Egy vagyonelkobzás anatómiája
Egy vagyonelkobzás anatómiája
Pedig a jelek szerint életének utolsó napjait, sőt óráit Üvejsz azzal töltötte, hogy megpróbálta a vagyona maradékát hozzátartozóinak biztosítani, s megkímélni őket az ilyenkor várható, fenyegető zaklatásoktól. Ehhez a frissen befutott Jahja defterdár segítségét kérte, akinek részletes „bevallást” tett és végakaratát tollba mondta. Üvejsz útmutatásai szerint Jahja elkészítette a hagyatéki deftert, és jelentésével együtt elküldte Isztambulba. E dokumentumokkal együtt érkezett a fővárosba Üvejsz családjának (közte unokájának, Mehmed pasa fiának) és háznépének kérelme, hogy a hagyatékkal együtt békével „otthonukba (silalarina) távozhassanak” (az utóbbin minden valószínűség szerint Ajdin tartományt, Tire és Güzelhiszár környékét értették). A szultán láthatólag nem akarta bántani meghitt emberének családját, s mivel a beérkezett iratok azt a benyomást keltették, hogy az ügy teljesen rendben van, helybenhagyta a folyamodványt. Utasította a kádit és a defterdárt, hogy a vallásjogi előírások szerint az utolsó szögig osszák fel a vagyont az örökösök között (csupán azokat a lovakat vegyék el, amelyeket még Üvejsz indított útnak Isztambulba a szultán számára), aztán úti szükségleteikről gondoskodva bocsássák el őket, akár tengeren, akár szárazon kívánják Egyiptomot elhagyni.159
159 MDZ 5, 175/48 (1591. május 22.). A rendeletből az új, még messze távol lévő beglerbég is kapott másolatot.
A család és a kíséret fellélegzett, a következő hetekben felszabadultan csomagoltak, készülődtek az utazásra. Eközben a szultáni tanács mindössze egyszer foglalkozott Üvejsz hagyatékával: még egyszer megparancsolta a kádinak és a defterdárnak, hogy a pasa által Isztambulba küldött, de halála miatt visszafordított lovakat a rájuk vonatkozó jegyzékkel együtt haladéktalanul indítsák útnak.160 Az örökösök éppen azon voltak, hogy hajóra szálljanak, amikor beütött a ménkű. Néhány „jó akaratú” ember (hogy kik, nem tudjuk) időközben arról értesítette a szultáni tanácsot, hogy az utolsó, zűrzavaros napokban egyesek hozzányúltak Üvejsz kincstárához, és Jahja deftere feltehetőleg nem hiteles. A hírek hallatán a szultán jóindulata elpárolgott, aminek ékes jele, hogy a szultáni tanács július közepén nem kevesebb, mint nyolc rendeletet bocsátott ki Üvejsz hagyatékával kapcsolatban.
160 MD 67, 349/130 (1591. június 1.).
Az uralkodó haragját az váltotta ki, hogy megtudta: Üvejsz a lázadóktól félve Behrám kethüdát és Pijále nevű kincstárnokát kincsesházába küldte, hogy dugjanak el bizonyos mennyiségű aranyat. Igaz, ezután odahívatta a muhafaza bégeket és a defterdárt, de miközben ő a már említett réten tartózkodott, Behrámék újfent a kincstárba mentek, és aranyat rejtettek el. Ez elég volt ahhoz, hogy májusi döntését megmásítva a szultán gályával sietve Egyiptomba menessze Pir Ali csauszt, korábbi dzsiddai adóbérlőt, hogy minden részletre, minden érintettre kiterjedő, nyíltan és titkos eszközökkel egyaránt folytatandó vizsgálattal tárja fel az igazságot, s keresse meg az elrejtett értékeket, azokat is, amelyeket esetleg elástak. A felderítésben együttműködőknek jutalmat, a tagadóknak példás büntetést helyezett kilátásba.161 A puszta gyanú alapján a szultán habozás nélkül elhatározta, hogy a hagyatékot lefoglaltatja, és Pir Alival – a rokonsággal és Üvejsz embereivel együtt – a fővárosba szállíttatja.162 A veszélyes vízi úton Pir Ali kíséretére a rodoszi és a damiettai béget jelölték ki. Az előbbi Alexandriáig és a visszaúton Rodoszig tartozott vele hajózni, az utóbbi Alexandriától Isztambulig, s a csomagok egy részét is be kellett rakodnia, ha az nem fért volna Pir Ali gályájára.163 Pir Alinak ezenkívül azt is meghagyták, hogy akár a kikötőkben, akár másutt kutassa fel és vitesse hajójára Üvejsz hozzátartozóit, ha azok időközben eltávoztak volna (a jelek szerint ez a feltételezés téves volt).164
161 MD 67, 374/141 (1591. július 14.): az egyiptomi beglerbégnek.
162 MD 67, 370/140 (1541. július 14.): az egyiptomi beglerbégnek.
163 Uo.; MD 67, 371/140, 373/140, 375/141 (1541. július 14.): sorrendben Pir Ali csausznak, a rodoszi bégnek, a dimjati bégnek.
164 MD 67, 371/140.
Miközben az udvarban ezeket az intézkedéseket hozták, a helyszínen tartózkodó főhivatalnokoknak, Hafiz Ahmed beglerbégnek, Jahja defterdárnak és Mehmed kádinak is szigorúan megparancsolták, hogy kapcsolódjanak be a vizsgálatba. Az illetők egyébként már ezt megelőzőleg tettek lépéseket, és több mindent derítettek ki a vagyonról. Július közepén összesen mintegy 40 000 aranyra számítottak: 21 000-et Üvejsz kethüdájánál, Behrámnál, 14 000-et a néhai pasa kincstárában talált a defterdár, 5000 aranyat pedig annak a borsnak az árából vártak, amellyel állítólag egy Südzsá nevű kereskedő tartozott Üvejsznek. Jahja defterdárt egyébként keményen leteremtették, mert a kethüdától elszedett 21 000 aranyat az államénak nyilvánította, és betette az egyiptomi kincstárba. A szultán azonban (mint az első részben láttuk, nem példátlan módon) ezt is magának követelte, és ellentmondást nem tűrve jelentette ki: a pénz biztosan Üvejszé volt, a defterdár tehát vegye ki a kasszából, és adja át Pir Alinak. Nyomatékul megfenyegette, hogy kárpótlást fog fizetni, ha továbbra sem kerül elő semmi Üvejsz embereitől.165
165 MD 67, 372/140 (1541. július 14.): az egyiptomi defterdárnak.
1591. július 15-én hosszú parancsot írtak az egyiptomi kormányzónak a szultán sajátkezű levelével (hatt-i hümayun) megerősítve, amelyben minden eddiginél részletesebben magyarázták el az udvar álláspontját, fogalmazták meg az elvárásokat és írták elő a teendőket. Mivel valóban minden lényeges kérdésre kitértek benne, érdemes egészében idéznünk: „Parancs az egyiptomi beglerbégnek. Korábban nemes parancsot küldtünk, amelyben elrendeltük, hogy az Egyiptom védőjeként elhunyt Üvejsz pasa embereit, holmijaikat és élelmüket senki se akadályozza, térhessenek haza azon az úton, amelyiken nekik tetszik. Jelenleg azonban emberei közül kethüdája, Behrám, régi kethüdája, Szülejmán csausz, a szent városok ellátását szolgáló alapítványok felügyelője, Semszeddin, Sarkijje vilájet adóbérleteinek számvevője, Mehmed, régebben kincstárnoka, jelenleg udvarnagya, Perviz, szintén régebbi kincstárnoka, a másik Perviz, korábban kincstárának írnoka, Mehmed, istállómestere, Kabil olyan régi, hű szolgái az említett (Üvejsz)nek, akik behatóan ismerik vagyoni helyzetét; ezért a magasságos udvar csauszai közül Pir Ali csauszt küldtük ki, hogy (Üvejsz) kethüdájától hiánytalanul kérje be mindazokat a deftereket – mind az (Üvejsz) saját keze által írtakat, mind azokat, amelyek a kincstárában találhatók –, amelyek a nevezett részéről Egyiptomba érkezésétől fogva behajtott és elköltött összegeket tartalmazzák; hogy mindenestől elvegye és lefoglalja a halálakor kincstárában készpénzben fellelt 14 000 aranyat (filori), a kincstárán kívül, kethüdája kezében talált és a defterdár által lefoglalt 21 000 aranyat (altun) és a bors árából a Südzsá nevű kereskedőnél lévő 5000 aranyat, vagyis összesen 40 000 aranyat; hogy ezenkívül egyenként kérdezzen ki minden olyan kult és bizalmi embert, akit a nevezett akár az udvarában, akár vidéken az adóbehajtásban vagy a kiadások intézésére alkalmazott, s aszerint, ahogy azok hírekkel szolgálnak, mindent a maga helyén a legaprólékosabban vizsgáljon ki, a napvilágra kerülő készpénzt, ingóságot és holmit mindenestől kobozza el, és családjával és udvarnépével együtt hozza be boldogságos küszöbömhöz. Megparancsolom, hogy amint (Pir Ali) megérkezik, ebben az ügyben teljes gondossággal járj el. A nevezetteket egyenként hozasd elő, és tudjad ki tőlük – akár titokban, akár nyíltan, bátorító rábeszéléssel vagy fenyegetéssel –, hogy mennyi pénze és ingósága volt a nevezettnek, amikor innen Egyiptomba érkezett, s hogy azután mennyi mindent hajtott be halála napjáig. Ténylegesen bármi van is ott, azt anélkül, hogy a legkisebb kétség maradna, a híradásaik alapján mind foglald defterbe, s hiánytalanul, a defterekkel együtt add át a nevezett csausznak és küldd be boldogságos küszöbömhöz.
Mivel felséges tudomásom van arról, hogy a nevezett egész életét főhivatalokban (menasib) töltötte el, és rangbéli társainál több értékkel, holmival és készpénzvagyonnal rendelkezett, az a tény, hogy halálakor a kincstárában 14 000 aranyat találtak, emberei hűtlen kezelésének és az ott jelenlévők kapzsiságának tulajdonítható. Amikor emberei a boldogságos küszöbömhöz érkeznek, ismét egyenként ki lesznek kérdezve, és aki igaz szavakat mond, tiszteletben részesül, aki pedig hűtlenül járt el, példás büntetést fog kapni.
Így hát amennyiben jelentés érkezik arról, hogy arrafelé bárkinél a legkisebb holmi és dolog maradt a nevezettől, azt mind a te gondosságod hiányának fogjuk betudni. Ennek megfelelően légy résen, az igyekezet dolgában egy percet se vesztegess. Ha a defterdár által elkobzott 21 000 aranyat a kincstárba helyezték, vedd ki onnan, és hiánytalanul add át nevezett csauszomnak. Az említett összeg visszatartására vonatkozóan semmiféle kifogásodat nem hallgatjuk meg, igyekezz mind a 21 000 aranyat, mind a többit sürgősen boldogságos küszöbömhöz juttatni. Ha cukorból, rizsből és más élelmiszerből bármi előkerülne tőle, rakasd hajókra, és küldd el boldogságos küszöbömhöz. Ha vannak olyan lovai, amelyek illők nagyúri istállómhoz, küldd el boldogságos küszöbömhöz, a többit pedig egyéb állataival együtt add el, és a bevételt jegyezd be a beküldendő defterbe. Ha Alexandria várában bármilyen, Üvejsz pasa nevére letétbe helyezett holmit, aranyat, akcsét, ezüstöt találnának, s akár a fiáé, akár az embereié lenne, ne törődj vele, az egészet hiánytalanul add át a nevezett (Pir Ali)nak, és küldd be boldogságos küszöbömhöz.”166
166 MD 67, 377/142.
Egy nappal később, 1591. július 16-án a beglerbéget újabb, még szigorúbb hangú rendeletben szólították fel Üvejsz bizalmi embereinek előállítására. Tizenhárom nevet soroltak fel, akiket megkötözve és katonai kísérettel kellett Isztambulba küldenie.167 Miután az illetők beosztását is megadták, nevük és tisztük előszámlálásával némi képet nyerhetünk arról, milyen apparátussal dolgozott egy egyiptomi beglerbég (illetve általánosabban: egy ilyen magas rangú oszmán államférfi): Behrám (kethüda: általános helyettes), Szülejmán csausz (korábbi kethüda), Semszeddin (deşise naziri: a szent városok ellátását szolgáló alapítványok felügyelője),168 Pijále (kapucilar kethüdasi: a kapuőrök parancsnoka), Perviz (kapuci başi: udvarnagy), Halil (másik kapuci başi), Kabil (mirahor: istállómester), Pijále (ruznameci: könyvelő, a napi bevételek és kiadások regisztrátora), Mehmed (hazine katibi: a kincstár írnoka),169 Mehmed (Şarkijje mukataacisi: Sarkijje vilájet adóbérleteinek számvevője), Perviz (hazinedar: kincstárnok), Ikbal (kapu agasi: a palota [egyik] főnöke), Haszán (másik kapu agasi). Az Üvejsz hagyatékáról készült jegyzékekben további három, közeli emberét nevezték meg: Haszánt, korábbi kethüdáját, Mehmedet, korábbi istállómesterét és Rüsztem agát, újabb udvarnagyát.170 A közvetlen egyiptomi udvartartáson túl lecsaptak más, vele kapcsolatban álló, fontos személyiségekre is. Ahogy már említettem, elődje, Szinán pasa az előző években folyamatosan, de szerény sikerrel intrikált ellene, ám Üvejsz halála után mindjárt több hitelt adtak szavainak. 1591 nyarán sikerült lefogatnia Üvejsz portai ügyvivőjét, Ali csauszt, és számadásra kényszerítenie a tőle állítólag jogtalanul elszedett értékekről (ennek eredményéről nincs információnk).171 Nem kerülte el az elszámoltatást a fiú, Mehmed pasa sem. 1591 augusztusában elmozdították a tripoliszi beglerbégségből, és utódjának meghagyták, hogy gályáival és embereivel együtt küldje be Isztambulba.172 Igaz, Mehmed nem sietett eleget tenni a hívó szónak, mert még a következő év márciusában is sürgetni kellett a tripoliszi pasát és kádit, hogy indítsák végre útnak.173
167 MDZ 5, 255/88.
168 A rendeletben a názirt Ahmednek mondják, de mind az előző utasításban, mind a hagyatéki defterben Semszeddin szerepel, ezért utóbbira helyesbítettem.
169 Az előző rendeletben „korábbi”, a július 16-aiban „jelenlegi” írnoknak nevezik.
170 MAD 374, 2, 20.
171 Tarih-i Selânikî, I. 242.
172 Tarih-i Selânikî, I. 249; MD 68, 36/21, 37/21 (1591. szeptember 3.), MD 73, 686/306 (1591. október 2.).
173 MD 67, 524/210 (1592. március 15.–március 24.).
Attól a pillanattól fogva tehát, hogy az uralkodó a vagyon elvételéről döntött, nagyjából ugyanazokat a szempontokat érvényesítette, amelyekkel fentebb, a konfiskációról szóló általános részben már találkoztunk. Murád szultán ezúttal is főleg a készpénzre és az isztambuli szerájban hasznosítható, értékes állatokra és nyersanyagokra vetett szemet, ezek beszállítását rendelte el. Külön figyelmet érdemel a vizsgálódás legfontosabb indítéka: Isztambulban egyszerűen nem akarták elhinni, hogy egy ilyen kaliberű, kivételes lehetőségeket kapott, egész életében „főhivatalokat” viselő „igazi oszmán” ennyire szerény vagyont hagyott volna hátra. A kezdeti jóindulattól a letartóztatásokig vezető út egyértelműen arról tanúskodik, hogy a szultán egy dolgot nem bocsátott meg „szolgáinak”: ha anyagi ügyekben félre akarták vezetni. Így miután megérkezett (valószínűleg augusztus közepe tájt) Egyiptomba Pir Ali csausz vizsgálóbiztos, segítőivel: két isztambuli kapudzsival, Alival és Jakubbal, Jahja defterdárral, Mehmed kádival, Szinán és Ibrahim egyiptomi szandzsákbéggel (utóbbi a kádiaszker képviseletében) és másokkal, a beglerbég felügyelete mellett könyörtelenül felkutatott, lefoglalt vagy értékesített minden elérhető jószágot, nem kímélve az elvileg vétlen fiú, Mehmed pasa ingóságait sem.
A vizsgálatot 1591. október végére fejezték be, s eredményeit három, egybe kötött ún. „hagyatéki defterben” (muhallefat defteri) foglalták össze, amelyeket kivétel nélkül Mehmed egyiptomi kádi jegyzett le és hitelesített. A gondos vizsgálatnak és ügyintézésnek köszönhetően a július közepéig fellelt értéket sikerült valamelyest feljebb tornázni, bizonyos tételeket pedig pontosítani. Erre javarészt az adott lehetőséget, hogy eladták Üvejsz állatait, behajtották összes kintlévőségét, és rátették a kezüket az Alexandria várában letétbe helyezett javakra. A hagyatékot végül három nagyobb egységbe rendezték. Az elsőbe kerültek a készpénzbevételek, a másodikba a szövetek, ruhák, fegyverek, lószerszámok és egyéb ingóságok, a harmadikban pedig – részletezve, bővebben kibontva az első rész vonatkozó tételét – az eladott lovak, tevék és öszvérek tételes felsorolása található, valamint az értük kapott pénzből folyósított költségek kimutatása.174 Az alábbiakban, amikor a vagyont ismertetem, a jobb áttekinthetőség érdekében csak részben követem a defter rendszerét, s a különféle pénzeket, amelyek közt leggyakrabban a para fordul elő, mindenütt aranyra (sikke) számítottam át. A hagyaték tehát – az apró részleteket mellőzve – a következőkből tevődött össze.
174 BOA MAD 374. A defter 35 számozott lapból áll. Címe: Merhum Üveys paşanun zabt olunan muhallefati defteridür (A boldogult Üvejsz pasa elkobzott hagyatékának deftere; uo., 1.). A készpénzről készült kimutatás: uo. 2–3, 6. Az ingóságok (esbab): uo., 9–21. Az eladott állatok listája: uo., 26–30. A költségek részletezése: uo., 4–5, 30–35 (a vizsgálóbiztos érkezése előtti kiadásokat csekély eltérésekkel kétszer is elszámolták: uo., 4–5, illetve 32–34.).
Készpénz
I. Teljes összeg
|
63 655
| ||
A. A háremben, egy ládában talált készpénz:
|
20 578
| ||
1. Ebből arany:
|
16 545
| ||
2. Egyéb (para, gurus, korona, szelimi, gavuri,
oszmáni stb.): | 4 033 | ||
B. A lefoglalók által behajtott érték:
|
20 392
| ||
1. Az Üvejsz által Semszeddin názirnál letétbe
helyezett pénz | 4 990 | ||
2. Az Üvejsz által Oszmán mirlivánál letétbe
helyezett pénz | 5 000 | ||
3. Üvejsz háreméből, Haszán korábbi kethüdától
|
3 002
| ||
4. Üvejsz háreméből, Davud agától
|
2 998
| ||
5. Haszán korábbi kethüdától, azon ezüstrudak
és sahik árából, amelyeket Mehmed pasa, Üvejsz fia helyezett letétbe Alexandria várában - | 2 942,5 | ||
6. Mehmed korábbi istállómestertől az a pénz,
amely az Üvejsz által Isztambulba indított lovakra adott költségből maradt | 490 | ||
7. Behrám kethüdától, a költségekre adott és
megmaradt pénzből | 924 | ||
8. A különféle pénzek átváltásából és némi rossz
minőségű ezüst újra veréséből adódó haszon | 39,4 | ||
[1–8. összesen
|
20 386]175
175 A felsorolt tételek ennyit adnak ki, azaz hat arannyal kevesebbet, mint a defter szerint.
| ||
C. Különféle pénzek, fémrudak és egy eltört gyűrű
beváltásából | 1 851 | ||
D. Állatok eladásából és a bors hátralékából
|
11 458,5
| ||
1. 102 ló, 201 teve, 5 öszvér és néhány istálló
tartozék árából | 10 371 | ||
2. Hodzsa Nureddin Südzsáitól, az Üvejsztől vett
bors árának hátralékaként | 1 087,5 | ||
E. Emir Ömertől, a buhejrai vilájet adóbérlőjétől
bedel-i akçe címén, amelyet Üvejsznek fizetett, de amelyet tartozásai fejében lefoglalt az egyiptomi defterdár, s ezért most újra behajtották tőle | 9 375 | ||
II. Kiadások
|
5 115
| ||
A. Az állatok eladásával, tartásával, a lovászok,
tevehajcsárok, nyergesek bérével, az Üvejsz meggyászolásával kapcsolatos költségek, amelyek Pir Ali vizsgáló biztos érkezése előtt keletkeztek | 3 403 | ||
B. Az állatok eladásával, tartásával, a lovászok,
tevehajcsárok és nyergesek bérével, 27 paripa és kísérőik, valamint Üvejsz hagyatékának Isztambulba küldésével kapcsolatos költségek, amelyek Pir Ali vizsgáló biztos érkezése után keletkeztek | 1 712 | ||
III. Az Isztambulba küldött összeg
|
58 540
| ||
Ebből arany
|
41 587
| ||
(4 ládában 40 000, egy kisebb, gurusnak való
ládában 1587 arany és 1000 gurus vegyesen) | |||
Ebből gurus: 26 081 db, aranyban:
|
16 953
| ||
(14 ládában)
| |||
Ingóságok
I. 24 ládányi (sandik; 23 rúmi bőrrel behúzva, 1 elegáns fehér) tárgy, értékük nincs
| |||
feljegyezve: különféle, drágább és olcsóbb szövetek, kelmék, vásznak, selymek, ruhadarabok, köpenyek, bélések, takarók, imaszőnyegek, turbánok, övek, kendők, - batyukendők, szalvéták, törülközök, fürdőkendők, kupák, tegezek, kengyelek, írószerszámok, szőrmedarabok, néhány óra, karvédők, tokok, lószerszámok és -díszek, nyergek, több ládában összesen 165 db könyv (köztük számos Korán-példány), az utolsó, elegáns ládában 90 db kínai csésze
| |||
II. 1 ládányi bőrbe kötött defter és különféle iratok (lepecsételve Behrám kethüdának
adták át) | |||
III. 12 nagyméretű zsákban (cuvalih-hane)176 különféle tárgyak, értékük nincs
176 Ezt a két tagból álló, írásképe alapján a fenti formában is olvasható (vagy hozzá hasonló) szót egyetlen szótárban sem találtam meg; ha fejtésem helytálló, akkor a cuvalih (ejtsd: dzsuválih) a cuvalik (zsák) szó kemény h-val írt változata, összekapcsolva a hane (ház) szóval.*(havayic-hane?)
| |||
eljegyezve: íjak, kulcsok, zászlók, zászlócsúcsok, turbánok, fövegek, tollforgó, szövetek, nadrágok, batyukendők, köpönyegek, mellények, szőrmék, sátrak, nyereg, lószerszámok, serlegek, egy Korán-példány
| |||
IV. 1 kosárban (sepet): különféle illatszerek és egy gyöngyházberakásos ládikó
| |||
V. 30 ládányi „fegyverszertár” (sanadik-i cebehane), a 30 ládából 20 db Üvejsz fiáé,
Mehmed pasáé volt; a tárgyak értéke nincs | |||
feljegyezve: vértek, tőrök, lándzsavas, kések, kardok, kulacs, sisakok, lófarkas zászlók, egyéb zászlók és lobogók, karvértek, puskák, lódíszek és -szerszámok, nyergek, vértek és páncélok, pajzsok, különféle hangszerek, íjak, tegezek
| |||
VI. 34 csomóban vagy bálában (der denk) különféle tárgyak, értékük nincs
| |||
feljegyezve: takarók, szőnyegek, mindenféle sátrak, árnyékfogók, posztók, zablák
| |||
VII. 2 zsákban (çuval), értékük nincs feljegyezve: sátor és sátor-tartozékok
| |||
VIII. Külön 8 tételben (nem jelezve, hogy mibe rakták őket): szőnyegek, sátorrudak és –
tartozékok, takarók | |||
IX. 2 elegáns, fehér ládában: drágakővel és gyöngyházzal berakott fegyverek, értékük
nincs feljegyezve (egy ékköves pajzs Mehmed pasáé, Üvejsz fiáé volt): kardhüvely, kardöv, tegezek, pajzsok | |||
Állatok
I. Ló: összesen 128 db
| |||
1. Közvetlenül Üvejsz halála után eladtak 54-et, értékük:
|
2 237,7
| ||
2. Pir Ali biztos érkezése után eladtak 48-at, értékük:
|
4 259,5
| ||
3. A Portára indítottak, visszafordítottak, majd Antálián
keresztül ismét Isztambulba küldtek 27 paripát (értékük nincs feljegyezve) | |||
4. 1 ló egy Arszlán nevű emberé volt, tévedésből azt
is eladták, de árát később megtérítették neki | |||
II. Teve: összesen 201 db
| |||
1. Közvetlenül Üvejsz halála után eladták mind, értékük:
|
3 706
| ||
III. Öszvér: összesen 5 db
| |||
1. Pir Ali biztos érkezése után adták el mind, értékük:
|
132,5
| ||
Ennyit találtak a vizsgálódók, de nem mondható, hogy mindent megtaláltak vagy pontosan felértékeltek volna. Ahogy a fenti listából láthattuk, az ingóságok és a fegyverek értékét nem tüntették fel. (Az eljárás oka valószínűleg abban keresendő, hogy a szultán úgy, ahogy volt, igényt tartott mindenre.) Aztán egészen nyilvánvaló, hogy bizonyos dolgok nem szerepelnek a mégoly gondos nyomozás után összeállított kimutatásban sem. Kíváncsiak lennénk például Üvejsz alapítványaira, hiszen bizonyosra vehető, hogy a többi előkelőhöz hasonlóan ő sem mondott le a vagyonmentésnek erről a formájáról.177 Az sem hihető, hogy egy ilyen nagyúrnak ne lettek volna rabszolgái, mégpedig nagy számban, a hagyatéki defterben viszont egy szót sem vesztegetnek rájuk. Őszintén szólva az ingóságok lajstroma is hiányérzetet kelt, hiszen ha ebből indulnánk ki, el kellene fogadnunk, hogy Üvejsz annyi ruhával és lábbelivel sem rendelkezett, amivel tisztességesen felöltözködjék. Nem említenek egyetlen konyhai eszközt sem, amiből nyilván elhamarkodott lenne arra következtetni, hogy Üvejsz házában nem főztek. Roppant szegényesnek tűnnek a pasa hadi eszközei (alig van köztük kard, a puskák száma összesen 15), s még inkább annak, ha felidézzük, hogy 20 ládányi cebehane valójában nem is tőle, hanem a fiától származott át a kincstárra. Ismerve az oszmán előkelők vonzódását a drágaságokhoz, ékkövekhez, egyáltalán a tezauráláshoz, nem könnyű fenntartás nélkül elfogadni, hogy csupán két drágaköves pajzs és néhány tegez maradt Üvejsz után a tárgyaknak ebből a neméből. Feltűnő az élelmiszerek és a takarmány teljes hiánya, jóllehet a defterben találni utalásokat Üvejsz árpavásárlásaira.
177 Mindössze annyit tudunk Evliya Çelebitől, hogy még pályája elején (1568/69-ben) szülővárosában kupolás, kőmináretes dzsámit és ólomtetővel borított medreszét építtetett márványmedencével és csorgókúttal; Mehmet Fuat Köprülüzade, XVInci asir sonuna kadar Türk sazşairleri. Istanbul, 1930, 20.
A sok-sok hiány magyarázatára többféle feltevést is megkockáztathatnánk, de egyiknek sincs sok értelme. A rokonoknak biztosan sikerült idejében eldugni ezt-azt, ahogy a háznép is széjjelhordhatott sok mindent.178 Így az is lehet, hogy a vizsgálat idején ennél pontosabb leltárral már tényleg nem szolgálhattak (kivéve talán a rabokat). Erre utal, hogy a későbbiekben mindössze egyetlen nyoma van olyan értéknek, amely a néhai Üvejsztől került elő. A következő év (1592) március közepén kétszer is felszólították Szinán pasát, a letett nagyvezírt, hogy fizesse be a kincstárnak azt a 18 000 (a másik rendelet szerint 19 000) aranyat, amelyet egyiptomi vallási alapítványa számára vett kölcsön Üvejsztől (erről a „kényszerkölcsönről” fentebb már esett szó). Bár a pasa szeretett volna haladékot kapni, a szultán kategorikusan kijelentette: Üvejsz hagyatékát lefoglalták, mert elszámolnivalója volt a kincstárral, így Szinán csak egyet tehet: vagy befizeti a szóban forgó összeget, vagy eladja egyiptomi alapítványát, amelynek építkezésére a kölcsönt fordította.179 Ha feltesszük, hogy a Szinántól visszakövetelt pénzt az udvar hamarosan bekasszírozta, akkor a fenti kimutatást 18–19 000 arannyal kiegészíthetjük, s így az Üvejsztől származó készpénz összege 76 540 vagy 77 540 aranyra emelkedik. S ha mégis vállalkozva lehetetlenre a pénzbeli ellenérték nélkül felsorolt javakat összesen mintegy 20 000 aranyra becsüljük, akkor az egyiptomi kormányzóként elhalt Üvejsz pasa megmaradt vagyonát durván 100 000 aranyra taksálhatjuk.
178 Ahogy az a fentebb említett Dogandzsi Mehmed pasa halálakor történt, amikor a kincstárának apródjait tanító Mehmed több értékes handzsárt és egyéb drágaságokat vett magához. A dologra úgy derült fény, hogy a „tettes” utóbb meggondolatlanul elfecsegte egy albániai kádinak. MD 66, 177/83 (1589. december 5.).
179 MD 67, 515/208, 516/208 (1592. március 5.–március 14. között).
*
Hogy ezt az összeget valóságos jelentőségének megfelelően értékelhessük, befejezésül nem árt számba vennünk Üvejsz pasa pályájának néhány jellegzetességét. Üvejsz többféle értelemben is homo novusnak, egy feltörekvő réteg kiemelkedő képviselőjének számított az oszmán előkelők világában. Ezek az emberek nem katonának készültek, hanem medreszékben, majd kádihivatalokban szerezték tudományos és pénzügyi ismereteiket. Az állandósuló pénzügyi válság közepette óriási kereslet támadt szakértelmük iránt, így annak dacára, hogy a hagyományos értékrenddel élesen ellenkezett, egyre-másra emelték őket defterdári posztokra, onnan pedig szandzsákbégi és beglerbégi beosztásokba.180 Üvejsz élete szinte modellszerűen szemlélteti ezeket az új karrierlehetőségeket. Már apja kádi és pénzügyes volt egyszerre, igaz, még csak helyi szinten, Üvejsz azonban tehetsége révén szinte mindent elért, amit egy ilyen (nem palota) hátterű ember egyáltalán elérhetett. Nem maradt el tőle fivére, Ramazán sem (harmadik testvérük, Haszán viszont megmaradt a kádiságnál). Ramazán 1586-tól 1595-ben bekövetkezett haláláig volt aleppói defterdár, fődefterdár Isztambulban, Mehmed herceg nevelője, kaffai és karamáni beglerbég.181 Jóllehet az aktualizálás veszélye miatt a modern párhuzamokat nem mindenki szereti, Üvejsz és Ramazán leginkább az 1990-es évek posztkommunista társadalmainak pénzügyeseihez hasonlít, akik előtt megnyílt a világ, és a korábban politikai okokból korlátozott, most azonban rendkívüli fontossá váló pályán hirtelen szárnyalni kezdtek. Ha egy pillanatra visszaidézzük a fentebb elemzett hagyatékot, annak is a fegyverekre vonatkozó fejezetét, egyáltalán nem egy „igazi” katona képe bontakozik ki belőle. A Südzsá kereskedővel kapcsolatos ügylet pedig egyenesen arra mutat, hogy „katonai” pozícióját kihasználva Üvejsz bekapcsolódott a távolsági kereskedelem egyik legnagyobb hasznot hajtó árujának, a borsnak a forgalmazásába, mintegy megelőlegezve a későbbi vállalkozó államférfiak típusát.182 Hagyatékának rengeteg indiai eredetű darabja, szövete, kelméje alapján nem zárható ki részvétele a textilkereskedelemben sem, bár ez nem több puszta feltételezésnél.
180 Röhrborn, Untersuchungen, 144–149, főleg 148.
181 Tarih-i Selânikî, I. 167, 181, 197, 286, 316–317, 319, 357; II. 456.
182 Metin Kunt, Derviş Mehmed Paşa, vezir and Entrepreneur: a Study in Ottoman Political-Economic Theory and Practice. Turcica 9:1 (1977) 197–214.
Üvejsz homo novus volt azért is, mert a katonai főhivatalok (különösen a vezíri, nagyvezíri posztok és a beglerbégségek) az elmúlt másfél évszázadban jobbára a rab eredetű kádereknek voltak fenntartva, s azokat, akik a finánc-bürokrácia csúcsait ostromolták, általában legfeljebb szandzsákbégeknek nevezték ki. A török és szabad muszlim származásúak ennélfogva vagy megrekedtek az államigazgatás második vonalában, vagy a vallásjogi szférában és az oktatásban helyezkedtek el. Üvejsz és sorstársai most két akadályt törtek át egyszerre: a vallásjog embereiként magas rangú pénzügyérekké léptek elő, s mindezt úgy tették, hogy nem voltak a szó eredeti értelmében a szultán kuljai. Ahogy azonban szakértelműk és tehetségük révén bebocsáttatást nyertek a legfelső körökbe, törökségük és szabadságuk mit sem számított többé. Gyakorlatilag ugyanolyan kullá váltak, mint a háremiskola neveltjei, és sem személyükben, sem vagyonukban nem élveztek nagyobb biztonságot. Éppen ezért a magam részéről megalapozatlannak tartom Röhrborn véleményét, aki a pénzügyi bürokrácia 16. század végi megerősödését a török elem előretöréseként, emancipációs mozgalmaként fogta fel.183 Üvejsz példája ugyancsak ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Mélyről indult és gyorsan emelkedett, de aztán éppen olyan játékszabályok vonatkoztak rá, mint akármelyik bosnyák vagy albán származású oszmánlira, s nem véletlen, hogy hozzájuk hasonlóan végezte. Nagy ügyességgel összeharácsolt vagyona java részét már halála előtt elköltötte arra, hogy a felszínen maradhasson. Innen nézve egyébként a 100 000 arany értékű hagyaték egyáltalán nem rossz eredmény, különösen, hogy ennél jóval többet megtakaríthatott volna, ha balszerencséjére nem kell magára vállalnia a tripoliszi hadjárat kiadásait.
183 Klaus Röhrborn, Die Emanzipation der Finanzbürokratie im Osmanischen Reich (Ende 16. Jahrhundert). Zeitschrift der Deutschen Morgenländischen Gesellschaft 122 (1972) 132–137.
A fentiek mellett Üvejsz új ember volt abban az értelemben is, hogy sok rangbéli társához hasonlóan próbált tudatosan „megágyazni” az utódoknak és a rokonoknak a családi folyamatosság megőrzése érdekében. A tipikus oszmán államférfi a század vége előtt egy találó korabeli megfogalmazás szerint a csigához hasonlított, aki „a fején hordta a házát”, és mit sem törődött utódaival.184 Az 1580-as évektől azonban a jelennek élő oszmánlik közül egyre többen fogtak hozzá a jövő építéséhez, elsősorban széleskörű családi kapcsolatok kialakítása, a következő generáció pályára állítása és anyagi lehetőségekhez juttatása révén. Ebben a tekintetben Üvejsz abszolút korszerűen gondolkodott, hiszen mint láttuk, elintézte, hogy Mehmed nevű fiát előbb egyiptomi szandzsákbéggé, majd tripoliszi pasává nevezzék ki. Ilyen értelemben nyugodtan hozzáadhatjuk hagyatékához azt a bő 100 000 aranyat, amelyet a tripoliszi lázadás leverésére költött, hiszen azt voltaképpen már a fia karrierjébe fektette be. Igaz, Üvejsz halála és konfiskációja – ahogy az lenni szokott – Mehmed bukását is magával hozta, de úgy látszik, volt annyi félretett pénze és tehetsége, hogy átvészelje a legnehezebb időszakot (az isztambuli vizsgálatot), és visszakapaszkodjék az elitek elitjébe. 1595-ben temesvári beglerbégként tűnik fel,185 majd a századfordulótól olyan tevékenységre adta a fejét, amelyre apja révén szinte predesztinálva volt: évekig, egészen 1606-ban bekövetkezett haláláig több nyugat-anatólai (az ajdini, a szaruháni, a kareszi) szandzsák központi adóbehajtójaként (muhassil-i emval) működött, nagyon hatékonyan és sikeresen. Hatalmas gazdagságra tett szert, élete végén vezírséget kapott.186 Kincseit és hagyatékát ugyanúgy elkobozták, mint apjáét,187 ennek ellenére az ő – Üvejsz-pasazáde néven ismert – fia a 17. század negyvenes éveiben Algéria beglerbégje tudott lenni.188 A család tehát legalább három generáción át megkapaszkodott az elit legfelső köreiben, amihez a kezdő és döntő lépéseket Üvejsz pasa tette meg.
184 Pedani, Safiye’s Household, 30.
185 Dávid, Török közigazgatás, 248.
186 Tarih-i Selânikî, II. 511, 784, 821, 860; Köprülüzade, XVInci asir sonuna kadar, 18–19; Çagatay Uluçay, Saruhan’da eşkiyalik ve halk hareketleri. Istanbul, 1944, 190.
187 Orhonlu, Telhîsler, 110–111: 136. sz.
188 Süreyya, Sicill-i Osmanî, III. 1030; IV. 1646.
