Magyar főpapok az egyetemes kultúra szolgálatában
Magyar főpapok az egyetemes kultúra szolgálatában
A királysági katolikus megújulás atyjának, Oláh Miklósnak és főpap–helytartó utódainak a tevékenysége páratlan jelentőségű volt a humanizmus támogatása terén is, mely a protestantizmus mellett, sőt vele érintkezve szintén áthatotta a kor Európájának szellemi vérkeringését. A kontinens humanistái már a középkortól kezdve egyetlen nagy, nemzetek és országok feletti közösséget alkottak. Ez a „nagy család” megmaradt a koraújkorban is, bár a reformáció diadalútja következtében a Melanchthon tanainak szellemiségében gondolkodókból kialakult egy protestáns ága. Ennek képviselői, az úgynevezett protestáns humanisták (például Szikszai Fabricius Balázs vagy Gyalui Torda Zsigmond) a latin nyelv ápolása mellett már a magyar nyelvű irodalom terén is jelentőset alkottak. Velük ellentétben a főpapok a korábbi hagyományoknak megfelelően katolikus szellemben munkálkodtak a latin és görög kultúra terjesztésén. S noha tudjuk, hogy Oláh elégettette Melanchthon tankönyveit, 214a század közepének néha eldurvult felekezeti konfliktusai ellenére a humanizmus mégis vallások feletti egyetemes szellemi mozgalom maradt.
A század közepén Oláh Miklós udvara a magyarországi humanizmus fellegvára volt. A mohácsi csatavesztést követően Mária királynéval Németalföldre került egykori királyi titkár megismerkedett Európa legnevesebb humanistáival, köztük Rotterdami Erasmussal. Hazatérte (1542) után hamarosan al-, majd 1553-tól haláláig főkancellár és esztergomi érsek, sőt 1562-től egyidejűleg helytartó is volt. A rendi politizálás jelentőségéről szólva már említettük, hogy Oláh udvarában olyan politikusi–hivatali „gárdát” nevelt fel, mely halála után a század végéig irányította a királysági belpolitikát és igazságszolgáltatást. Ez a részben egyháziakból, részben világiakból álló csoport nemcsak a politizálás, hanem a humanista kultúra művelése és támogatása terén is folytatta mestere tevékenységét. Az utódoknak volt mit követniük: Oláh még Németalföldön megírta már többször idézett Hungaria, valamint Athila című munkáit, összeállította irodalmi igényű leveleskönyvét, sőt néhány latin és görög verset is papírra vetett. Bár politikai és egyházfői teendői miatt Magyarországon hasonlóan gazdag munkásságra már nem volt lehetősége, a kor egyik legjelentősebb művészet- és irodalompártolójává vált. Bécsi, nagyszombati és pozsonyi palotái a régiségek és könyvek tárházai, valamint irodalmi és kulturális központok voltak. Nagyszombati iskolájában pedig – meghívására – Európa egyik leghíresebb Arisztotelész-szakértője, a flandriai származású Nicasius Ellebodius tanította a görög nyelvet.
Az érsek által végrendeletében megjutalmazottak nemcsak az anyagi javakkal, hanem a szellemi örökséggel is méltón gazdálkodtak. A helytartó utód Bornemisza (Abstemius) Pál (1568–1572) – veszprémi, erdélyi, majd nyitrai püspök – még nem a valódi tanítványok, hanem az azonos szellemben gondolkodó barátok közé tartozott. (Az elsősorban diplomataként ismert polihisztor egri püspököt, Verancsics Antalt is ez utóbbiak közé sorolhatjuk.) Oláhhoz hasonlóan Bornemisza egyszerre volt megbízható politikus, a jezsuiták lelkes támogatója, nagy tudású humanista, történetíró és iskolaalapító. Különösen kiemelkedett a kor tudósait jellemző mű- és könyvgyűjtő tevékenységével. Az ország különböző 215területeit Ferdinánd király megbízásából bejáró püspök a polgárháború és a török előrenyomulás következtében szétszóródott egyházi kincsekből igyekezett minél többet megmenteni. Sőt a megszerzett tárgyakat kijavíttatta, majd végrendeletében (1577) azon egyházak között osztotta szét, melyeknek élete során vezetője volt. A gazdag hagyatékból – melyből néhány műtárgy napjainkig megmaradt – jutott az Oláh-tanítványoknak is, akik ez időben már püspöktársaivá vagy hasonló szellemben gondolkodó világi tudósokká nőttek fel.
Közülük is kiemelkedett Radéczy István egri püspök és helytartó (1573–1586) tevékenysége. A régiséggyűjtő humanista főpap a 16. század második felének egyik legfontosabb szellemi műhelyét hozta létre Pozsonyban. Palotájának kertje a tudományok és az irodalom központja volt. A Múzsák kertjének (hortus Musarum) közepén álló hársfa oltalmában – melyet többen versben énekeltek meg – a kor szellemi elitjének képviselői gyakran megfordultak. Az ország problémáinak megvitatása mellett itt olvasták fel egymásnak legújabb verseiket, itt számoltak be nyugati barátaikkal való levélváltásaikról vagy újabban vett könyveikről és műtárgyaikról. Az összejöveteleken gyakran vett részt a neves történetíró Istvánffy Miklós, akinek már apja, Pál is humanista műveltségű író volt. A 16. századi magyar történelem legalaposabb összefoglalásának (Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV) elkészítője egykoron Padovában és Bolognában tanult, majd Oláh Miklós érsek titkáraként szolgált, s lett az egyre szaporodó világi humanista értelmiség egyik legkiemelkedőbb képviselője.
A költőként is számon tartott Istvánffy padovai tanítója, Zsámboky János szintén a pozsonyi humanista kör tagjai közé tartozott. Az európai kultúrtörténetben Joannes Sambucusként ismert nagyszombati születésű humanista a kor egyik ismert reneszánsz polihisztora (költő, filológus, orvos és történetíró) volt. Wittenbergtől Párizson át Padováig több mint két évtizeden át folytatta tanulmányait, majd Bécsben letelepedve udvari történetíróként és császári orvosként dolgozott. Mivel bécsi háza a nemzetközi tudósvilág gyakori találkozóhelye volt, a Radéczy-körben való részvétele a magyarországi humanisták számára szoros európai kapcsolatok kiépítését tette lehetővé. Munkássága mind az európai, mind a magyar művelődéstörténet szempontjából 216felbecsülhetetlen értékű. Számos ókori görög és latin szerző munkáját adta ki, kritikai megjegyzésekkel látva el azokat. Nagy számmal írt különféle verseket és episztolákat, melyek a korabeli Európa legkülönbözőbb szellemi központjaiban (Padova, Basel, Antwerpen, Bécs stb.) láttak napvilágot. 1568-ban ő adta ki először teljes terjedelemben Mátyás király történetírója, Antonio Bonfini nevezetes művét (Rerum Ungaricarum decades), a magyar történelem 1496-ig terjedő összefoglalóját. Egy esztendővel később nagy elődje, Janus Pannonius verseit jelentette meg, 1566-ban pedig Magyarország napjainkig ismert legkorábbi nyomtatott térképét, Lázár deák mappáját (1528) adta ki újra. Végül 1572-ben Werbőczy István Hármaskönyvét nyomtatta ki – hogy csak néhány fontosabb példát említsünk páratlanul gazdag munkásságából. Könyv- és kéziratgyűjteménye képezte később a császári könyvtár alapját.
A pozsonyi hársfa alatt összegyűlt értelmiségiek valódi humanista kört alkottak. Az irodalom, a tudományok és a képzőművészetek iránti közös érdeklődésüket még a vallási különbségek sem akadályozták. Az egri püspök kertjében barátságban megfért egymással a buzgó katolikus Istvánffy és a költőként is termékeny, Wittenbergben és Padovában tanult pozsonyi orvos, Georg Purkircher vagy a híres németalföldi botanikus, Carolus Clusius, mindketten a protestantizmus követői. A társaság tagjai ugyanakkor nyitottak voltak a legkülönbözőbb tudományok iránt. Az Oláh által támogatott Ellebodius 1571-ben hosszú padovai tanulmányok után végleg Pozsonyban telepedett le, és itt fordította latinra, majd látta el kommentárokkal Arisztotelész Poétikáját. A magyar jogtudós főpap Mossóczy Zakariás – váci, majd nyitrai püspök – viszont a magyar törvények első kiadásával (Corpus Juris Hungarici, 1584) és szenvedélyes könyvgyűjtésével vált ismertté. A humanista főpapok között Pozsonyban gyakran felbukkant még a neves németalföldi természettudós és költő Elias Corvinus, a bécsi udvari könyvtár jogtudós gondozója, Hugo Blotius, de még az angol költő és diplomata, Sir Philip Sidney is megfordult ott.
Bár a tudós kör résztvevői érdeklődésükben és ízlésükben – udvari és magyarországi tisztségeiknek köszönhetően – főként a bécsi és a prágai udvarhoz álltak közel, tevékenységük nem a politika jegyében, hanem a humanizmus és a tudományok egyetemes szellemiségében zajlott. 217Ezért ápolhattak jó kapcsolatokat a Németújvárról ritkán kimozduló humanista nagyúrral, Batthyány Boldizsárral, aki az említett Clusius nagy patrónusa volt. Sőt padovai tanulmányaik még az ellenséggé vált erdélyi fejedelemség ugyanott végzett és „padovásoknak” keresztelt humanista körének tagjaival (Frangepán Ferenc, Kovacsóczy Farkas, Berzeviczy Márton kancellárokkal, valamint Gyulay Pállal) is kapcsolatba hozták őket. Az utóbbiak szerepe úgy a kultúra és a művészetek patronálásában, mint az államigazgatásban különösen Báthory István uralkodásának második felében, majd utódja, Báthory Zsigmond fejedelem itáliai mintájú reneszánsz udvarában volt kiemelt jelentőségű. Ezért tarthatjuk ezt az időszakot az erdélyi humanizmus fénykorának. Az említett neves görög filológus, Ellebodius ennek a szellemi pezsgésnek az ismeretében állapította meg az 1570-es években, hogy „ha Isten békét ad ennek az országnak, akkor ez a legalkalmasabb hely tudományos terveinek megvalósítására”.
