4.1.2 A felmentő sereg

Teljes szövegű keresés

4.1.2 A felmentő sereg
A török seregről és annak felvonulásáról, leszámítva Szilahtár Mehmed és Rasid török krónikáit,13 döntően másodkézi, keresztény forrásból származó információk állnak rendelkezésemre. Minden jel arra mutat, hogy ez utóbbi tudósítások nagyjából azonos felderítői jelentéseken, vagy ugyanazon szökevények beszámolóin alapulnak. Az információk bizonytalanságát egyébként kitűnően jellemzi a naplókban felbukkanó rengeteg találgatás, magyarázkodás is.
13 Buda visszafoglalásának emlékezete. 1686. Összeállította Szakály Ferenc. Budapest, 1986. (a továbbiakban: Szakály), 411-442. o., 443-448. o.
Mint említettem, az augusztus 2-i bejegyzések szerint a nagyvezír átkelt az eszéki hídon, a 6-7-i jelentések pedig már arról szóltak, hogy a szeraszkír 20000 (26000) főnyi seregével Székesfehérvár alatt táborozott, s követte őt a nagyvezír ismeretlen számú katonával.14 A források egybehangzó állítása szerint a felmentő sereg előörsei augusztus 8-án bukkantak fel a Budát övező hegyek tetején,15 s végül 12-én a fősereg is „látóközelbe került a táborhoz”.16 Ugyanakkor viszont kiderül az is, hogy a nagyvezír korántsem volt biztos a sikerben, döntéseinek halogatása és akcióinak bátortalansága legalábbis erre utal. Még a török krónikás is kiemeli ezt, mondván, hogy a nagyvezír „lassú és határozatlan előkészületeket tett”17 a keresztények megtámadására. Ennek okára némi fényt vet - többek között - a Diarium megjegyzése, miszerint „der Groß-Vezier sich nit getraue die Unsrigen, weillen wir ihnen so stark gemacht worden, anzugreiffen, hingegen wolle er sich auch mit seiner armee nit weit von Esseckh weklassen, aus beysorg das von dem Schulzischen corpo die Pruckhen hinder seiner abgebrennt und so dann der Pass widerumber zurückzukommen, ihm abgeschnitten werden dürffte”.18
14 1686/11. aug. 7., Diarium, aug. 6., Henrik, 697. o. aug. 6., Jelentések, 759. o. aug. 7., Önkéntes, 279. o. aug. 6.
15 1686/11. aug. 8., 1686/44. aug. 8., Richards, 265. o., Deák, 75. o., Henrik, 698. o., Bubics, 270. o. Grimani aug. 9-i levele 8-ra vonatkozóan, Hadinapló, 165. o., Zenarolla, 138. o., Önkéntes, 280. o., Károlyi, 330. o., 332. o.
16 Önkéntes, 282. o. aug. 12.
17 Szakály, 431. o., l. még: Zenarolla, 138. o. aug. 8., Önkéntes, 279. o. aug. 5.
18 „... a nagyvezír félt a mieinket, mivel mi erősebbek voltunk nála, megtámadni, ellenben seregével sem akar túl messzire eltávolodni Eszéktől, abbeli félelmében, hogy Schulz hadteste felégetheti mögötte az [eszéki] hidat, s így az út, hogy újfent visszatérjen, számára el lenne vágva.”Diarium, aug. 7., l. még: Deák, 75-76. o. aug. 8.
A török hadvezetés tétovázását jelzik továbbá azok a hírek is, melyek tudni vélték, a felmentő sereg elsődleges céljául azt jelölték meg, hogy csapatokat juttasson be az ostromlott várba, de kerülje el a nyílt csatát a keresztény sereggel.19
19 Deák, 75. o. aug. 7., 78. o. aug. 12., Zenarolla, 138. o. aug. 8., Önkéntes, 280. o. aug. 9.
46Ezek után önként adódik a kérdés, vajon milyen erőt képviselt az egész felmentő sereg? A szeraszkir Fehérvár alatt álló seregét a híradások csaknem egyöntetűen 20000 (26000) fősnek mondják, de semmit sem, vagy csak bizonytalan adatokat tudnak a nagyvezír csapatairól. Megfigyelhető továbbá, hogy az ellenség közeledtével változnak az annak nagyságáról szóló hírek, de az adatok szórása továbbra is igen nagy marad, vagyis az informátorok a már előttük álló török sereg létszámát sem tudták megbízhatóan felbecsülni. A legkirívóbb számot Grimani közli egyhelyütt, egy szökött rabszolga szavaira hivatkozva, mely szerint az ellenség 100000 főt számlál, s abból 30000 a tatár.20 Ugyanakkor az 1686/11. sz. napló egyik jelentése csak a 20000-es számot tekintette bizonyosnak.21 Összességükben azonban a források, feltételezhetően újfent azonos hírek alapján, a 60-70000 fős létszámot tartották valószínűnek.22
20 Bubics, 274. o. Grimani aug. 12-i levele.
21 1686/11. aug. 10., 11.
22 Az egyes forrásokban az aug. 14-i ütközetig újra és újra felbukkannak kükönböző becslések és találgatások: 1686/11. aug. 7., 9., 10., 11., 12., Diarium, aug. 6., Richards, 265. o. aug. 6., Deák, 72. o. aug. 4., 75. o., aug. 7., 8., 77. o. aug. 11., 79. o. aug. 12., Henrik, 697. o. aug. 6., Jelentések, 755. o. aug. 2., 758. o. aug. 6, 759. o. aug. 7., 11., 760. o. aug. 10., Bubics, 267. o. aug. 7., 270. o. aug. 9., 274. o. aug. 12., Hadinapló, 164. o. aug. 6., 172. o. aug. 13., Zenarolla, 136. o. aug. 4., 138. o. aug. 8., 140. o. aug. 10., 11., Önkéntes, 279. o. aug. 5., 6., 282. o. aug. 12., 13., Károlyi, 337. o. legalább 50-60000-re teszi számukat.
A felmentő sereg összetételére, s ezen keresztül harcértékére vonatkozóan szintén igen kevés és eltérő információ áll rendelkezésünkre. A tatárok, valamint a janicsárok és szpáhik jelenléte biztosra vehető, de ez önmagában nem mond semmit. Károlyi azonban, Girardin portai francia követ levelére hivatkozva, közli, hogy a nagyvezír maga gyengének, szedett-vedettnek tartotta seregét, a 65000 emberből csak a 8-10000 janicsár és az 5000 szpáhi képviselt valamelyes katonai erőt.23 Ha ezt hitelesnek fogadom el, úgy a török sereg már csak létszámát tekintve jelentett némileg komolyabb ellenfelet, ám ez a tényező önmagában ekkor már korántsem volt elegendő a császári sereg harcászati és taktikai fölényének ellensúlyozására.24
23 Károlyi, 345. o.
24 Példa erre a kahlenbergi (1683. szept. 12.), a hamzsabégi (1684. júl. 22.), vagy a táti (1685. aug. 16.) csata.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem