1. A Habsburg Birodalom biztonságának egyetlen feltétele: új határvédelmi rendszer kiépítése Magyarországon
1. A Habsburg Birodalom biztonságának egyetlen feltétele: új határvédelmi rendszer kiépítése Magyarországon
A középkori magyar királyság 1526-ban a mohácsi csatamezőn sorsdöntő vereséget szenvedett I. Szülejmán szultán hadaitól. II. Lajos magyar király (1516–1526) halála és csapatainak teljes pusztulása azonban nemcsak Magyarország, hanem a Habsburg Birodalom és ezáltal egész Közép-Európa életében óriási változást, sőt bátran mondhatjuk korszakváltást hozott. Miután a magyar rendek még 1526 késő őszén egymás után két királyt választottak, előbb az egyik legtekintélyesebb magyar főnemest, Szapolyai Jánost (1526–1540), majd egy hónappal később Habsburg Ferdinánd osztrák főherceget és cseh királyt (1526–1564), az ország a törökök előrenyomulása miatt hamarosan három részre szakadt, nevezetesen:
– a Habsburg uralkodók kormányozta úgynevezett királyi Magyarországra,
– Szapolyai János kelet-magyarországi királyságára, amelyből 1570-re véglegesen létrejött a szultán vazallusaként működő, de belügyeiben önálló erdélyi fejedelemség, és
– az oszmán-törökök által elfoglalt országrészre, a hódoltságra.
I. Ferdinánd tehát meglehetősen nehéz helyzetben szerezte meg a magyar koronát. Ugyanakkor számos sikertelen kísérlet után (elegendő Miksa osztrák főherceg, a későbbi I. Miksa császár [1493–1519] 1490. évi magyarországi hadjáratára gondolnunk5) ezzel megvalósította a Habsburgok egyik legfontosabb politikai törekvését, amelynek célja III. Frigyes császár (1440–1493) uralkodása óta a magyar trón elnyerése volt.6
5 Wiesflecker, Hermann: Kaiser Maximilian I. Das Reich, Österreich und Europa an der Wende zur Neuzeit. Bd. I. München, 1971. 288–296. és Kovács Péter, E.: Miksa magyarországi hadjárata. In: Történelmi Szemle 37. (1995) 1. sz. 35–49.
6 Kosáry Domokos: Magyarország a XVI–XVII. századi nemzetközi politikában. In: Uő.: A történelem veszedelmei. Írások Európáról és Magyarországról. Bp., 1987. 20–62.
A Habsburgok magyarországi királysága alapvetően megváltoztatta az oszmánok elleni küzdelem jellegét, ami azután európai jelentőségű változást eredményezett. 10A délszláv (bolgár, szerb, bosnyák) és román (havasalföldi, moldvai) fejedelemségek török fennhatóság vagy befolyás alá kerülése után, a 15. század közepétől Nándorfehérvár 1521. évi elestéig a középkori magyar királyság még kizárólag egymaga küzdött az oszmánokkal.7 Az ezt követő öt esztendőben azonban Horvátországban és Szlavóniában már részben a krajnai, karintiai és stájer rendek anyagi–katonai segítségével próbálta felvenni a harcot a hódítókkal.8 A Habsburgok 1526. évi magyarországi hatalomra jutásával a magyar–oszmán fegyveres konfliktus a Habsburg és az oszmán világbirodalom vetélkedésévé, azaz immáron nem regionális, hanem egész Közép-Európa életét befolyásoló problémává változott. Szülejmán szultán 1529. évi bécsi és 1532. évi kőszegi hadjárata9 mindezt kiválóan bizonyította, hiszen ezek V. Károly császárt (1519–1556) és Ferdinánd királyt végleg meggyőzték arról, hogy az oszmánok immáron a Habsburgokat tekintik legfőbb európai riválisuknak.
7 Szakály Ferenc: A török–magyar küzdelem szakaszai a mohácsi csata előtt (1365–1526). In: Mohács. Tanulmányok a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából. Szerk.: Rúzsás Lajos és Szakály Ferenc. Bp., 1986. 11–57. és Kupelwieser, Leopold: Die Kämpfe Ungarns mit den Osmanen bis zur Schlacht bei Mohács, 1526. 2. Aufl. Wien, 1899.
8 Rothenberg, G. E.: Die österreichische Militärgrenze, i. m. 24–29. és Vojna krajina, i. m. 24–25.
9 Turetschek, Christine: Die Türkenpolitik Ferdinands I. von 1529 bis 1532. Wien, 1968. (Dissertationen der Universität Wien 10.); Kőszeg ostromának emlékezete. Vál., szerk., a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Bariska István. Bp., 1982. (Bibliotheca Historica sorozat) és Gerhartl, Gertrud: Die Niederlage der Türken am Steinfeld 1532. 2. Aufl. Wien, 1981 (Militärhistorische Schriftenreihe 26.)
A két világhatalom fegyveres összeütközése ezután az 1699. évi karlócai békéig – a Mediterráneumban vívott tengeri küzdelem mellett – szárazföldön mindenekelőtt a magyarországi hadszíntéren folyt. Bár a törökök Bécs irányában Magyarországon másfél évszázadon át fokozatosan nyomultak előre – hogy csak legfontosabb hódításaikat említsük 1541: Buda, 1552: Temesvár, 1554: Fülek, 1566: Szigetvár és Gyula, 1592: Bihács, 1594–1598: Győr, 1596: Eger, 1600: Kanizsa, 1660: Várad, 1663: Érsekújvár –, az osztrák örökös tartományok és a Német Birodalom területét komolyabban sohasem, pusztán egy-egy nagyobb hadjárat idején vagy alkalmi villámgyors portyáikkal veszélyeztették. A Habsburgok magyar királyságának területén kiépített új határvédelmi rendszer mindvégig feltartóztatta a hódítókat. Ezt az új védelmi rendszert a 16. század második felére a magyar katonai főméltóságokkal igen szoros együttműködésben az 1556-ban éppen a kialakítására létrehozott bécsi Udvari Haditanács (Wiener Hofkriegsrat),10 a későbbi császári és királyi hadügyminisztérium elődje szervezte meg.
10 Regele, Oskar: Der österreichische Hofkriegsrat 1556–1848. Wien, 1949. (Mitteilungen des
Österreichischen Staatsarchivs, Ergänzungsband I/1.)
