A Porta tervei
403A Porta tervei
Az elmondottak alapján nem osztom azt a nézetet, hogy a Porta már 1591-ben vagy 1592-ben elhatározta volna a magyarországi hadjáratot. Sőt, azt hiszem, még 1593 első felében sem – noha ekkori intézkedései látszólag ennek ellenkezőjét igazolják. Miután 1593 február elején Szinán visszatért a nagyvezíri posztra, azonnal mozgósították a ruméliai hadsereget. A beglerbéget előbb Szófiába, majd a Szerémségbe vezényelték, három ruméliai szandzsákbéget a boszniai pasa mellé küldtek, Budán és Boszniában pedig elrendelték a hadiszerek kiegészítését. 1593. február 9-én két rendeletben is kinyilvánították: a szultán „fényes hithars (gazá) szándékával nagyúri hadjáratra” határozta el magát. Ezzel tökéletesen egybevág az európai diplomaták értesülése, akik azt írták, hogy az uralkodó januárban és februárban nyíltan hangoztatta: személyesen indul a bécsi király ellen.
Ám legalább annyi jel mutat arra, hogy az oszmán vezetők eltökéltsége nem volt teljes, sőt, mondhatni: puszta látszat volt csupán. Az egyik árulkodó jel: az említett rendeletekben mindig óvakodtak attól, hogy megnevezzék a szultáni hadjárat konkrét célját. A másik, amely még többet mond: a harcias boszniai pasát a ruméliai beglerbég parancsnoksága alá helyezték. A harmadik: a bégeknek szigorúan meghagyták, hogy csak ellenséges támadás esetén bocsátkozhatnak harcba. A negyedik: Szinán nagyvezír februárban két hónapot adott a Habsburgoknak arra, hogy beküldjék a kétévi adót és néhány foglyul ejtett béget (az utóbbiak elengedése évek óta szerepelt a tárgyalások napirendjén), de májusban a határidőt július végéig meghosszabbította. Az ötödik: a budai vilájetben csak Haszán sziszeki veresége (1593. június 22.) után rendelték el a hadsereg szemléjét, és így tovább… Habozás és bizonytalankodás – ugyanaz a magatartás, ami 1591–1592-ben is jellemezte az oszmán kormányzatot. Mivel magyarázható mindez?
A feltűnő határozatlanság részint külpolitikai megfontolásokra, részint belpolitikai aggodalmakra vezethető vissza. 1590–1591-ben az oszmán kormányzat egyszerűen nem gondolhatott magyarországi háborúra, mert hiszen akkoriban óriási anyagi erőforrásokat mozgósítva új tengeri flottát próbált felállítani. Ezen az sem változtat, hogy a vállalkozás időközben megfeneklett, és 1592-re lényegében kudarccal végződött. Bár ez a fiaskó végleg levétette napirendről a földközi-tengeri háború tervét, a szultáni udvar éppen 1593 tavaszán kapott híreket arról, hogy velencei–spanyol–pápai összefogással támadás készül szövetségese, Anglia ellen. 1593 első felében kiújult vagy inkább folytatódott a lengyel válság is, s nem lehetett kizárni, hogy a Porta esetleg kénytelen lesz beavatkozni. Főleg ezen okok miatt helyezkedett várakozó álláspontra a szultán és tanácsadói köre mind 1590–1592-ben, mind 1593 első felében. Ugyanakkor 404sokan voltak, akik a birodalom állapota (meg a pénzügyi gondok) miatt kivihetetlennek és nemkívánatosnak tartottak egy Habsburgok elleni háborút. Indokolt óvatosságukat csak 1593 nyarán adták fel végleg, amikor már nem volt visszaút, mert híre jött: az oszmán sereg, amely Sziszek elfoglalására indult, katasztrofális vereséget szenvedett, és a boszniai pasa életét vesztette.
A korabeli aurópai megfigyelők számára már 1590-ben sem volt kétséges, hogy a perzsa háborúból éppen csak kilábaló Oszmán Birodalom hamarosan újabb nemzetközi konfliktusba fog bonyolódni. Az 1593-ig eltelt három évben a szultáni udvar több irányban kereste a feszültségek levezetésének útját, több ellenfél megtámadását fontolóra vette, de nyilván számot vetett a várható nehézségekkel, mert nem sietett meghozni döntését. Szinte csak az utolsó pillanatokban szánta el magát arra, hogy háborút indítson, s hogy seregeit ne máshová, hanem éppen Magyarországra küldje. S hogy ismét hadszíntér lett országunkból, azért elsősorban azt a „ruméliai” vagy „nyugati lobbit” terheli felelősség, amely saját érdekében mindent elkövetett a két világhatalom viszonyának megrontásáért, s amely provokációival már 1592 végére robbanásveszélyes helyzetet teremtett. A döntő fordulatot mégis Haszán pasa veresége idézte elő, aki végül is halálával elérte azt, amit korábbi katonai és politikai működésével nem tudott.
