5.6.3 A kitörések
5.6.3 A kitörések
Hogy a török védősereg tisztában volt az előbbiekkel, s ezzel együtt az aktív védelem előnyeivel, azt a kitörések nagy száma bizonyítja. De nem csak elvben ismerte fel, hanem a gyakorlatban is alkalmazni tudta a védelem e veszélyes fegyverét. Az akciók végrehajtásakor a védők csekélyebb számát a meglepetésnek, 71mint harci „eszköznek” kellett pótolnia. A lényeg tehát váratlanságban rejlett, ahogy sikerük is nagymértékben ettől függött. A védők tetszés szerint választhatták meg a támadás helyét és idejét, amiben a már említett fedett út nagy segítséget jelentett. Ennek következtében az ostromlóknak a nap minden percében, az árkok minden pontján éberen kellett őrködniük, hogy a rajtaütést elkerüljék. Természetes, hogy a fenyegetettség érzése által keltett örökös feszültség és a folytonos készenlét nagymértékben fárasztotta az árkok népét, idegileg, fizikailag egyaránt. Ilyen méretű hadműveletnél pedig törvényszerűen előfordultak lazaságok, pillanatnyi kihagyások, amelyeket Abdurrahman és Iszmail kitűnőérzékkel többször is kihasznált. (l. pl. Északon a júl. 9-i, Délen a júl. 22-i kitöréseket.)
Mindezek ellenére a kitörések összességükben nem érték el a kívánt célt. Eredményesség tekintetében messze elmaradtak az 1684-ben e téren kivívott sikerektől (jóllehet akkor egy aktív felmentő sereg is segítette a védőket). Továbbá nem tudták megakadályozni, sem számottevően késleltetni a keresztények ostrommunkálatait. Az oszmánok szempontjából nagyobb eredménynek csak a támadóknak okozott viszonylag jelentős emberveszteség tekinhető. A kudarc azonban alapjában nem a törökökön múlott, hisz ők, bátran kimondhatjuk, minden tőlük telhetőt megkíséreltek. Annak oka a keresztény sereg által hatékonyan alkalmazott, viszonylag korszerű ostromtechnika, és a jól átgondolt elhárító rendszer volt.
