Háború, pusztítás
Háború, pusztítás
Az 1601-es hadműveletek más tekintetben is hatalmas károkat okoztak a bazilikában. Az ostrom során a belső várba szoruló törökök felrobbantották az itt berendezett lőporraktárt, minek következtében – Pecsevi szerint – a templom déli része és két tornya megsemmisült. A leomlott kövek valóságos hegyet 12alkottak, amiből utóbb a törökök öt hatalmas tornyot emeltek.
Ezek után szinte csodával határos, hogy Evlia Cselebi, a nagy török utazó, amikor az 1660-as évek közepén meglátogatta a várost, még mindig talált síremlékeket Fehérvárott. Előadásából ugyan kevés információ hámozható ki, de alábbi mondataiból – a túlzásokat leszámítva – több emlék meglétére következtethetünk: „E templom [a bazilika] közelében jelenleg egy magas kupola van s e kupola alatt van hetven-nyolcvan királynak sírja. … a templom kupolája és tornya levegőbe repült és így elpusztult… aki még a mostani állapotban látja is, az is megzavarodva, elbámulva nézi. Azon oldal, ahová a királyokat temetik, igen szép…” Leírásából kitűnik, hogy Fehérvár földje a magyarság számára e nehéz időkben is megőrizte jelentőségét: „…ezen Fejérvár földjét egymásnak ajándékul küldik és kívánatos kenőcs gyanánt szemeikre dörzsölik. Ennek egyetlen kövéért ezer fejet, egyetlen… fájáért százezer embert is örömmel feláldoznak.”
Evlia beszámolója az utolsó érdemleges tudósítás a bazilika és a sírok török uralom alatti állapotáról. Tekintve, hogy a várost 1688-ban harc nélkül foglalták vissza, szándékos pusztítás a hátralévő időben valószínűleg már nem érte nevezetes emlékeinket. Valószínű viszont, hogy az 1686-os tűzvész komoly károkat okozott bennük, mert a bazilikának a 18. század elején már csak a falai álltak.
*
Ha ezek után feltesszük a kérdést: mennyiben járultak hozzá a törökök a magyar királysírok megsemmisüléséhez, azt válaszolhatjuk, hogy semmivel sem jobban, mint keresztény elődeink. Felróhatjuk nekik, hogy a kincsek egy részét elrabolták, hogy itatóvályúnak használták Szent István állítólagos szarkofágját, hogy – véletlenül – összetörték a várbeli munkák során előkerült sír gyönyörű márványfedelét, vagy azt, hogy nem viselték gondját a nagyszerű építményeknek. De akkor azt is el kell mondanunk, hogy a sírfosztogatások már jóval előttük elkezdődtek, hogy a keresztény zsoldosok egy év alatt több kárt tettek a sírokban, mint ők 150 év alatt, hogy az emlékeket igazából és véglegesen a 18–19. században pusztították el. S ami feltétlenül a javukra írandó: eltérően egyes európai társaiktól – Szapolyai esetét leszámítva – e „barbár hódítók” általában tartózkodtak attól, hogy halott ellenségeik tetemét meggyalázzák.
