a. A védelem irányítói
a. A védelem irányítói
A győri főkapitányok– történetírásunk általános vélekedésével ellentétben10 – nem azért látták el feladataikat a nehéz körülmények között is sikerrel, mert egyúttal az Udvari Haditanács elnökei voltak. Ez a 16. században egyetlen egy főkapitányra sem volt igaz,11 noha nem tagadható, hogy a bécsi hadvezetés első embereihez gyakorta szoros baráti akár rokoni szálak fűzték őket; Ehrenreich von Königsberg pedig győri szolgálata után néhány esztendővel a Haditanács vezetője (1556–1560) volt. Andreas Teufel bátyja, Georg például 1566 és 1578 között Miksa, majd Rudolf király „hadügyminisztereként” szolgált, miközben másik testvére, az alább még említendő Christoph, a győri végek élelem-ellátásnak vezetője volt.12 A főkapitányság kialakulásában oly meghatározó szerepet játszó Niklas Graf zu Salm főhadparancsnok fiának, Eck generálisnak hasonlóan remek kapcsolatai voltak a bécsi hadvezetés legfőbb tisztségviselői között. Testvére, a hadiépítészetben különösen tájékozott ifjabb Niklas – akiket az irodalom gyakran összekever13 – az 1570-es években haditanácsos, majd 1578-tól a végvárrendszer főerődítési biztosa (Oberstbaukommissar der ungarischen Grenzen) volt, végül 1580-ban haláláig rövid ideig a kanizsai főkapitányi tisztet is betöltötte.14
10 Ezzel kapcsolatban lásd a bevezetőben leírtakat.
11 Megjegyezhetjük, hogy az elkövetkező évszázadban is pusztán 1668-tól viselték mindkét tisztséget, amikor Raimundo Montecuccoli győri főkapitányt I. Lipót egyúttal a Haditanács elnökévé is kinevezte. Regele, 1949. 75.: Anlage 1. és Broucek, 1988. 19.
12 Az életrajzi lexikon adatai mellett lásd Glatzl, 1950.
13 Koppány, 1997/2. 155.
14 Pálffy–Perger, 1998. 242–243.
Mindezen kapcsolatok magyarázata roppant egyszerű volt. A 16. század második felében a Habsburg Birodalom hadügyi vezetőrétege és az állandó konstantinápolyi követség személyzetének nagy része az alsó-ausztriai rendek soraiból került ki, elegendő ha a Teufel, Hofkirchen, Breuner, Sinzendorf és Eizing család tagjaira gondolunk.15 Mindez persze elsősorban azzal állt összefüggésben, hogy a török előrenyomulás legjelentősebb mértékben Alsó-Ausztriát veszélyeztette, így előkelőbb családjai már az 1530-as évektől rákényszerültek arra, hogy anyagi segélyeik mellett egyre aktívabban vegyenek részt személyesen is a törökellenes magyarországi hadszíntér küzdelmeiben, illetve ennek és a keleti diplomáciának az irányításában. „Kiváltságos” szerepüket azután egészen a 17. 180század elejéig sikerült megőrizniük. Ehhez hasonló szerepet játszottak a horvát–szlavón végvidéki főkapitányságok, illetve az 1578-ban Grazban megalapított Belső-Ausztriai Haditanács (Innerösterreichischer Hofkriegsrat) vezetésében Stájerország, Karintia és Krajna tartományok rendjei, amelyek biztonságát ez a két védelmi zóna garantálta.16
15 Az osztrák nemességnek a török háborúkban való részvételére lásd újabban, noha közel sem az általunk vizsgált szempontoknak megfelelően: Liepold, 1998. 358–393. és a diplomatákra: Kovács–Fenyvesi, 1986. 346–347.
16 Lásd mindenekelőtt: Thiel, 1914.; Thiel, 1916. és Schulze, 1973., ill. Steiermark, 1986.
Az alsó-ausztriai nemesség szinte teljes befolyása alatt álló és már-már „családiassá” vált központi hadügyigazgatáshoz lényegében a győri főkapitányi tisztség betöltői is hozzátartoztak. Miután 1546-tól az osztrák tartomány fizette a Balaton és a Duna közötti védelmi övezet legjelentősebb várait – mely szerepe e téren egészen a törökkor végéig meghatározó maradt –, a rendek anyagi segítségük fejében nemcsak azt érték el a Haditanácson keresztül, hogy a magyar katonai vezetőknek a védelmi övezet irányításába ne legyen komolyabb beleszólásuk, hanem még azt is, hogy a győri végvidék első embereit maguk közül állíthassák ki, és ezzel ellenőrzésüket a védelmi övezet felett biztosítsák. A magyar rendek országgyűléseiken az idegen főtisztek ellen ugyan gyakran tiltakoztak, osztrák társaik viszont ezen sérelmekhez hasonlóan emeltek minden esetben azonnal szót, ha az uralkodó úgymond „idegent”, azaz nem alsó-ausztriai származású főtisztet szeretett volna a lemondott vagy elhunyt főkapitány helyére delegálni. Teufel generális 1587. évi többszöri lemondása alkalmával például a rendek egyértelműen mind saját kormányzóságuk (Verordnetenkollegium),17 mind a Haditanács által Rudolf császár tudomására hozták, hogy mivel a győri védelmi zónát maguk tartják el, ezért ismét egy született alsó-ausztriai nemessel kell a generális posztját betölteni, hiszen ez Győr kiépülése óta mindig így történt.18 A 16. században ennek köszönhetően az a gyakorlat alakult ki, hogy a tisztség üresedése esetén maguk a rendek tettek javaslatot a Haditanácsnak,19 azaz főként saját honfitársaiknak, hogy a jelöltek közül válasszák ki, majd terjesszék az uralkodó elé a legalkalmasabb személyt a védelmi övezet irányítására.
17 A kormányszervre lásd: Petrin, 1982. 19. Az osztrák hivataloknak és tisztségeknek már a korban sem volt magyar megfelelőjük, így mai elnevezéseik megadása igen problematikus. Vö. például 1606-ból az alsó-ausztriai kormányzóság tagjainak „magyar” titulusát: „az tisztességes Ausztria országban lévő ve[r]ordnet [sic! r nélkül] urak.” NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–38. fol. 42–43. 1606. július 10., Győr.
18 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 118. Konv. C. fol. 8–13. (1587. május 24.) és Uo. Misc. Fasc. 421. Konv. B. fol. 13. Dátum nélkül.
19 Ezek a javaslatok nagy számban maradtak fenn a rendi levéltárban. Lásd az archontológia adatait.
Az e tekintetben kissé már belterjes bécsi hadvezetés Gall főkapitánytól egészen a 16. század utolsó generálisáig, Ferdinand Graf zu Hardeggig (1592–1594) mindannyiszor e jelöltek közül választott egy-egy előkelőbb nemest. A főkapitány elhunytától az utód kinevezéséig meglehetősen hosszú idő telt el, hiszen először a rendek vezetői és a véleményadásra felkért tapasztaltabb főtisztek nevezték meg jelöltjeiket. A gyakran akár egy tucatnyi javasolt személy közül ezt követően a Haditanácsban kiválasztották a tisztségre legalkalmasabbakat, akikkel megbízottak segítségével kezdődtek tárgyalások. A jelöltek az egyeztetések folyamán általában írásban is előadták feltételeiket, amelyekről gyakran hosszas viták folytak. Végül mindezek után a haditanácsok előterjesztésére maga az uralkodó döntött a főkapitány személyéről, akinek kinevezését (Bestallung) és utasítását (instructio, Instruction) a Haditanács kancelláriájában állították ki. A főkapitány előbb Bécsben az utasításában foglaltak betartására (iuramentum instructionis), majd Győrben – 181az ország fehér színű zászlaját fogva és beiktatási esküjét elmondva – tett tiszte megfelelő ellátására külön fogadalmat (iuramentum installationis).20
20 „bey den Haubtvessten breuchig, das aim neuen Obrissten ain weiß, doppel taffeter Haubtfaan, auf der ainen Seitten mit ainem Crucifix, auf der anndern mit dem kaiserlichen doppeltten Adler, alß auch ain Paar Heerpauggen zu seiner Einseczung zuegestellt werden sollen.” NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–25. fol. 13–14. 1588. március 30.
A győri főkapitányi tisztet az alsó-ausztriai rendek közül sem nyerhette el akárki. Noha a jelöltek között gyakran felbukkantak olyanok is, akiknek semmiféle magyarországi „előéletük” nem volt, nekik nem sok esélyük volt a tisztség megszerzésére. A Haditanács és a rendek ugyanis tisztában voltak azzal, mekkora felelősséggel jár a poszt betöltése, így ez sohasem válhatott – például a királyi tanácsossággal vagy a magyar főméltóságokkal ellentétben – puszta adománnyá vagy fizetés-kiegészítéssé, hiszen a generálisokra a magyar hadszíntéren nehéz katonai feladatok vártak. Nem véletlen tehát, hogy csak komoly magyarországi katonai tapasztalatokkal rendelkezők töltötték be a posztot.21 Gall főkapitányról (1556–1560) már említettük, hogy győri tiszte előtt még Salm főhadparancsnok mellett haditanácsosként kezdte pályáját, majd királyi biztosként szerzett jelentős tapasztalatai segíthették abban, hogy a győri védelmi zóna első főkapitánya lehessen. A helyzet utódai alatt sem volt másként. Salm főkapitány családjában a hadi szolgálat mindennapos volt, ugyanez azonban a török előrenyomulás következtében a Teufel famíliában is hasonlóképpen alakult. Zelking főkapitány viszont a végvárrendszer hadianyag-ellátását irányító főhadszertárnoki (Oberstzeugmeister) posztot viselte (1572–1574) győri megbízatása előtt.
21 Az alábbi bekezdések adatait lásd az életrajzi lexikonban. Az ott közölt adatokon kívül a Teufel családra lásd még: Glatzl, 1950. és ÖStA FHKA HKA Fam.–Akten D–T 63.; A Zelkingre: Uo. Z 25. és Kern, 1875.
A végvidék utolsó két főkapitánya – az 1591 tavaszán kinevezett, de tisztét valószínűleg sohasem vagy pusztán igen rövid ideig ellátó Georg Erasm von Liechtensteint nem számítva22 – a felső-magyarországi végekről érkezett Győrbe, amelyek az 1570–1590-es években a megerősödött Erdély miatt Bécs számára különös jelentőséggel bírtak.23 Ferdinand Graf zu Nogarol (1588–1590) már 1565–1566-ban részt vett Lazarus von Schwendi felső-magyarországi expedíciójában, majd németalföldi szolgálat után előbb Szatmár várának főkapitánya (1579–1588), azután pedig – megtartván ezen tisztét is – egyúttal ideiglenesen megbízott kassai generális (1584–1588) volt. Hardegg főkapitány (1592–1594) mögött Győrbe érkeztéig szintén tekintélyes pálya állt. 1588-ban – éppen Nogarol helyére – már Szatmárra (1588–1592) is gyakorlott nehézlovas-kapitányként és tapasztalt királyi biztosként került, hogy azután ideiglenesen ő is ellássa a felső-magyarországi végek kormányzását (1591–1592). Végül elődjéhez hasonlóan Kassáról került át a győri főkapitányság élére (1592–1594), néhány elfogult vélekedéssel ellentétben24 tehát egyáltalán nem tartozott a tapasztalatlan főtisztek közé. A magyarországi katonai pályáját győri lovaskapitányként kezdő Hans Rueber kassai generális ellenben a gyakori ajánlások ellenére sohasem kerülhetett át Győrbe. Ő annyira kiválóan látta el 1568 és 1584 között az észak-magyarországi végek kormányzását, hogy többszöri kérelme ellenére sem engedték áthelyezni kassai posztjáról.
22 NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–24. fol. 1–34.
23 Pálffy, 1997/2.
24 Lásd például Lengyel, 1959. 168–169.
182A győri főkapitányok szinte mindegyikének katonai karrierje a Balaton és a Duna közötti végvidék irányításával ért el csúcsára. Innen előrelépni ténylegesen már nem is nagyon lehetett, hiszen ennél magasabb katonai posztot már csak a Haditanács elnöke viselt. A győri főkapitányi tiszt a védelmi zónának az egész törökellenes határvédelmi rendszerben való kiemelt volta miatt a legfontosabb végvidéki generálisság volt. Ezzel magyarázható tehát, hogy Gall és Teufel kivételével – akik különböző nehézségek miatt lemondtak tisztükről – mindegyik főkapitány haláláig, illetve Hardegg a vár 1594. évi elestéig szolgálta uralkodóját és rendjeit Győrben.
Az alsó-ausztriai származású főkapitányokat feladataik ellátásában külön személyzet (stáb) segítette. 1591-ig a testőrségükként szolgáló 10 német nehézlovas mellett egy latin–magyar és egy német titkár, egy tolmács, egy kocsis, egy dobos, két trombitás, két szolga és egy szakács segítették, illetve biztosították ellátását. A Győrben szolgáló huszárok közül 200 közvetlenül a főkapitány alárendeltségében állt, általában két lovaskapitány, avagy huszárhadnagy, vezetésével.25 A magyar titkár tisztsége, valamikor az 1570-es években alakult ki, hiszen 1572 májusának végén a Haditanács anyagi megfontolásokból még nem hagyta jóvá alkalmazását a kérelmező Salm főkapitánynak.26 Saját személyes fizetésével (Leibsbesoldung, havonta 300 rajnai forint) együtt a személyzet havi zsoldja összesen 604 rajnai forintra rúgott, amelyet a hírszerzők tartására fordított kémpénz (Kundschaftgeld, 16 r. f. 10 k.), valamint az említett huszárok ellátását segítő asztalpénz (Tafelgeld, 125 r. f.) egészített ki 745 rajnai forint 10 krajcárra, amely a fenti időpontig a főkapitány stábjának hivatalos fizetését jelentette.
25 1566: ÖStA FHKA HKA NÖKA RN 46. 1566. Jan. unfoliert, ill. ÖStA KA AFA 1591/1/ ad 1 a–ad 1 e.
26 Salm kéri „Bewilligung aines Secretari, der der Hungrischen unnd Lateinischen Sprach khondig ist.” ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 155. fol. 62. 1572. május 31.
1591-ben néhai Andreas Kielman (1524–1590) korábban beterjesztett javaslatára a takarékoskodás még a győri főkapitány stábját is elérte. Személyzete ugyan a kocsis kivételével megmaradt, az alárendeltségében álló lovasok számát viszont 100 főre csökkentették. Ennek köszönhetően a főkapitányi stáb fizetése (a kém- és asztalpénzzel együtt) 579 rajnai forint 10 krajcárra apadt, amely azután a főkapitányok szokásos ellátmánya maradt egészen a 17. század közepéig.27
27 ÖStA KA AFA 1591/1/ ad 1 e. és Veress D. Cs., 1993. 61–62. A 17. századra lásd: NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–34. fol. 10. A győri főkapitány stábja 1605-ben, ill. ÖStA KA Best. No. 1239. Bestallung Wolf Graf von Mansfeld győri főkapitány számára. 1639. október 9.
A fenti stáb mellett az idegen főkapitányok tevékenységét a győri német és magyar kapitányok és hadnagyok mellett mindenekelőtt a magyar származású főkapitány-helyettesek, másként vicegenerálisok segítették. A tisztség Gall főkapitány 1556. évi kinevezését követően fokozatosan jött létre azáltal, hogy a generális a már 1546 óta Győrben huszárkapitányként szolgáló, horvát származású Korlátovith Jeromost az erődvárosban és a végvidék váraiban szolgáló magyar tisztekkel és katonasággal való könnyebb együttműködés céljából segítőjéül választotta. Ebben a döntésében szerepet játszhatott 1546 óta tartó személyes ismeretségük, valamint az is, hogy Korlátovith ettől az esztendőtől kezdve csakis Győrben szolgált, így Reinprecht von Ebersdorf, Ehrenreich von Königsberg, majd Sforza Pallavicini kormányzása idején igen nagy tapasztalatokra tett szert.
A vicegenerális tisztére valóban nagy szükség volt és nemcsak a magyar végvári kapitányokkal való kapcsolattartás miatt. A generálisnak gyakran kellett a védelmi koncepció megtárgyalása, valamint a végvidék ellátása és problémáinak megvitatása végett 183Bécsbe utaznia, így távollétében már magában az erődvárosban is mindenképpen megfelelő helyettesre volt szüksége. Noha erre nyilván a két német zászlóalj valamelyik kapitánya is alkalmas lett volna, a végvidék egészének az érdekei miatt és már csak nyelvi, helyismereti szempontokból is sokkal megfelelőbbnek látszott egy magyar kapitánynak a posztra való delegálása. A vicegenerális azután főkapitánya távollétében – miként azt egy datálatlan, de valószínűleg 16. századi jegyzékből tudjuk28 – már a győri erődvárosban is feladatok tucatját kellett, hogy elvégezze. Felettese képében ő felelt az erődítések megfelelő folytatásáért, a végvárban, az említett környező őrházakban, sőt még a Rábán teljesített éjjel-nappali őrszolgálat, valamint a portyatilalom betartásáért, továbbá a polgársággal való normális kapcsolat biztosításáért. Mindezek mellett ilyen esetekben a végvidék várainak kapitányaival is ő tartotta a kapcsolatot és hozta meg a legszükségesebb intézkedéseket, miként például 1588 áprilisától Nogarol főkapitány novemberi megérkeztéig Gregoróczy Vince vicegenerális, vagy 1592 júliusától októberéig Hardegg generális távollétében Révay Lőrinc főkapitány-helyettes és segítőjeként, Martin Lasperger német gyalogoskapitány.29
28 „Verzaichnuß, waß der Obrist Leittenambt in meinem Abwesen hie zu Raab verrichten soll.” MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 2. fol. 155–156.
29 Az adatokat részletesen lásd az archontológiában.
Az idő elteltével a magyar főkapitány-helyettesek ezen feladatokat gyakorta a generális jelenlétében is ellátták, azaz a napi ügyeket – különösen a magyar és a délszláv katonaságot érintőket – ténylegesen ők intézték, ezzel átvállalva a főkapitányi utasításban előírt feladatok egy részét. Tisztüket általában kiválóan látták el, hiszen leváltásukra sohasem került sor, Révay Lőrinc kivételével pedig – aki a Győr 1594. évi elestéig töltötte be tisztét – mindannyiukat a halál fosztotta meg beosztásuktól. Munkájukat az idegen főkapitányok is nagyra értékelték, és tehermentesítő szerepüket igyekeztek különböző adományok és ellátmánypénzek Bécsben történő kijárásával honorálni. Hogy e tekintetben pusztán egyetlen példát említsünk, Korlátovith utódja, orbovai Jakosith Ferenc 1569 nyarán 2000 tallért kapott Miksa királytól hűséges szolgálataiért, hogy segítségével néhány korábban elzálogosított birtokát visszaválthassa.30
30 Az adományt a Magyar Kamara a szempci harmincad jövedelmeiből tartozott kifizetni. MOL E 554 MKA Vár. és kam. iratok Fol. Lat. 1223. fol. 20–24.
1556 és 1594 között a hat győri generális mellett pusztán négy magyar főkapitány-helyettes szolgált, noha 1585 őszén a főkapitányi feladatokat – nyilván Gregoróczy vicegenerális távolléte miatt – egy ideig még néhai Paksy János komáromi főkapitány fia, György, a későbbi tatai kapitány is ellátta.31 Mindannyian magyar könnyűlovas-kapitányból léptek elő a vicegenerálisi posztra, és Jakosithot kivéve – aki korábban Ság és Eger váraiban is katonáskodott – egész életüket Győrben szolgálták le. Révay kivételével délszláv származásúak voltak, jóllehet az említett Krusith Jánoshoz hasonlóan már teljességgel magyaroknak tekinthetjük őket. Sőt a legtapasztaltabb vicegenerális, Gregoróczy Vince 1568 szeptemberétől egyúttal alsó-ausztriai nemes is volt, miután ekkor az osztrák rendek felvették őt és Ferenc testvérét a Ritterstand tagjai közé.32 Ez Gregoróczy megbecsültségének volt ékes bizonyítéka, hiszen rajta kívül a 16. században egyetlen más magyar vagy horvát köznemes sem került az osztrák rendek sorába. Sőt a főnemesi családok közül is pusztán a gersei Pethő, a Majláth, a ghymesi Forgách, az erdődi Pálffy és a 184nagylucsei Dóczy famíliák egy-egy tagja léphetett a legelőkelőbb rend, a Herrenstand családjai közé.33 A Horvátországból származó Gregoróczynak az osztrák „lovagok” közé való felvételét az „osztrák végeken” való hosszú szolgálata mellett az is elősegítette, hogy anyja abból – a szintén délszláv eredetű – Dominitsch családból származott, amelynek egyik tagja, Kaspar, Salm főhadparancsnok mellett az 1540-es években gyakran szolgált hadbiztosként Magyarországon, majd az 1550-es években Murány várának kapitányaként. Tőle pedig Gregoróczy Alsó-Ausztriában birtokokat is örökölt.34
31 Lásd az archontológia adatait.
32 Schodl, 1983. 96.
33 Schimka, 1967. 260–261. és 267.
34 Schodl, 1983. 96. és Wißgrill, Bd. 3. 638.
Noha a magyar főkapitány-helyettesek valóban alapvető szerepet játszottak abban, hogy a győri generalátus az akadozó zsoldfizetés és egyéb jelentős problémák ellenére a 16. században hatékonyan működött, tisztükből számukra a továbblépésre nem volt lehetőség. Hiába törekedett például Jakosith Ferenc a komáromi főkapitányi vagy Gregoróczy egy-egy végvári kapitányi, vagy több alkalommal a végvidéki generálisi poszt elnyerésére, Győrből őket már csak tapasztalataik miatt sem engedhették el, illetve léptették elő. Amennyire jelentős volt tehát szerepük a végvidék irányításában, annyira korlátozva is volt mozgási lehetőségük. Bár ebben köznemesi származásuk is biztosan szerepet játszott, bár éppen a 16. századból nem kevés példát ismerünk arra, hogy a nemesség alsó soraiból is eljuthatott valaki egy-egy jelentősebb végvár kapitányi tisztébe. A győri magyar vicegenerálisokat tehát – hasonlóképpen Rueber kassai főkapitányhoz – elsősorban nélkülözhetetlen tevékenységük „láncolta” örökre a Rába-parti erődvároshoz.
