II. GÁZI GIRÁJ
73II. GÁZI GIRÁJ
Gázi Giráj, krími tatár kán közvetlenül Dzsingisz kánig vezette vissza családfáját. A Giráj dinasztia az 1440-es évektől kezdve uralkodott a Krím félszigeten és a Fekete-tenger felett elterülő füves pusztán. Kelet-Európának e jelentős államát, melyben tovább éltek a mongol birodalom tradíciói Oroszország 1783-ban annektálta. Az önálló krími tatár hódítások aligha mérhetők világbirodalmi mércével, annál Jelentősebb viszont az Oszmán Birodalom hódító mechanizmusában játszott szerepük. Mintegy másfél évszázadon keresztül az oszmánok segédcsapataiként állandó résztvevői voltak a magyarországi török hadjáratoknak, gyakran itt teleltek, s még néhány évvel a török kiűzése után is – utoljára 1717-ben – betörtek Magyarországra.
A Krími Kánság annak a hatalmas eurázsiai térségnek a nyugati határszélein alakult meg, amelyet Dzsingisz kán elsőszülött fia, Dzsocsi kapott osztályrészül. Ezt a területet a 15. századi európai forrásokban Arany Horda néven említik. Dzsocsi leszármazottai hajtották uralmuk alá az itt élő török népeket, és szorították adófizetésre a litván nagyfejedelmet, valamint a széttagoltság állapotában lévő szomszédos orosz fejedelemségeket.
Az Arany Horda hatalmát Timurlenk 1395–1396-os hadjárata alapjaiban ingatta meg. Úgy is mondhatnánk, hogy ha valamiben eredményes volt Timurlenk pusztításra és megfélemlítésre alapozott politikája, akkor ez leginkább az Arany Hordát sújtotta. A közép-ázsiai uralkodóáltal meghódított többi területre nagyon hamar újra visszatértek az elűzött dinasztiák, s egyesek az átmeneti stagnálás után gyors fejlődésnek indultak (pl. az oszmánok). Az Arany Horda azonban többé nem kelt életre. A Volga középső folyásánál, a Kazányi Kánság, a Krím félsziget és a Fekete-tenger fölött elterülő füves steppén pedig a Krími Kánság körvonalai rajzolódtak ki. A kánságok kiválása után az Arany Horda a Volga és a Don közötti füves pusztára szorult vissza, s a forrásokban ezután már csak Nagy Horda néven szerepel.
Amint egy nomád birodalom szétesik, azonnal megindul a harc az újraegyesítéséért. Jelen esetben az volt a tét, hogy a három kánság közül ki tudja megszerezni a másik kettő feletti ellenőrzést, s ki fogja örökölni az oroszok, lengyelek és litvánok adóztatásának jogát, melyet egyelőre még a Nagy Horda bírt. Bár az adó előteremtése súlyos terheket rótt a keresztény államokra, mind a lengyelek-litvánok, mind az oroszok hamar felismerték, hogy a tatárokat saját céljaik érdekében fel lehet használni. A Krími Kánság létrejötténél ezért előbb a litvánok, majd a lengyelek bábáskodtak. Születésével egyidőben a Fekete-tenger déli partvidékén a Timurtól elszenvedett ankarai vereség után ismét felemelkedett az oszmánok csillaga. Miután 1453-ban II. Mehmed szultán elfoglalta Bizáncot és birodalma fővárosává tette, Konstantinápoly védelme szempontjából elkerüllletetlenné vált a tengerszorosok és 74a Fekete-tenger teljes medencéjének az ellenőrzése De nem csak stratégiai célok vezették a törököket. A Krím félszigeten lévő genovai olasz kereskedővárosok gazagsága állandó célpontja volt a nomádok támadásainak. Ezek tartották kezükben a Közép-Ázsián át Kínáig nyúló távolsági kereskedelem szálait, s jövedelmező tevékenységük után adót fizettek az Arany Horda, majd a Nagy Horda kánjának. Az adóra igényt tartott volna a Krími Kánság is, azonban előbb el kellett ismertetnie a félsziget feletti hatalmát az olaszokkal. A krími tatárok önmagukban nem voltak elég erősek a fallal övezett városok meghódoltatására, hiszen a várostromlás tudományához nem értettek. Önként adódott tehát 1454-ben a krími tatár és az oszmán csapatok összehangolt támadása a Krímben levő legjelentősebb olasz kereskedőváros, Kaffa ellen. A tatár lovasság a szárazföld, a török tüzérség a tenger felől ostromolta a várat. Bevenni ugyan nem tudták, de sikerült kicsikarni, hogy Kaffa ezután mindkét fél részére évi adót fizessen. Ez volt az első alkalom, hogy a Fekete-tenger partjain elterülő két mohamedán ország sikeresen együttműködött. Török hajóhad másodszorra 1475-ben járt Kaffa falai alatt, amikor az első krími kán, Hadzsi Giráj (1426?–1466) halála után kirobbant trónviszályokba avatkoztak be. Az interregnumot mind a Nagy Horda, mind a törökök a Krím félsziget feletti ellenőrzés megszerzésére akarták felhasználni. A török flotta Gedik Ahmed pasa parancsnoksága alatt ostromolta meg és foglalta el Kaffát, kiszabadítva a genovaiak fogságában levőMengli Giráj kánt. Mengli Giráj a török szultán pártfogoltjaként a krími nemzetségi arisztokrácia kérésére tért vissza 1478-ban a trónra.
Az európai történetírás a Krími Kánságot Kaffá második ostromától (1475) számítja az Oszmán Birodalom vazallus államai közé. Kétségtelen, hogy a kánság nem hagyhatta figyelmen kívül az oszmánok érdekeit, ugyanakkor a fiatal államnak is jól jött egy olyan hatalmas szomszéd védnöksége, mint amilyen az Oszmán Birodalom volt. Kezdetben a kánság függése az Oszmán Birodalomtól laza volt. A krími kánt a tatár nemzetségi arisztokrácia választotta, a szultán pedig ünnepélyes hangú levélben megerősítette tisztségében. Csak a törökök által meghódított genovai kereskedővárosok kerültek – török helyőrséggel megrakva – közvetlenül oszmán közigazgatás alá. A krími kánok innen származó korábbi bevételeit a Porta évjáradék formájában utalta át. A két álam közötti kapcsolatokat a kölcsönös érdekazonosság jellemezte, amennyiben az oszmánoknak is előnyös volt birodalmuk északkeleti határán egy tőlük laza függésben álló államot támogatni, aminek kipróbált haderejét esetenként fel is használhatták.
A Krími Kánság új orientációja következtében szükségképpen szembekerült eddigi pártfogóival, a lengyelekkel, akik a tatár-török együttműködés ellensúlyozására korábbi ellenfelüknél, a Nagy Horda kánjánál kerestek támogatást. Ez viszont arra ösztökélte a krími kánt, hogy a lengyelek ellenségével, a moszkvai nagyfejedelemmel, III. Ivánnal tartson fenn jó kapcsolatokat. A lengyel külpolitika kényszerű lépése egy, Kelet Európa történetét sok szempontból meghatározó láncreakciót indított el. 1502-ben Mengli Giráj döntő győzelmet aratott a Nagy Horda felett. A tatár kán azáltal, hogy seregeivel lekötötte, majd felmorzsolta a Nagy Horda erejét, lehetővé tette szövetségese, III. Iván számára, hogy befejezze az orosz fejedelemségek egyesítését. Innen nézve az eseményeket úgy is mondhatnánk, hogy a krími tatárok segítették elő az egységes orosz állam, egy olyan leendő nagyhatalom létrejöttét, amelynek nem egészen három évszázad múlva maguk is áldozatul esnek. De addig még fényes jövő várt a Krímre és mérhetetlen szenvedés az az orosz föld népére. Mengli 75Giráj ugyanis a Nagy Horda legyőzésével az Arany Horda egyetlen örökösének tudhatta magát, s ebben a minőségében igényt formált az oroszok által az Arany Hordának fizetett egykori adóra, valamint az egész kelet-európai steppe fölötti hatalomra; Oroszország és a Krími Kánság évszázadokra esküdt ellenségei lettek egymásnak. Jóllehet a Krími Kánság 1521-től fogva keményen adóztatta Oroszországot (és Lengyelországot), s csapatai szinte évenként végigpusztították a délorosz területeket, Oroszország törekvését a volgai víziút teljes hosszának birtokbavételére nem tudták megakadályozni. Kazányt 1552-ben, Asztrahányt négy évvel később foglalták el Rettegett Iván cár csapatai.
1554-ben, amikor Gázi Giráj a világra jött, e egészen más hatalmi helyzet kontúrjai körvonalazódtak. Ezt persze akkor még kevésséérzékelték, sőt apja, Devlet Giráj kán (1551–1577), valamint az egész krími társadalom abban a meggyőződésben élt, hogy Kazány és Asztrahány, az iszlám világ e két bástyája csak átmenetileg került a hitetlenek kezére. A sorozatos katonai kudarcok után hamar rádöbbentek, hogy az évszázadokon át beidegződött és a steppén nagyon jól bevált nomád hadviseléssel mindig lehet érzékeny veszteségeket okozni az oroszoknak, de ez nem elegendő a korszerű haditechnikát, lőfegyvereket és tüzérséget felvonultató ellenség visszaszorítására. 1569-ben Devlet Giráj török segítséggel kísérletet tett Asztrahány visszafoglalására. Ezen a hadjáraton esett át a tűzkeresztségen a fiatal Gázi Giráj.
1571-ben Devlet Giráj – Kazány és Asztrahány elvesztését megbosszulandó– pusztító hadjáratot vezetett Oroszország ellen. Csapatai egészen Moszkváig nyomultak előre, felégették a várost, de a Kreml kőfalaival nem boldogultak. Oroszország déli részét pusztasággá változtatták a tatárok, az adóköveteléseket megemelték, újabb támadással fenyegetőztek, de a két város visszaadását nem tudták kikényszeríteni. Az orosz területek elfoglalásának stabilizálódása után a Volga partján nomadizáló török törzsek nagy része kényszerűségből meghódolt az orosz cárnak, a nogájok kisebbik hordája viszont a Krími Kánság védelme alá helyezkedett.
Kazány és Asztrahány orosz kézre kerülésével szertefoszlott egy új nomád birodalom összekovácsolásának lehetősége. A Krími Kánság fokozatosan elvesztette befolyását a steppén, s bár továbbra is rettegésben tartotta szomszédait, politikai orientációja és ennek következtében támadásainak fő iránya megváltozott. A kelet-európai hegemónia kiépítésére törő Oroszországgal szemben a Krími Kánság fokozottabb mértékben támaszkodott a Portára, de a fejlődésének csúcspontján túljutott Oszmán Birodalom is mindinkább rászorult a krími tatárok segédcsapataira. A tatárok hol kisebb, hol nagyobb számban már a 16. század elejétől részt vettek a török hadjáratokon, tömeges és folyamatos alkalmazásuk az oszmán hadseregben azonban csak a 16. század végétől vált általánossá. Ebben az időszakban két olyan hosszú háborút viselt az Oszmán Birodalom előbb Perzsia (1578–1590), majd a Habsburgok ellen (1593–1606), amelyben nem nélkülözhette a krími tatárok haderejét. Az oszmánok melletti évenkénti hadakozás azt eredményezte, hogy a Krími Kánság nem tudta saját határainak biztonságos védelmét ellátni. A 16. század közepére ugyanis Lengyelország és Oroszország kiépítette déli védővonalait. A Dnyeper menti zaporozsjei és a doni kozákság szolgálata fogadásával merész vállalkozásokba fogtak a tatárok ellen. A krími kánok így nehezményezték, hogy a Porta személyes részvételüket, és gyakran csapataikkal együtt az ellenség földjén való telelésüket követelte, viszont a Krím védelmét nem garantálta. A tatárok és törökök kezdeti, kölcsönös érdekeken alapuló együttműködésében 76így a 16. század végén feszültség jelentkezett, s a szakítás lehetősége is felmerült. 1584-ben Gázi Giráj testvére, Mehmed Giráj fellázadt az évenkénti hadbaszállás ellen, a perzsa hadszíntéren egyedül hagyta a török szerdárt, és csapataival a legerősebb török helyőrséget, Kaffát vette ostrom alá. A lázadást a török flotta verte le, s a Porta az alkalmat a kánság szorosabb függésbe kényszerítésére használta fel. Mindeddig a krími kánokat élethossziglan a nemzetségfők választották, a szultán pedig csak megerősítette a nemzetségfők választását. Jóllehet a 16. század elejétől a Giráj dinaszti néhány tagját kezesként a török fővárosban tartották, a szultán csak kivételesen ültette trónra saját jelöltjét, és tiszteletben tartotta a krími nemzetségfők döntését. 1584 után a krími uralkodó kinevezésének és leváltásának a jogát a szultán magának tartotta fenn. Kétségtelen, hogy az így hatalomra jutott kánok már nagyobb mértékben függtek a Portától, mint elődeik, de korai lenne őket a Porta feltétel nélküli kiszolgálóinak tekinteni. Éppen Gázi Giráj trónra kerülésének és uralkodásának példája mutatja, hogy egy tehetséges uralkodó még a megváltozott viszonyok között is képes volt új lehetőségeket találni, s az adott kereteken belül tágítani a kánság cselekvési szabadságát.
Gázi Giráj nem vett részt Mehmed Giráj lázadásában, mert 1581-ben, a perzsa háborúban fogságba esett, és csak hét év raboskodás után sikerült megszöknie. Nagy nehezen elvergődött Erzurumig, ahonnan török segítséggel akár a Krímbe is hazahajózhatott volna, ő azonban egyenesen Isztambulba ment szerencsét próbálni. Gázi Giráj kiváló képességeiben bízva és egészséges hatalomvágytól hajtva vágott neki a Krím trónjához vezetőútnak. Isztambulban hamar a társaság középpontjába került az arabul, perzsául, törökül egyformán jó beszélőés verselő művelt tatár ifjú, aki ráadásul még kitűnő zenész is volt. A sors kedvezett neki, mert még ugyanabban az évben váratlanul meghalt Iszlám Giráj kán (1584–1588), s helyére III. Murád szultán Gázi Girájt nevezte ki kánnak (1588–1608).
Gázi Girájt nem a krími tatár arisztokrácia választotta kánnak, támogatásuk nélkül azonban nem uralkodhatott. A Krími Kánságban ugyanis mongol mintára a hatalom gyakorlásában részt vettek az uralkodó közvetlen családtagjai és a négy (később öt) nagy nemzetség vezetője is. A négy nemzetségfő jóváhagyása nélkül a bahcsiszeráji dívánban nem születhetett döntés, a békeszerződések csak akkor léptek életbe, ha azokat a négy nemzetségfő is ellátta pecsétjével. A legrangosabb nemzetség, a Sirinek vezetője közvetített a Krím és a Porta között. Ő tudatta a szultánnal, kit választottak a krími nemzetségek kánnak, amikor pedig a kán kinevezési joga a szultán kezébe került, megint csak ő volt az, aki a szultán jelöltjét a Krímben elfogadtatta. Trónra kerülésük után a krími kánok testvérüket vagy a Giráj család soron következő legidősebb férfitagját kalgának, fiúkat vagy öccsüket nureddinnek nevezték ki. A kalga és nureddin tisztség betöltése azonban nem biztosította automatikusan a trónörökölést, csupán lehetőséget adott a rátermettség bebizonyítására. Mindkét poszt ugyanis katonai funkció betöltésével járt. Ha a kán személyesen nem szállt hadba, a tatár sereget a kalga vezette, míg a nureddin a nogájok csapatainak parancsolt. A krími tatár sereg száma Gázi Giráj uralkodása idején harmincharmincötezer főre tehető, ebből tíz-tizenötezer a nogáj, tízezer körüli a négy nemzetség által kiállított és a nemzetségfők vezetése alatt hadba vonuló tatár csapattest, míg a fennmaradó kontingenst a kán testőrsége és az uralkodóház tagjainak személyes kísérete tette ki. A tatár krónikák Gázi Giráj nevéhez kapcsolják a krími tatár elithadtest, a tüfenkdzsik (muskétások) felállítását, 77ami kezdetben mindössze ötszáz főből állt. A szekbánoknak nevezett egy-két ezer fős csapattest is, amit a Porta bocsátott az általa kinevezett kánok támogatására, tudott tűzfegyverrel bánni. A krími tatár sereg túlnyomó része azonban még mindig ugyanazzal a felszereléssel, íjjal, néhány köteg nyíllal és puszta karddal vonult hadba, mint annak idején Dzsingisz kán hada, és babonásan félt a lőfegyverektől. Ereje nem is hadiszerszámaiban rejlett, hanem az állandó portyák és hadakozás során kialakított és tökéletesen begyakorlott katonai fegyelemben, mely egy-egy egyezményes jelre lehetővé tette a látszólag rendezetlen tömeg gyors felfejlődését, majd a gyors visszavonulást. Gázi Giráj a tizenöt éves háború idején a szultán parancsára maximum húsz-huszonkétezer főt vonultatott fel a magyarországi hadszíntérre.
Krími kán először 1594-ben, Gázi Giráj személyében járt Magyarországon. Útjáról és az 1594-es hadjáratról magánleveleiben részletesen beszámolt isztambuli barátainak. A kán Bendernél kelt át csapataival a Dnyeszteren, majd a folyó mentén haladva, Moldván és Lengyelországon keresztül, egészen a folyó forrásvidékéig nyomult. Itt három részre osztotta seregét, egy csapat a Vereckei-hágón keresztül vonult Magyarországra, a másik kettő a lengyel-erdélyi határon vágott neki a Kárpátoknak. Hegyi kalauzuk nem volt, egy öreg tatár vezette intuíciói alapján az átkelést. Többször eltévedtek, míg a Nagy Ág folyó völgyében szerencsésen lejutottak Huszt várához. Innen szinte ellenállás nélkül folytatták útjukat Szolnokig, az első török végvárig Egyedül Báthory István és Balassi Ferenc (a költő Balassi Bálint testvére) maroknyi, ezer lovasból és kétszáz gyalogosból álló csapata vette fel Monostorpályinál az egyenlőtlen küzdelmet a tatárokkal.
FETH GIRÁJ KALGA MENLEVELE DEBRECEN VÁROSÁNAK. EREDETI, MAGYAR NYELVEN ÍRT TATÁR OKMÁNY
A törökök 1594-ben egészen Győrig terjesztették ki a hódoltság határát. Szinán pasa győri győzelméből Gázi Giráj is kivette a részét, hiszen a Duna és a Rába összefolyásánál épült vár ostromában a folyókon valóátkelésnél jól lehetett kamatoztatni a tatár, nomád hadviselés szokásait. A háború következőévében, 1595-ben a szultán vazallusai, Erdély, Moldva és Havasalföld fellázadtak és Rudolf császárral szövetkeztek. Megbüntetésükre a szultán Szinán pasát küldte. Gázi Giráj szintén megkapta a hadbahívó parancsot, a csatlakozással azonban nem sietett. Moldvában a lengyel kancellár által támogatott törökbarát vajda trónra ültetésével stabilizálta a helyzetet. Szinán pasát a sorsára hagyta, s az agg hadvezér később a tatárok távolmaradásával próbálta gyurgyevói vereségét szépíteni. 1596-ban, Egernél és Mezőkeresztesnél Gázi Giráj testvére, Feth Giráj kalga vezette a tatár sereget s járult hozzá a győzelem kivívásához. Jutalmul III. Mehmed szultán még a hadszíntéren Feth Girájt nevezte ki a csatából 78távolmaradó bátyja helyébe kánnak. Gázi Giráj leváltása óriási visszhangot váltott ki a Krímben, hiszen mindezidáig nem volt példa rá, hogy a szultán egy uralmon lévő kánt leváltson. A Portán sem támogatták egyértelműen a káncserét, mert óvakodtak attól, hogy háború idején szakadást idézzenek elő legfőbb szövetségesükkel. Gázi Giráj így hamarabb visszakerült a trónra, mint ahogy az öccse megérkezett az egri hadjáratból. A szultán elhamarkodott döntéséért Feth Giráj és ártatlan gyermekei bűnhődtek, akiket Gázi Giráj a dzsingiszi törvényre hivatkozva mind egy szálig kiirtatott. Uralma megszilárdításának érdekében Gázi Giráj 1597 őszén a Habsburgokkal szövetségi viszonyban álló Báthori Zsigmond erdélyi fejedelemnél keresett kapcsolatokat. A két török vazallus tervezett védszövetsége Báthori Zsigmond sorozatos lemondásai miatt nem jött létre. Az Erdélyt átvevő császári diplomaták viszont hamar felismerték a tatárokkal való közvetlen kapcsolatteremtés jelentőségét, és erdélyi diplomaták alkalmazásával, valamint a havasalföldi vajda közvetítésével rá akarták venni Gázi Girájt, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében semleges maradjon a törökkel folyó harcban. A tárgyalások tovább folytatódtak 1598-ban,amikor Gázi Girál Dél-Magyarországon, Zomborban maradt telelni csapataival. Amíg tatárjai élelem után járták a magyar falvakat, a kán kedvenc időtöltésének, a verselésnek élt. Hosszú költemények, versben írt levelek születtek Zomborban Gázi Giráj tollából, melyek a török irodalom mai napig megbecsült alkotásai, és a török iskolákban ugyanúgy tanítják őket, mint nálunk Zrínyi Miklósnak, a költő-hadvezérnek a műveit.
Gázi Giráj diplomáciai kapcsolatai a császári biztosokkal olyannyira előrehaladtak, hogy az 1599. évi telelése idején a szultán teljhatalmú megbízottjaként békét próbált közvetíteni a hadban álló felek között. A Habsburg diplomácia arra is fel akarta használni a kánt, hogy járjon közbe a Portánál Erdély és Havasalföldnek a császár érdekszférájába kerüléséhez, melynek fejében hajlandónak mutatkozta évi húszezer aranyat fizetni. A kompromisszumokban akár a hármas, török-tatár-Habsburg függőség elfogadásáig is elmentek volna.
Erre azonban nem került sor, mert a 17. század elején Moldva és Havasalföld után Erdély is kénytelen volt újra elismerni a szultán fennhatóságát. A török hadvezetés minden katonára igényt tartott a magyarországi hadszíntéren, ezért segítséget ezúttal is csak a hadjáratokon részt vevő tatárok és a temesvári beglerbég csapatai tudtak nyújtani. A századelő erdélyi fejedelmei közül Székely Mózes személyesen is ismerte Gázi Girájt. Akkor járt nála, amikor a kán 1602-ben csapataival Pécsett telelt. A találkozás tényét Ibrahim Pecsevi török történetíró jegyezte fel.
Utoljára 1602–1603 telén vezette Gázi Giráj személyesen Magyarországra a tatár sereget. A hadműveletekben már nem vett részt, mert későősszel érkezett, és még a hadjárat megkezdése előtt visszatért a Krímbe. Kora tavasszal azonban nagy és gazdag zsákmányt hozó portyát vezetett a Muraközbe. Tatárjai egészen Stájerországi , Alsó-Ausztriáig raboltak. 1604-ben fiát, Toktamis Girájt küldte maga helyett, aki a következőévre is itt maradt telelni.
A tatárok magyarországi telelési körzetei azért pusztultak el teljesen, mert a tatár sereg nagyobbik része fizetetlen volt. Gázi Giráj a hadjáratok alkalmával öt-harmincezer arany közötti összegeket kapott a Portától, ebből fizették a kán udvari népének zsoldját, a tatárok egy vékony rétegének a magyarországi török végvárakban való szolgálat nyújtott szerény és nem is mindig biztos megélhetést. A sereg túlnyomó része azonban abból tartotta el magát, sőt családját is, amit a hadjáratokon 79és a telelések alkalmával összerabolt. Mindazonáltal nem fedné a valóságot ha a tizenöt éves háború nyomán keletkezett pusztulásért egyedül a krími tatárokat hibáztatnánk. Abból a háború többi résztvevője, németek, vallonok, olaszok és magyarok egyaránt kivették a részüket. Kétségtelen azonban, hogy Magyarország etnikai képének átalakulása, a magyar lakosság nagyarányú kipusztulása a tizenöt éves háborúban vette kezdetét.
PUSKIN ÁLTAL MEGÉNEKELT BAHCSISZERÁJI SZÖKŐKÚT
A háború folyamán megváltozott az Oszmán Birodalom vazallusainak egymáshoz és a szultánhoz való viszonya is. A Krími Kánság mind a hadviselés mind a diplomácia eszközeit maximálisan kiaknázva jogot nyert a szultán vazallusai feletti felügyeletre. Az oszmánok magyarországi lekötöttségét kihasználva Gázi Giráj arra törekedett, hogy a két román vajdaságban és Erdélyben is beleszólást nyerjen a Porta által kinevezett vazallus-uralkodók kiválasztásába, hogy a beiktatásuknál nyújtott katonai támogatásért ellenszolgáltatásokra kötelezhesse őket. Így történhetett meg, hogy az Oszmán Birodalom kénytelen volt elismerni a krími kán adóztatási jogát és védnöki szerepét saját vazallusai, Moldva és Havasalföld felett. Erdély, Moldva és Havasalföld a jövőben nem hagyhatta figyelmen kívül a tatár szomszédságot, amely a 17. században nemegyszer nagyobb veszélyt jelentett számukra, mint a kiskorú szultánok és a hárem igazgatása alatt álló Oszmán Birodalom.
Gázi Giráj 54 éves korában, ereje teljében a Cserkeszföldön dúló pestis áldozata lett. Élete fél évszázada alatt a nomád mongol hagyományokat megtestesítő steppei hegemóniára való törekvés elvesztette jelentőségét. A keresztény és a mohamedán világ közé beékelt ország szorosabb együttműködésre kényszerült az Oszmán Birodalommal. Gázi Giráj politikai éleslátását bizonyítja, hogy felismerte az európai kapcsolatok jelentőségét is. Az általa kezdeményezett diplomáciai érintkezés a törökök fő ellenségével, a Habsburgokkal egészen 1682-ig fennállt. Utódai a harmincéves háború idején további országokkal, Dániával, Svédországgal, Poroszországgal, majd Franciaországgal is diplomáciai kapcsolatba léptek. Gázi Giráj sikeres politikája nyomán a Krími Kánság aktív részesévé vált az Európa keleti felén folyó katonai és hatalmi küzdelmeknek.
