3. Szokollu Mehmed nagyvezír halála
3. Szokollu Mehmed nagyvezír halála:
Ali pasa talán sohasem veszi nőül Aszma hánt, és nem ér ilyen gyászos véget az élete, ha nem hal meg váratlanul patrónusa, az oszmán állam legtekintélyesebb politikusa.70 Szokollu Mehmed 1565-ben foglalta el a nagyvezíri posztot, s az évek múlásával olyan személyi hatalmat épített ki, ami párját ritkította az oszmán történelemben. Rokona és nagy tisztelője, a történetíró Ibrahim Pecsevi a következőt írta róla: „[Szokollu] az elhunyt és megboldogult Szülejmán szultánnak két évig [1565-1566], Szelim szultánnak több mint nyolc évig [1566-1574], Murád szultánnak pedig hat évig [1574-1579] volt a nagyvezíre. Szelim szultán idejében ő volt a birodalom szellemi uralkodója. Olyan kivételes függetlenséget vívott ki magának, amilyen egyetlen vezírnek sem sikerült rajta kívül”.71
70 Az ének „Azma Zultán”-jának neve az oszmán forrásokban elif, szin, mim, je, hi, elif, nun betűkkel van írva, amit a különböző kutatók Iszmihánnak vagy Eszmahánnak olvasnak. Mi az Icon hangalakját követve az Aszma hán formát részesítettük előnyben. Érdekes, hogy egy 1586. évi levéltári forrásban az első elifet meddával írták, ami arra utalhat, hogy az írnok is Aszma hánnak ejtette a nevet. Istanbul, Başbakanlik Osmanli Arşivi, D.BŞM, 40821, p. 2. – Az uralkodó család nőtagjait szintén szultánnak (többes szám: szultánlár) vagy szultánának mondták; míg azonban az uralkodók és a hercegek a nevük előtt, a nők a nevük után viselték a titulust. Tehát pl. a mohácsi győző Szultán Szülejmán, felesége viszont Hürrem szultán volt. Így hősnőnk teljes neve: Aszma hán szultán.
71 Tarih-i Peçevi. I. Istanbul, 1281/1864, 25. Szokollu életére és működésére: Mehmed Tayyib Gökbilgin, Mehmed Paşa, Muhammed Paşa, Sokullu, Tavil. In: Islâm Ansiklopedisi. 7. Istanbul, 1993, 595-605. Gilles Veinstein, Sokollu Mehmed Pasha. In: The Encyclopaedia of Islam. new ed. IX. Leiden, 1997, 706-711.
342Ám életének utolsó éveiben páratlan hatalmával sem tudta ellensúlyozni az ellene szerveződött frakció áskálódásait és kíméletlen támadásait.72 Bizalmi embereit sorra elmozdították vagy kivégezték, s egyre több jel utalt arra, hogy maga az uralkodó is szakítani készül vele. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert 1579. október 12-én délután a nyilvános díváni kihallgatáson az egyik kérelmező tőrrel mellbe szúrta a nagyvezírt, aki még aznap este belehalt súlyos sérülésébe. Utólag többen is úgy vélekedtek, hogy Murád szultánnak köze lehetett a merénylethez. Pecsevi szerint az uralkodó – egy trónra lépésekor elszenvedett sérelem miatt – valóban haragot táplált a nagyvezír iránt, de soha nem alacsonyodott volna le odáig, hogy ok nélkül a vérét ontassa.73 A török történetírók a gyilkos személyéről és indítékairól többféle változatot közölnek. Egyesek kisbirtokos szpáhinak tartják, aki így kívánta megbosszulni, hogy Szokollu elvette vagy csökkentette javadalmát. Mások olyan „részeges” személynek írják le, aki rendszeresen kapott adományokat a nagyvezírtől, s többen hozzáteszik, hogy boszniai származású ember volt. Ebből kiindulva a modern kutatás felvetette azt a lehetőséget, hogy a tettes az 1561-ben elfojtott boszniai eretnekmozgalom vezetőjének kivégzéséért állt bosszút a nagyvezíren.74
72 J. von Hammer, i. m., IV. 3-9. Cornell H. Fleischer, Bureaucrat and Intellectual in the Ottoman Empire. The Historian Mustafa Âli (1541-1600). Princeton, 1986, 71-73, 294-296.
73 Tarih-i Peçevi, I. 26.
74 M. T. Gökbilgin, i. m., 604. G. Veinstein, i. m., 710.
Érdekes módon a krónikások csaknem kivétel nélkül dívánének (korabeli magyar megfelelője: „bolond”) nevezik az illetőt. Egyesek azt is tudni vélik, hogy dervis öltözékben hajtotta végre a merényletet. Az elterjedtebb vélemény szerint a „bolond” azzal az ürüggyel férkőzött közel a pasához, hogy kérelmet kíván átadni neki, majd amikor az érte nyúlt, ruhaujjából tőrt rántott elő, és Szokollu mellébe mélyesztette (van, aki úgy tudja, hogy csupán a szokásos „alamizsnáért” jelent meg, s azt a pillanatot használta ki, amikor a pasa pénzt keresgélt a zsebében). A gyilkost a helyszínen elfogták, másnap felnégyelték (kezeit és lábait lovakra kötözve négyfelé tépették), és tagjait a főváros négy kapujára szögezték.75
75 A fontosabb verziókat összefoglalta: Ismail Hami Danişmend, Izahli Osmanli tarihi kronolojisi. III. Istanbul, 1972, 48-49.
Az Icon ezek közül azt a változatot ismerteti, amelyik a méltánytalanságot szenvedett szpáhinak (iszpai) tulajdonítja a nagyvezír megölését. Eszerint a pasa a „bolond” töröktől elveszi csinos faluját, de kárpótlásul megígéri neki, hogy pénzzel, ruhával és élelemmel segíti, és gondviselője lesz, ha szükséget lát; felhatalmazza, hogy bármikor szabadon keresse fel. A szpáhi nem tud belenyugodni birtoka elvesztésébe, és folyton a nagyvezír nyakára jár. Végül kérelmező levelébe egy handzsárt teker, és bemegy Mehmed pasához. 343Kinyitja a levelet, és a kezében maradó tőrrel a nagyvezírt „által nyársolta vala”. Büntetésül a „bolondot” lófarkon körülhordozzák és felkoncolják.
Eltekintve attól a hibától, hogy a nagyvezírt Ibrahimnak (Ibreim) nevezi, szerzőnk leírása pontos, sőt néhány olyan momentumot is tartalmaz, amely csak nála található meg. Az egyik a gyilkos szerszám levélbe rejtése (a török szerzők ruhaujjba vagy mellénybe dugott fegyvert emlegetnek). A másik az, hogy Szokollu a konfiskálásért cserébe gondviselőül, gyámul (tutor) ajánlkozik. A birtokelkobzás okát abban jelöli meg, hogy „... bolondot az jószág nem illetne” (13. vsz.), de hogy miért nem, arról nem kapunk felvilágosítást. Miután a „bolond” (törökül díváne vagy deli) név jobbára az önkéntesekből (és nagyon gyakran feltehetőleg renegátokból) lett várkatonák és timár-birtokosok megkülönböztető neve volt,76 lehet, hogy „hősünk” kisebb szabálytalanság árán jutott ahhoz a faluhoz, amit balszerencséjére a nagyúr is kinézett magának. De akármi vezetett is a tragikus eseményhez, a gyilkos tőr nemcsak Szokollu Mehmed életét oltotta ki, hanem mivel házas volt, feleségét, Aszma hánt is özveggyé tette.
76 A két név használata még nem kielégítően tisztázott. Vö. Claudia Römer, Osmanische Festungsbesatzungen in Ungarn zur Zeit Murâds III. Dargestellt anhand von Petitionen zur Stellenvergabe. (Österreichische Akademie der Wissenschaften, Philosophisch-historische Klasse. Schriften der Balkan-Kommission, Philologische Abteilung, 35.) Wien, 1995, 43-45. és Hegyi Klára, Török berendezkedés Magyarországon. (História Könyvtár. Monográfiák, 7.) Budapest, 1995, 100.
