A maradványok eltávolítása
A maradványok eltávolítása
A török hódítók feldúlták a várost, kifosztották a sírokat, de a holttestekhez nem nyúltak.
Székesfehérvár bevétele
Székesfehérvár bevétele
Mindez valószínűleg közrejátszott abban, hogy a királysírok eredeti állapotukban átvészelték az idegen berendezkedés első, legveszélyesebb időszakát. Sőt, a hódítók ahhoz is hozzájárultak, hogy a megmaradt fehérvári polgárság továbbra is használhassa a templomot. Ez az idillikus állapot azonban nem tartott sokáig. Az első fehérvári bég, a híres Jahjapasa-családból való Ahmed (a budai bég testvére) nem tudott ellenállni a csábításnak, s valószínűleg 1544-ben – feltehetőleg részlegesen – kifosztotta a királysírokat. Ez a ballépése – amit megtetézett Ozora sikertelen ostromával – kivívta a szultán haragját, aki 1545 januárjában elmozdította tisztéből, s ügyeinek kivizsgálására Fehérvárra küldte a budai kincstárnokot. Utóbbit is „megihlette” azonban a hely szelleme – vagy uralkodója parancsát teljesítette? –, mert vizsgálata javarészt a bazilika és a királysírok kincsei utáni kutatásra összpontosult. A sírokat felnyitotta, s minden, a néhai királyokkal eltemetett, hasznosítható értéket kiszedett. A tetemekhez azonban – egy kivétellel – nem nyúlt. Ez a kivétel – jellemző módon – Szapolyai János földi maradványa volt. Őt sírboltjából „csúfosan” kidobatta, „s átadta a városbírónak, hogy másutt, ahol jónak látja, temesse el, s hozzáfűzte: íme egy az isteneitek közül”. A városbíró jóvoltából a király hamvai a Sziget külvárosban álló Szent Mihály-templomban találtak nyugvóhelyet.
A sírok megbolygatását hamarosan követte a templomhasználat jogának megvonása és a bazilika átalakítása dzsámivá. A török történeti hagyomány ezt is Ahmed bég idejére teszi, s a város polgárainak zendülési kísérletével okolja. Az elfoglalás után, 1543-ban kegyelemben részesült polgárok ugyanis állítólag boroshordókban fegyvereket és katonákat csempésztek a várba, ami azonban kitudódott. A bég erre mindnyájukat kivégeztette, vagyonukat elkobozta, a bazilikát pedig „megtisztította és dzsámivá alakította”. Két tornyának földszintjén lőporraktárt rendezett be, a továbbiakban az egyik torony minaretként szolgált, a másikat pedig óratoronyként hasznosították.
Bár a bazilika „megtisztítása” nyilván nem ment végbe kártétel nélkül, másfél évtized múltán a sírok egy része még mindig a helyén volt. Ezt abból a szultáni rendeletből tudjuk, amely éppen e sírok eltávolítását parancsolja a budai pasának 1568-ban: „Levelet küldöztél, hogy Székesfehérvárott a szent dzsámiban, mely azelőtt a királyok temploma volt, a hitetlenek síremlékeinek építkezéséből még némi maradványok vannak, s meglehetősen nagy visszatetszést keltenek, ezért azt az előterjesztést tetted, hogy mivel azok anyagára amúgy is szükség van s a szent dzsámi terjedelme is nagyobb lesz, ezen okból azok leromboltassanak és eltávolíttassanak. Parancsolom tehát, hogy e rendeletem megérkezésekor az említett dzsámiban a hitetlenek síremlékeiből még meglévő maradványokat, melyeknek eltávolítása szükséges, eltávolíttasd és a szent dzsámit az ilyenféle tárgyaktól megtisztítsd.”
E szigorú utasítást azonban a jelek szerint – szerencsére – nem, vagy legalábbis nem teljesen hajtották végre. Erre utal, hogy a 16. század végén Ibrahim Pecsevi – aki utóbb néhány évre a fehérvári szandzsák kormányzója lett – még tíz király holttestét magába foglaló kupolás épület meglétéről tudósít. Ugyanerre vall, hogy amikor a vár 1601–1602-ben néhány hónapra átmenetileg keresztény kézre került, az idegen zsoldosok még fel tudták törni az Anjou-kápolnát és más, közelebbről nem ismert királyok sírjait.
