Haszán pasa és a Porta
Haszán pasa és a Porta
Boszniába érkezvén Haszán pasa lelkesen magáévá tette a végvidékiek háborús álláspontját, és ügyes húzásokkal „cseppenként” beadagolta azt az udvarnak. Taktikája a következő fő elemekre épült: a) drámai hangú jelentésekben festette le a végek állapotát (ebben, valljuk be, sok igazság volt); b) erősen eltúlozta a keresztények (gyakorta védelmi jellegű) hadi készülődéseit; c) a védelem szervezésének ürügyén gátlástalan terjeszkedésbe kezdett; d) folyamatosan küldte Isztambulba a hadizsákmányt és a foglyokat, s ezzel szította a háborús hangulatot. Így érte el, hogy az udvar olyan akciókhoz (például a petrinjai vár felépítéséhez) adta hozzájárulását, amelyek súlyosan sértették az érvényben lévő békeszerződést. Ennek ellenére a hozzá intézett utasítások között csupán egyetlen egyet találtam, amelyet a harcias pasa kifejezett bátorításként értelmezhetett. Ez az 1592. március 13-án kelt rendelet arról értesítette Haszánt, hogy érdemei elismeréseként karddal és díszköpennyel tüntették ki. (A Porta gesztusa természetesen az európai diplomaták előtt sem maradt titokban, akik azt az uralkodói támogatás egyértelmű jeleként értékelték.)
Ugyanakkor több adatunk van arra, hogy befolyásos isztambuli személyiségek is életveszélyesnek tartották és elítélték a boszniai pasa tevékenységét. A szultáni tanács rendeletei között az előbb említetten kívül egyet sem találunk, amelyben a béke megőrzésére intenék Haszánt, mégpedig igen nyomatékosan. Mindent összevetve az a benyomásom, hogy Haszán valódi támogatóit a háremhölgyek között kell keresnünk, akik túl korlátoltak voltak ahhoz, hogy felmérjék az akcióban rejlő kockázatot, ám ugyanakkor hatni tudtak Murád szultánra, aki személyesen ismerte és kedvelte a pasát. Az 1590–1593-ban hivatalt viselt három nagyvezír közül egyikről sem állítható bizonyossággal, hogy egyértelműen elkötelezte volna magát a boszniai pasa mellett. Jóllehet Haszán hódításai végső soron nem voltak ellenükre, úgy tűnik, a Kulpa folyón túlra már nem akarták engedni, s abban bíztak, hogy a prágai udvar egyszer csak (legalábbis hallgatólagosan) elfogadja majd addigi foglalásait. Ám a Habsburg ellenlépések, az adó visszatartása és a ruméliai lobbi nyomása miatt 1592 végére – 1593 elejére pattanásig feszült a helyzet.
