1. Az 1577. évi bécsi Nagy Haditanácskozás következményei a győri végeken
1671. Az 1577. évi bécsi Nagy Haditanácskozás következményei a győri végeken
A határvédelem korszerűsítését és legégetőbb problémáit megvitató tanácskozáson a Haditanács vezetői, a legtekintélyesebb egykori és éppen szolgáló idegen végvári főtisztek, valamint az egyes végvidékeket fizető osztrák tartományok képviselői1 mindenekelőtt egy új védelmi koncepció kidolgozásán munkálkodtak. A viták során két ellentétes nézet ütközött össze, amelyeket a magyar hadszíntér egy-egy kiváló, nem magyar származású ismerője, Lazarus Freiherr von Schwendi2 és egykori tanítványa, egyúttal a felső-magyarországi főkapitányi tisztségben utódja (1568–1584), a volt győri nehézlovas-kapitány, Hans Rueber von Püchsendorf 3 képviselt. Míg az utóbbi európai összefogással a törökök ellen egy nagy támadó háborút javasolt, addig az előbbi az aktív határvédelem mellett foglalt állást. Jóllehet Ruebernek valóban igaza volt abban, hogy az úgynevezett hadügyi forradalom eredményeinek – mindenekelőtt a tűzfegyverek elterjedésének köszönhetően – a keresztény fél már ebben az időben is harcászati fölénybe kezdett kerekedni vetélytársával szemben,4 az adott esetben mégis Schwendi koncepciója felelt meg inkább a valóságnak. Az európai hírű hadvezér és hadtudományi író a Német Birodalom és az örökös tartományok adott gazdasági–politikai viszonyait az osztrák fővárosból és a birodalomból sokkal reálisabban mérte fel,5 mint a magyar hadszíntérről pusztán ausztriai birtokaira kimozduló Rueber főkapitány. Schwendi tökéletesen tisztában volt azzal, hogy egy támadó háborúnak egyáltalán nincsenek meg a gazdasági és katonai feltételei, az aktív határvédelmet támogató javaslata mellett ezért mindvégig kitartott.
1 A magyaroknak a központi hadügyi döntések meghozatalában való szerepét – sajnos – jól példázza, hogy a haditanácskozáson egyetlen magyar végvári főtiszt sem volt vagy lehetett jelen.
2 Janko, 1871.; Eiermann, 1904.; König, 1934.; Schnur, 1987. és újabban Thomas, 1995.
3 Rueber katonai pályájára: Adel im Wandel, 1990. 337–338.
4 Kelenik, 1990. és Kelenik, 1991/1–2. Az oszmánokra vö. még: Ágoston, 1995.
5 Ezzel kapcsolatban lásd újabban Nikolaus Thomas igen érdekes összefoglalóját: Thomas, 1995.
Schwendi koncepciójának a lényege arra irányult, hogy a jövőben megakadályozhassák az afféle kudarcok bekövetkeztét, mint amilyen 1577 nyarán Győr közvetlen közelében történt. Ennek feltétele – konkrét határvonal nem lévén – a korábbinál még jobban záródó, még kevésbé átjárható és szigorúan ellenőrizhető védelmi övezetek kialakítása volt. A végvidéki főkapitányságok korszerűsítése során ezért a jövőben – a végvárak megfelelő ellátása mellett – még jobban kívántak a kedvező természeti adottságokra (mindenekelőtt az igen gazdag magyarországi vízhálózatra, a mocsarakra és a hegyvonulatokra) támaszkodni, hogy ezáltal hatékonyabban állhassanak ellen a „háborús békeévek” alatt a törökök portyáinak és képesek legyenek feltartóztatni egyre kiterjedtebb királysági adóztatásukat.6
6 Mindezek mellett a tanácsosok foglalkoztak még a katonaság fegyelmének, a végvárak erődítéseinek, az élelem- és hadianyag-ellátásnak a problémáival, megtárgyalták az osztrák tartományok Defensionsordnungját, a végvárak fizetési nehézségeit, sőt – miként a középkorban Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején – ekkor is felmerült a német lovagrend Magyarországra telepítésének a lehetősége. Ezekre a témákra a következő fejezet egyes részeiben még néhol kitérünk, bár szinte mindegyik önálló monografikus feldolgozást érdemelne. A német lovagrendre vonatkozó tervekre: Zwiedineck-Südenhorst, 1878/2.; Erben, 1895. és Illéssy, 1902.
168A győri főkapitányság esetében – ellentétben például a kanizsaival7 – folyóvölgyekre és mocsarakra csak Tata mellett, a Dunáig terjedő területen, illetve a második vonalban, a sokat emlegetett Rába és a Marcal vidékén támaszkodhatott a hadvezetés, hiszen más jelentősebb folyó vagy mocsár nem volt az Észak-Dunántúlon. A Bakony-hegyvonulata és erdőségei viszont – miként erre Choron János említett 1563. évi térképe is felhívta a figyelmet – jelentős mértékben akadályozták a török portyázók előrenyomulását, noha egyúttal két jelentős csoportra osztották a generalátus várait. Az elsőben a hegyvidékre és a Balaton-felvidékre törő portyák feltartóztatására hivatott várak (Palota, Veszprém, Csesznek, Vázsony, Tihany, Csobánc, Szigliget és Keszthely) sorakoztak, míg a második csoport (Pápa, Szentmárton, Tata) már a Kisalföld peremén és az annak előterében húzódó dombságon védelmezte a királyi fennhatóság alatt álló területeket. Abban az esetben viszont, ha az ellenségnek sikerült megkerülniük az első csoportba sorolt végházakat és átkelniük a hegyvidéken, villámgyorsan juthattak ki a Kisalföldre, majd a sík vidéken már csaknem akadálytalanul magáig Győrig.8
7 Az egykori Kanizsa-patak mocsárvilágának őrházakkal való megerődítésére: Kelenik, 1995/3. Vö. még: Vándor, 1994. 340–346. és Pálffy, 1995/1. 168–171.
8 „das Ort ein solche weite Ebne umb sich hat” ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 45.
Ez ellen meglehetősen nehéz volt védekezni, a haditanácskozás résztvevői a nagy port felvert kudarcot követő vizsgálat beszámolója, valamint Andreas Teufel memoranduma alapján – aki korábban (1575–1577), majd Zelking váratlan augusztus 20-i halála után ismét győri főkapitány (1577–1588) volt és személyesen is részt vett a tanácskozáson – mégis tettek néhány fontosabb javaslatot. Az erődváros minél tökéletesebb „katonai objektummá” alakítása érdekében különösen szigorú rendet kívántak az erődítményben, amelyhez elsősorban a főkapitány tekintélyének és hatáskörének növelésére lett volna mindenekelőtt szükség. A város azonban egyúttal kereskedelmi centrum is volt, és földesura, a győri káptalan is benne székelt, a katonai szempontból „zavaró” körülmények megszüntetését ezért fontos feladatnak tartották. A probléma megoldása érdekében szorgalmazták a káptalan Sopronba vagy Szombathelyre való kitelepítését, ezáltal a polgárság teljes katonai igazgatás alá helyezését, valamint a harmincadhivatalnak a külvárosba való kiköltöztetését. Sőt – ugyan meglehetősen abszurd ötletként – egyesekben még az is felmerült, a császárváros védelme szempontjából oly fontos erődöt (fenntartván a káptalan tulajdonjogát) csatolják Alsó-Ausztriához.9
9 Gecsényi, 1994. 172.
Ezek a jelentős tervek a magyar rendekkel való súlyos politikai konfliktusok, valamint a katonai érdekeket háttérbe szorító gazdasági tényezők következtében sohasem váltak valóra.10 A haditanácsosok ugyanakkor könnyebben kivitelezhető, kisebb jelentőségű és kifejezetten katonai újításokra is javaslatokat tettek. Elsőként – feltételezhetően Rueber egykori német lovaskapitány javaslatára – igen üdvözlendőnek tartották volna, ha 1546, 1556–1557 és 1564–1566 után az alsó-ausztriai rendek ismét felújítanák nemes ifjaik győri lovasszolgálatát, hogy tapasztalatokra tegyenek szert a végeken. Ennél jobb iskolát a későbbi végvári szolgálathoz – miként a tanácsosok fejtegették – sehol sem járhattak ki.11 Erre azért is igen nagy szükség lett volna, mert – miként arra már utaltunk – 169ez időben a bécsi hadvezetés nem rendelkezett elegendő tapasztalt idegen főtiszttel.12 Noha azután a hadügyi költségvetésben a 100 német nehézlovasra havonta összesen 1398 rajnai forintot elkülönítettek, eddigi ismereteink szerint a javaslat csak jóval később, 1591-ben valósult meg. Ekkor két esztendőnyi tárgyalásokat követően az európai utazásairól is híres Sigmund Hagert nevezte ki a Haditanács a 100 lovas kapitányává Győrbe.13 A kontingens egészen a végvár 1594. évi elestéig teljesített az erődvárosban szolgálatot.
10 Uo. 173. Vö. még a káptalannal való kapcsolatra és a gazdasági érdekekre: Gecsényi, 1984.; Gecsényi, 1986. és Gecsényi, 1991/2.
11 „Weill hievor allzeit ain Anzall Teutscher Reyter zu Raab als in ainer Hauptvessten gehalten, aber seit des nägsten Veldzuegs des sechßunndsechzigisten Jares herwiederumb underlassen worden, dardurch dan nit wenig Schad ervolget, das der jung Adel im Lannd kain Übung gehabt sich in Kriegssachen zuegebrauchen. Also unnüczlich sich dahaimbt verlegen, so hievor, dieweyll ain Anzall gemelter Reyter unden gehalten, die maisten Landleutte ire Söne hienabgeschickt, sy das Graniczwesen erfaren unnd lernen lassen. Aus demselben Hauffen dan wie aus ainer Schuell viell guetter redlicher Leut kummen sein, die man darnach zu allerlai fürfallunden Ambtern unnd Bevelchen nüczlich brauchen künnen.” ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 44–45. Vö. Wessely, 1976. 47.
12 Igy fordulhatott elő az a furcsa eset, hogy a már említett tatai kapirány, Ferranto [Ferdinand] Samaria 1581 és 1589 között egyszerre volt a Balaton közelében fekvő, győri főkapitányságbeli veszprémi végvár, illetve a bányavidéki generalátusba tartozó és a Dunától északra fekvő Érsekújvár főkapitánya. Pálffy, 1998. 113–116.
13 ÖStA KA AFA 1591/4/1. Az Alsó-Ausztriai rendek Bestallungja Sigmund Hager részére. 1591. április 30., Bécs. Vö. még Hagernél az életrajzi lexikonban, ill. Pertl, 1939. 61–64. Európai utazására lásd halotti beszédét: Blittersdorff, 1922.
A törökök ellen már Nádasdy Tamás által is hasznosnak ítélt nehézlovasok alkalmazásán túl a haditanácskozás – a felső-magyarországi végekhez hasonlóan – további 50 vagy akár még több puskákkal felszerelt német nehézlovas hadrendbe iktatását is szükségesnek tartotta. Mivel ezeket maga Teufel főkapitány kész volt felfogadni, a tárgyalások jegyzőkönyvében a bekezdés mellé odakerült a fiat (legyen) szócska. Ennek ellenére a jelentős költségek miatt az 1580-as években közvetlenül a főkapitány parancsnoksága alatt pusztán 10 ilyen nehézlovast alkalmaztak.14 Mindezek mellett konkrétan a portyázó ellenséggel szemben 20, szakállaspuskákkal felszerelt harci szekér (Streitwagen) beszerzését is szorgalmazták, hiszen ezek kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy róluk a törökök ellen az erődvárosból kivonult gyalogságot tűzfegyverekkel fedezhessék. Vészhelyzetben pedig szekérvárrá összekapcsolva a szekerek a bekerített katonaságnak a felmentő csapatok megérkeztéig lehetőséget adtak az ellenállásra.15
14 1582: Pálffy, 1995/1. 166. és 1588: Archiv GNM Nürnberg, WF Siebenbürgen ZR 7657. fol. 55.
15 Wessely, 1976. 47. és Gecsényi, 1994. 172.
Hasonlóképpen kifejezetten a Győr környéki ellenséges betörések megszűrése érdekében folytatódott a haditanácskozást követően az erődváros környéki őrházgyűrű további kiépítése. Ennek kialakítását – miként említettük – Pallavicini főhadimarsall és Gall főkapitány kezdték meg, de a fokozódó támadások miatt 1574 tavaszán Salm főkapitány ismét szorgalmazta újabbak emelését.16 Teufel második kormányzósága alatt az 1577. évi kudarcból tanulva az őrházhálózatot jelentősen továbbfejlesztették. Ennek köszönhetően a század második felére – miként arról az alábbi táblázat és a belső borítón lévő térkép tájékoztat17 – Győrt minden támadható irányból egymásról látható és hírlövő 170mozsarakkal vagy szakállaspuskákkal egymásnak jelzéseket leadni képes őrhelyek gyűrűje vette körül. Ezek közül a Győrszentiván melletti őrtorony, Andrásvár18 feltételezhetően a tisztséget már másodízben betöltő Andreas Teufel főkapitány nevének emlékét őrizte meg az utókornak.19
16 Salm a Haditanácshoz „per Erpauung der Wächtheüsl vor Raab.” ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 158. fol. 120. 1574. május 14.
17 A táblázat adataira lásd az alábbi forrásokat és irodalmat. Andrásvárra és Tarisznyavárra: Gecsényi, 1994. 167. és Ráth, 1858. 30–31.; Tarisznyavárra és az abdai őrházra 1556-ból: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 76. Konv. B. fol. 27–28. Adam Gall I. Ferdinándhoz. 1556. augusztus 12., Győr; A Haditanács mutatókönyveiből lásd még Tarisznyavárra: Gregoróczy vicegenerális „soll die durch das Capitl zu Raab auffgeworffene Hattart [sic!] zu Tanisterwar [sic!] einziehen.” 1590. augusztus 13. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 185/2. fol. 106., ill. Andrásvárra: Gregoróczy vicegenerális: „Bericht wegen des Pevelchsman zu Andraschwar underhalltung. Item begert Beschaidt wegen der Haubtmanschafft zu Mergesch für Pockhy Michaeln.” 1591. december 7. Uo. Exp. Bd. 186. fol. 112.; Világosvárra egy 1614. évi tanúkihallgatás alapján: Ráth, 1865. 276. és Borbíró–Valló, 1956. 95–96. és 301.: 66. jegyz. (Sajnos nem tudjuk pontosan, hogy a világosvári őrhely létezett-e már a 16. század második felében vagy csak a következő század elején épült.); Barátira (Nagybaráti): MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Sforza Pallavicini Nádasdy Tamáshoz. 1553. szeptember 23., Győr; A többi őrhelyre egy datálatlan jegyzék a 16. század második feléből: ÖStA KA AFA 1597/12/32. (Biztosan rossz levéltári elhelyezés alatt.); Végül Bodonhelyre: Ráth, 1865., valamint Patonára a 17. századól lásd még: Ráth, 1858. 31.
18 A körülbelül 11 x 11 méter alapterületű toronynál, amelyet kettős sánc vett körül, nemrég Tomka Gábor végzett ásatást, amelyen az 1570-es évekből, valamint Hans Breuner győri főkapitányságának (1606–1633) idejéből való téglák kerültek elő. Tomka, 1998.
19 Analógiaként megemlíthetjük, hogy a kanizsai végeken egy valamivel nagyobb, újonnan épült váracska helyén fekvő falu, Kilimán pedig mind a mai napig őrzi építtetője, az egykori kanizsai főkapitány (1577–1580), Andreas Kielman von Kielmansegg nevét. Pálffy, 1996/3.
A riasztóhelyek természetesen többnyire a környező vidék legmagasabb pontjain, a fontosabb utak és átkelők mentén, részben elhagyott vagy elpusztult templomok maradványaira épülve jöttek létre. Új górékat emeltek viszont azokra a helyekre (mint például Ikrény, Gyirmót vagy Patona), amelyek biztosítására az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján a gyakori török betörések miatt mindenképpen szükség volt.20 Az őrházrendszer kialakulásának és létezésének a bizonyítása azért különösen figyelemreméltó, mert a hasonló típusú kanizsai végvidéki őrhelyekkel21 ellentétben a korabeli vár- és mustrajegyzékekben ezek teljességgel „láthatatlanok” voltak. Miután többnyire az erődváros magyar katonaságából rendeltek ki őrszemeket, ezen katonákat és zsoldjukat Győr várának neve alatt tartották a mustramesterek nyilván.
20 1580-ban például Ikrény és Patona falvait egy bizonyos Fekete Memi budai kalauz segítségével több alkalommal is „meglátogatták” a török könnyűlovasok. ÖStA KA HKR Akten Exp. 1589. Aug. No. 88. fol. 10.
21 Ezekre lásd Vándor, 1994. 341–346. és Kelenik, 1995/3.
171A Győr körüli őrházak és őrhelyek a 16. század második felében
| |
őrhely, vártaház, góré
|
a Győrből kirendelt őrség létszáma
|
Andrásvár váracskája
Győrszentivánnál |
maximum 10-20 fő
|
Tarisznyavár Kismegyernél, az elpusztult Félegyháza falu temploma (dombon)
|
1556-ban az abdai vártaházzal együtt
50 gyalog |
Világosvár, a Ménfő melletti hegyen
|
maximum 10 fő
|
Baráti falu temploma
|
gyalogosok egy kapitány vezetésével
|
Gyirmót, góré
|
4 magyar puskás gyalogos
|
Ikrény, góré
|
4 magyar puskás gyalogos
|
Patona, őrhely a Rábánál, feltételezhetően a malomnál
|
10 gyalogos
|
Mérges régi temploma
|
20 gyalogos és 3 huszár
|
Börcs a Rábcánál
|
ide is igen szükségesnek vélték egy őrhely felállítását a század második felében
|
az abdai vártaház a Rábca-hídjánál22
22 Az említett datálatlan irat legelső sora sajnos leszakadt, ezért csak feltételezzük, hogy erről az átkelőről van szó. Az abdai strázsahelyre („domus stationis vulgo vártaház castelli Abda”) később, a 17. században is Győrből rendelték ki az őrséget. Lásd például: 1609: Gecsényi, 1990/1. 235.: No. 638. és 1624: Gecsényi, 1995. 75.: No. 469.
|
1556-ban Tarisznyavárral együtt
50 gyalog – a 16. század második felében 10 magyar puskás gyalogos |
az őrházgyűrűt délről (Mórichida mellett) a Rába partján még kiegészíti: Bodonhely
|
Sopron vármegye által tartott őrség
|
A Győrt körülölelő vártahelyek őrséggel való ellátásában és palánkjaik fel- és újjáépítésében nem pusztán az erődváros királyi katonasága vállalt szerepet. Az egyik legjelentősebb Rába-parti strázsahelyen, a mérgesi palánkban például a végváriak mellett – az országgyűlésen kivetett hadiadóból – Győr vármegye is tartott lovasokat és gyalogosokat. Erre nagy szükség volt, hiszen 1582 szeptember elején a fehérvári bég még attól sem riadt vissza, hogy a mérgesi kastélyt kisebb ostrom alá vegye.23 Az őrhelyen egyébként érdekes szituációt jelentett, hogy általában mind a Győrből kirendelt királyi, mind a vármegye által tartott katonák kapitányai – a falu nevét prédikatívumként használó – Poky család tagjai voltak.24 1582-ben például hét jól felszerelt lovast vagy ezek zsoldjának 172megfelelő számú gyalogost tartozott a vármegye a királyi katonák mellé Mérgesre küldeni.25 Győr vármegyéhez hasonlóan a Mérgestől délnyugatra fekvő és a győri őrházrendszert kiegészítő bodonhelyi kastély katonaságát viszont általában Sopron vármegye állította ki.26
23 „Den 3. Septembris hat der Begh von Weissenburg über 5000 starck ain Castel Merges genant etlich Stundt besturmbt, aber unverrichter Sachen abziehen muessen.” ÖStA HHStA Turcica Karton 81. Konv. 1. fol. 238.
24 1591-től például a királyi kapitány Poky Mihály, későbbi Győr vármegyei alispán (1607–1611) volt (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 186. fol. 112.), de ebben az időben egyúttal ő parancsolt a vármegye Mérgesen szolgáló katonáinak is. A Poky család ifjai emellett gyakran a győri királyi őrségben is szolgálatot vállaltak. Az 1546-ból említett Poky Miklós mellett ez időben például Poky Péter 2 lovassal Izdenczy János lovaskapitány zászlaja alatt katonáskodott, Poky Gergely pedig egy évtizeddel korábban gyalogosvajdaként teljesített szolgálatot. MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 24/II. fol. 38. és fol. 215. („Verczainus der vierhundert Pferdt zu Raab, wie sie diennen unnd gerüst sein.”), ill. Gecsényi, 1990/1. 83.: No. 215. (1583) Poky alispánságára: Gecsényi, 1988. 20–21.
25 Gecsényi, 1990/1. 58.: No. 144. (1582)
26 Tóth, 1994. 124.: No. 560., 129–130.: No. 580., 138.: No. 608., 139.: No. 611. – Fazék Mihály tizedes, 142: No. 631. (1583), 152.: No. 672. – Fazék továbbra is tizedes, 167: No. 733. (1584), 177.: No. 771–772., 187.: No. 822. (1585), 197–198.: No. 864–865., 210.: No. 919. (1586), 221.: No. 965–967. (1587) és 236.: No. 1028. (1588)
Győr vármegye a 16–17. században emellett robotoló jobbágyaival rendszeresen részt vett a mérgesi és abdai őrhelyek, valamint Andrásvár és Tarisznyavár építésében, majd pusztuló sövényfalaik tatarozásában is, miközben Sopron Bodonhely castellumát tartotta karban.27 Sőt a tóközi falvakat gyakran még a mérgesi és patonai katonák élelemmel való ellátására is kötelezték, az Abda környéki jobbágyságnak pedig az őrház számára a tűzifáról való gondoskodás jelentett további, nem csekély megterhelést.28 A civil lakosság és a katonaság együttműködése – az erődvároshoz hasonlóan – a kisebb strázsahelyeken sem volt persze zökkenőmentes. A vártaházakban szolgáló végváriak vagy a vármegyei katonák ugyanis lovaik ellátására gyakran foglaltak le környező legelőket vagy vontak művelés alá a békésebb napokban birtokukban nem lévő területeket.29
27 Mérgesre: Uo. No. 143. (1582), Uo. 129.: No. 346. (1588), Gecsényi, 1995. 92.: No. 531. (1625); Abdára: Gecsényi, 1990/1. 229.: No. 620. (1608); Andrásvárra: Uo. 349.: No. 933. (1613), Uo. 350.: No. 935. (1614), 368–369.: No. 987. (1614), 370–371.: No. 99. (1614) és Tarisznyavárra: Uo. 349.: No. 933. (1613), Uo. 350.: No. 935. (1614),valamint Ráth, 1858.; ill. Bodonhelyre: Tóth, 1994. 215.: No. 942. (1587)
28 Gecsényi, 1990/1. 161.: No. 437. (1590, Mérges), 189.: No. 514. (1592, Mérges és Patona) és Gecsényi, 1995. 75.: No. 469. (1624, Abda)
29 Vö. például: Gecsényi, 1990/1. 128.: No. 343. (1588), 161.: No. 437. (1590) és 385.: No. 1031. (1615)
Visszatérve az 1577. évi haditanácskozásra, a végvidék várai közül a tanácsosok Veszprémben, Szentmártonban és Pápán nem kívántak semmiféle változtatást. Ezekben az osztrák rendek fizette korábbi őrségekre, illetve az utóbbi helyen a város palánkjának még félkész volta miatt a kerületi főkapitányság gyanánt tartott 100 lovasra és 100 gyalogra továbbra is szükség volt. Tatán hasonlóképpen folytak az erődítések, ezért a korábban odarendelt 100 főnyi, majd utóbb felére csökkentett német gyalogságot a jövőben is szükségesnek ítélték. Felmerült ugyan a huszárság 30 fővel való megerősítése, mivel azonban Tata meglehetősen távol feküdt a főkapitányság többi várától, és ténylegesen a török „torkában” állt, ezért kevéssé árthatott az ellenségnek, így a lovasság növelését feleslegesnek tartották. Palotán ugyanakkor a magyar végváriak foghíjas volta miatt odavezényelt 50 német gyalog szolgálata továbbra is szükségesnek látszott, Pálffy Tamás kapitánnyal30 viszont tárgyalni kellett arról, hogy Thury György kapitányságához hasonlóan az ottani őrség éves segélyt (Hilfgeld) kapjon. Másként nem volt lehetséges a fehérvári 173törökök állandó szorításában álló végvár katonaságának az ellátása, hiába rendelkezett a vár jelentősebb uradalommal.31
30 Életrajzát Takáts Sándornak köszönhetjük: Takáts, 1915. Palotai kapitányságára: Uo. 92–117. Takáts helytelenül állítja (Uo. 112.), hogy 1577-ben Palotán 300 német katonának kellett volna állomásoznia, hiszen a hivatalos előírások is csak 50 főről beszélnek.
31 Szíj, 1966. 14–42. és ÖStA FHKA HKA Inst. No. 268. Beszámoló Sebastian Hessell palotai élelmezési írnok (Proviantschreiber) tevékenységéről. 1581. november 22., Palota.
A győri végvidéki főkapitányság szervezetének végső kialakulásában az utolsó fontos lépés 1577-re a Balaton-felvidéki végházakkal kapcsolatban következett be. Tihany és Vázsony után ettől az esztendőtől Szigliget és Keszthely is végleg a győri generális igazgatása alá került, sőt Gyulaffy László említett, 1554. évi kérelme után több mint húsz esztendővel Csobánc várába is királyi őrséget rendeltek, bár mindössze 20 gyalogot.32 A haditanácskozáson ugyan felmerült annak a lehetősége, hogy az említett várakat az uralkodó birtokosaiktól kárpótlás fejében átvegye, erre a törökkor végéig mégsem került sor. 1588-ban Szigliget birtokosa és két esztendeje egyúttal királyi kapitánya,33 Lengyel István hiába ajánlotta fel maga is várát más birtokokért cserébe, az uralkodó ezt nem fogadta el.34 Tihany kivételével tehát ezek a várak mindvégig magánkézben maradtak, őrségüket viszont – és ez alapvető változást jelentett a korábbi időkhöz képest – már királyi jövedelmekből (és nem a magyar hadiadóból) fizették. Miután ettől az időszaktól az öt vár földrajzi adottságain túl már fenntartását tekintve is azonos elbírálás alá tartozott, őket egyre gyakrabban nevezték „balatoni kisebb végházaknak” (kleine Häusel am Plattensee), majd a 17. században „Balaton melletti végházaknak” vagy „az öt balatoni végháznak” (quinque castella Balatiensia).35 Összetartozásukat az is jelentősen elősegítette, hogy elmaradt zsoldjuk ügyében közös kérelmekkel instáltak az uralkodónál vagy tettek panaszt a Haditanácsnál.
32 A helytörténeti irodalom felületességét jól jellemzi, hogy Csobánc várát már 1543-ban a győri főkapitányság elemének tartja: „A vár – a török terjeszkedés miatt – 1543-ban lett végvár. A győri parancsnoksághoz tartozott.” Illés, 1994. 64.
33 MOL E 142 MKA Act. publ. Fasc. 10. No 3. Ernő főherceg utasítása Lengyel István számára. 1586. május 31., Bécs és ÖStA KA Best. No. 361. Bestallung Lengyel István számára. 1586. május 31., Bécs.
34 Érdemes megjegyezni, hogy ugyanekkor Szigligeten szolgált 10 Veszprémből küldött gyalog is. Kozák K., 1960. 52–53. Lengyel kérését nyilván az indolkolta, hogy – miként arról 1587 őszén Teufel főkapitány is beszámolt a Haditanácsnak – Szigliget meglehetősen rossz állapotban és ezért veszélyes helyzetben volt. (ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 181. fol. 118.) Ezt a törökök is hamar felismerték, és 1588 augusztusában két alkalommal is kísérletet tettek elfoglalására: „Im Monat Augusto haben sich die Turggen zu zwaymalln umb daz Castell Sigligeth angenommen und mit Sturmlaittern darunder komen, aber abgetriben worden.” ÖStA HHStA Turcica Karton 81. Konv. 1. fol. 241.
35 1585. február 8.: „klaine Heüßel” ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 178. fol. 104., ill. 1586. január 10.: „klaine Heüseln” Uo. Exp. Bd. 179. fol. 124. és a 17. századból: „Balaton mellett lévő végházak” MOL P 707 Zichy cs. lt. Fasc. 39. et F. No. 3., ill. „comunitas quinque castellorum Balatiensium” ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 120. 1620. Mai fol. 98–100. és Uo. rote Nr. 207. 1660. Febr. fol. 109–114.
1577-re tehát a győri főkapitányság több mint harminc esztendőnyi fejlődést követően végleg kialakult. Szervezetében és fizetésében ugyan a századvég hosszú török háborúja alatt, majd a 17. században történt még néhány érdekesebb újítás, a generalátushoz tartozó várak alapvetően már nem változtak. Sőt Veszprém és Palota 1593. évi elestéig, a másfél évtizedes békeidőszakban – a rendelkezésünkre álló 1582., 1588. és 1593. évi létszám- és zsoldkimutatások szerint36 – lényegileg már azok a hivatalosan előírt keretlétszámok 174is érvényben maradtak, amelyeket a bécsi nagy haditanácskozáson az alábbi táblázat adatainak megfelelően fogadtak el. 37
36 A tüzéreket és egyéb személyeket is megadó 1582. évi jegyzék: Pálffy, 1995/1. 166–168.; A magyar rendek kezdeményezésére tartott 1588. évi vizsgálat anyaga: Archiv GNM Nürnberg, WF Siebenbürgen ZR 7657. fol. 55–72. Vö. még Jankovics, 1981. 42–43.: No. 25.; Az 1593. évi jegyzékek: „Alter Raberischer Khriegsstatt, was füer Khriegsvolckh zu Roß undt Fues zu Raab und andern darczue gehörigen Gräniczen vor Verlusst Raab gehalten unnd wievil monatlich durch ain ersame Landtschafft under der Ennß darauf bezalt worden.” ÖStA KA AFA 1593/12/6. és egy másik példánya ÖNB Cod. 10 775. fol. 15–16., ill. „Alter Statt, was die Kayserliche Majestät zu Raab und auf den khleinen Heüseln vor Verlusst Raab beczalt.” ÖStA KA AFA 1593/12/6. (A két jegyzék egy táblázatban való kiadása: Pálffy, 1997/3. 10.) Mindzeken kívül vö. még: HL TGy 1585/4. A győri főkapitánynak alárendelt végvárak jegyzéke. Dátum nélkül és BL, Bd. VIII. 584.: No. No. 388. (1591)
37 ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 338–340. 1577. szeptember. Kiadása egy Prágában fennmaradt példányról: BL, Bd. V. 206–207.: No. 115., ill. vö. még: Merényi, 1893.
A győri főkapitányság végvárainak előírt őrséglétszámai és havi zsoldjuk 1577-ben
| ||||||
végvár
|
német nehézlovas
|
német gyalog
|
magyar lovas
|
magyar gyalog
|
összesen
|
havi zsold
|
Győr
|
100 (újonnan)
|
700
(2 zalj.) |
400
|
300
|
1500
|
9570 r. f.
22 k. 2 ϑ |
Tata
|
–
|
50
|
70
|
100
|
220
|
1013 r. f. 15 k.
|
Szentmárton
|
–
|
–
|
50
|
100
|
150
|
591 r. f. 15 k.
|
Vázsony
|
–
|
–
|
18
|
25
|
43
|
150 r. f. 45 k.
|
Csesznek
|
–
|
–
|
18
|
5038
38 A jegyzőkönyv végleges szövegében 50 helyett ugyan csak 30 gyalog áll, ez azonban a havi zsold ismeretében egyértelmű elírás.
|
68
|
219 r. f. 30 k.
|
Palota
|
–
|
50
|
100
|
50
|
200
|
1000 r. f.
|
Veszprém
|
–
|
–
|
200
|
300
|
500
|
1988 r. f. 30 k.
|
Tihany
|
–
|
–
|
26
|
50
|
76
|
256 r. f. 30 k.
|
Keszthely és Szigliget
|
–
|
–
|
11
|
8039
39 Az 1582. évi várlista adatai alapján biztosan kijelenthető, hogy a 11 lovas Keszthelyen, míg a gyalogság fele ugyanitt, a másik 40 hajdú pedig Szigligeten szolgált. Pálffy, 1995/1. 167.
|
91
|
286 r. f. 30 k.
|
Csobánc
|
–
|
–
|
–
|
20
|
20
|
52 r. f. 30 k.
|
Pápa
|
–
|
–
|
300
|
35040
40 A 300 lovasból 100, a 350 gyalogosból pedig ugyanennyi – miként említettük – Thury Benedek kapitánysága alatt a dunántúli kerületi főkapitányi haderő részét alkotta.
|
650
|
2522 r. f. 15 k.
|
összesen
|
100
|
800
|
1193
|
1425
|
3518
|
17 651 r. f
22 k. 2 ϑ. |
A táblázatban alkalmazott rövidítések: zalj. = zászlóalj, r. f. = rajnai (rénes forint), k. = krajcár, ϑ = bécsi dénár, fontdénár, pfennig
| ||||||
Az 1577. évi előírásokból egyedül a 100 osztrák nehézlovas felfogadása nem valósult meg azonnal, pusztán 1591-ben Sigmund Hager kinevezésekor. Kisebb erősítések 175és csökkentések persze előfordultak (például 1582-től Tatán a végvár 1594. évi elestéig már 100 német gyalog szolgált, 1588-tól viszont Szentmártonban pusztán 40 huszár és 50 hajdú), lényegesen sem az egyes végvárak ereje, sem a végvidék katonaságának 3400-3500 körül állandósuló összlétszáma nem változott. Ezen végvári haderő zsoldjának több mint 60 %-át, évi több mint 120 000 rajnai forintot, továbbra is Alsó-Ausztria rendjei fizették, míg a maradék közel 40 %-ot egyéb uralkodói jövedelmekből és idegen segélyekből finanszírozták. Míg a rendek az 1546-tól fokozatosan kialakult gyakorlatnak megfelelően a győri, pápai, veszprémi, szentmártoni, tatai és cseszneki magyar őrséget tartották el, addig az uralkodó a két győri német gyalogos-zászlóalj, a tatai 100 német gyalog, a palotai német és magyar őrség, valamint a balatoni végházak zsoldját biztosította.41 Mivel 1593-ban a várható török támadás miatt Pápát és Veszprémet jelentősen megerősítette a bécsi hadvezetés, a Pápára küldött két zászlóaljnyi archibusier és 300 német gyalog zsoldjának fedezése, továbbá a Georg Andreas von Hofkirchen ezredes parancsnoksága alatt Veszprémbe rendelt német gyalogos-zászlóalj fizetése is nagyobb részben az osztrák rendeket, kisebb részben pedig az Udvari Kamarát terhelte.42
41 Az idézett 1593. évi jegyzékek mellett erre a szisztémára lásd még: ÖStA KA AFA 1593/9/1,5. és kiadása: Loebl, 1899. 19–29.
42 A fenti kimutatásokon túl ezzel kapcsolatban lásd még: Gömöry, 1894/2. 398.
A Balaton és a Duna közötti területeken mindezen reformok és intézkedések ellenére a török portyázások – ha a szokásosnál nehezebb körülmények között, de – tovább folytatódtak. Mindeközben persze a királyi végváriak sem tétlenkedtek és Nádasdy Ferenc huszárjaival együtt hasonló visszacsapásokkal okoztak az ellenfélnek tetemes károkat. Ebben az összecsapás-sorozatban a keresztény fél részéről azok a magánvárak voltak a legnehezebb helyzetben, amelyekben sem az osztrák rendek, sem az uralkodó zsoldján nem állomásozott királyi őrség. A török betörések következtében amúgy sem túl nagy váruradalmaik elpusztultak, birtokosaik így nem tudták megfelelően ellátni őket. Ezért kérte például 1586 őszén a veszélyeztetett Zala vármegye Zrínyi György kerületi főkapitányt, hogy érje el Rudolf királynál, Tátika várát vegyék királyi kezelésbe, mert katonaságának fenntartása meghaladja a birtokos Pethő család erejét.43 A Haditanács a balatoni végházak hátországában fekvő várak ellátását viszont már nem volt képes megoldani, illetve nem látta ezt szükségesnek, így azok hamarosan örökre elpusztultak. Tátikát 1589 márciusában a Balatonon átkelő törökök vették be, majd gyújtották fel,44 1592-ben már a másik Pethő-várat, Rezit is elpusztultként említik a források.45
43 Éppen ellenkező, de biztosan hibás interpretációban: Bilkei–Turbuly, 1989. 36–37.: No. 142.
44 „Anno 1589. Den 6. Martii seind die Turggen über den Plattensee kommen, ain Castell mit namen Tadika anderthalb Meil Weegs vom Platensee gelegen eingenommen und nacher mit Feur angesteckt.” ÖStA HHStA Turcica Karton 81. Konv. 1. fol. 241., ill. Gregoróczy Vince ideiglenesen megbízott győri főkapitány jelentést tesz, hogy „die Tirggen Tadikha eingenuhmen und verprent haben.” (1589. március 15.) ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 184. fol. 133. Vö. még: Iványi B.–Sági–Takács, 1961. 57–58.
45 „diruta castra Rezy et Tadika” Uo. 97.
Az ellenség területének és kevésbé védett várainak elpusztítása nemcsak a törökökre volt jellemző, hiszen e tekintetben is a kölcsönösség elve volt a mérvadó. Az említett 1587. évi nevezetes „koppányi dúlás” mellett ennek bizonyságára elegendő Gesztes várának a következő esztendő novemberének elején történt elfoglalását említenünk, amit Gregoróczy Vince győri vicegenerális (1580–1592) a komáromi és egyéb végváriakkal 176egy rajtaütésszerű akcióban hajtott végre.46 Ezzel jelentős probléma elé állította a már másodízben lemondott Teufel utódjaként, Felső-Magyarországról éppen ez időben Győrbe érkező Ferdinánd Graf zu Nogarol főkapitányt,47 hiszen az eset a budai pasa óriási tiltakozását váltotta ki.48 A keresztény hadvezetés ezért végül a vár visszaadása mellett döntött, de az akcióban jelentős szerepet vállaló Deli Radics49 kapitánysága alá került várat ezt megelőzően azért november 21-én nyolc helyre elhelyezett negyven hordó lőporral felrobbanttatta.50 Nogarol generális a sikeres akció ellenére mégis úgy vélte, hogy – mivel a végház Fehérvártól, Váltól és Zsámbéktól csak három, Esztergomtól négy, de még Budától is csak öt mérföldre fekszik, miközben Győrtől hét mérföldnyire van – a törökök elég erősek ahhoz, hogy ott a jelentős pusztítás ellenére, akár huszonnégy óra alatt, egy palánkot emeljenek.51 A Németalföldet is megjárt főkapitány sejtése hamarosan valóra vált, hiszen néhány nappal a robbantás után a várat megszállták a törökök, majd újjáépítették és ismét mintegy 50 fős őrséggel látták el.52
46 Istvánffy Miklós históriája alapján: Rohrbacher, 1888. 113.; Jedlicska, 1897. 348.: No. 553. és Sándor, 1964. 164.
47 Lásd az archontológiában.
48 Budai basák levelezése, 1915. 441–447.: No. 387–389.
49 A rác Radics később Veszprémben, majd Sárváron szolgált és jeleskedett Pápa 1597. évi visszafoglalásánál is. Pálffy, 1997/3. 23. és 72.: 238. jegyz.
50 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 121. Konv. C. fol. 149–150. Ferdinand Graf zu Nogarol Ernő főherceghez a vár felrobbantásáról. 1588. november 22., Győr. Vö. még: Ugyanebben a konvulutumban a Gesztes körüli bonyodalomra számos irat található.
51 „Ich haltte aber dar für, daz weil diser Ortt nur 3 Meil vonn Weissenburg, 4 vonn Grann, 5 vonn Ofen, 3 vonn Schamboch unnd Wähl, dem Türggen auch allso gelegen, sy werden schon starkh wider darinnen sein, oder ia baldt darein ziehen; künnen auch in 24 Stunden ein Palanka aufrichten, unnd sovil Volckh biß daz sy es widerumb recht erbauen darinnen lassen, daz mans ohn Geschücz nicht darauß wirdt treiben künnen, und ehe wie unß, weil es 7 Meil Wegs von uns gelegen, ir Gebeu zuerwehren, versamblen.” Uo. fol. 149–150.
52 A vár újjáépítésére: ÖStA KA AFA 1588/11/34. Az Udvari Haditanács Ferdinand Graf zu Nogarolhoz. 1588. november 30., Bécs; Az új török őrségre: BOA MM 3762. p. 6.: 47 müsztahfiz.1591. április 25.–október 18. Hegyi Klára szíves közlése.
A két világbirodalom között a komolyabb akciók ellenére a hosszú „háborús békeévek” időszakában a frontvonal ténylegesen megmerevedett, noha a törökök adóztató tevékenysége a generalátus területén továbbra is folytatódott. Az 1577. évi reformok tehát csak részben hozták meg a kívánt eredményt, a nagyobb háborúk nélküli időszak pedig nem kedvezett a védelmi rendszer fejlődésének,53 hiszen az idegen segélyek egyre nehezebben folytak be, aminek következtében a katonaság zsoldja állandóan akadozott és a várerődítések sem folyhattak mindig a kívánt mértékben. A győri főkapitányság szervezete a határvédelem korszerűsítésének és a három évtizedes fejlődésnek az eredményeként mégis olyan végső formát öltött, amely azután – az 1593 és 1598 közötti időszakot leszámítva – megmaradt egészen a törökök Magyarországról történt kiűzéséig. Mindeközben pedig 1594-ig a végvidék működésének is kialakultak, majd állandósultak a legalapvetőbb mechanizmusai.
53 Hasonlóképpen vélekedik a hosszú békesség hatásáról Fernand Braudel a velencei hadigépezet kapcsán az 1570-et megelőző időszakban. Braudel, 1996. 1151.
