A KÁVÉZÁS VESZÉLYEI
A KÁVÉZÁS VESZÉLYEI
A kávé elleni támadásokat többféle kör támogatta, messze nem azonos megfontolásokból. A kávé leghangosabb ellenzői a vallási ortodoxia képviselői közül kerültek ki, akik elvből elleneztek mindenféle újdonságot, mert a muszlim társadalom egyensúlyát féltették tőlük. Ellenvéleményüket kezdetben a vallásjog azon tételeire alapozták, amelyek megtiltják a „rossz újítások” bevezetését és a bódító italok fogyasztását. Ezt az érvelést azonban a védelmezők (maguk is többnyire vallásjogászok) könnyedén lesöpörték, mert a kávé részegítő hatását a gyakorlat semmiben sem igazolta.
Az ellenzők ezután azzal próbálkoztak, hogy orvosi megfigyelésekre alapozva bizonyítsák: a kávé kedvezőtlen hatást gyakorol az emberi testre. Azt állították, hogy a kávé túlzott fogyasztása megzavarja a test egyensúlyát, álmatlanságot, súlyosabb esetekben letargiát, melankóliát, leprát vagy aranyeret okoz, és mindenképpen csökkenti a szexuális aktivitást. (Ez a hiedelem Európában is széltében elterjedt, és időnként komikus megnyilvánulásokhoz vezetett. Az angol nők 1674-ben közzétett petíciójukban követelik, hogy 60. életéve előtt senki se ihasson kávét, mert mióta férjeik a kávéházakban töltik napjaikat, „úgy jönnek ki onnan, hogy semmijük sem nedves a hosszú orrukon kívül, semmijük sem merev a csuklójukon és semmijük sem elálló a fülükön kívül”.) A pártolók válaszul részletesen kimutatták a kávéfogyasztás előnyeit, kedvező orvosi hatásait, és sikeresen bizonyították, hogy egyetlen vallásjogi tételből sem következik, hogy a kávét ki kellene „közösíteni”.
Más jogtudósok – köztük Ebusszuud efendi, Szulejmán szultán nagy tekintélyű főmuftija (1545–1574) – másképpen közelítették meg a kérdést. Kritikájukat nemcsak a kávéra, hanem a hozzá kapcsolódó összes jelenségre: a kávéházra és az ott folyó tevékenységre is kitejesztették, s ezek társadalmi veszélyességét hangsúlyozva mondták ki elmarasztaló ítéletüket. Ebusszuud – aki állítólag megfuratta az első kávéval befutó hajókat – először tiltott (haram) szernek minősítette a kávét, de később finomította álláspontját. A kávét ekkor az ún. mekruh (a vallásjog által nem tilalmazott, ám undorító és elítélendő) dolgok közé sorolta, amelynek erkölcsi megbélyegzését az teszi szükségessé, hogy olyan környezetben isszák, amely a gonosztevők és léhűtők gyülekezőhelye, a szexuális tévelygések és az alantas szenvedélyek, valamint a kábítószer-élvezés melegágya, s amely az embereket eltéríti az istentisztelettől.
A főmufti ellenszenvét főleg két tényező motiválta. A kávéházakat egyrészt vallási szempontból látta károsnak, másrészt úgy érezte, hogy ezek az intézmények legfőbb politikai törekvéseit veszélyeztetik. A kávé „megérkezésekor” már javában folyt – éppen Ebusszuud vezetésével – annak az új ideológiának a kimunkálása, amely az Oszmán Birodalmat a szunnita iszlám legfőbb képviselőjének igyekezett elfogadtatni a muszlim világban. Miután a kávé kezdetben a hagyományos vallásjoggal leginkább szembenálló rétegekben vált népszerűvé, a kávéfogyasztás Ebusszuudék szemében óhatatlanul politikai színezetet kapott. Amikor tehát felléptek a kávézás és a kávéházak ellen, úgy gondolták, hogy részben politikai ellenfeleiket, részben a hagyományos iszlám ellenfeleit gyengítik. A kávéházak diadalmenete, a kávéivás általánossá válása azonban ezeket a megfontolásokat rövidesen túlhaladottá tette.
Arab kávéház Dzsiddában a 19. század végén.
