum fidelium nostrorum, dominorum praelatorum, baronum regnique nobilium in proxime conventu Posonii habito” MOL E 21 Ben. res. Köt. 534. (1531–1549) fol. 47r. Az 1542. évi novemberi diéta fennmaradt iratanyagában erre vonatkozóan – sajnos – semmilyen utalást nem találunk. MOE, II. köt. 401–462.
16 MOL E 21 Ben. res., Köt. 534. (1531–1549) fol. 47r. December 26-án Ferdinánd király Nádasdy kinevezéséről engedelmességre intő levélben értesítette magyarországi alattvalóit, egy nappal később pedig ugyancsak külön oklevélben rendelkezett arról, hogy a 23-án kinevezett főkapitány – mintha tüstént egy hadjáratban venne részt – fizetését már 1543. január 1-től kapja. MOL E 144 MKA Tört. eml., Belügy (Doboz 1.) fol. 79–80. és MOL E 21 Ben. res. Köt. 534. (1531–1549) fol. 47v.
A győri főkapitányság kialakulásának története szempontjából természetesen a dunántúli országos főkapitány tevékenysége érdemel számunkra megkülönböztetett figyelmet. A rendek által támogatott Nádasdy előzetesen benyújtott feltételei, majd a vele kötött uralkodói szerződés értelmében 500 könnyűlovast tartozott feladatai ellátására felfogadni – közülük 25 kerülhetett ki saját szervitorai közül –, miközben Ferdinánd király ígéretet tett neki, hogy más katonái közül még további 1000 könnyűlovast és ugyanennyi gyalogost rendel parancsnoksága alá.17 A tisztét 1546 tavaszáig betöltő Nádasdynak, majd utódjának a főkapitányságot körülbelül bő fél esztendeig ellátó füzesdi Késás Pálnak, Török Bálint egykori szigetvári várnagyának18 a pontos feladatkörét az utóbbi utasításából ismerjük, amelyet Várday Pál helytartó (1542–1549) és ifjabb Niklas Graf zu Salm und Neuburg királyi főhadparancsnok (1546–1550) állított ki.19 Eszerint a rendek által felfogadott országos főkapitányoknak a Dunántúl területére irányuló török portyák megszűréséről, egy-egy kisebb-nagyobb ostromlott vár felmentéséről, valamint általában a végvárak és a vármegyék mindenféle hadügyi kérdésének az irányításáról kellett gondoskodniuk. Ennek végrehajtásához az uralkodó által külön fizetett maximum néhány száz fős főkapitányi lovascsapaton kívül az országgyűlésen megszavazott hadiadóból (dica, subsidium, contributio) tartott katonák álltak rendelkezésükre, függetlenül attól, hogy azok a Dunántúlon egy-egy várban vagy éppen táborban teljesítettek szolgálatot. A főkapitány 49fizetését szintén ugyanezen jövedelmekből, valamint az 1542-ben megszavazott, de igen kevéssé bevált új vagyonadóból, a nemesek által is fizetendő hatvanadból (sexagesima)20 kellett biztosítani.21
17 Nádasdy feltételei: „Ordinacio magnifici domini Thomae Nadasdi racione capitaneatus generalis.” MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 4. fol. 136–137. Vö. még: „Ordinacio domini capitanei generalis, qui curam defensionis regni et execucionis articulorum Novisoliensium habere debebit.” Uo. fol. 143–144.
18 Bessenyei, 1994. 195.: No. 267.
19 „Instructio reverendissimi domini archiepiscopi Strigoniensis, summi cancellarii et locumtenentis ac spectabilis et magnifici domini Nicolai Comitis a Salmis et Newburg, suppremi cubicularii, consiliarii et generalis Regiae Maiestatis capitanei etc. egregio domino Paulo Kesas, vicecapitaneo suppremo in partibus regni Hungariae Transdanubium die 7. Junii anno 1546 Posonii data.” ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. 18–20.
20 1542. évi besztercebányai: 28. tc. és 1542. évi pozsonyi 11–13. tc. CJH, 72–73. és 86–87., valamint Szekfű, 1935. 129.
21 „Solucio spectabilis et magnifici domini, Thomae de Nadasd suppremi capitanei etc. de primo subsidio unius floreni et medietatis sexagesimae anni 1543 ad primum quartale anni.” MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt. Tétel 2. fol. 26.
A dunántúli főkapitányok hadiadóból felfogadott katonaságának a létszámát igen nehéz megbecsülnünk, miként arra vonatkozóan is meglehetősen kevés adattal rendelkezünk, hogy az 1540-es években ezek a katonák mely várakban teljesítettek szolgálatot. Biztosan tudjuk, hogy 1543-ban a főkapitányi katonaságból mintegy 200 főnyi lovas Alapy János és a későbbi komáromi főkapitány (1552–1562), pakosi Paksy János kapitánysága alatt az akkor még keresztény kézben lévő Pécs várában teljesített szolgálatot.22 Egyedül 1546-ból Késás Pál idejéből rendelkezünk pontos adatokkal arra vonatkozóan, hogy mely várak és mekkora katonasággal tartoztak a főkapitány hatáskörébe, azaz mely várakban tartottak ez időben az előírások szerint hadiadóból fizetett őrséget.23 Szinte bizonyos, hogy a korábban Pécsen szolgáló katonák nagy része a Dél-Dunántúl kulcsává előlépő Szigetváron teljesített szolgálatot,24 hiszen ekkor az uralkodó által fizetett őrségen kívül a dikából 80 lovast és 300 gyalogot kellett állomásoztatni az Almás patak mocsarában fekvő erősségben. Szigetvár hátországában Kaposújváron 50 lovas,25 Korotnán 50 huszár és 20 gyalog, a mai Bakháza közelében fekvő, kis Pácod várában 25 lovas és 16 gyalog, Somogyváron 25 lovas és 50 gyalogos, Dombóváron 12 huszár és 100 hajdú, Lak várában 12 lovas és 16 gyalog, Babócsán pedig 50 gyalog őrködött a dunántúli főkapitány parancsnoksága alatt. Maga Késás mindezek mellett rendelkezett még 100 fős főkapitányi lovascsapatával, továbbá a területen szolgált gersei Pethő János 50 huszárral, Magyar Bálint és Bocskai Ferenc pedig egy-egy negyedszázad fős lovasegységgel. A Balatontól délre fekvő területeken tehát összesen 454 huszár és 552 hajdú, azaz 1006 katona teljesített szolgálatot a fent említett végvárakban vagy kapitányok mellett a dunántúli főkapitány parancsnoksága alatt.
22 Szakály, 1996/2. 155–156.
23 „Anno 1546. Solucio facienda ad loca et militibus sub capitaneatu egregii domini Pauli Kesas existentibus.” (Készítette: Pétervárady Balázs.) MOL E 554 MKA Vár. és kam. iratok Fol. Lat. 851. fol. 11–13.
24 Vö. ezzel kapcsolatban 1548-ból: Timár, 1989. 78. és 83.
25 Dersffy István és Farkas ez évi számadása szerint viszont a dikából fizetett 50 lovas mellett még ugyanennyi gyalog is szolgált a hadiadóból befolyt jövedelmekből a várban, bár fizetésük meglehetősen akadozott. Szakály, 1975. 96.
A Balatontól északra a Duna vonaláig, a Győr előterében fekvő várakban még ennél is kevesebb katonát állítottak szolgálatba – legalábbis az előírt keretlétszámok szerint26 – a dikából befolyt jövedelmekből, amint arról az alábbi táblázat adatai tanúskodnak:
26 Már itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a 16–17. századból – a Haditanács, a különböző kamarák és családok levéltárainak selejtezései következtében sajnos – elenyésző számban maradtak fenn mustrajegyzékek (Musterregister), amelyek alapján napról napra tudnánk nyomon követni, hogy egy uralkodói, magyar kamarai fizetésű vagy (miként jelen esetben) a rendek által fizetett hadiadóból ellátott várban adott időpontban ténylegesen mennyi katona szolgált. Ezek helyett elsősorban csak a hadvezetés által elfogadott hivatalos keretlétszámokkal (az úgynevezett Kriegsstaatokkal) számolhatunk, amelyek – többnyire kerek számokban – azt adják meg, mennyi katonának kellett az előírások szerint egy adott várban szolgálnia. Hangsúlyozni szeretnénk ugyanakkor, hogy a hivatalosan elfogadott keretlétszámos kimutatásokat meg kell különböztetnünk az ezek kidolgozása során készült tervezetekről (Entwurf, Vorschlag). Az alábbiakban ezért mindig jelezzük, hogy az adott esetben pusztán javaslatról vagy elfogadott keretlétszámokról van-e szó. Mindezekkel kapcsolatban vö., ugyan a 17. századra vonatkozóan: Kelenik, 1995/2. 9–10.
50A magyar rendek által megszavazott hadiadóból fizetett és a dunántúli
országos főkapitány parancsnoksága alatt álló katonaság a Balaton és Duna közötti várakban 1546-ban | |||
vár
|
magyar lovas
|
magyar gyalogos
|
összesen
|
Vázsony
|
12
|
16
|
28
|
Lövöld
|
12
|
25
|
37
|
Szentmárton
|
12
|
40
|
52
|
Sümeg
|
32
|
–
|
32
|
Palota
|
25
|
50
|
75
|
Gesztes
|
8
|
24
|
32
|
Vitány
|
4
|
10
|
14
|
Csesznek
|
6
|
12
|
18
|
Döbrönte
|
6
|
10
|
16
|
Tihany, Devecser és Ugod27
27 A három vár azért szerepelt együtt, mert ezek ekkor devecseri Choron András és János birtokában voltak, illetve kapitánysága alatt álltak. A fenti létszámból hivatalosan 24 lovas és 16 gyalogos szolgált Tihanyban. PRT, X. köt. 146.; Koppány–Boksay, 1961. 7–10. és Koppány, 1983. 266.
|
100
|
50
|
150
|
Győr
|
400
|
–
|
400
|
Összesen
|
617
|
237
|
854
|
Az 1543-ban elveszett Székesfehérvár és Esztergom, valamint a körülöttük meglehetősen gyorsan kiépült török várövezettel28 szemben tehát 1546 közepén a Dunántúl főkapitánya ezzel a meglehetősen csekély létszámú magyar katonasággal rendelkezett. Ráadásul mindez csak időleges volt ekként, hiszen késő ősszel Salm főhadparancsnok már arról panaszkodott uralkodójának, hogy maga semmi más kiutat nem lát, minthogy a hadiadó elégtelensége miatt ezt a katonaságot – Szigetvárt, Vitányt, Gesztest és Szentmártont kivéve – bocsássák el.29 Rögtön felmerül a kérdés, az idegen csapatok élén álló Salm miért foglalkozott a magyar rendek által megajánlott és a vármegyei adószedők (dicator) által behajtott hadiadó kérdésével, hiszen ez – miként arról Késás utasítása (is) rendelkezett – a dunántúli országos főkapitány feladata volt. Csakhogy Ferdinánd király 1546 tavaszán az idegen segélyekből és a magyarországi dika-jövedelmekből tartott katonaság együttműködésének megszervezésére külön utasítást adott Várday helytartónak 51és Salm főhadparancsnoknak, valamint Pétervárady Balázs deáknak, a hadiadó-jövedelmek legfőbb kezelőjének (administrator/perceptor dicae), egyben a Magyar Kamara pénztárosának (1532–1549).30
28 Lásd erre vonatkozóan még az V. 3. alfejezetet.
29 „Wie man nun das Khriegsfolckh, so in den Besaczungen, die mit dem Anschnitgellt unnterhallten werden, an Beczalung erhallten wierdet mögen, ways ich in Warhait kainen anndern Weg daczue, dann das man sy, ausserhalb Sygeth, Vythän, Gestes unnd Sanndt Mertn Perg, zeitlichen urlaube.” ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 109–111. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. november 18., Pozsony.
30 ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. 1–5. és fol. 6–16. Mindkét instrukció 1546. március 21-én kelt Bécsben. (Péterváradyra: Szalay, 1861. 14–16.: No. XVI. és 35–36.: No. XXXI. stb.; Kiss, 1908. CLXX. és Ember, 1946. 127., 131. és 133.) Salm tárgyalásaira Nádasdy Tamással 1546 nyarán a dika ügyében lásd még: MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Niklas Graf zu Salm und Neuburg Nádasdy Tamáshoz. 1546. augusztus 28., Pozsony.
Ferdinánd király hadvezetésének az 1540-es években szerencsére nem pusztán ez az alkalmi katonaság állt rendelkezésére a Győrtől délkeletre fekvő területeken. Sőt egyáltalán nem véltetlen, hogy a dunántúli országos főkapitány dikából fogadott katonaságának nagyobb része nem ezen az országrészen, hanem a Balatontól délre fekvő, említett végeken állomásozott. Miként arról az alábbiakban hamarosan részletesen szólunk, az 1546. esztendő alapvető fordulatot hozott a Győr körüli országrész védelmében. Ettől kezdve Alsó-Ausztria rendjei már nem pusztán a főhadparancsnokok mellé küldtek mezei szolgálatba zsoldos katonaságot, hanem várakba helyezett állandó helyőrségekkel is kezdtek részt venni Győr vidékének és ezáltal saját tartományuknak a megoltalmazásában. A fenti táblázatból tehát éppen amiatt hiányozhatott például Pápa és Veszprém vára, mert Győrrel együtt ebbe a három erődítménybe 1546 elején az osztrák tartomány rendjei saját fizetésükön mintegy 1100 főnyi végvárit rendeltek.31
31 Lásd részletesen a következő alfejezetben.
Az osztrák rendek által fizetett német és magyar katonákkal a dunántúli főkapitányok nem rendelkezhettek, hiszen ezek Salm főhadparancsnok (1546–1550), valamint az ő gyakori távollétében Reinprecht von Ebersdorf főhadparancsnok-helyettes és főhadimarsall irányítása alatt álltak. A két idegen fővezérrel azonban a mindenkori dunántúli főkapitányok utasításuk értelmében állandó összeköttetésben álltak, hogy egy-egy nagyobb török betörés ellen csapataik egyesítését követően közösen léphessenek fel. Mindez tehát azt jelentette, hogy a határvédelemben részt vevő katonaság – elsősorban pénzügyi okok következtében – már az új végvárrendszer születésének kezdőpillanatában is meglehetősen sokszínű volt. A Balatontól északra fekvő terület védelmében a magyar és az osztrák rendek hadiadójából, illetve segélyéből fizetett erőkön túl magánföldesúri csapataikkal még részt vettek a helyi birtokosok (elsősorban maga Nádasdy Tamás, Török Bálint fia, Ferenc, devecseri Choron András, majd utóda, János stb.), sőt a terület vármegyéi még külön felfogadottal kisebb egységekkel is.
A hadiadóból tartott katonaság mellett ugyan az utóbbi kontingensek felett is a dunántúli országos főkapitányok rendelkeztek, ennek ellenére meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben voltak, ha valóban instrukciójuknak megfelelően akarták ellátni feladataikat. A stájer rendek ekkor még meglehetősen csekély katonai segítségét leszámítva,32 rájuk hárult az 1540-es években a Dunántúl szinte teljes déli részének védelme, valamint az említett mintegy húsz kisebb-nagyobb vár őrséggel való ellátása. Minderre az összesen mintegy 1100 főnyi lovas és 800 főnyi gyalogos dika-katonaság és a néhány száz főnyi vármegyei kontingens teljességgel sohasem volt elegendő. Ráadásul a főkapitányoknak a 52török portyák elleni védekezésen kívül gondoskodniuk kellett a váraknak valamiféle kezdetleges rendszerbe való szervezéséről, azok időben történő megszemléléséről, a vármegyék ingyenmunkájának segítségével történő megerődítéséről is. Nádasdy, majd Késás feladatkörébe tartozott a védelmi célokra nem használható kastélyoknak és kolostoroknak az országgyűlési törvénycikkekben előírt lerombolása,33 valamint az egyes várak közötti riasztást és a környező lakosságot menekülésre felszólító jelzőrendszer kiépítése, sőt elvileg külön erre elkülönített összegekből még a kémek tartása is. Mindezeken túl szoros kapcsolatot kellett állniuk a vidék jelentősebb birtokosaival, Batthyány Ferenccel, alsólendvai Bánffy Istvánnal stb., hogy ők magánföldesúri csapataikkal mellettük vegyenek részt a határvédelemben, váraikat pedig erődítsék – ami összességében szintén nem volt könnyű feladat. Végül a dunántúli főkapitányokat az országrész védelme érdekében – a királyi főhadparancsnokok és a Győrben székelő hadimarsallok mellett – együttműködésre és állandó kölcsönös hírszolgálatra kötelezte Ferdinánd király a horvát–szlavón bánnal, Zrínyi Miklóssal (1542–1556) és a stájer–krajnai rendek által Szlavóniában tartott csapatok kapitányával, kevendi Székely Lukáccsal is.34
32 Pécsen 1543-ban, még a város török kézre kerülése előtt – Székely Lukács ugyan csak névleges parancsnoksága alatt – a stájer rendek saját költségükön 90 lovast és 100 gyalogost állomásoztattak tartományuk védelme érdekében. Szakály, 1996/2. 154–155., valamint lásd még: A stájer rendek részvétele a Délnyugat-Dunántúl török elleni védelmében a XVI. században címmel 1998. február 13–14-én a szigetvári Törökkori kutatások a XVI–XVII. századból elnevezésű konferencián tartott előadásunkat.
33 Lásd mindenekelőtt Csorba, 1974. és újabban Őze, 1993. Vö. még: Szlavóniára és Horvátországra vonatkozóan: 1546: 42. tc., a Dunántúlra és Magyarország egyéb részeire: 1546: 44. tc. CJH, 178–181.
34 Székely már 1546-ban kapitányként szolgált a szlavón végeken, miként később is a stájer és krajnai rendek által felfogadott és Szlavóniában tartott csapatok kapitányaként (gentium provintiarum Styriae et Carinthiae in regno Slavoniae capitaneus) és Niklas Graf zu Salm főhadparancsnok ottani helyetteseként (Oberstfeldhauptmannleutnant in Windischland). Barabás, 1898. 67–78.: passim és 1546: „mein Leytinamb” ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 94–96. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. július 30., Pozsony. Vö. még Uo. fol. 188. 1546. december 9., Bécs. Néhány Székelyhez írt levél: Szalay, 1861. passim.
Nádasdy Tamás, majd Késás Pál az 1540-es években a teljes offenzívába lendült törökökkel szemben ebből a feladatkörből éppen megfelelő létszámú katonaság hiányában és a kezdeti jelentős zűrzavarban alig valamit valósíthatott meg. Hiába írták elő a főkapitányi utasítások, hogy a katonákat mindig megfelelő időben fizesse az erre kirendelt mustramester (supremus lustrator, Mustermeister), a magyar irodalomtörténeti kutatásokból is jól ismert kisasszonyfalvi Istvánffy Pál (1553 †),35 ez már ezekben az esztendőkben sem vált valóra. Ez pedig egyet jelentett a főkapitány kezének csaknem teljes megkötésével, miközben a fosztogató katonái ellen irányuló panaszok egyre szaporodtak. A magyar lakosságnak Bakith Pál és Török Bálint sajátos magánháborújának keserű tapasztalatai után ettől kezdve rá kellett döbbennie, hogy a zsoldfizetés elmaradása esetén az adójukból tartott magyar huszárok semmivel sem bánnak pusztításaik során velük kegyesebben, mint a két említett személy magánföldesúri katonái vagy a főhadparancsnokok botja alatt szolgáló idegen vagy magyar zsoldosok. A fizetetlen katonaság garázdálkodását a dunántúli főkapitányok sem tudták meggátolni, noha ezt számukra a legszigorúbb büntetésekkel írta elő említett utasításuk.
35 Holub, 1912. 222–237. Istvánffy mustamesterségére: Uo. 229. és Timár, 1989. 37., 42., 56., 63. és 82–83.
A törökök mindeközben a Dunántúlon borzasztó erőfölénybe kerültek, hiszen Székesfehérváron és Pécsen, valamint a körülöttük kiépítésre kerülő várgyűrűkben, illetve a közöttük húzódó tolnai várláncolatban 1545-ben már mintegy 5800 oszmán katona várta, hogy nap mint nap betörhessen a királysági területekre.36 Mindeközben Esztergom várában egymagában mintegy kétszer annyi török katona szolgált (1544-ben mintegy 2200 53fő),37 mint amennyi Ebersdorf főhadparancsnok-helyettes vezetése alatt Győrben és a szomszéd végházakban az osztrák rendek zsoldján állomásozott. Ezzel az óriási katonai főlénnyel szemben igazán hatékonyan csak újabb őrségek felfogadásával, azaz Ferdinánd király osztrák tartományaiból várható segélyekből fizetett katonasággal lett volna lehetőség. Nagyobb hadiadót hiába szavaztak meg a magyar rendek, a háborús viszonyok közepette azt úgysem lehetett beszedni. Az 1540-es évek közepétől ezért országgyűlési végzéseikben egyre gyakrabban kérték az uralkodót, hogy a törökök előrenyomulása miatt jövedelmeiktől megfosztott várakról mielőbb külföldi segélyekből gondoskodjék. Az 1546. évi 44. törvénycikkben például a Dunántúlon elsősorban Dombó, Kaposvár, Somogyvár, Lak, Szigetvár, Tihany, Csesznek és Szentmárton őrséggel való ellátását sürgették38 Ferdinánd idegen tartományainak jövedelmeiből. Ezen várak közül azonban ebben az esztendőben csak az éppen ekkor királyi kézbe vett Szigetvárra, valamint – miként említettük – Szentmártonba került uralkodói őrség. Szigetvár Török Bálint utódaitól való átvételének, valamint a dunántúli főkapitányi csapatok egy jelentős része oda rendelésének óriási jelentősége volt, hiszen egy 1566-ig fennálló védelmi övezet központját biztosították ezzel. A vár királyi kezelésbe vételében ugyanakkor legalább annyi szerepe volt Salm főhadparancsnoknak, mint Késás Pál dunántúli főkapitánynak.39
36 Hegyi Klára szíves közlése a bécsi Österreichische Nationalbibliothek Kézirattárában (Handschriftensammlung) őrzött zsolddefterek (1543: ÖNB Mxt. 566. és Mxt. 550.; 1545: Mxt. 581.) adatai alapján.
37 Hegyi, 1996. 54.
38 CJH, 180–181. Érdemes felhívnunk a figyelmet, hogy Lakot a törvénycikk kiadásának latin szövege is „Kák”-nak titulálta. Erre az elírásra már Solymosi László is felfigyelt. Solymosi, 1979. 267.: 278. jegyz.
39 Timár, 1989. 37–38., 45. és 77–79.
Miután Nádasdy és Késás főkapitányok a törökök erőivel szemben elégtelen létszámú katonaságukat saját jövedelmeikből sem növelhették meg néhány száznál többel, igyekeztek legalább a Dunántúl viszonylag kedvező természetföldrajzi adottságaira, valamint a vármegyei nemesség még mozgósítható erőforrásaira építeni. Magyarország határvédelme szempontjából a Dunántúlon elsősorban az országrészt éppen középen keresztülszelő Balaton bírt óriási jelentőséggel, hiszen ennek hiányában e területen is várak tucatjaival és újabb katonák ezreivel kellett volna biztosítani a védelmet. Ráadásul ez a természet nyújtotta védőbástya – elsősorban a Kisbalaton vidékén húzódó, környező mocsaraknak és a napjainkban mértnél magasabb vízállásnak köszönhetően – jóval nagyobb kiterjedésű és nehezebben áthágható akadály volt. A Balatontól délre viszont a Marcal és a Rinya folyó, majd mögöttük a Zala folyót a Murával összekötő Kanizsa patak – nagyjából a mai Principális-csatorna mentén – nagy mocsárvilága, északra pedig elsősorban a Dunántúli-Középhegység jelentős vonulatai, mindenekelőtt a Bakony és erdőségei, majd tőle nyugatra a Rába folyó jelentett olyan természeti képződményt, amelyre a határvédelem kiépítésekor mindenképpen építeni lehetett és kellett is. Ezt pedig már Nádasdy Tamás országos főkapitánysága alatt, az 1540-es években felismerték.
Nádasdy báni működése (1538–1542) idején társával, Keglevich Péterrel együtt már a horvát–szlavón végeken is igyekezett kihasználni a folyóvölgyek nyújtotta védelmi lehetőségeket.40 Ezt azután a dunántúli főkapitánysága idején – tagadhatatlan, hogy elsősorban saját birtokai védelmében – a Rába folyó vonala mentén is törekedett megvalósítani. Székesfehérvár 1543. évi eleste után ugyanis a török könnyűlovasok vagy a Balaton-felvidéken, vagy a Vértes és a Bakony egy-egy átjáróján átkelve viszonylag gyorsan juthattak el az addig pusztán Török Bálint huszárjai által érintett Rábaközig. A meglehetősen 54kanyargós és számos mellékággal rendelkező Rába viszont tökéletesen alkalmasnak mutatkozott arra, hogy átkelőinek és révhelyeinek bevágását, malomgátjainak felduzzasztását és mindezek őrzését követően igazi természetesen védvonal lehessen. Ennek érdekében kezdődött meg a folyó vonalának Kapuvártól Szentgotthárdig történő felmérése 1544 novemberében.41
40 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 40. Konv. D. fol. 13. Keglevich Péter I. Ferdinándhoz. 1539. november 26., „in Kryschyche”
41 „Registrum super dimensione ripparum fluvii Raba.” MOL E 142 MKA Act. pub. Fasc. 2. No. 2. és MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt. Tétel 2. (Doboz 44.) fol. 18–23.
A munkálatok természetesen uralkodói belegyezéssel folytak, de elvitathatatlan, hogy a kezdeményező a dunántúli főkapitány, Nádasdy Tamás volt. Az ő parancsára végrehajtott,42 szinte már modern földméréshez hasonlítható vizsgálat során szisztematikusan felmérték a folyó vonalát, számba vették az egyes átkelőket, malmokat és rögzítették az ezek közötti távolságokat, mind a folyó jobb, mind bal partján. A háborús viszonyok közepette azonban a munkálatok egyes területeken igen elhúzódtak, sőt voltak olyan birtokosok, akik még ennek, a saját védelmük szempontjából fontos felmérésnek a költségeitől is igyekezték megkímélni magukat. Mindezek következtében a dunántúli rendeknek rábahídvégi gyűlésükön még 1547 januárjában is arra kellett felszólítaniuk a környék birtokosait, hogy Körmendig Nádasdy, onnan Szentgotthárdig pedig Niklas Graf zu Salm43 és Batthyány Ferenc, a terület legnagyobb birtokosainak vezetése alatt hajtsák végre az addig elszabotált munkálatokat.
42 „de speciali voluntate Sacratissimae Romanorum Hungariae, Bohemiae etc. Regiae Maiestatis et commissione spectabilis et magnifici domini, domini comitis Thomae de Nadasd, judicis curiae et generalis suppremique Regiae Maiestatis regni Hungariae capitanei” MOL E 142 MKA Act. pub. Fasc. 2. No. 2. p. 1.
43 Salm Thurzó Elekkel együtt 1540. november 24-én kapta meg I. Ferdinándtól a szentgotthárdi apátság kegyuraságát és lett ezáltal a vidék egyik jelentős birtokosa. ETE, III. köt. 511–512.: No. 515. Vö. még Uo. 492–493.: No. 499. és Barta, 1981. 87.
Nádasdy főkapitánysága alatt szinte minden területen hasonló, áthághatatlan akadályokba ütközött feladatai ellátásakor. Még igen tekintélyes familiárisi rendszerével sem szolgálhatta állandó anyagi támogatás nélkül a Dunántúl kialakulóban lévő védelmét, ráadásul fizetései rendszeresen és évek óta elmaradtak, 1546 elején ezért elérkezettnek látta az időt, hogy benyújtsa lemondását. Hiába próbálták többször meggyőzni, hogy maradjon még legalább az esztendő végéig a tisztségben, mivel a dikából nem tudták biztosítani feltételét („pusztán” 1000 lovas és 500 gyalogos állandó fizetését), Ferdinánd király végül kénytelen volt felmentésébe belegyezni.44 Nádasdyra mindezek ellenére mind Pozsonyban, mind Bécsben továbbra is igen számítottak. Erre utal, hogy utódját, az említett Késás Pált májusban csak ideiglenes megbízatással és éppen az ő ajánlására állították helyére, miután a kor másik ismert lovaskapitánya, Nyáry Ferenc, a schmalkaldeni háborúban való szolgálata miatt nem vállalhatta el a tisztséget.45 Miként azt Salm főhadparancsnok 55és Várday helytartó egészen nyíltan Nádasdy tudomására hozták, az uralkodó a lemondott főkapitányt akarata esetén bármikor kész ismét visszahelyezni a tisztségbe.46 Az óriási befolyással rendelkező főúr ekkor mégis hajthatatlan maradt. Csakhogy Késás valamikor 1546 vége felé távozott az élők sorából,47 így az országrész védelme érdekében a rendek számára ismét sürgető feladattá vált az új dunántúli országos főkapitány kinevezése.
44 „Posteaquam Magnificentia Vestra superioribus mensibus magistratu se suppremi capitanei abdicarat, neque ab eo tempore potuit adduci, ut rursum eam provinciam subiret. Si quidem ad mille equites et quingentos pedites, quos Magnificentia Vestra si habuisset, offerebat per annum in officio velle persistere, solucio fieri non posse ex dica videbatur.” MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Niklas Graf zu Salm und Neuburg [és Várday Pál] Nádasdy Tamáshoz. 1546. május 26., Pozsony.
45 Késás ajánlására: „commendatione Magnificentiae Vestrae” Uo. és lásd még Késás már idézett, 1546. június 7-én Pozsonyban kelt instrukcióját: ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 2. 1546. fol. 18–20. A Nyáryval való tárgyalásokról csak Niklas Graf zu Salm levelének egyik elszólásából tudunk. ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten S 12/1. fol. 152–153. Niklas Graf zu Salm und Neuburg I. Ferdinándhoz. 1546. június [a nap kiszakadt], Bécs. Nyáry szolgálatára a schmalkaldeni háborúban mint a magyar könnyűlovasság főkapitánya: Károlyi, 1877. 647–854.; Martian, 1910. 53. és Pethő, 1993. 114.
46 „Sic sane, ut si Magnificentia Vestra praeesse illi equitatui et quemadmodum antea praefectum agere voluerit, ipse Kesas subsit eidem Magnificentiae Vestrae pareatque illi tanquam capitaneo suo.” MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Niklas Graf zu Salm und Neuburg Nádasdy Tamáshoz. 1546. május 26., Pozsony.
47 Eddig ismert utolsó levele 1546. augusztus 6-án kelt. Uo. Késás Pál Nádasdy Tamáshoz. 1546. augusztus 6., Kapornak.
